Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)

1931-02-01 / 26. (2543.) szám

MM SZÁMUM ! KÉPES HÉTÜl M t. U áES-ajsSE; » évf. 26. (2543) szim • Vasárnap ’ 1931 1 Előfizetői ars évente 300, félévre 150, negyed- A­r­A-rand Szerkesztőség; Prága 11. Panské alice 12. évre 76, havonta 26 Kfc; külföldre; évente 450, ^ SZlOVenSZKOl eS r­lSZlTlSZKOl ellenZeKi partok n. emelet — Telefon: 30311. — Kiadóhivatal; félévre 226, negyedévre 114, havonta M Kt politikai napilapja tetelős szerkesztő" Pr**u Pa"*k4 5 X ‘U emelet fi képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több főszerkesztő, í­r­t­ teielőS szerkesztő. Telefon: 34184. Egyed száma ára 1.20 Ké, vasárnap 2.-Kt­SZURÁNYI LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA SÜRGÖNYEIM H­IR L fi P. PRftHfl építsük a kisebbségi MAGYAR KULTÚRÁT Irta: DZUBÁNYI LÁSZLÓ K­iseb­bségi sorsun­kb­an mondhatatlan sót a tennivaló. Ásandó­­ védekező harcunk kö­zepett kell kiépítenünk a nemzeti élet új kereteit és egészséges szerveit, azon köziben pedig birkóznunk kell a ma­gal, amelyek sohasem voltak létproblémái­­olyan súlyo­sa­k, mint a mai időnkben. A kisebbségi nemzeti élet felada­tai há­rom ágúak. Az első és leglényegesebb a ma­gyarság politikai kádereinek megszervezése és megszilárdítása, hogy általuk a nemzet e alka­lmasasá váljék a szervezett védekezésre , Így a megmaradásra. A nemzeti munká­nak az az­etappeja már lezárult: a magyar tömegek — minden­negvásárló kísérlet da­cára — elmozdíthat­atlanul sorakoznak föl politikai kádereinkben. A Szlovén­szkét és benne természetszerű­­ség a m­a­gyariangot leginkább sújtó centralis­ta politika, a hászipatritá­s és a napi­ szegé­nyedés a gazdasági kérdéseket állítja ma politikai tevé­k­enységünk tengelyeibe. Nem is vitatható dolog, hogy e vonalon, egy kisebb­ség számára a legkevésbé van megadva az ináciatúra lehetősége, a munkánknak java­részt arra kell szorítkoznia, hogy fe­lébres­­­sze az uralkodó szlovák nemzet lelkiismere­­téért, elősegítse az egyetlen remedium, az ön­tudatos és erőteljes szlovenszkói politika megszületését, amely egyed­ül vethet gátat a montántúli expanziónak. Jó lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy mi elsőkként jelentkez­tünk a kenyértfronton, mert ahogyan, tudjuk, hogy a magyar kenyeret külön megvédeni nem lehetünk képesek, éppen úgy a becsü­letes meggyőzés minden eszközeivel segítet­tük szlovák testvéreinket annak felismerésé­ben, hogy a szlovák kenyeret sem lehet kü­lön és elszigetelten megmenteni Természe­tes dolog az is, hogy felelős törvényhozóink nem odázhatják el azoknak a tennivalóknak az elvégzését a reménybeli összefogás meg­valósításáig, amelyek a nemzeti munka vo­nalába esnek. Ide tartozik a nép agrárneve­lése, nemkülönben sérelmeink föltárása és sokezer közbelépés az orvoslásra, f is ide­­ tar­tozik az önsegély politikája, min­t az egyet­len lehetséges és maximális pozitív munka, amivel egy kisebbség a maga gazdaságai vé­delmét és fennmaradását szolgálhatja. Is­merjük a koncepciót, mely az önsegélyt ki­sebbségi életünk komoly gazdasági tényező­jévé akarja kiépíteni, de hogy erről részle­tesen szóljunk, ann­ak még nincs it­t az ideje. Harmadik a sorban a nemzeti kul­turmun­ka. Harmadik, mert kulturális alkotó mun­kára csak az a nemzet lehet képes, amely­nek megvan a kenyere és biztosító itt a léte. Viszont azonban, a fizikai létezés csak akkor emelkedik a nemzeti élet rangjára, hogyha a kultúra építi ki benne a lelket. És ha a kenyé­rgondok e pillanatban el is halványít­ják talán kulturális életünk problémáit, két­ségtelen, hogy ezek a problémák a legsúlyo­sabbak és a legsziszifuszib­b munkát kíván­ják. Egyszerűen azért, mert a magyar mű­velt fajta és nem hajlandó kisebbségi sorsi­ban sem feladni azt a pozíciót, amit nagy elődök és nagy nemzetek alkotó munkája ví­vott ki számára a kulit­ur világ­ban. Kultúrán­kat meg akarjuk tartani, sőt a természet és az elhivatottság jogán emelni kívánjuk. Mi kötelességeinket ismerő lojális álllampolgá­rok vagyunk, de a mai határok nem jelent­hetik számunkra a kultúra rom­ai falát , ra­gaszkodunk a magyar szellemi műveltség egyetemes egységeihez, amelyen belül ránk is érpí­tő hivatás vár, úgy a kultúratere­m­tés, mint a kultúraterjesztés terén. Sőt fokozot­tan vár, mert hitünk szerint a­­ kisebbségi sorsba hullott magyarság megpróbálta­tásai­nak és elengedéseine­k uj színeket, másfajta szellemiséget és új nagy értékeivel kell ki­izzítaniok, hiszen jóformán ez az egyetlen tér, ahol sub spécié aeternitatis megbizo­­nyith­at­ju­k életrevalóságunkat, rangunkat és építő értékünket az emberi kultúrában. Aminthogy igaz az, hogy a múlt tradícióira nekünk van a­ legnagyobb szükségünk s ne­künk kell­ hozzájuk a legszí­vósabban ragasz­kodnunk, éppen úgy éreznünk kell az­t az új elrendelte­tést, amelyet számunkra a sors jelölt ki az erős magyar nemzeti szellem ál­dozatos szolgálata mellett a haladásnak — az első sorban való — előbbrevi­telében. Hogy mennyi érték vár megmentésre, mennyi ugar feltörésre és mennyi rengeteg tennivaló elvégzésre, azon meggondolkod­tathat az a levél, amelyet egy Becsbe sza­kadt szlovenszkói magyar küldött, nekem és amelyet én tovább ad ,és szólok azoknak a magyaroknak a lelki­ismeretéhez, akik érzik a felelősséget a magyar kultúra sorsáért. Kisebbségi magyar vagyok, a Kárpátok aljá­ról. Sorsom, a megélhetés, család gondja — ez idő szerint — külföldre hozott ugyan, de nem sza­­­kadtam el kisebbségi véreimtől. S nemcsak meg­próbáltatásaikban, távolbaszakadt rokonként vis­­­sza-visszatérő örömeikben osztozom együ­tt­ rezdü­­lő lélekkel, hanem az együvétartozás e tudata él a kötelességérzetben is. Benső lelki szükségből óhajtom s keresem az útját, mint róhatnám le az adott körülmények közt is képességeimhez mér­ten köteles adómat Golgotajáró fajtám maroknyi­­ságával szemben. Hajlamaim a tudomány — tör­ténet — tanulmányára vittek. E téren szeretném kivenni részemet kisebbségi sorsom szabta kö­telességem teljesítéséből is: szerény téglahordás­sal maroknyi voltunk tudományos kultúrájának fölépítésében. A terv, a vágyakozás nem új keletű, de hogy Sándor jugoszláv király látogatása alatt bomba robbant a horvát fővárosban A király személyes bátorsága — Gyalogséta az izgatott városban - Ovációk Zágráb, január 31. Sándor jugoszláv ki­rály néhány nappal ezelőtt Horvátország fővárosába érkezett, hogy személyes jelen­létével és látogatásának ünnep­élyes végével lecsillapítsa a belgrádi centralizmus elleni hangulatot. A királyi lájtogatás mindeddig jól sikerült , úgy volt, hogy Sándor ma vis­szautazik a fővárosba. A király kívánságá­ra most a látogatást meghosszabbították, mert mint Sándor király kifejezte „egyelőre nem érte elfi célját“. A király e nyilatkozatával arra a kelle­metlen és könnyen katasztrofálissá válható incidensre célzott, amely a tegnapról­ mára virradó éjjel történt a városban. A „Fiatal Jugoszlávia" című ifjúsági szervezet házá­ban bomba robbant föl, amely ugyan nem­­ okozott kárt, de haódman király ellen. A Fiatal Jugoszlávia szerve­­­zetét annak idején Rádics István a horvát parasztipárt vezére alakította. A robbanás híre a lakosság között óriási izgalmat kel­tett s az izgalom mindaddig tartott, amig a király m­a délelőtt elhatározta, hogy sze­mélyes bátorságával példát ad és lecsilla­pítja a nyugtalanságot. Délelőtt tizenegy órakor Sándor király egyedül, minden kísé­ret nélkül elhagyta a bán palotáját, amely­ben megszállott s átment az átellenben lé­vő templomba, ahol hosszabb ideig imád­kozott. Majd végigsétált a belváros uccáin, a városi vásárcsarnokig, ahol csakhamar lelkes tömeg vette körül. A király sok ke­reskedővel és vásárl­óval szóba elegyedett, f­­ajd negyedórás beszélgeté­s után nyílt autóra szállott és a Fiatal Jugoszlávia szer­vezet székházához hajtatott, ahol ugyan­csak egyedül megszemlélte az éjszakai rob­banás pusztításait. Amint a járókelők az egyedül sétáló királyt megismerték, majd később az autóban észrevették, mindenütt lelkes ovációban részesítették. A szemé­lyes bátorságot mindenekfölé becsülő lár­vátokban mély benyomást keltett, hogy Sándor király az éjszakai merénylet elle­nére a puskaporos hangulatban teljesen egyedül, egyszerű polgáremberként végig­sétált a városon, barátságosan fogadta nép üdvözüléseit és több egyszerű emberrel a kedélyesen elbeszélgetett. tava­ feltűnően nagy sikert aratott a kamarában Ötvennégy szavazatnyi többség — Ügyes kormánynyilatkozat „Franciaország békét akar“ Pária, január 31. Laval kabinet­je tegnap mutatkozott be a párisi kamarában. Ez volt a nyolcadik kormány, amely az 1923-as válasz­tások óta kormánynyilatkozatot tesz , eleve megállapítható, hogy a nyolc kormánynyilat­kozat között alig volt lényegesebb különbség. Laval most is higgadt, minden szélsőségtől mentes és a politika veszedelmes zátonyai kö­zött ügyesen lavírozó kormánynyilatkozatot olvasott föl, amellyel nagy sikere volt. A ka­mara 312 szavazattal 258 szavazattal szemben bizalmat szavazott az új kormánynak. A kor­mánytöbbség hívei sem gondolták­, hogy Laval ily jelentős többséggel kezdi meg működését , a legnagyobb optimisták is legfeljebb negy­ven szavazattöbbségre számítottak. A kormánynyilatkozat annak megállapításá­val kezdi, hogy lehetetlen volt a köztársasági koncentráció kormányát megvalósítani, ámbár a dezignált minisztere­lniók, a parlament és a nép nagy része ezt látták volna a legszíveseb­­­ben. Ilyen körülmények között a kormány kénytelen minimális programmal megelégedni és remél, hogy valamennyi igazi köztársasági képviselő azon­o­sít­ja magát a kormány tiszta szándékaival. Franciaország békét akar. Tíz évi konstans külpolitikája, a nemzet béke aka­ratának legpregnánsabb kifejezése. Az uj kor­mány is a bevált módszerrel és türelemmel fogja folytatni a válságbéke megszervezésére irányuló munkát. Remél, hogy ebben vala­mennyien támogatni fogják. Ugyanakkor a kormány folytatni fogja a­­ népek kib­ékíté­­sének munkáját, de gondoskodni fog az ország biztonságáról és a szövetséges államokhoz fű­zött barátság megőrzéséről. Meggyőződése sze­rint Franciaország hamarosan erkölcsi garan­ciákat fog kapni biztonságára. A többi nemzet­tel együtt a népszövetségi paktum 8. cikkelye értelmében az új francia kormány is a fegy­verkezések helyes és racionális csökkentése mellett foglal állást, de nem adja föl a hatha­tós védelem lehetőségének politikáját. A kormány nyilatkozatot a jobboldalon tünte­tő helyesléssel fogadták,­­míg a középpártok tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. A bal­­­oldaliak állandó ironikus közb­elszólásokkal zavarták Lávait. Több szónok támadására Lá­vai kijelentette, hogy sem jobboldali, sem harci kabinetjét nem akar alakítani. Becsüle­tes koncentrációt kívánt, de egyes pártok lehe­tetlenné tették terveit. Fraciaországnak azon­ban szüksége van kormányra , így kénytelen volt a miniszteri listát mai formájában össze­állítani, de eltökélt szándéka, hogy a jövőben is a kibékülés szellemében fog működni. A vita végén Franklin Bouillon újból megtá­madta Briand szerinte veszedelmes külpoliti­káját. Az immár tradícióvá vált táma­dásban hangsúlyozta, hogy a németországi helyzet rendkívül veszedelmes és a birodalom a polgárháború küszöbén áll. A német szociál­demokraták a Vorwärts főszerkesztőjét Paris­ba küldték, hogy megnyerje a francia szocia­­listákat. A lengyel határ mentén állítólag 400.000 Hitler-gárdista készen áll arra, hogy bármely pillanatban betörjön Lengyelország­ba, vagy Berlin ellen vonuljon. A kommentárok P­á­r­i­s, január 31. A lapok kommentáraik­ban kivétel nélkül megállapítják, hogy Laval ég a kamara első érintkezésbe lépése nagy si­kert jelentett a kormány számára. A Matív szerint az optimisták sem remélték, hogy az új kabinet ily döntő győzelmet arat Laval tegnap megmutatta, hogy az első osztályú politikus összes kiválóságával rendelkezik. A Petit Parisien szerint húsz olyan képviselő, akit az ellenzék a magáénak vélt, tegnap a kormányra szavazott. WST N © fogadja © I a lapot a mélynyomása 8 oldalas képes melléklet nélkül “W

Next