Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-07-11 / 28. szám

382 Chambord gróf betegsége. A franczia trónkövetelő, kit mivei «V. Henriknek» neveznek és «Roy»-nak czimeznek, súlyos betegen fekszik Frohsdorfban, hol országnélküli, csöndes udvarát tartotta. Chambord gróf a franczia Bour­bonok utolsó sarjadéka, s halála után az Orleans herczegek fognak uralkodni Francziaországban mint trónkövetelők. Az utolsó Bourbon súlyos betegségé­nek hírére a legitimista párt fejei rögtön tanácskoz­tak Párisban és miséket rendeltek meg. Az Orleans herczegek is tanácskoztak s elhatározták, hogy a már elhunyt vetélytársat meglátogatják utolsó órái­ban. Az gyöngéd cselekedet lesz és a nagy közön­ségre is jól fog hatni, hagyott dán Karlos fia javára? Felelet: Ne higgye, Chambord gróf nem volt ugyan túlságosan barátságo­san viszonyban a párisi gróffal, de feszült viszonyban sem volt, és súlyos megbetegedését maga tudatta a párisi gróffal, tehát őt tekinti törvényes utódjának... Napoleon herczeg. Hire volt Párisban, hogy azon esetre, ha Chambord gróf meghalt, Napoleon herczeg ismét manfesztumot fog kibocsátani. A betegsége aggasztó fordulata. E hó­d­ikéről érkezett táviratok szerint Chambord gróf betegsége aggasztó fordulatot vett, úgy hogy min­den perezben készen kell lenni a legrosszabbra. s&hHHNBHHIHHT túl csak növelte a hozzá makacsul ragaszko­dás indokait. Ez utóbbi két martir vére által megszentelt ágnak ő volt egyedüli, utolsó sarja, képviselője, s ennélfogva már születése rendkívüli eseménynek, ő maga is isteni csoda adományának tekinteték. A 48-iki forradalomra következőleg a fran­­czia nemzet szent-ilonai Prometheusa szelle­mének óhajtott elégtételt adni, s ekkor állása nehezebb, esélye kevesebb volt, mint Mac Mahon idejében, a­mikor már ő következhe­tett volna. Bécsben már iskolázták a «koro­názási szürkét»,­­ Belgiumban ácsolták a trónt számára, de ő holmi családi hagyomá­nyok, alakiságok, zászló és jelvénykérdések körüli makacsságában úgy megkötötte magát, hogy e miatt lehetlenné vált s elugratta az ó­kori hűbéres királyságot. A régi liliomos emlékekből nem akart engedni semmit. Vise­lete, udvartartása mind arra mutattak, hogy semmit nem akar engedni az uj kornak, sem­mit nem ad föl a régi avas középkorból, mely­hez egy szenvedélyes régész kegyeletével ragaszkodott, s azt vélte, úgy szép az a mint volt és fönmaradt, kár volna azokat a kormos falakat világos színre bemeszeltetni. Franczia­­ország döntő politikai eleme, a borgeoisie — polgárság — pedig kész lett volna ugyan va­lamit engedni az újból és valamit elfogadni az antikból, de ennyire visszamenni nem volt haj­landó, — annál kevésbbé, mert másfelől előtte álltak az Orleansok, s ezek közt a jogos jelölt, a párisi herczeg, a szabadelvű polgár királyság képviselője, a­ki e mellett kiváló tehetségek­kel fölruházott ember, jeles politikus és derék katona hítében áll és meglehetősen kedvelt, népszerű egyéniség. Chambord grófról pedig a legenda nem állt egyébből, minthogy tíz éves «csodagyerek» korában, midőn X.Károly és udvara lihegő félelemmel és sietséggel, nyakra-főre igyekeztek menekülni a forrada­lom elől, ő semmiképen nem akart hátrálni, s bele­kapaszkodva egy almáriomba, környe­zetének öt erőszakkal kelle onnan letépni és kocsiba pakolva megmenteni Francziaország reményét. A veszélyt fölismerni nem képes gyermeki öntudatlanság e konoksága tetszett s imponált a szokatlan és meglepő iránt csiklan­dós érzékkel biró francziának, s az a méltóság, melylyel mindvégig tűrni, viselni tudta, hogy mindig mások ültek az ő helyére, némi elnéző tiszteletet ébresztett iránta még a szélső for­radalmárok szemében is, a­kik őt egyébként is, épen e konokságánál fogva, egészen ártal­matlannak tartották a köztársaságra nézve; valósággal ő volt a harmadik köztársaság véd­­pajzsa, s épen ezért halála lehet — születésén túl — életének másik nagyfontosságú «cse­lekménye». Egész élete egy bolygó hulla kí­sérteties érdekességével bírt csupán, s ezen u tán egyébként az általa képviselt eszméhez épen illő alakban szállt vele sírba a középkori hűbéres királyság eszméje. A franczia miniszterek is tanácskoztak, hogy va­lamely csíny, például manifesztum, vagy egy kis tüntetés, ne jöjjön váratlanul. Egyébre úgy sem szá­mítanak. Chambord gróf semmi népszerűséggel sem bírt, és nem tudott szerephez jutni. Halála után a monarchista párt egyesülni fog, de hogy az Orlean­­sok napja azért közelednék, senki sem meri mon­dani. Egyébiránt még nem bizonyos, hogy Chambord gróf halálos beteg. Gyomorbajban szenved, s az orvosok biztattak jobb fordulattal. Csak az újabb hírek hirdetnek rosszabbulást. Az Orleans herczegek Chambord gróf betegágyánál. A családi tanács, meg a párt ve­zérek határozatai következtében Lajos Fülöp a pá­risi gróf, Nemours és Alen­on herczegek juli 3-án elutaztak Párisból Bécsbe, hogy innen Frohsdorfba menjenek a haldokló monarcha ágyához, s talán utolsó szavaként azt hallják tőle, hogy a párisi gró­fot ismeri el trónörökösnek. E hó 7-én történt meg a látogatás Frohsdorfban, honnan nagyon ellentétes tudósítások érkeznek. A herczegeket Chambord grófné fogadta, kivel tiz perczig társalogtak. Azután bevezették őket a beteg szobájába; a gróf igen szívesen fogadta ven­dégeit, megölelte s megcsókolta őket. A beteg előtt eltitkolták, hogy az aggasztó hírek szólították őket Frohsdorfba s elhitették vele, hogy Koburg hercze­­geket jöttek meglátogatni s náluk hallották, hogy a gróf «gyöngélkedik». Kötelességüknek tartották te­hát, hogy meglátogassák őket. Egy tudósítás szerint a találkozás nagyon érzé­keny volt. A gróf karos székében fogadta rokonait és a párisi grófot meghatva szorította keblére. Több perczig családi ügyekről beszéltek. A másik két her­­czeget és kísérőiket, a kik szintén bebocsáttattak, szívesen üdvözölte Chambord gróf. A beszélgetés majdnem félóráig tartott, de politikáról nem volt szó. A herczegek, hogy ne fáraszszák ki a beteget, megszakították a látogatást. A herczegek megnézték ezután a parkot és visszautaztak Bécsbe. Innen Budapestre utaztak. Ha Chambord gróf meghalna. Egy hír­­laptudósító a legitimisták egyik vezérférfiával, a­ki jól ismeri Aumale herczeg és a párisi gróf nézeteit, beszélgetést folytatott arról, hogy ha a trónköve­telő meghalna, a sok fejedelmi herczeg közül ki közül egyesülnének a legitimisták, és vájjon mily magatartást tanúsítanának a franczia kormánynyal szemben, mely bizonyára tenne valami rendszabá­lyokat. A beszélgetést, melyből kiderül, hogy a legitimisták az új trónkövetelővel együtt szintén várakozó állást akarnak elfoglalni, a következő alakban közli a tudósító: Kérdés: Milyen állást foglalnak el a herczegek a frohsdorfi eseménynye­l szemben? Felelet: Ila Cham­bord gróf nincs többé, a herczegek aligha tehetnek egyebet, mint hogy az udvariasság követeléseinek eleget téve, elutaznak a Frohsdorfba, a temetésre. Kérdés persze, hogy a köztársasági kormány nem lát-e már ebben is trónkövetelő-aktust s nem fogja-e kiutasítani a herczegeket. Kérdés: Nem hiszi ön, hogy a párisi gróf manifesztumot bocsát közre ? Fele­let : Egyelőre nem gondolnak erre, de ha a kormány kiutasítaná a herczegeket, akkor kívülről kellene beszélniük s pártjuknak kötelessége volna, hogy eré­lyesebben járjon el, mint azelőtt. (A levelezőnek úgy tetszik, hogy az orleánisták ama része, mely a párisi grófot döntő lépésekre ösztönzi, fölöttébb óhajtja a herczegek kiutasítását.) Kérdés: Várjon a legitimisták hozzácsatlakoznak-e az orleánistákhoz s megkezdi-e az uj párt az akcziót. Felesét: A több­ség csatlakozni fog. Közvetlen akc­iót aligha tervez­nek. A programm megállapításánál alig történhetik több az első pillanatban. Egyébiránt a republikánu­sok magatartásától függ minden. Ezek először álla­nának egyesült király­párt előtt, melynek helyzete lényegesen javult s egyszerűbbé is vált. Ha a köz­társaság úgy gazdálkodik ezentúl is, mint a­hogy eddig gazdálkodott, ha a pénzügyi helyzet még rosz­­szabbá válik, akkor az egyesült király­ párt emelked­­hetik, ámbár a köztársaság vége nincs oly nagyon közel, de előidézheti­ a mi dolgunk, hogy kiaknáz­zuk a helyzetet, s ebben nincs komoly versenytár­sunk. Az egyetértés, a folytonos haladás éber és aktív politikáján túl, ha nem provokálnak bennün­ket, egyelőre nem megyünk. Kérdés: Igaz-e, hogy Chambord gróf politika és pénzügyi végrendeletet A tisza­eszlári bűnper. Már tizenhat nap múlt el ehed­ikével a tárgyalás megkezdése óta. A per tovább tart, mint egyelőre hitték. Még most sincsen végénél, de talán közeled­nek hozzá. Hátra van az orvosi szakértők vélemé­nye, aztán a közvádló indítványa és a védőügyvédek beszéde. A hosszas tárgyalás kifogyhatatlan érdekes és izgalmas részletekben. A törvényszék előtt majd minden nap lejátszik valami váratlan jelenet. Uj tanuk még mindig jelentkeznek. A védő­ügyvédek már türelmetlenek e miatt. A tisza­eszlári elöljáróságot vádolják, hogy ha az mindig és mindig fog új tanukat szerezni, végtelenig elhúzhatják a tárgyalást. A védők már azt is emlegették, hogy ha ez így megy, folyamodni fognak az igazságügyi kor­mányhoz, hogy más törvényszéket küldjön ki a tárgyalásra. Eötvös a július 3-iki ülésben viharos jelenetet idézett föl. Mikor Matej Ignácz tutajos elmondta ter­helő vallomását a hullacsempészetről. Eötvös a kereszt­kérdések elhalasztását kívánta, s arra kérte az elnököt: szigorún különözze el a tanukat a közön­ségtől, mert tudomása szerint a hallgatóság össze­játszik a tanukkal, van a teremben egy­­tanukészítő szövetség»­s a tanuk a nyitott ajtónál hallg­at­ózva készülnek vallomásaikra. E szavakra rendkívüli zaj keletkezett. A közönség soraiból ingerült fölkiáltá­sok hallatszottak. Némelyek elhagyták a termet. Va­laki pedig azt kiáltotta Eötvösre: «Majd lesz egy botos banda, ha így traktálnak bennünket». A védő ügyvédek a terhelő tanukat rendkívül sok kérdéssel halmozzák el, s ezek végül daczosak lesz­nek. Egynémelyik a válaszolást megtagadta. Az elnök is intette a védőket, hogy a kérdéseket gondosabban válogassák meg. A teremben uralkodó izgalom el­ragad a védőkre is, s az e hó­d­ iki tárgyaláson meg­történt, hogy az elnök figyelmeztetést intézett hoz­­zájuk. A holttest szállítására nézve Matej Ignácz rusz­­nyák tutajos, ki tolmács segélyével érteté meg ma­gát, nagyon terhes vallomásokat tett. Egész részle­tességgel adta elő, hogy Smilovics és Hersko mit tettek. Vallomása tökéletesen összevágott a két előbbi azon vallomásával, melyet később visszavon­tak. Heylmann védő azzal magyarázta ezt, hogy a vizsgálatkor Matej szemébe mondta Smilovicsnak és Herskonak az egészet, azokat aztán kényszerítet­­ték, hogy elismerjék; azok tehát csak utána mond­ták, a­mit Matejtől hallottak. De se Smilovics, se Hersko nem igen erősítgették a kínoztatást. Az utóbbi emlegette ugyan, hogy vizet itattak vele, más­fél liter vizet. Az igaz, hogy szomjas is volt. Hanem azért vallott, mert megijedt, hogy még többet is kell inni. Ijedtebben vallottak. De az ijedelem nem magyarázza meg, hogy mikép mutathatták meg külön-külön ugyanazt a helyet, a­hol a holttestet felöltöztették; azt sem magyarázza meg, hogy bűn­részesül mért nevezték meg épen azokat, a­kiket megneveztek. Matejt most mint tanút hallgatták ki. Előbb ő is vádlott volt, de mivel a hullacsempészetben annyi­ban részes, hogy ő is a tutajon volt, azonban nem tudta mi czélból szállítják a holttestet, tehát a tanuk közé vették. Most a védőügyvédek indítvá­nyozták, hogy szintén a vádlottak közé állítsák, mert

Next