Postás Dolgozó, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
Dorottya és társai Dorottya eltévedt. Ezúttal nem Kaposvárra ment társat keresni, hanem a mátészalkai postás KISZ-esek farsangi mulatságára. Itt sem kellett csalódnia, a délutáni műsor és a késő éjszakába nyúló táncmulatság alatt igen jól érezte magát a bál egész közönségével együtt. A sikert ugyan most is meg kellett osztania, ha nem is a széptevő Oporral, de itteni vetélytársa, a postás holló sem adta alább: a postai hétköznapokon ellesett és rigmusokban közreadott pillanatfelvételein — ráismerve a modellekre — az egybegyűltek igencsak jól szórakoztak. Ha a bál fórumnak tekinthető, éjfél után hozott határozatát végre is kell hajtani. Eszerint: jövőre ismét találkoznak. Felelős a klubvezető, Kubinyi Csabáné Más csak levelenként szedi... Négyszeres aranykoszorús ifjúsági klub A területi szakszervezeti bizottság irányítása alatt álló debreceni Király Zsuzsanna Ifjúsági Klub 1982. évi munkája alapján immár negyedik alkalommal nyerte el az Aranykoszorús Ifjúsági Klub címet. Míg a megyében hárman, Debrecenben egyedül ők kapták meg e kitüntetést. 1974 óta ezenkívül ötször Kiváló Ifjúsági Klub címet és egy alkalommal a Vojtina bábegyüttessel közösen nívódíjat kaptak. A kitüntetést március 26-án, Balmazújvároson egésznapos klubtalálkozó keretén belül vették át, 2000 forintos vásárlási utalvánnyal együtt. Ezt a klub felszereltségének javítására kívánják felhasználni. A klub vezetőjével, Végh Lászlóval beszélgettem a klubéletről, az elért eredményekről. — Tudom, hogy 1981 óta vezeted a klubot, s az sem titok, hogy egy jól működő, többszörösen kitüntetett klub irányítását vetted át. Hogy érzed, sikerült-e áthidalni a váltással járó nehézségeket? — Kezdetben igen nehéz helyzetben voltunk, hiszen az örökölt kapcsolatokhoz újakat kellett kiépíteni. A klubtagság is változott. Feladatunknak tekintettük egy rendszeres klubtagság kialakítását, természetesen ehhez megfelelő programokat kellett szervezni, hogy klubunkat vonzóvá tegyük. Úgy érzem, ez sikerült, hiszen múlt évi munkátok alapján ismét elértétek az 1980. évi szintet. Mit gondolsz, minek köszönhetitek e kitüntető cím elnyerését? — Változatos, vonzó és ami nem elhanyagolható, mindenkit érdeklő programokkal kívántuk fejleszteni a klubtagok és a klubba esetenként lelátogatók önálló gondolkodását, kezdeményező készségét. Úgy vélem, ezen a téren legnagyobb az előrelépés. A vitákhoz egyre többen mertek hozzászólni, saját est rendezését, vetélkedők összeállítását vállalták a klubtagok. Legaktívabbak: Kása Ottó, Jónás Péter, Tóth János, Murányi Júlia. — Melyek voltak a legkedveltebb, illetve leglátogatottabb rendezvények? — Tavaly több jelentős debreceni festőművésszel megismerkedtünk, s ők szívesen hozták el egy-egy kiállítási anyagukat klubunkba. Csak néhány közülük: Horváth István, Oláh Tibor, Szabó Antónia. A művészek és klubunk tagjai között mindig éles vita alakult ki. Most már a második tárlatot láthatjuk a klub falain tagságunk munkáiból, s erre nagyon büszkék vagyunk. — Sikeresen folytattuk a klub zenei rendezvényeit, melyeknek műsorát a Debreceni MÁv Filharmonikusok és a Debreceni Fúvósötös adta. — Nagy érdeklődést váltott ki az Utazás a föld körül sorozatunk is, melynek két nagyon sikeres estje volt: Boros Lajosnak a Rote Liederről és Szórádi Sándornak Mongóliáról szóló élménybeszámolója. Előbbi a humorfesztiválra írt műsorát is bemutatta. -L Nemcsak rendszeres, hanem alkalmi programjaitok is vannak. Melyek ezek? — A jól bevált sorozatok mellett szem előtt tartottuk a mindig nagy sikert elérő könynyedebb, játékos esteket, fejtörőket, vetélkedőket. A FIN-napok keretében veterántalálkozót rendeztünk, itt idősebb postás dolgozók mesélték el a felszabadulás utáni idők hangulatát. — Korábban az volt a gond, hogy kevés a postásfiatal és nem túl nagy a látogatottság. Változott-e a helyzet? — Sikerült kialakítani egy 20-25 fős klubtagságot, amely minden rendezvényünkön rendszeresen részt vesz Ezek háromnegyede postásfiatal. Tízen-tizenöten alkalmanként látogatják rendezvényeinket. — Mit próbáltatok tenni, hogy még több rendszeres látogatótok legyen? — Klubunk nyitott jellegű. A KISZ-alapszervezetek által szervezett önálló klubestek rendszeresebbé és színvonalasabbá tételét szorgalmazzuk. Úgy érezzük, hogy az írásos propagandán fölül, a szóbeli meggyőzést kell erősítenünk. — A sport nem kimondottan a klub profiljába tartozik, azonban ebben is értetek el sikereket. — Igen, az elmúlt évben ezen a téren is előreléptünk. Különböző sportágakban (sakk, teke, asztalitenisz, lovaglás) házi versenyeket rendeztünk és kispályás labdarúgásban két kupát is elnyertünk. Ezek a sportversenyek, kirándulások is hozzájárulnak a klubtagság összekovácsolódásához. — Befejezésül halljunk néhány gondolatot ez évi terveitekről! — Éves munkaterv alapján dolgozunk. Ebben az évben is folytatjuk a korábban már jól bevált sorozatokat, vetélkedőket, 1-2 nevesebb előadót is szeretnénk meghívni, ősszel mi leszünk házigazdái a postás klubvezetők országos tanácskozásának. Ettől az évtől a Vojtina bábegyüttes mellett a Karikás népzenei együttesre is építhetünk, ami még színesebbé teszi programjainkat. Munkánknak a tszb támogatása mellett a klub technikailag aránylag jól felszerelt helyiségei tág teret nyújtanak. — A kitüntetéshez gratulálok, további sikeres munkát kívánok. Kozempel Zsuzsa Ahol az emberré nevelés kezdődik KI TOD SZEBBEK MESÉT MOSDA KI? Az alacsony széken az óvónéni mesél. A nagy szőnyegen előtte kuporgó apró emberkék, s hátrébb helyet foglaló vendégsereg egyaránt lebilincselve hallgatja a rajzos táblákkal, színes kartonból kivágott figurákkal, bábokkal illusztrált történeteket a kisgidákról és a farkasról, a világgá ment nagyfülű csacsiról, Sün Balázsról, a csillagszemű juhászról, a kiskakas gyémánt félkrajcárjáról. Egy-egy izgalmas fordulatnál a gyerekek belebelekiabálnak a cselekménybe, s amikor az óvó néni a török császár hangját utánozva, így szól a kiskakashoz: „hadd tegyem a krajcárt a bő bugyogóm fenekébe”, a kicsik hangosan hahotáznak. A színhely a Postás Művelődési Központ díszterme, ahol — a művelődési bizottság szervezésében — március 24- én első ízben rendezték meg a postás óvodai dolgozók országos vers- és prózamondó versenyét. A Szociális Hivatal felügyelete alatt működő Báthori utcai bölcsöde és a Cházár András, a Rabinovics, a Verseny utcai, a Krisztina körúti, a Gorkij fasori, a Szent István téri, valamint a szegedi postás óvoda tizenhét „mesemondó mesterének” teljesítményét nehéz volt rangsorolni, hiszen ahány produkció, anynyi pedagógus egyéniséget ismert meg a hallgatóság. Az első díjat Mártonné Szabó Gabriella szegedi óvónő kapta, a rendkívüli ötletes kellékeivel keltett azonnali érdeklődést a gyerekekben, akik az asztalra kirakosgatott figurákat már a mese kezdete előtt felismerték, s izgatottan mutogattak rá a pirosbegyes kiskakasra, a papírmasé várra, a török császárra. A második helyezett Benked Katalin (Gorkij fasori óvoda) csupán hangját, alakító készségét használta eszközül. Ezt azonban olyan színvonalon, hogy bármikor kiállíthatná a rádióban esti mesét mondó művészek mellé. Más, de legalább ilyen sikeres módszert alkalmazott, és szintén szép eredményt ért el a harmadikként díjazott Szabados Tiborné (Rabinovics utcai óvoda). Az első három helyezett értékes tárgyjutalmat nyert. Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versével aratott osztatlan sikert Tóthné Gyalus Márta (Cházár András utcai óvoda), s a répáról szóló, szintén képekkel illusztrált meséjével Szabó Mihályné (Szent István téri óvoda), aki úgy fejezte be frappánsan a mulatságos történetet, hogy egy nagy zacskóból valódi répaszeleteket osztott szét a gyerekek között. Más-más ötletéért, előadásmódjáért kapott dicséretet a mázas cseréptál ajándék mellé Somogyi Ágnes (Szeged), Erdélyi Bea (Verseny utcai óvoda), Mezőfi Lászlóné (Krisztina körúti óvoda), valamint Szatke Lászlóné és Zsarnóczai Andrea (Rabinovics utcai óvoda). Nem lenne méltányos azonban, ha kihagynánk a többi versenyzőt: Rácz Péternét, Kiss Gergelynét, Pataki Istvánnét, Csernovszky Józsefnét, Povázsony Józsefnét, Ragoncza Gabriellát, Blaskovics Józsefnét, hiszen ha mindenki nem is kerülhetett a díjazottak közé, mesemondói, pedagógiai felkészültségük miatt a legkevésbé sem kellett restellkedniük. A zsűrizésben Szécsi Vilma, a Budapesti Gyermekszínház művésze, Németh Istvánné, a Postások Szakszervezete szociálpolitikai csoportjának vezetője és dr. Iglói Károlyné óvodai szakfelügyelő működött közre. A sok jó előadásból nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat. Az értékelés szempontjainak (a mesélő személyisége, az összbenyomás, az artikuláció, a hangsúly, a megelevenítési készség, az érzelmi töltés, a kicsik aktivizálása), ugyanis szinte minden nevelő eleget tett, sokan azt is bebizonyítva: énekelni, verseket mondani, rajzolni legalább olyan jól tudnak, mint elbeszélni. A résztvevők egyéni méltatása után a zsűri elnöke azzal a reménnyel zárta a jövőben kétévenként megismétlendő versenyt, hogy a jelenlegi, első „mérkőzést” legalább ilyen magas színvonalú találkozók követik. A nagyobb közönség előtt is módot kínálva a postás gyermekintézmények dolgozóinak arra, hogy bebizonyítsák: a mese eszközeivel szintén képesek szolgálni a társadalom egyik legszebb célját, a rájuk bízott gyermekek érzelmileg gazdag emberré nevelését, ami bizony az óvodákban kezdődik. — 1. s. zs. — Nemcsak szóban, látnivalóban is megelevenedik a kiskakas és a török császár párbeszéde Anyám tyúkja a papírdarabkákból Óvodások kiállítása Cikkünk illusztrációja csupán az egyik a sok ötletes meghívó közül, melyet a résztvevők több postaszervnek is elküldtek a postás óvodások március 23-tól 28-ig nyitva tartó rajz- és ábrázoláskiállítására. A már hagyományosnak mondható bemutatót ezúttal is a Benczúr utcai Művelődési Központban tartották, ahol már a hivatalos megnyitó előtt jóval összesereglettek az ámuldozó vendégek. Valóban csak bámulni lehetett, mit képesek teremteni 3-6 esztendős gyerekek fogvájából, szövetdarabkákból, pamutmaradékból, fogkrémes dobozból, ruhaszárító csipeszből, félbevágott babból, fecnire tépdesett színes újságpapírból, száraz falevelekből. Jószerivel olyan anyagokból, amelyeket az átlagos felnőtt elhajítani való hulladéknak tart. Nem így azok a postás óvónők, akik remek pedagógiai érzékkel és tudással keltik fel a minden kisgyermekben ott szunnyadó alkotókedvet, kibontakoztatva és tovább fejlesztve amúgy is nagy képzelőerejüket. Egy újságcikk terjedelme nem elegendő annak felsorolására: név szerint kik és mit rajzoltak, festettek, ragasztottak, kézimunkáztak a kiállításon szereplő hét budapesti, valamint a szegedi és debreceni óvodák „kis művészei” közül. Láttunk ugyanis lopótökrhagból sátrat, virágot, napot, hurkapálcikából szekeret, rajta vidám „pamut szállítmányt”. Tépésmozaikból „anyám tyúkját”, pingponglabdából kiscsirkét, Gabi fogkrémes dobozból hosszú nyakú zsiráfot. Fonalból, lencséből malátakávészemből kiskakast, ragasztóval bekent lapra hintett lisztből tájképet, nem szólva a sok — zömmel zsírkrétával és temperával készített — egyéni és kollektív kompozíciókról, mese- és versillusztrációkról. Az utóbbiak közül a legtöbbet — a gyerekek szívéhez úgy látszik, legközelebb álló — Petőfi Sándor, Illyés Gyula és Weöres Sándor költeményei ihlették. Ami pedig a mesealakok, az állatfigurák mellett szinte egyetlen ábrázolásról sem hiányzott: a nap, a hold, a felhők, a fű, a fa, a virág. Annak bizonyítékául, hogy a kicsiket a természet megfigyelésére, szeretetére is már jó korán fogékonnyá teszik a pedagógusok — többek között a gyönyörű fekvésű, nagy parkkal körülvett érdi óvodában. A szó átvitt és szoros értelmében is rendkívül színes ötletkavalkádot a helyszínen rajzolgatók, festegetők tették még elevenebbé: a kiállítás előkészítéséből is nagy részt vállaló Bíró Károlyné felügyelete alatt a megnyitó napján a Rabinovics utcai óvoda „alkotói”. Ki a padlóra fektetett nagy rajzlapon, ki az alacsony asztalkára kikészített kellékkel produkálta azt, ami éppen eszébe jutott. A 6 esztendős Nemes Ágika például villámgyors mozdulatokkal ügyeskedett fehér papírra színes virágokat, a mellette guggoló anyukájának érthető büszkeségére. Nyers Eszti kifeszített, sötét selyemre festett fehér, lehajló fejű hóvirágokat, s fel se nézve a munkájából emígyen határozta meg korát: „hat múltam, és hét leszek”. Ugyancsak nagycsoportos szomszédja, Tarr Agika,barna, fekete, piros, kék, zöld, sárga színekből zsírkrétázott fülig mosolygó „szalmás bácsit”, mellé két ugribugri malackát. Belőlük ugyan eredetileg még egyet szánt a rajzlapra, de végül úgy sikeredett, hogy a harmadik már nem fért el rajta, így ő „az ólban maradt”. A helyszínen készült műveket egyébként a felnőtt vendégeknek ajándékozták a gyerekek, így jutott hozzá e sorok írója is a vidám „malacos társasághoz”. Amint később Somogyi Lászlónétól, a Szociális Hivatal ellátási osztályvezetőjétől megtudtuk: ehhez hasonló bemutatót a művelődési házon kívül a postás óvodákat patronáló szocialista brigádok üzemeiben szintén rendeztek már, sőt a 13-14 éves korosztálynak országos kiállítása is volt. Ez annál inkább nagy eredmény, mert arról tanúskodik: a tizenévesek egy része tovább fejlődhetett abban, aminek az alapjait egykor az óvodában tanulták meg. A kiállításon részt vevő óvónők ugyanis elmondták: sajnos, ez ritkán jellemző az általános iskolákra, melyek többségében nem szokásos az ilyenfajta ábrázolási módok oktatása. Pedig — és ennek a kiállításnak talán ez volt a legfőbb pedagógiai tanulsága — az óvodákban nem leendő képzőművészeket nevelnek. Csupán átlagos, „mindennapi” kisgyerekek fantáziáját, kézügyességét igyekeznek az adottságaiknak megfelelő legmagasabb fokra fejleszteni. Későbbi, akaratlan elsorvasztása ezért az óvónők fáradozása, több esztendei munkája miatt is nagy kár. De főképpen azért, mert ezt a későbbi felnőtt érzelemgazdagsága, szépre való fogékonysága, kifejező készsége sínyli meg valójában. — Simon — SZERETETTEL MEGHÍVJUK A POSTÁS ÓVODÁK ÁBRÁZOLÁSKIÁLLÍTÁSÁRA A POSTÁS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBA Postás Dolgozó 7