Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1879-12-03 / 49. szám
578 legalább álmodozni fog róla, mert régi szólam, hogy az oroszok fáznak jeges hazájukban, és melegebb székhely után sóvárognak. A helyzet e fölfogása tetszik előttünk legtermészetesebbnek, s ámbár Bécsben nem mindig irányadó az, ami legtermészetesebb, de végre is nem lehetetlen, hogy egyszer-másszor akaratlan is eltalálják azt, ami természetes. Egyébiránt a fennebbi gyanakvásokkal szemben csakugyan merülnek is föl oly hírek, nézetek, melyek szintén e természetesebb föltevést helyezik előtérbe, így például a „Times“ leghitelesebb forrásból véli állíthatni, hogy Németország és Ausztria-Magyarország közt nem köttetett írásbeli szerződés, minthogy ezt a három császárság szövetsége kötésekor is fölöslegesnek tartották. Ez utóbbi valószínű is, mert mikor császárok személyesen kötnek szövetséget, az már úgy illik, hogy az „augustus“ férfiak bízzanak meg egymás szavában. S ha most Bismarck és Andrássy sem szerződtek volna írásban, ez a két államférfi reputácziójára nézve nagyon hízelgő lenne. De nem ez a kiszögellő pont a „Times“ közlésében, hanem azon állítása, mely szerint a berlini kongresszuson Német- és Ausztria-Magyarország már olyannyira egyetértettek Oroszország korlátozásának szükséges volta fölött, hogy még Anglia is több engedményt volt hajlandó tenni Oroszországnak, mint a két előbbi hatalom! „Ez volna csak dereék“ — ha igaz volna — mondhatnak erre az egyszeri palóczczal. De hiszen mond ilyenformát még Gladstone is, aki most vidéki meetingeken izgat a Disraeli-kormány ellen. Bizonyítgatva, hogy a követett pénzügyi politika „nem becsületes“ (amint látjuk, nemcsak a mi ellenzékünk fúj erős dohányfüstöt a kormány orra alá) — kimondja jós hangon, hogy a török uralom a Balkán-félszigeten már nem sokára meg fog szűnni, s az örökség a Balkán-félszigeteken lakó nemzetiségeket illeti (?) Éberség szükséges ugyan Oroszországgal szemben, de — úgymond (s itt a bökkenő)— szükséges az Ausztria-Magyarországgal szemben is, mely arra törekszik, hogy Oroszország helyett ő vegye át e földrészen a felsőbbség gyakorlását. (Hát hisz ez sem lenne épen a legrosszabb megoldás.) Azután eme gondolatmenet valószínűsége mellett tanúskodik az a körülmény is, hogy Gorcsakoff Pétervárra utaztában Berlinbe érkezvén, fogadtatott ugyan a császár által, de Bismarck herczeg nem találta érdemesnek kollegája látogatása végett Berlinbe rándulni. Végre nagyon emlegetik, hogy a németosztrák-magyar határokon sokkal több orosz katonaság van összpontosítva, mint amennyi a jelenleg különben is nyugodt lengyelek fékentartására szükséges. Csak Varsóban tíz gyalogezred volna elhelyezve. S hogy az orosz tisztek nagyon kedvencz beszédtárgya volna egy a tavaszszal kitörendő német-magyarellenes háború. A czár pedig hír szerint egy f. hó 5-én a pétervári Marsmezőn tartandó nagy hadi szemle alkalmával igen fontos beszédet fogna tartani, melyben kijelentené, hogy az uralkodást, illetőleg kormányzást, a trónörökössel meg fogja osztani. Ez persze csak hír, de mutatja, mily irányban keresi a közvélemény a valóságot az orosz politikára vonatkozólag. Ismerve a trónörökös érzületét, ez is összevágna a fennebbi egybevetésekkel. Egyébiránt újabb öt tartományban, Csernigov, Pultava, Kursk, Orel és Woronesben, kihirdették az ostromállapotot, így öntik nyakon hideg zuhanynyal az orosz alkotmány szülemlése iránt ébredező reményeket. Ide tartozik még megemlítenünk, hogy az új Bulgáriában kitört az első kormányválság. A konzervatívok nem akarnak a Karaveloff által alakítandó kabinetbe lépni. Sándor fejedelem hír szerint azt írta volna a czárnak, hogy inkább ő is ostromállapotot hirdet, vagy leköszön a fejedelemségről. Karaveloffra vonatkozólag jellemző, hogy a muszka lapok igen föl vannak bőszülve ellene és több bolgár szabadelvű képviselő ellen, akik mind Pétervárott jártak iskolába, és ott szítják magukat teli szabadelvű eszmék mérges gombáival. Intik a kormányt, hogy szigorúbb őrizet alá vegye a fővárosi diákságot. Hát még mindig nem elég a szigor a szent Oroszországban ! A horvát regnikoláris küldöttség eredmény nélkül oszlott szét. Hivatalosan csak „elnapolta“ magát, de mindkét fél azt hiszi, hogy az alkudozások teljesen meghiúsultak. Ha már most csak Horvátországtól függne, hát talán kész is lenne a háború, és találkoznánk nem sokára a Filippinél. Mert a horvátoknak nagy álmaik vannak. És mi egy téves körben forgunk velük szemben. Tudniillik: a nagy szabadság, melyet a fehér lap nagylelkűségéből élveznek, ahelyett hogy közelebb hozná őket hozzánk, mindinkább eltávolítja őket tőlünk. Teljesen szabad kezük van arra, hogy az ifjúságot az iskolákban eltelitsék a nagy horvát ábrándokkal, a népet sajtó és szószék útján izgassák ellenünk és meggyökereztessék benne azt a vágyat, hogy ők majdan Boszniával s a többi szomszéd tartománynyal szaporodva , egy nagy horvát birodalmat alkossanak. A Magyarországgal való viszonyt csak ideiglenesnek tekintik, és lépcsőnek arra, hogy majdan ők kebelezzenek be minket. S ugyanazon tagjai a vezető értelmiségnek, akik e mozgalmat ápolják, növelik, velünk szemben hivatkoznak arra a nyomásra, melyet rájuk a horvát nép és közvéleménye gyakorol. Utalnak a macskazenékre, ablakbeverésekre, mely őket otthon várja, ha itt nálunk engednek. Holott pedig világos, hogy ezt maguk csinálják. Világos, hogy míg oly kormány lesz Horvátországban, mely e kettős játékot űzi, nem lehet őszinte, tartós egyezség. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Keleti ügyek. Anglia és a porta közt teljesen elpihent a viszály. A reformok előkészítéséhez hozzáfogtak Konstantinápolyban, s most átalános a várakozás az eredmények iránt. Oroszország is várakozó állásba húzódott a történendők iránt, de azért valószínű, hogy nem tétten. A görög török viszály még mindig elintézetlen. A montenegrói határkérdésnél is van még sok elintézni való. Azonban volt egy nevezetes új hír is a keleti ügyek felől. Csetinyéből, Montenegró fővárosából nov. 28-ikáról szerteszét ment a távirat, hogy Akhmed Mukhtar pasát, az ismeretes török fővezért és kíséretét az albánok legyilkolták Gusinyében. Plava és Gusinye tudvalevőleg a berlini szerződés szerint Montenegrót illeti. De az ottani albán és arnanta lakosság fegyveresen várja a montenegróiakat; az utóbbi időben már véres összecsapásra is került a dolog. Montenegrói csapatok állanak Plava és Gusinye kerületek szélein, de még eddig nem sikerült birtokbavételük. A porta a közelebbi napokban Mukhtár pasát küldte el Gusinyébe, hogy a lázongó albánokat és arnautákat csillapítsa le, és 15 zászlóaljnyi katonaságot is kapott a rend biztosítására. Szóval Mukhtár pasa ép oly megbízatásban küldetett el Albániába, mint tavaly Mehemed Ali pasa, ki aztán az albánok fanatikus dühének esett áldozatul. Nov. 27-ikéről még azt táviratozták Csetinyéből, hogy Petrovics, a montenegrói szenátus elnöke Andrijeviczába utazott, átvenni Mukhtar pasától Plava és Gusinye területét, melyet a pasa már megszállott. Másnap pedig Mukhtár pasa legyilkolását adták hírül. A török hadsereg e nevezetes vezérének ily szomorú vége, Mehemed Ali meggyilkolásának ily ismétlődése természetesen nagy szenzácziót ébresztett mindenfelé, s a figyelmet teljes mértékben a montenegrói határok felé irányozta, hol makacs, elszánt és fanatikus néptörzsek gyilokkal szegülnek ellent. Csak november 30-án érkezett meg Konstantinápolyból a cáfolat, mely az egész gyilkolást koholmánynak mondja. Mukhtár pasa még nov. 28-án nem is volt Gusinyében, akkor este Periepébe érkezett, s csak november utolsó napjára várták Gusinyébe. Még nem tudni, hogy a montenegrói fővárosban jóhiszeműleg elámíttatták-e magukat Nikita fejedelem politikusai, vagy pedig célzatos szándékkal hoztak forgalomba oly felháborító eseményt, mely a montenegrói ügyeket napirendre kényszerítette. Mukhtár pasa és az albánok, Mukhtár pasára nem kis feladat, hogy Plavát és Gusinjét a montenegrói csapatoknak átszolgáltassa. Az albánok és arnauták közt nagy az izgatottság, s egy tudósító következőkben festi az ottani hangulatot. Ali bej, a híres albán népvezér, gyűlésre hívta össze az előkelő albánokat Bodsiba, Plava szomszédságában fekvő faluba, ahol elhatározták, hogy teljes erejükből védeni fogják a plavai és gusinyei kerületeket. Ali bej felszólította egyszersmind Ali Hadar skutarii parancsnokot, hogy akadályozza meg a török csapatoknak előnyomulását Plavába és Gusinyébe. Ali bej pedig maga, hogy súlyt kölcsönözzön követelésének, 2000 emberrel indult el Plava felé. A skutarii albánok a mecsetekben gyűléseket tartottak, a molláhk fegyverre szólították a tömeget a haza épségének védelmezése végett. Ali Hajdar pasa tehát nyolcz zászlóalj segítséget kért Mukhtár pasától. A lázadás kitörését egy öreg irodsa akadályozta meg azzal az okoskodással, hogy Allah pártját fogja fogni az elnyomottaknak és magára fogja vállalni a boszóló szerepet. Ekkor az a hír terjedt el, hogy Ali Hajdar pasa hirtelen meghalt. A tartomány egészségügyi főnöke hivatalosan konstatálta ugyan, hogy a pasának szivatere repedt meg, mégis azt híresztelték, hogy megmérgezték őt. Mialatt a legidősebb tábornok átvette a parancsnokságot, a következő sürgöny érkezett Skutariba Muktar pasától:,,A hadügyminiszter parancsára e hó 24-én tizenöt zászlóalj élén elindulok Plava felé, hogy ezt a helységet és Gusinjét a szerződés értelmében átadjam Bozsidar Petrovics montenegrói meghatalmazottnak, aki nyolcz zászlóaljjal fog előnyomulni Andrejeviczából. Egyszersmind tudatom, hogy tegnap öt zászlóalj indult Skutariba a rend fentartására“. E sürgöny vétele után alattomos forrongás váltotta föl a zajongást. Ezekből a hírekből azt következtethetjük, hogy a porta erélyesen hozzá akar fogni e kérdés 49. szám, 1879. xxv. évfolyam.