Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-08-08 / 32. szám

33. szám 1883. XXIX. évfolyam. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK, és Herskó és Smilovics elmondották azt. Igaz, hogy csak addig tartott az a mese, mig a félelem felettük lebegett T.-Lökön és Nyiregyházán, m­ég egy néhány napig, hétig, de a mely pillanatban ők szabadon érezték maguk alatt az isten áldotta földet, a­mely pillanatban eltávoz­hattak hazájukba, a­mely pillanatban kiszabadultak a t.-löki kerti lakból, a t.-löki csendbiztosi kezelésből és a­mely pillanatban távol voltak a vizsgálóbírótól, elmentek panaszra saját elöljáróságukhoz, saját vármegyéjükbe, elmondták, hogy minő valótlanságokat mondottak ott, a­miből egy szó sem igaz, de a nyomorúságnak, félelem­nek, kíntatásoknak keserve alatt be kellett azt nekik vallaniok. A módját, a látszatát meg kellett adni a csempészet meséjének . Matejtől mentek Herskóhoz, Herskótól men­tek Smilovicshoz, de itt sem álltak meg, mert akkor már egy a földkerekségére kiható «Kagál»-nak meséje szintén feltámadott, és feltámadott az a fél világ, a­melynek a magánvádló úr szerint a pénze és hatalma eljött ide, ezeket a zsidókat védelmezni, és feltámadott az a fél Európa is, mely mozgásba jött egynéhány sakterért, a­mint ő monda, s mert akkor már ki lett gondolva az is, hogy itt fél Európa ellen kell a nyíregyházai vizsgálóbíró­nak küzdeni. Hát — mondom — Herskónál meg nem állhatták, mert még­se hiheték, hogy a Kagál és a fél világ pénze és hatalma Herskóban, e koldus zsidó nap­számosban van öszpontosítva. Tovább mentek tehát Smi­­lovicsig, de ezzel is az a veszedelem jött a hipothézi­­sekre, kellett még tovább menni, s elmentek Vogel Am­selhez, el akartak menni Mendelovics Niszenig, de bulla még mindig nem volt, mert Matej kapta Herskótól, Hersko kapta Smilovicstól, de kitől kapta Smilovics? A suba gallérjában csak nem volt, ki kellett találni Grosst és Kleint, hogy Gross és Klein kitől kapta, azt már nem is keresték, azt hitték, Grossnál és Kleinnál csak­ugyan készen van a hulla. (Derültség a közönség körében.) De megakadt a proc­edura Vogelnál is, mert Vogel Amsel bármily kemény vallatás alá vétetett, egyszerűen azt mondta, nem tudok, nem láttam, nem hallottam semmit, nem is hallott, mert tanukkal bizonyította be, és pedig a börtönből, hogy ő azon a helyen, a­hol ő a hullaszállítás felől alkudozott volna, abba az időben nem volt, nem is lehetett. Nekem úgy tetszik, nem gyanúsítok, nem gyanúskodom, hiszen fájdalom! azon vizsgálati iratokban gyanakodás nélkül is elég nyoma van, hogy voltak emberek a vizs­­gálóbíróság közegein kívül is, kik nem Herskónál, Smi­­lovicsnál, Vogelnél és a koldus zsidónál akarták keresni a rejtély kulcsát, hanem fel akartak menni Máramarosba a milliomosnak hitt egyénhez, mert épen ezekre vonat­kozó denuncziáns leveleket láttam a vizsgálati iratok kö­zött, még pedig épen Smilovics vallomása mellett. Ezen az utón akartak azok a denuncziánsok eljutni oda, hogy az orthodox zsidók, kiket a vérváddal illet a magánvádló úr, az ügybe belekeveredjenek, de nem a szegény ortho­­doxok, hanem a milliomosok. Ez volt a vizsgálat iránya, de megakadt először Vogelnél, másodszor Grossnál és Kleinnál és harmadszor a józan észnél, mely a kir. fő­ügyész személyében közbelépett. Összegezem a csempészetre vonatkozó jogi jelenségeket, mivel van igazolva a csempészet? Tudva van-e, honnan eredt a csempészett hulla ; ki volt, hol, mikor, ki által, miként lett felöltöztetve ? Igazolva van-e, hogy Eszter a földben feküdt valamikor? S ha igen, hol, meddig, ki ásta fel, ki szedte le ruháját ? Üres, légből kapott feltevések ezek, semmi más. Mi terheli Smilovicsot? Sem objektív tényállás, sem összevágó objektív jelenség, sem tanuk vallomása, sem beismerés, sőt másutt léte tanukkal van igazolva. Mi terheli Herskó Dávidot ? Se objektív tényállás, se kifogástalan tanuk vallomása, se önbeismerés , sőt a Smi­­lovicscsal a Matej szerinti találkozás lehetőségének kizárt volta egyenesen képtelenséggé teszi az ellene felmerült gyanút. Mi terheli Vogel Amseit? Grosz Mártont? Klein Igná­­czot? Se objektív tényállás, se tanú, se önbeismerés. Sőt valamennyinek terhelő gyanúját megsemmisíti a tény, hogy az állítólag csempészett hulla léte, eredete s szá­­razi útjük iránt egyetlen elfogadható jelenség se forog fenn. Itt tehát egy kvalifikálhatatlan tévedés forog fenn, mely a vizsgálóközegek, valamelyikének agyában meg­­fogamzott. Az mondatott magánvádló által, hogy Matej, Smilovics Herskó hitelesítették a törvényszék előtt vallomásaikat. A meghitelesített vallomás azonban törvényes bizonyíték erejével nem bírhat, a meghozandó vagy meghozható ítélet alapjául nem szolgálhat. Azon hitelesítés nem ezen törvényszék előtt történt, mások voltak jelen azon hitele­sítésnél, nem előzte meg a keresztkérdések lánczolata, nem voltak jelen a vádlottak védői. E nélkül pedig el­marasztaló ítéletre alkalmasnak tekinthető bizonyíték nem készülhet igazságos törvényeink szerint és törvényszéke­ink igazságos eljárása mellett. * Vájjon miként történhetett tehát az, hogy ily eljárással, az ügynek ily állása mellett mégis ily per keletkezhetett. Midőn a hullacsempészet meséje már megvolt, midőn mindazok, kik többé-kevésbbé valamely ürügy alatt abba belevonathattak, abba belevonattak, akkor a dolog vég­eredményében igy állt a vizsgálóbiróság és közegeinek kezén: 57 zsidó és 16 kereszté­s, összesen tehát 75 em­ber lett letartóztatva, nem mind Nyíregyházán, hanem itt és másutt; egy csomó ember rendőri felügyelet alá he­lyezve, a házi jognak és levéltitoknak szentsége nem egy­szer brutálisan megsértve és feldúlva. Egy nem egészen 4 éves gyermeknek , Scharf Samu­nak fecsegése volt e vizsgálatnak kiindulási pontja. Fáj­dalom, hogy egy törvényszék vizsgáló közegének kellett ezen semmiséget, sőt ezen épen a kis­gyermeknek be­tanított terhelő gyanús dolgot komolyan venni. A múlt évi május 12-én, midőn ide terjesztette a köz­ségi vizsgálatot Farkas Gábor bíró uram, mellesleg meg­jegyzem, hogy férfi egy sem hallgattatott ki, hanem csupa kis leány és vén asszony, az itt fungáló kir. al­­ü­gyész látta az aktában, hogy akár ellopás és idegen kézre juttatás, akár megölés czéljából történt erőszak által halt meg, illetve tűnt el Solymosi Eszter. Ez volt az első ominózus lépés, melyért nincs eset, hogy ki­menthetné magát az itt fungált kir. alügyész, mert sem az első feltevésre, sem a másikra, sem a harmadikra nézve azon aktákban egyetlenegy jelenséget sem talált, hanem ráfogta, hogy akár erőszakos nemi közösülés, akár megölés czéljából történt erőszak által, az eltűnt. A vizsgálóbíró május 16-án elrendelte a vizsgálatot gyer­mekrablás illetve gyermekgyilkosság gyanúja miatt. Nem forgott fenn sem a gyermekrablás, sem a gyilkosságra nézve egyetlenegy jelenség sem. A leány eltűnt. Eleve­nen látták 12­­ óra közt, de hogy gyermekrablás vagy gyilkosság történt volna, annak semmi nyoma. Május 22-én már a vizsgáló­bíró, a bíróság elrendeli az összes most fogva levő vádlottak és még egy csomó embernek letartóztatását, azt mondván végzésében is: «Állítólag vallási czélból elkövetett gyilkosság szintén.» Itt jelentkezik először a rituális gyilkosság gondolata. Állí­tólag vallási czélból elkövetett gyilkosság, hogy ki állítja, az nincs az aktákban, hogy a károsult, a sértett fél, vagy a fiskus állítja-e, az nincs megmondva. Mikor az megtörtént, beavatkozik a parlament a do­logba, beavatkozik a sajtó, és beviszik a közvéleményt a kérdésbe, pedig sem a parlamentnek, sem a sajtónak semmi köze a dologhoz. Az ítélő, vagy ítélni hivatott bí­róság nézetének függetlenségét tisztelni kell mindenkinek a koronától le, egész a csapszékig. Ez az ügy azonban csapszéki tárgyalássá tétetett, de nem a tisza­eszlári sakterek ellen, — hiszen ha csak azok ellen tétetett volna! — hanem létetett a világon létező összes zsidók ellen, az antiszemitizmus összes erejét központosította e körül az ügy körül, és beszél is a magánvádló úr a fél világról és nem tudom, miféle pénzről. Azt mondja magánvád­ló úr, hogy Európa zsidósága vagy hatalma, nem is emlékszem hogyan mondta, moz­gásba jött a sakterek érdekében. Nem, én nem láttam, hogy mozgásba jött volna. Igenis, érdeklődés utóbb volt, de volt akkor, mikor egy lelkiismeretlen sajtó és lelki­ismeretlenül felizgatott közvélemény az összes zsidóságot tette felelőssé egy állítólagos gyilkosságért, a­mely, hogy elkövettetett volna, még be sem volt, máig sincs bebi­zonyítva s a­mikor az összes zsidóságot tette felelőssé, akkor igenis erkölcsi kötelessége lett volna az összes zsidóságnak talpára állani és tiltakozni az ellen és elkö­vetni a törvényes becsület útján mindent, egy ily irtóz­­tató vádeljárásnak meggátlására. Ha nem tette a zsidó­ság, ha nem tette volna, gyalázat nevére! ha megtette ezt, s annyiban megtette: becsületére válik, mert nevét, múltját, becsületét, vallásának tisztaságát védelmezte, hogy ilyen szenynyel ne mocskoltassék az be. — Mert minden felekezet, — nemcsak a zsidók — minden fele­kezet azt tette volna annak a helyén, sőt sokkal többet tett volna. A terrorizmus napjaiban folyt a vizsgálat tovább, új rituális gyilkosságot akartak készíteni; nemcsak világosan benne van a végzésben, hanem a­mint védőtársaim és barátaim nem egyszer hivatkoztak rá, azért lett a peéri akta is megszerezve. De megszerezve nem lett a törvé­nyes ítélet, mely legalább hű képét nyújtotta volna annak, hogy milyen bolondság történt akkor. Nem az, ha­nem megszerezve lett egy szegény együgyü lelkipásztor­nak a maga beata szimpliczitásával matrikulába beveze­tett képzelődése is. Az u. n. peéri rituális gyilkosságról ez lett megszerezve, hogy kirívó színben legyen feltün­tetve a rituális gyilkosságnak történeti bizonyossága, de nemcsak ez, hanem beküldetett ide a vizsgálóbíróhoz — mert a vizsgálóbíróság, itt megjegyzem, nemcsak minden szennyes feladás letéteményesének tekintetett, s azért örömmel jöttek ide névtelen levelek, és a rituális gyil­kosságra vonatkozó felvilágosítások, beküldetett ide gon­dolom a budapesti postáról a reczeptum, hogyan kell ké­szíteni kóser lisztet, és hogyan kell készíteni az áldozó lisztet keresztény szüzek vérével, stb. De még ez sem elég jellemzésére a vizsgálati eljá­rásnak és azon szemnek, mely a vizsgálat közegeit ve­zérelte.* Következnek azután tömeges elfogatások, zsidókkal megtelnek a börtönök itt is, másutt is, úgy mint Em­ő­dön, M.-Keresztesen Egerben. Itt van egy végzés, 69. tétel sz. alatt, a­melyben azt írja a járási pé­nt, hogy ha az emődi zsidók alibijüket nem tudják igazolni, már pusztán ezen oknál fogva is le kell őket tartóztatni. És erre rendőri felügyelet alá helyeznek s letartóztatnak talán 25 zsidót, a­miatt, hogy alibijüket nem tudják bi­zonyítani. Magyarországon sem ismerek embert, magát a minisz­terelnököt sem veszem ki, mondom nem ismerek embert mást, mint a királyt és a királynét és a családjához tar­tozó rokonságot, a­kinek az alibijét hitelesen ki lehetne minden napról bizonyítani. De nemcsak az itteni hatóság, és ebben látom egyéni­leg a mentséget a vizsgálóbíróság közegeire nézve, mon­dom nemcsak az itteni hatóság volt ilyen, hanem kezd­ték ezt megpróbálni némely más hatósági közegek is, mintha csak megbolondultak volna. Itt látom a vizsgá­lób iratok közt, hogy a nyíregyházai kapitány elfogatja Rosenblüth és Czukker Lipót nevezetű zsidókat és el­küldi a vizsgálóbírónak, hogy ime itt is van két zsidó. A jászberényi kapitány elfogatja Epstein Ábrahámot, az ir­­sai szolgabíró elfogatja Weiszsteint és Fr­edmann Berná­­tot, de nem védőtársamat, hanem egy másikat és küldi azzal, hogy ime fogtam 2 zsidót, nincs-e rá szüksége Bary úrnak? A karczagi kapitány tovább megy, ő egy szegény olá­hot fogott, egy Mayun Laul nevűt, és mert az újságok­ban azt olvasta, hogy oláh tutajosok is voltak, elküldi azt a szegény oláhot a vizsgáló bíró urnak , a székesfe­hérvári kapitány sem elégszik meg a dologgal, komolyan elfogatja Schwarcz Baruchot, meg a fotográfiáját is el­küldi, hogy nem­-e az a bizonyos koldus csavargó zsidó, a­ki Solymosi Esztert a zsinagógába bevitte, stb. Azt mondja a magánvádló úr beszéde kezdetén, hogy a nyíregyházai törvényszék a hozzáférhetetlenség fényes példáját adta. Ezt a dicséretet én alkalmasnak, ezt a di­cséretet én diskrétnek el nem fogadom. Nem egyetlenegy törvényszéke van az országnak, hanem az országnak min­den törvényszéke olyan, a­mely megközelíthetetlen, a­mely megvesztegethetetlen, megmondtam magának az igazságügyminiszter úrnak, midőn a delegáczió kérdésében értekeztem vele.­ Néhány nap múlva egy éve lesz annak, a­mikor én magának a belügyminiszternek megmondtam és hivata­losan megírtam, hogy mit fognak csinálni Scharf Mó­ricz ból, minő czélra fogják felhasználni, si­iként fogják kikészíteni és átalakítani. Meg voltam arról győződve, hogy az ember, kivált a gyermeki, de különösen a ka­masz­ gyermeki évek korában épen úgy idomítható, mint akár csak a ló vagy egyéb állat, a természetnek ugyan­azon törvényei uralkodnak az emberi ész és lélek fölött, a­melyek uralkodnak átalában a természet világában. Tudom, hogy ha egy a fogékonyságra hajlandó gyermeki agy előtt folyton egy és ugyanazon természetű eszme lebeg, hogy ha ő egy bizonyos tárgyról folyton egy és ugyanazon igét hallja, hogy ha előtte valakit gyilkosnak neveznek, legyen az anyja vagy apja, előbb-utóbb gyil­kosnak fogja azt tartani, hogy ha előtte egy felekezetről mindig utálattal és megvetéssel beszélnek, azt előbb­­utóbb utálni és megvetni fogja maga is, mert az emberi agy­alkat és az emberi lélek természete hozza ezt ma­gával. Nem kell ehhez feltenni, hogy Scharf Móricz örült vagy hogy gonosz, erkölcstelen, tanulatlan, durva, vad, és mint egy csomó külföldi nagy lap írta, mit nekem is beküld­tek, hogy ő az angol törvénykezésben oly nagy szerepet játszó erkölcsi elmebetegségben szenvedne. Nem szenved ezek egyikében sem. Scharf Móricz kikészítés alá vétetett s először az ijesztgetés, a félelem, a rémület pressziója alatt elfogadott vallomásként egy tényt, melyet soha sem látott, s ezután örökösen ugyanez mondatván neki, épen úgy, mint a midőn az ajtót mindig egyetlen egy ponton kopogtatják, az e ponton utóbb kikopik, ugyanazon tény, ugyanazon szavak, ugyanazon szellem és írásnak folytonos hallása következtében neki is oda kellett fejlődnie, hogy a­mit először csak az ijesztgetés és a rémület hatása alatt kényszerítve mondott, később önként tette, sőt, mint láttuk, itt a tek. kir. törvényszék színe előtt, még dicsekedve is tettével. Ő sem szerette kevésbbé apját és anyját, mint más, de bármely gyermekkel kísértsük is meg a kikészítési művelet azon nemét, a­mely megkísértetett Scharf Mó­­riczczal: nagyon kevés 14—15 éves gyermek fog akadni a világon, a­kivel ugyanezen eredményt elérni nem le­hetne egy év alatt. E tanút felnőtt emberből teremteni nem lehetett, ehhez fogni kellett egy gyermeket,­­ fogtak is egyet, így tör­tént ez a peéri esetben, így történt ez más esetekben is, és ezt meg kellett tanítani először ijesztgetéssel, azután kecsegtetéssel, majd örökös jólétigéréssel, a vallásnak és a szülőknek megutál­tatásával, hogy maga is higyje, hogy nagy ember lesz belőle, hogy őt majd a megye alkal­mazza, a midőn még az archívumba is bejár, hogy róla, a minisztérium gondoskodik, ha dicsekedve mondja apja szemébe : «Ti öltétek meg a leányt!» Tudtam, hogy az antiszemitizmusnak szüksége van a tanúra, és hogy kikészíti a tanút. Figyelmeztettem tehát erre jó eleve a minisztert, egy szavamat,se vonom vissza, egy szavamat sem módosítom, minden szavam tökéletes igazság volt. Azt mondta a magánvádló előterjesztése végén, hivat­kozván a keresztények istenére, hogy majd ha a porba tiprott keresztény zászló újra felemelkedik a porból, a­mint egykor őseink megkü­zdöttek a török oroszlán ellen, úgy fogunk mi is megküzdeni a zsidó sakálok ellen. Én is keresztény vagyok, l. magánvádló úr, és igénytelen családom tisztes hagyománya közt emlékezést van egyik egyenes ősömről, ki épen 200 esztendővel ezelőtt azokkal szenvedett a protestáns vallásért, kik a gályákra lettek elhurczolva. Engemet, mondom, igénytelen családom hagyományai is emlékeztetnek ezen szomorú korszakra , hogy a val­lásküzdelmek ürügye alatt hasonló szenvedések által ne sujtassék egy vallásfelekezet, milyenekkel őseim sujtat­­tak, ez is egy ok, mely engem arra inditott, hogy e vé­delmet elvállaljam. Keresztény vagyok én is, de nem az én istenem sza­vait hallottam a t. magánvádló úr e szavaiban, hanem az ádáz gyűlölet szavát, mely nem ismer sem keresz­tény, sem zsidó, sem semmiféle istent, mert ha ismerne, akkor csak világos tények alapján emelne vádat és nem keresné halálát azoknak az embereknek, kikre halálos bűntényt bebizonyítani nem tud. A porba tiprott keresztről szól magánvádló úr. Ki ti­porja a keresztet, hitünk jelvényét porba? Talán a zsi­dóság ? Az a maroknyi nép-e, mely piszszenni sem mert, az tiporná sárba a keresztény zászlót? Nem, ha e zászló valamikor sárba lesz tiporva, tiporják azok, kik a kereszt szent jelvénye alatt keresztes háborút hirdetnek szerte az országban és annak határain kívül, mert az istent nem gyalázza meg senki jobban, mint az, a­ki annak nevében más felekezetű­eket üldöz. Azt mondja magánvádló úr, őseink örömmel megküz­­döttek az ozmán oroszlán ellen, majd megkezdünk mi is a zsidó sakálokkal szemközt. Sok gonosz ellensége volt már a magyar nemzetnek, de nem olyan, ki annyira le­nézte, hogy azt mondja: Magyarországot, a magyar nem­zetet irtóháborúval fogják megtámadni saját zsidói, a­kik annak parlamentjében együtt ülnek velünk, kik közre­működnek a törvényhatóságokban, a sajtóban, a tudo­mányos egyetemen, az iskolában s mindenütt, kik bir­tokos társaink, kik nagy részben magyarok és jó ha­zafiak, és­pedig az orth­odoxok és neológok egyaránt, kiknek vannak társadalmi bűneik a hosszú elnyoma­tás következtében, de társadalmi bűnök nélkül mi sem vagyunk. Oly ellensége, mondom, még nem volt a magyar nem­zetnek, ki feltételezte volna, hogy e nemzetet a maga 8 milliónyi számával, intellectuális fölényével, nagy birtoka és hazaszeretete mellett is az alig 5—600.000 zsidó fogja megsemmisíteni, s a kereszténység zászlóját porba ti­porni. Oly ellensége e hazának még nem volt, soha nem is lesz, én legalább ily nyomorultnak nem fogom fel, ennyire le nem nézem azon nemzetet, melyhez tartozom. Tek. törvényszék! Zárják be az iratokat, azt a sok * 439

Next