Politikai Ujdonságok, 1884 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1884-12-03 / 49. szám
674 lappal fölavatott«kiegyezés» óta mindig állunk: a fönnálló helyzet kilábolhatlannak tetsző kátyújában. A baj épen abban rejlik, hogy maga a létező törvényes alap állandó forrása a zavarok, bonyodalmaknak, az anyaország és a tartozék közötti heves viszálkodásnak. Annálfogva midőn a horvát képviselők testülete és a magyar kormányelnök kölcsönösen arról biztosítják egymást, hogy a kiegyezés törvényes alapjához ragaszkodnak, ebben reánk nézve több a kétségbeejtő, mint a megnyugtató mozam. Ez az alap nem hogy javulásra, de sokkal valószínűbben a viszony fokozatos romlására, elmérgesülésére, és végre törésre vezet, melyet aztán csak az erőszak oldhat meg. Aki ezt tagadja, az dobja félre az észtant a politikában, és kérjen tanácsot kártyavető vén asszonyoktól. A tizenkét éves múlt elég tanulság. De a jelen pillanat, melyben a horvát kormánypárt fogadkozik, hogy legyűri a lázadás pártját, nem arra való, hogy a létező jogi alap egyoldalú megbontására tegyünk kezdeményező lépéseket. Most már kénytelenek vagyunk tűrni ez állapotot, és tán leg is jobb, a legszabatosabb törvénybőséggel, hidegvérrel, türelemmel várni, mig a horvát forradalmi elem a törvényes uniópártnak fejére nő, vagyis mig tettleg föllázadva, fölteszi a kérdést: ki erősebb ? A szélsőbalnak mindenfelől tisztelt vezérét (Irányi Dánielt) eszményi szabadelvűséggel szokták vádolni az ellentáborbeliek, mivelhogy a jellemében rejlő hajlíthatlan merevséggel ragaszkodik azon elvekhez, melyeket egy valóban eszményi korszakban ifjúi hévvel magába szívott, és a melyekért annak idején igazi hajdankori— antik — határozottsággal küzdött és szenvedett. Akkorában az eszményiség vádja legfölebb a rideg politikusok, de a közönség szemében nem lett volna valami nyomatékos vád, sőt a tömeg előtt még népszerűségét is növelhette volna. Azok szép idők, arany napok voltak, de amelyeknek megvan az az egy rossz szokásuk, hogy nem tartanak sokáig. Ma a közönség talán még ridegebb, mint maguk a vezető elemek... Hiszen tény, hogy egynémely szabadelvű reformterv a tömegben talál ellenkezésre és elbukik. A nemzetet megcsípte a kígyó és most már fél a gyíktól is. A nagy föllángolásnak a szabad elvek mellett a század derekán rettenetesen tragikus vége lett, és most a nép a vakmerő hős hangulatába esett, aki egyszer többet mert, mint amennyi kivihető volt, és azután huzamosan megint óvatosabb lesz, mint talán szükségkép kellene. Így történik, hogy most az eszményileg szabadelvűnek kikiáltott pártvezér nyújt be a háznak oly javaslatot, mely az átalános szabad-elvűség szempontjával nem igen egyez, de amelynek czélja élét venni egy még kevésbbé szabadelvű irányzatnak. Az idegenek letelepedéséről szóló indítvány ildomos czimű ostyájába burkolja az antiszemitizmus keserű labdacsát. És nagyon nyomatékossá lesz az által, hogy azon képviselőtől ered, akinek szabadelvűségét senki nem vonhatja kétségbe. Ennélfogva nem találkozhatik senki, aki ezt a szabadelvűség szempontjából kárhoztassa. Szükség törvényt ront. Nincs a világon állam, még Amerika sem, mely föltétlenül, kivétel nélkül, mindenben a szabadelvűség követelményei szerint járhatna el, minthogy e nagy birodalom törvényhozása is utóbbi időben a védvámrendszernek hódolt. Mi pedig ugyancsak messze vagyunk Amerikától, nemcsak geográfiai, de politikai tekintetben is. Szükségünk van bevándorlásra, úgy mint Amerikának, de amint vannak esők, melyekben nincs köszönet, akként a bevándorlás is, minőség szerint, lehet ránk nézve káros. Ezt meggátolni fogunk, kötelességünk, melyet elmulasztani oly együgyűség volna, mint ha egy szegény ember a sokkal gazdagabbakat utánozni akarva, fényes ajándékokat szórna idegen cselédségnek, mialatt gyermekei otthon koplalnak. Kívánatos, hogy a javaslat lényeges tartalma mielőbb törvénynyé váljék. A képviselőség, mint keresetpálya, eddig is is igen kapós volt nálunk, mondhatni, sehol sem annyira, mint nálunk. A vágy: hirtelen, könynyen magasba fölkapaszkodni, megvolt már azon ősőkben,akik a«membrum sacrae coronae» (a szent korona tagja) nemesi intézményét alkották. Minden nemes ábrándozhatott arról, hogy királylyá választhatják. Ma annyival olcsóbban adjuk, hogy minden harmadik ember (ha nem mondunk keveset) csak miniszterségről ábrándozik. Csak képviselővé kell lenni, s egyszerre teljesülhet ez álom. És ha törvénynyé lesz a javaslat, mely a minisztert, államtitkárt három évi hivataloskodás után nyugdíjképessé teszi, még inkább emelkedik a képviselőség agrója. Pedig amit a jelenlegi kormány akar, az legtöbb esetben törvénynyé válik. Igaz, hogy nem sok a négyezer forint oly embernek, aki három éven át miniszter tudott lenni, így van a szomszéd Asztriában is. Valószínű az is, hogy ha a parlament megmarad továbbra is azon elfajulás állapotában, melyben ma van, sőt idővel még inkább azzá lesz, tudniillik, hogy nem a parlament választja a kormányt, de a kormány a parlamentet, hát megnyugtathatjuk magunkat azzal a kilátással, hogy a miniszterek minél tovább fognak hivataloskodni, valósággal meg-öröködnek ez állásban, és ekként megszolgálnak a nyugdíjra... A főrendiház reformja. A főrendiház újjászervezéséről beadott törvényjavaslat megvitatására a képviselőház által kiküldött bizottság elvégezte tanácskozásait, s a törvényjavaslat elő van készítve a parlamenti tárgyalás számára. A bizottság tárgyalásai sejtetik, hogy a törvényjavaslat még többféle módosításon megy keresztül. Tisza Kálmán, mint a javaslatot benyújtó miniszter, eleinte mereven ragaszkodott annak minden intézkedéséhez. Később engedékenységet tanúsított a változtatások iránt. A képviselői körökben pedig az a meggyőződés, hogy a törvényjavaslat tetemes változáson megy keresztül, s erre mind a képviselőház, mind a főrendiház külön-külön ad módosításokat. A leendő felsőház kinevezettjei iránt legtöbb az aggodalom. Sokan táplálják azt a véleményt, hogy a kinevezett felsőházi tagokkal a kormány rövid pórázon tarthatja a törvényhozást. Ezek által leszavaztathatja a képviselőtestület határozatait. Hozzá még a felsőháznak oly jogkör is van biztosítva, melynél fogva kezdeményezési jog illetheti, azaz a kormány akár itt is nyújthat be törvényjavaslatokat, vagy akár maga a felsőház valamely tagja is beadhat ilyet, föltéve, hogy a többség elfogadja. Egy hazafiatlan kormány ekkor a felsőház segélyével kiviheti, amire a képviselőházzal nem képes. Azt mondják, hogy a kinevezési rendszer ellenzői épen ezért főleg a felsőházban tekintélyes elemet képeznek, és ezek élén maga gr. Andrássy Gyula áll,ki miniszterelnök korában szintén foglalkozott a főrendiház újjászervezésével s tervezetében benne volt, hogy a felsőház új alkatrészei részben választás útján kerüljenek elő, körülbelől úgy, mint Szilágyi Dezső javasolta: megyei és hatósági választások útján, ami a nemzet véleményét mégis csak kifejezésre juttatná a felsőházban. Úgy látszik, hogy a választásokat pártoló ellenzék csakugyan nyom a latban, mert a miniszterelnök a felsőház kezdeményezési jogáról szóló pontnál már — Szilágyi Dezső indítványára — megengedett több kivételt, vagyis hajlandó jóval több oly esetet felsorolni a törvényben, mikor a felsőház nem kezdeményezhet. A főpapság körében szintén ellenzéki a hangulat a törvényjavaslat iránt, a czímzetes püspökök kihagyása miatt. A főpapság azt mondja, hogy neki nincs oka ezt a kormányt pártfogolni olyan törvényjavaslat előterjesztésénél, mely az ő befolyását csökkenti. Tisza kormánya a keresztény-zsidó házasságról szóló törvényjavaslat tárgyalása után az ország prímását Bécsbe idéztette, a király elé, hogy legfelsőbb helyről hallja meg a helytelenítést a kath. főpapság magatartására. Aradon a király a politikától való távol maradásra intette a kath. klérust. Mind oly esetek, melyek a püspököket nem töltik el lelkesedéssel, vagy elnézéssel a kormány iránt. A szatmári püspök, a kit a magyar klérus szószólójának lehet tekinteni, e napokban is alkalmat vett magának, hogy oly politikai kérdéseket fejtegessen, melyek a szabadelvű bírálatot ugyan ki nem állják, de mint a kath. papságban uralkodó nézetek, alkalmasak arra, hogy e befolyásos testülettel való megalkuvás eshetőségének napirendre kerülését sejtessék. Tisza miniszter és a czimzetes püspökök. A főrendiház reformja fölött tárgyaló képviselőházi bizottság tanácskozásáról szóló laptudósítások különféleképen adják Tisza ministerelnöknek a czimzetes püspökökre vonatkozó nyilatkozatát. Egy helyreigazító közlés szerint Tisza Kálmán azt mondotta , hogy semmi esetben és semmi körülmények között nem egyezhet bele, hogy a czímzetes püspökök pusztán ezen minőségük révén a főrendiházban üléssel és szavazattal bírjanak; ha mindazáltal a tárgyalások utolsó stádiumában ez lenne az egyedüli akadály a törvény létrejötte ellen, akkor ő egy kompromisszumba hajlandó lenne belenyugodni, de nem mulasztaná el, hogy egyben a többi hitfelekezetekre nézve is levonja a megfelelő következtetéseket. Budapest főpolgármestere, Budapest főváros közgyűlése is foglalkozott a főrendiház reformjával. A jogügyi bizottság részéről dr. Nagy Lajos tanácsnok indítványozta : írjon föl a főváros a képviselőházhoz, hogy az új felsőházban Budapest főpolgármestere, az akadémia elnöke és az egyetem rektora is helyet nyerjenek. Többen az indítvány ellen beszéltek. Légrády Károly azért, mert a főpolgármester egy szempont alá esik a főispánokkal, tehát nincs helye a felsőházban. Helfy Ignácz nem találta elvi magaslaton állónak azt, hogy a főváros a maga részére kérjen helyet ; kéri azt, hogy a municipiumok átalában legyenek képviselve a felsőházban. Steiger Gyula szintén ellenezte a javaslatot, mert ennél inkább szabadelvű a kormányjavaslat, a kormány a polgárságnak nemcsak egy képviselőjét viszi be a felsőházba, hanem az ipar, kereskedés minden ágának képviselőit; a főváros kérelme rést ütne azon az elven, hogy a kormánytól fizetett ember ne üljön a felsőházban. Ellene szólt b. Lipthay Béla is, megjegyezve, hogy nem helyes, ha a főváros kiváltságot, egy főrendi specialitást kíván magának. A javaslat mellett csak Radócza János és Polónyi Géza szóltak, de máskép alakult a dolog, mikor szavazásra került a sor, a többség kimondta, hogy feliratot intéz a képviselőházhoz, vétessék fel a főváros polgármestere a felsőház tagjai közé. Az akadémiai elnök és az egyetemi rektor említését mellőzik, ez nem tartozván a főváros hatáskörébe. A képviselőház bizottságának tanács kozásaiból. A főrendiházról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött huszonegy tagú bizottság befejezte tárgyalásait. A felsőházba való kinevezésekről szóló pontnál Krányi fölvetette a kérdést, hogy ha van a képviselőséggel összeférhetlen állás, kell lenni a felsőházi tagságra nézve is. — Tisza Kálmán miniszterelnök azt tartja, hogy a felsőház szervezete sehol a világon nem buktathat kormányt s ha egyszer az alsóházban keresztül ment egy törvény, akkor annak a felsőházban való elbukása nem irányadó a kormányra nézve. E különbség indokolja, hogy míg az alsóházban szükséges az inkompatibilitás, addig a felsőház POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 4'J. Siam. 1664. -»XX cMoljaa..