Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1880-07-28 / 30. szám
30-ik szám, / Budapest, julius 28-án 1880. J elöfizettti feltnete... VASÁRNAPI ÚJSÁG /egész évre 12 ̇, és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK egyfitt: i félévre irt , , , J egész évre 14 írt | Csupán a POLITIKAI/egész évre 6 írt 1 , a VILÁGKRÓNIKA-val l Z Z, J a VILAGKRÓNIKA-val , ... ______________________(félévre | ____ÚJDONSÁGOK: (félévre ... 3 •_)___________(félévre / egész évre ) írt ... 4 . Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. XXVI. folyam. SZ E 31 L E. Szerencse, hogy a magyar embert az ég a legerősebb idegrendszerrel áldotta meg, mert csakugyan neki van erre legnagyobb szüksége a világon. Nevezetesen, ha nem így volna, hát idegessé kellene lennie, amint Horvátország nevét hallja említeni. Félszázad óta soha, de soha onnan valami jó hír nem érkezik. A leglángolóbb gyűlölet bizonyítékait adják, a legvilágosabban hirdetik, hogy másithatlan, szent és legfőbb czéljuk : elszakadni tőlünk, és ez még csak a szerényebbek vallomása; azok, akikben a féktelen düh és bosszúvágy nagyobb, mint az ildom, egyenest bevallják, hogy ő nekik szándékuk beolvasztani Magyarországot. És ugyanakkor, midőn e gyűlölet jeleit adják, s ez ellenséges szándékot hirdetik, ugyanakkor egy lélekzettel követelik tőlünk azon engedményeket, áldozatokat, melyeket csak a legodaadóbb kipróbált hűségnek volna joga követelni. Ha például a horvátok nemcsak szóval, de tettekkel mutatnák untalan, mint például jelenleg az albánok a porta iránt, hogy nem akarnak ellenségeinkhez csatlakozni, nem akarnak elválni, ha erre módjuk alkalmuk nyílnék is. Pedig a porta küldi, csaknem úgy veri el őket, vagy legalább úgy szökik el tőlük, mint a ravasz róka-anya már nagyocska kölykeitől, hogy ne kelljen őket tovább szoptatni. Ekkor mondhatnák a horvátok : legyen az anyagi kapocs, mely minket összeköt, minél vékonyabb, hiszen az erkölcsi annál erősebb, kitartóbb, szétszakíthatlanabb! És lássák, tisztelt horvát ellenségek, ez önök részéről sokkal ildomosabb is volna. A világ azt vélné, hogy lám, a horvátok nem azért tartoznak Magyarországhoz, mert muszáj, minthogy arra, hogy önállók legyenek, szegények és gyöngék; ők elválhatnának, ha akarnának; de nem, ők ezt nem teszik, mert okosak és belátják, hogy elszakadva, állásuk terhesebb, kétesebb, közművelődésük előmozdítása nehezebb volna. Hiszen lám, önállásuk csaknem így is teljes, sőt voltakép így teljesebb, mert különválva még nagyobb függésbe jutnának valamely más hatalomhoz; szerbekké vagy osztrákokká kellene lenniök, holott így horvátok maradhatnak. Az ő viszonyuk Magyarországhoz nem az alattvalóé, csak a cégtársé, szövetségesé; nem kényszerű, de önkéntes. íme Magyarország nem a hódítás jogán lépett viszonyba Ausztriával. Hogy erősebb nálánál, azt sokszor megmutatta. Erősebb volt még akkor is, midőn a nemzet egy igen befolyásos hatalmas eleme — a főrend és a papság — ellenezte az elválást. És voltak korszakok, melyekben szinte nehezebb volt maradni, mint elválni : Mária Terézia, I. Napoleon, az 1866 - ki hadjárat idején stb. — És a magyar nemzet nem vált el. Már hogy ezt jól tette-e, — most ne vitassuk, nem tartozik e kérdéshez. Vajjon politikailag helyes-e az a nemes kiindulás, hogy nem akarta akkor elhagyni Ausztriát, mikor ez maga bajban, létveszélyben volt ? Ezt most mellőzzük. Tény, hogy e példák után a világ előtt Magyarország viszonya Ausztriához, illetőleg a dynastiához teljesen önkénytesnek, szántszándékosnak, és némelyek előtt talán hibás számításnak, de nem meghódolásnak tűnik föl. Ezentúl pedig még a horvátok meggondolhatnák, hogy Európa előtt is szebb, rokonszenvesebb színezetű eljárás volna részükről, a szabadelvűség, alkotmányosság útján haladó, a műveit szabad nemzetek előtt népszerű Magyarországgal, mint a reakczionárius Ausztriával tartani. Mert nem úgy tűnnek-e föl ők eddigi magatartásukkal, mintha a szolgaság vérükben volna, s nem lévén képesek szabadok lenni, az őket úrrá nevelő Magyarország testvéri társaságából untalan az absolut Ausztria járma alá igyekeznek? Hát 48-ban nem a magyar szabadság elől szöktek-e meg az osztrák önkény alá, ahol aztán 50-ben meg lettek jutalmazva azzal, amivel minket büntetett az orosz segélylyel lábra állított Ausztria katonai absolutizmusa ? Nem csodálatos-e, hogy a horvátok nem félnek Ausztriától, mely megfosztja őket minden politikai jogtól, és tűzzel-vassal németesíti, míg ellenben irtóznak Magyarországtól, mely szabaddá teszi őket, parlamentet ad nekik, saját nemzeti nyelvükön vezényelt hadsereget szervez számukra, horvát iskolákat, egyetemeket állít, vasutakat épít s olyan jólétet szerez nekik, a minőre önerejükből soha nem volnának képesek? Utó végre is majd meg kell szívlelnünk e tanulságot, melyet e magatartásuk nyújt számunkra. Hát ha a horvátoknak jobban ízlik a kozmás leves, hát adjunk nekik kozmás levest. Ha már ők minden áron kényurat keresnek, hát legyen meg az ő akaratjuk. Ha ők jobban érzik magukat a kényszer alatt, hát nem jobb lenne-e megkísértenünk , úgy bánnunk velük, mint az oly igen szeretett osztrák kamarilla ? Hiszen nem azt tapasztaljuk, hogy minél szabadabb lábra állítjuk őket, annál elégületlenebbek, megférhetetlenebbek ? Minden újabb kiegyezéssel növeljük autonómiájukat, gyarapítjuk anyagi előnyeiket. Mi adózunk nekik és folyton emeljük ez adókat. És még ők kérnek és kapnak újabb ajándékokat, amiért e kedvezményeket elfogadni kegyesek. A legújabb kiegyezésben is mi hoztunk újabb áldozatokat. Ennek fejében követelhettünk volna tőlük megfelelő engedményeket. De nem, mert valósággal ők követelték a határőrvidék bekeblezését. Nem tökéletesen azonos-e ez ahhoz, midőn a szülő drága vásárfiát vesz a gyereknek azért, mert ez beveszi a neki hasznos és a szülőnek költséges orvosságot ? No hát, a gyermek legalább szeretettel fizet az apának. Hát ha aztán mi is legalább erkölcsi jutalmat kapnánk Horvátország részéről. Ha legalább ez előnyöket beismerve, hűséggel, szeretettel fizetnének. De a legégőbb gyűlölettel fizetnek, mely csak alkalmas pillanatra vár, hogy tettlegességbe csapjon át! Levelek érkeznek, melyek megállapítják, hogy Horvátországban a 48-ki lázadást megelőzött izgatottságra emlékeztető hangulat uralkodik. Nem elég, hogy a horvát helyi kormánytól függő, bár magyar pénzen tartott hivatalnokok, de a magyar központi kormánytól kinevezett pénzügyi és egyéb közhivatalnokok is nyíltan a Magyarország elleni harcra izgatnak! Ez a «coulans» fizetés a legújabb kiegyezés engedményeiért, ez az «előleg» a határőrvidék bekeblezéséért. Ez már csak tarthatlan állapot. Azt mondják ugyan e levelekben, hogy Bécs megint kétféle levegőt fuj szájából, egy meleget Budapest, egy hideget Zágráb felé. Amazt a hivatalos, törvényes, emezt a titkos láthatlan hatalom, mint anno 1848. Már vagy a nyeregre, vagy annak viselőjére kell egyet legyintenünk, mert különben teljesül rajtunk a lágy pásztorról szóló ismeretes közmondás. Köztudomásúlag Bismarck a keleti háború alatt ellenséges, később közömbösnek látszó állást foglalt el, személyes érintkezésekben pedig még ellenszenvet is mutatott a török állam és nép iránt. A kongreszszus alatt Karatheodoryval szinte vastagon sértőleg bánt. Szóval csaknem törökfalónak mutatta magát.