Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-01 / 1. (1628.) szám
Á V *A<3n_AR*M I UliAü inao juaiuur 1, van«,ru^p. A magyar katolikusok helyzetképe Mai ALAPY i komáromi r. kat. autonóm egyházközség világi elnöke. Komárom, december 31. :A katolikus egyháznak a kormány egyházpolitikájával szemben való helyzetét plasztikusan világította meg Franciscy Lajos dr. szenátornak december 14-én tartott beszéde. Mi ez alkalommal a magyar katolikusoknak helyzetképét kívánjuk tárgyilagosan megrajzolni, amelyet sötét színekkel sem kell beárnyékolnunk, hogy azt sötétebbnek fessük, mint amilyen. Az egész magyar katolikus világot felvillanyozta a Rómából jött hír, hogy a Szentatya esztergomi hercegprímássá Serédy Jusztinián dr.-t, az egyszerű bencés teológiai tanárt nevezte ki, akinek gyökere itt mélyedt bele az anyaföldbe Deákiban, ahol még áll Szent István bazilikája és a föld ma is a bencés-rend birtoka, mellyel még a szent király adományozta meg őket. A deákii ősi templom sekrestyéjében fedezte fel ezelőtt másfél évszázaddal Pray György, a tudós történetíró a Halotti beszédet és Könyörgést, nemzeti nyelvünk legrégibb emlékeit. Talán éppen egy bencés pap mondta el hét századdal ezelőtt a vigasztalásnak örökké élő igéit: Látjátok, feleim, szömtökkel, mik vagyunk, biza por és hamu vagyunk... Serédy esztergomi prímássá való kinevezése mintha egy pillanatra keresztülhúzta volna azok számításait, akik azt hitték, hogy az érseki széküresedés esetében legalkalmasabb az uj egyházmegyei határoknak megállapítása. Ez azonban a beavatottak előtt valószínűtlennek látszott azért is, mivel a legfontosabb tárgyalások idejében az esztergomi prímásnak helyén kell lennie, hiszen annak jurisdikciója nem szorítkozik csak egyházmegyéjére, de összekötő kapocs a magyar katolikusok és a Szentszék között. Ezt a tisztet bizonyára senki nem tölti be olyan hivatottam mint Serédy Jusztinián, aki ügyvivője volt Rómában Csernoch Jánoson kívül még hét egyházfejedelemnek, tehát senki katolikus ügyekről olyan széles áttekintéssel nem rendelkezik, mint az új hercegprímás, aki egyébként olyan érdemes egyházi férfiú, hogy a Szentatya bíborral díszíti fel a legelső konzisztóriumban, amikor diákonus bíboros lesz, utána pedig azonnal áldozár bíborossá lépteti elő, annak jeléül, hogy mily nagyra értékeli kedves emberének eddigi munkáját. Serédy kinevezését bizonyos rezignációval fogadták a szlovák katolikus körök, akik attól tartanak, hogy befolyása Rómában túli szárnyalja a szlovák püspökökét. Ez a kicsinyes szemszög figyelmen kívül hagyja azt, hogy a bíborosnak felül kell emelkednie mindenen és csak a hívek érdekeit kell szolgálnia, a lelkek ügyét Viszont Rómáról feltenni azt, hogy befolyásoknak enged, sértő feltevés, mikor tudott dolog, hogy Róma mindenkor az igazságot keresi a hívek vagy az egyházfők vitás ügyeiben. Mihelyt a csehszlovák kormány a megegyezéssel elkészült a Husz-kérdésben, amely a Vatikánnal való megoldásra váró kérdések tengelyét alkotja, tárgyalás alá kerülhet az egyházmegyék új határainak ügye is. Mint tudott dolog, a legnehezebb kérdés ebben a megoldásra váró komplexumban is magának az esztergomi főegyházmegyének az ügye. Egyes nacionalista szlovák katolikusok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak a publicisztikában, abban a naiv hitben ringatják magukat, hogy a ma lefoglalt érseki, káptalani, papnevelői birtokok csak a szlovák katolikusokat illetik. Roppant téves felfogás, mert a megosztásnak csak egyetlen igazságos kulcsa lehet, ez az egyházmegye két részének a lélekszámaránya. Hogy ez az adott esetben a magyar félen levők javára üt ki, az Rómának teljesen közömbös. Az igazság az, hogy a Budapesten egy városban élő félmillió katolikus léleknek éppen annyi joga van ezekhez a birtokokoz, mint a szlovenszkói félen elszórtan, falvakban élő félmillió katolikusnak. Mivel pedig a birtokok zöme ezen az oldalon van, a másik oldal megfelelően kártalanítandó. Soviniszta szlovák katolikusok ugyan nem szívesen hallják ezt, de meg kell nekik is barátkozniok az igazság gondolatával Ezek, akik csak „szlovák püspökökről** Írnak és „szlovák katolikusokról" és azok jogairól beszélnek, úgy hallgatnak a félmilliónál jóval több magyar katolikusról, mintha az nem is létezne, vagy jelentéktelen quantito negligeable lenne. Majd meg fogják idővel tanulni ezek is a szabatosabb szlovenszkói katolikusok és szlovenszkói katolikus püspökök terminológiáját, amelyre Rómában ki fogják őket oktatni. A szlovenszkói magyar katolikusoknak a legfontosabb ügyük a magyar papképzés. Már Hodzsa miniszter is rámutatott ennek a kérdésnek a fontosságára abban a vonatkozásban, hogy elkerülendőnek találja a Budapesten és Wienben (Pazmaneumban) történő papképzést. A nagyszombati adminisztratúra területén aggasztó mérvet öltött már a paphiány. A legutóbbi diszpozíciókból láthattuk, hogy a lelkipásztorkodásra Szaléziánus, Redemptorista szerzeteseket is alkalmaznak a Ferenceseken és Jezsuitákon kívül, több helyen letelepítik az iskolatestvéreket is. A komáromi magyar szeminárium a mostani iskolaévtől kezdve kap csak rendszeres támogatást a fentartásra kötelezett főpásztortól, az viszont a lefoglalt birtokok jövedelméből. Eddig a lelkészkedő magyar papság tartotta fenn a kisszemináriumot a saját megadóztatása révén. Komáromban valószínűleg kiépül a katolikus internátus, amellyel kapcsolatban a szeminárium elhelyezése és fejlesztése biztosítottnak látszik. Méltóan kellene ennek az intézménynek a Pozsonyban megszüntetett Emericanum és a feloszlatott Marianum helyét pótolnia, mert a magyar katolikus ifjúság számára csak a távoli Keletsilovenszkón, Kassán van megfelelő internetus. Az egyházi birtokok zár alól való feloldásának ügye foglalkoztatja erősebben a katolikus közvéleményt. Ismeretes a kormány álláspontja a birtokok felől: kézizálogul tartja a kezében Rómával szemben, amelynek püspökkinevezési jogát nem akarja elismerni. Itt azonban nagy tévedésben van a kormány, mivel az új kánonjog nem ismer placátum-jogokat, sőt — mint látjuk — az apostoli magyar királyok főkegyúri jogát is figyelmen kívül hagyja. Egy ismeretlen szlovák katolikus arra hívja fel a katolikus közvéleményt (mármint a szlovákot), hogy a kormány ne adja ki a kezéből ezeket a birtokokat, mert csak így tud súlyt szerezni követeléseinek. Hát ez igen szomorú argumentum és teljesen rávall arra a felfogásra, mely játszi könnyűséggel teszi magát túl jogon és törvényen, ha hatalmi kérdésekről van szó. Róma azonban mindenkor a jogot és az igazságot keresi. A lefoglalt birtokokról nagyszerű képet festenek, hogy azokon milyen nagyszerű gazdálkodás folyik. Csak azon csodálkozunk, hogy miért nem teszik közzé az elszámolásokat a lefoglalt birtokok többévi bevételéről. Nem ismeri senki azt a szerződést, hogyan adták ki az egyházi birtokokat bérbe és kiknek? De azt mindenki tudja, hogy az egyházi birtokok kezelőségének első igazgatója kapott egy nagyobb bérletet. Ennek a bizottságnak igazgatói nyolc év alatt háromszor változtak. Egyébként igen könnyű dolog eredményeket produkálni, ha a jövedelmet a jogos tulajdonosnak esztendőkön keresztül ki nem adják és a jövedelmet beruházzák. Mi csak annyit tudunk, hogy ezeken a birtokokon igen nagy személyzetet tartanak és a birtok kezelői közül sokan hatalmas vagyont tudtak gyűjteni rövid pár év alatt, bizonyára azért, mivel javadalmazásuk nem szűkmarkúan van megállapítva. Azt is tudjuk, hogy a javadalmas apostoli adminisztrátor, akit a jövedelmek legálisan megilletnek, el iendőkön keresztül idegen támogatásokból tudott csak megélni. A jövedelemből most először jutott nyolc év után 14 millió a magyarországi javadalmasnak, akit a jövedelemnek reá eső része megillet híveinek lélekszámla arányában. Az ismeretlen szlovák katolikus azon lelkendezik, hogy majd ha ezek a birtokok a szlovák püspökökéi és a szlovák szemináriumokéi lesznek, akkor adassanak ki a szlovák püspököknek. Addig azonban jövedelmeiket ne számolják el és főleg ne utalják át Magyarországba. Ennek a katolikusnak az enyémtied-övéről, úgy látszik, nincsenek eléggé tisztult fogalmai. Mi úgy tudjuk, hogy ezeket a birtokokat nem a szlovákok részére alapították a donátorok, hanem a katolikusok számára, akik ebben az egyházmegyében élnek. Nyolc éven keresztül minimális kiadásokat teljesítettek a célvagyonból paróchiákra, iskolákra és más egyházi célokra. 1927-ben kezdődött el a célvagyonnak tulajdonképpeni rendeltetése újból. Mahácsek Pál képviselő is tagja volt a likvidációs bizottságnak, de erről a tisztéről lemondott, mivel — saját szavai szerint nem tudta nézni azt a gazdálkodást, ami ott megy. Ez egy cseppet sem megnyugtató a katolikus közvéleményre nézve. A magyar katolikusoknak legfőbb céljuk volna a szervezkedés, mert mai szétszórtságukban nincsen képviseletük. Az egyházközségek szervezeteit a püspökök nem sietnek A Kaihreiner-féle Kneipp malátakávé fimnjiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiii&iiiiiiiinniiiflHiBnuifflflinHmuniimiiiiiiiiiiminiimnHimniHUfli H egészséges és tápláló, szívnek és idegeknek jó kiadóssága ~ Éji utolérhetetlen! Valódi csak eredeti csomagokban Kneipp plébános képével. Soha szabadon kimérve kiépíteni, pedig ezt az uj kánonjog nem hogy nem ellenzi, de egyenesen támogatja. (1183, 1184 és 1521. sz. kánonok). Ha az egyházközségi adózás az 1496. sz. kánonban elvileg el van ismerve, ez szükségképp olyan szervet feltételez, amely az adózás ügyét előkészíti és azt határozattá emeli, amely jogot a ma is érvényben levő 1868. évi XXXVIII t.-c. 11. szakasza szintén világosan megállapítja. A püspököknek tehát érdekük az egyházközségek létesítése, mely az autonómia első lépcsőjét alkotja; magasabb fokozatait a püspökök saját érdekükben valósíthatják meg, amely a a világi elemeknek tanácsadói szerepet biztosít kulturális és anyagi ügyekben. A magyar katolikusok azonban ezt a szlovák püspöki kartól nem remélik, hanem a magyar püspökségtől, amely nélkül félmilliót meghaladó számú katolikus hitélete akkor sem biztosítható, hogyha a föléjük rendelt apostoli adminisztrátorok mindenben végrehajtják Róma rendelkezéseit. A katolikus önkormányzat csak a magyar katolikus püspökség kormányzása alatt lenne életre hívható, mert enélkül a püspök eredményes munkát végezni nem lehet képes. Egyelőre a Szlovénszkóban élő magyar katolikusoknak ez a legfőbb törekvése. Tudják, hogy ez a kormánynak és a szlovák püspököknek a legmerevebb ellenzésével találkozik, de arról is meg vannak győződve, hogy félmillió katolikusnak joga van arra, hogy a fajuból származó főpásztor kormányzata alá jusson, akinél nem kell félni nemzetiségi elfogultságtól és a kultúrák különbözőségéből származó sok ellentéttől és veszedelemtől. A pálma a nyomás alatt növekszik és szökkenik sudárba. A szlovénszkói magyar katolikusok tizedik éve érzik magukon a nyomásnak mindenféle változatait. Ha eddig türelmesen elbírták, ebben sok biztatást látunk a jövő kilátásait illetőleg, mert eddig ez a nagy katolikus tábor egy akaraton volt és egységesen sorakozott fel vezérei mögött. j £$í vagy QZ ŰSO REGEM- irta*,: /AaRAI CANDOR (6) Akkor, délelőtt, az ágyban, jöttem rá, hogy nincsen senkim. Nincs egy lélek, nincs egy ember a földön, akihez valami közöm lenne, akit szeretnék. Lehet, hogy mások is vannak így. Azt hiszem, lázam is volt. Eszembe jutott ez a füzet és megkerestem a szekrény alján a régi könyveim között. Két napig nem mozdultam ki hazulról s ezt a füzetet olvastam. Közben gondoltam arra is, hogy felkeresek egy orvost. De soha nem voltam beteg s egy furcsa irtózat, vagy szemérem, vagy gyávaság visszatartott attól, hogy a test dolgairól egy másik emberrel beszéljek. Nem bírom az ilyesmit. Barátaim, akikkel beszélhetnék, nincsenek. Régen, már talán tizenöt éve teljesen magányosan élek. Nincs bizalmasom az ismerőseim között. Valami kész, szinte nyomtatott, előírt, nyelvezet az, amint az emberekkel érintkezem. Szervusz, alászolgálja. Jó idő Drága világ. Hallotta már? Jön a kaszinóba? A fiú jól halad. Nem biztathatom jóval, a fiú hanyag. Fizetni- Viszontlátásra. Parancsolj. Ha nagyon utánanézek, meg tudnám számolni a szavakat, amiket hangosan használok egy évben. De nem utaztam rögtön el. Három hétbe tellett, amig elutaztam. Kezdetben reméltem, hogy ez el fog múlni ... Ez az idegesség. Nagyokat sétáltam. Z. nyáron szép, olyan mint egy fürdőhely. A Bástya-sétányon a fákat, a gesztenyefákat mind ismerem és szeretem. Van közöttük, amit palánka korából ismerek. Ma már terebélyes nagy fák, megöregedtek. A környéket is szeretem, az utat az erdőn át Korod felé. Reméltem, hogy el fog múlni, ha többet járok, egészségesebben élek, el fog múlni az idegesség. De az idegesség nem múlt el.. Egyre rosszabb lett. Éjszakákon át nem aludtam. A fejem állandóan egy bizonyos ponton fájt, a hátsó agy felé, egy bizonyos ponton, állandóan. Ha egy orvos megkérdezne, hogy mondjam el a tüneteket, nem tudnék felelni neki. Nem fáj semmi. Étvágyam van, legalábbis étvággyal ülök le az asztalhoz. Egy-két falat után úgy érzem, hogy jóllaktam, vagy inkább, mintha untatna az evés A szervezetem kívánja a táplálékot, az ízlésem nem kívánja. Néha úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha bort fogok inni. Egyidőben elég szorgalmasan ittam a bort. Nem sokat: étkezéshez két decit, vacsora után a kaszinóban két-három decit Azután évekre abbahagytam, sokáig nem ízlett a bor. Nem is jutott eszembe. Most gondoltam, talán a bor. De nem a bor hiányzott, az se. A bor után se javult ez az idegesség. Én nem tudom, mi ez az idegesség. Akkor arra is gondoltam, hogy talán elmegyek egy este Hajnikné házába. Fölírom ezt is, mert mindent föl akarok írni: remélem, hogy könnyebben fogom érezni magam, ha mindent pontosan fölírok. Különben sincsen benne semmi. Néhány év előtt rendszeresen voltam vendég Hajniimé házában. Ez a ház számom, mint minden ilyen ház. Szomorú és sivár. A kollégák is odajárnak, a tisztek is. Ez az urak háza. Egy este megint elmentem Hajnikné házába. De az idegességem nem hagyott alább. Ezért többet nem is mentem Hajnikné házába. Valami olyasmi ez az idegesség, mint a szomjúság. Vagy mintha fázik az ember s nem tud sehol meleget találni. Vagy mint az álmatlanság. Vagy mint az éhség. Nem tudom. Néha, napokra nem érzek semmit, mintha meglapulna valahol. Aztán, váratlanul kitör rajtam. Megfigyeltem, hogy néha reszketni kezd a kezem. Mintha a szájamban összefutna a nyál. Néha órákig tart. Csak a harmadik hét végén határoztam el, hogy mégis elutazom. Nem vettem észre, hogy az öt napban amióta itt vagyok, enyhült volna az idegesség. — augusztus 7. — Megszámoltam, hogy harminchatan vagyunk vendégek, összesen, az egész telepen, most a főszezonban. A bérlő panaszkodott nekem, hogy tönkre megy Kétségbe van esve szegény ember. Három éve bérli a telepet Szívesen segítenék rajta, ha tudnék. Iparkodom a magam módja szerint segítségére lenni s az ebédhez mindig három deci fehérbort rendelek, a drágából, bár a bor rossz és különben sem ízlik. Az étel sem valami különös. A borjuvelésnek tegnap szaga volt De nem küldtem vissza, ahogy a bort sem küldtem vissza, bár hordószaga van Inkább hagyom állni a bort az asztalon, s minden délben itt három decit rendelek. Nem értem miért vagyunk ilyen kevesen? A bérlő azt állítja, hogy ez a telep kiment a divatból. Az meglehet, nem ismerem most a divatos helyeket. Bizonyos az, hogy régimódi most minden itt. Nincs villanyvilágítás se. Az étteremben petróleum-lámpák égnek, s a szobákban viaszgyertyák. Talán ez is elriasztja az embereket; nekem mindegy. Leginkább családot látok az étteremben, családanyákat három, négy gyermekkel. Magányos vendégek csak hárman vagyunk. Mi hárman külön ülünk, külön asztalnál- Az egyik egy hölgy, egy idősebb, őszhajú hölgy, aki regényeket olvas az ebédlőben. A másik egy középkorú úr, akit nem figyeltem még meg közelebbről. Én vagyok a harmadik magányos. Elhatároztam, hogy néhány napig nem mozdulok el délután innen az erkélyről. Egy fekvőszéket hozattam fel és itt fekszem a napban. — augusztus 10. — Ma vasárnap van. A szomszéd helységből átjött a plébános, és misét mondott a vendégeknek. A villák mögött, fönn a dombon áll egy kis kápolna, egészen elhanyagoltan, sekrestyéje sincsen. A múltkor séta közben elmentem előtte és benéztem a rácsos ajtón. A kápolna dohos és omladozó, mint az egész telep. Látszik, hogy itt már minden a végét járja. A bérlő tegnap azt mondta nekem, hogy az utolsó nyara itt, jövőre tovább adja a telepet. Mozgóképszínházat akar nyitni Szegeden, ahová való. A napok itt olyan egyformák, hogy csak a harangszóból tudtam meg a vasárnapot. Mikor a reggelihez leértem, az étterem már teljesen üres volt. Csak a magányos úr ült az asztalomnál és újságot olvasott. Nem akartam zavarni és nem akartam értésére adni, hogy bizonyára tévedésből ült le az asztalomhoz. Ezért a szomszéd asztalhoz ültem. Mikor a kávémat hozták, a magányos ur felnézett az újságból és felismert. „Bocsánato* — ezt mondta, — „elfoglaltam a helyét**. Kértem, hogy ne zavartassa magát, így is maradtunk. Mikor a pipámra gyújtottam, beszélgetni kezdett. Fölajánlotta az újságot, amit nem fogadtam el, mert nem az a lap volt, amit olvasni szoktam. Egy liberális kirü újságot olvasott. Ehhez semmi közöm, de mindenesetre észrevettem. Aztán azt mondta, mosolyogva és körbeülteti a teremben: (Folytatjuk.