Prágai Magyar Hirlap, 1927. március (6. évfolyam, 49-75 / 1383-1409. szám)

1927-03-01 / 49. (1383.) szám

Hodzsa e héten expozét fog mondani Prága, február 28. A képviselőház kul­­turbizottsága e hét folyamán összeül. Az­­ első üllésen Hodzsa iskolaügyi miniszter ex­pozét fog mondani iskolaprogramjáról. Az expozé iránt politikai körökben óriási az érdeklődés, mert Hodzsa beszédében a ki­sebbségi iskolaautom­ómia kérdését is érin­teni fogja. A szociáldemokraták is méltányolják a cseh-német polgári pártok nemzeti közele­­sedését Prága, február 28. A cseh—német polgári koalícióról az ellenzéki pártok úgy cseh, mint német részen eddig mindig csak azt írták, hogy a­ legreakciósabb alakulás és a demokrácia sír­ásója. A Pravo Lidu vasárnapi vezércikkében Krejcsi cseh író ezzel szemben a következőket ál­lapítja meg: — A cseh—német viszony javulása ma már elvitat­hatatlan tény. Még ellenzéki álláspontunk ellenére sem becsülhetjük le ennek a ténynek óriási jelentőségét. Igaz ugyan, hogy a nemzeti közeledést nem azok a pártok valósították meg, amelyeknek kultúrprogramja erre hivatott Nem a két szociáldemokrata párt, # nem Masaryk etnikai és humánus programja ■ hozta létre a cseh—német kiegyezést !A dolognak szélesebb körű jelentősége abban rej­lik, hogy ez a kiegyezés már jél előre elő volt ké­szítve. Az, hogy a német paraszt együtt akar dol­gozni a cseh paraszttal és a német katolikus a cseh katolikussal, feltétlenül megelőzte magát a nemzeti kiegyezést. El kell ismerni azt a tényt is, hogy a nemzetnek éppen a legrezerváltabb és legkonzervatívebb része, vagyis az agrárius és klerikális réteg segítette elő ezt a kiegyezést. Ezzel megalapozták a nemzeti béke egészséges kiépítését. Hogy ez már régebben létre nem jö­hetett, ezért elsősorban a német szociáldemokra­ták felelősek, akik még a két nemzet szocialista munkásságának megegyezését sem tudták előbb­re hozni. — Hogy a cseh—német többség és kormány megalakulhatott a szélső nacionalista szárnyak erősebb ellenállása nélkül, csak azt bizonyítja, hogy a két nemzetben megvan a hajlandóság az együttműködésre. Ez a hajlandóság azonban nem a jelenlegi többségnek és kormánynak és illetve ezek programjának szól, hanem a két nemzet mindennapi élete sürgeti a közeledést. Az új parlamenti konstelláció csak azt használta ki, amit az élet már megérlelt, mindössze csak meg­kísérelte ennek a kiegyezésnek politikai formába való öntését. Ilyen módon egyengetik a nemzeti béke útját s ez a köztársaság nemzetiségi fejlő­désében feltétlenül haladást jelent E súlyos probléma becsületes és szerencsés megoldásának kezdeményezését pedig, akám­elyek oldalról in­dult is az ki, üdvözölnünk kell. TirffWHHwraTanffimnraifid i iimii'mnnfiHiHiirimarffTiTnrmrfiTi „A közigazgatási reform: az eljövendő teljes autonómia váza" A Slovak első cikke a közigazgatási reformról — A parlamenti bizottságok e heti munkája — A szocialista pártok tiltakozó gyűlést rendeztek Kassán Prága, február 28. A parlament különbö­ző bizottságai e hét folyamán tárgyalni fogják a közigazgatási, valamint katonai javaslato­kat A katonai javaslatokba a koalíció ös­­­szes pártjai megegyeztek Az építkezésről szóló törvényjavaslat egyes pontjait is elfogad­ta elvben mind a nyolc párt A közigazgatási reformra nézve még nincsen ilyen megegye­zés. Az adóreform egyes szakaszait előbb a koalíciós nyolcas bizottság tárgyalja le pont­­ról-pontra és csak a teljes megegyezés után tárgyaltatják tovább a költségvetési bizottság­gal. A parlamenti körök remélik, hogy a képviselőhds a márciusi és áprilisi plé­­numüléseken elintézheti a fontos javas­latot és ezután nyomban hozzálát a szo­ciális bitosítási törvény módosításához. A közigazgatási reform sorsa A közigazgatási javaslat kérdésében, a Prager Presse értesülése szerint két koalíciós párt már véglegesen állást foglalt A szlovák néppárt és az egyik német kormánypárt már írásba foglalta. A többi koalíciós párt ugyan hivatalosan még nem nyújtotta át írásban ál­lásfoglalását, azonban elvben valamennyi többségi párt támogatja az országos közigaz­gatási rendszert, csupán egyes pontoknál ki­vánnak lényeges módosításokat. A szlovák néppárt lapja megszólalt a közigazgatási reformról A szlovák néppárt hivatalos lapja, a Slo­vák, amely eddig egyáltalában nem foglalko­zott a közigazgatási reformjavaslattal, vasár­napi számában megkezdte cikksorozatát erről a problémáról. Első cikkében rámutat arra, hogy az új közigazgatási rendszer egyáltalá­ban nem fogja a közéletet megbolygatni, mert alapjában véve a megyerendszer­ elveit tartja szem előtt. Az uj reformnak előnye ab­ban rejlik, hogy a közigazgatást egyszerűsítik és gyorsítják. Az uj rendszer elvben kiépíti az önkormányzatot és lehetővé teszi Szlovenszkó autonómiájának a megvalósulását A vidék ezt úgy értelmezi, hogy Szlovenszkó önálló ország és önkormányzati egységet képez- A reform ideiglenesen megvédi a szlovák nemzet önál­lóságát és meg fogja védeni érdekeit is. A szlovák néppárt az új közigazgatási rendszert a sajátjának tekinti, amely mintegy vázát ké­pezi az idővel megvalósítandó teljes önkor­mányzatnak. A szocialisták kassai népgyűlése Kassáról jelentik. A haladó és szocialis­ta pártok vasárnap a Schalk-ház nagytermé­ben tiltakozó gyűlést tartottak a politikai reak­ció ellen. A népgyűlésen Friedrich vasúti ta­nácsos elnökölt. A gyűlés főszónoka Hrusov­­szky Igor volt, aki a közigazgatási reformja­vaslattal foglalkozott. Hrusovszky szerint ez a legfelületesebb javaslat, amelyet eddig a par­lamentnek benyújtottak. Ruszinszkot illető­leg a javaslatban a békeszerződések megsze­gését látja (!). A köigazgatási reform tudato­san a szlovák szeparatizmust támogatja s ez­zel megbolygatja a­z alkotmányt is, amely csak a csehszlovák nemzetet ismeri el. A szociálde­mokraták részéről Becsky képviselő szólalt fel, aki főleg a néppárt politikáját ostorozta. Végül a népgyűlés határozati javaslatot foga­dott el, mely elutasítja a készülő közigazga­tási reformot, tiltakozik az adóreformjavaslat ellen, elítéli a szlovák néppárt csehellenes mozgalmát és követeli Szovjetoroszország de jure elismerését. A magyarországi sajtó kritikája A közigazgatási javaslatokkal a budapesti sajtó is eddig szokatlan részletességgel fog­lalkozik. A Pester Llyod vasárnapi száma „A Ruszinszkóban tervezett szerződés­szegés címmel cikket hoz Flachbarth Ernő dr. tollából, aki néhány nappal ez­előtt a Nemzeti Ujságban­ is kritikailag ismer­tette a kormány javaslatait- Flachbarth cikké­ben behatóan foglalkozik Ruszinszkő helyzeté­vel úgy a nemzetközi, mint az alkotmányjog szempontjából és arra az eredményre jut, hogy „az események hatása alatt a kormány talán mégis el fogja magát szánni arra, hogy a kisebbségi szerződés és a ruszinszkói auto­nómia ellen tervezett merényletével felhagy­jon, mert ellenkező esetben súlyos nemzet­közjogi és alkotmányjogi konfliktusnak kell ki­törnie, melynek következményei ma még tel­jesen beláthatatlanok- 1927 március 1, kedd. Mikor ad orvosokat tagjainak a preraui papi b­etegsegélyző? Szlovenszkó, február 24. Keresztül utazott a püspök egy székely községen- Az elöljáróság ékes beszéddel üd­­­vözölte. A püspök titkárja azonban félreszóli­­totta a bírót s meginterpellálta. — Hát aztán miért nem harangoztak a ke­gyelmes úr elébe? Hisz ez tiszta katolikus község! — Annak hétrendbeli fontos és erős oka vagyon! — Feleli fontoskodva a bíró­­okot!— Hát halljuk azt a hét fontos és erő? ! — Először is, hogy nincs harang. — Elég — módja a titkár. — A többit a hatot elengedem. Valahányszor ez a história eszembe jut,­­ mindannyiszor valami bosszankodás fele fog el a titkár úr ellen. Miért is nem hagyta, hogy a­­ bíró a többi hat okot is elősorolja. Elmondta­m volna talán, hogy beteg a harangozó, vagy el­ l­szakadt a harangkötél, vagy nem kapják a to­rony kulcsát, vagy más effélét Bezzeg a preraui papi betegpénztár, amelynek kebelébe utalta a mindenről és jó mindenkiről gondoskodó kormány a katolikus papságot, éppen megfordítva csinálja. Az is hétféle fontos körülményt sorol elő, de a leg­fontosabbat utoljára hagyja. Értesíti a tagokat hogy megvannak már az alapszabályok, utal­­­ványok, ügykezelési rend és sok egyéb fontos­­ dolog. A boldog pap­­ már megkönnyebülteni sóhajt fel: No, hála Istennek! Most már érde­mes megbetegedni Igen ám, de ott a utol­­­só pont: minden van, csak éppen orvos nincs! ! Pedig már lassankint egy éve lesz, hogy folyton ígérgeti az a pénztár: ennyi és ennyi 1i hónap múlva közöljük a szerződéses orvosok­ névsorát. Azalatt pedig szorgalmasan beim­­­kasszál­ják a tagsági díjakat , hogy jogigé­­­nyünk felől teljesen nyugodtak lehessünk, még­­ az állam is pontosan levonja havi fizetésünk­ből a járulékot Hogy két felé is fizetünk, az csak elég megnyugtatás! Csak éppen orvosi nincs. Ha betegek vagyunk, fizessünk dok­­­tort és patikát Félfüllel hallottam azt is, hogy azért kés­nek azok a szerződéses orvosok, mert a egye­sület úgy talál­ja,hogy nem volna illő dolog, s ha egy papi testület zsidó orvosokkal szer­ [ ződnék. (!?).................... • •­­ Egy kollegám erős gyomorkaramisban ] szenved, de makacsul tűri a bajt azzal a szi­lárd feltevéssel, hogy azért is megvárja* s amig ingyenorvos előtt panaszolhatja ki baját „Azért fizetek!" — ez a vége minden beszéd­jének. Kilencvenkilenc kilóról lefogyott már­­ nyolcvanra. Várjon hány kiló lesz, ha csak­­ugyan makacsul kivárja az ingyenorvost! Egy katolikus lelkész­ Szántó György BÁBEL TORNYA ■A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP REGÉNYE (48) János két kővetőt állíttatott a réssel szembe és a kövek éjjel nappal zuhogtak erre az egy pontra. Nem is tudták a vár­beliek a falnak ezt a részét kijavítani, mert mindenki halálfia lett, aki a falnak eme részén, munkába fogott. A két követő egyre jobban megrongálta a már megbontott falat és habár a Szent­ Tamás dombján még két fal húzódott az első mögött, a várbeliek álmát elvette ez az egyetlen kikezdett pont. Szokatlan és ijesztő volt az a pontosság, amellyel ezek a követők mindig erre az egy helyre zuhogtalak a köveket. Egyszer János sárba mártotta az ujjal és ákombákomot irt vele az egyik kődarab­ra. Egy hozzáértő orosz fogollyal kifaragtatta a kőre rajzolt ákombákomot: Miklós fia Já­nos. Aztán betétette a kővetőbe a hatalmas gránittömböt. A kötelek pattanásig feszül­tek, a gerendák recsegtek és a kőtömb fel­­dugott iv alakú röptében. János megfigyelte, hogy messzebb vágó­d­ott le, mint a többi, de pontosan a rés irányában. A tatárok ugyan­úgy csodálkoztak kővető gépeinek célzó­­képességén, mint a várbeliek. Pedig ennek nem volt más titka, mint hogy a köveket egyenlő nagyságúra és alakúra faragtatta Nagy munka volt, de a sok orosz, kisorosz, havasalföldi fogoly még ott, a pilisi kőbányá­ban elvégezte és úgy tette a nagyszámú zsák­mányolt dereglyére. A várbeliek egy ideig visszahajigáltá­k követőikkel ezeket a köve­ket. De János egyre fokozta a követők és a kövek nagyságát, egyre félelmetesebb gráni­­tömbök zúgtak a vár felé és ezeket az óriási kődarabokat­­ a gyenge várbeli gépek nem­­ tudták visszaröpíteni. Feldarabolták őket és így használták. A várból nagyszerűen be tudták szórni az alsóvárost, úgy hogy itt csak kevés ŐT Csapat maradhatott meg. Elhagyottan és szomorúan meredtek bele a tetőtlen, üszkös utcasorok az őszi nap­sütésbe és a még min­dig fosztogató őrjáratok úgy vájkáltak a romok között és a pincék rejtekeiben, mint a férgek. Az éjszakák már hosszabbodtak és reggel dér­ült meg min­dent. Egy hajnalon csörömpölve vágódott le a vízivárosi kapu felvonóhídja és nagy lovas­­csapat dübörgött ki rajta. A mongol őrcsapa­­to­k ide oda száguldoztak közöttük, mint gyí­kok a kígyó körül és oldalba kerülve meg­­nyilaz­ták őket. De a vaskí­gyó tovább törte­tett és a Kálvária-domb felé tartott az utcák kanyarulatain át. Itt védve voltak az oldalról való nyilazás ellen és csakhamar a domb alá értek. Kétfelé vált most a vaskigyó és a két része elindult kétfelé a domb alatt, hogy azt körülölelje. Mindez olyan rövid­­ idő alatt történt, hogy a khánnak nem volt ideje a rendel­kezésre. A domb percek alatt körül volt zárva. A kihán arca most sem mozdult meg. Jánost hivatta és kutatóan nézett rá. A tol­mácsok­­ ismerték ezt a nézését. Ember sorsok halála előtt nézett így. De János állta. Tudta, hogy a khán azon gondolkozik, nem­­ csalta-e a kelepcébe. — Mondjátok meg neki, szólt a tol­mácsokhoz, hogy ezek a nehéz lovasok a csúszós deres földön nem tudnak a dombra kapaszkodni. Ha megkísérlik, van elég kő a hajítógépek mellett. A khán valamit mondott a törzsfőiknek, mire ezek lesiettek a domboldalakra. Eset­lenül kacsáztak görbe lábaikkal a csuszam­­lós talajon, minden mozdulatukon meglát­szott, hogy csak lovon emberek. Nemsokára gyűrűbe állították a lejtőn a dombon rekedt mongolokat és csakhamar kiderült, hogy a legjobb íjászok táboroztak a khán sátra körül, ő maga is kihozatta óriási iját a sátor­ból és lement a lejtőre. A lovakat a dombte­tőre vitték, hogy készen álljanak, ha át­töréssel lehet csa­k menekülni. János a köve­ket vitette gyűrűbe a lovak körül. A várbeliek igen nagyszámú csapatban jöttek. Nemcsak a dombot tudták erősen körülzárni, de folytonos nekirohanásokkal a körül­száguló mongol l­ovastömegeket oldalba kapták és a kis lovasokat úgy sodor­i­s­ták le a kis lovakról másfél éles lándzsáikkal, mintha csak gyakorlásra szánt bábuk lenné­nek. Szügyig vértezett lovaik állták a nyíl­­záport, amely csattogott a páncélon és pajzsokon, mint a jégeső a cseréptetőn. Nemcsak kívülről, de a dombról is hul­lott a nyílzáspor. Tétovázásra nem volt idő. Négy oldalon nekitörtettek a lejtőnek. A dombtetőről nem lehetett a domb aljára látni, azért János csak akkor tudta meg, mi történik, amikor a lejtőn nyilazóik gyűrűje egyre hátrált a dombtető felé. A khán és három törzsfő vissza­jöttek és felültek a lovaikra. Látszott rajtuk, hogy most ismét egész emberek. Nyugodtan figyelték, hogyan hor­­datta János körbe a köveket, aztán leküldték a nyíl­azokhoz, hogy húzódjanak vissza egész a kő­gyűrűig. Alig hogy ez megtörtént, fel­bukkantak a lejtőn a nehéz lovasok. A kövek nagy tömegekben zuhogtak rájuk és lesöpör­ték őket az erősen ívbe domborodó lejtőn. Újra és újra megpróbálkoztak és egyiz­­ben oly közel jött egynéhány, hogy János megpillantotta a gróf fekete szakállát és olajbarna arcát a feltárt sisakrostély alatt. Alulról kiáltások hangzottak és a páncélosok eltűntek a lejtőn. A mongolok óriási tömeg­ben támadtak odalent és a yaakígyó össze­törve menekült. Szent­ Tamás irányába vág­tattak az Üldözők óriás rajától követve. János lihegve futott fel a k­hánhoz. — Most kell a résen bejutni, az üldözöt­tek nyomában. Máskor nem lehet. A khán megértette János beszédét, mert látta, hogy a résre mutat. Átdobta vállán iját, amely majdnem ak­kora volt, mint ő maga. A törzsfák tudták, hogy ez mit jelent. Melléje rugtattak kicsi lovaikon és nekieresztett kantárral vágtattak le mellette a dombtetőről. János is felkapott egy barnafoltos fehér békára. A ló ágas­kodott és kirúgott, mert érezte, hogy nem a gazdája. János olyat szorított a térdével a ló oldalán, hogy majd betört a kiálló bordája, s aztán cuppogott a nyelvével, úgy ahogy a mongoloktól látta. A ló megtört és elvágta­tott a többiek után. Egyszerre benne voltak a lovasok árjának sodrában, amelyek minden irányból nekivágtak Szent­ Tamásnak. Látták a khán jelvényét, a fából faragott lófejet ma­gas póznán a levegőben úszni, a lófej alatt hét lófark lobogott. Mindenki tudta, hogy itt a döntő roham, mert a khán csak nagyritkán vett részt ütközetben. Az üstdobok döngtek szakadatlanul és hanguk mindent megrezegtetően feszült bele a légbe. A várra mind az ötven követő hajítógép ontotta a köveket és lesöpört mindenkit a bástyákról. Simon gróf a vízi­városi kapu felé igyekezett, de a tatárok­­ előbb érkeztek a felvonóhídra. Az egymás­­­­ra torlódott lovastömegek lezuhantak a mély árkokba és a halálordítás túlhharsogta a le­­t hulló, lópaták és páncélok robaját, és a nyi­­­­lak jégesőkopogását. A szenttamás a rés előtt­­ volt a másik torlódás. Jánost arra sodorta az ár. Úgy száguldott benne, mint a hullám há­tán a tajték, vére gyöngyözött a mélységek erőinek magasba vibrál­ásában. Az üstdobok böm­bölése a pattanásig feszített mindent és­­ a ferde­szemű lovasok íjainak ezernyi húrja ki­feszült, hogy pattanva pengjen és süvöltve vágja a nyilakat a szűzterekbe, mint egy­­ ezerhuru ördöghárfa. A faragott lófejek az­­ égbenyeritettek a póznák tetejéről és a vág­tató lovak röheje mintha ennek visszhangja lette volna. A paták dübörgése felvette az üst­dobok ütemét s a nagy, boldog száguldás soha át nem élt, ziháló, végső szabadság izét, illatát, színét és zenéjét hozta. így nyílt meg Ázsia öle, a pusztítva teremtő. (Folytatjuk.)

Next