Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-23 / 8. szám
102 is az a legfőbb érdeke, hogy az a nagy háború, mely miatt az óriási hadseregek terheit viseljük, minél távolabbi időre elhalasztassék; ellenkezőleg, ha már ennek meg kell lenni, inkább előbb, mint utóbb, de érdeke az, hogy olyan és az a háború legyen ez, mely az átalános lefegyverzést eredményezheti. Egy ilyen háborút azonban mi csak úgy óhajthatunk, ha abban mi Oroszország ellen, nem pedig az ő szövetségében foglalnánk állást. Avagy tán ez utóbbi is megtörténhetik? A szent szövetség ideje óta nem haladt a népek érdeke semmit se előre? De hát mit akarunk! Mikor Angliában magában oly kormány van, még pedig a szabadelvű párt kifolyása, mely az európai népek politikájának intézésében Oroszországgal jár karöltve. Ha ez lehetséges, akkor minden lehetséges. Végre is, igaza lehet Bismarcknak, teljesülhet az ige, melyet a német trónbeszéd szócsövén át mondott. De azért meg nem köszönjük. Elmondhatja majd Európa jobb része: adtál uram a békét, de nincs köszönet benne. Egész Európa békében lesz, csak Oroszország fogja végrehajtani másfélszázados tervét, Törökország fölosztását. És mi nem fogunk kardot rántani, hiszen van-e szükség erre? Nem elég a haldokló török ellen a görög, bolgár, szerb, román, örmény népek és Oroszország hadserege? Mi majd csak osztozkodni fogunk a zsákmányon megint. Európában szent lesz a béke. Németország engedi Oroszországnak ez újabb , legnagyobb, leghőbb ábrándképében másfél század óta élő — hódítás végrehajtását.Ennek fejében Oroszország megígéri, hogy viszont ő nem szövetkezik a francziával a megtorlási eszme valósítása végett. És ekként a rend uralkodik Európában. KELETI ÜGYEK. Tavaszig már csak elhúzódik a törökgörög viszály abban az állapotban, amint eddig volt. Tavaszkor aztán majd «megcsinálódik» diplomácziai beavatkozás nélkül is. Athénben folyvást csak azt mondják, hogy semmi sikere sem lett a diplomácziai közbenjárásnak, a háború elkerülhetetlen, de azért úgy tetszik, hogy minél közelebb jön a tavasz , Görögországban annál óvatosabban ejtik ki a háború szót. Várjon azért-e, hogy Görögország a diplomáczia előtt nem akar több panaszra okot adni, vagy mert Athénben érzik, hogy a görög hadsereg nagyon nehezen ölt testet és nagy a szükség pénzben is? A görög kormány az 1857 óta összegyűlt adóhátralékot most egyszerre akarja behajtani. A kormány lehetőleg készíti a védelmet, erősíti a kikötőket és határokat. A 31—40 év közti korosztályok behívása s katonai szervezése szakadatlanul folyik, hogy a hadsereget 82.500 főre emeljék. Mert mindeddig 54,000 embernél nagyobb létszámra nem bírták hozni. Alkalmasint a valóságban ennyi sincs. A keleti kérdés újabb fejleményében ügyelemreméltó, hogy a konstantinápolyi német nagykövet, Hatzfeld gróf azért időzött volna Bécsben, — ha igaz — mert Ausztria-Magyarország a német indítványt a határkérdésben kissé messzemenőnek találta s Törökország beleegyezését kétesnek, tehát magát az indítványt a béke fentartására kedvezőtlennek tartá. Külügyminiszterünk tanácskozott erről a bécsi német nagykövettel és Hatzfeld gróffal is, és megnyugtatást nyert. Ebből tehát az látszik, hogy Németország nagyobb engedményeket kíván kieszközölni Görögországnak, mint a minek megadását monarkhiánk kívánatosnak találta volna, de végre is beleegyezett. A konstantinápolyi nagykövetek e hó 20-án tanácskoztak a teendőkről, s megállapították a jegyzéket, melyet másnap átnyújtsanak a portának, mint választ a porta január 14-iki köriratára. A jegyzék tudomásul veszi a porta azon nyilatkozatát, hogy nem szándékszik eltérni az eddig tanúsított békés magatartástól. A nagykövetek legközelebbi értekezlete meg fogja állapítani a portától követelendő határvonalat, egyszersmind a hatalmak felhívást intéznek Görögországhoz, hogy a tárgyalások tartama alatt tartózkodjék minden ellenségeskedés megindításától. A görögök Konstantinápolyban. Egy török-görög háború esetére a porta a görög lakosokat száműzni akarná, nehogy zűrzavarokat támaszszanak. Janinában és környékén a görögök máris mozgolódnak, s egy kérvényt írtak a konstantinápolyi nagykövetekhez, a végből, hogy Janina Görögországhoz csatoltassék. A görögök száműzetése legtöbb kalamitást Konstantinápolyban idéz elő, hol a bankárok és kereskedők egy tekintélyes része görög. De mindenesetre nagyon túlzott a következő tudósítás : A vagyonosabb görögök önként elhagyják a várost és pénzükkel Görögországba mennek. Maga a nagy konstantinápolyi bank, melynek csak befizetett alaptőkéje 120 millió aranyfrankot tesz, egész csendben áthurczolkodott Athénbe és ott leend székhelye. A gazdag görög kereskedők és bankárok pedig, akik Konstantinápolyból Athénbe költöznek át, egymásután mintegy vetekedve emelnek ott pompás palotákat. A Konstantinápolyból febr. 21-iki kelettel érkező hírek nem igen kecsegtetők. Asszim pasa külügyminiszter még csak bizalmas jellegű czélzásokat sem tett, melyekből sejteni lehetne, hogy a porta meddig akar menni az engedményekben. A konstantinápolyi nagykövetek által 21-én átnyújtott azonos jegyzékre, mely javaslatokat nem tartalmaz, csak ezután fog a porta javaslatokat tenni. A görög kormányt figyelmeztették, hogy a most kezdődő diplomácziai tárgyalások alatt nyugodt maradjon. Ausztria-Magyarország és Németország megegyeztek azon határvonalra, melyet a portától Görögország részére követelnek. Diplomácziai körökben nem kételkednek abban, hogy Görögország rá lenne bírható oly határvonal elfogadására, mely Janinas Metzova kivételével az egész berlini rendet tartalmazná, de kétséget szenved az, hogy a porta rá lenne bizható ez engedményekre s a háború lehetőségét egyáltalán nem tekintik kizártnak. Összeütközés keresztények és mohammedánok közt. Kis-Ázsiában, Bejrútban e hó 13 kán egy kávéházban egy török megölt egy keresztényt, mire a szomszéd helységekből egy csapat keresztény sereglett össze s a muzulmánokkal összeverekedett. A verekedés másnap folytatódott. Az üzleti forgalom félbeszakadt s a bazárokat bezárták. Két keresztény férfi és egy mohammedán nő megöletett; a sebesültek száma 12. A rendet azóta helyreállították. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Bismarck herczeg a parlamentben. A hatalmas kanczellár egy pillanatra sem tartozott az alkotmányos jelenségek közé. Személye mindig a nyers hatalmat képviseli; ő a vas és vér embere. Rendkívüli nagy szolgálataiért, melyeket hazájának és uralkodójának tett, csaknem szabad keze van engedve a hatalom teljes gyakorlására, nézetei érvényesítésére. Vilmos császár uralkodásához úgy hozzá forrt a vas kanczellár, hogy lehetetlen attól elválasztva képzelni. Bismarck nagyon sokszor erőszakoskodni, és pedig szerencsésen. Mikor a német egység nagy művéhez készült és először is Ausztriával kezdte meg az ujjhúzást, hazájában nagy ellenzékre talált, mert nem tudták hová czéloz; a törvényhozás nem volt mellette, s Bismarck szétkergette a képviselőket, és mikor azok ismét összegyűltek, Ausztria már meg volt törve Königgrätznél és Bismarck a legnépszerűbb ember lett Poroszországban. Tehát még nemzeti hagyományok is vannak kötve a kanczellár erőszakoskodásaihoz. Ez is öregbíti hatalmát. Bismarck mint valami fogadott ispánokat, úgy szokta elbocsátani a minisztereket. Más nézet nem uralkodhatik, csak az övé. Ha szívós ellentállásra talál, ha az ellenzők közt udvari hatalmasságok is vannak, akkor Bismarck rendesen előáll lemondásával, melyet a császár el nem fogad, sőt legutóbbi lemondására azt írta: «soha!» Utóbbi időkben úgy tetszett, hogy Bismarck duzzog, félrevonult friedrichsruhei magányába, s csak pár hete tért onnan vissza Berlinbe. Azóta nagyon kemény kézzel belenyúlt ismét a külügyekbe és a belügyekbe. Sietett kijelenteni, hogy el van határozva vissza nem vonulni. Már kezd mutatkozni, hogy mért jelentette ezt ki. Az elmúlt héten a porosz parlament tanúja lehetett, hogy Bismarck herczeg hogyan bánik a vele nem egy véleményen levő volt és jelenlegi miniszterekkel. A személyes hatalom egész durvaságával lépett föl Camphausen volt pénzügyminiszter ellen, hogy bevádolja mint rossz pénzügyi következmények okozóját. Itt a személyeskedés szokatlan nagy adagjaival delektálta a német birodalmi gyűlés felsőházát. Ugyanitt pár nap múlva Eulenburg jelenlegi belügyminiszternek készített oly meglepetést, mely páratlan a maga nemében. Bismarck, a porosz miniszterelnök, megtámadta saját minisztériumának belügyminiszterét, s kijelentette, hogy az Eulenburg által előterjesztett törvényjavaslatot nem viszi a császár elé szentesítés végett. Nagyon természetes, hogy az a törvényjavaslat csak a miniszterek többségének megegyezésével kerülhetett a parlament elé . Bismarck herczeg tehát voltaképen az egész minisztérium ellen föllépett. A visszavonulni nem akaró, elmozdíthatatlan kancellár így érvényesíti saját véleményét. Természetes, hogy Eulenburg grófnak első cselekedete volt ily váratlan esemény után lemondani. A parlamenti élet e szokatlan tünetei pedig épen abban a nagy birodalomban otthonosak, mely Európa politikáját vezeti. Bismarck támadása a volt pénzügyminiszter ellen. A német birodalmi gyűlés felsőházában e hó 17-én a föld-adó leengedési javaslatokat tárgyalták. A többség kétséges volt. Camphausen volt pénzügyminiszter a kinek a miniszterségtől való visszavonulását Bismarcknak tulajdonították, de amit Bismarck csak nem rég cáfoltatott meg bizalmas lapjában)megtámadta a javaslatot, mert a helyzet nem engedi meg az adók leszállítását. Ezután Ritter pénzügyminiszter beszélt. Most Bismarck állt föl, s azt a reményét fejezte ki, hogy ha ő valaha nem a miniszteri padokon ül, akkor sem fogja volt kollegái kormányzási feladatát megnehezíteni, noha ő sok volt kollegája részéről ellenkezőt tapasztal. Erre Camphausen felé fordulva, vádolta, hogy hivatali működése olyan helyzetbe juttatá az országot, mint mikor valami jószágot tönkretesznek. Neki hét kövér esztendeje volt, de nem volt Józsefé, aki őt a soványokra figyelmeztesse.Nagy fáradságba került — úgymond — az általa tönkretett pénzügyminisztérium részére embereket találni. Első utóda kimerült, és ha a második elvállalta a súlyos feladatot, azért mindenki támogatására van joga. Camphausen a milliárdok áldásába szabadon belemarkolhatott, de a jövővel nem gondolt. Kínosan meglepő most Camphausen, mint ellenzéki. Némi babonából és kollegialitásból minden lehetőt elkövettem, hogy Camphausen urat hivatalában megtartsam , ám de azt hiszem, hálát adhatok az istennek, hogy kérelmeimnek nem engedett. (Mozgás.) Ha e támadások tovább tartanak, kérnem kell ő felségét, engedje meg, hogy nyilvánosságra hoz 8. SZÁM. 1881. XXVII. ÉVFOLYAM.