Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1880-07-28 / 30. szám

30-ik szám, / Budapest, julius 28-án 1880. J elöfizettt­i feltnete... VASÁRNAPI ÚJSÁG /egész évre 12 ̇, és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK egyfitt: i félévre i­rt , , , J egész évre 14 írt | Csupán a POLITIKAI/egész évre 6 írt 1­­ , a VILÁGKRÓNIKA-val l Z Z, J a VILAGKRÓNIKA-val , ... ______________________(félévre | ____ÚJDONSÁGOK: (félévre ... 3 •_)___________(­félévre / egész évre ) írt ... 4 . Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. XXVI. folyam. S­Z E 31 L E. Szerencse, hogy a magyar embert az ég a legerősebb idegrendszerrel áldotta meg, mert csakugyan neki van erre legnagyobb szük­sége a világon. Nevezetesen, ha nem így volna, hát idegessé kellene lennie, a­mint Horvátország nevét hallja említeni. Félszázad óta soha, de soha onnan valami jó hír nem érkezik. A leglángolóbb gyűlölet bizonyítékait adják, a legvilágosabban hir­detik, hogy másithatlan, szent és legfőbb czéljuk : elszakadni tőlünk, és ez még csak a szerényebbek vallomása; azok, a­kikben a féktelen düh és bosszúvágy nagyobb, mint az ildom, egyenest bevallják, hogy ő nekik szándékuk beolvasztani Magyarországot. És ugyanakkor, midőn e gyűlölet jeleit adják, s ez ellenséges szándékot hirdetik, ugyanak­kor egy lélekzettel követelik tőlünk azon engedményeket, áldozatokat, melyeket csak a legodaadóbb kipróbált hűségnek volna joga követelni. Ha például a horvátok nemcsak szóval, de tettekkel mutatnák untalan, mint például jelenleg az albánok a porta iránt, hogy nem akarnak ellenségeinkhez csatla­kozni, nem akarnak elválni, ha erre módjuk alkalmuk nyílnék is. Pedig a porta küldi, csaknem úgy veri el őket, vagy legalább úgy szökik el tőlük, mint a ravasz róka-anya már nagyocska kölykeitől, hogy ne kelljen őket tovább szoptatni. Ekkor mondhatnák a horvátok : legyen az anyagi kapocs, mely minket összeköt, minél vékonyabb, hiszen az erkölcsi annál erősebb, kitartóbb, szétszakíthatlanabb! És lássák, tisztelt horvát ellenségek, ez önök részéről sokkal ildomosabb is volna. A világ azt vélné, hogy lám, a horvátok nem azért tartoznak Magyarországhoz, mert mu­száj, minthogy arra, hogy önállók legyenek, szegények és gyöngék; ők elválhatnának, ha akarnának; de nem, ők ezt nem teszik, mert okosak és belátják, hogy elszakadva, állásuk terhesebb, kétesebb, közművelődésük előmozdítása nehezebb volna. Hiszen lám, önállásuk csaknem így is teljes, sőt voltakép így teljesebb, mert különválva még nagyobb függésbe jutnának valamely más hatalomhoz; szerbekké vagy osztrákokká kellene lenniök, holott így horvátok marad­hatnak. Az ő viszonyuk Magyarországhoz nem az alattvalóé, csak a c­égtársé, szövetségesé; nem kényszerű, de önkéntes. íme Magyarország nem a hódítás jogán lépett viszonyba Ausztriával. Hogy erősebb nálánál, azt sokszor megmutatta. Erősebb volt még akkor is, midőn a nemzet egy igen befolyásos hatalmas eleme — a főrend és a papság — ellenezte az elválást. És voltak korszakok, melyekben szinte nehezebb volt maradni, mint elválni : Mária Terézia, I. Napoleon, az 1866 - ki hadjárat idején stb. — És a magyar nemzet nem vált el. Már hogy ezt jól tette-e, — most ne vitassuk, nem tartozik e kérdéshez. Vajjon politikai­lag helyes-e az a nemes kiindulás, hogy nem akarta akkor elhagyni Ausztriát, mikor ez maga bajban, létveszélyben volt ? Ezt most mellőzzük. Tény, hogy e példák után a világ előtt Magyarország viszonya Ausztriához, illetőleg a dynastiához teljesen önkénytes­nek, szántszándékosnak, és némelyek előtt talán hibás számításnak, de nem meghódo­lásnak tűnik föl. Ezentúl pedig még a horvátok meggon­dolhatnák, hogy Európa előtt is szebb, rokon­szenvesebb színezetű eljárás volna részükről, a szabadelvűség, alkotmányosság útján ha­ladó, a műveit szabad nemzetek előtt nép­szerű Magyarországgal, mint a reakczioná­­rius Ausztriával tartani. Mert nem úgy tűn­­nek-e föl ők eddigi magatartásukkal, mintha a szolgaság vérükben volna, s nem lévén képesek szabadok lenni, az őket úrrá nevelő Magyarország testvéri társaságából untalan az absolut Ausztria járma alá igyekeznek? Hát 48-ban nem a magyar szabadság elől szöktek-e meg az osztrák önkény alá, a­hol aztán 50-ben meg lettek jutalmazva az­zal, a­mivel minket büntetett az orosz segélylyel lábra állított Ausztria katonai absolutizmusa ? Nem csodálatos-e, hogy a horvátok nem félnek Ausztriától, mely meg­fosztja őket minden politikai jogtól, és tűz­­zel-vassal németesíti, míg ellenben irtóznak Magyarországtól, mely szabaddá teszi őket, parlamentet ad nekik, saját nemzeti nyelvü­kön vezényelt hadsereget szervez számukra, horvát iskolákat, egyetemeket állít, vasuta­kat épít s olyan jólétet szerez nekik, a minőre önerejükből soha nem volnának képesek? Utó végre is majd meg kell szívlelnünk e tanulságot, melyet e magatartásuk nyújt számunkra. Hát ha a horvátoknak jobban ízlik a kozmás leves, hát adjunk nekik koz­­más levest. Ha már ők minden áron kény­urat keresnek, hát legyen meg az ő akarat­juk. Ha ők jobban érzik magukat a kényszer alatt, hát nem jobb lenne-e megkísértenünk , úgy bánnunk velük, mint az oly igen szere­tett osztrák kamarilla ? Hiszen nem azt tapasztaljuk­­, hogy mi­nél szabadabb lábra állítjuk őket, annál elé­­gületlenebbek, megférhetetlenebbek ? Minden újabb kiegyezéssel növeljük auto­nómiájukat, gyarapítjuk anyagi előnyeiket. Mi adózunk nekik és folyton emeljük ez adókat. És még ők kérnek és kapnak újabb ajándékokat, a­miért e kedvezményeket elfo­gadni kegyesek. A legújabb kiegyezésben is mi hoztunk újabb áldozatokat. Ennek fejé­ben követelhettünk volna tőlük megfelelő engedményeket. De nem, mert valósággal ők követelték a határőrvidék bekeblezését. Nem tökéletesen azonos-e ez ahhoz, midőn a szülő drága vásárfiát vesz a gyereknek azért, mert ez beveszi a neki hasznos és a szülőnek költséges orvosságot ? No hát, a gyermek legalább szeretettel fizet az apának. Hát ha aztán mi is legalább erkölcsi jutalmat kapnánk Horvátország ré­széről. Ha legalább ez előnyöket beismerve, hűséggel, szeretettel fizetnének. De a leg­­égőbb gyűlölettel fizetnek, mely csak alkal­mas pillanatra vár, hogy tettlegességbe csap­jon át! Levelek érkeznek, melyek megállapítják, hogy Horvátországban a 48-ki lázadást meg­előzött izgatottságra emlékeztető hangulat uralkodik. Nem elég, hogy a horvát helyi kormánytól függő, bár magyar pénzen tar­tott hivatalnokok, de a magyar köz­ponti kormánytól kinevezett pénz­ügyi és egyéb közhivatalnokok is nyíltan a Magyarország elleni harc­ra izgatnak! Ez a «coulans» fizetés a leg­újabb kiegyezés engedményeiért, ez az «elő­leg» a határőrvidék bekeblezéséért. Ez már csak tarthatlan állapot. Azt mondják ugyan e levelekben, hogy Bécs megint kétféle levegőt fuj szájából, egy meleget Budapest, egy hideget Zágráb felé. Amazt a hivatalos, törvényes, emezt a titkos láthatlan hatalom, mint anno 1848. Már vagy a nyeregre, vagy annak viselőjére kell egyet legyintenünk, mert különben teljesül rajtunk a lágy pásztorról szóló ismeretes köz­mondás. Köztudomásúlag Bismarck a keleti háború alatt ellenséges, később közömbös­nek látszó állást foglalt el, személyes érint­kezésekben pedig még ellenszenvet is muta­tott a török állam és nép iránt. A kongresz­­szus alatt Karatheodoryval szinte vastagon sértőleg bánt. Szóval csaknem törökfalónak mutatta magát.

Next