Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)
1922-08-11 / 59. szám
TOMAa^r S Prága, péntek, 1922. augusztus 11. Kga Ét Mx ffJMydnn vbsbb* iwwh Előfizetési árak bel- és külföldön: Mm ffjM ff Mg ffjffBffT $x £ rffkffm ffior*a Jeet AmF ff8ff ^ egész évre 300 Ke. félévre 150 Ke,# / mifw ffJL. W/JLJL# ^wWmM « ffmSm 3*9 ffHf ÍB& ^8$®^ ffly 1M9 MM ilisr É&ffl ÍShb' ipSS’fsls Folyószámlák: PostatakarékpénzfffffS ® 8 MM §5? /® 8bP Mu ÉS? AWW 8*1 lg* Bfsff tár clearing-szám 48773, Deutsche IkXT WE ,Jmfffffff mg .JBML >* Agrár- und Industrie Bank Prága w ük* ^r^fcmCTrnichill és Hungária Bank R.-T. Budapest. jfejpPy — Sürgönyeim Hírlap, Praha. — Szerkesztőség: POLITIKAI NAPILAP Kiadóhivatal: Prága-II., Stépánská ulice 40. I. ” , „ Prága-I., Na Pergttfné 6. I. Telefon: 30—349. Felelős szerkesztő: FLACHBARTH ERNŐ dr. Telefon: 33—44. A magyar iskolák. írta: Petrogalli Oszkár. Besztercebánya, augusztus 10. A magyarság megmozdult a magyar iskollák védelmében és megmozdulásában Örvéndetes erőt, öntudatot, elszántságot és legfőképp egységet mutatott- Eddig mintegy tizenkét helyen impozáns népgyűlések keretében nyilvánította ki amak elhatározását, hogy kulturális téren biztosított jogaiért a harcot nem csak felveszi, hanem végig folytatja mindaddig, amíg a mozgalom célját teljesen el nem {értő és összes, az alkotmány keretei közötti mozgó követelései valóra nem váltak-Nemzetünk életerejét biztosítja, hogy a mmozgalom egyforma lelkesedéssel indult meg Pozsonyban épp úgy, mint Nagyszőlősön. A cseh-szlovák köztársaságban lakó magyarságnak egysége az egész területen megvolt eddig is és pedig úgy a polgári, mint a munkáspártokban. Az iskolakérdés azonban megteremtette az egész magyarságnak egységes frontját. A magyar népnek összes pártjai, minden osztálya találkozott a magyar iskolákért megindított küzdelemben. A polgári pártokkal közös népgyűléseket tartottak a munkások pártjai és e gyűléseken a polgári pártok szónokai mellett felszólaltak a kommunista és szociáldemokrata pártok szónokai is s a magyarság összes pártjaiból és osztályaiból összegyűlt tömegek egyhangú lelkesedéssel és egyértelmű elszántsággal szögeznék le az iskolakérdés terén fennálló követeléseiket. Július 16-án Rozsnyón a magyar iskoláért megtartott nagygyűlésen a polgárok ezrei mellett jelen voltak a munkások ezrei is. A falu népének tömeges megjelenése és a munkásságnak csatlakozása hatalmas bizonyítékát szolgáltatta a magyar nép politikai érettségének és emelkedett gondolkodásának- Hiszen Rozsnyón csak a főgimnázium mellett felállítandó parallel osztályokat követelte az elfogadott határozat és a gimnáziumokba a falusi nép és a munkásosztály gyermekei csak elvétve kerülnek, így tehát közvetlenül nem a népnek a bajáról és sérelmeiről van szó. De a nép szélesebb látóköre fölfogta a kérdésnek fontosságát és tudatában van annak, hogy az a nép veszve van, amelynek nincs iskolázott intelligenciája. Áthatotta a népet az a kötelességérzet, hogy a küzdelmet nemcsak saját magunk kenyeréért és jólétéért kell folytatnunk, de kötelességeink vannak a nemzet egyetemével szemben is és nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is kell dolgoznunk-Rozsnyón a munkásosztály jelen volt a gyűlésen, jelenlétével, helyeslésével és szavazatával kifejezésre juttatta, hogy szolidáris a polgári pártokkal az iskolakérdésben fölállított követelések terén és demonstrálta elszántságát, hogy a magyar népnek az iskolakérdésekben biztosított jogaiért, azoknak megtartásáért és megvalósításáért a harcot végig fogja küzdeni Munkácson és e hónap 6-án Losoncon megtartott népgyűléseken már hivatalos szónokaik lelkes és erőteljes beszédek kíséretében nyíltan hirdették, hogy a közöttünk létező, áthidalhatlan ellentétek és világfelfogásunk különbözősége sem lesz akadálya annak, hogy népünk iskoláiért, műveltségéért, jövőjéért a harcot együtt vívjuk meg. Losoncon ezt Kunst Róbert, a kommunista párt egyik nemzetgyűlési képviselője így fejezte ki: „Vállt a vállhoz, kezet a kézben, egyesült erővel1i fogjuk végigvívni ezt a harcot. koraigényei érdekében megindított propagandával szemben nem vethetik föl azt a vádat, amit eddig küzdelmeink során unos-untalan hallottunk, hogy ez csak a magyarság egy töredékének, „a régi reakciót" visszasíró elemeknek mesterséges hangulatkeltése. Ez az egész magyarságnak egységes, elszánt, meg nem ingatható akarata- A hatalomnak birtokosai pedig vessenek számot magukkal. Egy nép egységes állásfoglalásával, harci készségével szembehelyezkedni veszélyes az állami legfőbb érdekei szempontjából és a legkönnyelműbb hazárdjáték az állam pótolhatatlan értékeivel-A losonci gyűlésen magam is részt vettem és így benyomásaimat közvetlen szereztem meg. A gyűlés egybehivói — ama felfogásból indulva ki, hogy a magyar iskolák kérdése a magyar népnek belügye, amelyet saját magának,,, önerejéből kell kivívnia — csupán a magyar népet kérték fel a gyűlésen való megjelenésre. Ennek dacára a gyűlésen a város és a környékbeli falvak szlovák lakossága is jelentékeny számban jelent meg. Az elhangzott beszédekkel és a felolvasott határozati javaslattal szemben nem tiltakozott, sőt azokat magáévá tette. Az egyik szónok szlováknak mondotta magát és eme kijelentése után nyomban hozzáfűzte, hogy ez semmiképp sem gátolja abban, hogy a magyarság követelései mellett szólaljon fel, miután azokat jogosaknak és helyeseknek ismeri el. A határozati javaslat felolvasásakor pedig szlovák testvéreink a javaslat olyan értelmű módosítását követelték, hogy a követeléseket nemcsak a magyar nép, hanem a szlovák nép nevében is terjesszék elő. Ezt a nem várt segítséget megindult hálával kell itt leszögezni. Ezt nekünk sohasem szabad elfelejtenünk, bármit is hozna magával a jövő. A harc a magyar iskolákért megindult Szlovenszkó és Ruszinszkó egész területén a magyar népnek minden rétege hirdette és magáévá tette ezt a harcot. Alkotmányos úton, azon az uton, amelyet a közvélemény saját akaratának kinyilvánítására föl szokott használni, kifejezte őszintén és határozottan a maga akaratát. A gyűlések nagyobb része immár lezajlott, de az igazi küzdelem csak majd ezután fog kezdődni. A gyűlések nekünk erőt és bizalmat adnak ennek a harcnak végigküzdéséhez. Erőt ad az a tudat, hogy mögöttünk az egész magyar nép akarata és parancsa, bizalmat ad az a tudat, hogy ezt a harcot nem a velünk együtt lakó többi néppel, nemzettel szemben kell megvívnunk. Velünk szemben csak a most uralkodó kormányzati rendszer áll. A kimenetel nem kétes, mi győzni fogunk- Vagy megadja a kormányzati rendszer azt, amit követelünk és amihez nekünk jogunk van a nem írott öröktörvények és az írott szakaszokba foglalt törvények alapján, vagy pedig megtagadja azok teljesítését, de ezzel nem a mi követeléseinket, hanem saját sorsát pecsételi meg. A keresztényszociális párt szlovák osztálya nem olvad be a Hlinka-pártba. A magyarságnak iskolakövetelései és isA párt szlovák lapjainak sorsa. — Az elnökhöz nem küldenek memorandumot. Zsolna, augusztus 10. (Saját tudósítónk jelentése.) A keresztényszociális párt szlovák osztályának országos választmánya e hónap 8-án Zsolnán látogatott vezérlőbizottsági ülést tartott, amelyen úgy a nyugati, mint a keleti szlovák delegátusok majdnem teljes számban megjelentek. Az értekezletet Petrásek Ágoston elnök távollétében Dobránszky János esperes, a keleti szlovák osztály elnöke nyitotta meg. Az ügyek előadója Kunka János volt- Az értekezletnek legfontosabb pontja volt: a keresztényszociális párt állásfoglalása a másik keresztény testvérpárttal, a Hlinka-féle néppárttal szemben. A vezérlőbizottság egyhangúlag kimondta, hogy a keresztényszociális párt szlovák osztálya továbbra is a mostani keretben kíván maradni s önállóan küzdeni a szlovákság érdekeiért. A néppártot, mint keresztény pártot támogatni fogja, de nem olvad bele. E határozat okai a következők: A néppárt ugyanis, noha kereszténynek, helyesebben katolikusnak mondja magát, mégis különbséget tesz keresztény, illetve katolikus és katolikus között és sovén politikát folytat. Emiatt a keresztény erők szétforgácsolódnak s — amint azt ma az egész vonalon látjuk — a keresztény érdekek tért veszítenek. A keresztényszociális párt, mint internacionális párt nem veszi be politikájába a nemzetiségi kérdést, mert elsősorban keresztény. A keresztény felebaráti szeretetet pedig nemcsak hirdetni, de valóban gyakorolni is kötelessége a pártnak. A keresztény szlovák érdekek is azt kívánják, hogy a tisztán keresztény alapon álló keresztényszociális szlovák osztály önállóan fejtse ki közhasznú működését. Hogy a keresztényszociális párt szlovák osztályának eme felfogása a helyes és közóhajnak megfelel, azt ékesszólóan igazolja Mudrony János néppárti szenátor, a szlovák nép hűséges és igaz fia, aki nem a sovinizmust hirdeti, hanem az őslakosság egységes tömörülését az autonomista frontba és TÁRCA A fekete grófnő. írta: Szentgyörgyi Ferenc. Még innen voltam az élet örök nagy problémáin, de már túl a kamaszkor első ijedt csodálkozásain. Már tudtam, hogy nem minden reménytelen szerelem végződik halállal és az az eskü, amit tíz esztendős koromban fogadtam a harangozó mezítlábas leányának, nem szól egy egész életre. Ebben az esztendőben kaptam meg az első hosszú nadrágot és ennek az évnek nyarán vitt el magával anyám a Balaton mellé egy csendes, tiszta kis faluba, hogy a vakáció néhány hetét vele, mellette töltsem el, mindkettőnk nagy gyönyörűségére. A falu jó félórányira volt a Balatontól és az út, amely odáig vezetett, öreg, lombos platánfák sorfala között futott. A ház, amelyben laktunk, olyan penzióféle volt, emeletes, takaros épület, zöldzsalus ablakokkal, körülötte hatalmas kerttel, ahol reggelenként bódító részeg illatot terjesztettek a tarka, színes virágok ezrei. Nyűgöd, csendes hely volt, ahol a gazdán és rajtunk kivül egy nyugalmazott ezredes felesége lakott és még valaki, akiről az első napokban anyám és az ezredesné beszélgetéséből csak annyit tudtam, hogy grófnő és nem érintkezik senkivel. Az ebédjét és a vacsoráját szobájában fogyasztja el, amely az első emeleten volt, közvetetlenül a mi szobánk mellett. A közös étkezésen, a penzió halljában nem vett részt sohasem és a szobáját is csak akkor hagyta el, mikor a vendégek már lementek a tóhoz fürödni. A vakáció első napjai mámoros boldogságban teltek el. Kora reggel már versenyt fütyültem a madarakkal, órák hosszat elkószáltam az idegen, ismeretlen földeken, meghempergetőztem a rét selymes, zöld pázsitjában és gyönyörködtem pompás izmaimban, amikor azok duzzadtan dolgoztak a Balaton kemény, hűvös vizében. Esténként fáradtan dőltem le az ágyra és nyitott ablak mellett, amelyen át halkan suhant be Julius langyos leheltete, egészséges, mély alvással tudtam reggelig. Az anyám csillogó szemekkel, boldogságtól sugárzó arccal nézte szilaj kedvteléseimet és gyönyörködött bennem. Én meg újra és újra mindig nagyobb és nagyobb lendülettel vetettem bele magam az élvezetekbe, friss, szenzációs felfedezéseket tettem, falusi komondorokkal verekedtem, rozoga lélekvesztőn nekivágtam a haragos víznek, nyári mennydörgés, villamos zivatarkor jegenyefák csúcsán bőrig ázattam magamat és boldogan, mámorosan örültem az életnek, amit még nem ismertem. Két hétig tartott ez igy, azután belefáradtam. Meguntam. Hirtelen, szinte egyik napról a másikra, jött ez igy. Nem érdekelt a rét, a mező, nem a madárfütty és untam a tó örökös egyhangú zúgását. Megszoktam mindent, untatott, fárasztott minden. És két hét után először, nem mentem el reggel hazulról, hanem ott maradtam a penzió habljában, asztal mellett és fásultan, üresen bámultam ki a kertbe, ahol a rózsák, a virágok lustán, fáradtan hajtották meg fejüket az égből lecsurgó forró nyári napsugárban. Sokáig, nagyon sokáig ültem ott egyedül, amíg a nap izzó fénye áttört a lombsátoron, beszökött az ablakon és ajtón, hogy egyszerre elviselhetetlen, tikkasztó hőség lett. Akkor fölkeltem és petyhüdten, unottan elindultam föl a lépcsőkön az emeletre, a szobánk felé. Gondoltam, ott fenn hűvös van, végigfekszem a pamlagon, talán olvasok, vagy behunyt szemmel várok, amíg ebédelni hívnak. Lustán, botorkálva mentem a lépcsőkön, egyik kezemmel a karfába kapaszkodtam, mintha attól féltem volna, hogy a lábaim nem is bírják el az emeletig. Fejem a mellemre csúszott, mint az élet viharában megtépázott férfiaké. Amikor a lépcső első kanyarulatához értem, egyszerre ruhasuhogást, selyemzizegést hallottam és olyan illat szállott, csapott felém, mint kint a penzió kertjében hajnalban, a virágágyak között. Ijedten kaptam fel fejemet. Egy asszony állott előttem. Ott a lépcsőn, egy fokkal feljebb, mint én. Az asszony rámnézett, mosolygott, a szája szétnyílt, mint piros bimbó nedves szirma és én nem tudtam megmozdulni. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér és reszketek. Féltem, remegtem, dideregtem. Az asszony ekkor fejebb lépett egy lépcsőfokkal, kinyújtotta a karját és megfogta az államat. Fejemet, amely ismét előre akart bukni, kissé hátranyomta, hogy az arcomba nézhessen. Én fölpillantottam, rémült, ijedt tekintettel, hogy azután újra szégyenkezve, remegve csukjam be a szememet, mosolygott, emlékszem. Az asszony akkor is két piros, nedves szája széle remegett, amikor kezét elvette ajkamról és nagyon halkan mondotta: — Milyen szép szeme van magának! Nem bírtam tovább. Zugó fejjel, ziháló mellel szaladtam föl az emeletre, egyszerre két lépcsőfokot is ugorva, fölszakítottam a szobánk ajtaját és szinte úgy estem rá a pamlagra. Fejemet belegyűrtem a vánkosok közé és fáztam, hogy a fogam vacogott. Sokáig feküdtem igy arccal a pamlag felé fordulva, majd felkönyököltem és arra próbáltam visszaemlékezni, ami ott történt velem a kissé homályos lépcsőházban. És az asszonyra. Hogy milyen volt az, aki megfogta az ajkamat és a kezének, éreztem, olyan illata volt, mint a levegőnek otthon, a kisvárosban, a Szent Antal-patikában. Akkor hirtelenében csak annyit tudtam megállapítani róla, hogy a haja fekete színben ragyogott és hogy sohasem láttam azelőtt. Azután újra az illatos finom kezére gondoltam, amely az ajkamhoz ért. Miért remegtem meg ettől az érintéstől és miért szökött vér az arcomba? Hiszen simogatott engem már asszonyi kéz, csókoltak már engem nénikék, szépek, tiszták, mások is mondták, hogy szép a szemem, hogy a hajam olyan lágy, puha, finom, mint a lányoké és... Akkor hűvösek voltak ezek az érintések, hidegek, szárazak a csókok és nem szerettem, ha dicsérték rajtam azt, amiről én nem tehetek. És most ez az egyetlen