Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)

1931-04-01 / 76. (2593.) szám

^ % Egy.. ár. 1.20 Ke. .wtow NaS ***m,H,*t ** oldal x M‘ 76( 12593) «*»» Szerda * 1931 április 1 A szlovenszkói és ruszinszk ellenzéki p A kassai affér A kassai ujoncszabaditási bűnügy hullá­­m­ai egyre jobban vernek a magasba. A prá­gai Dvorák-affér óta az ujoncszabaditás pro­blémája ilyen hatalmas arányokban még nem került felszínre, sőt mondhatjuk azt is, hogy jogosan kiáltott fel a nemzet­védelmi minisztérium egyik magasrangú tisztviselő­je, aki a minisztérium részéről részt vesz a ki­lós ügy kivizsgálá­sáb­an, hogy ennél na­gyobb arányú afférja még nem volt a cseh­szlovák hadseregnek. Az ügy még a rendőr­ségi vizsgálat stádiumában van, minden óra újabb és újabb meglepetéseket hoz és tel­jes mértékben­ kibontakozik a bűnügy a ma­ga egész valóságában. Az történt, hogy való­ságos érdek­szövet­kezet alakult, amely ipar­­szerűleg űzte az ujoncszabadítást, az illegá­lis üzletből állandó jövedelmi forrást csi­nált, ügynökökkel, felhajt­ókkal dolgozott, egészen biztosan üzleti könyveket is veze­tett, amelyeket persze nem a pénzügyi ha­tóságok betek­in­tésére szánt, s adott és dús profitot vágott zsebre.provízióikat A katonai szolgálat alól bűnös úton való mentesülés nem annyiban bűnügy, mint pél­dául a rablás, lopás, sikkasztás, mert senk­­inek anyagi megkárosításával nem jár, még az államot sem fosztja meg a szükséges ka­tonai emberanyagtól, mert­ a kontingenst úgyis biztosít­ják. Mégis szigorú büntetés alá eső cselekmény, az állammal szemben elkö­vetett olyan vétség, amelyet a nagy állam­­tudós, Jelynek, helyesen jellemez ezzel a a fogalommal: szimbólikus bűntény. És mo­rálisan is elítélendő, mert erkölcstelen álla­pot az, hogy míg a katonai kötelesek kilenc­venkilenc százaléka egzisztenciájának rová­sára legszebb éveiből tizennégy hónapot hoz áldozatul az államnak, addig legyen egy százalék, amely pénzzel vagy összeköttetései­k révén meneküljön a súlyos teher alól és így jogtalan előnyhöz jusson azokkal szemben, akik becsületesek és állampolgári köteles­ségeiket fenntartás nélkül teljesí­iik. Az ál­lamhatalmat fizikailag főleg negatív meg­nyilatkozásaiban észleljük. Nem vesszük észre, amíg nem adódik rá alkalom. Olyan, mint a levegő, amelyet beszúrunnk, de nem is gondolunk rá, hogy van. Csak ha a törvé­nyekkel ütközünk össze, csak ha adót vesz­nek el tőlünk, vagy katonai szolgálatra hív­nak be, avagy azt kívánják meg, hogy az ál­lam védelmében legfőbb értékünket, éle­tünket is kockára vessük a háborúban, ak­kor állunk szemben az államhatalommal mint megfogható és érzékelhető valósággal. Akik az újoncszabadításban részesek, ezt a kapcsolatot egyén és állam között bontották meg bűnös utám. A kassai affér több szempontból érdemes meggondolásra. Elsősorban katonai vonatko­zásai figyelemreméltóak. Ezer olyan reformjára van A sorozás! rend­szükség, amely kizárja a bűn lehetőségét. A katonai szolgá­lat terhe alól tényleg csak az mentesüljön, akit szervi hiba miatt a megerőltető kato­naélettől valóban meg kell szabadítani. Va­lahogy az ellenőrzés megszigorítására van szükség, mert a többször felbukkanó afférok azt mutatják, hogy ha a reform és válto­zás nem következik be, akkor ez a visszás hely­zet számtalanszor megismétlődhet. De tanulsága van a kassai afférnak polgá­ri­­ szempontból is. A kereskedelmi morál szenvedett súlyos sérelmet, amikor egy pol­gári foglalkozású egyén, sapkagyáros, arra vetemedett, hogy üzletet kovácsoljon olyan alapból, amelyet a büntetőtörvény kárhoztat és börtönnel sújt. A polgári morál lázad fel a gondolatra, hogy valaki egyetlen in­terv­enció révén, törvénybe ütköző cseleke­dettel többezres jövedelemre tehessen szert. Ha ez az imimoralitás elharapóznék, akkor csakhamar csilkágói e­rkölcsök bur­ján­ozná­nak fel, amelyek a törvények kijátszásaival és megsértésével igyekeznek virágzó jöve­delmi forrásokat teremteni. A kimére­tlen megtorlás megszerzi az elégtételt, de a polgárság szempontjából az volna a megnyugtató, ha a jövőre nagyobb biztosítékokat nyújtana a sorozás egész rendszere, hogy itt nincs kint, nincs kibúvó, nem használ pénz, befolyás és vagyon, mert az állam által kirótt terhek egyformám ne­hezednek az egész közösségre. . Curtius energikus válasza Briandnak és Hendersonnak A bécsi látogatás előzményei — az ellenérvek megcáfolása — Scher Ausztria kétségbeejtő helyzetéről — Briand bukik? Berlin, március 31. Curtius dr. külügy­miniszter a tartományi képviseletek tanácsá­nak mai ülésén megtartotta nagy beszédét a német—osztrák vámszerződésről és válaszolt Briand francia és Henderson angol külügy­minisztereknek. Megállapította, hogy a né­met—osztrák szerződés nemzetközi vitája el­érkezett abba a stádiumba, amelyben nyilat­kozni lehet róla különösen azért, mert a kö­zel­jövőben a népszövetség is foglalkozni fog vele. Briand a francia szenátusban megemlé­kezett azokról a veszedelmekről amelyek Közép- és Keleteurópa államait gazdasági té­ren fenyegetik. Németországot is a gazdasági szükség kényszerítette a sokat körülvitatott lépés megtételére. Föltétlenül szükség van arra, hogy Középeurópa közgazdasági rend­szerét átszervezzék és az új szervezkedésnek lentről kell megindulnia. A legelső feladat nagyobb gazdasági egységek teremtése és a magas vámfalakkal egymástól elválasztott államok gazdasági közelebbhozása, továbbá a b­első piacok megnagyítása és ellentálló­­képessé tétele. Az első európai államférfiú, aki a regionális szerződések mellett foglalt állást, Mironescu román külügyminiszter volt. A csehszlovák kormány is állandóan azt a nézetet képviselte, hogy a népek összefogá­sára irányuló munkát olyan államok részle­ges összefogásával kell megkezdeni, amelyek egységét geográfiai tényezők determinálják. Schober kancellár folytatta a megkezdett eszmecserét és ugyancsak a regionális paktu­mok szükségessége mellett foglalt állást. A déleurópai agrárállamok tavalyi összejövete­lein szintén szóba került a regionális gazda­sági szerződések kérdése és valamennyi ál­lam képviselője egységesen elismerte e mód­szer helyességét. A skandináv államok, Hol­landia és Belgium szintén előkészületeket tet­tek a vámunió megteremtésére és köztudo­mású, hogy Jugoszlávia és Románia is meg­tette az első lépést a terv felé. Észtország és Lettország vámuniója évek óta létezik és az elmúlt év őszén Lüttichben komoly tárgyalá­sok folytak a francia—belga vámunió meg­teremtésére. A német és az osztrák kormány tervével ugyanebben az irányban mozog. A német és az osztrák terv nem olyan ex­kluzív, mint például a csehszlovák külügymi­niszter terve, amennyiben Dénes dr. eleve el­utasítja a bécsi kezdeményezést és a kisan­­tant vámunióját tervezi Ausztria bevonásá­val de Németország ellen. A német—osztrák terv tisztán gazdasági jellegű és nem mond ellent a nemzetközi kötelezettségeknek. „Szó sincs arról — folytatta Curtius—, hogy meg­szegtük az 1922-es genfi jegyzőkönyvet Kez­dettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy Ausztria függetlenségének megsértését min­den körülmények között kerülni kell. Éppen ezért olyan szerződéstervet dolgoztunk ki, amely lehetővé teszi az összes többi állam­nak, hogy egyenrangú félként beilleszkedjék a mi rendszerünkbe, azaz nincsen államjogi összeforrásról szó. A vámszerződést külön­ben is bármikor föl lehet mondani, ami az ál­lamok csatlakozása esetén lehetetlen volna. Egyelőre konkrét vádak még nem érték sem Ausztriát, sem Németországot és az ellenzék csupán általános kombinációk hangoztatásá­ra szorítkozik­.­ Curtius ezután Luxemburg és Belgium vámuniójára mutat rá, amely Luxemburgot sokkal szorosabban Belgiumhoz fűzi, mint a bécsi szerződés Ausztriát Németországhoz. A helyzet szinte olyan, mintha Európában nem egyforma mértékkel mérnének s a genfi jegyzőkönyv külföldi kommentárjai gyakran úgy hangzanak már, mintha nem Ausztria függetlenségét akarnák megőrizni hanem el­lenkezőleg, a kis osztrák köztársaságot má­sodrendű ,és csak utasításra cselekedni tudó Állammá akarnák süllyeszteni.'7* v«5sfeeí kül­­ügyminiszter ezután az angol válasszal fog­lalkozott, amely kilátásba helyezte, hogy a kérdéssel a népszövetségi tanács elé megy. Német részről nem tartják ugyan szükséges­nek a szerződés jogi alapjait fölülvizsgáltat­­ni, de egy ilyen esetleges vizsgálattól a bécsi és a berlini kormánynak nincs oka félni s így bizalommal tekint elébe. A német kormány csak abba nem egyezhet bele, hogy Genfben a két ország pusztán gazdasági megállapodá­sát a béke veszélyeztetésének tüntessék föl. A Németország ellen elhangzott vádak má­sik pontja az, hogy Németország és Ausztria a vámszerződés megkötésénél nem tartotta be a szükséges diplomáciai lojalitás szabályait. Curtius kijelentette, hogy leginkább ő tartja szükségesnek, hogy az európai külügyminisz­terek a feszültségek és a krízisek idején gon­dolataik kicserélésével megkönnyítsék helyzetet. A világ előtt nem volt titok, hogy a Németország és Ausztria gazdasági tárgya­lásokba bocsátkozott. A bécsi szerződés meg­kötése előtt azonban semmi pozitívumot a dolgokról nem lehetett elmondani, viszont, amikor az első lépés megtörtént anélkül hogy pozitívumokat eredményezett volna, Németország és Ausztria máris közölték a vi­lággal tervüket. Alighogy a hatalmak tudo­mást szereztek az eseményekről, azonnal de­­m­arsot intéztek a bécsi és a berlini kormá­nyokhoz. Németország és Ausztria boldogok volnának, ha a nyugati hatalmak velük szemben állandóan ugyanolyan lojalitással viseltetnének, mint ők a nyugati hatalmakkal szemben. Ausztriát és Németországot nem szabad annyira korlátoltnak tartani, hogy titkos machinációikkal és szenzációs manőve­reikkel az egész világot maguk ellen akarnák hangolni. Amit a két állam akar, azt Curtius m­égegyszer világosan összefoglalja: “ A meglévő szerződések keretein belül a lehető leggyorsabban meg akarjuk szerezni a nagy nyomorban lévő országaink számára azokat az előnyöket, amelyek a gazdasági te­rület megnagyobbításából származhatnak. Ugyanakkor új impulzust akarunk adni a vi­lágnak az európai gazdasági élet átszerve­zésére. A német külügyminiszter beszédének vége felé örömmel állapította meg, hogy a világ legnagyobb részén honorálni tudták a bécsi törekvéseket. Ha a szerződésterv egy-két he­lyen izgalmat keltett, ezt nem írhatja senki Németország, vagy Ausztria rovására. Oka az volt, hogy egyesek a gazdasági jellegű megállapodást politikai síkokra vitték át. Végül Curtius tiltakozott az ellen a vád ellen, hogy a német—osztrák szerződés veszélyez­teti a jövő évi lefegyverzési konferencia si­kerét. Egyetlen államnak sem annyira érdeke e konferencia sikere, mint Németországnak, vagy Ausztriának s épp ezért nevetséges volna e két államot a konferencia elgáncso­­lásával vádolni. Schober a népszövetség ellen Bécs, március 31. Schober dr. osztrák al­­kamcellár egy tegnapi sajtókonferencián hosszabb nyilatkozatot tett a német-osztrák vámmunnió kérdésébről. Mindenekelőtt meg­állapította, hogy a világháború szétdarabol­­ta az osztrák-magyar monarchia autoohton gazdasági egységét s így Ausztria gazdasá­gilag életképtelenné vált és kénytelen volt jóformán év­ről-évre Európa és a világ lelki­­ismeretéhez folyamodni. A népszövetség 1922-ben nagyobb pénzügyi segítséget bizto­sított a kis köztársaságnak, de a gazdasági helyzetet így sem sikerült végérvényesen szanálnái. 1925-ben a népszövetség fölszólította Ausz­tria szomszédait, hogy gazdasági szerző­déseikben részesítsék előnyben a hibáján kívül óriási bajokkal küzdő köztársaságot, de a fölszólítás eredmény nélkül maradt és az osztrák közgazdasági élet egyre ve­szedelmesebb helyzetbe került. A továbbiakban Schober az 1930 szeptem­berében Genfiben megtartott páneurópai konferenciáról a következőket mondotta: — Sajnálattal kell megállapítanom, hogy Genfiben csak panaszokat hallottam, de egyetlen pozitívumot sem a jövőre vonatko­zóan. A konferencia eredménye az úgyne­vezett páneurópai bizottság megalakítása volt, amely javaslatokat dolgozott ki. A ne­gatív megállapí­tások láttára már akkor ajánlottam, hogy az európai népek általános összefogása előtt könnyítsék meg a regioná­lis szerződések megkötését, hogy ezzel elő­készítsék a nagy munkát. Kijelentettem, hogy ha a huszonhét többi európai állam várhat Páneurópa meg­teremtésére, mi osztrákok nem várhatunk rá, mert a gazdasági szükség, egyedül elszigeteltségünk okozott, amelyet rette­netes mértékben pusztít az élő vámhatá­rok közé szorított kis országban. A hatalmak érvelésemet elfogadták és he­lyeselték. Január 15-én megjelentem a Pán­­európa-bizottság genfi ülésén, két napot töl­töttem ott, de pozitív eredményt nem ér­tem el. A továbbiakban Schober dr. kifejtette, hogy a­mikor Curtius dr. márciusban Bécsbe jött, meg kellett tenni az első praktikus kí­sérletet a kibontakozás felé, mert különben az osztrák közgazdasági élet összeomlott volna. A német és az osztrák külügyminisz­ter eredeti szándéka az volt, hogy a vám­unió tervével csak a májusi tanácsülésen lépnek elő, de a március 24-iki párisi Pán­­európa-tárgyalásokr­a való tekintettel eUha-

Next