Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1879-10-22 / 43. szám

Szemle. A magyar pártok a legszigorúbban fe­gyelmezvén és nem lehetvén föltételezni, hogy a sajtó csak a maga szakállára beszél, ennek hangjából azt lehet következtetni, hogy az ellenzék heves csatákra készül a kormány ellen. Tárgyai vannak jók: a bos­­nyák tartományok kormányzatának és a véderő­ törvény átvizsgálásának kérdései. Pedig mind a kettő úgyszólván meghaladott álláspont, s az ellenzék tudja előre, hogy a kormány keresztülviszi terveit, de sőt keresztül kellene azok lényegét vinni még egy következő s a mostani ellenzékből alakuló kormánynak is. Hanem az való, hogy elmaradnak oly reformok is, melyek bár mellékesek, de rendkívül fontosak, és nagyon örvendhet­nénk, nagy vívmányoknak tarthatnók, ha­bár ezek létesülnének is. Példának okáért azok a régi óhajok, me­lyek az udvartartás és a véderő költ­ségeinél fölmerülnek. Van magyar király, és — tisztelet ezért nekik, — magyar a király és királyné, ők beszélik nyelvünket, jó példát adnak ebben azoknak, a­kiknek erre szükségük van. De nincs magyar királyi udvar! És oly régen nincs, hogy a nemzet nagy része el is feledte már, mily roppant nagy ennek fontossága ! Pedig annál nagyobb, hogy már oly rég, negyedfélszáz éve, hogy nem volt! A sötétség jön alulról, a műveltség min­dig fölülről, mint a nap fénye. Miért nem magyar a mi főrendünk még ma sem, miért volt idegen századokon át ? Mert nem volt magyar királyi udvar. Hogy ez mily tényező a műveltség terjedésében, mutatja a külföldi előhaladt nemzetek példája. A körülmény, hogy a művelődést ked­velő fejedelmek alatt nagy lángelmék támad­tak és halhatlan műveket alkottak — Ang­liában Shakespeare, Francziaországban Mo­­liére, Németországban Göthe, stb. — azt mutatja, hogy a lángész anyaga mindig meg­van a nemzetekben, de melegházi ápolásra szorul, mint minden nemes növény; anélkül csak elvétve fejlődik ki egy-egy, a legnagyobb rész elcsenevész. A mely államban a királyság intézménye áll fönn, ha ennek udvara idegen, e körül­mény nem hogy előre­, de hátramozdítólag hat vissza a nemzeti mivelődés fejlődésére. Csodával határos, hogy a magyar nemzet e­­ természetien viszony daczára a mivelődés azon fokára tudott emelkedni, a­hol jelen­leg áll. Ha a magyar ember Bécsbe megy, szívét facsaró látomány tárul eléje. Akkor veszi észre, minő zugnép vagyunk mi és mi annak az oka, hogy az vagyunk ? Velünk együtt egy-két ellenzéki újság minden évben elkintornázza e panaszt, egy­­egy képviselő a házban rendesen a költség­­vetés tárgyalásakor szintén ismétli a 11 év óta mindig elmondottakat, s azzal a dolog el van intézve megint egy esztendőre. Marad minden úgy mint eddig. A király nem is lakik Budapesten, csak látogatóba jön pár hónapra hozzánk, s ha itt laknék is huza­­mos­ ideig, udvara idegen és pedig német ; a­míg a magyar ember a királyig hatol, semmi sem emlékezteti, hogy a magyar ki­rály lakában van, tiszti és szolgaszemély­zete — kivévén egy-két névleges főbb mél­tóságot — mind német s ez a nyelv a tár­salgás és hivatalos érintkezés nyelve a budai várpalotában. Ez lehetne másként, mert a magyar állam az úgynevezett czivillistához nem a 30 százalék szerint, de ugyanakkora összeggel járul, mint a lajtántúli birodalom. A körülmény, hogy az udvar és az egész királyi család Bécsben lakik, pénzben körül­belül évi p­á­r száz millió értékre becsül­hető. Meg is látszik ez Bécs városán. Egy­­egy főherczegnek van ott oly palotája, mint a budai királyi lak. A házcsoport, mely innen- onnan a hajdani glacis-n kész lesz, a város­házzal, a fogadalmi templommal, a Burg­gal, mű- és egyéb közintézetek palotáival, oly látványt nyujtani, melyhez fogható kevés, különb sehol nincs a világ városaiban. El­végre a közművelődést nem csak könyvek, de drága fényczikkek, műtárgyak és élő embe­rek társasága, magas műveltségű s finomult ízlésű körök terjesztik; a könyvm­­veltség egyoldalú, élettelen, halavány, piros-pozsgás arcza van s életvidor az a művelődés, mely eredeti forrásokból merit s szabad leve­gőn jár. Az osztrákokkal szemközt tehát mérhet­­len hátrányban vagyunk e pont körül, úgy anyagi, mint szellemi javak tekintetében. Azonkép a hadsereg kérdése körül is. Most már elmondhatjuk, mert Európa elfogu­latlan véleménye is beismeri, hogy a magyar nemzetiség terjesztése a valósággal az uralkodó ház érdekében áll. Az uralkodó ház pedig e monarchiában fontosabb, mint bárhol a világon, mert e család képezi a monarchia magvát, azon naprendszert, mely körül a külön nemzetek csillagvilága forog, és a­mely azt összetartja. Jövőben, az új európai alakulások közepette, lehetlen a dynasztiának uralmát más, mint a magyar nemzetre alapítania. Miért germanizálják hát Magyarország lakosságát a közös hadse­regben a német szolgálati nyelvvel ? Mesebeszéd az, mintha nem volna lehet­séges az egységes főhadvezénylet, ha a közös hadsereg magyar illetményének nyelve a ma­gyar volna. Ezért a hadsereg lehetne közös, függhetne a közös hadügyérségtől, az nevez­hetné ki tisztjeit, az rendelkezhetnék vele, csak nyelve lenne emennek a magyar. Ha Krimiában egy főparancsnok alatt sikeresen működhettek angol és franczia hadak, holott ezek két külön uralkodótól függő hadtömegek voltak, miért ne lehetne egységes azért a közös hadsereg főhadvezénylete a csatatéren, ha különben is minden tekintetben egy had­­ügyérség alá van rendelve ? De a katonai szempont is mennyire aján­latosnak tarthatná ezt! Akármennyi gépet találnak föl, azért a lelkesedés, az er­kölcsi erő mindig nagy tényező marad a csaták terén a diadal eldöntése körül. És kivált oly seregnél, mely, mint a ma­gyar, megmutatta, hogy ha kedve nincs a harczhoz, ha nem óhajtja a diadalt, meg is tudja azt akadályozni pusztán szenvedőleges magatartásával. És viszont, a­mikor meg lelkesedik, és erre csakis mint magyar képes , mily csudákra képes! E kettőre épen a közelebbi múltban szolgáltatott egymásra következő bámulatos példákat. Miért nincs hát erélye a magyar kor­mánynak és a képviseleti többségnek sürgetni e reformokat ? Nagy állapot ez ! Az angol kü­lügyér Salisbury a man­chesteri választók lakomáján kikiáltja ország­világnak, a­mit a mi hallgató diplomatáink hét pecséttel zárnak el sajtó és képviseletek elől, hogy — Német- és Ausztri­a-Ma­­gyarország közt valóságos Írott véd- és támadószövetség köttetett Bismarck herczeg legutóbbi Bécsben tartóz­kodása alatt! De voltaképen nem az a nagy állapot, hogy az angol ezt kifecsegte (ez csak azt mutatja, hogy lehetnének a mi államférfiaink — Budapest, október 22-én 1879. 43-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság : Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXV. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Hausenstein és Vogler. Wallfisgasse Nr. 10. 2Hoose R., Seilerstätte Nr. 2. és Oppelik A. Wollzeile Nr. 22

Next