Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-02-21 / 8. szám
18-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG | egész évre 12 frtj .. Áz KRÓNIKA 1 | egész évre14 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: 1 félévre ... 6 . * ‘ (félévre ... 7 * Csupán a POLITIKAI | egész évre 6 frt | . . . | egész évre 8 frt ÚJDONSÁGOK :( félévre ... 3 . | a VILAGKRONIKA-val 4 , Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXIX. folyam. SZEMLE. Annyi haladás már mégis mutatkozik másfél évtizedes új alkotmányos közéletünkben, hogy az ezt mozgató fő gépezet, a tisztelt ház már végre huzamosabb folytonosságban működik; munkálkodása gyorsabb ; a sok szóbeszéd, személyeskedés ritkább, az eredmény — jó vagy rossz, de mégis eredmény — szaporább. A garat nem akadoz annyit a segédszemélyzet kapkodása, egymással tülekedése folytán, hanem egymásután eregeti le az őrleményt, hol közönséges dara, hol megint csak közönséges dara, igen elvétve egy kevés lisztláng alakjában. A vadászati törvény után két nap alatt lejáratta a megyei háztartás reformjára vonatkozó javaslatot. Persze, hogy a javaslat oly természetű, hogy még az ellenzék is talált benne ínye szerint valót. Máskor és máskülönben e kérdés fölött heteken át húzódott volna a szenvedélyes vita, s mint a farsangpárbaj, úgy ez sem esett volna meg személyeskedések, tán érdekes botrányocskák nélkül. Mert nagy kérdés ez nemcsak elvi, de magánérdekek szempontjából is. Először is: a magyar állam nem független állam, holott pedig a mellett nem is homogén, nem egy fajú állam. Ilyen nem egy nyelvű keverék államban, nemzeti érdekből, volna némi jogosultsága vagy legalább értelme az állami hatalom öszpontosításának. Egy korlátlan hatalmú központi magyar kormányzat könnyen végrehajtaná a magyarosítás nagy munkáját, ha nem is épen olyan középkorias rendszabálylyal, mint egy egykori kalocsai érsek, aki a megyéjebeli idegen elemeket huszonötbotos magyarokká változtatta. Ha Magyarország mai nap teljesen önállónak ébredne föl egy szép reggelen, egy Hollós Mátyás-féle egyéniség jogara alatt alighanem korlátlan monarkhiává vagy diktátorsággá alakulna — legalább egy pár évtizedre. De hát e föltétel, a teljes függetlenség nincs meg, ennélfogva itt az alkotmány a nemzeti lét bástyája, és az alkotmánynak viszont kikülönített, előretolt erődei a vármegyék. Ezeket féltékenyen kell őrizni. Legalább azt hiszik a megyéknek még ma is számos buzgó hívei. Mert az meg szintén való, hogy a megyékben uralkodó kiváltságos rend ez országban a sajátlagos magyar hazafiság érzületének még mindig legfőbb letéteményese. Legtisztább, legromlatlanabb magyar hazafias érzület dolgában maga a legalsó réteg, a nép. Ez őrizte meg a nemzetiséget, mikor már-már minden felsőbb réteg arról lemondani látszott. De ez nincs hivatva sem társadalmi állása, sem miveltségi fokozatánál fogva a kormányzatra. A polgárság volna hivatva a kor szellemének legmegfelelőbben a vezető szerepre. De ennek nagy része még nem egészen megbízható, már tudniilik magyar nemzeti érzülete dolgában. A vármegye tehát még nem akarja beadni a kulcsot. Az állami adminisztráczió csak mint távoli ködkép lebeg előttünk, melynek meg lesznek előnyei majd akkor, amikor nem kell attól tartani, hogy a Budán öszpontosított hatalomnak Bécs veszi hasznát. A jelen kormány elnöke nagymestere a taktikának. És a mai korban — Németországot kivéve —a taktika titka a megalkuvásban áll: «Élni és élni hagyni». Soha egész, határozott, tiszta munkát nem, csak mindig fél, körültekintő, kevert művet alkotni. Átalában semmi nagyszabású dologba nem fogni. Ennek a sora most Németországon van. Azért-e, mert ideje vagy a hozzá való ember megvan? Elég az hozzá, hogy nálunk az első föltétel, az idő talán, az utóbbi, a hozzávaló ember, bizonyosan nincs meg. Az a kor embere, aki toldoz, toldoz, jobbra is, balra is tekint, nagyra nem törekszik; tökélyest nem, csak valami se fa-, se fafélét igyekszik előállítani. Se tisztán osztrák, se tisztán magyar, hanem osztrák is, magyar is; se egészen állami központosítás, se tisztán decentralizáczió, hanem ez is, amaz is. Kecske is, káposzta is. Így aztán megy a tovább vurstlizás Lajtán innen és túl egyaránt, szépségesen. Igen bizony, Lajtán túl is. íme, úgy látszik, mintha annak a túlsó félnek, mely habarékabb, tarkább még nálunk is, szintén az volna a legmegfelelőbb kormányzati módozat, melyről maholnap már nehéz lesz meghatározni, hogy német-e voltaképen, vagy cseh-lengyelszerb-szlovén ? És nevezetesen : legnehezebb kitalálni, hogy Aóra igyekszik? Ma még az államnak jellege német, de a hatalom már szláv, mely a németet nyomja lefelé, a szlávot emeli fölfelé, azzal a bevallott törekvéssel, hogy az utóbbit a mélyből legalább egyenlő vonalra emelje a némettel. Nem mondja ugyan, talán nem is szándéka, hogy a szlávot tegye a német fölé urnak, de mivel ez utóbbi eddig csakugyan or volt ama fölött, most neki rosszul esik a lefokozás. A jelen kormányt a szlávok támogatják, nem mintha már ez nekik eléggé szláv volna, hanem mert legalább is az egyenlősítés felé tömekszik. A németek dühösek, sajtójuk izgat a szlávok és a szláv irányú kormány, a szláv többség uralma ellen; a kormány oly szigorral lép föl e lapok ellen, hogy e szigor az orosznak is becsületére válnék. Ritka nap, hogy egy vagy két német lap le ne foglaltatnék, és pedig olykor csekélységekért, melyek, egészen alkalmasak arra, hogy — a mi megboldogult Prottmannunkra gondolva — fölébreszszék bennünk a lélekvándorlás iránti hitet. És a németek tűrik ez állapotot, s úgy látszik, lassanként beletörődnek. Legalább egy idő óta aránylag csöndesebben viselik magukat, mint egy évvel előbb, midőn a buchelbachi diák-krawallokban tetőpontot ért a német elkeseredés. És van már maguk a németek közt egy mérsékeltebb, még ugyan kisebb árnyalat, mely már belátja, hogy ezzel az állapottal meg is kell alkudni, mert vagy az alkotmányt kellene eltörölni és helyreállítani az önkényuralmat a németség hegemóniája végett, vagy pedig az alkotmányos hatalom gyakorlatában, a szabadság élvezetében meg kell osztozkodni a szlávokkal. Ausztriában van nyolcz millió német, tizenhat millió nem német, — többnyire szláv. Már most ha az alkotmány — pláne a többség uralmán alapuló képviseleti alkotmány — nem hazugság, nem fikció, és ha az a 16 millió szláv nem öntudatlan, miveletlen nyers rabszolgatömeg, hát akkor hogyan is legyen kivihető az, hogy az egyharmad kisebbség legyen -e többség és uralkodjék a valóságos számbeli többség fölött? Örülhetnek a németek,ha megtarthatják az állam német jellegét, és egyébként a hatalomban nem valóságos egyharmad hányad, de feles arányban osztozkodhatnak. Talán legtermészetesebb állapot, legalkalmasabb kormányozási mód, legildomosabb politika rá nézve az olyan tabarékszerű valami, melyről ne lehessen tudni, német-e vagy szláv benne az úr? Schwechat-e vagy Pilzen! Ez utóbbi most rangra magasabb, előkelőbb, de az utóbbi még népszerűbb, elterjedtebb. Egyelőre így áll a dolog a politikában is. A dunai hajózás szabályozásának kérdése, a londoni értekezleten, remélhetőleg Ausztria- Magyarországra nézve kedvezőleg fog — már legalább elmélésben — megoldatni. A Barréreféle javaslatot mindjárt a második ülés egyhangúlag elfogadta. Hogy monarkhiánk e javaslatot már az értekezlet előtt, midőn az mint a franczia kiküldött tervezete fölmerült, szintén magáévá tette, e körülmény s vele szemben az is, hogy Románia, mely nagyzási kórban látszik szenvedni, azt határozottan elutasította, arra mutat, hogy ez még nem a