Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1877-02-14 / 7. szám
7. SZÁM. 1877. XXIII. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK * buzgó és hű szolgálatainak elismerése mellett, legkegyelmesebben elfogadni, egyszersmind azonban legkegyelmesebben meghagyni méltóztatott, hogy az egyes miniszterek utódaik kinevezéséig eddigi hivatalos működésüket folytassák.“ Ezalatt Bécsben a következők történtek : A király elsőnek fogadta Majáth Györgyöt, ki másfél órai kihallgatásban részesült. Az országbíró nem kabinet-alakításra, hanem tanácsadásra hivatván fel, elmondta véleményét a helyzetről, s ellene nyilatkozott a konzervatívok kormányra lépésének. Utána rögtön I. Sennyey Pál hivatott Ő Felségéhez, s ugyancsak másfél óráig értekezett, s a király felszólítására, hogy a megürült miniszterelnöki széket foglalja el, vonakodással felelt, de feltételeit formulázta. Megbízható hírek szerint ezek lényege abból állott, hogy Sennyey a Tisza-féle egyességet egészben viszszautasította, s magának szabad kezet és felhatalmazást kért egészen új alkudozásokat kezdhetni Ausztriával. Egyúttal belpolitikájára és a pénzügyi helyzetre vonatkozólag is előadta programmját. Az audienczia végén Sennyey kormányelnöksége igen valószínűtlennek tűnt fel, de az alkudozások annyiban meg nem szakadtak, amennyiben Sennyey 24 órai időt kért, mely alatt magát tájékozhassa, vájjon az osztrák politikusok hajlandók-e a májusi stipuláczióktól elállni s uj kiegyezési tárgyalásokba bocsátkozni ? Az osztrák miniszterekkel Sennyey közvetlenül nem konferált ugyan, de meggyőződött, hogy uj tárgyalásoknak semmi kilátásuk a sikeres eredményre. Szombaton tehát másodszor kihallgatáson volt ő Felségénél és kijelentette,,hogy a kormány alakítására nem vállalkozhatik. Mindazonáltal Sennyey báró a fejedelem kívánságára Bécsben maradt és a már szombat estére családja körébe visszavárt Majláth György országbíró is kénytelen volt Bécsben időzését meghosszabbítani. A két államférfiunak találkozása volt gróf Andrássy Gyulával.] Ezen első kísérlet meghiúsulván, szombaton három volt miniszter: Bittó, Szlávy és Ghyczy Kálmán nyertek meghívást ő felségéhez, s a vasárnap reggeli gyorsvonattal elindultak Bécsbe. Megelőző este mindhárman a leghatározottabban kijelentették a minisztereknek, hogy semmi szín alatt tárczát nem vállalnak. Fölhivatott Bécsbenyeve István, a szabadelvű párt elnöke is, de — mint írják — nem kabinet-alakítási czélból, hanem mivel a Felsége ismerni óhajtja a szabadelvű párt elnökének véleményét is, hogy így teljesen egészítse ki a parlamenti helyzetképét, melyet eddig, a három legutóbbi kormányelnök (Tisza, Bittó, Szlávy), a két ház elnöke (Majláth, Ghyczy) és az ellenzék vezére (Sennyey) meghallgatása után magának alkothatott. A felhívottak őszintén kifejtették a helyzetet Ő Felsége előtt, s határozottan kijelentették, hogy a szabadelvű párt kebelében lehetetlen arra gondolni is, hogy valaki oly alkura vállalkozzék, mely a Tisza által ajánlottnál engedményekben tovább megy. Hogy egy ily alkunak a képviselőházban többséget lehessen szerezni, azzal ez idő szerint senki nem biztathatja magát. Ekkor Ő Felsége újra fölhivatta Tiszát és Szélit, kik vasárnap fel is utaztak. Hétfőn délben fogadta Ő Felsége Tiszát, utána Gorovét. Sennyey Pál, ki időközben az osztrák miniszterekkel értekezett, e napon történt kihallgattatása alkalmával az új kabinet alakítását véglegesen visszautasította. Majláth György már előbb visszatért Bécsből. S miután más magyar minisztérium iránti minden kísérlet meghiúsult, Tisza és Széke Felségéhez rendeltettek, s még aznap találkoztak Auersperg herczegnél az osztrák miniszterekkel, hogy még egy kísérlet történjék arra, vájjon az időközben történtek nem hangolták-e valamelyik felet az eddiginél nagyobb engedékenységre?Erről még ez ideig nem hallani semmi bizonyosat, de annyi áll, hogy mind az osztrák kormány, mind az alkotmányhű párt, mind pedig a bécsi sajtó megdöbbent a történtek komolysága fölött, s úgylátszik, kezdik már belátni, hogy akadékoskodásuk végtelenül becsesebb érdekeket tesz veszedelmes kockára, mint az a csekély engedmény, melynél Magyarország nagyobbat és joggal követelhet tőlök. A KELETI ÜGYEK. Mint előre látható volt a konferenczia után és azon bizonytalan valami előtt, melynek most kell bekövetkezni, a szünetet egy csomó diplomácziai jegyzékváltás és körlevél fogja betölteni. Gorcsakoff herczeg körjegyzéke nyitotta meg a sorozatot, melyben a hatalmaktól tudakolja, hogy most mit szándékoznak tenni a konferenczia javaslatai érdekében. Ehez csatlakozik a portától két körjegyzék. Egyikben azt a határozott ígéretet teszi, hogy a kormányban történt újabb változások nem érintik az alkotmányos fejlődést; a másikban pedig fejtegeti, hogy a konferenczia tagjai eltértek az eredeti programaitól, s a párisi szerződés ellenére beavatkoztak a porta belső ügyeibe. Noha a konferenczia azon elv alapján ült össze, hogy a török birodalom területe a háború előtti helyzetben maradjon, Montenegró számára mégis területi nagyobbítást követeltek. E jegyzék, mely Midhát pasa műve, kemény hangon szól a konferencziáról, s Ignatieff fenyegető nyilatkozatairól. A diplomácziai okmányok egész gyűjteménye szól még a keleti kérdésről az angol ,,kék könyv“-ben, mely vaskos kötetben osztatott ki a parlament tagjai közt, s bizonyára kétes gyönyörűséget szerez az orosz kormányférfiaknak, mert a Salisbury, Elliot, stb. leveleiből kitűnik, hogy az orosz terveket ismerik jól, akárhol tudakozódott azok felől Salisbury, mikor látogatást tett az udvaroknál. De az is látszik e levelekből, hogy a konferenczia túlhaladta azon határt, melyet Salisburynak deczemberben kelt jelentései megjelölnek. A papiroson való diplomatizálást kiegészíti egy röpirat, mely Konstantinápolyban jelent meg s Ignatieffnek 1871 —72-ben viselt dolgait adja elő, több hivatalos orosz levél alapján. Az angol parlamentben érdekes nyilatkozatok történtek a keleti ügyek és az angol politika fölött. Derby lord, az angol külügyminiszter beszédjében nevezetes volt az a kijelentés, hogy Európa békéje most egyetlen férfiúnak a czárnak elhatározásától függ. Az alsóházban az ellenzék vezére Hartington nem oly orosz-barát szellemben szólt, mint az ellenzék egy másik feje, Gladstone szokott. Hartington tiltakozott az olyan politika ellen, mely megengedné, hogy Orosz- és Törökországok maguk intézzék el egymás közt a dolgot. A nyilatkozatok, melyek a felirati vita alatt történtek, azt bizonyítják, hogy az angol politika bizalmatlan most is az orosz politika iránt, ha azonban az orosztörök háborút puszta szóbeli nyilatkozatok és diplomácziai jegyzékek által vélik elháríthatni, az Oroszországból érkező hírek eléggé fölvilágosíthatják, hogy az ilyen diplomatizálás napjai már meg vannak számlálva. Szentpétervárott ugyanis Midhát pasa bukása után ismét nagy bizalommal tekintenek a jövő elé, s meg vannak győződve, hogy a keleti bonyodalmakat kizsákmányolhatják. Midhát megbuktatását az orosz fenyegetésekre történt meghunyászkodásnak tekintik, s új merészkedésekre biztatja a szentpétervári politikát. Midhát tragikus bukása a porta viszontagságai iránti rokonszenvet is csökkentette, mert kitűnt, hogy nagy dolgok kezdeményezésére még oly népszerű és eszes férfiú nem volt képes támaszt találni saját uralkodójában sem. Európa hangulata szemlátomást Törökország javára fordult, mely több tetterőt mutatott, mint amennyit vártak. De minden remény Midhát pasához fűződött, kinek neve programús volt, ki oly erélylyel utasította vissza a konferenczia beavatkozásait, s képviselte a birodalom függetlenségét és méltóságát. Egyszerre azonban száműzték, mint veszedelmes embert, épen akkor — mondja a Köln. Ztg. — mikor a konferencziával szemközt nagy győzelmet vívott ki, s mikor a porta ügyei elég jól állottak. Midhát visszautasítá ugyan a hatalmak minden követelését, s a hatalmak visszahívták ugyan képviselőiket, de Oroszország kivételével, az ezen tény által kifejezett kedvetlenség nem igen származott a hatalmak szívéből. Az angol kormány, a konferenczia kezdeményezője, melynek leginkább lehetne arra oka, hogy magát sértve érezze, épen nem látszott megbántva, s kijelentvén, hogy bevárja a reformok keresztülvitelét, Oroszországnak valószínűleg ugyanezen példa követését ajánlja. Most a porta helyzetében az a fordulat következett be, hogy a hatalmak lehetőnek tartják újabb alkudozások megkezdését, s a „Times“ kifejezést is adott már reményének, hogy Midhát utóda ezt megkezdheti minden nehézség nélkül, s Anglia fölajánlaná közbenjárását. (Az új ormány férfiak Törökországban.) Midhát pasa utódjáról, Edhem pasáról, az utóbbi időben elég sokat lehetett olvasni. Tehetséges és nagyműveltségű államférfi, de nem oly önálló és alkotó erő, mint Midhát. A többi újonnan kinevezett méltóságok is szabadelvűek, a haladó párthoz tartoznak, de eddig nem ismerték őket valami kapacitásoknak, kivéve Ahmed Yefiket, ki a képviselői kamara elnökének van kinevezve. Ahmed Yefik jeles író és tudós. Már több ízben volt igazságügyminiszter,adri pasa, az államtanács elnöke, még nem volt miniszter, sok éven át konstantinápolyi praefektus volt. Csamics Channes efendi örmény származású, képzett finanszier, több éven át kereskedelmi államtitkár, és az államadóssági bizottság igazgatója volt. Ő az első keresztény kereskedelmi miniszter. Djevdet pasa a porta történetírója, sok kommentárt írt a török törvényekhez; a legtöbb tartományban működött már mint kormányzó, ismételten volt igazságügyminiszter; jeles adminisztrátornak mondják; ő lett a belügyminiszter. Assim pasa a Tunavilajet kormányzója volt eddig; még nem volt miniszter. Costaki Adossides efendi belügyi államtitkár szintén örmény, egykor Kréta tartomány elnöke volt. Ohannes efendi Sakis, a közoktatásügyi államtitkár, több minisztériumnál hivatalnokoskodott, szintén keresztény. Szadyk pasa, a Tuna-vilajet (Bulgária) kormányzója több ízben volt pénzügyminiszter, egy ízben pedig smyrnai kormányzó. 75