Posta-Közlöny, 1877. január-december (11. évfolyam, 1-50. szám)

1877-01-01 / 1. szám

. Azon biztos reményben, h­o­gy a t. ügytár­saim fentebbi igénytelen­­­a­pom­at, melyet korántsem kenyér­­irigység, önérdek vagy épen ha­szonlesésből, hanem — miként m­a­­guk is átláthatják — egyedül csak önvédelmem kényszerűségéből s postai egyleteink érdekei előmoz­­dithatásának czéljából inditok meg­, anyagi és szellemi becses pártfogásukkal gyámolitandják, szives hajlamaikba ajánlott maradok. E lap magyar kiadása tehát csupán az önvédelem és egyleteink érdekeinek előmoz­­dithatása czéljából indul meg, világosan mondja, hogy egyébb czélja és akarata nincs. I. Miféle önvédelemből. Talán az ellen akarja magát védelmezni, hogy ő a „Post-Zeitungot“ nem a germani­­zátió, hanem hazafias elvből indította meg, vagy pedig az általa megpendített egyesü­leti decentralizátiót kívánja megvédeni. Be­vallom, hogy program­jának ezen első té­telét nem értem. Mit akar védeni, személyét, német lapját, annak magyar kiadását vagy ugyan mit? II. Postai egyleteink ér­dekei előmo­z­d­i­t­h­a­tás­á­n­a­k e­z­áljából. E második és utolsó pro­gramul pontjára a következő okmányok ad­janak kellő felvilágosítást. a) Tisztelt Joanovich úr! F. hó 25-én hozzám intézett becses levele folytán, előre biztosíthatom önt, mint az alakulandó pos­tai segélyző-egylet szervezésével megbízottat arról, hogy ezen jóté­kony egylet pártolásomra teljes mérvben számíthat, stb. Pest, 1867. Szt.­András hó 30-án Gervay Mihály. b) A magyar postahivatalbeliek se­­gélyző egylete választmánya által 1869. május 25-én megtartott VI. gyűlés Jegyző­könyve. 7. p­o­n­t. Joanovich György, választ­mányi tag részletes indokolás mellett indít­ványozza, hogy a magyar állam területén levő postamesterek kerestessenek föl, hogy az egylet tőkéje gyarapítására bizalmas kö­rökben gyűjtéseket eszközöljenek. Az in­dítvány közhelyesléssel fogadtatván, a gyűj­tő ívek szerkesztése és nyomatása és azok idejéni szétküldésével Joanovich György bízatott meg. G­e­r­v­a­y M­i­h­­á­l­y, egyl. elnök, Rachck­ Gyula egyleti titkár. A javas­lat, és a szorgalmas munka folytán a kérdéses gyűjtés a segély és gyámegylet a­l­a­p­t­ő­kéjét 5364 ittal növelt­e. c) Az országos postamesteri értekezlet­nek 187­­. évi május hó 24-én tartott I. ülésé­nek jegyzőkönyve. II-dik ülés kezdete má­jus 25-én reggel 8-kor. Napirenden a ma­gyar postamesterek országos egyesületének megalkotása. Hosszas vita után részletes tárgyalás alá vétetett és elfogadtatott Joanovich György által szerkesztett alapszabály tervezet. Ugyan­ezen jegyzőkönyv végén áll: Joanovich György szerkesztőnek pedig az egyesület alakulása körüli buzgalmáért meleg köszö­net jegyzőkönyvileg szavaztatik. Pokomándi Sándor elnök, Scholcz Ferencz és Paulay Zsigmond jegyzők. Toborfy úr, 32 év alatt szerzett ta­­pasztalata alapján indítja meg lapja magyar kiadását és azt azon áron bocsátandja közre, a­mennyibe annak kiállíttatása önmagának kerül, szerkesztése időtöltéséül szolgál és nem akarja a szegénységben tengődő posta­hivatalbelieket előfizetési díj czímen túlságos összegben kizsarolni, m­er­t van neki éven­­k­i­n­t 1050 ft p­e­n­z­i­ó­j­a, mely a s­z­e­g­é­n­y postahivatalbelieket távolról sem terheli. Az pedig, hogy lapja német kiadá­sát, mely évenkint csupán 66-szor jelenik meg, 6 írtért adja nem is nevezhető adó fölöslegnek. 'Jf. * * Toborfy Lajos sokkal nagyobb ember és jelesebb hazafi mint maga Széchenyi, ki alaptalanul azt mondta, hogy nyelvében él a m­a­g­y­a­r ne­m­z­e­t. Tokorfy pedig azt nyomatta ki a „Post-Zeitung“ homlokzatán álló mottójában: „Nicht die Zunge, sondern das Herz macht den Staatsbürger zum Patrioten“. Mi körülbelül magyarul annyit tesz, hogy nem szükséges a magyar nyelv tudása, németül is lehet a hazát szeretni. Éljen tehát a nemes concurentia és éljenek azok, kik lapunkat mellőzni fogják azért, mert a „Post-Zeitung“ és a „Postai-­­ hetilap“ révén a postai egylet­ek tőké­je tetemesen gyarapodni fog. Joanovich György: Promontor, 1876. deczember 31. E hó 26-án esti fél tizenegy órakor felbontot­tam a postámat, s a „Rendeletek tára“ 34. számá­nak homlokzatán megpillantottam a „postakézbesi­­tési és hók illetékek szabályozása“ czim­ű feliratot. Ha­bár kártyás nem vagyok, ösztönszer­űleg a guszírozás élvezetére szántam magamat. Elolvastam az első strófát magyarul, aztán mert a „­Magyar­­országi postai rendeletek“ magyarul és németül vannak kibocsátva, eszembe jutott, hogy sokkal okosabb lesz lefekvés előtt németül hozzálátni, az esetre legalább, ha valamit nem értenék, maradjon reggelre egy kis correptióra számítható remény. Már nem tetszett mindjárt, hogy először is ,,Hie nicht“ — el kezdődött az ünnepélyes manifestum, de hát Isten segedelmével még­is végig derdieda­­soztam, s lefeküdtem német gondolatokkal, svábul aludtam, és zamatos hoch Deutsch álmaim valának. Álmodtam olyan rettentő sok kistnivel, kasz­­nival, melyek megszámlálhatlan sok ,,Pach“-d­al voltak megrakva, még zsebeimet is fiókokká váltak­nak tekintem. A fiókok minden egyikére óriási nagy vörös betűkkel rá volt írva az az ominosus 50 kr., a mi a­mint látszik a postai téren nagyon befész­kelte magát. Ha­bár ezer meg ezer „Fach“ volt irodámba, mégis hiányzott megnémetesedett vá­gyam kielégítésére valami, a­mit egész éjjel kere­sek, de nem leltem föl sehol. Nem tudtam kigon­dolni, akár mint forgolództam álmom közepette. — Reggel úgy fél ötre lehetett, erre egy épen Marsokra kész baka a Quartier­meister nevet hangoztatá. Erre fiókos álmomból fölébredek, és voltaképen csak aztán tudtam meg, hogy miért nem leltem meg álmomban azt a mit kerestem, mert uramfia a „Rendeletek tárában“ egy árva magyar de még né­met szó sincsen a Quartier-Geld-ről. Reggel meg is néztem, s ekkor már magyarul is elolvastam, de nickst Deutsch a lakbérről, így azt kell hinnem, hogy a postamesterek részére elegendő menhelyn­ek ta­lálták a leendő fiókokat, melyeket elvégre is a sok kedvező é­v következtében senki nem fog úgy sem használni. Bizony bizony mondom, olyan formán jártam én ezzel a fiókos boldogsággal, mint mikor a Sc­hubladnak azt a fiókját húzom ki, a­melyik­ben semmi sincs, aztán mégis keresek benne vala­mit. De hát azért dicsértessék a Jézus Krisztus, ha­bár rettenetes názárethbeli Krisztkindlivel ajándékozott meg bennünket. Ezzel a fiók féle his­tóriával azt tehetnénk mi postamesterek, mint az egyszeri deák, ki édes­anyjának egy gombot azon szives instálással küldött n­aza, hogy várjon rá egy Gérockot. Mi is azt kérhetnék, hogy a fiókoknak helyet is adnának, mert hát sem a nyakunkon, sem a hátunkon nem tarthatjuk azokat dienszízei, sem az eresz alatt, sem az ország­út közepén a tisz­telt közönség becses rendelkezésére. Hozzá tűz és betörés ellen biztosított vas­ajtós festungban kell felállítani, a­mit pedig ingyen sem Promontor sem Henczida nem ad a szegény postamesternek. _ Bizony most sajnálom csak, hogy olyan nagyon megörültem annak a kecsegtető reménynek, melyet a nem felséges deputatió a Szikszay-féle vendéglő­ben fellobbantott qyartélytalan postamesterségem­nek , mert hát lesz az, épen oda megy, mintha ígértek volna télre bundát, s most hogy épen beál­lott a dermesztő hideg, küldenének egy pár vászon strupfl­it. Örök­ pénz lakbér nélkül, épen olyan mint a gyertya bél nélkül. No de Istennek hála, szerencse, hogy az 1876- ik év már elmúlt, s ezen nagyszerű uj-évi gratulatio megváltási ajándék legutoljára maradt. De én meg sem merem hinni, hogy ez már az uj-évi meglepetés volna. Én inkább arra mernék fogadni, hogy azért kaptuk mi ezt az ösztövér aján­dékot ez év végén, ne­hogy a rendesen minden szép­pel jóval kecsegtető új-év mindjárt kezdetben is olyan ízű legyen árva lelkünknek, mint a vaczkorba harapás. — Új-évi ajándékul a „Rendeletek tára“ első számának homlokán bizonyosan ez lesz fölírva : „A postamesterek lakbér szabályozása.“ Ejnye be derék, no ez már aztán jó év kezdet és kedves meglepetés lesz ám,­­ miért nem lehetne? Nem kell kételkedni. Épen ma olvasom a „Duna gőzhajózási társulat“ cirkularéját, melyben tudatja hivatalnokaival s utolsó szolgáival a lakbér­emelést. Hallják ezt uraim! emelést! Uram bocsáss oda- Mig ott a legutolsó szolgának, azonkívül, hogy ha máshol nincs is, de a hajón rendesen van hajléka, legkissebb lakbér 100 forint, addig mi nálunk te­kintetes m. kir. postamestereknél szabad akár a falu végén ponyva­sátor alatt lakva elmélkedni szé­pen kielégítő helyzetünkről. De kérem ez nem megy, ez nem fér össze a rohamosan fejlődő posta tekin­télyével, nem egyeztethető össze feljebbvalóink bölcs intézkedéseivel, s továbbá nem a társadalmi élet igényeivel. Vegyék tekintetbe a lakbér iránti kérelmünket szolgálat­készségünk felvillanyozására a jövőre nézve. Lehetetlen hogy feljebbvalóink e kérelmünket nem m­­él­tatalulj­ák, először mert meg van ígérve, másodszor mert jól tudják ügyeink in­tézői, hogy mi azt megérdemeljük. Adja az Egek ura, hogy e hitünkben ne csa­lódjunk, s adja az Ég, hogy a jövő 1877-ik év hozza meg szolgálatunk méltó javadalmazását, győződtesse meg feljebb­valóinkat, hogy csakis az alantas kö­zegek jóléte bírhat intézményünk fejlesztésére a legnagyobb befolyással. Boldog uj esztendőt mindnyájunknak ! Liszkay Gyula: A cs. k. hadsereg táboriposta sze­mélyzetének szolgálati szabályzata. (Végel. A táboriposta-igazgató ügy- és hatásköre. 20. §. A táboripostaigazgató vezeti a tábori­posta szolgálatot. () rendezi be a szolgálatot, kivá­lasztja a személyeket, és a kocsik valamint más segédeszközökre ügyel. Ha pedig a belföldi közön­séges postai közlekedés fenakadást szenvedne, vagy ha ellenséges tartományban folynak a hadművele­tek, akkor a vezérkari­ főnök vagy az illető hadtest parancsnoksággal egyetértve intézkedik minden lényegesebb ügyben. Az alárendelt tábori posta hivatalok üzlet ve­zetésére éber szemmel őrködik, — figyel a hivatali

Next