Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-02-21 / 8. szám

1­8-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG | egész évre 12 frtj .. Áz KRÓNIKA 1 | egész évre­­14 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: 1 félévre ... 6 .­­ * ‘ (félévre ... 7 * Csupán a POLITIKAI | egész évre 6 frt | . . . | egész évre 8 frt ÚJDONSÁGOK :( félévre ... 3 . | a VILAGKRONIKA-val 4 , Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó.­­ Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXIX. folyam. SZEMLE. Annyi haladás már mégis mutatkozik más­fél évtizedes új alkotmányos közéletünkben, hogy az ezt mozgató fő gépezet, a tisztelt ház már végre huzamosabb folytonosságban mű­ködik; munkálkodása gyorsabb ; a sok szóbe­széd, személyeskedés ritkább, az eredmény — jó vagy rossz, de mégis eredmény — sza­porább. A garat nem akadoz annyit a segéd­­személyzet kapkodása, egymással tülekedése folytán, hanem egymásután eregeti le az őr­leményt, hol közönséges dara, hol megint csak közönséges dara, igen elvétve egy kevés lisztláng alakjában. A vadászati törvény után két nap alatt lejáratta a megyei háztartás reformjára vo­natkozó javaslatot. Persze, hogy a javaslat oly természetű, hogy még az ellenzék is talált benne ínye szerint valót. Máskor és máskü­lönben e kér­dés fölött heteken át húzódott volna a szenvedélyes vita, s mint a farsang­párbaj, úgy ez sem esett volna meg szemé­lyeskedések, tán érdekes botrányocskák nél­kül. Mert nagy kérdés ez nemcsak elvi, de magánérdekek szempontjából is. Először is: a magyar­ állam nem független állam, holott pedig a mellett nem is homogén, nem egy fajú állam. Ilyen nem egy nyelvű keverék államban, nemzeti érdekből, volna némi jogo­sultsága vagy legalább értelme az állami ha­talom öszpontosításának. Egy korlátlan ha­talmú központi magyar kormányzat könnyen végrehajtaná a magyarosítás nagy munkáját, ha nem is épen olyan középkorias rendsza­­bálylyal, mint egy egykori kalocsai érsek, a­ki a megyéjebeli idegen elemeket huszonöt­botos magyarokká változtatta. Ha Magyaror­szág mai nap teljesen önállónak ébredne föl egy szép reggelen, egy Hollós Mátyás-féle egyéniség jogara alatt alighanem korlátlan monarkhiává vagy diktátorsággá alakulna — legalább egy pár évtizedre. De hát e föltétel, a teljes függetlenség nincs meg, ennélfogva itt az alkotmány a nemzeti lét bástyája, és az alkotmánynak viszont kikülönített, előretolt erődei a vármegyék. Ezeket féltékenyen kell őrizni. Legalább azt hiszik a megyéknek még ma is számos buzgó hívei. Mert az meg szin­tén való, hogy a megyékben uralkodó kiváltsá­gos rend ez országban a sajátlagos magyar hazafiság érzületének még mindig legfőbb letéteményese. Legtisztább, legromlatlanabb magyar hazafias érzület dolgában maga a legalsó réteg, a nép. Ez őrizte meg a nemze­tiséget, mikor már-már minden felsőbb réteg arról lemondani látszott. De ez nincs hivatva sem társadalmi állása, sem miveltségi fokozatá­nál fogva a kormányzatra. A polgárság volna hivatva a kor szellemének legmegfelelőbben a vezető szerepre. De ennek nagy része még nem egészen megbízható, már tudniilik magyar nemzeti érzülete dolgában. A vármegye tehát még nem akarja beadni a kulcsot. Az állami adminisztráczió csak mint távoli ködkép lebeg előttünk, melynek meg lesznek előnyei majd akkor, a­mikor nem kell attól tartani, hogy a Budán öszpontosított hatalomnak Bécs veszi hasznát. A jelen kormány elnöke nagymestere a tak­tikának. És a mai korban — Németországot kivéve —a taktika titka a megalkuvásban áll: «Élni és élni hagyni». Soha egész, határozott, tiszta munkát nem, csak mindig fél, körülte­kintő, kevert művet alkotni. Átalában semmi nagyszabású dologba nem fogni. Ennek a sora most Németországon van. Azért-e, mert ideje vagy a hozzá való ember megvan? Elég az hozzá, hogy nálunk az első föltétel, az idő ta­lán,­­ az utóbbi, a hozzávaló ember, bizonyo­san nincs meg. Az a kor embere, a­ki toldoz, toldoz, jobbra is, balra is tekint, nagyra nem törekszik; tökélyest nem, csak valami se fa-, se fa­félét igyekszik előállítani. Se tisztán osztrák, se tisztán magyar, hanem osztrák is, magyar is; se egészen állami központosítás, se tisztán dec­entralizáczió, hanem ez is, amaz is. Kecske is, káposzta is. Így aztán megy a tovább vurstlizás Lajtán innen és túl egy­­a­rán­t, szépségesen. Igen bizony, Lajtán túl is. íme, úgy látszik, mintha annak a túlsó félnek, mely habaré­­kabb, tarkább még nálunk is, szintén az volna a legmegfelelőbb kormányzati módozat, mely­ről maholnap már nehéz lesz meghatározni, hogy német-e voltaképen, vagy cseh-lengyel­­szerb-szlovén ? És nevezetesen : legnehezebb kitalálni, hogy A­óra igyekszik? Ma még az államnak jellege német, de a hatalom már szláv, mely a németet nyomja lefelé, a szlá­­vot emeli fölfelé, azzal a bevallott törekvéssel, hogy az utóbbit a mélyből legalább egyenlő vonalra emelje a némettel. Nem mondja ugyan,­­ talán nem is szándéka, hogy a szlávot tegye a német fölé urnak, de mivel ez utóbbi eddig csakugyan or volt ama fölött, most neki rosszul esik a lefokozás. A jelen kormányt a szlávok támogatják, nem mintha már ez nekik eléggé szláv volna, hanem mert legalább is az egyenlősítés felé tömekszik. A németek dühö­sek, sajtójuk izgat a szlávok és a szláv irányú kormány, a szláv többség uralma ellen; a kormány oly szigorral lép föl e lapok ellen, hogy e szigor az orosznak is becsületére vál­nék. Ritka nap, hogy egy vagy két német lap le ne foglaltatnék, és pedig olykor csekélysé­gekért, melyek, egészen alkalmasak arra, hogy — a mi megboldogult Prottmannunkra gon­dolva — fölébreszszék bennünk a lélekván­dorlás iránti hitet. És a németek tűrik ez állapotot, s úgy látszik, lassanként bele­törődnek. Legalább egy idő óta aránylag csöndesebben viselik magukat, mint egy évvel előbb, midőn a buchelbachi diák-krawallokban tetőpontot ért a német elkeseredés. És van már maguk a németek közt egy mérsékeltebb, még ugyan kisebb árnyalat, mely már belátja, hogy ezzel az álla­pottal meg is kell alkudni, mert vagy az al­kotmányt kellene eltörölni és helyreállítani az önkényuralmat a németség hegemóniája vé­gett, vagy pedig az alkotmányos hatalom gya­korlatában, a szabadság élvezetében meg kell osztozkodni a szlávokkal. Ausztriában van nyolcz millió német, tizenhat millió nem né­met, —­ többnyire szláv. Már most ha az alkotmány — pláne a többség uralmán ala­puló képviseleti alkotmány — nem hazugság, nem fikc­ió, és ha az a 16 millió szláv nem öntudatlan, miveletlen nyers rabszolgatömeg, hát akkor hogyan is legyen kivihető az, hogy az egyharmad kisebbség legyen -e­ többség és uralkodjék a valóságos számbeli többség fölött? Örülhetnek a németek,ha megtarthat­ják az állam német jellegét, és egyébként a ha­talomban nem valóságos egyharmad hányad, de feles arányban osztozkodhatnak. Talán legtermészetesebb állapot, legalkalmasabb kor­­mányozási mód, legildomosabb politika rá nézve az olyan tabarékszerű valami, melyről ne lehessen tudni, német-e vagy szláv benne az úr? Schwechat-e vagy Pilzen! Ez utóbbi most rangra magasabb, előkelőbb, de az utóbbi még népszerűbb, elterjedtebb. Egyelőre így áll a dolog a politikában is. A dunai hajózás szabályozásának kérdése, a londoni értekezleten, remélhetőleg Ausztria- Magyarországra nézve kedvezőleg fog —­ már legalább elmélésben — megoldatni. A Barrére­­féle javaslatot mindjárt a második ülés egy­hangúlag elfogadta. Hogy monarkhiánk e javaslatot már az értekezlet előtt, midőn az mint a franczia kiküldött tervezete fölmerült, szintén magáévá tette, e körülmény s vele szemben az is, hogy Románia, mely nagyzási kórban látszik szenvedni, azt határozottan el­utasította, arra mutat, hogy ez még nem a

Next