Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-21 / 8. szám

Heti szemle. A keleti bonyodalmak fejlődésében egy­­egy nagyobb, gyorsabb lódulat már sokszor megcsalta a közönséget, úgy tüntetvén föl előtte a pillanatot, mint az eldöntés tizen­kettedik óráját. Azután pedig sokszor épen közvetlen annál nagyobb csönd lett egy­szerre, s az előbb még fenyegetőző hatalmak mindegyike versenyt szabódott,­mint bizo­nyos ,,kadencziátlan“ esetleg után, hogy ő nem, a világért sem akart háborút kezdeni, hanem talán ez vagy amaz szomszédja, a­ki aztán még inkább elvörösödve tagadta és utasítá vissza az incselgő inszinuácziót. Az áprilisi hóbort­s állhatatlanság annyira állandósult politikai egünk alatt, hogy már tartózkodva merünk hinni a legkomolyabb jeleknek is, és félünk megijedni a háború kitörésétől, nehogy ok nélkül pazaroljuk erőn­ket korai ijedezésben, mely képességünkkel, úgy látszik, mintha takarékoskodni jónak látnánk, azt gondolva tán, hogy már a mi szerepünk úgy se lehet egyéb, mint a­mit a nagy ijedtség szokott sugallani. Hiszen már ez erényben — mert úgy­­látszik, a politikánkban divó bölcseség ezt erénynek tartja — annyira begyakoroltuk magunkat, hogy velünk már még azon osztrák szomszéd is megelégedhetik, melynek ezelőtt közel két évtizeddel csupa merő lármánkkal — az­az hogy ennek csak Ilisével is — imponálni voltunk képesek. Hogy is ne lenne megelégedve ? Ez az osztrák fél olyan diadalt aratott már eddig elő is fölöttünk, mely revanche-képen kielégít­hetné a mélyen sértett franczia hiúságot is, a mivel 1870 után nem kevés van mondva. Ez az osztrák fél, jól szemügyre véve, nem is egy kompakt nemzet, csak egy párt, s illetőleg, legújabb állítások szerint, csak egy-két hatalmas pártember — Herbst úrral élén — a­ki csak úgy döntögeti a magyar minisztereket, mint ügyes kuglizó a bábukat, holott mögöttük az összes magyar nemzet teljesíti az állogató szerepét. Egyszerre nyolc­at, kilenc­et dob, s behúzza a „bankot“ nagy diadalmasan. A dolog oly káprázatosan csodálatos, megfoghatlan, hogy már nem is tudjuk vol­­takép, félelemnek, vagy egyéb, tán ennél is roszabb indoknak tulajdonítsuk azt a hátrálást, melyet kormányunk folytonosan tanúsít, és végre is azt kell gondolnunk, hogy kell itt valami olyan oknak lenni, mely ma még a nyilvánosság előtt rejtve van, és me­lyet majd csak a későbbi fejlemények hoznak napvilágra. Nehéz feladat ily eseménynyel szemben az elfogulatlanság, de azért ám igyekezzünk lehetőleg higgadtan rekapitulálni a legutóbbi fejlemények történetét. A magyar kormány lemondott, kijelent­vén, hogy lemondásának oka az, mert a feje­delem nem adott engedélyt alternatívájának azon felére, mely a bécsi kormánynyal való al­kudozások megszakítása után egyedül nyitva maradt számára, tudniillik az önálló magyar bank fölállítására. Észtanilag ebből az követ­keznék, hogy tehát, ha alternatívájának egyik része sem teljesülhet, akkor ő újra vissza nem foglalhatja elhagyott székét, vagy ha mégis visszafoglalja, akkor e kijelentése nem volt őszinte. Azonban mi történik ? Sem az osztrák kormány nem enged, sem a fejedelem nem ad engedélyt az önálló bank fölállítására, azonban a magyar kormány mégis újra meg­­bizatik, hogy oldja meg a csomót. A kormány lapjai kijelentik, hogy a kor­mány most már csak azon esetben kész visszavenni lemondását, ha az osztrák fél elfo­gadja azon föltételeket, melyek visszautasí­tása okozta lemondását. E föltételeknek há­rom pontja volt: a dotáczió mennyisége, a bankigazgatóságok hatásköre, és a párosság látszata. És legkivált ez utóbbi volt az, melynek előleges elfogadása nélkül a túlsó féllel szóba nem állam­ felfogadta, és melyet a parlament előtt a nemzeti becsület, az állam tekintélye­s méltósága kérdésének állított föl. Mindamellett mégis mit kell­ megérnünk ? A magyar kormány ez ünnepélyes kijelentés daczára épen az előbbi két különbözet fölött ereszkedett alkuba, mielőtt a legfontosabb, a látszatos paritás elve fölötti különbözet iránt a másik alkudozóval tisztába jött volna. És ez még nem elég, hanem még e két föltételben is újólag ő enged folytonosan, épen úgy, mint a­hogy múlt évi májusban engedett a vámok és a fogyasztási adók fon­tosabb és gyakorlatibb hasznú kérdésében, azon föltétellel, hogy aztán a bankügyben kapjon némi elvileges kedvezményeket, me­lyeket aztán később az osztrák fél ismét visszavett. Tehát májusban , azaz hogy még május előtt, mindjárt kormányra léptekor, lemon­dott az önálló bank- és vámterület előnyéről, azután májusban engedett a vámtételek és fogyasztási adók kérdésében a kettes bankban kikötött nagyon sovány engedményekért, azután mikor e sovány engedményeket is az osztrák fél perfid módon eltagadta, vissza­vonta, akkor alkudni kezde e sovány enged­mények morzsái fölött, s mikor még e mor­zsákat sem vélte megmenthetni, akkor végre hajlandó volt kiegyezni e morzsák árnyékáért, és miután az osztrák árus ezt is megtagadta, akkor lemondott, fölfogatl­ta, hogy többé alkudni nem fog, ha csak e látszatot, ez ár­nyékot előre meg nem ígérik. Nos az osztrák fél még ezt sem ígérte meg, hanem azért a magyar kormány újólag alkudozásba bocsájt­­kozott, és folyton engedett még az árnyékok­ból is. És most már fölhangzik a kétségbeejtő jajszó, hogy most már a dolgon segíteni nem lehet, mert most már késő, az osztrák fél lefőzött, perfidiával vagy a­nélkül, az már egyre megy, most már meg kell adni ma­gunkat, mert nemcsak késő, de a pillanat is oly válságos, a külügyi bonyodalmak is olyanok, hogy még a belbaj­oknál is nagyobb nyomást gyakorolnak, H­a tűz itt van köze­lünkben ; most már nem lehet arról szó, hogy a házban levő bútorokat, hanem csak hogy magát a házat megmenthessük. Miként történhetett ez meg ? A nemzetet megcsalta újra, most már tudja ég hányadik­­szor, nagy bizalma embereiben; nem hitte, hogy ilyesmi megtörténhessék, akkor, mi­dőn épen azért egyesült, hogy egységével imponáljon a túlsó félnek és túlsúlyt kölcsö­nözzön kormányának. Most már tűnődhetünk a fölött, a nemzet maga gyönge-e, vagy vezérei, vagy együtt­véve ; avagy az alap, melyen áll, amaz alap, melyet alkotói épen azon érvvel ajánlgattak, hogy az a kompakt magyar nemzetnek a közös ügyek eldöntésében mindig túlsúlyt adand a darabos, megoszlott osztrák quod­­libettel szemben ? Íme a nemzet egyesült, úgy mint évezre­des történetében vajmi ritkán, és egy osztrák párttöredék, illetőleg egy nem is alkotmá­nyos tényező, egy részvény­társulat ellenében a legteljesebb, leglealázóbb vereséget szenvedi. Sőt még meg sincs pecsételve a kapitu­­láczió a közgazdasági téren, a túlsó félen már készülődnek arra, hogy a politikai pari­tás elvét is megdöntsék, és Ausztriának Ma­gyarország fölötti diktatúráját szerves egészszé bevítsék. Az osztrák haladó párt ugyanis már határozatot hozott a delegácziók eltörlésére Budapest, február 21-én 1877. 8-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csapán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csapán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXIII. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 k­rajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : НаамепсНи és Vogler. Wallfischgasse Nr 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Woltzsile Nr. 22.

Next