Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1878-06-26 / 26. szám
310 kának“ nevezte el, úgy a magyar kormány politikáját esésről esésre való politikának lehet nevezni. Nem szavazhatja meg e javaslatot. Semmi fontos ok nem indíthatta a kormányt arra, hogy ezen adósságot elvállalja. De önök — úgymond — mindemellett reáállottak ezen utolsó áldozatra is, ki akarván üríttetni a legutolsó cseppig az elkínzott, a kimerült nemzettel az ürömpoharat, mely után a keresztre feszített áldozat elnyögheti a „Consummatum est“-et. „Önök pedig, — amit elismerem, megérdemeltek, — a mellekre akasztott kereszttel te Deumot énekelhetnek.“ Nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mocsáry Lajos a pénzügyminiszter és az előadó beszédeire tesz megjegyzéseket. Arra nézve, hogy az osztrák eljárás jóhiszemű, megjegyzi, hogy ép igy nevezhető jóhiszeműnek azon rablónak eljárása, ki az utczán valakit megtámad, s annak tárczáját kéri, mert azt a magáénak tartja. Elnök felkéri szólót, hogy a velünk szövetségben élő államról azon tisztelettel szóljon, melyet a parliamentáris tekintet minden állammal szemben megkövetel. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Mocsáry Lajos megjegyzi, hogy a házszabályok szerint az elnöknek csak akkor van joga figyelmeztetésre, ha valamely szónok a tárgytól eltér. Megrovásra pedig csak akkor, ha valamely szónok az illemmel és közerkölcsiséggel meg nem egyező kifejezésekkel él. (Helyeslés a szélsőbaloldalon). Elnök kijelenti, hogy nem megrovást tett, csak figyelmeztetést, mert ha megrovást tett volna, nem tűrné el Mocsáry megjegyzését. Mocsáry folytatja beszédjét, úgy látja, hogy nem teljesül azok reménye, kik azt várják, hogy a népszerűtlen kiegyezést had kösse meg Tisza, akkor aztán majd megbuktatják. Tisza hatalma nagy, s az csak most kezd korlátlanná válni. Hiszen a főrendiház dignitáriusai is meghajolnak előtte s a főrendiház elfogadja a kormány által diktált módosításokat, s azokat saját meggyőződéseként küldi át üzenet alakjában a képviselőházhoz. Elnök rendre utasítja szólót, azert a törvényhozás egyik tényezőjéről úgy nyilatkozott, hogy nem saját meggyőződését követi. Mocsáry befejezi beszédét, azon meggyőződését nyilvánítván, hogy Tisza Kálmán nevét az utókor csak átkok kíséretében fogja emlegetni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Simonyi Ernő nem tartja a házszabályok által indokoltnak az elnök előbbi rendreutasítását. Szóló a házszabályoktól egy hajszálnyira sem hajlandó eltérni, s kész inkább botrányt előidézni, sőt erőszakot, fegyvert és pisztolyt (Nagy mozgás) használni, mert a hatalom ellenében a kisebbségnek más menedéke nincs. (Elnök: Simonyinak nincs joga az elnöki megrovás fölött nyilatkozni). Egyébiránt a törvényjavaslatot nem fogadja el. Gr. Nemes Nándor a legnagyobb cinizmusnak nevezi, hogy Tisza most ellenkezőjét hirdeti annak, amivel polgártársai részéről a bizalmat magának kieszközölte. Nem szavazza meg a javaslatot. Oly jogtalannak tartja e követelést, hogy nem hiszi, hogy akadna hazafi, ki az ország jövedelmeit ily könnyedén Ausztriának odaajándékozni hajlandó lenne. (Helyeslés a baloldalon.) Vidlicskay József a jelen javaslatban még a szóbeli lemondásnál is roszabbat, ténybeli lemondást lát Magyarország kétségtelen jogáról. E javaslat elfogadása előre lehetlenné teszi, hogy tíz év múlva is önállóan rendezhessük a bank ügyét. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Almásy Sándor a legnagyobb botránynak tartja mindazok közt, miket 1861 óta e házban megélt, hogy a kormánypártról senki sem szólal fel ily törvényjavaslat védelmére, melyet szóló nem szavaz meg. Szontagh Pál (gömöri) kiemeli, hogy a kormány nem merítette ki az eszközöket, melyek által a túlsó félt engedésre bírhatta volna. A közgazdasági téren elkövetett számos hibát a többség most egy nagy politikai hibával készül megkoronázni, amely előbb-utóbb meg fogja magát boszszulni. A javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés balról.) Remete Géza: Szerinte ily teher elvállalása mellett annak állítása, hogy jogi álláspontunkat fenntartjuk, nem egyéb, mint ha valaki elméletileg tiszteli a tulajdon szentségét, s mégis lop. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház ülése június 19-én. Elnök: Ghyczy Kálmán, ki bemutatja többi közt Hajdú megye feliratát Oroszország terjesz- j kedése elleni esetleges fegyveres intézkedések megtétele és az angol szövetség megkötése iránt. Perczel Béla igazságügyi miniszter beterjeszti a büntető törvénykönyv és rendőri kódex életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot. Egyúttal egy másik törvényjavaslatot is nyújt be az iránt, hogy az esetben, ha az első javaslat tárgyalható nem volna, hatalmazza föl a ház az igazságügyi minisztert, hogy a büntető és rendőri törvényeket rendelet útján léptesse életbe. Napirend: a 80 milliós bankadósság. Pogonyi Dénes nem fogadja el a javaslatot, s erre egyik oka az is, mert e javaslat elvetésével az egész kiegyezés halomra dől, mit óhajt. Steinacker Ödön az osztrák reichsrathban tartott beszédekből idéz oly részleteket, melyekből kiderül, hogy a jelenlegi dualizmus ott sem kell. Az eddigi rendszer folytatása nem szolgál a monarchia erejének megszilárdítására. A törvényjavaslatot nem fogadja el. Somssich Pál: A kormány fentartani kívánja Magyarország jogi álláspontját e kérdésben. Mit tesz ez más szóval ? Annyit, hogy továbbra is ragaszkodik azon jogilag alapos nézethez, mely szerint Magyarország nem tartozik, nem köteles a 80 millió bankadósság törlesztéséhez hozzájárulni és ez okból és még hivatkozva Magyarországnak az osztrák államadósság terheihez való önkénytes hozzájárulásával tanúsított méltányosságra, még ezen szempontból sem érezheti magát erre hivatottnak, de azért mégis azt ajánlja, hogy pénzügyi és gazdasági tekintetekből bizonyos közvetett és korlátolt módon járuljon Magyarország a 80 milliós bankadósság törlesztéséhez. Ez jogfeladás. (Élénk helyeslés a baloldalon és a szélsőbaloldalon) sőt több ennél, ez nemcsak jogfeladás, de még a méltánytalanságok elfogadása is, mely amannál még keserűbb, mert megszégyenítő. (Tetszés baloldalon.) Hivatkoznak az 1867-iki kiegyezésre is. Akkor az országgyűlés kijelentette, hogy nem ismerhet el oly államadósságot, mely az ország beleegyezése nélkül létetett, de politikai tekintetekből, méltányosságból elvállal egy részt. Most, az 1867-iki egyezség megkötése után nem lehet többé tőlünk követelni semmiféle adósságokban való osztozást. E kérdés megoldatott akkor végleg, hivatkozik mindazokra, kik az akkori országos bizottság tagjai voltak és annak munkálataiban részt vettek, hivatkozik különösen dr. Lónyai Menyhért akkori pénzügyminiszter úrra, mint az adósságokirani részvételre vonatkozó kérdések és nehézségek megoldásának főtényezőjére, nem volt-e egyik fő indok azon nehéz, súlyos terhek elvállalására, hogy ezzel megoldjuk a nagy kérdést, s egyszer mindenkorra elintézzük azt ? (Élénk helyeslés a baloldalon) De még azok is, kik nem voltak e nagy munkának részesei, ha megolvassák az 1867-ks XV-ik t.-czikket, lehetetlen, hogy meg ne győződjenek arról, miként abban meg van oldva az adósságokban! részvétnek kérdése általában úgy, mint részleteiben, még pedig a méltányosság űrmértékének fenékig ható kimerítésével (Zajos helyeslés a baloldalon), s ezért ma nem lehet, nem szabad többé e kérdésben a jogi alapon túl még a méltányosságra is hivatkozni. (Élénk helyeslés a baloldalon). A másik érv a javaslat mellett, hogy ettől függ a kiegyezés többi kérdése, sőt Magyarország önállósága is, dualizmusa is veszélyeztetve lenne el nem fogadása által. Szomorú, ha ez így lenne! Szomorú önállás és ál-dualizmus lenne az, melyet minden 10 évben újra meg újra kellene megvásárolni, újabb és,újabb terhek elvállalásával kellene megváltani. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Ezután a pénzügyminiszter beszédjére tett észrevételeket. A pénzügyminiszter az adósság elvállalásából járó terheket csekéltette. Nincs állam a világon, mely szabadalmat adjon egy társulatnak arra, hogy jegybankot állítson, anélkül, hogy ezen engedményért előnyöket, mégpedig jelentékeny pénzbeli előnyöket is ne kössön ki magának. Magyarország pedig ezen törvény elfogadásával lemond nemcsak mindezen előnyökről, hanem még fizet azért, hogy felruházza az osztrák banktársulatot 10 évre egy ilyen szabadalommal! (Igaz ! Igaz ! ügy van ! a baloldalon) Nem kap semmit, sőt fizeti egy részben azon 80 millió törlesztését, melyet ezen bank az absolut korszakban az államnak rendelkezésére kamat nélkül bocsátott. A magyar állam is követelhetne és nyerne is a jegybanki szabadalom adományozásáért ilyen kamat nélküli kölcsönt és ezzel drága kölcsöneinek valamelyikét törleszthetné. Ámde ha ezen törvény meghozatala által ilyen, őt kétségtelenül megillető előnyétől elesik, vesztesége nem csak azon 6 millió és néhány százezer forint lesz, melyet a miniszter úr kiszámított, hanem sokkal több, mert csak 20 millió ilyen kamatnélküli kölcsönt véve fel az engedélyezett szabadalomért, s ennek hetes kamatját számítva, az évi lucrum cessans 1.400.000 frt, ami 10 évre 14 millió lenne, mihez még hozzáadva a miniszter úr által kiszámított 6.000.000 frtot, kerek számban 20 millió frt veszteség mutatkozik e kérdés kormányjavasolta megoldásánál. (Nyugtalanság a közepén.) Azt is mondta a pénzügyminiszter, hogy ennél jobb egyezséget senki sem köthetett volna. Szaló is elismeri ezt, mihelyt azon szempontból indult ki, hogy minden esetre minden áron ki kell egyezni. De a kiben meg lett volna a bátorság az 1867-ki alapszerződések szellemében eljárni, és elmenni az igazság és méltányosság határáig készséggel és őszinteséggel, de ezen túl nem engedni a pressiónak, bár honnan jöjjön is. (Nagy tetszés a baloldalon) kiben meg lett volna az elhatározottság, méltányolni a kiegyezés előnyeit, s erre egész buzgósággal törekedni is, de nem tűrni, hogy ennek nevében nem méltányos, sőt igazságtalan követelések csikartassanak ki tőlünk . (Igaz! Igaz! a baloldalon) kik készek lettek volna megválni inkább hatalmi állásuktól (Zajos tetszés és taps a baloldalon és a szélső baloldalon), mintsem az alkudozások terén egyik állást a másik után feladva engedni, mindaddig míg azzal a túlsó fél többsége is megelégedett, az és azok csinálhattak volna jobb kiegyezést. Mert a kiegyezés épen úgy fekszik a másik fél érdekében, mint a mienkben, mert az 1867-iki kiegyezésen alapult szövetkezés a monarchia fennállásának közös érdeke, s bármit mondjanak is a lajtántúli. szomszédaink, a kiegyezés meghiúsultát megérezték volna ők is; keserűen megérezte volna az ő indrustriájuk (Igaz! Igaz ! a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) Ezekből nyilvánvaló az ő szavazatának iránya. Sem a kiegyezésért úgy , mint az egészében elkészült, sem speciálisan a jelen javaslatért ő a felelősséget el nem vállalhatja, s ellene szavaz annak. (Élénk helyeslés balról.) Gr. Lónyay Menyhért: Nem volt szándéka hozzászólni e kérdéshez, a kormány e javaslatához, mely a 67-ben a Deákpárt által alkotott törvény egyenes megszegésével Magyarországot oly teher elvállalására kötelezi, mely őt se jog, se méltányosság szerint nem kötelezi. De miután ma Somssich egyenesen felszólitá a nyilatkozatra, ez oka felszólalásának. 1867-ben mind szóló, mind az osztrák miniszterek legalkalmasbnak tekintek az időt a monarchia két állama közti összes pénzügyi kérdések — valuta, bank stb. — rendezésére. Miután azonban szólónak akkori javaslata az irányadó köröknél kellő támogatásban nem részesült, akkor jött létre az u. n. vöslaui egyezség. E sokszor megtámadott egyezségben az akkori kormány biztosítá azon jogokat, melyek a bank üdvös működtetésére nézve szükségesek voltak. Az államadósság kérdése iránt az egyezségben foglalt megoldás Magyarország terheinek lehető megkönnyítését czélozta. Ezért üttetett le 25 millió előzetesen az osztrákok terhére, s terveztetett szóló által az, hogy az államadósságok konverziójának hasznában Magyarország is részesüljön, s az államadóssági terhek arányba hozassanak az adóképességgel. A vöslaui egyezségben, mely a bank működését Magyarországon fentarta, elő volt készítve az is, hogy a valuta rendezésével mindkét állam már legközelebb önállóan rendezhesse bankügyét. Az országos bizottság azonban, mely ez egyezséget tárgyalta, egyértelműleg azon nézetben volt, hogy az államadóssági függő kérdések Ausztriával azonnal megoldandók, s visszautasítá az egyezséget. Súlyos terheket vállalt tehát akkor el, s legalább 4,5 millió évi előnyről mondott akkor le a magyar törvényhozás, csak azért, hogy végleg leszámoljon az osztrákokkal az államadósságok iránt, amelyek összeírásáról szerkesztett hivatalos, s akkor a ház elé terjesztett okmányban megnevezve van a 80 milliós adósság is. Ha az osztrákok most a 80 milliós adósságban való részesedésünket követelik, adják vissza azon előnyöket is, melyekről akkor lemondtunk. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. szám, 1878. xxiV. évfolyam.