Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-26 / 26. szám

310 kának“ nevezte el, úgy a magyar kormány politi­káját esésről esésre való politikának lehet nevezni. Nem szavazhatja meg e javaslatot. Semmi fontos ok nem indíthatta a kormányt arra, hogy ezen adósságot elvállalja. De önök — úgymond — mind­emellett reá­állottak ezen utolsó áldozatra is, ki akarván üríttetni a legutolsó cseppig az elkínzott, a kimerült nemzettel az ürömpoharat, mely után a keresztre feszített áldozat elnyögheti a „Con­­summatum est“-et. „Önök pedig, — a­mit elis­merem, megérdemeltek, — a mellekre akasztott kereszttel te Deumot énekelhetnek.“ Nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső­bal­oldalon.) Mocsáry Lajos a pénzügyminiszter és az elő­adó beszédeire tesz megjegyzéseket. Arra nézve, hogy az osztrák eljárás jóhiszemű, megjegyzi, hogy ép igy nevezhető jóhiszeműnek azon rablónak el­járása, ki az utczán valakit megtámad, s annak tárczáját kéri, mert azt a magáénak tartja. Elnök felkéri szólót, hogy a velünk szövetség­ben élő államról azon tisztelettel szóljon, melyet a parliamentáris tekintet minden állammal szem­ben megkövetel. (Helyeslés a jobboldalon és a kö­zépen.) Mocsáry Lajos megjegyzi, hogy a házsza­bályok szerint az elnöknek csak akkor van joga figyelmeztetésre, ha valamely szónok a tárgytól eltér. Megrovásra pedig csak akkor, ha valamely szónok az illemmel és közerkölcsiséggel meg nem egyező kifejezésekkel él. (Helyeslés a szélső­bal­oldalon). Elnök kijelenti, hogy nem megrovást tett, csak figyelmeztetést, mert ha megrovást tett volna, nem tűrné el Mocsáry megjegyzését. Mocsáry folytatja beszédjét, úgy látja, hogy nem teljesül azok reménye, kik azt várják, hogy a népszerűtlen kiegyezést had kösse meg Tisza, ak­kor aztán majd megbuktatják. Tisza hatalma nagy, s az csak most kezd korlátlanná válni. Hiszen a főrendiház dignitáriusai is meghajolnak előtte s a főrendiház elfogadja a kormány által diktált mó­dosításokat, s azokat saját meggyőződéseként küldi át üzenet alakjában a képviselőházhoz. Elnök rendre utasítja szólót, a­zert a törvény­­hozás egyik tényezőjéről úgy nyilatkozott, hogy nem saját meggyőződését követi. Mocsáry befejezi beszédét, azon meggyőző­dését nyilvánítván, hogy Tisza Kálmán nevét az utókor csak átkok kíséretében fogja emlegetni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Simonyi Ernő nem tartja a házszabályok által indokoltnak az elnök előbbi rendreutasítását. Szóló a házszabályoktól egy hajszálnyira sem hajlandó eltérni, s kész inkább botrányt előidézni, sőt erő­szakot, fegyvert és pisztolyt (Nagy mozgás) hasz­nálni, mert a hatalom ellenében a kisebbségnek más menedéke nincs. (Elnök: Simonyinak nincs joga az elnöki megrovás fölött nyilatkozni). Egyéb­iránt a törvényjavaslatot nem fogadja el. Gr. Nemes Nándor a legnagyobb cinizmusnak nevezi, hogy Tisza most ellenkezőjét hirdeti annak, a­mivel polgártársai részéről a bizalmat magának kieszközölte. Nem szavazza meg a javaslatot. Oly jogtalannak tartja e követelést, hogy nem hiszi, hogy akadna hazafi, ki az ország jövedelmeit ily könnyedén Ausztriának odaajándékozni hajlandó lenne. (Helyeslés a baloldalon.) Vidlicskay József a jelen javaslatban még a szóbeli lemondásnál is roszabbat, ténybeli lemon­dást lát Magyarország kétségtelen jogáról. E javas­lat elfogadása előre lehetlenné teszi, hogy tíz év múlva is önállóan rendezhessük a bank ügyét. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Almásy Sándor a legnagyobb botránynak tartja mindazok közt, miket 1861 óta e házban megélt, hogy a kormánypártról senki sem szólal fel ily törvényjavaslat védelmére, melyet szóló nem sza­vaz meg. Szontagh Pál (gömöri) kiemeli, hogy a kor­mány nem merítette ki az eszközöket, melyek által a túlsó félt engedésre bírhatta volna. A köz­­gazdasági téren elkövetett számos hibát a többség most egy nagy politikai hibával készül megkoro­názni, a­mely előbb-utóbb meg fogja magát bosz­­szulni. A javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés balról.) Remete Géza: Szerinte ily teher elvállalása mellett annak állítása, hogy jogi álláspontunkat fenntartjuk, nem egyéb, mint ha valaki elméleti­leg tiszteli a tulajdon szentségét, s mégis lop. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Ezzel az ülés véget ért. A képviselő­ház ülése június 19-én. Elnök: Ghyczy Kálmán, ki bemutatja többi közt Hajdú megye feliratát Oroszország terjesz- j kedése elleni esetleges fegyveres intézkedések meg­tétele és az angol szövetség megkötése iránt. Perczel Béla igazságügyi miniszter beterjeszti a büntető törvénykönyv és rendőri kódex életbe­léptetéséről szóló törvényjavaslatot. Egyúttal egy másik törvényjavaslatot is nyújt be az iránt, hogy az esetben, ha az első javaslat tárgyalható nem volna, hatalmazza föl a ház az igazságügyi minisz­tert, hogy a büntető és rendőri törvényeket rende­let útján léptesse életbe. Napirend: a 80 milliós bankadósság. Pogonyi Dénes­ nem fogadja el a javaslatot, s­­ erre egyik oka az is, mert e javaslat elvetésével az egész kiegyezés halomra dől, mit óhajt. Steinacker Ödön az osztrák reichsrathban tar­tott beszédekből idéz oly részleteket, melyekből kiderül, hogy a jelenlegi dualizmus ott sem kell. Az eddigi rendszer folytatása nem szolgál a mo­narchia erejének megszilárdítására. A törvényja­vaslatot nem fogadja el. Somssich Pál: A kormány fentartani kívánja Magyarország jogi álláspontját e kérdésben. Mit tesz ez más szóval ? Annyit, hogy továbbra is ra­gaszkodik azon jogilag alapos nézethez, mely szerint Magyarország nem tartozik, nem köteles a 80 millió bankadósság törlesztéséhez hozzájá­rulni és ez okból és még hivatkozva Magyaror­szágnak az osztrák államadósság terheihez való önkénytes hozzájárulásával tanúsított méltányos­­­­ságra, még ezen szempontból se­m érezheti magát erre hivatottnak, de azért mégis azt ajánlja, hogy pénzügyi és gazdasági tekintetekből bizonyos köz­vetett és korlátolt módon járuljon Magyarország a 80 milliós bankadósság törlesztéséhez. Ez jogfeladás. (Élénk helyeslés a baloldalon és a szélső­baloldalon) sőt több ennél, ez nemcsak jogfeladás, de még a méltánytalanságok elfogadása is, mely amannál még keserűbb, mert megszégye­nítő. (Tetszés baloldalon.) Hivatkoznak az 1867-iki kiegyezésre is. Akkor az országgyűlés kijelentette, hogy nem ismerhet el oly államadósságot, mely az ország beleegyezése nélkül létetett, de politikai tekintetekből, méltá­nyosságból elvállal egy részt. Most, az 1867-iki egyezség megkötése után nem lehet többé tőlünk követelni semmiféle adósságokban való osztozást. E kérdés megoldatott akkor végleg,­­ hivat­kozik mindazokra, kik az akkori országos bizott­ság tagjai voltak és annak munkálataiban részt vettek, hivatkozik különösen dr. Lónyai Menyhért akkori pénzügyminiszter úrra, mint az adósságok­­irani részvételre vonatkozó kérdések és nehézségek megoldásának főtényezőjére, nem volt-e egyik fő indok azon nehéz, súlyos terhek elvállalására, hogy ezzel megoldjuk a nagy kérdést, s egyszer mindenkorra elintézzük azt ? (Élénk helyeslés a baloldalon) De még azok is, kik nem voltak e nagy munkának részesei, ha megolvassák az 1867-ks XV-ik t.-czikket, lehetetlen, hogy meg ne győződ­jenek arról, miként abban meg van oldva az adós­ságokban! részvétnek kérdés­e általában úgy, mint részleteiben, még pedig a méltányosság űrmérté­­kének fenékig ható kimerítésével (Zajos helyeslés a baloldalon), s ezért ma nem lehet, nem szabad többé e kérdésben a jogi alapon túl még a méltá­nyosságra is hivatkozni. (Élénk helyeslés a balol­dalon). A másik érv a javaslat mellett, hogy ettől függ a kiegyezés többi kérdése, sőt Magyarország önállósága is, dualizmusa is veszélyeztetve lenne el nem fogadása által. Szomorú, ha ez így lenne! Szomorú önállás és ál-dualizmus lenne az, melyet minden 10 évben újra meg újra kellene megvásá­rolni, újabb és,újabb terhek elvállalásával kellene megváltani. (Élénk helyeslés és tetszés a balol­dalon.) Ezután a pénzügyminiszter beszédjére tett észrevételeket. A pénzügyminiszter az adósság elvállalásából járó terheket csekéltette. Nincs állam a világon, mely szabadalmat adjon egy társulat­nak arra, hogy jegybankot állítson, a­nélkül, hogy ezen engedményért előnyöket, még­pedig jelenté­keny pénzbeli előnyöket is ne kössön ki magának. Magyarország pedig ezen törvény elfogadásával lemond nemcsak mind­ezen előnyökről, hanem még fizet azért, hogy felruházza az osztrák bank­társulatot 10 évre egy ilyen szabadalommal! (Igaz ! Igaz ! ügy van ! a baloldalon) Nem kap semmit, sőt fizeti egy részben azon 80 millió tör­lesztését, melyet ezen bank az absolut korszakban az államnak rendelkezésére kamat nélkül bo­csátott. A magyar állam is követelhetne és nyerne is a jegybanki szabadalom adományozásáért ilyen kamat nélküli kölcsönt és ezzel drága kölcsöneinek valamelyikét törleszthetné. Ámde ha ezen törvény meghozatala által ilyen, őt kétségtelenül megillető előnyétől elesik, vesztesége nem csak azon 6 mil­lió és néhány százezer forint lesz, melyet a mi­niszter úr kiszámított, hanem sokkal több,­­ mert csak 20 millió ilyen kamatnélküli kölcsönt véve fel az engedélyezett szabadalomért, s ennek hetes kamatját számítva, az évi lucrum cessans 1.400.000 frt, a­mi 10 évre 14 millió lenne, mihez még hoz­záadva a miniszter úr által kiszámított 6.000.000 frtot, kerek számban 20 millió frt veszteség mutat­kozik e kérdés kormányjavasolta megoldásánál. (Nyugtalanság a közepén.) Azt is mondta a pénzügyminiszter, hogy ennél jobb egyezséget senki sem köthetett volna. Szaló is elismeri ezt, mihelyt azon szempontból indult ki, hogy minden esetre minden áron ki kell egyezni. De a kiben meg lett volna a bátorság az 1867-ki alapszerződések szellemében eljárni, és elmenni az igazság és méltányosság határáig készséggel és őszinteséggel, de ezen túl nem engedni a pressió­­nak, bár honnan jöjjön is. (Nagy tetszés a bal­oldalon) kiben meg lett volna az elhatározottság, méltányolni a kiegyezés előnyeit, s erre egész buz­­gósággal törekedni is, de nem tűrni, hogy ennek nevében nem méltányos, sőt igazságtalan követe­lések csikartassanak ki tőlünk . (Igaz! Igaz! a bal­oldalon) kik készek lettek volna megválni inkább hatalmi állásuktól (Zajos tetszés és taps a bal­oldalon és a szélső baloldalon), mintsem az alku­dozások terén egyik állást a másik után feladva engedni, mindaddig míg azzal a túlsó fél többsége is megelégedett, az és azok csinálhattak volna jobb kiegyezést. Mert a kiegyezés épen úgy fekszik a másik fél érdekében, mint a mienkben, mert az 1867-iki kiegyezésen alapult szövetkezés a monar­chia fennállásának közös érdeke, s bármit mondja­nak is a lajtántúli­­. szomszédaink, a kiegye­zés meghiúsultát megérezték volna ők is; kese­rűen megérezte volna az ő indrustriájuk (Igaz! Igaz ! a baloldalon és a szélső­baloldalon.) Ezekből nyilvánvaló az ő szavazatának iránya. Sem a kiegyezésért úgy , mint az egészében elké­szült, sem speciálisan a jelen javaslatért ő a fele­lősséget el nem vállalhatja, s ellene szavaz annak. (Élénk helyeslés balról.) Gr. Lónyay Menyhért: Nem volt szándéka hozzászólni e kérdéshez, a kormány e javaslatához, mely a 67-ben a Deákpárt által alkotott törvény egyenes megszegésével Magyarországot oly teher elvállalására kötelezi, mely őt se jog, se méltá­nyosság szerint nem kötelezi. De miután ma Somssich egyenesen felszólitá a nyilatkozatra, ez oka felszólalásának. 1867-ben mind szóló, mind az osztrák miniszterek legalkalmasbnak tekintek az időt a monarchia két állama közti összes pénzügyi kérdések — valuta, bank stb. — rendezésére.­­ Miután azonban szólónak akkori javaslata az irányadó köröknél kellő támogatásban nem része­­­­sült, akkor jött létre az u. n. vöslaui egyezség. E sokszor megtámadott egyezségben az akkori kor­­­­mány biztosítá azon jogokat, melyek a bank üdvös működtetésére nézve szükségesek voltak. Az államadósság kérdése iránt az egyezség­ben foglalt megoldás Magyarország terheinek le­­­­hető megkönnyítését czélozta. Ezért üttetett le 25 millió előzetesen az osztrákok terhére, s tervez­tetett szóló által az, hogy az államadósságok kon­verziójának hasznában Magyarország is része­süljön, s az államadóssági terhek arányba hozas­sanak az adóképességgel. A vöslaui egyezségben, mely a bank működését Magyarországon fentarta,­­ elő volt készítve az is, hogy a valuta rendezé­sével mindkét állam már legközelebb önállóan rendezhesse bankügyét. Az országos bizottság azonban, mely ez­­ egyezséget tárgyalta, egyértelműleg azon nézetben volt, hogy az államadóssági függő kérdések Ausz­triával azonnal megoldandók, s visszautasítá az egyezséget. Súlyos terheket vállalt tehát akkor el, s leg­alább 4,5 millió évi előnyről mondott akkor le a magyar törvényhozás, csak azért, hogy végleg le­számoljon az osztrákokkal az államadósságok iránt, a­melyek összeírásáról szerkesztett hiva­talos, s akkor a ház elé terjesztett okmányban megnevezve van a 80 milliós adósság is. Ha az osztrákok most a 80 milliós adósságban való részesedésünket követelik, adják vissza azon előnyöket is, melyekről akkor lemondtunk. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. szám, 1878. xxiV. évfolyam.

Next