Politikai Ujdonságok, 1884 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1884-12-03 / 49. szám

674 lappal fölavatott«kiegyezés» óta mindig állunk: a fönnálló helyzet kilábolhatlannak tetsző kátyújában. A baj épen abban rejlik, hogy maga a létező törvényes alap állandó forrása a zavarok, bonyodalmaknak, az anyaország és a tartozék közötti heves viszálkodásnak. Annál­­fogva midőn a horvát képviselők testülete és a magyar kormányelnök kölcsönösen arról biz­tosítják egymást, hogy a kiegyezés törvényes alapjához ragaszkodnak, ebben reánk nézve több a kétségbeejtő, mint a megnyugtató mo­­zam. Ez az alap nem hogy javulásra, de sokkal valószínűbben a viszony fokozatos romlására, elmérgesülésére, és végre törésre vezet, melyet aztán csak az erőszak oldhat meg. A­ki ezt ta­gadja, az dobja félre az észtant a politikában, és kérjen tanácsot kártyavető vén asszonyok­tól. A tizenkét éves múlt elég tanulság. De a jelen pillanat, melyben a horvát kormánypárt fogadkozik, hogy legyűri a lázadás pártját, nem arra való, hogy a létező jogi alap egyoldalú megbontására tegyünk kezdeményező lépése­ket. Most már kénytelenek vagyunk tűrni ez állapotot, és tán leg is jobb, a legszabatosabb törvénybőséggel, hidegvérrel, türelemmel várni, mig a horvát forradalmi elem a törvényes uniópártnak fejére nő, vagyis mig tettleg föl­lázadva, fölteszi a kérdést: ki erősebb ? A szélső­balnak mindenfelől tisztelt vezérét (Irányi Dánielt) eszményi szabadelvűséggel szokták vádolni az ellen­táborbeliek, mivelhogy a jellemében rejlő hajlíthatlan merevséggel ra­gaszkodik azon elvekhez, melyeket egy való­ban eszményi korszakban ifjúi hévvel magába szívott, és a melyekért annak idején igazi haj­­dankori­­— antik — határozottsággal küzdött és szenvedett. Akkorában az eszményiség vádja legfölebb a rideg politikusok, de a közönség szemében nem lett volna valami nyomatékos vád, sőt a tömeg előtt még népszerűségét is növelhette volna. Azok szép idők, arany napok­­ voltak, de a­melyeknek megvan az az egy rossz szokásuk, hogy nem tartanak sokáig. Ma a kö­zönség talán még ridegebb, mint maguk a ve­zető elemek... Hiszen tény, hogy egynémely szabadelvű reformterv a tömegben talál ellen­kezésre és elbukik. A nemzetet megcsípte a kígyó és most már fél a gyíktól is. A nagy föl­lángolásnak a szabad elvek mellett a század derekán rettenetesen tragikus vége lett, és most a nép a vakmerő hős hangulatába esett, a­ki egyszer többet mert, mint a­mennyi kivi­hető volt, és azután huzamosan megint óvato­sabb lesz, mint talán szükségkép kellene. Így történik, hogy most az eszményileg sza­badelvűnek kikiáltott pártvezér nyújt be a ház­nak oly javaslatot, mely az átalános szabad-­­­elvűség szempontjával nem igen egyez, de a­melynek czélja élét venni egy még kevésbbé szabadelvű irányzatnak. Az idegenek letelepedé­séről szóló indítvány ildomos czimű ostyájába burkolja az antiszemitizmus keserű labdacsát. És nagyon nyomatékossá lesz az által, hogy azon képviselőtől ered, a­kinek szabadelvűsé­­gét senki nem vonhatja kétségbe. Ennélfogva nem találkozhatik senki, a­ki ezt a szabadelvű­­ség szempontjából kárhoztassa. Szükség tör­vényt ront. Nincs a világon állam, még Ame­rika sem, mely föltétlenül, kivétel nélkül, min­denben a szabadelvűség követelményei szerint járhatna el,­­ minthogy e nagy birodalom tör­vényhozása is utóbbi időben a védvámrend­­szernek hódolt. Mi pedig ugyancsak messze vagyunk Amerikától, nemcsak geográfiai, de politikai tekintetben is. Szükségünk van beván­dorlásra, úgy mint Amerikának, de a­mint vannak esők, melyekben nincs köszönet, ak­ként a bevándorlás is, minőség szerint, lehet ránk nézve káros. Ezt meggátolni fogunk, köte­­­­lességünk, melyet elmulasztani oly együgyűség­­ volna, mint ha egy szegény ember a sokkal gaz­­dagabbakat utánozni akarva, fényes ajándéko­kat szórna idegen cselédségnek, mialatt gyer­­­­mekei otthon koplalnak. Kívánatos, hogy a­­ javaslat lényeges tartalma mielőbb törvénynyé­­ váljék. A képviselőség, mint keresetpálya, eddig is i­s igen kapós volt nálunk, mondhatni, sehol sem annyira, mint nálunk. A vágy: hirtelen, köny­­nyen magasba fölkapaszkodni, megvolt már azon ősőkben,akik a«membrum sacrae coronae» (a szent korona tagja) nemesi intézményét al­­­­kották. Minden nemes ábrándozhatott arról, hogy királylyá választhatják. Ma annyival ol­csóbban adjuk, hogy minden harmadik ember (ha nem mondunk keveset) csak miniszterség­ről ábrándozik. Csak képviselővé kell lenni, s egyszerre teljesülhet ez álom. És ha törvénynyé lesz a javaslat, mely a minisztert, államtitkárt három évi hivatalosko­dás után nyugdíjképessé teszi, még inkább emelkedik a képviselőség agrója. Pedig a­mit­­ a jelenlegi kormány akar, az legtöbb esetben törvénynyé válik. Igaz, hogy nem sok a négy­ezer forint oly embernek, a­ki három éven át miniszter tudott lenni, így van a szomszéd­­ Asztriában is. Valószínű az is, hogy ha a par­lament megmarad továbbra is azon elfajulás állapotában, melyben ma van, sőt idővel még inkább azzá lesz, tudniillik, hogy nem a parla­­­­ment választja a kormányt, de a kormány a­­ parlamentet, hát megnyugtathatjuk magunkat­­ azzal a kilátással, hogy a miniszterek minél tovább fognak hivataloskodni, valósággal meg-­­­öröködnek ez állásban, és ekként megszolgál­­nak a nyugdíjra... A főrendiház reformja. A főrendiház újjászervezéséről beadott törvényja­vaslat megvitatására a képviselőház által kiküldött bizottság elvégezte tanácskozásait, s a törvényjavas­lat elő van készítve a parlamenti tárgyalás számára. A bizottság tárgyalásai sejtetik, hogy a törvényja­vaslat még többféle módosításon megy keresztül. Tisza Kálmán, mint a javaslatot benyújtó miniszter, eleinte mereven ragaszkodott annak minden intéz­kedéséhez. Később engedékenységet tanúsított a változtatások iránt. A képviselői körökben pedig az a meggyőződés, hogy a törvényjavaslat tetemes vál­tozáson megy keresztül, s erre mind a képviselőház, mind a főrendiház külön-külön ad módosításokat. A leendő felsőház kinevezettjei iránt legtöbb az aggodalom. Sokan táplálják azt a véleményt, hogy a kinevezett felsőházi tagokkal a kormány rövid pórá­zon tarthatja a törvényhozást. Ezek által leszavaztat­hatja a képviselőtestület határozatait. Hozzá még a felsőháznak oly jogkör is van biztosítva, melynél fogva kezdeményezési jog illetheti, azaz a kormány akár itt is nyújthat be törvényjavaslatokat, vagy akár maga a felsőház valamely tagja is beadhat ilyet, föltéve, hogy a többség elfogadja. Egy haza­­fiatlan kormány ekkor a felsőház segélyével kivi­heti, a­mire a képviselőházzal nem képes. Azt mondják, hogy a kinevezési rendszer ellenzői épen ezért főleg a felsőházban tekintélyes elemet képeznek, és ezek élén maga gr. Andrássy Gyula áll,­ki miniszterelnök korában szintén foglalkozott a főrendiház újjászervezésével s tervezetében benne volt, hogy a felsőház új alkatrészei részben válasz­tás útján kerüljenek elő, körülbelől úgy, mint Szi­lágyi Dezső javasolta: megyei és hatósági választá­sok útján, a­mi a nemzet véleményét mégis csak kifejezésre juttatná a felsőházban. Úgy látszik, hogy a választásokat pártoló ellen­zék csakugyan nyom a latban, mert a miniszterelnök a felsőház kezdeményezési jogáról szóló pontnál már — Szilágyi Dezső indítványára — megengedett több kivételt, vagyis hajlandó jóval több oly esetet felsorolni a törvényben, mikor a felsőház nem kez­deményezhet. A főpapság körében szintén ellenzéki a hangulat a törvényjavaslat iránt, a czímzetes püspökök kiha­gyása miatt. A főpapság azt mondja, hogy neki nincs oka ezt a kormányt pártfogolni olyan törvényjavas­lat előterjesztésénél, mely az ő befolyását csökkenti. Tisza kormánya a keresztény-zsidó házasságról szóló törvényjavaslat tárgyalása után az ország prímását Bécsbe idéztette, a király elé, hogy legfelsőbb helyről hallja meg a helytelenítést a kath. főpapság maga­tartására. Aradon a király a politikától való távol maradásra intette a kath. klérust. Mind oly esetek, melyek a püspököket nem töltik el lelkesedéssel, vagy elnézéssel a kormány iránt. A szatmári püspök, a kit a magyar klérus szó­szólójának lehet tekinteni, e napokban is alkalmat vett magának, hogy oly politikai kérdéseket fejte­gessen, melyek a szabadelvű bírálatot ugyan ki nem állják, de mint a kath. papságban uralkodó nézetek, alkalmasak arra, hogy e befolyásos testület­tel való megalkuvás eshetőségének napirendre kerü­lését sejtessék. Tisza miniszter és a czimzetes püspö­kök. A főrendiház reformja fölött tárgyaló képvi­selőházi bizottság tanácskozásáról szóló laptudósítá­­sok különféleképen adják Tisza minis­terelnöknek a czimzetes püspökökre vonatkozó nyilatkozatát. Egy helyreigazító közlés szerint Tisza Kálmán azt mon­dotta , hogy semmi esetben és semmi körülmények között nem egyezhet bele, hogy a czímzetes püspö­kök pusztán ezen minőségük révén a főrendiházban üléssel és szavazattal bírjanak; ha mindazáltal a tárgyalások utolsó stádiumában ez lenne az egye­düli akadály a törvény létrejötte ellen, akkor ő egy kompromisszumba hajlandó lenne belenyugodni, de nem mulasztaná el, hogy egyben a többi hitfele­­kezetekre nézve is levonja a megfelelő következte­­­­téseket. Budapest főpolgármestere, Budapest fő­város közgyűlése is foglalkozott a főrendiház re­­­­fo­rmjával. A jogügyi bizottság részéről dr. Nagy Lajos tanácsnok indítványozta : írjon föl a főváros a kép­viselőházhoz, hogy az új felsőházban Budapest fő­polgármestere, az akadémia elnöke és az egyetem rektora is helyet nyerjenek. Többen az indítvány ellen beszéltek. Légrády Károly azért, mert a főpol­gármester egy szempont alá esik a főispánokkal,­­ tehát nincs helye a felsőházban. Helfy Ignácz nem­­ találta elvi magaslaton állónak azt, hogy a főváros a maga részére kérjen helyet ; kéri azt, hogy a munic­ipiumok átalában legyenek képviselve a felsőházban. Steiger Gyula szintén ellenezte a ja­vaslatot, mert ennél inkább szabadelvű a kormány­­javaslat, a kormány a polgárságnak nemcsak egy képviselőjét viszi be a felsőházba, hanem az ipar, kereskedés minden ágának képviselőit; a főváros kérelme rést ütne azon az elven, hogy a kormánytól fizetett ember ne üljön a felsőházban. Ellene szólt b. Lipthay Béla is, megjegyezve, hogy nem helyes, ha a főváros kiváltságot, egy főrendi spec­ialitást kíván magának. A javaslat mellett csak Radócza János és Polónyi Géza szóltak, de máskép alakult a dolog, mi­kor szavazásra került a sor, a többség kimondta, hogy feliratot intéz a képviselőházhoz, vétessék fel a főváros polgármestere a felsőház tagjai közé. Az akadémiai elnök és az egyetemi rektor említését mellőzik, ez nem tartozván a főváros hatáskörébe. A képviselőház bizottságának tanács­­ kozásaiból. A főrendiházról szóló törvényjavas­lat tárgyalására kiküldött huszonegy tagú bizottság befejezte tárgyalásait. A felsőházba való kinevezésekről szóló pontnál Krányi fölvetette a kérdést, hogy ha van a képvise­lőséggel összeférhetlen állás, kell lenni a felsőházi tagságra nézve is. — Tisza Kálmán miniszterelnök azt tartja, hogy a felsőház szervezete sehol a világon nem buktathat kormányt s ha egyszer az alsó­ház­ban keresztül ment egy törvény, akkor annak a fel­sőházban való elbukása nem irányadó a kormányra­­ nézve. E különbség indokolja, hogy míg az alsóház­ban szükséges az inkompatibilitás, addig a felsőház POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 4'J. Siam. 1664. -»XX cMoljaa..

Next