Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-25 / 30. szám

368 tarto­mánynyá történt fölavatása támasztott Bécs döntő köreiben is. Julius 30-ikára volt kitűzve az Ő Felsége elnöklete alatt tartandó közös miniszteri ta­nács, mely a monarchia ,,hadi készültsége“ felől határoz. Tisza és Széli miniszterek táv­iratilag hivattak Bécsbe. Fölhivatott Rodich és Mollináry is. Jul. ЗО-án azonban a minisz­terek csak egymás közt értekeztek. Eddig csak annyi bizonyos, hogy átalá­­nos mozgósításról nincs szó, csak 2—3 had­test fölállításáról az alvidéken, de aligha Erdély határánál. Az ide vonatkozó hírek és hírlapi köz­leményekből a következők a legérdekesbek: Tisza, ki geszti pihenőjét csak aug. 5-én akarta elhagyni, táviratilag sürgősen Bécsbe hivatott, s e hó 29-én el is utazott. Budapestnél meg sem pihent, csak addig mig a vonat tovább ment. Ott Szende honvédelmi miniszter, aki Tisza távolléte alatt vezette a minisztériumokat) és b. Kemény Gábor államtitkár várták. Ugyanezen vonattal utazott Bécsbe Klapka is, a­nélkül, hogy a miniszterel­nökkel érintkezett volna. Széll pénzügyminiszter Rátótról utazott Bécsbe. Az osztrák miniszterek is nyári pihenőkről szólíttattak Bécsbe. A katonai intézkedések felől sokféle a magyarázat. Nem is lehet másként monar­chiánk eddigi magatartása után. Egyik rész azt hiszi, hogy most fognak megtörténni az első lépések Bosznia és Herczegovina bizto­sítására, mert az osztozkodás bekövetkezése ellen a porta nem tudja magát megvédeni. Anglia is a maga osztályrésze biztosítására kezd csapatokat szállítani. Egy másik ma­gyarázat így szól: A monarchia által teendő katonai intézkedé­sekre az adta a döntő lökést, hogy kitűnt, misze­rint Szerbiában és Romániában egyaránt semmibe sem veszik külügyi hivatalunk intéseit. Szerbia a háborúra készül, a­mi pedig Romániát illeti, az Andrássy gróf minden figyelmeztetésének ellenére, az oroszszal katonai konvencziót kötött, s átkelt a Dunán. Közvetlenül e tények folytán látta magát a külügyminiszter azon kényszerhelyzetben, hogy fegyveres demonstrác­iót tegyen. A költségek első­sorban a közös aktívák alap­ján eszközlendő pénzügyi hitelművelettel fedez­tetnek, azután nagyobb mérvű közös előlegezési üzletre kerül a sor, mely a Rotschild-consortium­­mal köttetik meg; ha ez sem elegendő, egyéb műveletek vétetnek igénybe, a­mint azt a helyzet megköveteli. A budapesti és bécsi lapok a legkülön­bözőbb felfogással szólnak az intézkedésekről. Egy félhivatalos bécsi lap a „Montags Revue“ a porta hadainak bizton várható leveréséből magyarázza, mert akkor szükség lesz, hogy a békekötésnél fegyverre támasz­kodva szólhasson közbe monarchiánk. A szintén félhivatalos „Fremdenblatt“ a helyzetet komolynak tartja, mely az elhatá­rozást most már szükségessé teszi, de a be­avatkozás idejét még nem hiszi elérkezettnek. Magyar lapok közül a „Hon“ határozottan oroszellenesnek tartja a készülődéseket, egy másik magyar lap pedig ily czím alatt közölte a mozgósítás első híreit: „Fegyverre“, t. i. az orosz ellen. Azonban ha meggondoljuk, hogy mily állást foglalt el eddig monarchiánk, s össze­vetjük mind­azokat a közleményeket, melyek a kormánykörökkel összeköttetésben levő la­pok útján nyilvánosságra jutnak, akkor megint csak a Bosznia és Herczegovina megszállá­sára irányuló készülődéseket kell sejtenünk. Ez pedig nem orosz-ellenes. A No­frei Presse szerint mindössze azt döntik el, hogy a Száva mentében elővigyázatból­­ csapatokat állítsanak föl. Eddig azért késtek, mert az aratástól nem akarták elvonni a munkásokat. Sürgeti e lap az átalános mozgósítást, mely azt bizonyítaná, hogy Ausztria-Magyarország meg­védvén nagyhatalmi állását, szembe akar szállani­­ Oroszországgal. A részleges mozgósítás árt ki- és befelé. A „Tagblatt“ (mely az oroszokkal rokon­szenvez) igen meg van elégedve. Andrássy politi­kája — úgymond — meg tudja választani a helyes pillanatot. A „Fremdenblatt“ meg van győződve, hogy a minisztertanácsban hozandó határozatok nem fognak nyilvánosságra jutni. A „Deutsche Ztg.“ Írja: Ausztria-Magyar­­ország, úgy ezután mint azelőtt, sem Törökország sem Oroszország pártjára nem áll, de rendelkezni fog a szükséges katonai hatalommal, hogy a béke­kötésnél az őt megillető befolyást érvényesítse érdekeinek megőrzésére. Mivel a kormány köreiben­­ úgy vélekednek, hogy ezek a tárgyalások már nemsokára megkezdődnek, azért c­élszerűnek tart­ják a részleges mozgósítást siettetni. Ennek bárki ellenében sincs támadó czélja. Meg kell akadá­lyoznia, hogy Ausztria-Magyarország eddigi sem­leges politikája utólagosan ne váljék kárára, és elősegítenie, hogy a békekötés alkalmával, a mo­narchia érdekeivel megegyező kívánságainak a szükséges súly megadassák. Ez egyszer az a saját­ságos, a történelemben egyedül álló eset történik meg, hogy Ausztria-Magyarország h­á­­ború után készül kifejteni haderejét, és a fegyveres semlegességet teszi magáévá, miután a háború alatt a fegyvertelen semlegességgel is meg­elégedett. A „N. fr. Presse“ összefoglalva a félhiva­talos híreket, hozzájuk a következő találó megjegy­zést teszi: „Azon derültséget keltő ellenmondás előtt, hogy esetleg az eddigi passivitásból ki akar­nak lépni, de e mellett a mostani politikát változ­tatni sem akarják,­­ nem bírjuk a mosolyt elrej­­­­teni.“ A mozgósítás előjeleiül tekinthetők a kö­vetkező csapat-áthelyezések, melye­­ket Sziszekből jeleznek. Styriából és Magyar­­országból egy-egy huszárezredet vittek a boszniai határhoz, hogy ez feltűnést ne keltsen, elkerülték Zágráb városát. Egy Horvátországban állomásozott dzsidás ezred f. hó 15-én Sinjbe (Dalmátország) érkezett. Horvátországba tüzérségi- és utászszereket, többi közt 900 mázsa robbantó anyagot szál­lítottak. Katonai körökből jött hírek szerint Sumi­­kocz altábornagy lesz a déli határvonalon felállítandó csapatok parancsnoka. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 31. SZÁM, 1877. XXIII. ÉVFOLYAM. A HÁBORÚ. A bolgár csatatér minden részén meg­kezdték a törökök is az elhatározó mozdula­tokat, s néhányszor sikerrel használták fegy­verüket is az orosz előhadak ellen, melyek nagy merészséggel nyomultak előre minden­felé. Az elkövetett mulasztásokat azonban most már csak nagy győzelem ütheti helyre a törököknél, s ha a Balgrádból Tirnova felé megindult Mehem­ed Ali csatát veszít, a katasztrófa bekövetkezik. Ily helyzetben a diplomáczia ismét mű­ködik, s monarchiánk, Anglia, sőt Olaszor­szág is résen van, hogy orosz győzelem ese­tére megjelenjenek a „borravaló“ követelé­séért. A diplomáczia magatartása most ép oly érdekfeszítő, mint maga a harc­tér. Anglia teljes mérvű hadi készületeket tesz. Berlinben azt hiszik Anglia magatartá­sáról, hogy mihelyt Aarifi török külügymi­niszterré lett, a porta és az angol kabinet közt létrejött az egyezmény az iránt, hogy az angol tengerészeti csapatok és a tüzérség Gallipolit megszállják, s ott esetleg a ge­­nuaiak által épített régi sáncz műveket meg­erősíthessék. E védmű­vek a Dardanellák és a szárosi öböl közötti keskeny földnyelven vannak ; itt helyezik el az angol csapatokat s jobbról és balról a pánczlos hajók fogják őket fedezni. Németország magatartásáról pedig ezeket írják: „Németország sem önálló bolgár államot, sem Románia megnagyobbi­­tását, sem végre Oroszországnak Kon­stantinápolyban való befészke­lését nem hagyná jóvá. Ellenben azt helyén­való­nak tartja Bismarck herczeg, hogy lehulljon az utolsó bilincs, mely az 1856-ks párisi béke folytán még Oroszország szabad mozgását akadályozta, hogy t. i. a Dardanellák ezután nyitva legyenek a szabad hajózási közleke­désnek. Ez volna hát elvégre is a hadviselés kézzelfogható eredménye — és Midhát pasának állítólag megtörtént visszahivatása Konstantiná­­polyba nehezen fog már ezen valamit változtatni“. Olaszorsz­ágból az utóbbi napokban feltűnő buzgalommal c­áfolgatták a híreket, melyek Albánia tervezett megszállásáról szól­nak. E tekintetben Melegari külügyminiszter czélszerűnek tartja Olaszország politikáját a keleti ügy felől a külföldi diplomáczia előtt körlevélben is magyarázni s kimutatni, hogy e politika nem változott és önzetlen. Rómá­ban nagyon boszankodnak a felett, hogy bizonyos lapok makacsul igyekeznek viszályt kelteni Ausztria és Olaszország közt, midőn ez utóbbiról felteszik, hogy olyan szerző­dést kötött Oroszországgal, hogy Albániát megszállja, s az adriai tengert olasz tengerré változtassa. Biztatnak tehát Rómából, hogy­ nincs semmi szerződés Oroszországgal, Olasz­ország semleges fog maradni, s mindenesetre a dologban közvetlenebbül érdekelt hatal­maknak kellene akc­ióba lépniök, mielőtt Olaszország jelen magatartását megváltoz­tatná. Az európai és ázsiai török vizeken jelenleg csak 3—4 olasz hadihajó van az olasz állampolgárok védelmére. Talán még két hajó küldetik oda, de azért az ilyen had­erővel nem szokás valami „expedícziót“ kez­deni. — Egyébiránt Haymerle báró osztrák­­m­argyar követ Melegari úrtól e hírekre nézve személyesen is felvilágosítást kérhet, ha ugyan szükségesnek találná. E szépítgetések azonban nem sok hívőre találnak. Monarchiánk úgy látszik lépést tart Angliával, s annak intézkedései szerint in­tézi a magáét. Külügyi kormányunknak leg­kisebb ellenvetése sincs az ellen, hogy az angol csapatok megszállják Gallipolinál a Dardanellák torkolatát, mert monarchiánk is készül tenni ily megszállást. A háború következményeinek fejtegetése is napirenden van, s az összes kül­földi sajtó monarchiánkra nézve tartja leg­fontosabbnak, sőt végzetesnek is az orosz győzelmek következményeit. Az augsburgi „Allgemeine Ztg.“ egyik czikkéből érdekesnek tartjuk közölni a követ­kező fejtegetést: Nagy csalódásban élnek azok — mondja e lap, a­kik bíznak, hogy a háború nem terjed tovább, s ezen bizalmukat a békekötéskor együttesen köz­belépő Európával szeretik magyarázni, más rész­ről pedig azt hirdetik, hogy a czárt saját birodal­mának belkérdései is méltányos békére fogják kényszeríteni, a­nélkül, hogy erre újabb háború lenne szükséges. Oroszországban nyomban kitör a forradalom, a­mint köztudomású lesz, hogy a czár oly békét akar kötni, mely az uralkodó pánszláv pártot nem elé­gíti ki. E párt ezen esetre már most a fáradalom előkészítésén dolgozik. Ily körülmények között a jelenlegi orosz kormány inkább az európai hatal­makkal fog háborút kezdeni, mint saját népével. A pillanat, melyben e kérdés előtérbe lép, fenyegető­ig közeledik. Németország sem lesz képes azt feltartóztatni, és ha — így szól az idézett lap — Németország saját helyzete és aránylag csekélyebb érdekénél

Next