Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-23 / 8. szám

102 is az a legfőbb érdeke, hogy az a nagy há­ború, mely miatt az óriási hadseregek ter­heit viseljük, minél távolabbi időre elhalasz­­tassék; ellenkezőleg, ha már ennek meg kell lenni, inkább előbb, mint utóbb, de érdeke az, hogy olyan és az a háború legyen ez, mely az átalános lefegyverzést eredményez­heti. Egy ilyen háborút azonban mi csak úgy óhajthatunk, ha abban mi Oroszország ellen, nem pedig az ő szövetségében foglalnánk állást. Avagy tán ez utóbbi is megtörtén­hetik­­? A szent szövetség ideje óta nem haladt a népek érdeke semmit se előre? De hát mit akarunk! Mikor Angliában magában oly kormány van, még pedig a sza­badelvű párt kifolyása, mely az európai népek politikájának intézésében Oroszországgal jár karöltve. Ha ez lehetséges, akkor minden lehetséges. Végre is, igaza lehet Bismarcknak, telje­sülhet az ige, melyet a német trónbeszéd szócsövén át mondott. De azért meg nem köszönjük. Elmondhatja majd Európa jobb része: adtál uram a békét, de nincs köszö­net benne. Egész Európa békében lesz, csak Oroszország fogja végrehajtani másfélszá­zados tervét, Törökország fölosztását. És mi nem fogunk kardot rántani, hiszen van-e szükség erre? Nem elég a haldokló török ellen a görög, bolgár, szerb, román, örmény népek és Oroszország hadserege? Mi majd csak osztozkodni fogunk a zsákmányon me­gint. Európában szent lesz a béke. Németor­szág engedi Oroszországnak ez újabb , legnagyobb, leghőbb ábrándképében másfél század óta élő — h­ódítás végrehajtását.En­ne­k fejében Oroszország megígéri, hogy viszont ő nem szövetkezik a francziával a megtorlási eszme valósítása végett. És ekként a rend uralkodik Európában. KELETI ÜGYEK. Tavaszig már csak elhúzódik a török­görög viszály abban az állapotban, a­mint eddig volt. Tavaszkor aztán majd «megcsi­­nálódik» diplomácziai beavatkozás nélkül is. Athénben folyvást csak azt mondják, hogy semmi sikere sem lett a diplomácziai közben­járásnak, a háború elkerülhetetlen, de azért úgy tetszik, hogy minél közelebb jön a ta­vasz , Görögországban annál óvatosabban ejtik ki a háború szót. Várjon azért-e, hogy Görögország a diplomáczia előtt nem akar több panaszra okot adni, vagy mert Athén­ben érzik, hogy a görög hadsereg nagyon nehezen ölt testet és nagy a szükség pénz­ben is? A görög kormány az 1857 óta össze­gyűlt adóhátralékot most egyszerre akarja behajtani. A kormány lehetőleg készíti a védelmet, erősíti a kikötőket és határokat. A 31—40 év közti korosztályok behívása s katonai szervezése szakadatlanul folyik, hogy a hadsereget 82.500 főre emeljék. Mert mindeddig 54,000 embernél nagyobb lét­számra nem bírták hozni. Alkalmasint a va­lóságban ennyi sincs. A keleti kérdés újabb fejleményében ügyelemreméltó, hogy a konstantinápolyi német nagykövet, Hatzfeld gróf azért időzött volna Bécsben, — ha igaz — mert Ausztria-Magyarország a német indítványt a határkérdésben kissé messzemenőnek találta s Törökország beleegyezését kétesnek, tehát magát az indítványt a béke fentartására ked­vezőtlennek tartá. Külügyminiszterünk ta­nácskozott erről a bécsi német nagykövettel és Hatzfeld gróffal is, és megnyugtatást nyert. Ebből tehát az látszik, hogy Német­ország nagyobb engedményeket kíván kiesz­közölni Görögországnak, mint a minek meg­adását monarkhiánk kívánatosnak találta volna, de végre is beleegyezett. A konstantinápolyi nagyköve­tek e hó 20-án tanácskoztak a teendőkről, s megállapították a jegyzéket, melyet más­nap átnyújtsanak a portának, mint választ a porta január 14-iki köriratára. A jegyzék tudomásul veszi a porta azon nyilatkozatát, hogy nem szándékszik eltérni az eddig tanú­sított békés magatartástól. A nagykövetek legközelebbi értekezlete meg fogja állapítani a portától követelendő határvonalat, egyszer­smind a hatalmak felhívást intéznek Görög­országhoz, hogy a tárgyalások tartama alatt tartózkodjék minden ellenségeskedés meg­indításától. A görögök Konstantinápolyban. Egy török-görög háború esetére a porta a görög lakosokat száműzni akarná, nehogy zűr­zavarokat támaszszanak. Janinában és környékén a görögök máris mozgolódnak, s egy kérvényt írtak a kon­stantinápolyi nagykövetekhez, a végből, hogy Janina Görögországhoz csatoltassék. A görögök száműzetése legtöbb kalamitást Konstantinápoly­ban idéz elő, hol a bankárok és kereskedők egy tekintélyes része görög. De mindenesetre nagyon túlzott a következő tudósítás : A vagyonosabb görögök önként elhagyják a várost és pénzükkel Görögországba mennek. Maga a nagy konstantinápolyi bank, melynek csak befize­tett alaptőkéje 120 millió aranyfrankot tesz, egész csendben áthurczolkodott Athénbe és ott leend székhelye. A gazdag görög kereskedők és bankárok pedig, a­kik Konstantinápolyból Athénbe költöznek át, egymásután mintegy vetekedve emelnek ott pompás palotákat. A Konstantinápolyból febr. 21-iki kelettel érkező hírek nem igen kecsegtetők. Asszim pasa külügyminiszter még csak bizal­mas jellegű czélzásokat sem tett, melyekből sejteni lehetne, hogy a porta meddig akar menni az engedményekben. A konstantinápolyi nagykövetek által 21-én átnyújtott azonos jegyzékre, mely javas­latokat nem tartalmaz, csak ezután fog a porta javaslatokat tenni. A görög kormányt figyelmez­tették, hogy a most kezdődő diplomácziai tárgyalá­sok alatt nyugodt maradjon. Ausztria-Magyarország és Németország meg­egyeztek azon határvonalra, melyet a portától Görögország részére követelnek. Diplomácziai kö­rökben nem kételkednek abban, hogy Görögország rá lenne bírható oly határvonal elfogadására, mely Janina­s Metzova kivételével az egész berlini ren­det tartalmazná, de kétséget szenved az, hogy a porta rá lenne bizható ez engedményekre s a háború lehetőségét egyáltalán nem tekintik ki­zártnak. Összeütközés keresztények és mo­­hammedánok közt. Kis-Ázsiában, Bejrút­ban e hó 13 kán egy kávéházban egy török meg­ölt egy keresztényt, mire a szomszéd helységekből egy csapat keresztény sereglett össze s a muzul­mánokkal összeverekedett. A verekedés másnap folytatódott. Az üzleti forgalom félbeszakadt s a bazárokat bezárták. Két keresztény férfi és egy mohammedán nő megöletett; a sebesültek száma 12. A rendet azóta helyreállították. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Bismarck herczeg a parlamentben. A hatalmas kanczellár egy pillanatra sem tartozott az alkotmányos jelenségek közé. Sze­mélye mindig a nyers hatalmat képviseli; ő a vas és vér embere. Rendkívüli nagy szolgálataiért, me­lyeket hazájának és uralkodójának tett, csaknem szabad keze van engedve a hatalom teljes gyakor­lására, nézetei érvényesítésére. Vilmos császár uralkodásához úgy hozzá forrt a vas kanczellár, hogy lehetetlen attól elválasztva képzelni. Bis­marck nagyon sokszor erőszakoskod­ni, és pedig szerencsésen. Mikor a német egység nagy művéhez készült és először is Ausztriával kezdte meg az ujj­­­húzást, hazájában nagy ellenzékre talált, mert nem tudták hová czéloz; a törvényhozás nem volt mel­lette, s Bismarck szétkergette a képviselőket, és mikor azok ismét összegyűltek, Ausztria már meg volt törve Königgrätznél és Bismarck a legnépsze­rűbb ember lett Poroszországban. Tehát még nem­zeti hagyományok is vannak kötve a kanczellár erőszakoskodásaihoz. Ez is öregbíti hatalmát. Bismarck mint valami fogadott ispánokat, úgy szokta elbocsátani a minisztereket. Más nézet nem uralkodhatik, csak az övé. Ha szívós ellent­­állásra talál, ha az ellenzők közt udvari hatalmas­ságok is vannak, akkor Bismarck rendesen előáll lemondásával, melyet a császár el nem fogad, sőt legutóbbi lemondására azt írta: «soha!» Utóbbi időkben úgy tetszett, hogy Bismarck duzzog, félre­vonult friedrichsruhei magányába, s csak pár hete tért onnan vissza Berlinbe. Azóta nagyon kemény kézzel belenyúlt ismét a külügyekbe és a bel­­ügyekbe. Sietett kijelenteni, hogy el van hatá­rozva vissza nem vonulni. Már kezd mutatkozni, hogy mért jelentette ezt ki. Az elmúlt héten a porosz parlament tanúja lehetett, hogy Bismarck herczeg hogyan bánik a vele nem egy véleményen levő volt és jelenlegi miniszterekkel. A személyes hatalom egész durva­ságával lépett föl Camp­hausen volt pénzügy­­miniszter ellen, hogy bevádolja mint rossz pénz­ügyi következmények okozóját. Itt a személyeske­dés szokatlan nagy adagjaival delektálta a német birodalmi gyűlés felsőházát. Ugyanitt pár nap­ múlva Eulenburg jelenlegi belügyminiszternek készített oly meglepetést, mely páratlan a maga nemében. Bismarck, a porosz miniszterelnök, meg­támadta saját minisztériumának belügyminiszterét, s kijelentette, hogy az Eulenburg által előterjesz­tett törvényjavaslatot nem viszi a császár elé szen­tesítés végett. Nagyon természetes, hogy az a tör­vényjavaslat csak a miniszterek többségének meg­egyezésével kerülhetett a parlament elé . Bismarck herczeg tehát voltaképen az egész minisztérium ellen föllépett. A visszavonulni nem akaró, elmoz­­díthatatlan kanc­ellár így érvényesíti saját véle­ményét. Természetes, hogy Eulenburg grófnak első cselekedete volt ily váratlan esemény után le­mondani. A parlamenti élet e szokatlan tünetei pedig épen abban a nagy birodalomban otthonosak, mely Európa politikáját vezeti. Bismarck támadása a volt pénz­ügyminiszter ellen. A német birodalmi gyű­lés felsőházában e hó 17-én a föld-adó leengedési ja­vaslatokat tárgyalták. A többség kétséges volt. Camp­hausen volt pénzügyminiszter a kinek a miniszterségtől való visszavonulását Bismarck­nak tulajdonították, de a­mit Bismarck csak nem rég c­áfoltatott meg bizalmas lapjában)megtámadta a javaslatot, mert a helyzet nem engedi meg az adók leszállítását. Ezután Ritter pénzügyminisz­ter beszélt. Most Bismarck állt föl, s azt a re­ményét fejezte ki, hogy ha ő valaha nem a minisz­teri padokon ül, akkor sem fogja volt­ kollegái kor­mányzási feladatát megnehezíteni, noha ő sok volt kollegája részéről ellenkezőt tapasztal. Erre Camp­­hausen felé fordulva, vádolta, hogy hivatali műkö­dése olyan helyzetbe juttatá az országot, mint mi­kor valami jószágot tönkretesznek. Neki hét kövér esztendeje volt, de nem volt Józsefé, a­ki őt a so­ványokra figyelmeztesse.­­Nagy fáradságba került — úgy­mond — az általa tönkretett pénzügymi­nisztérium részére embereket találni. Első utóda kimerült, és ha a második elvállalta a súlyos fel­adatot, azért mindenki támogatására van joga. Camphausen a milliárdok áldásába szabadon bele­markolhatott, de a jövővel nem gondolt. Kínosan meglepő most Camphausen, mint ellenzéki. Némi babonából és kollegialitásból minden lehetőt elkö­vettem, hogy Camphausen urat hivatalában meg­tartsam , ám de azt hiszem, hálát adhatok az isten­nek, hogy kérelmeimnek nem engedett. (Mozgás.) Ha e támadások tovább tartanak, kérnem kell ő felségét, engedje meg, hogy nyilvánosságra hoz­ 8. SZÁM. 1881. XXVII. ÉVFOLYAM.

Next