Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-05-30 / 22. szám

22-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG (egész évre 12 frt\ ÁpxrRnivrTK'Á. l íe£^sz évre 14 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: (félévre ... 6 «­­ V3 lfélévre ... 7 « Csupán a POLITIKAI ÚJDONSÁGOK : egész évre 6 frt lVILÁGKRÓNIKÁ­val (félévre ... 3 « 1 j egész évre 8 frt (félévre ... 4 .XXIX. folyam Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV.egyetem-tér, 6. SZEMLE. Rieger cseh pártvezérrel folytatott beszél­getését közli egy orosz hírlapíró, egy orosz lapban. Az ilyetén találkozást ma nemzetközi kifejezéssel interview-nak nevezik, és nagy divatban van. Sokszor az illető nevezetes fér­fiút úgy lopja be az élelmes hírlapíró, mint a vadász a legyek elől sűrűbe menekült nagy vadat. De legtöbbször mégis tudja, mert tisztes­ségesebb «kifülelő» ezt előre ki is jelenti, még mikor az elfogadást kéri, sőt engedelmet is szokott kérni a közlésre, máskülönben a do­log inkább «lefüleléshez» lenne hasonló. Va­lószínű hogy Rieger is tudta jól, kivel van dolga, és ehhez képest válogatta meg szavait, annál inkább, mert Rieger oly egyéniség, a­ki egyszersmind képes is szavai megválogatására, lévén ura önmagának, nem úgy, mint sok német politikus, a kik sokkal asszonyosabb természetűek, nem áll a szó náluk és még dicsekesznek is vele, hogy ők «von der Leber­weg» — egyenest a «májuk alól» beszélnek. Mint embereknek ez határozottan dicséretükre válik, mert mindig az őszinte ember a jobb, de politikusnak már nem előny. Rieger hát tudta, hogy nyilatkozatai meg­jelennek és azokat mindenekelőtt a szláv vi­lág fogja olvasni. S ha mindamellett azt mondta, hogy nemzetiségi politikájukban te­kintettel kell lenniök a «magyar befolyásra» — hogy a magyarországi szláv ajkú lakosság segítsen magán a hogy tud, ők ezekért sem­mit nem tehetnek, mert Magyarország bel­­ügyeibe nem avatkozhatnak, — hát ha ezt mondta, e mondásnak mindenesetre van súlya, és pedig sokkal nagyobb, mert hitele kétségtelenebb, mintha például egy magyar ember előtt szólt volna így — talán udvarias nyájaskodásból, számító hizelkedéssel. De a­mi a legderekabb, az, hogy a vezér beszédje összhangban is van cselekedetével, illetőleg a csehek egész politikai eljárásával. Most mi egy nagyon fontos és jövőnkre mesz­­sze kiható úgynevezett kormányzati experi­mentummal , kísérlettel állunk szemközt, a Taaffe szereplése óta, melyben reánk nézve a kérdés az, vájjon mi jobb hát reánk nézve, a németek vagy a szlávok uralma Ausztriá­ban? A németekkel sok bajunk volt, a szlá­­vokkal, mióta ők kerekedtek fölül, körülbelül semmi. És azóta persze a németekkel se igen bajoskodunk, mert ezek természettől örökölt kicsinyes irigykedésükkel most az előbb ki­­gúnyolt, megvetett csehek ellen fordulnak — noha még mindamellett­­ ez a tanulságos, a németek még most, legyőzött állapotukban is, időnkint ellenünk fordulnak, ökleiket muto­gatják, nyelvelnek ellenünk sajtójukban és iskolaegyleti gyűléseik, köreikben. A csehek, meg kell adni, elég szerényen, okos mérsék­lettel viselik magukat. Hiszen voltakép még a lajtántúli németség elnyomására sem, csupán saját egyenjogúsításukra törekesznek. De a németek szörnyű lármát ütnek, mi­helyt elnyomási törekvésük korlátoltatik. Ők oly választási törvényt csináltak, melynek se­gélyével mindenütt, még Csehországban is, a­hol határozott kisebbségben vannak, a néme­teké lett a többség még a tartományi gyűlés­ben is! Ez épen annyi, mintha mi oly erősza­kos, mesterkélt választási törvényt alkotnánk, mely szerint Horvátország gyűlésén a horvát­­ság kisebbségbe jutna. Most ez igaztalan, sértő állapotnak vége lesz. A csehek ketté osztották a prágai (német) egyetemet, és állítottak egy cseh egyetemet is. Azért még a német meg­maradt. Hát lehet ennél kevesebbet kívánni? A németek hogy fölzúdultak ez ellen! Most a Taaffe-kormány, lejárta előtt kevéssel, fölosz­latta a cseh tartománygyűlést, és semmi két­ség, hogy az új választások után a cseheké lesz abban a többség. A németek most megint éktelen zsivajt csapnak, hogy ime vége lesz a dualizmusnak, mert Ausztria a szövetségi — föderális — alapon szervezkedik. De hát várjon először is — igaz-e ez ? Először is biz’ ez nem igaz, legalább a­mi egyelőre történik, abból nem mutat még semmi e törekvésre. Arról, hogy Csehország, Krajna, Gácsország külön államokká lennének, olyatén alakban, mint Magyarország, külön felelős kormányok­kal, külön képviseleti rendszerrel — még szó sincs, és valószínűleg nem is lesz. Hogy mi­ként rendezkednek az osztrák tartományok maguk közt, az minket nem érint. A mi köz­jogunk egy delegácziót ismer a túlsó félből, melynek tagjai száma egyenlő a magyar dele­­gáczióéval. A­míg ezt egy, az egész Ausztriá­ban közös parlamenti testület választja, addig a mi közjogunk és a kettősség alapja nincs megbontva. Ebben a delegáczióban és ennek egyenlő számában, illetőleg paritásában jut kifejezésre a kettősség. Már ha még nem is egy közös parlament, de külön országok — egyes államok — törvényhozó testületei vá­lasztanák is e delegácziót, de e delegáczió aztán magában egy oly külön testület marad, és ugyanoly számmennyiségű, mint eddig, a paritás köztünk még akkor is megvolna, sőt a mi előnyünk, illetőleg fölényünk eme túlsó­­féli delegáczióval szemben még ez esetben határozottabb lenne, mert a két közös ügye­ket intéző testület egysége érintetlenül meg­volna akkor is, a mellett, hogy a túlsófék­ töre­dékesebb, tehát kevésbbé kompakt lenne, mint jelenleg. Mindezekből az látszik, hogy nincs miért vágyódnunk vissza az osztrák-német doktorok uralmának czégtársi viszonyára. A németek nemcsak maguk torzsalkodtak velünk, de még a szlávjainkat is izgatták ellenünk, holott ime ezt maguk a szlávok nem cselekszik, mióta Ausztriában — nem mondjuk, hogy urakká lettek a németek fölött, mert ez nem igaz,­­ de fölszabadultak a németek nyomása alól. Azóta, hogy a németek lebuktak a kormány­­polotról, a szászok és az iskolaegylet izgatásai még szinte szilajabbak, a szlávok pedig észa­kon és délen észrevehetőleg csöndesebbek. Egy-két lap mégis jónak látja, épen most, megtá­madni Taaffe kormányát és izgatni a németek mellett. Akármit mondjon a «szürke elmélet» , a három évi tapasztalás azt mutatja, hogy még eddig semmi okunk tűzbe tenni kezein­ket a németekért és kikaparni a gesztenyét a parázsból számukra. Jobb nekünk, ha ott né­met és szláv verseng egymással és velünk szemben egyik sem­ mindenható. A szerb kongresszus tehát csak az őszön fog egybehivatni, ennyi már bizonyos a fogadta­tás után, melyben a Zsivkovics püspök által vezetett választmány a kormányelnöknél ré­szesült. Hogy Budapesten-e vagy Karlóczán, az még, úgy látszik, kétséges. De már talán mégis utóbbi helyen, mert a klerikális párt közlönyei nem igen lelkesednek a Budapesten való tartás mellett, a kormány pedig, a kül­döttségnek adott válasza után ítélve, az An­­gyelics által vezetett úgynevezett klerikális, vagy mondjuk, reformer-párthoz hajlik. És ez volt a dologban a fő és lényeges, miután utóbbi időben a kormány e tekintetbeni ma­gatartása iránt kételyek merülhettek föl, né­mely hozzá közel vagy épen egyenes sugalma­­zása alatt álló lapok igen diplomatikus nyilat­kozatai után. A kormány ugyan eddigelég határozottan az Angyelics által képviselt re­formtörekvéseket támogatta, a Miletics féle omladinista konzervatív vagyis a jelen világi autonómia föntartása mellett küzdő párt ellené­ben. Ez okból utasította vissza két ízben e párt választását, s ez okból vette igénybe a korona felségjogát egy patriarkha kinevezése iránt. Oly fontos elhatározás, melyre csak igen nyomós okoknál fogva határozhatta el magát, jól tudva, hogy a világi elem befolyá­sos, vezető tényezői ingerültségét növeli vele. Nagyon meglepő leendő tehát, ha a kormány ily tények után egyszerre megint irányt vár.

Next