Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)
1932-06-01 / 124. (2937.) szám
Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Kg; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 KG A képes melléklettel havonként 2.50 K £-val több Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.—Kfc. XI* évf* 124 (2937) szám ■ Szerda ■ 1932 júniusi A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok főszerkesztő politikai napilapja FELELŐS szerkesztő CZURÁNYI LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA Szerkesztőség: Prágáik, Panská ulice 12. D. emelet. — Telefon: 30311. — Kiadóhivatal: Prága 11, Panská ulice 12. 111. emelet, Telefon: 34184. SÜRGÖNYCÍM: HÍRLAP, PRRHIl Egyelőre megoldatlan a német krízis ■ [UNK]m II II I I II ...........IIII ...............■ [UNK] [UNK].. A német birodalmi gyűlést feloszlatják Szeptemberre új választásokat írnak ki? — Hindenburg tárgyalásai Sürgős éjszakai minisztertanács Angliéban a német krízis miatt — Lausanne-t elhalasztják ? Hitler hajlandó a felelősséget vállalni? Berlin, május 31. Hindenburg köztársasági elnök tegnap délután megkezdte a pártvezérek fogadását, hogy tájékozódjék helyzetről és tanácskozzék az új kormány a megalakításáról. A pártok vezetőit a pártok nagysága szerint fogadta s így tegnap a nemzeti szocialisták és a szociáldemokraták kerültek sorra. Ma délelőtt elsőnek Kaas prelátus, a centrum vezére jelent meg a köztársasági elnöknél. Ennek a látogatásnak általában nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert Kaas tájékoztatni fogja a köztársasági elnököt a centrum állásfoglalásáról. A centrum a jövőben is Brüningben látja legkiválóbb politikai bizalmi férfiját és azonosítja magát a lemondott kancellár magatartásával. Illetékes körökben az a felfogás uralkodik, hogy Brüning kiválása a birodalmi politikából egyúttal a centrum kiválását jelenti a koalíciós politikából. A centrum átmenetileg nem akar részt venni a kormányzásban, de a helyzetet nem akarja túl komplikálni. Kaas után Hindenburg Hugenberget, a német nemzeti párt vezérét fogadta. A német nemzetiek magatartása egyelőre bizonytalan, csak annyi nyilvánvaló, hogy rendkívül örülnek Brüning bukásának. Nagy feltűnést keltett az a hír, hogy a német nemzeti párt a Birodalmi Bank elnkének lemondását követeli. Luther a régi rezsim exponált tagja és az új jobboldali kormány hatalomra kerülésének esetén kétségtelenül súlyos torzsalkodás támadna közötte és az új kormány között. A B. Z. a. M. szerint Luther szembehelyezkedik minden olyan politikával, amely a német valuta meggyöngítésére irányul, , holott a német nemzeti párt nem ellenzi a részleges inflációt. Hugenberg után Hindenburg a kisebb pártok vezéreit fogadta és amint tájékozódott a birodalmi gyűlés hangulatáról, megkezdi az új kormány dezignálásának munkáját. A déli lapok értesülése szerint Hindenburg környezete nem akarja a nemzeti szocialistákat közvetlenül bevonni az új kormányba, ámbár a nemzeti szocialisták ezt akarják. Az illetékes körök az úgynevezett pártfölötti kormányra gondolnak, amely átmenetileg vezetné az ügyeket és számíthatna a nemzeti szocialisták toleranciájára. A nemzeti szocialisták e tolerancia fejében a birodalmi gyűlés feloszlatását és az új választások kiírását követelik. A porosz kormány sorsa egyelőre bizonytalan. A helyzet kulcsa a centrum kezében van, de nem valószínű, hogy Brüning megbuktatása után a centrum hajlandó lesz engedményeket tenni a nemzeti szocialistáknak. Illetékes körök bizonyosra veszik, hogy a kormánykrízis következménye a birodalmi gyűlés feloszlatása és az új választások kiírása lesz. Berlin, május 31. Illetékes nemzeti szocialista körökből származó értesülés szerint Hitler, Göring és Hindenburg megbeszélései megnyugtató eredménnyel végződtek. Hindenburg elnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy a kinevezendő kormányt feljogosítja a birodalmi gyűlés föloszlatására. Hitler értesítésére adta Hindenburgnak, hogy a nemzeti szocialisták egyetlen olyan kormányt sem támogatnak, amely kompromisszumok alapján venné át az uralmat. A nemzeti szocialista párt mindenkor hajlandó a kormányzást, sőt a teljes felelősséget átvenni, de természetesen csak akkor, ha a birodalmi gyűlést újraválasztják. Ha új választásokra Hitler feloszlatást követel Brüning bukása (s,p) Prága, május 31. Európa fájó szívvel válik meg Brüningtől, a leimondott német kancellártól, akit az elmúlt két év alatt megtanult becsürni és szeretni. Kétségtelen, ihogy Stresemannon kívül Brüning volt a német köztársaság politikai életének legmarkánsabb egyénisége, aki gyakran csodákat művelt a parlamentben és olyan helyzeteket tudott megmenteni, amelyek régen elveszettnek látszottak. A legnagyobb csodát, a lehetetlent Brüning sem tudta megvalósítani s amikor, amikor minden ellene esküdött, a világkrizis, a nép hangulata, az uralkodó germán szellemiség, kénytelen volt megválni arról a helyről, ahová a véletlen sodorta s ahová egészen más mentalitással került, mint ahogy most elhagyja. Egyenesen végzetesnek látszik a német politikai életiben minduntalan föllépő műsorváltozás: a sorsnak az a különös szeszélye, amely más attitűdökbe kergeti az államférfiakat, mint amelyeket eredetileg követni akartak. Brüning példáiul határozott konzervatív programmal jött és a baloldal savanyúan fogadta, most pedig mint a gyűlölt „baloldali rendszer" megtestesítője tűnik le a porondról, ahol állítólag semmi egyéb nem tartotta, mint Hindenburghoz fűző misztikus barátság. Viszont nem a birodalmi gyűlés buktatta meg, hanem Hindenburg, a misztikus barát. Hét évvel ezelőtt Hindenburgot a baloldal átkozódásai mellett a jobboldal választotta elnöknek s az uj államfő sürgősen széthfújta megválasztóinak reményeit, amennyiben a köztársasági pártok mellé állott,, mire hét év múlva a baloldali pártok a csalatkozott jobboldal gyűlöletének pergőtüze ellenére hálából újra megválasztották — s az uj Hindenburg első teendője megválasztóinak elejtése volt, jobboldalnak szinte alkotmányellenes, mert a a parlamenten kívül történő meghallgatása. Az ember e magatartás láttára könnyen készen volna a marasztaló ítélettel, ha nem tudná, hogy Hindenburg becsületességéhez és alkotmány tiszteletélez nem fér kétség s ha látszólag különös fejlődést is fut be politikaija, erre mindig rajta kívül eső okok kényszerítik; okok, amelyek a tarthatatlan helyzetiből folynak, okok, amelyek a káoszt és a sürgős változás szükségességét dokumentélijtik. Az eddigi rendszert Brüning-Hindenburgrendszernek nevezték. Kitűnt, hogy nem az, s Hindenburg, amint néhány hétre megszabadult kancellárjának szuggeszciója alól, meghallgatta régi barátait és meghallgatta régi énjét. A kancellár bukásából többféle következtetést vonhatunk le- Az első az, hogy Hindenburg elnök hallatlanul nagy presztízsével egészen különös helyet foglal el a birodalomban s egyre fokozódó mértékben szól bele a berlini politikai életbe. Eddig a parlament bizonyos fokú kidribűzésével szükságrendeletekkel kormányzott, most pedig kormányát a birodalmi gyűlés megkérdezése nélkül oly szuverén gesztussal küldte el, ahogy talán Vilmos császár sem merte volna. Eddig egyedül rajta múlott, hogy a jobboldal uralomra jutását megfékezze; az ő nevének presztízse tartotta vissza a régóta esedékes rendszerváltozást. (Trést pedig, amikor bizonyos magánokokból jónak látta, egyetlen vasá main délelőttön végrehajtotta a hónapok óta lesett és megszületni nem UHó változást. Hindenburg több mint alkotmányos elnök, Hindenburg „président de Trimipire", a „császári birodalom elnöke", minit a franciák nevezik, s így szemmmel láthatólag a rendeknél jóval több hatalom illeti meg- Brüning bukásának második tanulsága az, hogy a német nép tényleg elorientálódott a kancellár rendszerétől. Bármily szuverénül cselekedett Hindensburg a kormánybuktatásnál, magatartása legfeljebb a parlamentarizmus merev formái szerint volt meglepő, de nem állt ellentétben a nép hangulatával. A porosz választások megmutatták, hogy nép jobboldali kormányt akar — jobboldaalit, a centruimi párt mérsékelő erejével talán, de semmiesetre a szocialistákkal — s a vasárnapi oldenburgi tartományi választás, ahol a szélsőjobboldali pártok végre elérték a vágyva vágyott abszolút többséget, utolsó argumentumként vonult föl Brüning rendszere ellen. A kancellár néhány nap ellőtt kijelentette, hogy „száz méterrel áll a cél előtt". Nem nevezhető törvényellenesnek, ha valaki a cél közvetlen közelében omlik össze, sőt a leggyakrabban éppen ez fordul elő, amikor a bajnok idő előtt kiadja utolsó erejét és nem tudja befutni már a céltól elválasztó kis távot. Az utolsó száz méter, a finis, a legnehezebb Talán jobb, ha ezt friss ember futja meg. Elivitathatatlan, hogy bárki jön Brüning helyébe, külpolitikailag nem kell újra kezdenie a pálya befutását: a lemondott kancellár és külügyminiszter olyan külpolitikát követett, amelynél nyomatékosabbat és hazafiasabbat Hitler sem választhat, ő volt az első, aki megtagadta a jóvátételek megfizetését, pozitív lépéseket mert kezdeményezni az osztráknémet csatlakozás fellé, véget vetett Streseimann ,Hrfülkungs politiká‘áján.akk ésszakolta a német hadsereg és flotta kierőkifejlesztését. Mi mást akarhat utódja? Legfeljebb azt, hogy stabilizálja Brüning kezdeményezéseit. A belpolitika nagy változásokat hozhat a birodalomban, a külpolitika nem. Nincs idő rá- Lausanne két hét múlva megkezdődik, a moratórium négy hét múlva lejár, valóban száz méter választ el céltól — csak azt nem tudni, ki fogja meg nyerni a versenyt, a németek-e, vagy végérvényesen és visszavonhatatlanul a franciák. Mindkét fél lázasan készül a finisre, mindkét fél váltott politikusokkal fut, ujj embereket állított be, Paris kicserélte Tardieut, Berlin Brüninget. Ilyen körülmények között a német kormányválságnak nagyobb jelentősége van, mint általában a kormányválságoknak lenni szokott, s legalább oly generális politikai fordulatot jelent, mint Tardien bukása és Herriot hatalomra kerülése Franciaországban. Itt is, ott is friss erők indulnak a frontra. Némi lehetetlen, hogy ezek az elszánt, pihent és merész friss erők rövidesen kierőszakolják a döntést, amit az elfáradt régiek húztak, halasztottak s nem látták be, hogy éppen ez a húzás-halasztás ■ a legnagyobb átok. A harmadik következtetés végre, amit Brüning bukásából levonhatunk, az, hogy a régi rendszer levonulása tisztázza a helyzetet. A birodalom politikai élete eddig felemás volt. A baloldali kormány mögött jobboldali tömeg állott s a legértékesebb erő e •két ellenfél torzsalkodásaiban őrlődött föl. Most hatalomra jut az uj, fiatal német irányzat és megmutatja, mit tud. Külföld, belföld látni fogja képességeit és szándékait s a küszöbön álló lausannei konferencia pompás alkalmat kínál a német jobboldalnak, hogy kimutassa fogafehérét. Ha Brüningék mennek Lausanneba, bármit fogadnak el, azzal az érzéssel teszik, hogy nem a német nép többsége neveiben cselekszenek. Ez a htrdere most elmúlt s ebből a szempontból mély értelime vált annak, hogy Brüninget „száz méterrel a cél előtt" kicserélték, mert ha politikai koncepciója helyes is és meg is fog maradni, jobb, ha olyan emberek hajtják végre, akik már az új német „rendszert" képviselik. Egyébként erről a kérdésről még nem igen beszélhetünk. Látni fogjuk, milyen új kormány alakul a birodalomban. Látni fogjuk, sikerülni fog-e az új rendszert alkotmányos úton és új választásokkal stabilizálni. S látni fogjuk, vajjon az uj emberekben van-e elég objektivitás és tehetség, egyrészt nagyobb erővel lássanak hozzá hogy német külpolitikai célok eléréséihez, mint a a halogató régiek, másrészt azonban ne bocsátkozzanak felelőtlen kísérletezésekbe, és bármily világnézeti vagy belpolitikai ellentétek választják is el őket a lelépő rendszertől, külpolitikailag magukévá tegyék Brüning koncepcióját, amely elegendő ahhoz, hogy Németországot kivezesse a rabszolgaságból és a csődből — csak éppen erős, elszánt, friss és a népet képviselő emberekre van szükség, akik gyorsan megvalósítják.