Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-07 / 1. szám

, mekkora javaslataiban foglaltatik; ha nem egyez­nek bele, Egyiptom kénytelen lesz beszüntetni fize­téseit. Az angolok szudáni expedíc­iója, SVol­­seley tábornok még mindig Kurtiban pihen, jó távol czéljától. Itt kellett meggyőződést szerezni, hogy mely irányba folytassák tovább az előnyomulást. A tova indulás január 7-ikére volt kitűzve. Az expe­­díczió elhagyja a viszontagságos Nílust és a sivata­gon keresztül folytatja útját. Előbb azonban egy gyalogokból és huszárokból álló csapat a Nílus men­tén fölfelé Abehamadig fog előre haladni, hogy a monaszirok törzsét Stewart meggyilkoltatásáért meg­fenyítsék. Ez expedíczióra vonatkozólag Dongolából a kö­vetkezőt írják az arab «Mubasir»-nak: Az út való­színűleg tíz-tizenhárom­ napig fog tartani, mert elte­kintve attól, hogy az angolok az ő sabbathju­­kon (vasárnap) pihenőt tartanak, minden negyed nap is megállanak, hogy lovaik és tevéik legalább egy napra kipihenjék magukat. E pihenő napok egyikét a Gebei Majaki, másikat pedig a Gebei Gilis tövében szándékoznak tölteni. Az expediczionális hadtestnek az utóbbi állomásról való elindulása előtt Wolseley tábornok követséget fog indítani El- Metemméhbe, hogy az ottani lakosságot küldetésé­nek czélja felől megnyugtassa s fegyverletételre bírja. Gordon pasa az alacsony vízállásnál fogva valószínűleg csak Derrerah falvában, a hatodik víz­esésnél fogja az expedícziót várni. El-Metemméből Derreráhba két, innen pedig Khartumba négy-öt napig fog tartani az út, ha semmi különös nem tör­ténik. Gordon tábornoktól deczember 14-ikéről írásbeli üzenet érkezett Kurtiba, mely csupán e há­rom szót tartalmazta: «Khartum all right» («Khar­tumban semmi baj»). A »Times» egy kurt­i táv­iratában most még a következőt találjuk: A küldött (ki az Írást hozta) azt beszéli, hogy Gordon azt üzente tőle, hogy Khártumot az ellenség meg nem veheti. Az utolsó támadás alkalmával a helyőrség szétroncsolta a máhoinak egy ágyúját. Sem­m­i két­ség, teszi hozzá a levelező, hogy a fentebbi üzenet, mely Gordon pecsétjét és aláírását viseli, hiteles. A küldött hozzáteszi, hogy Gordon tábornok két pa­lotát foglalt el, mindegyiknek a tetejére­ egy-egy ágyút helyezve el. Minden reggel fölmegy az egyik tetőre, messzelátóval körülnéz s ott tölti az egész napot. Éjjel a védműveket járja körül. Czigarettje is van még, mert a küldöttet, mikor tőle eljött, meg­kínálta egygyel­. Az elitélt kormány. Az egyiptomi kormány felebbezést adott be ama ítélet ellen, mely az egyip­tomi államadóssági pénztár ellenőrző bizottsága ügyében hozatott. A felebbezés január hó 14-én kerül tárgyalás alá. Az esetben, ha az első bírói ítélet helybenhagyatik, az államadóssági pénztár el­lenőrző bizottsága valószínűleg az összes fizetéseket és nyugdíjakat lefoglaltatja. A liquidáczionális törvény megsértése miatt kár­térítésre ítélték: Musztafa Fehmi külügyminisz­tert (52 millió piaszterre), Mohamed Subhit (10 millió piaszterre), Gaillard vámigazgatót (9 millió piaszterre) és Mesurier vámigazgatót (20 millió pi­aszterre). Az angol gazdálkodás Egyiptomban. Német lapok tudósításai igen sötéten színezik azokat az állapotokat, melyeket Egyiptomban az angol megszállás teremtett. Ha valaha volt alkalom a czivilizácziót keletre vinni — írják — akkor az angoloknak elég volt Egyiptomban. Az Arabi pasa lázadása után még rokonszenv is fogadta őket. De ma már eltűnt ez is, s a gyűlöletnek nincs párja a világon. Reformálni akartak, és mindent felforgattak, mindent rosszabbá tettek. Mat­riot az angol alsóház tagja, ki egy ideig itt tartózkodott, egy magas állású angol hivatalnok­nak, ki mellesleg mondva 3000 font sterling fizetést húz, következő szavait reprodukálta: «Minket gyű­lölnek s a mi meg rosszabb, megvetnek. De a­mi még ennél is rosszabb: megérdemeljük azt.» Anglia itt oly szerepet játszik, mely nem irigylésre méltó. Senki sem hisz többé az angoloknak. Senki sem érzi ezt jobban, mint épen maguk a belátó an­golok. Köztük Gladstone, a leggyűlöttebb. A liberá­lis angol minisztériumot teszik felelőssé mindenért s az a sajátságos, hogy a kormány intézkedéseit épen az angol katonatisztek és hivatalnokok ítélik el a legkérlelhetlenebbül. Anglia a kormányzatnak min­den ágát magához ragadta. A vallási alapok admi­­nisztráczióját kivéve, az összes minisztériumokat an­golok vezetik, kik a főnökök mellett «tanácsadók»­­ként fungálnak ugyan, de oly befolyást gyakorolnak a tárcza tulajdonosaira, hogy ezek abszolút nullák­nak tűnnek fel. Beláthatlan angol hivatalnoksereg rontott Egyiptomra s elfoglalta a legfontosabb állo­másokat, a­hol pedig nem voltak ilyen állomások, csináltak olyanokat. Ezen emberek, kik nem isme­rik a nép nyelvét, szokásait és hagyományait, melye­ket egy parancsszóval megszüntetni nem lehet, a maguk módja szerint kormányozzák Egyiptomot. A legmegfoghatlanabb pazarlás mellett a legképte­lenebb takarékosság uralkodik, de az angolok min­dig ki tudják teremteni a maguk hasznát. Sir Evelyn Wood katonai parancsnok 80,000, a biztosok egyenként 60,000, egy fiatal hivatali főnök a pénzügyminisztériumban 40,000 márka fizetést húznak. Az egyiptomi rendőrséget nem ke­­vesebb, mint nyolcz angol ezredes boldogítja. Egyiknek kö­zülök 24,000, a másiknak 20,000 márka fizetése van, a többiek 14—18,000 márkával vannak fizetve. Hány európai nagyhatalom miniszterei volnának ilyen fizetésekkel megelégedve! A vasutak három igazgatóval bírnak. Egyik angol, a másik franczia, a harmadik török. Míg az elsőnek fizetése 60,000 márka, az utolsóé 26,000 márka, jóllehet kötelmeik és jogaik egyenlők. A legkisebb fizetés, melyet Egyiptomban angol ember húz, a konstabler gya­kornoké, a­ki különben csak gyakorlati kiképzés tekintetéből időzik itt, 6—10,000 márka! A máhdiról a következőt jelenti egy kairói távirat jan. 1-ről: A dongolai mudir sürgönyzi, hogy a máhdi tábo­rából egy arabs érkezett oda, ki azt erősíti, hogy a máhdi hada Mizan-el-Nek mellett áll, 12 óra járás­nyira délnek Omdurmántól, mely ellen ismételt tá­madásokat intéztek. De mindannyiszor súlyos vesz­teséggel vezettek vissza. Gordon tábornok megtudván, hogy a beduin arabsok éjjelente a kutakhoz jöttek, fegyveres hajó­kat küldött ki ellenük, nagy pusztulást okozva ez­által a lázadókban, kik jó vízhez nem­ juthatván, be­tegségek áldozatai lesznek. A máhdi ennélfogva Zsabbarába vonult vissza, Omdurmántól két napi járásnyira. Erre aztán néhány törzs elszakadt tőle. A máhdi ezután összehívta főbb vezéreit s kije­lentette nekik, hogy Dongola ellen szándékozik nyo­mulni. A vezérek készeknek nyilatkoztak vele menni, ha a helyett, hogy a sereg mögött maradna, élére áll s bűvös hatalmával eltéríti az ellenséges golyókat. Másnap a máhdi ismét összehívta vezéreit, s azt mondá nekik, hogy álmában látta, hogy a dongolai mudir szent férfiú, a ki ellen minden harcz haszta­lan. A vezéreket ez a kijelentés nagyon lehangolta. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1 szám, 1885. XXXI. évfolyam. A khinai háború. A franczia kormány az átalános választások köze­ledésére erélyesebben óhajt elbánni a khinai dol­gokkal. Erre utasította a képviselőház is a tonkingi hitel megszavazásakor. Campenon hadügyminiszter azonban csak kedvetlenül küldte a csapatokat Ázsiába, mert ez által a megállapított mozgósítási rendszerben mindig hézagok támadtak. A hadügy­miniszter az újabb csapatküldések következtében be is adta lemondását, Perier államtitkárral együtt. Január 4-ikén nevezték ki az új hadügyminisztert, Lewal tábornokot, kinek feladata lesz a kelet-ázsiai hadjáratot gyorsan és erélyesen végére vinni. Való­ban ideje is, hogy valami elhatározó történjék Ton­­kingban avagy Khinában, mert Ke-Lung elfoglalása és Tam-Lui (mindkettő Formoza szigetén) eredmény­telen körülzárása óta nem történt semmi, a­mi számbavehető volna. A tonkingi harc­térről az utóbbi időkben győzelmi híreket jelentettek a francziák, habár voltakép nincs egyébről szó, mint a khinaiak által intézett táma­dások sikeres visszaveréséről. Angol forrásból e tárgyra vonatkozólag a következőt jelentik Hong­kongból, deczember 25-ikéről, Tonkingban napon­ként folynak csatározások a khinai és a franczia előőrsök közt. Az összes rendelkezésre álló franczia csapatok azzal vannak elfoglalva, hogy a Bakninh és Haidzong közti területet, mely khinai guerilla­­csapatokkal van tele, bejárják és pusztítják. A khinaiak folyvást azon fáradnak, hogy Formózát és Tonkingot katonasággal, készlettel és pénzzel bő­ven ellássák. A franczia hadügyminiszter leköszönése egyszerre világot vetett arra a sokat tagadott egyenet­lenségre, mely a Ferry-kabinet kebelében a tonkingi ügy miatt uralkodott. Eddigelé a hadügyminiszter az­zal takarózott — a mint egyszer nyilvános parlamenti ülésen is tévé — hogy ez ügyben mindenért a ten­gerészeti miniszter felelős; de midőn az erősebb akczióhoz szükséges csapaterő elküldése végett a a hadsereg mozgósítási rendjét akarták megza­varni, ez már csak az ő felelőssége mellett tör­ténhetett volna. Nem adta hozzá beleegyezését s visszalépett. A közte és minisztertársai közt volt súrlódásról némi fogalmat nyújt a République fran­­caise egy czikke, mely még a miniszter vissza­lépése előtt íródott. A vezérszerepet játszó kormány­lap e czikkben kifejti, hogy Tonkingban csak áprili­sig lehet operálni; akkor elkezdődik a kedvezőtlen évszak, s a­mi addig meg nem történik, ahhoz csak fél évvel utóbb lehet ismét hozzáfogni. Ha Tonking a megyei választásokig el nincs foglalva, akkor a kormány bukása bizonyos. Minthogy azonban a mi­nisztérium élni akar, minden lehetőt meg fog tenni, hogy a választásokig Tonkinggal elbánjék ; ha egyes miniszterek ellenszegülnek az erősítések elkül­désének, azokat leköszönésre fogják kényszeríteni. Így lett a fenyegetésből valóság. A legújabb harczokról a hivatalos jelen­tések így szólnak. Dec­ember utolsó napján Tonkingban, Tuyen- Kvang előtt a francziák a khinaiak egyik hadállása ellen támadást intéztek, mely alkalommal a khi­naiak jelentékeny veszteséget szenvedtek. A fran­cziák vesztesége csekély. Belére tábornoktól múlt hó 28 ról távirat érkezett, melyben tudatja, hogy a francziák Honggeu környé­kén több ütközetet vívtak a tengeri rablókkal. Az ellenség vesztesége 300 halott és 2 ág­yú; a fran­­cziáknak nincs veszteségük. A csapatok egészségi állapota és a köztük uralkodó szellem kitűnő. Ha-Noiból még azt távírják, hogy Negrier tábor­nok január 3-án egész váratlanul megrohant egy Sutól keleti irányban táborozó ellenséges csapatot, mely mintegy 6000 khinait számlált. Részletek még hiányoznak.­­ Ha Fongba csapatokat szállító két hajó érkezett. A horvát tartomány­gyűlés. A Stavcsevicsisták is bevonultak a zágrábi parla­mentbe. A kormánypárt nem csinált semmiféle kér­dést abból a körülményből, hogy a párt kitiltását attól a naptól számítsa-e, melyen a kitiltás hozatott, vagy a következőtől. A Szarcsevicsisták tehát elfog­lalták azon a napon, a­melyen akarták. Egy kicsit fészkelődtek, interpelláltak, hogy mért zárták ki őket, megint felszólaltak, hogy az elnök vonja vissza az ő felirati javaslatukra tett elítélő nyilatkozatát, de skandalumot ezúttal nem csináltak. A házszabályok most szigorúak, hosszú kizárást, mandátum elvesz­tését, pénzbírságot lehet kimondani. Az óvatosság tehát helyén van. Az év első hónapjaira a kormánynak adandó költségfölhatalmazás vitái alatt az ellenzék újra föl­­sorolgatja ismeretes vádjait Magyarország ellen, a gyűlölet és izgatás hangján. De ezt már megszok­hattuk. Szarcsevics Dávid azt is kimondta, hogy itt csak a muszka képes és fog is rendet csinálni. Nyíltan beszélt, hogy ők Oroszországra számítanak. Ily állambontó ezélzatú beszédekre csak a fiskus válaszolhatna kellőleg. A nemzeti párt és a bán. A tartomány­­gyűlés kormánypártja újév napján tisztelgett a bán­nál. A párt nevében mondott beszéd figyelemre méltó, mert a párt emlegeti a törvényes alapot és a fiatal bán iránt nagy bizalmat nyilvánít. Vukotinovics pártelnök tartotta a beszédet, s a bán érdemeiről szólva, azt mondta, hogy a bán máris érdemeket szerzett magának a nemzet hálá­jára. Hangsúlyozta, hogy teljes mértékben bírja a nemzeti­ párt bizalmát, melynek alkalma volt leg-

Next