Prágai Magyar Hirlap, 1927. március (6. évfolyam, 49-75 / 1383-1409. szám)
1927-03-01 / 49. (1383.) szám
Hodzsa e héten expozét fog mondani Prága, február 28. A képviselőház kulturbizottsága e hét folyamán összeül. Az első üllésen Hodzsa iskolaügyi miniszter expozét fog mondani iskolaprogramjáról. Az expozé iránt politikai körökben óriási az érdeklődés, mert Hodzsa beszédében a kisebbségi iskolaautomómia kérdését is érinteni fogja. A szociáldemokraták is méltányolják a cseh-német polgári pártok nemzeti közelesedését Prága, február 28. A cseh—német polgári koalícióról az ellenzéki pártok úgy cseh, mint német részen eddig mindig csak azt írták, hogy a legreakciósabb alakulás és a demokrácia sírásója. A Pravo Lidu vasárnapi vezércikkében Krejcsi cseh író ezzel szemben a következőket állapítja meg: — A cseh—német viszony javulása ma már elvitathatatlan tény. Még ellenzéki álláspontunk ellenére sem becsülhetjük le ennek a ténynek óriási jelentőségét. Igaz ugyan, hogy a nemzeti közeledést nem azok a pártok valósították meg, amelyeknek kultúrprogramja erre hivatott Nem a két szociáldemokrata párt, # nem Masaryk etnikai és humánus programja ■ hozta létre a cseh—német kiegyezést !A dolognak szélesebb körű jelentősége abban rejlik, hogy ez a kiegyezés már jél előre elő volt készítve. Az, hogy a német paraszt együtt akar dolgozni a cseh paraszttal és a német katolikus a cseh katolikussal, feltétlenül megelőzte magát a nemzeti kiegyezést. El kell ismerni azt a tényt is, hogy a nemzetnek éppen a legrezerváltabb és legkonzervatívebb része, vagyis az agrárius és klerikális réteg segítette elő ezt a kiegyezést. Ezzel megalapozták a nemzeti béke egészséges kiépítését. Hogy ez már régebben létre nem jöhetett, ezért elsősorban a német szociáldemokraták felelősek, akik még a két nemzet szocialista munkásságának megegyezését sem tudták előbbre hozni. — Hogy a cseh—német többség és kormány megalakulhatott a szélső nacionalista szárnyak erősebb ellenállása nélkül, csak azt bizonyítja, hogy a két nemzetben megvan a hajlandóság az együttműködésre. Ez a hajlandóság azonban nem a jelenlegi többségnek és kormánynak és illetve ezek programjának szól, hanem a két nemzet mindennapi élete sürgeti a közeledést. Az új parlamenti konstelláció csak azt használta ki, amit az élet már megérlelt, mindössze csak megkísérelte ennek a kiegyezésnek politikai formába való öntését. Ilyen módon egyengetik a nemzeti béke útját s ez a köztársaság nemzetiségi fejlődésében feltétlenül haladást jelent E súlyos probléma becsületes és szerencsés megoldásának kezdeményezését pedig, akámelyek oldalról indult is az ki, üdvözölnünk kell. TirffWHHwraTanffimnraifid i iimii'mnnfiHiHiirimarffTiTnrmrfiTi „A közigazgatási reform: az eljövendő teljes autonómia váza" A Slovak első cikke a közigazgatási reformról — A parlamenti bizottságok e heti munkája — A szocialista pártok tiltakozó gyűlést rendeztek Kassán Prága, február 28. A parlament különböző bizottságai e hét folyamán tárgyalni fogják a közigazgatási, valamint katonai javaslatokat A katonai javaslatokba a koalíció összes pártjai megegyeztek Az építkezésről szóló törvényjavaslat egyes pontjait is elfogadta elvben mind a nyolc párt A közigazgatási reformra nézve még nincsen ilyen megegyezés. Az adóreform egyes szakaszait előbb a koalíciós nyolcas bizottság tárgyalja le pontról-pontra és csak a teljes megegyezés után tárgyaltatják tovább a költségvetési bizottsággal. A parlamenti körök remélik, hogy a képviselőhds a márciusi és áprilisi plénumüléseken elintézheti a fontos javaslatot és ezután nyomban hozzálát a szociális bitosítási törvény módosításához. A közigazgatási reform sorsa A közigazgatási javaslat kérdésében, a Prager Presse értesülése szerint két koalíciós párt már véglegesen állást foglalt A szlovák néppárt és az egyik német kormánypárt már írásba foglalta. A többi koalíciós párt ugyan hivatalosan még nem nyújtotta át írásban állásfoglalását, azonban elvben valamennyi többségi párt támogatja az országos közigazgatási rendszert, csupán egyes pontoknál kivánnak lényeges módosításokat. A szlovák néppárt lapja megszólalt a közigazgatási reformról A szlovák néppárt hivatalos lapja, a Slovák, amely eddig egyáltalában nem foglalkozott a közigazgatási reformjavaslattal, vasárnapi számában megkezdte cikksorozatát erről a problémáról. Első cikkében rámutat arra, hogy az új közigazgatási rendszer egyáltalában nem fogja a közéletet megbolygatni, mert alapjában véve a megyerendszer elveit tartja szem előtt. Az uj reformnak előnye abban rejlik, hogy a közigazgatást egyszerűsítik és gyorsítják. Az uj rendszer elvben kiépíti az önkormányzatot és lehetővé teszi Szlovenszkó autonómiájának a megvalósulását A vidék ezt úgy értelmezi, hogy Szlovenszkó önálló ország és önkormányzati egységet képez- A reform ideiglenesen megvédi a szlovák nemzet önállóságát és meg fogja védeni érdekeit is. A szlovák néppárt az új közigazgatási rendszert a sajátjának tekinti, amely mintegy vázát képezi az idővel megvalósítandó teljes önkormányzatnak. A szocialisták kassai népgyűlése Kassáról jelentik. A haladó és szocialista pártok vasárnap a Schalk-ház nagytermében tiltakozó gyűlést tartottak a politikai reakció ellen. A népgyűlésen Friedrich vasúti tanácsos elnökölt. A gyűlés főszónoka Hrusovszky Igor volt, aki a közigazgatási reformjavaslattal foglalkozott. Hrusovszky szerint ez a legfelületesebb javaslat, amelyet eddig a parlamentnek benyújtottak. Ruszinszkot illetőleg a javaslatban a békeszerződések megszegését látja (!). A köigazgatási reform tudatosan a szlovák szeparatizmust támogatja s ezzel megbolygatja az alkotmányt is, amely csak a csehszlovák nemzetet ismeri el. A szociáldemokraták részéről Becsky képviselő szólalt fel, aki főleg a néppárt politikáját ostorozta. Végül a népgyűlés határozati javaslatot fogadott el, mely elutasítja a készülő közigazgatási reformot, tiltakozik az adóreformjavaslat ellen, elítéli a szlovák néppárt csehellenes mozgalmát és követeli Szovjetoroszország de jure elismerését. A magyarországi sajtó kritikája A közigazgatási javaslatokkal a budapesti sajtó is eddig szokatlan részletességgel foglalkozik. A Pester Llyod vasárnapi száma „A Ruszinszkóban tervezett szerződésszegés címmel cikket hoz Flachbarth Ernő dr. tollából, aki néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Ujságban is kritikailag ismertette a kormány javaslatait- Flachbarth cikkében behatóan foglalkozik Ruszinszkő helyzetével úgy a nemzetközi, mint az alkotmányjog szempontjából és arra az eredményre jut, hogy „az események hatása alatt a kormány talán mégis el fogja magát szánni arra, hogy a kisebbségi szerződés és a ruszinszkói autonómia ellen tervezett merényletével felhagyjon, mert ellenkező esetben súlyos nemzetközjogi és alkotmányjogi konfliktusnak kell kitörnie, melynek következményei ma még teljesen beláthatatlanok- 1927 március 1, kedd. Mikor ad orvosokat tagjainak a preraui papi betegsegélyző? Szlovenszkó, február 24. Keresztül utazott a püspök egy székely községen- Az elöljáróság ékes beszéddel üdvözölte. A püspök titkárja azonban félreszólitotta a bírót s meginterpellálta. — Hát aztán miért nem harangoztak a kegyelmes úr elébe? Hisz ez tiszta katolikus község! — Annak hétrendbeli fontos és erős oka vagyon! — Feleli fontoskodva a bíróokot!— Hát halljuk azt a hét fontos és erő? ! — Először is, hogy nincs harang. — Elég — módja a titkár. — A többit a hatot elengedem. Valahányszor ez a história eszembe jut, mindannyiszor valami bosszankodás fele fog el a titkár úr ellen. Miért is nem hagyta, hogy a bíró a többi hat okot is elősorolja. Elmondtam volna talán, hogy beteg a harangozó, vagy el lszakadt a harangkötél, vagy nem kapják a torony kulcsát, vagy más effélét Bezzeg a preraui papi betegpénztár, amelynek kebelébe utalta a mindenről és jó mindenkiről gondoskodó kormány a katolikus papságot, éppen megfordítva csinálja. Az is hétféle fontos körülményt sorol elő, de a legfontosabbat utoljára hagyja. Értesíti a tagokat hogy megvannak már az alapszabályok, utalványok, ügykezelési rend és sok egyéb fontos dolog. A boldog pap már megkönnyebülteni sóhajt fel: No, hála Istennek! Most már érdemes megbetegedni Igen ám, de ott a utolsó pont: minden van, csak éppen orvos nincs! ! Pedig már lassankint egy éve lesz, hogy folyton ígérgeti az a pénztár: ennyi és ennyi 1i hónap múlva közöljük a szerződéses orvosok névsorát. Azalatt pedig szorgalmasan beimkasszálják a tagsági díjakat , hogy jogigényünk felől teljesen nyugodtak lehessünk, még az állam is pontosan levonja havi fizetésünkből a járulékot Hogy két felé is fizetünk, az csak elég megnyugtatás! Csak éppen orvosi nincs. Ha betegek vagyunk, fizessünk doktort és patikát Félfüllel hallottam azt is, hogy azért késnek azok a szerződéses orvosok, mert a egyesület úgy találja,hogy nem volna illő dolog, s ha egy papi testület zsidó orvosokkal szer [ ződnék. (!?).................... • • Egy kollegám erős gyomorkaramisban ] szenved, de makacsul tűri a bajt azzal a szilárd feltevéssel, hogy azért is megvárja* s amig ingyenorvos előtt panaszolhatja ki baját „Azért fizetek!" — ez a vége minden beszédjének. Kilencvenkilenc kilóról lefogyott már nyolcvanra. Várjon hány kiló lesz, ha csakugyan makacsul kivárja az ingyenorvost! Egy katolikus lelkész Szántó György BÁBEL TORNYA ■A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP REGÉNYE (48) János két kővetőt állíttatott a réssel szembe és a kövek éjjel nappal zuhogtak erre az egy pontra. Nem is tudták a várbeliek a falnak ezt a részét kijavítani, mert mindenki halálfia lett, aki a falnak eme részén, munkába fogott. A két követő egyre jobban megrongálta a már megbontott falat és habár a Szent Tamás dombján még két fal húzódott az első mögött, a várbeliek álmát elvette ez az egyetlen kikezdett pont. Szokatlan és ijesztő volt az a pontosság, amellyel ezek a követők mindig erre az egy helyre zuhogtalak a köveket. Egyszer János sárba mártotta az ujjal és ákombákomot irt vele az egyik kődarabra. Egy hozzáértő orosz fogollyal kifaragtatta a kőre rajzolt ákombákomot: Miklós fia János. Aztán betétette a kővetőbe a hatalmas gránittömböt. A kötelek pattanásig feszültek, a gerendák recsegtek és a kőtömb feldugott iv alakú röptében. János megfigyelte, hogy messzebb vágódott le, mint a többi, de pontosan a rés irányában. A tatárok ugyanúgy csodálkoztak kővető gépeinek célzóképességén, mint a várbeliek. Pedig ennek nem volt más titka, mint hogy a köveket egyenlő nagyságúra és alakúra faragtatta Nagy munka volt, de a sok orosz, kisorosz, havasalföldi fogoly még ott, a pilisi kőbányában elvégezte és úgy tette a nagyszámú zsákmányolt dereglyére. A várbeliek egy ideig visszahajigálták követőikkel ezeket a köveket. De János egyre fokozta a követők és a kövek nagyságát, egyre félelmetesebb gránitömbök zúgtak a vár felé és ezeket az óriási kődarabokat a gyenge várbeli gépek nem tudták visszaröpíteni. Feldarabolták őket és így használták. A várból nagyszerűen be tudták szórni az alsóvárost, úgy hogy itt csak kevés ŐT Csapat maradhatott meg. Elhagyottan és szomorúan meredtek bele a tetőtlen, üszkös utcasorok az őszi napsütésbe és a még mindig fosztogató őrjáratok úgy vájkáltak a romok között és a pincék rejtekeiben, mint a férgek. Az éjszakák már hosszabbodtak és reggel dérült meg mindent. Egy hajnalon csörömpölve vágódott le a vízivárosi kapu felvonóhídja és nagy lovascsapat dübörgött ki rajta. A mongol őrcsapatok ide oda száguldoztak közöttük, mint gyíkok a kígyó körül és oldalba kerülve megnyilazták őket. De a vaskígyó tovább törtetett és a Kálvária-domb felé tartott az utcák kanyarulatain át. Itt védve voltak az oldalról való nyilazás ellen és csakhamar a domb alá értek. Kétfelé vált most a vaskigyó és a két része elindult kétfelé a domb alatt, hogy azt körülölelje. Mindez olyan rövid idő alatt történt, hogy a khánnak nem volt ideje a rendelkezésre. A domb percek alatt körül volt zárva. A kihán arca most sem mozdult meg. Jánost hivatta és kutatóan nézett rá. A tolmácsok ismerték ezt a nézését. Ember sorsok halála előtt nézett így. De János állta. Tudta, hogy a khán azon gondolkozik, nem csalta-e a kelepcébe. — Mondjátok meg neki, szólt a tolmácsokhoz, hogy ezek a nehéz lovasok a csúszós deres földön nem tudnak a dombra kapaszkodni. Ha megkísérlik, van elég kő a hajítógépek mellett. A khán valamit mondott a törzsfőiknek, mire ezek lesiettek a domboldalakra. Esetlenül kacsáztak görbe lábaikkal a csuszamlós talajon, minden mozdulatukon meglátszott, hogy csak lovon emberek. Nemsokára gyűrűbe állították a lejtőn a dombon rekedt mongolokat és csakhamar kiderült, hogy a legjobb íjászok táboroztak a khán sátra körül, ő maga is kihozatta óriási iját a sátorból és lement a lejtőre. A lovakat a dombtetőre vitték, hogy készen álljanak, ha áttöréssel lehet csak menekülni. János a köveket vitette gyűrűbe a lovak körül. A várbeliek igen nagyszámú csapatban jöttek. Nemcsak a dombot tudták erősen körülzárni, de folytonos nekirohanásokkal a körülszáguló mongol lovastömegeket oldalba kapták és a kis lovasokat úgy sodoristák le a kis lovakról másfél éles lándzsáikkal, mintha csak gyakorlásra szánt bábuk lennének. Szügyig vértezett lovaik állták a nyílzáport, amely csattogott a páncélon és pajzsokon, mint a jégeső a cseréptetőn. Nemcsak kívülről, de a dombról is hullott a nyílzáspor. Tétovázásra nem volt idő. Négy oldalon nekitörtettek a lejtőnek. A dombtetőről nem lehetett a domb aljára látni, azért János csak akkor tudta meg, mi történik, amikor a lejtőn nyilazóik gyűrűje egyre hátrált a dombtető felé. A khán és három törzsfő visszajöttek és felültek a lovaikra. Látszott rajtuk, hogy most ismét egész emberek. Nyugodtan figyelték, hogyan hordatta János körbe a köveket, aztán leküldték a nyílazokhoz, hogy húzódjanak vissza egész a kőgyűrűig. Alig hogy ez megtörtént, felbukkantak a lejtőn a nehéz lovasok. A kövek nagy tömegekben zuhogtak rájuk és lesöpörték őket az erősen ívbe domborodó lejtőn. Újra és újra megpróbálkoztak és egyizben oly közel jött egynéhány, hogy János megpillantotta a gróf fekete szakállát és olajbarna arcát a feltárt sisakrostély alatt. Alulról kiáltások hangzottak és a páncélosok eltűntek a lejtőn. A mongolok óriási tömegben támadtak odalent és a yaakígyó összetörve menekült. Szent Tamás irányába vágtattak az Üldözők óriás rajától követve. János lihegve futott fel a khánhoz. — Most kell a résen bejutni, az üldözöttek nyomában. Máskor nem lehet. A khán megértette János beszédét, mert látta, hogy a résre mutat. Átdobta vállán iját, amely majdnem akkora volt, mint ő maga. A törzsfák tudták, hogy ez mit jelent. Melléje rugtattak kicsi lovaikon és nekieresztett kantárral vágtattak le mellette a dombtetőről. János is felkapott egy barnafoltos fehér békára. A ló ágaskodott és kirúgott, mert érezte, hogy nem a gazdája. János olyat szorított a térdével a ló oldalán, hogy majd betört a kiálló bordája, s aztán cuppogott a nyelvével, úgy ahogy a mongoloktól látta. A ló megtört és elvágtatott a többiek után. Egyszerre benne voltak a lovasok árjának sodrában, amelyek minden irányból nekivágtak Szent Tamásnak. Látták a khán jelvényét, a fából faragott lófejet magas póznán a levegőben úszni, a lófej alatt hét lófark lobogott. Mindenki tudta, hogy itt a döntő roham, mert a khán csak nagyritkán vett részt ütközetben. Az üstdobok döngtek szakadatlanul és hanguk mindent megrezegtetően feszült bele a légbe. A várra mind az ötven követő hajítógép ontotta a köveket és lesöpört mindenkit a bástyákról. Simon gróf a vízivárosi kapu felé igyekezett, de a tatárok előbb érkeztek a felvonóhídra. Az egymásra torlódott lovastömegek lezuhantak a mély árkokba és a halálordítás túlhharsogta a let hulló, lópaták és páncélok robaját, és a nyilak jégesőkopogását. A szenttamás a rés előtt volt a másik torlódás. Jánost arra sodorta az ár. Úgy száguldott benne, mint a hullám hátán a tajték, vére gyöngyözött a mélységek erőinek magasba vibrálásában. Az üstdobok bömbölése a pattanásig feszített mindent és a ferdeszemű lovasok íjainak ezernyi húrja kifeszült, hogy pattanva pengjen és süvöltve vágja a nyilakat a szűzterekbe, mint egy ezerhuru ördöghárfa. A faragott lófejek az égbenyeritettek a póznák tetejéről és a vágtató lovak röheje mintha ennek visszhangja lette volna. A paták dübörgése felvette az üstdobok ütemét s a nagy, boldog száguldás soha át nem élt, ziháló, végső szabadság izét, illatát, színét és zenéjét hozta. így nyílt meg Ázsia öle, a pusztítva teremtő. (Folytatjuk.)