Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-06-27 / 26. szám

354 zúzódástól. Az a gyanú, hogy mi annektálni akarnék Romániát, még külföldi ellenséges lapban sem igen merült föl, annyira nélkülözi a valószínűség jeleit. De hiszen maguk a románok sem állítják ezt. Nem, mert ők annyira benne vannak a nagyzásban, hogy nekik ilyesmit föltételezni derogál. Hogy monarkhiánk merészelne Ro­mánia meghódításáról álmodozni— azt ők le­­hetlennek tartják. Más nagy állam, igazi nagy­hatalom rendesen azzal csinálja meg a háború ürügyét kisebb állammal szemben is, hogy rá fogja erre, miszerint ez őt meg akarja tá­madni. Ismétli a farkas és a bárány régi me­séjét. Románia sokkal hatalmasabbnak, rettene­tesebbnek érzi magát, sem hogy ily kicsinyes furfangra szoruljon. Ő egyenest kimondja, kürtöli, dobolja már évek óta, hogy ő akarja elvenni tőlünk Erdélyt, a Bánságot és Buko­vinát. Az utóbbit Ausztriától, az előbbieket Magyarországtól. És ezt már nemcsak újsá­gokban hirdeti, a­kiknek Romániában is min­den szabad, hanem egy ünnepélyes alkalom­nál, minő Jászvásárban volt nem rég, Nagy István vajda szobrának leleplezésekor. Ott egy asztalvendég a királyra mondott kö­szöntőjében fejezte ki e kívánatot, és a ki­rály mosolygott, koczczintott és kezet fo­gott a szónokkal. Talán meg lesz c­áfolva e körülmény, mert szinte hihetlen. Hiszen ha ezt nagyhatalom teszi velünk, ezt valóságos hadüzenetnek vehetnők. S ha mégis megtör­tént, és nem mozdulunk, ez valóságos sértés lesz kormányára, mert ez azt jelenti, hogy nem veszszük komolyan e gyermek­államot. De akár való vagy ferdített alakú e közlemény, elég, hogy Romániában ez a népszerű eszme, melylyel a nemzetre hatni, kortespolitikát űzni lehet. És valóban úgy is van, a kormány ez eszmékkel kortespolitikát űz. Ez a hódítási vágy a román nemzetből hat föl a kormányra, olyképen, mint a­hogy az olasz irredenta Olaszországban. Mindkét nemzet vértolulásban szenved az agy felé. A jelen román kormány nem elvbarátja az orosz szövetségnek, mert nagyra van függetlenségével, pedig jól tud­hatná, hogy Ausztria-Magyarország elleni há­ború — hódító szándékkal­­— Oroszország támogatása nélkül, eszeveszettség. Hogy pedig mi az orosz támogatás reá nézve? Jól megta­nulhatta abból, mi lett a hála Griviczáért. — Besszarábia elvétele. Talán a román kormány belátja ezt, és nem képzeli, hogy egész Európa ellenére Oroszország szövetsége nélkül, nem mehet semmire monarkhiánk ellen. Csodála­tos, ha a román közvélemény is oly éretlen, hogy be nem látja, de úgy kell lenni, hogy nem látja be, és a román kormány kortestak­tikából, vagy gyöngeségből, tolatja magát a közvélemény által. Tizenöt millió frank nem csekélység Romániának, és ennyit ad ki egyelőre is hadi készülődések czéljából. Erdély határszélén erődöket emel, bejárato­kat erősít. E szerint nagyon reális tényben bizonyítja be előttünk, hogy nem Oroszor­szágot, de minket tekint ellenségének. Ha há­borúja lesz, hát ezt a háborút ellenünk fogja viselni, nem Oroszország ellen. Az oláh pa­pok hát mégis hatalmasabbak, mint az oláh világi politikusok. A közvéleményt amazok csi­nálják, és terelik a népet az orosz fenható­­ság alá. És a román hadi készülődések velünk szem­ben csakis azért nem kicsinyelhetők, mert képzelhetlen, hogy Oroszország támogatása nélkül hasznát vehessék a hadi készülődések­nek. Ők ugyan arra számítanak, hogy ha köz­tünk és Oroszország közt a háború kiüt, ak­kor ők döntő súlylyal vethetik magukat közbe megint a mérlegre, mint megelőzőleg, a tö­rök-orosz háborúban, és ismétlődhetik rájuk nézve a griviczai fényes szerep. De azt fe­ledték, hogy Grivicza után monarkhiánk volt az, mely kimentette őket annak az orosznak a körmei közül, a­kit ők — a maguk hite szerint — megmentettek. Akkor csak Bessz­­arábiát vesztették el, kapván érte Dobrudsát. Egy osztrák Grivicza után mindenestől el­nyelhetné őket Oroszország. A tisza­eszlári bűnper. E hó 19-ike óta mindennap, délelőtt 10 órától délután 2 óráig, folytatják a világhírűvé lett bűnper tárgyalását. Azt lehet mondani, hogy még most is csak a kezdetén vannak. Biztosabban, tisztábban ma sem lehet még bele­látni a rejtélyes szövevénybe. Eddig a Solymosi Eszter eltűnésének körülményei­ről hallottuk a vallomásokat, melyek egész az apró­lékosságig mennek, mégsem elégségesek, hogy teljes bizonyosságot nyújtsanak. Ez a bűnpernek csak egyik része. A másik: a tisza­dadai hurlacsempészet, sok mindenféle mellékes részlettel, melyek közé tar­tozik az is, hogy kínzások kényszerítették volna a tutajosokat vallomásra. A nyíregyházi törvényszéki tárgyalás tehát még sok ideig fogja uralni a hírla­pok hasábjait és foglalkoztatja a közvéleményt, mely annyira föl van csigázva. A nyíregyházi megyei terem mindennapra megte­lik közönséggel. A főispán, alispán, polgármester, a megye, a város előkelősége, az ügyvédek, hírlapírók foglalnak helyet. A képviselők közül ott van rende­sen Ónody és Verhovay. Megjelent Bary vizsgálóbíró is, kinek jelenléte aztán oly sok felszólalásra adott okot Friedmann védő ügyvédnek. A közönség érdek­lődése nagy úgy a teremben, mint az egész ország­ban. A teremben többször kifejezést is nyert, hogy a közönségnek megvan a véleménye: Szeyffert köz­vádló védbeszédére, a védők felszólalására, a tanúk vallomására. Kornis Ferencz elnöknek nagy feladat jutott az izgalmaknál felforrt bűnügy tárgyalásának vezetésében. Mert hogy nyugodtan alig-alig tekinti valaki ezt, az már a közvádló beszédéből is kitűnt. Még ő is igyekezett bizonyos szempontokat kiemelni. A vádlottak külső megjelenése nem valami rokon­szenves. Többnyire vuklis zsidók. Legkülönb köztük Scharf József, Móricz apja. A törvényszék előtt neki jutott eddig a legdrámaibb helyzet, mikor fiával szembesítették. Tömérdek tanú jön-megy, hogy oly­kor épenséggel semmit se mondjanak. A vádlottak mindent tagadnak. A bizonyítás rend­kívül nehéz. Csak Scharf Móricz állítja, hogy tanúja volt a gyilkolásnak. Más senki sem tud felhozni határozott vádat. Az egész törvényszéki eljárás a körül forog, hogy lehet-e igazolni Móricz vallomá­sát : valóban ott voltak-e akkor a vádlottak az állítólagos gyilkosság színhelyén, nem látták-e őket akkor mások máshol. A tanúk egész sora vonul el, hogy elmondja, mikor mentek a zsidók templomba, mikor jöttek ki onnan, kiki hova ment aztán. Móricz szerint ebéd után történt a gyilkosság, aztán este megint elmentek a templomba. Ki látott ott gyertyavilágot, meddig égett az? És a tanuk vallo­mása nem összevágó. Egyik-másik látta a vádlotta­kat itt is, ott is, ebédelni, pihenni. Még az sem derült ki, hogy mikor tűnt el Solymosi Eszter. Különböző tanuk, különböző időben látták, a­mint átment a másik falurészbe festékért, a mint visszatért onnan. A nénje, Zsófi, ki Eszterrel akkor beszélt, mikor visszatért a boltból, maga is külön­bözőn határozza meg az időt, csak körülbelől mondja, hogy déltájban volt. Vannak tanuk, a­kik még későbbre teszik az időt, melyben látták. A ta­nuk vallomása tehát ebben is oly szétágazó, hogy a Móricz által megjelölt időponttal nem vág össze. A vádlottakra nézve legsúlyosabb volt az első nap, mikor Móricz mondta el vallomását, megdöb­bentő nyugalommal. A fiú még válogatott szavakat is használt elbeszéléséhez, és biztosan szólt, úgy hogy némelyek gyanúba fogták, hátha be van tanítva. Eötvös Károly védő azt a megjegyzést tette rá, hogy talán versben is el tudná mondani. A gyanúnak kedvezni látszott, hogy az egyik vádlott felszólalására kije­lentette, hogy németül nem fog válaszolni csak ma­gyarul beszél. A királyi ügyész, a védő­ügyvédek tehát másnap kereszt­kérdések özönébe fogták a fiút, hogy zavarba hozzák, kiejtsék «szerepéből». Kiderült, hogy a fiúnak csak modora a reczitáló hang. A tömérdek kérdésre is, mely harmadfél óra hosszat tartott, nyugodtan, zavar nélkül felelt. Az eszlári tanukat is gyanúsították, hogy be vannak ta­nítva, de ezt eléggé megc­áfolja az, hogy ellenmon­dón válaszoltak. Scharf Móricz ridegen válaszolt apja kérdéseire is. A fiúi gyöngédségnek semmi nyoma benne. Meg­fejthetetlen talány ez a 15 éves gyermek, ki oly biz­tosan mondja el a gyilkosságot. Az apja sem tudta meghalni. Neki is, a többinek is szemébe mondott mindent. Apja föl-fölugrott, közbekiáltott, ökleit emelte. Egyszer meg kellett ragadni, hogy fiára ne rohanjon. Buxbaum szembe köpte a fiút. Őröknek kellett közbe lépni. Izgatóbb jelenetet képzelni sem lehet, mint e hó 20-án volt, mikor az apa szemben állt fiával és tompa, remegő hangon kezdte kérdezni, figyelmez­tetni, hogy ő apja. A fiú vörös lett, lesütötte szemét. Később hetyke lett, még azt is elmondta, hogy apja nem igen jól bánt vele, a mostoha anyja pedig épen­­séggel rosszul. Rettentő volt a harmadfél óra, a­meddig az apa és fiú közt folyt e jelenet, mert Scharf minduntalan felugrott padjáról és odaállt a fiú mellé rámeredve sötét tekintetével. Olykor sírt, majd ve­rejtékét törölte, aztán összeszorított öklökkel szitko­zódott. A fiút nem hatotta meg semmi, vádját kö­vetkezetesen fentartotta. Mindinkább nekibátorodott, és a Scharf módjára fölugráló vádlottakkal félváll­ról beszélt. A tárgyalás folyása alatt egy eset is jött közbe. Új tanú jelentkezett Eszláron, bizonyos Cseresné, hogy tudja, kik öltöztették föl a dadai holttestet Eszter ruhájába. Bary vizsgálóbírót küldték ki Eszlárra, de mivel már az ügy a törvényszék előtt foly, ott kell folytatni az újabb tanuk kihallgatását s ekkép Baryt visszahívták a vizsgálattól. Hir szerint Cseresné val­lomása sem fog biztos adatot szolgáltatni, mert csak hallomás után és bizonytalanul beszél. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Június 19. A tárgyalás megkezdése. A tárgyalás megkezdéséről szóló múltkori tudósí­tásunkat még a következőkkel egészítjük ki. Kornis Ferencz törvényszéki elnök elfoglalván helyét, a következőleg szólott: A királyi büntető törvényszék a jelen alkalomra elnökletem alatt következőleg alakult meg: rendes szavazó bírák Gruden Ernő és Russy Gusztáv kir. törvényszéki bírák; a pótbirói tisztet Fejér Barna kir. törvényszéki bíró fogja betölteni. A végtárgya­lást Simon Viktor törvényszéki jegyő felügyelete mellett meghitelt gyorsírók fogják jegyezni. A rut­­hén nyelvre tolmácsként Baksay Bertalan márama­­rosmegyei huszti gyakorló ügyvéd fog működni. A vádhatóságot Szeifert Ede főügyészi helyettes és szükség esetében Lázár Kálmán kir. ügyész fogják képviselni. A vádlottakat és pedig Scharf Józsefet, Buxbaum Ábrahámot Eötvös Károly, Schwarcz Sa­lamont Flinták Sándor, Braun Lipótot Friedmann Bernát, Junger Adolfot, Lustig Sámuelt és Braun Ábrahámot­­Székely Miksa, Weiszstein Lázárt, Taub Emánuelt, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignáczot Heumann Ignácz védi. A kir. törvényszék ekként megalakulván, jelen­tem, miszerint a kir. törvényszéknek 1430. sz. alatt hozott jogerejü határozatával Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wolfner Her­man a gyilkosság, Scharf József, Junger Adolf, W­eisz­­stein Lázár, Lustig Sámuel, Braun Ábrahám és Taub Emánuel gyilkosság iráni részesség, Vogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid pedig a bűnpárto­lás bűnténye miatt helyeztettek vád alá. Ezen jogerejű vádhatározat folytán az ügy végtár­gyalására a mai nap tűzetett ki. Ezen és a következő

Next