Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-06-27 / 26. szám
354 zúzódástól. Az a gyanú, hogy mi annektálni akarnék Romániát, még külföldi ellenséges lapban sem igen merült föl, annyira nélkülözi a valószínűség jeleit. De hiszen maguk a románok sem állítják ezt. Nem, mert ők annyira benne vannak a nagyzásban, hogy nekik ilyesmit föltételezni derogál. Hogy monarkhiánk merészelne Románia meghódításáról álmodozni— azt ők lehetlennek tartják. Más nagy állam, igazi nagyhatalom rendesen azzal csinálja meg a háború ürügyét kisebb állammal szemben is, hogy rá fogja erre, miszerint ez őt meg akarja támadni. Ismétli a farkas és a bárány régi meséjét. Románia sokkal hatalmasabbnak, rettenetesebbnek érzi magát, sem hogy ily kicsinyes furfangra szoruljon. Ő egyenest kimondja, kürtöli, dobolja már évek óta, hogy ő akarja elvenni tőlünk Erdélyt, a Bánságot és Bukovinát. Az utóbbit Ausztriától, az előbbieket Magyarországtól. És ezt már nemcsak újságokban hirdeti, akiknek Romániában is minden szabad, hanem egy ünnepélyes alkalomnál, minő Jászvásárban volt nem rég, Nagy István vajda szobrának leleplezésekor. Ott egy asztalvendég a királyra mondott köszöntőjében fejezte ki e kívánatot, és a király mosolygott, koczczintott és kezet fogott a szónokkal. Talán meg lesz cáfolva e körülmény, mert szinte hihetlen. Hiszen ha ezt nagyhatalom teszi velünk, ezt valóságos hadüzenetnek vehetnők. S ha mégis megtörtént, és nem mozdulunk, ez valóságos sértés lesz kormányára, mert ez azt jelenti, hogy nem veszszük komolyan e gyermekállamot. De akár való vagy ferdített alakú e közlemény, elég, hogy Romániában ez a népszerű eszme, melylyel a nemzetre hatni, kortespolitikát űzni lehet. És valóban úgy is van, a kormány ez eszmékkel kortespolitikát űz. Ez a hódítási vágy a román nemzetből hat föl a kormányra, olyképen, mint ahogy az olasz irredenta Olaszországban. Mindkét nemzet vértolulásban szenved az agy felé. A jelen román kormány nem elvbarátja az orosz szövetségnek, mert nagyra van függetlenségével, pedig jól tudhatná, hogy Ausztria-Magyarország elleni háború — hódító szándékkal— Oroszország támogatása nélkül, eszeveszettség. Hogy pedig mi az orosz támogatás reá nézve? Jól megtanulhatta abból, mi lett a hála Griviczáért. — Besszarábia elvétele. Talán a román kormány belátja ezt, és nem képzeli, hogy egész Európa ellenére Oroszország szövetsége nélkül, nem mehet semmire monarkhiánk ellen. Csodálatos, ha a román közvélemény is oly éretlen, hogy be nem látja, de úgy kell lenni, hogy nem látja be, és a román kormány kortestaktikából, vagy gyöngeségből, tolatja magát a közvélemény által. Tizenöt millió frank nem csekélység Romániának, és ennyit ad ki egyelőre is hadi készülődések czéljából. Erdély határszélén erődöket emel, bejáratokat erősít. E szerint nagyon reális tényben bizonyítja be előttünk, hogy nem Oroszországot, de minket tekint ellenségének. Ha háborúja lesz, hát ezt a háborút ellenünk fogja viselni, nem Oroszország ellen. Az oláh papok hát mégis hatalmasabbak, mint az oláh világi politikusok. A közvéleményt amazok csinálják, és terelik a népet az orosz fenhatóság alá. És a román hadi készülődések velünk szemben csakis azért nem kicsinyelhetők, mert képzelhetlen, hogy Oroszország támogatása nélkül hasznát vehessék a hadi készülődéseknek. Ők ugyan arra számítanak, hogy ha köztünk és Oroszország közt a háború kiüt, akkor ők döntő súlylyal vethetik magukat közbe megint a mérlegre, mint megelőzőleg, a török-orosz háborúban, és ismétlődhetik rájuk nézve a griviczai fényes szerep. De azt feledték, hogy Grivicza után monarkhiánk volt az, mely kimentette őket annak az orosznak a körmei közül, akit ők — a maguk hite szerint — megmentettek. Akkor csak Besszarábiát vesztették el, kapván érte Dobrudsát. Egy osztrák Grivicza után mindenestől elnyelhetné őket Oroszország. A tiszaeszlári bűnper. E hó 19-ike óta mindennap, délelőtt 10 órától délután 2 óráig, folytatják a világhírűvé lett bűnper tárgyalását. Azt lehet mondani, hogy még most is csak a kezdetén vannak. Biztosabban, tisztábban ma sem lehet még belelátni a rejtélyes szövevénybe. Eddig a Solymosi Eszter eltűnésének körülményeiről hallottuk a vallomásokat, melyek egész az aprólékosságig mennek, mégsem elégségesek, hogy teljes bizonyosságot nyújtsanak. Ez a bűnpernek csak egyik része. A másik: a tiszadadai hurlacsempészet, sok mindenféle mellékes részlettel, melyek közé tartozik az is, hogy kínzások kényszerítették volna a tutajosokat vallomásra. A nyíregyházi törvényszéki tárgyalás tehát még sok ideig fogja uralni a hírlapok hasábjait és foglalkoztatja a közvéleményt, mely annyira föl van csigázva. A nyíregyházi megyei terem mindennapra megtelik közönséggel. A főispán, alispán, polgármester, a megye, a város előkelősége, az ügyvédek, hírlapírók foglalnak helyet. A képviselők közül ott van rendesen Ónody és Verhovay. Megjelent Bary vizsgálóbíró is, kinek jelenléte aztán oly sok felszólalásra adott okot Friedmann védő ügyvédnek. A közönség érdeklődése nagy úgy a teremben, mint az egész országban. A teremben többször kifejezést is nyert, hogy a közönségnek megvan a véleménye: Szeyffert közvádló védbeszédére, a védők felszólalására, a tanúk vallomására. Kornis Ferencz elnöknek nagy feladat jutott az izgalmaknál felforrt bűnügy tárgyalásának vezetésében. Mert hogy nyugodtan alig-alig tekinti valaki ezt, az már a közvádló beszédéből is kitűnt. Még ő is igyekezett bizonyos szempontokat kiemelni. A vádlottak külső megjelenése nem valami rokonszenves. Többnyire vuklis zsidók. Legkülönb köztük Scharf József, Móricz apja. A törvényszék előtt neki jutott eddig a legdrámaibb helyzet, mikor fiával szembesítették. Tömérdek tanú jön-megy, hogy olykor épenséggel semmit se mondjanak. A vádlottak mindent tagadnak. A bizonyítás rendkívül nehéz. Csak Scharf Móricz állítja, hogy tanúja volt a gyilkolásnak. Más senki sem tud felhozni határozott vádat. Az egész törvényszéki eljárás a körül forog, hogy lehet-e igazolni Móricz vallomását : valóban ott voltak-e akkor a vádlottak az állítólagos gyilkosság színhelyén, nem látták-e őket akkor mások máshol. A tanúk egész sora vonul el, hogy elmondja, mikor mentek a zsidók templomba, mikor jöttek ki onnan, kiki hova ment aztán. Móricz szerint ebéd után történt a gyilkosság, aztán este megint elmentek a templomba. Ki látott ott gyertyavilágot, meddig égett az? És a tanuk vallomása nem összevágó. Egyik-másik látta a vádlottakat itt is, ott is, ebédelni, pihenni. Még az sem derült ki, hogy mikor tűnt el Solymosi Eszter. Különböző tanuk, különböző időben látták, amint átment a másik falurészbe festékért, a mint visszatért onnan. A nénje, Zsófi, ki Eszterrel akkor beszélt, mikor visszatért a boltból, maga is különbözőn határozza meg az időt, csak körülbelől mondja, hogy déltájban volt. Vannak tanuk, akik még későbbre teszik az időt, melyben látták. A tanuk vallomása tehát ebben is oly szétágazó, hogy a Móricz által megjelölt időponttal nem vág össze. A vádlottakra nézve legsúlyosabb volt az első nap, mikor Móricz mondta el vallomását, megdöbbentő nyugalommal. A fiú még válogatott szavakat is használt elbeszéléséhez, és biztosan szólt, úgy hogy némelyek gyanúba fogták, hátha be van tanítva. Eötvös Károly védő azt a megjegyzést tette rá, hogy talán versben is el tudná mondani. A gyanúnak kedvezni látszott, hogy az egyik vádlott felszólalására kijelentette, hogy németül nem fog válaszolni csak magyarul beszél. A királyi ügyész, a védőügyvédek tehát másnap keresztkérdések özönébe fogták a fiút, hogy zavarba hozzák, kiejtsék «szerepéből». Kiderült, hogy a fiúnak csak modora a reczitáló hang. A tömérdek kérdésre is, mely harmadfél óra hosszat tartott, nyugodtan, zavar nélkül felelt. Az eszlári tanukat is gyanúsították, hogy be vannak tanítva, de ezt eléggé megcáfolja az, hogy ellenmondón válaszoltak. Scharf Móricz ridegen válaszolt apja kérdéseire is. A fiúi gyöngédségnek semmi nyoma benne. Megfejthetetlen talány ez a 15 éves gyermek, ki oly biztosan mondja el a gyilkosságot. Az apja sem tudta meghalni. Neki is, a többinek is szemébe mondott mindent. Apja föl-fölugrott, közbekiáltott, ökleit emelte. Egyszer meg kellett ragadni, hogy fiára ne rohanjon. Buxbaum szembe köpte a fiút. Őröknek kellett közbe lépni. Izgatóbb jelenetet képzelni sem lehet, mint e hó 20-án volt, mikor az apa szemben állt fiával és tompa, remegő hangon kezdte kérdezni, figyelmeztetni, hogy ő apja. A fiú vörös lett, lesütötte szemét. Később hetyke lett, még azt is elmondta, hogy apja nem igen jól bánt vele, a mostoha anyja pedig épenséggel rosszul. Rettentő volt a harmadfél óra, ameddig az apa és fiú közt folyt e jelenet, mert Scharf minduntalan felugrott padjáról és odaállt a fiú mellé rámeredve sötét tekintetével. Olykor sírt, majd verejtékét törölte, aztán összeszorított öklökkel szitkozódott. A fiút nem hatotta meg semmi, vádját következetesen fentartotta. Mindinkább nekibátorodott, és a Scharf módjára fölugráló vádlottakkal félvállról beszélt. A tárgyalás folyása alatt egy eset is jött közbe. Új tanú jelentkezett Eszláron, bizonyos Cseresné, hogy tudja, kik öltöztették föl a dadai holttestet Eszter ruhájába. Bary vizsgálóbírót küldték ki Eszlárra, de mivel már az ügy a törvényszék előtt foly, ott kell folytatni az újabb tanuk kihallgatását s ekkép Baryt visszahívták a vizsgálattól. Hir szerint Cseresné vallomása sem fog biztos adatot szolgáltatni, mert csak hallomás után és bizonytalanul beszél. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Június 19. A tárgyalás megkezdése. A tárgyalás megkezdéséről szóló múltkori tudósításunkat még a következőkkel egészítjük ki. Kornis Ferencz törvényszéki elnök elfoglalván helyét, a következőleg szólott: A királyi büntető törvényszék a jelen alkalomra elnökletem alatt következőleg alakult meg: rendes szavazó bírák Gruden Ernő és Russy Gusztáv kir. törvényszéki bírák; a pótbirói tisztet Fejér Barna kir. törvényszéki bíró fogja betölteni. A végtárgyalást Simon Viktor törvényszéki jegyő felügyelete mellett meghitelt gyorsírók fogják jegyezni. A ruthén nyelvre tolmácsként Baksay Bertalan máramarosmegyei huszti gyakorló ügyvéd fog működni. A vádhatóságot Szeifert Ede főügyészi helyettes és szükség esetében Lázár Kálmán kir. ügyész fogják képviselni. A vádlottakat és pedig Scharf Józsefet, Buxbaum Ábrahámot Eötvös Károly, Schwarcz Salamont Flinták Sándor, Braun Lipótot Friedmann Bernát, Junger Adolfot, Lustig Sámuelt és Braun ÁbrahámotSzékely Miksa, Weiszstein Lázárt, Taub Emánuelt, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignáczot Heumann Ignácz védi. A kir. törvényszék ekként megalakulván, jelentem, miszerint a kir. törvényszéknek 1430. sz. alatt hozott jogerejü határozatával Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wolfner Herman a gyilkosság, Scharf József, Junger Adolf, Weiszstein Lázár, Lustig Sámuel, Braun Ábrahám és Taub Emánuel gyilkosság iráni részesség, Vogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid pedig a bűnpártolás bűnténye miatt helyeztettek vád alá. Ezen jogerejű vádhatározat folytán az ügy végtárgyalására a mai nap tűzetett ki. Ezen és a következő