1907, Távirda és Posta (Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1907. 1-63. szám)

1907-07-18 / 32. szám

32. szám. 269 A felfogadott posta- és távirdagyakornokjelöltek fogadalmat tesznek, két (2) korona napidíjban része­sülnek és a következő feltételek mellett lépnek szol­gálatba: 1. Állásukat, az illető posta- és távirdaigazgató­­ság felszólítására, a folyó évi szeptember hó 1-én elfoglalni tartoznak. 2. Kötelesek a posta- és távirdaigazgatóság által kijelölendő hivatalnál, melynek fegyelmi hatósága alá tartoznak, a posta-, távirda- és távbeszélőkezelést gyakorlatilag elsajátítani és ott rendes szolgálatot teljesíteni. 3. 1908. évi szeptember hó 1-én saját költségü­kön Budapestre, illetve Zágrábba fognak áthelyeztetni a posta- és távirdatisztképző-tanfolyam hallgatására. 4. A posta- és távirdatisztképző-tanfolyam tar­tama­ alatt, mint annak rendes hallgatói, a tanfolyami szabályzatnak minden tekintetben alávetik magukat és a megállapított beiratási díjat fizetni kötelesek. 5. Napidíjaik élvezetében a tanfolyam 10 hóra terjedő tartama alatt is megmaradnak, de ennek fejé­ben, a tanfolyam székhelyén levő posta- és távirda­igazgatóság rendelkezése szerint, a délelőtti órákban gyakorlati szolgálatot tenni tartoznak. 6. A­kik ezen feltételeknek eleget nem tesznek, vagy a­kiknek magaviselete, avagy megbízhatósága kifogás alá esik, valamint azok is, a­kik a posta-, távirda- és távbeszélő-szolgálatra más okok miatt alkalmatlanoknak találtatnak, a szolgálat alól, minden további igény nélkül, egyszerűen felmentetnek. 7. Viszont azok, a­kik gyakorlati alkalmaztatá­suk alatt teljesen beválnak, a posta- és távirdatiszt­képző-tanfolyam szabályszerű elvégzése és a posta- és távirdatiszti alapvizsga sikeres letétele után, posta- és távirdagyakornokokká neveztetnek ki az 1893. évi IV. törvényczikk 11. §-ában megállapított segélydíj­jal, azaz, ha felsőbb tanintézetet (egyetemet, műegye­temet, jogakadémiát) végeztek, évi 1000 korona, kü­lönben pedig évi 800 korona segélydíjjal. A posta- és távirdatisztképző-tanfolyam szabály­zata által előírt szakvizsga sikeres letétele után pedig minősültséget szereznek a posta- és távirdatiszti állá­sokra. II. Postaszállítói állásra. A varasdi posta- és távirdahivatalnál szolgálati szerződés és a megállapítandó szállítási átalány 10 százalékának megfelelően 100 koronára felfelé kikere­kített összegű készpénzbiztosíték letételének kötelezett­sége mellett. A postaszállító köteles : Az 1*2 km. távolságra eső hasonnevű pálya­udvarra és vissza naponkint ötször közlekedő két­fogatú tár- és naponkint háromszor közlekedő egy­­fogatú kariol kocsijáratot, továbbá naponkint két fordulóval közlekedő két (2) egyfogatú kézbesítőjáratot a posta- és távirdaigazgatóság által esetről-esetre megállapítandó menetrend szerint fentartani. Köteles továbbá a volt postaszállító tulajdonát képező kocsikat becsáron megváltani, a kézbesítő jára­tokhoz három új kocsit beszerezni, melyeknek meg­váltása, illetve beszerzése és jó karbantartásáért a postaszállító évi 538 korona kocsiátalányban részesül. A pályázat egyéb feltételei és a szerződési minta a zágrábi posta- és távirdaigazgatóságnál, valamint a varasdi posta- és távirdahivatalnál megtekinthetők. Előnyben részesülnek oly pályázók, kik külön­ben egyenlő feltételek mellett a fentírt készpénzbizto­sítékon kívül a kincstár nagyobb biztosítására még más óvadékot, pl. ingatlan vagyonra, lehetőleg első helyen saját költségükön bekebelezendő s meghatá­rozott összegre szóló jelzálogban, vagy óvadékképes értékpapírokból, esetleg gyümölcsözőleg elhelyezett készpénzből álló tőkében önerejükből vagy mások által nyújtani képesek s ezt okmányilag igazolják. Pályázók felhivatnak, hogy 300 korona kész­pénzből, vagy ezen összeg erejéig elfogadható érték­papírból álló bánatpénzüknek közvetlen a zágrábi posta- és távirdaigazgatóság pénztárába való egyidejű beküldése mellett zárt ajánlatukat, melyhez feddhetlen előéletükről és az elvállalandó kötelezettségek teljesíté­sére szükséges vagyonukról szóló hatósági bizonyít­ványt is csatolni tartoznak, 1907. évi augusztus hó 9-ig a zágrábi posta- és távirdaigazgatósághoz nyújtsák be. A borítékon feltűnően feljegyzendő: „Pályázati kérvény a varasdi postaszállítói állásra“. Az ajánlatban pontosan kiteendő a felvállalás összege, valamint az is, hogy a pályázók a járatok szaporítása vagy kevesbítése esetén az egyes járatok után mily díjfelemelést kívánnak, illetőleg mily díj­levonást engednek ; nevezetesen a házhoz kézbesítő járatokra nézve mit igényelnek egésznapi és félnapi új járatok berendezése esetén ; a­mennyiben pedig a kétfogatú járatokon felül, vagy részben ezek helyett egyfogatú járatok rendeztetnének be, ezen egyfogatú járatokat egyenkint mennyiért teljesítenék. Az árlejtés, illetőleg az ajánlatok felbontása bizott­ságilag a zágrábi posta- és távirdaigazgatóság irodá­jában 1907. évi augusztus hó 10-én déli 12 órakor fog megtörténni, mely alkalommal az ajánlattevők jelen lehetnek. Mindegyik ajánlattevő ajánlatával és az ahhoz letett bánatpénzzel az ajánlatok feletti határozat meghoza­taláig, azon ajánlattevő pedig, kinek ajánlata elfogadta­tott, a szerződés megkötéséig kötelezettségben marad.

Next