Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-03 / 1. szám
1. szám. 1883. XXIX. évfolyam. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 24-iki ülésen Eugénia császárné ellen intézett rettenetes beszédével egész vihart korbácsolt föl az elképedt bonapartisták között. A hadsereg újjászervezésében annak erélyes keresztülvitele mellett volt. Erre a czélra nem volt oly áldozat, amit szívesen meg ne hozott volna, mert szerinte Francziaország hatalmi állásának visszaállítása a legmagasabb czél, melynél egy sincsen fontosabb. A klerikálisok üzelmei azonban figyelmessé tevék a veszélyekre, melyekkel a respublikát az ultramontánok fenyegeték s 1877. május 4-én egy rendkívül erélyes beszédben tört ki a papság és papi párt túlkapásai ellen, kikkel szemben, úgymond, alkalmazni kell a törvényeket. Hatalmasan tiltakozott a szószékről a május 16-ki államcsíny,mint papi csíny ellen, mely Thierst megbuktatta s Mac-Mahont elnökké tette; aztán országszerte kezdte szervezni az ellenállást a klerikális reakczió tervei ellen s az által, hogy beutazta az országot, keresztülvitte azt, hogy 363 köztársasági képviselő választatott meg újra. Ő ez utazás alkalmával óvatosságot és tartózkodást ajánlott ugyan minden erőszakoskodástól és törvényellenességtől, de aug. 15-én Lillében tartott beszéde végén maga is mélyen megsértő Mac-Mahont, a köztársaság akkori elnökét. «Ha, úgymond, Francziaország a választásoknál kimondandotta az ő souverain verdiktumát, annak alá kell magát vetni, vagy eltávozni.« Gambetta beszédjének e passusa alapján az elnök és a miniszterek megsértése miatt három havi fogságra és 2000 frank birságra ítéltetett. S midőn a kihivó nyilatkozatot később is félreérthetetlen modorban ismételd, másodszor is elitélték okt. 12-én. De a kormány nem merészelte az ítéletet végrehajtani. Gambettát soha sem fogták el s az október 14-ei választások őt juttatták győzelemre. Mac-Mahon marsall okt. 13-án megadta magát s Gambetta, mint a budgetbizottság elnöke, kétségtelen urává lön a helyzetnek. Nemcsak a kormány kérte ki mindenben véleményét és tanácsát, de a külföld államférfiai is érintkezésbe tevék magukat vele s mindent elkövettek, hogy jóindulatát megnyerhessék. Gambetta tudta jól, hogy ő most nagy hatalom s azzal bizonyitá be államférfim jelentőségét, hogy hatalmával nemcsak hogy vissza nem élt, de azt a legnagyobb mérséklettel gyakorlá a köztársaságellenes kormány, melynek Fourtou belügyminiszter volt feje, 1877-ki deczemberben megbukott s a Dufaure-kormánynak adott helyet, a mivel Gambetta befolyása még inkább megszilárdult s lehetővé lett a legnehezebb munka, a köztársasági államforma megszilárdításának és állandósításának megkezdése, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a nevelésügy, a hadügy és a diplomácziai külképviselet terén, hol eddig köztársaságellenes elemek voltak, ha nem is túlsúlyban, de nagy mértékben képviselve. Ezek epurácziójához fogott most a kormány meghatározott sorrendben. A vád, melylyel a kormányt illették, hogy tulajdonképen csak a Gambetta kreatúrája s annak izgalmából áll fönn, ha nem volt is alaptalan, de nem is szolgált gyalázatára, és oly kevéssé, mint a később következett Freycinet-kormánynak, mely szintén e váddal illettetett. Mac-Mahonnak e köztársaságositó munkával szemben mind nehezebb állása jön, s midőn az áramlat a hadseregre is sort kerített, melyben ő neki annyi hive, bajtársa, katonabarátja volt, kiknek most mind le kellett tenni kardbojtjokat, ő se maradhatott többé helyén, — beadta lemondását a köztársasági elnökségről, mely elfogadtatott s 1879. jan. 30-án a kongresszussá összeült képviselőház és szenátus 670 szavazat közül 563-mal Grévyt választa meg a köztársaság elnökévé, Thiers régi barátját, a kétségtelen köztársasági érzelmű férfiút. Gambetta pedig a képviselőkamarának len elnöke. Ezekkel és a Waddington-Freycinet-Say-Ferry-minisztériummal gyorsabb ütemben haladhatott a republikánusok átalakító munkája. Ez előzményeknek szükségszerűleg oda kellett vezetni, hogy Gambetta, ki az egésznek mozgató lelke volt, nem intézhette többé az ügyeket a nélkül, hogy a formai felelősségből is kivegye a maga részét. Mind sürgetőbbé vált a szükség, hogy belépjen a kormányba. 1881 végén, november 15-én csakugyan meg is alakítá a róla nevezett minisztériumot, mely azonban, csodálatos módon, sokkal rövidebb életű volt, mint akár a legnépszerűtlenebb kormányok bármelyike előbb. Gambetta, mint kormányelnök, alkotmánymódosító javaslatot terjesztett a törvényhozás elé, nevezetesen a választásoknak lajstrom szerinti megejtését czélozva. A 33-as bizottság, melynek e javaslat véleményadás végett kiadatott, a háznak e javaslat elvetését ajánló. Jan. 26-án tárgyalta a képviselők kamarája a javaslatot, elhatározván, hogy az alkotmányt nem csak egy részben, mint Gambetta, hanem átalában módosítani kívánja. Gambetta ekkor kijelenté, hogy a kormány többé nem vesz részt a szavazásban s nyomban az ülés után Grévyhez ment és társaival együtt benyújtá lemondását. Freyennet bízatott meg az új kormány megalakításával, melylyel szemben Gambetta oválisan kijelenté, hogy ezzel szemben az ellenzékeskedést nem csak folytatni nem fogja, de azt inkább támogatni kész. Politikusok azt gyanítják, hogy Gambetta bukása előre kicsinált terv szerint ment végbe, az alkotmányrevizió terve csak ürügyéül szolgált a lemondásnak ; valódi oka az volt, hogy Gambetta, mint az akczió embere, még nem látta elérkezettnek a maga idejét. Gambetta bukása után atyja látogatására Nizzába ment s rövid időre visszavonult a politikától. Viszszatérte után is kerülte az előtérbe tolatást, de azért mindenki úgy tekintette, mint az erélytelen, gyenge Grévy után a köztársaság elnökét. Annyi bizonyos, hogy az utolsó húsz év alatt Francziaországnak nem volt olyan fia, akire annyi jogosult reménynyel tekinthetett volna nemzete, mint Gambettára. Mit váltott volna be e reményekből, ha oly váratlanul ki nem alszik élete épen akkor, midőn delelő pontja előtt állott ragyogó politikai karrierjének? — ki tudná azt megmondani! Benne Francziaországnak ma kétségtelenül legjelentékenyebb fia veszett el. * Haláláról a távirati tudósítások így szólnak: Gambetta állapota egész nap nem vált aggasztóbbá. Délután étvágygyal evett két tojást; 6 órakor hirtelen lázroham lepte meg. Erre a beteg dr.Lannelonguet hivatta. Az orvos a gyuladás jelentékeny növekedését konstatálta s a láz leküzdésére törekedett. Esti tiz óráig Gambetta állapota változatlan volt. Ekkor a beteg önkivületbe esett s ebből többé nem is tért magához. A halálhörgés 11 órakor kezdődött. Gambetta nővére Lewis asszony, Spuller, Etienne és Arnaud voltak jelen a haldokló ágyánál. Gambetta közvetlen halála előtt egy szót sem szólott. Gambetta ugyan végső perczéig eszméleténél volt, de már 10 óra felé az orvosok nem tagadhatták , hogy a felbomlás nem sokára be fog áldani. Egyedül dr. Lannelongue bízott s remélt egy kicsit, de Tierzal már két órával a katasztrófa beállta előtt megmondta Gambetta ott időző barátainak, hogy vége minden reménynek, úgy látszik Gambetta a körülte állók zavarát észrevette, és ő is felismerte állapotát. A szólás igen nehezére esett, s csak egyes halk szós kézmozdulat jelezte, hogy búcsút akar mondani. A haláltusa igen kínos volt. Félórával éjfél előtt azt mondá Gambetta: «Sok dolog maradt még hátra.» Nyilván azt értette ezzel, hogy neki hazája javára nagy missziót kellett volna teljesítenie. E pillanattól kezdve haldokló fájdalmai enyhülni látszottak. 11 óra 55 perczkor dr. Tierzal a halált konstatálta. Ő és Spuller, ki utóbbi időben a betegágyat el nem hagyta kényekre fakadtak a gyászos pillanatban. Gambetta halálát illetőleg az orvosok azt állítják, hogy orbán ez, mely nem törhetett ki, idézte elő a szervezet föloszlását. A szív kamrájában képződött vérgumók okozták a halált. A halotti szemle holnap tartatik. A temetés államköltségen fog végbemenni. A nagy hazafi halálának lesújtó híre még az éj folytán eljutott Párisba. A nagyközönség csak kora reggel tudta meg a hírlapok rendkívüli kiadásaiból. A kamarák elnökeivel még az éjszaka közölték. A meghatottság, a gyász általános. Gambetta halála nem okozott különös izga- t tottságot, mert Páris lakossága a vigasztaló jelen-tések daczára el volt készülve a franczia nemzet nagy veszteségére. Még azok a lapok is nagy mérséklettel írnak Gambettáról, melyek életében esküdt ellenségei voltak. Gambetta nem hagyott hátra végrendeletet. Temetése polgári lesz; családja Nizzában, barátai pedig Párisban akarják örök nyugalomra helyeztetni. Gambetta iratai — miután az elhunyt magas állásokat töltött be— bíróságilag lepecsételtetnek. Berlin, jan. 1. Gambetta halála hírét ma külön kiadásban jelentették a lapok. A tragikus véget ért államférfi esete részvétet kelt ugyan, de mindenki megegyezik abban, hogy Németország legveszedelmesebb ellenségétől szabadult meg. Halálát Skobelevével hozzák kapcsolatba. Félnek, hogy a köztársaság a radikálisoknak esik áldozatul. Az esemény következményeiről általában mindenfelé tartózkodva nyilatkoznak. Kossuth a honalapítás ezredik rorr Tieveről. Kossuth most készíti «Iratai »-nak negyedik kötetét. Ebben oly közlemények lesznek, melyekben egyes napi kérdésről (politikairól, tudományosról, vagy más egyébről) mondja el nézeteit, s e közlemények a «Pesti Napló »-ban jelennek meg, mint amelynek kiadója, az «Athenaeum» társulat kötött szerződést nagy hazánkfiával a negyedik kötet kiadására is. Első czikke a honalapítás ezredik évének megünneplésével foglalkozik. Kossuth abból az alkalomból szól hozzá a kérdéshez, mert a kormány kijelentette volt, hogy az ünneplés előkészítéséhez maga áll a mozgalom élére. Kossuth szemlét tart a fölött, hogy milyen körülmények közt éli meg hazánk a honalapítás ezer évét. Amióta őseink, — írja Kossuth, — megtelepedésük által bezárták a népvándorlás korszakát, oly átalános, oly lázas versenygést a népek erejét kimerítő fegyverkezésben a világ soha sem látott, mint épen most. Az ember elborzad, amint az állandó hadseregek számán, hadilábra állításuk szerkezetén, az öldöklő mesterség tökéletesítésének egymást túlliczitálni törekvő nyugtalanságán, s a mindig növekvő terhek irtózatos lajstromán végig tekint. Tarthatatlan állapot ez, merőben tarthatatlan. És a legrajongóbb optimizmus sem képzelheti, hogy ez a «delirium tremens» (mert igazán «delirium» is, «tremens» is), mely a hatalmakon erőt vett, szép nyugalmasan lecsillapodhassék. Mindenki fél, mindenki gyanakvó szemmel nézi a szomszéd fegyverkezését — hát mindenki fegyverkezik. Ez az egymást túlhajtó fegyverkezés lehetetlen, hogy összeütközésre ne vezessen, s csakugyan ténynek is mondhatjuk, hogy egyrészről a kölcsönös féltékenység, másrészről az ellentétes érdekek s a hatalmi nagyravágyás, és terjeszkedési viszketeg vetélkedései, Európát egy robbanóanyaggal telített aknává tették, melynek felrobbantásához a függő kérdések legkisebbje is (pedig mennyi van!) máról-holnapra kilövelheti a gyújtó szikrát. Vegyük ehhez hozzá a mesterségesen felszitogatott szenvedélyeket, melyek a kikerülhetlen felrobbanás tüzére a fajharcz dühének olaját fogják önteni; és vegyük hozzá azt a bőszültséget, mely a népek zömének nyomorúsága által nagyon is indokolt szocziális problémáknál a megoldást a dinamitban keresi, melylyel minden létezőt, hazát, államot, családot légbe akar röpíteni, s már is oly tünetekben nyilatkozik, mintha a társadalom szerkezete alatt a föld ingásnak indulna, s a forrongó láva oly duzzadásban volna a kéreg alatt, mely mindent, amit századok haladó kultúrája épített, összerecscsenéssel fenyegethet, s ha mindezt számba vettük, lehetetlen be nem látnunk, hogy azon időknek egyikét éljük, midőn a történelem óralapján a perezmutató egy szökéssel nagyot ugrik; lehet előre, lehet hátra, de nagyot ugrik. És Magyarország nemcsak nem ringathatja magát azon ábrándban, hogy ez a nagy történelmi zökkenés őt érintetlenül hagyandja, de sőt több okoknál fogva alig lehet afelől kételkedni, hogy legközvetlenebbül, legválságosabban egyenesen őt fogja érinteni. Hát bizony meglehet, nagyon meglehet, hogy amikorra a millenium betelik, a magyarnak egészen más dolga lesz, mint a múltak megünneplése; meglehet, nagyon meglehet, hogy azon kérdőjellel álland akkor szemben, ha van-e még számára jövendő? Van, ha joga és ereje tudatában mint önczél áll szembe a kérdőjellel; de ha csak mint hatalmi vágyak eszköze, úgy nem lehet, nincs. Azonban a válság percre késhetik, s ha késni talál, ha a világesemények nem állják útját az ünneplésnek, akkor a múltak sírjából egy másik kérdőjel fog emelkedni. Látni vélem a honalkotó Árpád számonkérő árnyékát, amint ama világbirói hangon, mely a történelemből a lelkiismeret rejtekébe hat, imigy kiált be a hálaadás zsolozsmáiba: «én és a hős nemzedék, melynek vezére valék, független magyar államot hagytunk hazául utódainkra; mit csináltatok őseitek szent hagyatékával ? megtartottátok-e utódaitok elidegenithetlen örökségét? megvan-e az, a minek megalkotását ünneplitek, megvan-e a magyar állam?»----------És — boldog isten ! — minő irtózatos iróniává válik az az ünnepély, ha az államalapítást ünneplő nemzet azt lesz kénytelen e kérdésre felelni, hogy a minek megalkotását ünnepli, a magyar állam, nincs