Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1879-12-03 / 49. szám

578 legalább álmodozni fog róla, mert régi szólam, hogy az oroszok fáznak jeges hazájukban, és melegebb székhely után sóvárognak. A helyzet e fölfogása tetszik előttünk leg­természetesebbnek, s ámbár Bécsben nem mindig irányadó az, a­mi legtermészetesebb, de végre is nem lehetetlen, hogy egyszer-más­­szor akaratlan is eltalálják azt, a­mi termé­szetes. Egyébiránt a fennebbi gyanakvásokkal szemben csakugyan merülnek is föl oly hí­rek, nézetek, melyek szintén e természete­sebb föltevést helyezik előtérbe, így például a „Times“ leghitelesebb for­rásból véli állíthatni, hogy Németország és Ausztria-Magyarország közt nem köttetett írásbeli szerződés,­­ minthogy ezt a három császárság szövetsége kötésekor is fölösleges­nek tartották. Ez utóbbi valószínű is, mert mikor császárok személyesen kötnek szövet­séget, az már úgy illik, hogy az „augustus“ férfiak bízzanak meg egymás szavában. S ha most Bismarck és Andrássy sem szerződtek volna írásban, ez a két állam­férfi reputácziójára nézve nagyon hízelgő lenne. De nem ez a kiszögellő pont a „Ti­mes“ közlésében, hanem azon állítása, mely szerint a berlini kongresszuson Német- és Ausztria-Magyarország már olyannyira egyet­értettek Oroszország korlátozásának szüksé­ges volta fölött, hogy még Anglia is több engedményt volt hajlandó tenni Orosz­országnak, mint a két előbbi hatalom! „Ez volna csak dereék“ — ha igaz volna — mondhatnak erre az egyszeri palóczczal. De hiszen mond ilyenformát még Glad­stone is, a­ki most vidéki meetingeken izgat a Disraeli-kormány ellen. Bizonyít­gatva, hogy a követett pénzügyi politika „nem becsületes“ (a­mint látjuk, nemcsak a mi ellenzékünk fúj erős dohányfüstöt a kor­mány orra alá) — kimondja jós hangon, hogy a török uralom a Balkán-félszigeten már nem sokára meg fog szűnni, s az örökség a Balkán-félszigeteken lakó nemzetiségeket illeti (?) Éberség szükséges ugyan Oroszor­szággal szemben, de — úgy­mond (s itt a bökkenő)— szükséges az Ausztria-Magyaror­­szággal szemben is, mely arra törekszik, hogy Oroszország helyett ő vegye át e földrészen a felsőbbség gya­korlását. (Hát hisz ez sem lenne épen a legrosszabb megoldás.) Azután eme gondolatmenet valószínűsége mellett tanúskodik az a körülmény is, hogy Gorc­sakoff Pétervárra utaztában Ber­linbe érkezvén, fogadtatott ugyan a csá­szár által, de B­is­m­a­r­c­k herczeg nem ta­lálta érdemesnek kollegája látogatása végett Berlinbe rándulni. Végre nagyon emlegetik, hogy a né­­metosztrák-magyar határokon sokkal több orosz katonaság van összpontosítva, mint a­mennyi a jelenleg különben is nyugodt lengyelek fékentartá­­sára szükséges. Csak Varsóban tíz gyalog­ezred volna elhelyezve. S hogy az orosz tisz­tek nagyon kedvencz beszédtárgya volna egy a tavaszszal kitörendő német-magyarellenes háború. A czár pedig hír szerint egy f. hó 5-én a pétervári Marsmezőn tartandó nagy hadi szemle alkalmával igen fontos beszédet fogna tartani, melyben kijelentené, hogy az uralkodást, illetőleg kormányzást, a trón­örökössel meg fogja osztani. Ez persze csak hír, de mutatja, mily irányban keresi a közvélemény a valóságot az orosz politikára vonatkozólag. Ismerve a trónörökös érzüle­tét, ez is összevágna a fennebbi egybeveté­sekkel. Egyébiránt újabb öt tartományban, Cser­­nigov, Pultava, Kursk, Orel­ és Woronesben, kihirdették az ostromállapotot, így öntik nyakon hideg zuhanynyal a­z orosz alkotmány szülemlése iránt ébredező reményeket. Ide tartozik még megemlítenünk, hogy az új Bulgáriában kitört az első kor­mányválság. A konzervatívok nem akar­nak a Karaveloff által alakítandó kabinetbe lépni. Sándor fejedelem hír szerint azt írta volna a czárnak, hogy inkább ő is ostrom­­állapotot hirdet, vagy leköszön a fejedelem­ségről. Karaveloffra vonatkozólag jellemző, hogy a muszka lapok igen föl vannak bő­szülve ellene és több bolgár szabadelvű kép­viselő ellen, a­kik mind Pétervárott jártak iskolába, és ott szítják magukat teli szabad­elvű eszmék mérges gombáival. Intik a kor­mányt, hogy szigorúbb őrizet alá vegye a fővárosi diákságot. Hát még mindig nem elég a szigor a szent Oroszországban ! A horvát regnikoláris küldöttség eredmény nélkül oszlott szét. Hivatalosan csak „elnapolta“ magát, de mindkét fél azt hiszi, hogy az alkudozások teljesen meghiú­sultak. Ha már most csak Horvátországtól függne, hát talán kész is lenne a háború, és találkoznánk nem sokára a Filippinél. Mert a horvátoknak nagy álmaik vannak. És mi egy téves körben forgunk velük szemben. Tudniillik: a nagy szabadság, melyet a fehér lap nagylelkűségéből élveznek, a­helyett hogy közelebb hozná őket hozzánk, mindin­kább eltávolítja őket tőlünk. Teljesen szabad kezük van arra, hogy az ifjúságot az isko­lákban eltelitsék a nagy horvát ábrándokkal, a népet sajtó és szószék útján izgassák elle­nünk és meggyökereztessék benne azt a vá­gyat, hogy ők majdan Boszniával s a többi szomszéd tartománynyal szaporodva , egy nagy horvát birodalmat alkossanak. A Magyarországgal való viszonyt csak ideiglenesnek tekintik, és lépcsőnek arra, hogy majdan ők kebelezzenek be minket. S ugyanazon tagjai a vezető értelmiség­nek, a­kik e mozgalmat ápolják, növelik, velünk szemben hivatkoznak arra a nyo­másra, melyet rájuk a horvát nép és közvé­leménye gyakorol. Utalnak a macskaze­nékre, ablakbeverésekre, mely őket otthon várja, ha itt nálunk engednek. Holott pedig világos, hogy ezt maguk csinálják. Világos, hogy míg oly kormány lesz Horvátor­szágban, mely e kettős játékot űzi, nem le­het őszinte, tartós egyezség. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Keleti ügyek. Anglia és a porta közt teljesen elpihent a viszály. A reformok előkészítéséhez hozzá­fogtak Konstantinápolyban, s most átalános a várakozás az eredmények iránt. Oroszor­szág is várakozó állásba húzódott a törté­­nendők iránt, de azért valószínű, hogy nem tétten. A görög török viszály még mindig elin­­­­tézetlen. A montenegrói határkérdésnél is van még sok elintézni való. Azonban volt egy nevezetes új hír is a keleti ügyek felől. Csetinyéből, Montenegró fővárosából nov. 28-ikáról szerteszét ment a távirat, hogy Akhmed Mukhtar pasát, az ismere­tes török fővezért é­s kíséretét az albá­nok legyilkolták Gusinyében. Plava és Gusinye tudvalevőleg a berlini szerződés szerint Montenegrót illeti. De az ottani albán és arnanta lakosság fegyveresen várja a montenegróiakat; az utóbbi időben már véres összecsapásra is került a dolog. Montenegrói csapatok állanak Plava és Gu­sinye kerületek szélein, de még eddig nem sikerült birtokbavételük. A porta a közelebbi napokban Mukhtár pasát küldte el Gusinyébe, hogy a lázongó albánokat és arnautákat csillapítsa le, és 15 zászlóaljnyi katonaságot is kapott a rend biztosítására. Szóval Mukhtár pasa ép oly megbízatásban küldetett el Albániába, mint tavaly Mehem­ed Ali pasa, ki aztán az albá­nok fanatikus dühének esett áldozatul. Nov. 27-ikéről még azt táviratozták Csetinyéből, hogy Petrovics, a montenegrói szenátus el­nöke Andrijeviczába utazott, átvenni Mukh­tar pasától Plava és Gusinye területét, me­lyet a pasa már megszállott. Másnap pedig Mukhtár pasa legyilkolását adták hírül. A török hadsereg e nevezetes vezérének ily szomorú vége, Mehem­ed Ali meggyilko­lásának ily ismétlődése természetesen nagy szenzácziót ébresztett mindenfelé, s a figyel­met teljes mértékben a montenegrói határok felé irányozta, hol makacs, elszánt és fana­tikus néptörzsek gyilokkal szegülnek ellent. Csak november 30-án érkezett meg Kon­stantinápolyból a c­áfolat, mely az egész gyilkolást koholmánynak mondja. Mukhtár pasa még nov. 28-án nem is volt Gusinyé­ben, akkor este Periepébe érkezett, s csak november utolsó napjára várták Gusinyébe. Még nem tudni, hogy a montenegrói fő­városban jóhiszeműleg elámíttatták-e magu­kat Nikita fejedelem politikusai, vagy pedig c­élzatos szándékkal hoztak forgalomba oly felháborító eseményt, mely a montenegrói ügyeket napirendre kényszerítette. Mukhtár pasa és az albánok, Mukh­tár pasára nem kis feladat, hogy Plavát és Gusinjét a montenegrói csapatoknak átszolgál­tassa. Az albánok és arnauták közt nagy az izga­tottság, s egy tudósító következőkben festi az ottani hangulatot. Ali bej, a híres albán népvezér, gyűlésre hívta össze az előkelő albánokat Bodsiba, Plava szomszédságában fekvő faluba, ahol elhatározták, hogy teljes erejükből védeni fogják a plavai és gusinyei kerületeket. Ali bej felszólította egyszer­smind Al­i H­a­­­d­a­r skutarii parancsnokot, hogy akadályozza meg a török csapatoknak előnyomu­lását Plavába és Gusinyébe. Ali bej pedig maga, hogy súlyt kölcsönözzön követelésének, 2000 em­berrel indult el Plava felé. A skutarii albánok a mecsetekben gyűléseket tartottak, a molláhk fegyverre szólították a töme­get a haza épségének védelmezése végett. Ali Haj­­dar pasa tehát nyolcz zászlóalj segítséget kért Mukhtár pasától. A lázadás kitörését egy öreg irod­­sa akadályozta meg azzal az okoskodással, hogy Allah pártját fogja fogni az elnyomottaknak és magára fogja vállalni a boszóló szerepet. Ekkor az a hír terjedt el, hogy Ali Hajdar pasa hirtelen meghalt. A tartomány egészségügyi főnöke hivatalosan konstatálta ugyan, hogy a pa­sának szivatere repedt meg, mégis azt híresztelték, hogy megmérgezték őt. Mialatt a legidősebb tábornok átvette a pa­rancsnokságot, a következő sürgöny érkezett Sku­­tariba Muktar pasától:,,A hadügyminiszter paran­csára e hó 24-én tizenöt zászlóalj élén elindulok Plava felé, hogy ezt a helységet és Gusinjét a szerződés értelmében átadjam Bozsidar Petrovics montenegrói meghatalmazottnak, a­ki nyolcz zász­lóaljjal fog előnyomulni Andrejeviczából. Egyszers­mind tudatom, hogy tegnap öt zászlóalj indult Skutariba a rend fentartására“. E sürgöny vétele után alattomos forrongás váltotta föl a zajongást. Ezekből a hírekből azt következtethetjük, hogy a porta erélyesen hozzá akar fogni e kérdés 49. szám, 1879. xxv. évfolyam.

Next