Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)

1928-07-18 / 161. (1788.) szám

6 <i>i«<^-7vVAG^afe-rnRMg sok embere volt. Sohasem tudta, amikor el­indult, hogy hová jut. 1910-ben például az északi sarkra indult s mégis a déli sarkra ment.­­ A vélemény ma ez: talán Thromsőben, ahol utoljára látták, uj hirt kapott a Spitaber­­gákról s irányt változtatott. Talán az egye­nesebb keleti útra fordult. Gépe, a Latham, a lehető legjobb masina. Atlanti útra szánt gép. Le Havre és Túrnia között óriási rekorddal szerepelt már egyszer. Szaktudásá­ban s a Latham erejében bízunk még.­­ A hivatalos vélemény azonban más. A kormány nyugaton keresteti Amundssent, a la­pok gyűjtése ellenben egy keleti irányban in­dult expedíció szervezésére alakult.­­ A hivatalos kutatásnak azonban legki­sebb eredménye­­ sincsen. A Spitzbergák nyu­gati és déli csúcsát szorgosan felkutatták, de még nyomukra sem bukkantak. Talán-talán a keleti irányban nagyobb eredményt érünk el. Egyelőre remegve várunk újabb hírekre, még nem gyászolunk, elég időnk lesz a gyászra,­­ bár Amundsent gyászolni az örökkévalóság is kevés lesz. állást valamelyik járási főnökségen? Mi történik azzal az ifjúval, akiről megállapítják, hogy straté­giai zseni és Napóleon képességei messze elma­radnak az övéi megött? Viheti-e a mi ármádiánk­ban hadnagyságig is? És ha valamelyik ifjúról ki­derül, hogy elsőrendű mérnöktalentum, akire bíz­vást lehet rábízni akármelyik nagy gyár műszaki vezetését, fiatal barátunkat vigyük-e el Korompár­ra, hogy tessék fellendíteni a gyárat, a vidéket, a tudományt, tessék a közjó érdekében azokat a ké­pességeket kifejteni, amelyeket a csodálatos gép felfedezett benne? Ha meglesz ez a pozsonyi intézet, amelyben hihetőleg elsőrendű szakemberek és elsőrendű gé­pek dolgoznak elsőrendű módszerek szerint, az a szegény magyar ifjú, aki a vizsgálatot kiáltotta és nagyszerű bizonyítvánnyal a zsebében lép ki az intézet kapuján, legfeljebb még egy szomorú élet­­tapasztalattal lesz gazdagabb. Odáig nem tudta, hogy milyen nagy tehetség vesztett el benne, most legalább meg fogják ezt neki mondani pszi­chofizikai alapon. PRÁGAI LEVELEK A csodálatos gép és a magyar ifjúság Ne méltóztassanak félreértem tendenciámat, nem akarok egy dicséretreméltó kezdeményezést kritizálni, nem akarok cinikus hangon belekötni egy alapjában szükséges és hasznos tudományos intézmény megvalósításának eszméjébe, sőt a tisz­tán tudományos érdeklődés szempontjából örülni és lelkesedni tudok azon, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetsége országos akciót kezdeménye­zett, amelynek az a kitűzött célja, hogy a gyakor­lati élet szükségleteinek megfelelő pszichofizikai kísérletező intézetet létesítsen Pozsonyban. Alkal­mam volt vastag szakkönyvekből megismerni a németországi pszichofizikai intézetek szervezetét, működését és nagyszerű eredményeit és így tu­dom, hogy ilyenfajta intézmények tényleg nagy mértékben segítségére vannak a gyakorlati élet­nek, amelynek elve — legalább is elméletileg — a the right man on the right placé, megfelelő em­ber a megfelelő helyre. Csodálatos gépek és csodálatos tud­ományos módszerek állanak ma már a pszichofizika rendel­kezésére, úgy hogy ez a tudomány, amely egy ne­gyed évszázaddal ezelőtt még csak gyermekcipel­lőkben járt, ma már kiterebélyesedett és eredmé­nyeit a szociológia, a nemzetgazdaságtan, a gakor­­lati élet, az elméleti filozófia és a kriminalisztika is bizalommal használja fel. Az ember idegéleté­ről, értelmi képességeiről meglehetősen hű képet adnak a csodálatos gépek és valóban kívánatos, hogy olyan esetben például, amikor egy váltóőrt kell alkalmazni, akinek idegrendszere épségétől sok száz és száz ember élete függ, tudományos alapossággal meggyőződjenek arról, vájjon a je­lentkező idegrendszere kiállja-e a próbát és így alkalmas-e a felelőségteljes hivatás betöltésére? Csakhogy ... csakhogy a pszichofizikai mód­szer alkalmazásának a pályaválasztás megszabásá­ban és az állások betöltésében ott van gyakorlati értelme, ahol — a GYOSZ felhívása szerint is — tényleg a the right man on the right piacé az ural­kodó vezérelv az állami tisztségek betöltésében, az ipari és gazdasági állások kiosztásában. Ebben a tekintetben azonban szomorú tapasztalataink vannak. Huszonöt éves rendőrfőtisztviselőt isme­rünk Szlovenszkón eleget, akik a jogi stúdiumok bevégzése után nyomban politikai osztályoknak, bűnügyi osztályoknak és egyéb fontos ügykörök­nek vezetését vették át anélkül, hogy pszichofizi­kai vizsgálaton mentek volna keresztül, vagy ké­pességeiknek bármiféle tanúbizonyságát adhatták volna, így van ez a rendőrségen, a bíróságon, a pénzügyeknél, iskolában és a közélet­ minden te­rén. Nem tudjuk például milyen tudományos elv alapján lehet a népiskolai tanítóból járási főnök, a kisvárosi pénzügyi fogalmazóból megyei főtiszt­viselő, a kerületi adóvégrehajtóból iparhatósági főfelügyelő és így tovább. Ez a sok visszásság bi­zonyára nem onnan volt, hogy az illetőket­ nem vetették alá pszichofizikai vizsgálatnak, hanem valószínűen onnan, hogy a the right man on the right place elvének alkalmazása körül van vala­mi hiba. Mert amilyen liberálisak voltak magas állások betöltésénél bizonyos irányban, amennyire nem kívánták meg az elsőrendű kvalifikációt, a szakképzettséget, sok esetben a megbízhatóságot sem — csak a pozsonyi Dusek esetet említjük meg, hogy túlhosszuak ne legyünk —, annál ke­vésbé voltak liberálisok, amikor a régi magyar hi­vatalnokok átvételéről és az egyetemekről most kikerülő magyar ifjak közszolgálati alkalmazásá­ról volt és van szó. Ismerünk bírákat, akiknek országos nevük van és a felhalmozott ügyiratok ellenére nem teszik a right embert a right helyre, s­merünk tanárokat, akiknek tudományos műkö­dése akadémiai elismerésben részesült, itt azon­ban katedrához nem juthatnak, ismerünk nagysze­rű képességű közigazgatási tisztviselőket, akikre szintén nem alkalmazták a sok évtizedos angol rívők fia meglesz a pszichotechnikai intézetünk, megváltozik-e vajjon a helyzet? Mi történik akkor, ha­ a­ pozsonyi intézet tudós igazgatója kijelenti, hogy ez és ez a magyar ifjú elsőrendű közigazgatási képességekkel rendelke­zik, feltétlenül szükség van a képességeinek közszolgálatba való állítására? Az intézet tanúsá­­­ga alapján adnak-e neki legalább szerény dijnoki Bonyodalmak egy nyitramegyei földbirtok körül Amikor a bérlőt az uj földesur aratáskor akarja kitenni a birtokról . A nyitrai törvényszék fontos döntése a föld­hivatal által zárolt, majd feloldott kislapási birtok ügyében Nyitra, julius 17. (Saját tudósítónktól.) Érdekes birtokpörben hozott a közel­múltban döntést végső fokon a nyitrai törvényszék. Az országos földhivatal már régebbi idő óta pereskedett Fried Bernát földbérlővel, aki évek hosszú során keresztül bérelte Zámoly­­szky Ludmilla kislapási nagybirtokát. Ami­dőn Fried a bérleti szerződést megkötötte, a birtok a földhivatal által parcellázás céljaira lefoglalt, zárolt birtok volt. A birtok értéke természetesen alacsonyabb lett a tényleges értékénél a zárolás következtében. Ennek ellenére akadt vevő a birtokra Nizsnánszky Jó­zsef személyében, aki közeli rokona Markwart Vlastimil állami tisztviselőnek. Nizsnánszky aránylag olcsó áron vásárolta meg a birtokot és sikerült is a szerződést a földhivatal által jóváhagyatni. Ennek meg­történte után sorozatos intervenciók indultak meg a földhivatalnál és sikerült ezek ered­ményeképpen elérni azt, hogy a földhivatal a birtokot feloldja a zárlat alól. A földhivatal ezen határozata révén a földbirtok értéke megsokszorozódott. Szakértői vélemény szerint a mintegy négyszázezer koronáért megvásárolt bir­tok értéke a földhivatali feloldás két millió koronára szökött fel.után A földhivatal ezen eljárása újabb bizo­nyítéka volt annak, hogy a földreform végre­hajtása mily módon megy végbe a földigény­lők egyenes rovására. Az állami alkalmazott közeli rokona oly milliós ajándékhoz jutott, amelyet semmilyen esetleges politikai ér­demmel sem lehetne indokolni. Azonban újabb ajándékot is szántak az uj földesúrnak. A bíróság ugyanis a földhivatal azon kérel­mének, hogy a bérlőt lakoltassák ki és a bir­tokot adják át az új tulajdonosnak, helyt adott, viszont azonban megtörtént az a pél­dátlan eset, hogy a bírósági határozat végrehajtását köz­vetlenül a termés learatásakor akarták foganatosítani, ami egyet jelentett volna a volt bérlő teljes tönkrejuttatásával. Mert ha a termést az egész évi megmunkálás és befektetés dacára az új birtokos kapta volna meg, aki egy fillért sem invesztált birtokba, a bérlőt a teljes anyagi romlás súj­a­totta volna. Fried ügyvédje útján a végrehajtás foga­natosítása ellen fellebbezést jelentett be a bíróságnál. A nyitrai törvényszék végső fokon, jogerős határozatában állapította meg, hogy a végrehajtás nem törvényszerű, ezzel a határozattal elrendelte az előbbi álla­pot visszahelyezését. Dacára a törvényszék döntésének, az uj földesúr még­sem akarta megengedni az aratás végrehajtását és azon a címen, hogy lopják a gabonáját, csendőrség kirendelését kérte. A feljelentés következményeképpen csendőr­készültség szállott ki a birtokba és megaka­dályozta az aratási munka folytatását. Mikor azonban Fried felmutatta a bíróság határoza­tát, a csendőrség belátta, hogy félrevezették, sőt az ügy egyszeriben kémikus fordulatot vett. A csendőrök ugyanis nem vonultak el, hanem most már Fried aratóit védelmezték meg munkájukban az új földesúr munkásaival szemben és permanens készültségben maradtak az esetleges erőszakosságok megakadályozása céljából. A nyitrai törvényszék döntése lehetővé tette, hogy a bérletből a birtokeladás követ­keztében kiesett Fried legalább a termését arathatta le. Nem érdektelen egyébként an­nak megemlítése sem, hogy Fried bérleti szerződése csak négy év múlva járt volna le s egyéb ügyekben is általános jogszabály az, hogy a bérlő, amennyiben a szerződés nem járt le és annak feltételeit pontosan betartja, nem köteles tudomást venni az új tulajdonos­nak a szerződés megszüntetését célzó kíván­ságairól. Speciálisan azonban a földügyekben a legfelsőbb bíróság ellenkező álláspontra helyezkedett. „Letettem a nehéz gépet, mint a hímes tojást.. Risztics János elmondja hatvanötórás világrekordjának történetét Dessau, július 17. (A P. M. H. tudósítójától.) Pontosan egy hét telt el a dessaui repülők rekordja óta, de a világ­lapok hasábjai üresen maradtak. A repülésnek egyetlen részlete sem került ki a nyilvánosság elé. Ennek, természetesen, megvan a maga oka. A dessaui Junkers-gyárban van mit féltenie a mérnököknek. A konkurrens vállalatok lesik a pilóták nyilatkozatait, akik a nagy örömben el­feledkeznek kissé a kötelező diszkrécióról és elejtenek néhány olyan mondatot is, amelyet ha a közönség nem ért meg, de annál jobban megérti azokat a konkurrencia, s hamarosan fel is hasz­nálják az adatokat „legújabb" modelljük meg­építésénél. Dessauban különösképpen nagy a fegyelem s egymásután utaztak el a világlapok képviselői, anélkül, hogy néhány sablonos üdvözlő, köszönő szón kívül mást följegyezhettek volna. A Én pedig beszéltem a világrekorderekkel, rövidke Marienstrasse egyik villájában lakik Risztics János feleségével és­­ két kis gyer­mekével. Természetesen legnépszerűbb emberei­­ ők Dessaunak, mert a kis német városka tudja, hogy mivel tartozik annak az embernek, aki be­vezette a város nevét a világ kulturtörténelmébe. Risztics kis barna Brennabor-autója (öt milli­méterrel előbbre állított előgyújtással) már kapuja előtt áll, jeléül annak, hogy ismét pontos volt randevúján. Háromszor csöngetek, amint ez elő van írva. — ... Hát figyeljen ide, kérem. Ne is kérdez­zen, tudom, mit akar. Gépem, a D. 1231, rendes teherszállító repülőgép, egy háromszázhatvan ló­­erős motorral, típusban megegyezik a Bremennel és Európával. Szériagéppel csináltuk tehát meg a rekordot, nem úgy, mint az olaszok, akik külön gépet építettek rekordjukhoz. Gépem súlya a fel­szállás pillanatában pontosan négyezer kiló volt, háromezer liter benzolt vittem magammal. Tud­valevő dolog, hogy az első startnál, mintegy tizen- ­­p felI I I III Mm szlovák ékszer-, arany- és ezüstgyár VasSaá<áa © 5tt © S © 3cs FROSTIG­YELVVÉMK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály­ utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50 °/o megtakarítás —• Eladás eredeti gyári árakon O-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál 1. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5 °­ C engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk Morsrv.ru>'!Я 1928 július 18, agenda.. nyolcórai repülés után, le kellett szállanom. Talál­gattak az emberek, rémhíreket terjesztettek, pedig leszállásunknak megvolt a maga oka. Képzelje el, hogy egy gép négytonnás megterheléssel indul útnak. Mindenki azt hitte, hogy nehéz startunk lesz. Ezzel szemben, a start után néhány másod­perccel, úgy felhúztam a gépet, hogy a repülőtér, határán túl, mintegy száz méternyire levő magas­feszültségű légivezeték fölött, már hatvan méterre voltam a föld színétől. A start tehát pompásan sikerült. Félnapi utazás után vettük észre, hogy a kipuffogócső mozog. Ez nem is csoda, hiszen a nagy megterhelés következtében olyan erővel járt a motor, hogy minden mozgott a gépen. Ha pedig a kipuffogócső letörik, a lángok egyenesen a szabadba kerülnek és úgy alásűtik a benzoltartályt, hogy könnyen lángra gyulladhattunk volna. Am­­úgy is forrott a benzolunk. Mit tehettünk hát mást, leszálltunk. Simán, minden baj nélkül. Másnapra kijavítottuk a bajt, startolni akartunk, de rossz szelünk volt. Nekimentünk tehát harmadnap. Az idő kedvezőbb volt, éjfél után egy órakor talál­koztunk a repülőtéren Zimmermannal, előkészí­tettük a gépet,­­ mindenki ismerve kötelességét, szó nélkül útnak is indultunk. Néhány perc múlva eltűnt a dessaui repülőtér, e mi egyedül voltunk gépünkkel a levegőben. Legizgalmasabb az első nap. Mert ha egy gép huszonnégy órát szalad baj nélkül, minden rend­ben van. De gondolja el, mi történik akkor, ha ez a kipuffogócső-história a tenger fölött történik meg velünk. De minden rendben volt, két órán­ként váltottuk egymást a kormánynál és míg az egyik vezetett, a másik pihent. Pihenés. Ha ugyan annak nevezhetjük, hogy a jól kipárnázott ülése­ken letettük fejünket a magunkkal hozott párnára és behunytuk szemeinket. Ha egyet zökkent a motor, már felkeltünk s vizsgálgattuk a műszere­ket. Hatvan órán keresztül nem aludtunk s Itt jöttem rá, hogy fogalmuk sincsen az embereknek arról, hogy milyen hoszú idő egy óra. Mi tudjuk. Az éjszakák egy egész esztendőnek tűntek s alig vártuk, hogy hajnalodjék és lássuk a mezőn dol­gozgató munkásokat. Ezer méter magasságból. Szerettem volna megkérdezni, hogy mit ebédeltek útközben, de nem mertem. Már tavaly se mertem, az első rekordnál. — Útravalót adott feleségem. Szendvicseket, limonádét, sülthúst, tojást vittünk magunkkal, de minden megromlott a melegben. Nem nyúltunk hozzá semmihez. Két darab üres kenyeret ettem és konyakot ittam hozzá. A limonádé egyenesen felforrott. De a konyak pompás volt, ez tartotta bennünk a lelket. Az út vége felé már vizet ittunk csak. Általában rájöttem, hogy az ember, ha nagy izgalomban van és rendkívüli körül­mények között dolgozik, nem tud enni, se aludni. Az első nap kellemetlen, de a másodikon már nem is éreztük álmosságunkat. — Láttam a fehér kenyeret, amit kőkemény állapotban visszahozott magával Risztics. Mert visszahozta. Nagyon rendes ember, nem dobja el a kenyeret.­­ A második napon aztán kétségbeesett a lipcsei repülőtér meteorológusa. Már nem tudta, hogy hová irányítson bennünket. Mindenhonnan vihar és depresszió közeledett. Ezer méter magas­ságban lavíroztunk, hogy kikerüljük az esőt és a szelet, eltértünk a dessau—leipzigi iránytól és Berlin fölé kanyarodtunk, fél napig kóvályogtunk Hamburg és Berlin között. De a kör mindig ki­sebb lett, a harmadik nap újra Tessau fölött talált bennünket, így is keresztülmentünk egy csúnya viharon, úgy gondoltuk, hogyha egy ná­lunk erősebb vihar fogna el bennünket és le­szállásra kényszerülünk, inkább az ismerős des­saui pályán szállunk le, mint például az ismeret­len erdő fölött, a fák tetejére. Szombat este aztán, mikor már órákkal túlrepü­ltük az olaszok rekord­ját, amelyet érdekes körülmények között, március óta még ma sem hitelesített a nemzetközi szövet­ség, elhatároztuk, hogy leszállunk. Este, sötétben nem akartam a leszállást kockáztatni és úgy tet­tem le a gépet, mint a hímes tojást. Hogy őszinte legyek, tudtunk volna még tovább is repülni, mert bonzolunk maradt elég, de reggelig nem bírtuk volna ki és egy éjszakai leszállás eshetősé­geivel nem akartuk rontani a rekord teljes sima lebonyolítását. Este fél kilenckor már újra lekötöt­tük a D. 1231-et és mentünk bankettezni. Nem aludtam ismét semmit ezen az éjszakán, nem éreztem kimerültséget, se akkor, se ma, pedig öt nap ünneplése van mögöttem. Egy érdekes dolog. Pontosan a rekord, meg­döntése után megérkezett Dessauba Balbi olasz repülőügyi államtitkár­­ vezetésével néhány Berlin­ben időző olasz pilóta, és gratuláltak Riszticsék­­nek. Megkérdezték, finoman, hogy kihozott-e min­dent a gépből. Elszomorodtak, mikor kijelentette nekik a pilóta, hogy ez a szériagép sokkal többet elbír, mint hiszik az olasz urak, pedig ez nem külön a rekordkísérletre épült, mint az­ olaszok gépe. Egyszerű teherszállítógép, de még van benne valami. Van még vagy öt világrekord. Utitársa, Zimmermann, szőke, filigrán em­berké­­n hozta annak idején Károly királyt Svájc­ból Magyarországra. Nem is hinné az ember, hogy ilyen hatalmas fizikai megaröltetésre képes, min­t­­ez a rekordrepülés volt. Tréfál, panaszkodik, hogy tönkremegy az ünneplésben. Antialkoholista, és tegnap este megitattak vele egy pohár barna sört. Rettenetes. Sajnáltam szegény Zimmer­­mannt. Beszélgettünk Budapestről is. Kapja a meg­hívásokat, de lehetetlen mind elfogadnia őket. Leipzig, Berlin, repülőnapok, hihetetlen­ elfoglalt­ság. Meleg örömmel mutatja meg Mayer kapitány üdvözlőtáviratai, a Magyar Légiforgalmi igazgatója régi jó embere Riszticsnek. S most két hétre pihenni megy Risztics. Le­tagadta, hogy hova. Álnév alatt utazik Budapestre.

Next