Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-30 / 26. szám

26-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG/egész évre 12 trt\ S­mrROWTKI /egész évre 14 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK egy fk­t:­­ félévre ... 6 « _______________________félévre ■„ 7 « Csupán a POLITIKAI t egész évre 6 frt\ ÚJDONSÁGOK: félévre- 3 ■;a VILÁGKRÓNIKÁ­val/ egész évre 8 trt­­ félévre... 4 * Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó.­­ Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXVI. folyam. Előfizetési fölhívás a „Vasárnapi Újság“ és „Politikai Újdonságok“ 1880. július—deczemberi folyamára. Azon­­. olvasóinkat, kiknek előfizetése lejár, föl­hívjuk, hogy megrendeléseiket idejében megtenni szí­veskedjenek, nehogy a lapok küldésében fennakadás történjék. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEINK Negyedévre: A Politikai Újdonságok .............................1 frt. 50 kr. A Politikai Újdonságok a „Világkróniká“­val együtt................................................2 frt. — kr. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok 3 frt. — kr. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok a ,«Világkróniká“-val együtt . . 3 frt. 50 kr. Félévre : A Politikai Újdonságok...................................... 3 frt. A Politikai Újdonságok a „Világkrónika‘‘-val együtt.................... 4 frt. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok. . 6 frt A Vasá­rnapi Újság és Politikai Újdonságok a „Világ­króniká“-val együtt.................... . frt. T. előfizetőinket fölkérjük, hogy szíveskedjenek az elő­fizetés megújításánál, vagy a „Világkrónika" megrendelésénél cziiilszalagjukból egy példányt a posta-utalványra ragasztva beküldeni, s minden reklamácziót és egyéb a szétküldésre vonatkozó közleményeket a kiadó-hivatalhoz küldeni. A „Vasárnapi Újság“ és a „Világkrónika“ 1880.évi folyamából ja­nuár 1-től kezdve teljes számú példányok­kal szolgálhatunk. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó-hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. sz. a.) SZEMLE. Egyoldalú és rossz politika az, mely csak az államháztartás legközelebbi szükségletei­vel foglalkozik. Minden ország akkor éli aranykorszakát, mikor oly átalános láng­elme vezeti sorsát, kinek figyelme és ér­telme, mint a nap sugarai, köröskörül egy­aránt kiterjednek és meleget árasztanak a közéleti működés minden vetéstáblájára. A mi nemzeti szerencsétlenségünk, hogy ha találkoznak nálunk ilyetén korszakos lángelmék, azok rendesen Prométheusz sor­sára jutnak és száműzetésben, csatatéren, vagy börtönben vesznek el. Mindamellett mégis élünk és élni aka­runk. Egyes rendkívüli tehetségeket soha sem pótolhatnak számos kisebbek. Mert ragyogó korszakot nem teremthetnek. De ha ezt nem tehetik, igyekezettel, hazafias jóakarattal elérhetik a kisebb eredményt: biztosítani legalább a léteit, föntartani a nemzetet, egyen­getni az utat, melyen aztán később, mint egy régi klasszikusunk mondá, az istenfiak versenyt fussanak és diadalt arassanak. De talán ha volnának is köztünk mos­tanság rendkívüli tehetségek, azok sem idéz­hetnének elő tündöklő korszakot. A nemzet fáradt, kimerült, sok vért és hasznos ned­veket veszített. A jelen ivadék föladata: előkészíteni a jövőt. Fölemelni a magyar népet az európai átalános műveltség színvonalára — voltakép ez a legelső föltétele nemzeti létünk bizto­sításának, mert e nélkül hasztalan rendel­keznénk hadseregekkel is: a legutóbbi há­ború megmutatta, mily tényezők a csataté­ren az iskolamesterek. Nagyon érdemes és eminenter politikus feladat nálunk a közművelődési kérdésekkel foglalkoznunk. Annál inkább kötelessége ez a sajtónak, mert azt látjuk, hogy a kormány­zatunk élén álló férfiak elhanyagolják e tért, mivel ők igen­is egyoldalú, táblabiró-poli­­kusok, ők azt hiszik, eleget tesznek köteles­ségeiknek, ha a parlamentben ledisputálják az ellenzéket a tárczakérdésekben. Univer­sális szellemeknek volna gondjuk arra is, hogy egyes kiváló művészi, írói tehetségeket fölfedezzenek és gyámolítsanak. De ha már ezt nem teszik, vajha a közmivelődési intézmé­nyek alapítása körül tanúsítanának jótéko­nyul vezérlő figyelmet s befolyásukkal meg­akadályoznák a hibákat, melyek például e téren a helyi, személyes magánérdek elő­térbe nyomulásával elkövettetnek. XIV. La­jos, a nagy Napóleon dicsőségének mara­dandó emlékei nemcsak ama csaták, melyeket megnyertek, de a kultúrás intézmények is, melyeket uralkodásuk alatt létesítettek. A mi új alkotmányos korszakunk is alapított néhány ilyetén intézményt, de sajátságos, hogy majd mindeniknél a h­e­ly megválasz­tása aligha lehetne szerencsétlenebb, ha e részben az egykori abderai tanács határozott volna. Népszínház, műcsarnok, operaház, a­helyett, hogy mint mindenütt másutt a város közepére, többé-kevésbbé annak szélére épít­tettek. Igazán bámulatos tévedés! Az aka­démia, mely nem szorul fizető néző közön­ségre, a város közepén, az élénk zajos rakparton fényeskedik. A színházak miatt, melyeket egyszer mindenkorra föl lehetett volna állítani a város közepén, a főváros közönsége mindennap évtizedeken át való­ságos népvándorlásra kényszerül a város végére. És ez nálunk történik, a­hol kevés a pénz, és a közönségben aránylag kevesebb a hajlam, az előszeretet az efféle intézetek lá­togatására, mint bárhol másutt a nyugaton. Ugyan mit szólna a világ ahhoz, ha például Bécsben az Alservorstadt vagy a Jägerzeile végére építették volna a Burg- és az opera­színházakat ? Most arról van szó, hogy Magyarország­nak egy harmadik egyeteme legyen. Már csak gondolatnak is, hogy megszülemlhetett, ször­nyű, hogy ez a harmadik akkurate az ország szélén legyen, és pedig Bécstől csak egy ugrásra, a­hol olyan világhírű egyetem van, mely még akkor is erős versenytársa lesz magyar egyetemeinknek, ha ezek az ország helyében állíttatnak föl. Nem-e világos, hogy ha már egy harmadik egyetemre jutna pén­zünk, ennek helye csak a már meglevő két — a budapesti és kolozsvári — egyetemek kö­zött lehet, annál inkább, mert ez a meglevő két egyetem már különben is az ország két széléhez, mint közepéhez van közelebb ? Egy tekintet a térképre világosan mutatja, hogy e harmadik egyetemnek a meglevő kettő kö­zötti nagy hézagot kellene kitölteni. A köz­vélemény helyes érzékkel Szegedet jelöli ki e czélra legalkalmasabb pontul, nem csupán fekvésénél, de egyéb esélyekre való tekintet­ből is. Az árvíz Szegedből fehér lapot csinált. A szerencsétlenség, mely e várost érte, alkal­mat ad a nemzetnek, hogy mintegy gyakor­lati vizsgát tegyen európaisága, vagy, a­mi többet mond, amerikaisága, kultúrképességé­­ről. Itt egy nagy várost kell, illetőleg lehet néhány év alatt merőben újból alapítani, fölépíteni. E város tükre lehet haladásunk­nak, fokmérője korszerű műveltségünk szín­vonalának. Tervszerűsége czél- és okszerű­ségében vetekednie kell az amerikai Chica­­góval, vagy épen fölülmúlnia azt. Ebben majd meglátjuk, mennyire tudunk moder­nek lenni, mennyi van bennünk abból az amerikai szellemből, mely föltétele annak, hogy lépést tartsunk a polgárosultság élén haladó népekkel. Szegednek e szempont nél­kül is joga volna az egyetemhez, de ezzel már kétszeresen. Adjunk a magyar alföldnek Szegedben egy tükröt, egy élő múzeumot, melyben lássa, tanulja meg, nem a múlt, de a jövő Magyarország képét, föladatát, legyen az mintegy faiskolája a divó polgárosultság összes mivelési ágainak. S ha ilyen lesz, — pedig reméljük ezt — hát akkor hol az a magyar város, melyben az indokok ekkora összege egyesülne arra, hogy az új egyetem az övé legyen ? A h­o­r­v­á­t országgyűlés elfogadta a kiegyezést igen nagy szótöbbséggel, de azért ez eredményben vajmi kevés az örven­detes reánk nézve. Először azért, mert már magában a ki­egyezésben reánk nézve oly édes-kevés az

Next