Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)

1924-10-01 / 223. (671.) szám

25 A cseh nemzeti demokraták sajnálkoznak Prága, szeptember 30. :A Nor­ Listy sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a parlament még­ mindig nem intézte el az állami tényleges és nyugdíjas alkalmazottak illetményrendezését. A lap leghatározottabban elutasítja azt a , gyanúsí­a­tást", hogy a nemzeti demokratáik létszám­­lapasztásra gondolnának és azt hangoztatja, hogy Kramárék a parlament elsőrendű köte­lességének tartják a tisztviselőkérdés meg­oldását. A nemzeti demokrata Nár. Listy né­hány hét előtt másként beszélt: azt ígérte, hogy a párt­­kabinet­ kérdést csinál a tisztvi­selők ügyéből. Ma csupán sajnálkozó sza­vakkal akarja elintézni az ügyet. Kramárék­­nak módjukban volt a kérdést kiélezni — ha akarták volna, a baj azonban ott van, hogy a kormánypártok mostohagyermekként keze­lik az állam alkalmazottait s nincsen komoly szándékukban a fizetésjavítás. Dénes lapja üni­srél Prága, szeptember 30. Pár nap előtt vezető cikkünkben fej­tegettük azt a kérdést, milyen jelentősége­­ van Benes politikájára nézve annak az ese­ménynek, hogy Radics a jugoszláv kor­mányzásnak aktív tényezőjévé lesz. Ezt a fejtegetésünket némileg kiegészíti Benes lap­jának mai vezércikke, amely az új jugoszláv belpolitikai helyzettel foglalkozik. A vezér­cikk kifejti, hogy Davidovics kénytelen lesz alkotmány változtatásokat keresztülvinni, hogy biztos talajt teremtsen lába alatt. Rá­mutat arra, hogy az új kormány sorsa tel­jesen Radicstól függ, mert ha Radics hetven­egy képviselőjét a kormány rendelkezésére bocsátja, többség áll, akkor a kormány háta mögött oly­amilyennel eddig jugoszláviai minisztérium nem rendelkezett. A lap szerint azonban Radics kétszínü politikát folytat, mert amíg a szónoklásai közben úgy beszél a horvátokr­ól, mint önálló népről, amelynek köztársaságra van szüksége, s Jugoszláviát fikciónak és csalásnak nevezi, addig más­részről igyekszik Davidovics kormányát alátámasztani. A Radics-párti politikusok a kormányban történelmi eseményt jelentenek Jugoszláviára nézve. Történelmi jelentőségű az, hogy az a párt, amely öt éven keresztül az államot nemlétezőnek tekintette, a parla­mentet törvényellenesnek tartotta, belép a kormányba és esküt tesz a királyra, az alkotmányra és az államra. És mivel Radics a határtalan lehetőségek politikusa, el kell lenni készülve arra, hogy rövidesen hírül fogja adni, hogy Sándor király a valódi parasztkirály, aki éppen olyan, amilyennek a horvátok az ő köztársaságukban a királyt Péntek: Ifj. INCZINGER FERENC: Dalok. (Vers.) Szombat: NYÁRY ANDOR: A malac ára. Vasárnap: URR­IDA: Sóhajos ének. (Vers.) — ÖLVEDI LÁSZLÓ: favágónak szegődöm. (Vers.) — MARÓTIlY JENŐ: Justilia sarka alatt, elképzelték. Ki fogja jelenteni, hogy elkövet­kezett az idő arra, hogy a horvát paraszt­köztársaság egy királlyal az élén valósággá válhasson. Közben azonban az a körülmény, hogy a horvát parasztok felelősen részt vesz­nek a kormányzásban, nemzetközileg megerősíti , a jugoszláv állameszmét. A Prager Pressének ez a vezércikke bizonysága annak, hogy Benes­­ politikája e pillanatban nem tudja, hová tegye Radicsot, mint a jugoszláv kormány szerves alkotó részét, nem tudja milyen határozót frontot alkosson . Így azt a kényelmes pozíciót választja, hogy amíg egyrészt Radics poli­tikáját nevetséges szik­ekkel igyekszik ecse­telni, másrészt úgy állítja be a dolgot, mint a jugoszláv állameszmének renaissancéját és egy új történelmi fejezetnek megnyílását, amelyben a horvát nép a jugoszláv állam alapjaira helyezkedik. EliUer az élet ■ a menveüvillé MSMi Kéler Tibor dr. kivonult a megyegyü’­űből — Hol az önkormányzat? — A tisztviselők csak államnyelven beszélhetnek? Liptószentmiklós, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) A tátraaljai nagy­m­egye képviselőtestülete tegnap tartotta lip­­tószentmiklósi ülését, amelyen úgy a kor­mánypárti, mint az ellenzéki tagok nagy számban jelentek meg. Székács János csu­pán bejelentette, hogy Hevessy László és Teschler Antal dr.-nak a múltkori megye­­gyűlésen történt fölszólalására intézkedett, hogy a közgyűlési meghívókat a magyar vi­­­dékeken magyar, a német vidékeken pedig­ német nyelven adják ki. Kozsár József helyteleníti, hogy a pénz­ügyi bizottság tagjainak a felét a kormány nevezi ki. Ez antidemokratikus és a nép akaratának meghamisítását jelenti, így az egész megyei képviselőtestület csak értel­metlen és fölösleges figura. Igaz, hogy Prága azt gondolja, hogy ott a fej és itt Szloven­­szkón csak a végtagjai vannak, de vegye­ tu­domásul, hogy nem szorulunk gyámkodásra,­­indítványt tesz, hogy a pénzügyi bizottság­ megválasztása a megyei képviselőtestület jo­­­ga legyen, hisz a szaktisztviselőket úgyis a kormány nevezi ki. A zsupán elrendelte a szavazást, Kéler Tibor dr. kéri a zsupánt, mivel sokan vannak, akik nem értik a szlovák nyelvet, legalább a szavazás alá bocsátandó kérdé­seket ismertesse az előadó a kisebbségek nyelvén is. A zsupán kijelenti, hogy a ki­sebbségi törvény értelmében sem neki sem a referenseknek nem lehet másként be­szélni, mint az állam nyelvén. A képviselők beszélhetnek anyanyelv­ükön, de a referen­sek arra nem válaszolhatnak. Kéler Tibor dr. erre megjegyezte, hogy akkor nincs értelme, hogy a gyűlésen részt vegyen és elhagyta a tanácskozási termet. Jánoska György evangélikus püspök ki­fogásolta, hogy a megyei határozatok nyel­vezete hibás és nem tiszta szlovák. A zsupán azzal válaszolt, hogy az „apparátus" nem bírja hiba nélkül a szlovák nyelvet,még A liptószentmiklósi és lőcsei kórházak ügyében Teschler Antal dr. szólalt föl és több üdvös módosító indítványt nyújtott be, amelyet a képviselőtestület el is fogadott. A szepesi árvaház kérdésének tárgyalásakor Soltész Béla dr. és Teschler Antal dr. hivat­kozással a trianoni békeszerződésre követel­ték, hogy az árvaház nyelve ne csak szlovák, hanem magyar és német is legyen, illetve az árva gyermekek saját anyanyelvük szerinti is­kolába járhassanak. Az indítványt szótöbb­séggel elfogadták. Urcikan kommunista vábortag a vár­megyei alkalmazottak szabadságolásánál kí­vánja, hogy bizonyítványt kapjanak a „zve­­rd­ekártól" (elszólás: állatorvos). Harsogó kacaj tört ki e szavakra, mire Urcikan elszó­lásáért elnézést kér, ami nem is csoda, mert ő csak mint egyszerű munkás­ember szólta el magát, míg vannak olyan miniszteri rangú „leltárok" (orvosok), akik a megyei ember helyet boncolták föl. (Zajos taps és derült­ség.) Az ellenzék indítványozta, hogy a me­gyei alkalmazottakat csak szlovenszkói­­akból választhassák meg. Az útmesteri hi­vatal azt kívánta, hogy még átkaparónak is csak legion­'ámsokat alkalmazzanak. Az el­lenzék hevesen tiltakozott ez ellen. Mikor szavazásra került a sor, az indítvány mel­lett 23 ellenzéki és 22 kormánypárti szava­zat esett. Ez volt az első ellenzéki győze­lem, amit az ellenzék viharos tapssal és él­jenzéssel fogadott. Az egyes pontokkal lassan végeztek és­ este hat órakor még csak a­ kilencedik pont­nál­­ tartottak, amely Nitsch Andornak, a Kés­márkon létesítendő német gazdasági iskolára vonatkozó javaslata volt. A vita igen széles­­medrüvé fejlődött és Várady József dr. a to­vábbi vitát megakadályozandó fölemlítette, hogy kár kérni iskolát, mert az erre vo­natkozó kérvények úgyis mind a sóhivatalba áfzn­ak.. Végül is a kormánypárti többség el­ütötte Nitsch Andor indit­,­,Tlyán hét órakor még huszonegy pont várt letárgya­­lásra. Szerda, október I. Az olasz-jugoszláv tárgyalások programja Róma, szeptember 30. Beavatott körök értesülése szerint a közel­jövőben újabb tanácskozások lesznek Olaszország és Jugoszlávia között a következő­­ tárgysorozat­tal: 1. Azon területek politikai és gazdasági kér­déseinek tisztázása, amelyek ügye még nem ren­­deztetett teljesen, különös tekintettel Fiuméra. 2. A magántartozások fizetésénél kötelező kurzu­­­sok megállapítása. 3. Bank- és takarékpénztári fiókok felállítása. 4. A szabályszerű és szabályta­lan rekvirálások ügye. 5- Fiume. 6. Az archívok felosztása. 7. A fiumei határon, Susá­kon és Ca­­stuá’oan működő bírói és rendőri hatóságok jog­köre. 8. A jugoszláv területen lévő községi javak kérdése. 9. Jugoszláv hatóságok működése Fiume területén. 10. A fiumei lakosság helyzete. 11. A folyamatban lévő pörök­ 12. Az adók és vámok beszedése az uj területek annexiójáig. 13. Fiumei lakosok állami és községi­ tartozásai. 14. Az alatt­­valóság és optálások ügye. 15. Az állami és köz­ségi alkalmazottak nyugdíjai. 16. A fiumei nemze­tiségi kisebbségek kérdése. 17. Szociális biztosí­tások. Nyerészkednek a bodrogközi árvízkárosultakon Ingyen vetőmagot ígért a kormány , mégis üzletet akarnak csinálni a nyomorba került emberekkel Prága, szeptember 30. Egyik bodrogközi olvasónktól kaptuk a következő sorokat: Élénk emlékezetünkben van még a bodrogközi lakosságod ért rette­netes csapás, a tavaszi árvíz, amely hosszú évekre döntötte őket nyomorba. Följajdul­­tunk akkor, hisz magyar testvéreinkről volt szó s testvéri szeretettel siettünk segítsé­gükre. Úgy látszott, hogy a bodrogközi jaj­szó fö­ Iható­ nagyon messzire, egész a min­­denható Prágáig s megindult a hivatalos ap­parátus, volt miniszterjárás, zsupánjárás. Ígé­reteik ... ígérni nem is oly nehéz s Káilay miniszter és Rum­an zsupán értenek is hozzá, van már praxisuk benne. Eltelt azóta pár hónap, az árvíz idején ingyen vetőmagot ígértek a Szerencs­étl­enek­nek, most azonban az idő s végre csak ked­vezményes áron voltak hajlandók ellátni ve­tőmaggal az árvízkárosultakat: 20%-os ked­vezményt ígértek. Meg is jött a kedvezmé­nyes áru gabona és a bodrogközi árvízkáro­sultak két vagont kaptak belőle, de nincs köszönet benne. A búza ára métermázsán­­ként 211 korona, a rozsé 207 korona a kassai állomástól akkor, amikor a nem messzi kör­nyéken is 190—195 koronás áron kaphatnak búzát az emberek s pár koronával olcsóbban rozsot. így fest a hivatalos­ jótékonyság, amiről meg kell állapítanunk, hogy az ínségben lévő­ket kihasználni, üzleteket közvetíteni jóté­konyság leple alatt mégis csak csúnya dolog. HWkWHWWtWU*.UWHPH! I" «W/.Vr.am*JBUE»Wlu. HWMWMWft.'.V'll.MW ----- ■ Á ffSur.................. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — írta: Neubauer Pál. Karcsúság kötelező. Antal, aki nagyon karcsú volt, jól tudta ezt. Ezért merevedtek meg arcizmai, ha az előkelőség álarcát­­ vet­te fel. Nagyban hozzájárult ehhez a keskeny kéken erezett kéz és az öntudat hozzásimult a testi külsőséghez. Egyszerű proletárcsalád gyermeke volt, de azért mégis meg volt arról győződve, hogy szorosan hozzátartozik a felsőbb kö­rökhöz és az életfelfogásnak ez a dualizmusa meglátszott működésén és visszatükröződött az arcban. Egy a főpincérnek alárendelt pincér lé­vén, mindenki főurnak nevezte. A kis bor törzsvendégei legjobban úgy vélték exkluzi­vitásukat és egymáshoz tartozásukat doku­mentálni, hogy Antalt keresztnevén szólítot­ták és elvárták, hogy őket név szerint is­merje. — Nincs még itt Vogel úr? — Nem Doktor ur! A bar hallotta a kérdést és a feleletet és csak ez volt fontos. A karcsú íőur szigorúan kategorizált: A felsőbb a­z Antalnak, a középosztály, amely nem volt egész biztos a maga dolgában, An­tal urnak szólította és a legalsóbbak nem is­merték a nevét. Csak ha hölgyeik előtt na­gyon bátraknak akartak mutatkozni, próbál­tak egy nevet odakiáltani, amely rendsze­rint nem az ő neve volt. Szánalmas mosoly volt Antal válasza. Mosolyogva nézett az öt hívó vendég felé és nem mozdult, így leckéztette meg azokat, akik jogtalanul az ő körébe akartak tola­kodni. Bár a bar vezetősége mindent elköve­tett, hogy a helyiség különállását megőriz­ze, olykor mégis megtörtént, hogy a köve­ket az új kor vad elemei áttörték és a bar­­tükör nyugodtságát egy a mélységbe dobott kő zavarta meg. Ezek a kövek rendszerint lár­ekereskedői külsővel bírtak és bár ruháza­tuk uj volt, mégis leritt róluk, hogy nem a régi kultúra emberei. Antal főúr hidegen mosolygott és megpa­rancsolta, hogy az idegen arcot ne szolgál­ják ki. Közte és a hívatlan vendég között nem tartott soká a küzdelem. A vendéget legyőz­­ték, a bargrimasz beretvaélén támolygott ki és nem­ jött többé vissza. A benszik löttek, tudták, hogy szigorúan tilos Antalnak borravalót adni, így kezdődött a főúr karrierje. Egy este karcsúságát női vágyak dekol­tázsa hullámzotta körül és még ugyanion éjszaka Antali volt a szép nő. Most már ha­mar haladt fölfelé a létrán és egy­ szép na­pon elérte a legmagasabb fokot: veje lett egy óriási vagyonnak, amely oly nagy­ volt hogy már joggal nevezhette magát szolidnak és réginek. Antal otthagyta a bárt és bevonult az após kastélyába. Edzett akarata olyan volt, mint a nemes paripa, amely könnyen ugrik át minden kezdetleges akadályon , és Antal központja lett annak a világnak, am­­elyet aJobb ö szolgált ki. Az irigység megteremtet­te a tiszteletteljes barátság légkörét. Senki­­em­ tett említést a múltról: Antal magasan fent állt a létra utolsó fokán. A tökély eme magasságában hamar mú­lott el egy esztendő és ekkor . . . ekkor a sötétből el­őkúszott egy gondo­lat. Előbb csak játék módjára, majd aztán a forró kívánság tarka színeiben pompázva és végül legyőzhetetlen nagyságban. Antal ekkor felkészült az utolsó küzde­lemre. Mikor minden elő volt készítve, be­szállt feleségével az utcán várakozó 1­6­­ s autóba. Opera után előkelő helyen m­egvacso­­rázott vele, aztán összeszedte minden erejét, egy címet súgott a­ soffőr fülébe és---------­a főúr ott állt a bal lépcsőjén! Lassan lépkedett lefelé és minden lépésével győze­delmeskedett a régi helyiség ijesztő erején, mely beomlással fenyegette. Most ott állt a m határosnő előtt. Még egy pillanat . . . ha­­lálraszántan nézett az asszonyra, de aztán megkönnyebbülten felsóhajtott, idegen as­­­szony állt előtte. A következők villámgyor­san történtek. Antal és felesége lerakták bun­dáikat és a férfi szétrántotta az ajtófüggö­nyöket. Mikor a fü­sttengeren áthatolva elju­tottak a bár közepéig, riadtan vette észre, hogy minden asztal le van foglalva. Idegen vendégek, idegen főúr: az ő birodalma eltűnt. Antal tanácstalanul állt meg az apró asz­talok között és saját hazájában számkivetett­nek érezte magát. Senki sem törődött vele senki sem sietett, hogy szolgálatait felajánlja­­ s egy helyet szerezzen neki A talaj megin­gott. Vagy talán az az irónia ingatta őt meg amely egy főur szemeiből lövelt feléje? Ez az uj főur Antal régi helyén állt és nem moz­dult. Antal valami mozdulatfélét próbált, de ez olyan szánalmas volt, hogy a körülötte le­vők gúnyosan felnevettek és kihívóan néztek a tolakodóra. A régi helyen egy uj főur állt­, egy karcsú fiatalember, aki abban a pillanat­ban, amikor Antal ránézett, keskeny és ké­ken erezett kezének körmeit kezdte tisztíta­ni és rá sem hederitett Antalra. — Főur! — kiáltotta Antal reszkető és félénk hangon, de a megszólított nem moz­dult, csak hidegen odanézett és tekintetével ezt látszott mondani: — Legalsóbbrendű kategória! Még csak a nevemet sem ismeri! Óh milyen nagyon érezte Antal ebben a pillanatban a főur igazát! Nem ismerte a ne­vét! Ó, Antal egyike volt az újkor azon be­tolakodójának, akik a főur nevét nem ismerik! Mindaz, amit életében eddig elért, semmivé foszlott em­e pillanat hatása alatt. Lelke mélyéből Istenhez fohászkodott, hogy tegyen csodát és a csoda megtörtént.. A mellékajtóból Ferenc lépett ki, Ferenc*, az öreg főúr, kinek Antal alá volt rendelve — Ferenc! — kiáltott fel Antal a legvég­ső kétségbeesésben szorongó szívvel és úgy kapaszkodott ebbe a névbe, mint a vizbefu­­tó a szalma­szálba. És valóban az öreg Ferenc azonnal feléje indult és alázatos szívélyességgel megkér­dezte: — Helyet parancsol? Azonnal! Kérem a lassan, amott rögtön fel fog szabadulni, egy asztal uram . . . Hál Isten! Az öreg nem azt mondta: An­tal, hanem családi nevén szólította őt. Antal sunyian alázatos tekintettel köszönte meg az öregnek ezt a diszkréciót és feleségével a pamlagra rogyott. Még éppen csak annyit látott, hogy a kar közönsége érdeklőőssel te­kintett feléjük. Látta, mint lép asztalához az uj, idegen, karcsú főur, érezte, hogy a kar társadalma őt akceptálta és élete összener­­giáit beleszoritotta ebbe a mondatba: — Kérek egy ananászfröccsöt! Azután az uj élet hajnalhasadó világos­sága előtt lecsukta szemeit és hangosan meg­kérdezte: — Nincs még itt Vogel ur? — Nem uram . . . A karcsú főur megjegyezte volt a nevét! A kar zongoristája hallotta ezt a nevet! a kar közönsége elismerően és barátságosan mosolygott! És a főur boldogan nyitotta ki a szemét,

Next