Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1881-01-05 / 1. szám
SZE 31 LE. Ha az év utolsó napján szokás hátra, úgy az új év első napján előre kellene tekintenünk. Nos, ha kell, hát ezt meg is cselekedhetjük, ha aztán semmit se látunk is. Pedig körülbelül a semminél alig több, amit látunk. Nem a bizonyosról van szó, az soha sem mutatja magát. Csak a valószínű lép olykor előtérbe, és teljesedik gyakran, nem mindig. A mi saját hazánkat illeti, a kilátás nem mondjuk, hogy teljesen sötét, de mindenesetre homályos. Helyzetünkön gyökeresen javulni képes nagyobb fordulat , mint valószínű föltevés, mint kombináczió sem lebeg előttünk. Az állapot, melyben vagyunk 1867 óta, a lábadozás, üdülés, a toldozás-foldozás állapota. Ez még nem az, melyért élni érdemesnek, méltónak tartanak. Úgy véljük, hogy akik csinálták ez alapot, maguk is így gondolkoztak. Ez még nem az ígéret földe, nem a rév, ez még mindig csak veszteglés. Magyarosodnunk kell és gazdagodnunk, míg nagyobb, dicsőbb állásra, szerepre gondolhatunk. Azt a Magyarországot, mely «lesz», Széchenyi sem olyannak gondolta, mint ez a jelenlegi, sem nem oly közelinek, melyet ő megérhetett volna. Hogy azonban valami rendkívüli nem történhetnék, nem mondhatnék, hogy arra némi dispozíciók meg nem volnának. Itthon a függetlenségi párt tért hódít, Ausztriában pedig épen alkotmányválság előjelei mutatkoznak. Lajtán innen és túl a személyes unió, a jelen állapot tarthatlanságának eszméje szinte párhuzamosan halad előre és növekedik. Valami nagy rázkódás a szomszédban, külföldi bonyodalom, háború, újabb népvándorlás, újabb államalakulás — ami pedig két évtized óta napirenden van, sőt egyre rövidebb időközökben ismétlődik — és ki tudja, mi nem történhetik? «Ma csak ma, de holnap mi ér ?» Némi megnyugvást mindezen eshetőségekkel szemben csak az a gondolat nyújthat, hogy kétszer egymásután azon egy hibába talán mi sem esünk: századok feküsznek azon katasztrófákat jelző gyászkövek közt, melyekre írva van, mi sors éri a népet, mely erejénél többet mer! A jelen ivadék talán még inkább kevesebbet tesz, mint amit bírna. Ez is hiba, de talán mégis a kevésbbé végzetes. Nem tagadhatni, hogy az új év ajándéka — az osztrák magyar bankjegy — kellemes fogadtatásban részesült a közönség minden pártárnyalata részéről. Egy par excellance kormánypárti lap főczikkben énekelte meg annak reánk nézve előnyös politikai jelentőségét, az ellenzék pedig, még a szélső is, azt mondta rá, hogy hallgatott, és ez is jelent valamit. A fővárosban az újévet megelőző napokban mi sem volt oly kapós, mint ez új bankjegy; mindenki látni, bírni kívánta, és senki sem találkozott, aki ellentmondott volna az említett kormánylap által adott magyarázatnak. Igaz, és elvitázhatlan tény csakugyan, hogy e bankjegy nem kicsinylendő reklámeszköze a magyar államiságnak. Példának okáért: Francziaország sincs nagyon messze tőlünk, és mégis, ha tudják is, hogy van magyar állam, nincsenek tisztában az iránt, hogy a sok tartománynév közt, mely a Habsburgok uralkodói czímlajstromában előfordul, mi értelmet tulajdonítsanak ez elnevezésnek? A franczia és Európa több nagy nemzetének tömege nem tudja, hogy külön nemzetet, vagy csak külön tartományt jelöl-e a magyar név? A fölületes utas vagy földleírás-olvasó a körülményből, hogy e monarkhiában az udvar, a diplomáczia, a hadsereg nyelve német, hogy át lehet utazni az egész monarkhián német nyelvvel, hogy a csehek, lengyelek, magyarok zsinóros attilát viselnek, hogy az egyetlen magyarországi lap, melyet a külföld olvas, a «Pester Lloyd», német nyelven jelen meg,— hogy Stájer, Tirol stb. csak a tartománynevek, de a melyek lakossága német stb. — mindezen körülmények felületes egybevetéséből azt ítéli, hogy talán a magyarság is csak külön tartományt vagy autonómiát jelent, nem pedig egy teljesen különböző nemzetiséget, mely az osztrák-némettől nyelvre, eredetre, jellemre merőbben különbözik mint a franczia az angoltól. Az új osztrák-magyar bankjegy fölvilágosíthatja e tömeget a fönforgó különbözetről, és egyszersmind ama közjogilag paritásos állásról, melyet a magyar nemzet a monarkhiában az újabb kiegyezés óta elfoglal. A külföld, mely megszokta az előbbi osztrák bankjegyen főszövegül a németet, az érték számösszegének pedig öt-hat nyelven való kitételét, a jelen bankjegyen teljes egyformaságban látja a magyar és német szöveget, minden más nyelvbeli egyetlen szó nélkül. A különbözet, a változás szembeszökőbben alig volna kifejezhető, és megérthetik Ausztráliában is, hogy mit jelent. Egyetlen kifogás a «Reich» szó ellen emelhető,és ámbár ez az apró gyöngynyomásban alig olvasható, mégis kár volt ezzel az egy folttal az egésznek hatása teljét megrontani. De hát a német nem volna német, ha mindenben, mindenütt nem kicsinyeskednék! Most már hát a Kropacsek név is azok közé tartozik, melyek kimondását, ha törik-szakad is, de be kell tanulnia a műveit világ nyelvének. Hja, a szláv elem kezd szerepelni , szolgálni akar ő is a polgárosulás oltára előtt. És mivel szolgálja, ha— jelleméhez híven — nem a szolgaság előmozdítása eszközeinek gyarapításával. Az angol föltalálta a gőzgépet, mennykőfogót, a tengeralatti távírdát s egyéb hasznos dolgokat. Egy szláv föltalál egy újabb hátultöltőt, egy ismétlő fegyvert, mely fölülmúlja az öldöklés gyorsaságában az eddigi fegyvereket. Egy vadászzászlóalj már közel két év óta tesz ezzel gyakorlati kísérleteket. És a fegyver ennyi idő alatt olyannak bizonyult, mely megérdemli, hogy a meglevők az ócska vasak közé dobatván, az egész hadsereg vele fölszereltessék. Nem lehet vádolni a hadügyérséget, hogy elhirtelenkedi a dolgot. Két évig várni ilyesmivel mai időben szinte sok is. Hiszen megeshetik, hogy mire elkészül az új fegyver közel egy millió számban, már valami Szedlacsek meg újabban jobbat találhat föl. És tréfán kívül — hát ugyan kárhoztathatjuk-e a központi kormányt, ha e javítást be akarja hozni? Nem kénytelen-e vele? Hiszen ime e reform már a német hadseregnél behozatik. Ha mellőzné, akkor majd azt mondaná a világ, hogy ime Ausztria megint elkésett egy eszmével ? Pedig szinte világos az is,hogy ez őrült versenyben a népek előbb-utóbb öszszeroskadnak. Évről évre újabb adóemelések a hadi költségvetés emelése végett. Nem bírjuk, isten látja lelkünket, de muszáj. Imádkozunk a világbéke fenmaradásáért. Kormányok, diplomaták, vezérczikkízók — mint esőért a békák, brekegnek és hálálkodnak, hogy csak a béke, csak a béke tartson minél tovább. De hát mikor a foga fáj valakinek és már a kiállhatlanság fokát érte el a fájdalom, hogy falra kergeti az illetőt — nem gyávaság-e tőle várakozni a kihuzatás műtétével ? Hát a népekre is nem volna-e üdvösebb dolog a béke helyett azt kívánni, hogy mielőbb oldja meg hát Európa fegyverrel azokat a kérdéseket, melyeket a diplomáczia v Budapest, január 5-én 1881.5 Előfizetési fölételek:VASÁRNAPI ÚJSÁG / egész évre 12 írt \ & vn^oKRÓNIKÁval | egész évre d4írt| C’RUPán a POLITIKAI | egész évre 6 írt | ' és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: \félévre ...6 1________________________________\félévre ... 7 « | ÚJDONSÁGOK:\félévre ...3 /a Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. VILÁGKRÓNIKÁval / eg^ ’.7 me 8 Irt \ fél évre ... 4 . Szerkesztőségi iroda , Budapest, IV., egyetem-tér 1.. XXVII. folyam. 1-ső szám.