Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-05 / 1. szám

S­Z­E 31 L­E. Ha az év utolsó napján szokás hátra, úgy az új év első napján előre kellene tekin­tenünk. Nos, ha kell, hát ezt meg is csele­­kedhetjü­k, ha aztán semmit se látunk is. Pedig körülbelül a semminél alig több, a­mit látunk. Nem a bizonyosról van szó, az soha sem mutatja magát. Csak a valószínű lép olykor előtérbe, és teljesedik gyakran, nem mindig. A mi saját hazánkat illeti, a kilátás nem mondjuk, hogy teljesen sötét, de minden­esetre homályos. Helyzetünkön gyökeresen javulni ké­pes nagyobb fordulat , mint valószínű föl­tevés, mint kombináczió sem lebeg előttünk. Az állapot, melyben vagyunk 1867 óta, a lábadozás, üdülés, a toldozás-foldozás álla­pota. Ez még nem az, melyért élni ér­demesnek, méltónak tartanak. Úgy véljük, hogy a­kik csinálták ez alapot, maguk is így gondolkoztak. Ez még nem az ígéret földe, nem a rév, ez még mindig csak veszteglés. Magyarosodnunk kell és gazdagodnunk, míg nagyobb, dicsőbb állásra, szerepre gondolha­tunk. Azt a Magyarországot, mely «lesz», Széchenyi sem olyannak gondolta, mint ez a jelenlegi, sem nem oly közelinek, melyet ő megérhetett volna. Hogy azonban valami rendkívüli nem történhetnék,­­ nem mondhatnék, hogy arra némi dispozíc­iók meg nem volnának. Itthon a függetlenségi párt tért hódít, Ausztriában pedig épen alkotmányválság előjelei mutatkoznak. Lajtán innen és túl a személyes unió, a jelen állapot tarthatlansá­­gának eszméje szinte párhuzamosan halad előre és növekedik. Valami nagy rázkódás a szomszédban, külföldi bonyodalom, háború, újabb népvándorlás, újabb államalakulás — a­mi pedig két évtized óta napirenden van, sőt egyre rövidebb időközökben ismétlődik — és ki tudja, mi nem történhetik? «Ma csak ma, de holnap mi ér ?» Némi megnyugvást mindezen eshetősé­gekkel szemben csak az a gondolat nyújthat, hogy kétszer egymásután azon egy hibába talán mi sem esünk: századok feküsznek azon katasztrófákat jelző gyászkövek közt, melyekre írva van, mi sors éri a népet, mely erejénél többet mer! A jelen ivadék talán még inkább kevesebbet tesz, mint a­mit bírna. Ez is hiba, de talán mégis a kevésbbé végzetes. Nem tagadhatni, hogy az új év ajándéka — az osztrák magyar bankjegy — kelle­mes fogadtatásban részesült a közönség min­den pártárnyalata részéről. Egy par excel­­lance kormánypárti lap főczikkben énekelte meg annak reánk nézve előnyös politi­kai jelentőségét, az ellenzék pedig, még a szélső is, azt mondta rá, hogy hallgatott, és ez is jelent valamit. A fővárosban az új­évet megelőző napokban mi sem volt oly kapós, mint ez új bankjegy; mindenki látni, bírni kívánta, és senki sem találkozott, a­ki ellentmondott volna az említett kormánylap által adott magyarázatnak. Igaz, és elvitáz­­h­atlan tény csakugyan, hogy e bankjegy nem kicsinylendő rekl­ám­­eszköze a magyar államiságnak. Példának okáért: Francziaor­­szág sin­cs nagyon messze tőlünk, és mégis, ha tudják is, hogy van magyar állam, nin­csenek tisztában az iránt, hogy a sok tarto­mány­név közt, mely a Habsburgok uralko­dói czímlajstromában előfordul, mi értelmet tulajdonítsanak ez elnevezésnek? A franczia és Európa több nagy nemzetének tömege nem tudja, hogy külön nemzetet, vagy csak külön tartományt jelöl-e a magyar név? A fölületes utas vagy földleírás-olvasó a körül­ményből, hogy e monarkhiában az udvar, a diplomáczia, a hadsereg nyelve német, hogy át lehet utazni az egész monarkhián német nyelvvel, hogy a csehek, lengyelek, magyarok zsinóros attilát viselnek, hogy az egyetlen magyarországi lap, melyet a külföld olvas, a «Pester Lloyd», német nyelven jelen meg,— hogy Stájer, Tirol stb. csak a tartományne­vek, de a melyek lakossága német stb. — mind­­­ezen körülmények felületes egybevetéséből azt ítéli, hogy talán a magyarság is csak külön tar­tományt vagy autonómiát jelent, nem pedig egy teljesen különböző nemzetiséget, mely az osztrák-némettől nyelvre, eredetre, jel­lemre merőbben különbözik mint a franczia az angoltól. Az új osztrák-magyar bankjegy fölvilágosíthatja e tömeget a fönforgó kü­­­­lönbözetről, és egyszersmind ama közjogilag­­ paritásos állásról, melyet a magyar nemzet a monarkhiában az újabb kiegyezés óta el­foglal. A külföld, mely megszokta az előbbi osztrák bankjegyen főszövegül a németet, az érték számösszegének pedig öt-hat nyelven való kitételét, a jelen bankjegyen teljes egy­formaságban látja a magyar és német szöve­get, minden más nyelvbeli egyetlen szó nélkül. A különbözet, a változás szembeszö­­kőbben alig volna kifejezhető, és megérthe­tik Ausztráliában is, hogy mit jelent. Egyet­len kifogás a «Reich» szó ellen emelhető,és ámbár ez az apró gyöngynyomásban alig ol­vasható, mégis kár volt ezzel az egy folttal az egésznek hatása teljét megrontani. De hát a német nem volna német, ha mindenben, mindenütt nem kicsinyeskednék! Most már hát a Kropacsek név is azok közé tartozik, melyek kimondását, ha törik-szakad is, de be kell tanulnia a műveit világ nyelvének. Hja, a szláv elem kezd sze­repelni , szolgálni akar ő is a polgárosulás oltára előtt. És mivel szolgálja, ha— jelle­­méh­ez híven — nem a szolgaság előmozdí­tása eszközeinek gyarapításával. Az angol föltalálta a gőzgépet, mennykőfogót, a ten­geralatti távírdát s egyéb hasznos dolgokat. Egy szláv föltalál egy újabb hátultöltőt, egy ismétlő fegyvert, mely fölülmúlj­a az öldöklés gyorsaságában az eddigi fegyvere­ket. Egy vadászzászlóalj már közel két év óta tesz ezzel gyakorlati kísérleteket. És a fegyver ennyi idő alatt olyannak bizonyult, mely megérdemli, hogy a meglevők az ócska vasak közé dobatván, az egész hadse­reg vele fölszereltessék. Nem lehet vádolni a hadügyérséget, hogy elhirtelenkedi a dolgot. Két évig várni ilyesmivel mai időben szinte sok is. Hiszen megeshetik, hogy mire elké­szül az új fegyver közel egy millió számban, már valami Szedlacsek meg újabban jobbat találhat föl. És tréfán kívül — hát ugyan kárhoztathatjuk-e a központi kormányt, ha e javítást be akarja hozni? Nem kényte­­len-e vele? Hiszen ime e reform már a német hadseregnél beh­ozatik. Ha mellőzné, akkor majd azt mondaná a világ, hogy ime Ausztria­­ megint elkésett egy eszmé­vel ? Pedig szinte világos az is,hogy ez őrült versenyben a népek előbb-utóbb ösz­­szeroskadnak. Évről évre újabb adóemelések a hadi költségvetés emelése végett. Nem bír­juk, isten látja lelkünket, de muszáj. Imádkozunk a világbéke fenmaradásáért. Kormányok, diplomaták, vezérczikkízók — mint esőért a békák, brekegnek és hálálkod­nak, hogy csak a béke, csak a béke tartson minél tovább. De hát mikor a foga fáj vala­kinek és már a kiállhatlanság fokát érte el a fájdalom, hogy falra kergeti az illetőt — nem gyávaság-e tőle várakozni a kihuzatás műtétével ? Hát a népekre is nem volna-e ü­dvösebb dolog a béke helyett azt kívánni, hogy mie­lőbb oldja meg hát Európa fegyverrel azo­kat a kérdéseket, melyeket a diplomáczia v Budapest, január 5-én 1881.5 Előfizetési fölételek:VASÁRNAPI ÚJSÁG / egész évre 12 írt \ & vn^oKRÓNIKÁ­val | egész évre d4írt| C’RUPán a POLITIKAI | egész évre 6 írt | ' és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: \félévre ...6­ 1________________________________\félévre ... 7 « | ÚJDONSÁGOK:\félévre ...3­­ /a Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. VILÁGKRÓNIKÁ­val / eg^ ’.7 m­­e 8 Irt \ fél évre ... 4 . Szerkesztőségi iroda , Budapest, IV., egyetem-tér 1.. XXVII. folyam. 1-ső szám.

Next