Postás Dolgozó, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

Dorottya és társai Dorottya eltévedt. Ezúttal nem Kaposvárra ment társat keresni, hanem a mátészalkai postás KISZ-esek farsangi mu­latságára. Itt sem kellett csa­lódnia, a délutáni műsor és a késő éjszakába nyúló táncmu­latság alatt igen jól érezte ma­gát a bál egész közönségével együtt. A sikert ugyan most is meg kellett osztania, ha nem is a széptevő Oporral, de it­teni vetélytársa, a postás holló sem adta alább: a postai hét­köznapokon ellesett és rigmu­sokban közreadott pillanatfel­vételein — ráismerve a model­lekre — az egybegyűltek igen­csak jól szórakoztak. Ha a bál fórumnak tekint­hető, éjfél után hozott hatá­rozatát végre is kell hajtani. Eszerint: jövőre ismét talál­koznak. Felelős a klubvezető, Kubinyi Csabáné Más csak levelenként szedi... Négyszeres aranykoszorús ifjúsági klub A területi szakszervezeti bi­zottság irányítása alatt álló debreceni Király Zsuzsanna Ifjúsági Klub 1982. évi mun­kája alapján immár negyedik alkalommal nyerte el az Arany­koszorús Ifjúsági Klub címet. Míg a megyében hárman, Debrecenben egyedül ők kap­ták meg e kitüntetést. 1974 óta ezenkívül ötször Kiváló Ifjú­sági Klub címet és egy alka­lommal a Vojtina bábegyüttes­sel közösen nívódíjat kaptak. A kitüntetést március 26-án, Balmazújvároson egésznapos klubtalálkozó keretén belül vették át, 2000 forintos vásár­lási utalvánnyal együtt. Ezt a klub felszereltségének javítá­sára kívánják felhasználni. A klub vezetőjével, Végh László­val beszélgettem a klubéletről, az elért eredményekről. — Tudom, hogy 1981­ óta ve­zeted a klubot, s az sem titok, hogy egy jól működő, többszö­rösen kitüntetett klub irányí­tását vetted át. Hogy érzed, si­került-e áthidalni a váltással járó nehézségeket? — Kezdetben igen nehéz helyzetben voltunk, hiszen az örökölt kapcsolatokhoz újakat kellett kiépíteni. A klubtagság is változott. Feladatunknak te­kintettük egy rend­szeres klub­tagság kialakítását, természe­tesen ehhez megfelelő progra­mokat kellett szervezni, hogy klubunkat vonzóvá tegyük.­­ Úgy érzem, ez sikerült, hiszen múlt évi munkátok alapján ismét elértétek az 1980. évi szintet. Mit gondolsz, mi­nek köszönhetitek e kitüntető cím elnyerését? — Változatos, vonzó és ami nem elhanyagolható, minden­kit érdeklő programokkal kí­vántuk fejleszteni a klubtagok és a klubba esetenként leláto­­gatók önálló gondolkodását, kezdeményező készségét. Úgy vélem, ezen a téren legna­gyobb az előrelépés. A viták­hoz egyre többen mertek hoz­zászólni, saját est rendezését, vetélkedők összeállítását vál­lalták a klubtagok. Legaktí­vabbak: Kása Ottó, Jónás Pé­ter, Tóth János, Murányi Jú­lia. — Melyek voltak a legked­veltebb, illetve leglátogatot­tabb rendezvények? — Tavaly több jelentős deb­receni festőművésszel megis­merkedtünk, s ők szívesen hozták el egy-egy kiállítási anyagukat klubunkba. Csak néhány közülük: Horváth Ist­ván, Oláh Tibor, Szabó Antó­nia. A művészek és klubunk tagjai között mindig éles vita alakult ki. Most már a második tárlatot láthatjuk a klub falain tagságunk munkáiból, s erre nagyon büszkék vagyunk. — Sikeresen folytattuk a klub zenei rendezvényeit, me­lyeknek műsorát a Debreceni MÁv Filharmonikusok és a Debreceni Fúvósötös adta. — Nagy érdeklődést váltott ki az Utazás a föld körül so­rozatunk is, melynek két na­gyon sikeres estje volt: Boros Lajosnak a Rote Liederről és Szórádi Sándornak Mongóliá­ról szóló élménybeszámolója. Előbbi a humorfesztiválra írt műsorát is bemutatta. -L Nemcsak rendszeres, ha­nem alkalmi programjaitok is vanna­k. Melyek ezek? — A jól bevált sorozatok mellett szem előtt tartottuk a mindig nagy sikert elérő köny­­nyedebb, játékos esteket, fejtö­rőket, vetélkedőket. A FIN-na­­pok keretében veterántalálko­zót rendeztünk, itt idősebb pos­tás dolgozók mesélték el a fel­­szabadulás utáni idők hangu­latát. — Korábban az volt a gond, hogy kevés a postásfiatal és nem túl nagy a látogatottság. Változott-e a­ helyzet? — Sikerült kialakítani egy 20-25 fős klubtagságot, amely minden rendezvényünkön rendszeresen részt vesz Ezek háromnegyede postásfiatal. Tí­­zen-tizenöten alkalmanként lá­togatják rendezvényeinket. — Mit próbáltatok tenni, hogy még több rendszeres láto­gatótok legyen? — Klubunk nyitott jellegű. A KISZ-alapszervezetek által szervezett önálló klubestek rendszeresebbé és színvonala­sabbá tételét szorgalmazzuk. Úgy érezzük, hogy az írásos propagandán fölül, a szóbeli meggyőzést kell erősítenünk. — A sport nem kimondottan a klub profiljába tartozik, azonban ebben is értetek el si­kereket. — Igen, az elmúlt évben ezen a téren is előreléptünk. Különböző sportágakban (sakk, teke, asztalitenisz, lo­vaglás) házi versenyeket ren­deztünk és kispályás labdarú­gásban két kupát is elnyertünk. Ezek a sportversenyek, kirán­dulások is hozzájárulnak a klubtagság összekovácsolódá­­sához. — Befejezésül halljunk né­hány gondolatot ez évi tervei­tekről! — Éves munkaterv alapján dolgozunk. Ebben az évben is folytatjuk a korábban már jól bevált sorozatokat, vetélkedő­ket, 1-2 nevesebb előadót is szeretnénk meghívni, ősszel mi leszünk házigazdái a pos­tás klubvezetők országos ta­nácskozásának. Ettől az évtől a Vojtina bábegyüttes mellett a Karikás népzenei együttesre is építhetünk, ami még színe­sebbé teszi programjainkat. Munkánknak a tszb támoga­tása mellett a klub techn­ikai­­lag aránylag jól felszerelt he­lyiségei tág teret nyújtanak. — A kitüntetéshez gratulá­lok, további sikeres munkát kívánok. Kozempel Zsuzsa Ahol az emberré nevelés kezdődik KI TOD SZEBBEK MESÉT MOS­DA KI? Az alacsony széken az óvó­néni mesél. A nagy szőnyegen előtte kuporgó apró emberkék, s hátrébb helyet foglaló ven­dégsereg egyaránt lebilincselve hallgatja a rajzos táblákkal, színes kartonból kivágott figu­rákkal, bábokkal illusztrált történeteket a kisgidákról és a farkasról, a világgá ment nagyfülű csacsiról, Sün Ba­lázsról, a csillagszemű juhász­ról, a kiskakas gyémánt fél­krajcárjáról. Egy-egy izgalmas fordulatnál a gyerekek bele­belekiabálnak a cselekménybe, s amikor az óvó néni a török császár hangját utánozva, így szól a kiskakashoz: „hadd te­gyem a krajcárt a bő bugyo­­góm fenekébe”, a kicsik han­gosan hahotáznak. A színhely a Postás Műve­lődési Központ díszterme, ahol — a művelődési bizottság szervezésében — március 24- én első ízben rendezték meg a postás óvodai dolgozók or­szágos vers- és prózamondó versenyét. A Szociális Hivatal felügyelete alatt működő Bá­­thori utcai bölcsöde és a Chá­­zár András, a Rabinovics, a Verseny utcai, a Krisztina kör­úti, a Gorkij fasori, a Szent István téri, valamint a szegedi postás óvoda tizenhét „mese­mondó mesterének” teljesít­ményét nehéz volt rangsorolni, hiszen ahány produkció, any­­nyi pedagógus egyéniséget is­mert meg a hallgatóság. Az első díjat Mártonné Sza­bó Gabriella szegedi óvónő kapta, a rendkívüli ötletes kellékeivel keltett azonnali érdeklődést a gyerekekben, akik az asztalra kirakosgatott figurákat már a mese kezdete előtt felismerték, s izgatottan mutogattak rá a pirosbegyes kiskakasra, a papírmasé várra, a török császárra. A második helyezett Benked Katalin (Gor­kij fasori óvoda) csupán hang­ját, alakító készségét használ­ta eszközül. Ezt azonban olyan színvonalon, hogy bármikor kiállíthatná a rádióban esti mesét mondó művészek mellé. Más, de legalább ilyen sikeres módszert alkalmazott, és szin­tén szép eredményt ért el a harmadikként díjazott Szaba­dos Tiborné (Rabinovics ut­cai óvoda). Az első három he­lyezett értékes tárgyjutalmat nyert. Petőfi Sándor: Arany Laci­nak című versével aratott osztatlan sikert Tóthné Gyalus Márta (Cházár András utcai óvoda), s a répáról szóló, szin­tén képekkel illusztrált mesé­jével Szabó Mihályné (Szent István téri óvoda), aki úgy fe­jezte be frappánsan a mulat­ságos történetet, hogy egy nagy zacskóból valódi répasze­leteket osztott szét a gyerekek között. Más-más ötletéért, előadás­módjáért kapott dicséretet a mázas cseréptál ajándék mel­lé Somogyi Ágnes (Szeged), Erdélyi Bea (Verseny utcai óvoda), Mezőfi Lászlóné (Krisztina körúti óvoda), va­lamint Szatke Lászlóné és Zsarnóczai Andrea (Rabino­vics utcai óvoda). Nem lenne méltányos azonban, ha ki­hagynánk a többi versenyzőt: Rácz Péternét, Kiss Gergely­­nét, Pataki Istvánnét, Cser­­novszky Józsefnét, Povázsony Józsefnét, Ragoncza Gabriel­lát, Blaskovics Józsefnét, hi­szen ha mindenki nem is ke­rülhetett a díjazottak közé, mesemondói, pedagógiai felké­szültségük miatt a legkevésbé sem kellett restellkedniük. A zsűrizésben Szécsi Vilma, a Budapesti Gyermekszínház művésze, Németh Istvánné, a Postások Szakszervezete szo­ciálpolitikai csoportjának ve­zetője és dr. Iglói Károlyné óvodai szakfelügyelő műkö­dött közre. A sok jó előadás­ból nem volt könnyű kiválasz­tani a legjobbakat. Az értéke­lés szempontjainak (a mesélő személyisége, az összbenyomás, az artikuláció, a hangsúly, a megelevenítési készség, az ér­zelmi töltés, a kicsik aktivizá­lása), ugyanis szinte minden nevelő eleget tett, sokan azt is bebizonyítva: énekelni, verse­ket mondani, rajzolni legalább olyan jól tudnak, mint elbe­szélni. A résztvevők egyéni mélta­tása után a zsűri elnöke azzal a reménnyel zárta a jövőben kétévenként megismétlendő versenyt, hogy a jelenlegi, el­ső „mérkőzést” legalább ilyen magas színvonalú találkozók követik. A nagyobb közönség előtt is módot kínálva a pos­tás gyermekintézmények dol­gozóinak arra, hogy bebizo­nyítsák: a mese eszközeivel szintén képesek szolgálni a társadalom egyik legszebb cél­ját, a rájuk bízott gyermekek érzelmileg gazdag emberré ne­velését, ami bizony az óvo­dákban kezdődik. — 1. s. zs. — Nemcsak szóban, látnivalóban is megelevenedik a kiskakas és a török császár párbeszéde Anyám tyúkja a papírdarabkákból Óvodások kiállítása Cikkünk illusztrációja csu­­­pán az egyik a sok ötletes meghívó közül, melyet a részt­vevők több postaszervnek is elküldtek a postás óvodások március 23-tól 28-ig nyitva tartó rajz- és ábrázoláskiállí­tására. A már hagyományosnak mondható bemutatót ezúttal is a Benczúr utcai Művelődési Központban tartották, ahol már a hivatalos megnyitó előtt jóval összesereglettek az ámuldozó vendégek. Valóban csak bámulni lehetett, mit ké­pesek teremteni 3-6 esztendős gyerekek fogvájából, szövetda­rabkákból, pamutmaradékból, fogkrémes dobozból, ruhaszá­rító csipeszből, félbevágott babból, fecnire tépdesett szí­nes újságpapírból, száraz fale­­velekből. Jószerivel olyan anyagokból, amelyeket az át­lagos felnőtt elhajítani való hulladéknak tart. Nem így azok a postás óvó­nők, akik remek pedagógiai érzékkel és tudással keltik fel a minden kisgyermekben ott szunnyadó alkotókedvet, ki­bontakoztatva és tovább fej­lesztve amúgy is nagy képze­lőerejüket. Egy újságcikk ter­jedelme nem elegendő annak felsorolására: név szerint kik és mit rajzoltak, festettek, ra­gasztottak, kézimunkáztak a kiállításon szereplő hét buda­pesti, valamint a szegedi és debreceni óvodák „kis művé­szei” közül. Láttunk ugyanis lopótökrhagból sátrat, virágot, napot, hurkapálcikából szeke­ret, rajta vidám „pamut szál­lítmányt”. Tépésmozaikból „anyám tyúkját”, pingpong­labdából kiscsirkét, Gabi fog­krémes dobozból hosszú nya­kú zsiráfot. Fonalból, lencsé­ből malátakávészemből kiska­­kast, ragasztóval bekent lapra hintett lisztből tájképet, nem szólva a sok — zömmel zsír­krétával és temperával készí­tett — egyéni és kollektív kompozíciókról, mese- és vers­­illusztrációkról. Az utóbbiak közül a legtöbbet — a gyere­kek szívéhez úgy látszik, leg­közelebb álló — Petőfi Sán­dor, Illyés Gyula és Weöres Sándor költeményei ihlették. Ami pedig a mesealakok, az állatfigurák mellett szinte egyetlen ábrázolásról sem hiányzott: a nap, a hold, a felhők, a fű, a fa, a virág. Annak bizonyítékául, hogy a kicsiket a természet megfigye­lésére, szeretetére is már jó korán fogékonnyá teszik a pe­dagógusok — többek között a gyönyörű fekvésű, nagy park­kal körülvett érdi óvodában. A szó átvitt és szoros értel­mében is rendkívül színes öt­­letkavalkádot a helyszínen raj­­zolgatók, festegetők tették még elevenebbé: a kiállítás előké­szítéséből is nagy részt vállaló Bíró Károlyné felügyelete alatt a megnyitó napján a Ra­binovics utcai óvoda „alkotói”. Ki a padlóra fektetett nagy rajzlapon, ki az alacsony asz­talkára kikészített kellékkel produkálta azt, ami éppen eszébe jutott. A 6 esztendős Nemes Ágika például villámgyors mozdula­tokkal ügyeskedett fehér pa­pírra színes virágokat, a mel­lette guggoló anyukájának ért­hető büszkeségére. Nyers Esz­ti kifeszített, sötét selyemre festett fehér, lehajló fejű hó­virágokat, s fel se nézve a munkájából emígyen határoz­ta meg korát: „hat múltam, és hét leszek”. Ugyancsak nagy­­csoportos szomszédja, Tarr Agika,­­barna, fekete, piros, kék, zöld, sárga színekből zsír­­krétázott fülig mosolygó „szal­más bácsit”, mellé két ugri­­bugri malackát. Belőlük ugyan eredetileg még egyet szánt a rajzlapra, de végül úgy sike­redett, hogy a harmadik már nem fért el rajta, így ő „az ólban maradt”. A helyszínen készült műveket egyébként a felnőtt vendégeknek ajándé­kozták a gyerekek, így jutott hozzá e sorok írója is a vidám „malacos társasághoz”. Amint később Somogyi Lász­­lónétól, a Szociális Hivatal el­látási osztályvezetőjétől meg­tudtuk: ehhez hasonló bemu­tatót a művelődési házon kí­vül a postás óvodákat patro­náló szocialista brigádok üze­meiben szintén rendeztek már, sőt a 13-14 éves korosztály­nak országos kiállítása is volt. Ez annál inkább nagy ered­mény, mert arról tanúskodik: a tizenévesek egy része tovább fejlődhetett abban, aminek az alapjait egykor az óvodában tanulták meg. A kiállításon részt vevő óvónők ugyanis el­mondták: sajnos, ez ritkán jel­lemző az általános iskolákra, melyek többségében nem szo­kásos az ilyenfajta ábrázolási módok oktatása. Pedig — és ennek a kiállí­tásnak talán ez volt a legfőbb pedagógiai tanulsága — az óvodákban nem leendő képző­művészeket nevelnek. Csupán átlagos, „mindennapi” kisgye­rekek fantáziáját, kézügyessé­gét igyekeznek az adottságaik­nak megfelelő legmagasabb fokra fejleszteni. Későbbi, akaratlan elsorvasztása ezért az óvónők fáradozása, több esztendei munkája miatt is nagy kár. De főképpen azért, mert ezt a későbbi felnőtt ér­zelemgazdagsága, szépre való fogékonysága, kifejező készsé­ge sínyli meg valójában. — Simon — SZERETETTEL MEGHÍVJUK A POSTÁS ÓVODÁK ÁBRÁZOLÁSKIÁLLÍTÁSÁRA A POSTÁS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBA Postás Dolgozó 7

Next