Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)

1932-06-01 / 124. (2937.) szám

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed­évre 76, havonta 26 Kg; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 KG A képes melléklettel havonként 2.50 K £-val több Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.—Kfc. XI* évf* 124 (2937) szám ■ Szerda ■ 1932 júniusi A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok főszerkesztő politikai napilapja FELELŐS szerkesztő CZURÁNYI LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA Szerkesztőség: Prágáik, Panská ulice 12. D. emelet. — Telefon: 30311. — Kiadóhivatal: Prága 11, Panská ulice 12. 111. emelet, Telefon: 34184. SÜRGÖNYCÍM: HÍRLAP, PRRHIl Egyelőre megoldatlan a német krízis ■ [UNK]m­ II II I I II ...........IIII ...............■ [UNK] [UNK].. A német birodalmi gyűlést feloszlatják Szeptemberre új választásokat írnak ki? — Hindenburg tárgyalásai Sürgős éjszakai minisztertanács Angliéban a német krízis miatt — Lausanne-t elhalasztják ? Hitler hajlandó a felelősséget vállalni? Berlin, május 31. Hindenburg köztársa­sági elnök tegna­p délután megkezdte a párt­vezérek fogadását, hogy tájékozódjék helyzetről és tanácskozzék az új kormány a megalakításáról. A pártok vezetőit a pártok nagysága szerint fogadta s így tegnap a nem­zeti szocialisták és a szociáldemokraták kerül­tek sorra. Ma délelőtt elsőnek Kaas prelátus, a centrum v­ezére jelent meg a köztársasági elnöknél. Ennek a látogatásnak általában nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert Kaas tájékoztatni fogja a köztársasági elnököt a centrum állásfoglalásáról. A­ centrum a jövő­ben is Brüningben látja legkiválóbb politikai bizalmi férfiját és azonosítja magát a lemon­dott kancellár magatartásával. Illetékes kö­rökben az a felfogás uralkodik, hogy Brüning kiválása a birodalmi politikából egyúttal a centrum kiválását jelenti a koalíciós politiká­ból. A centrum átmenetileg nem akar részt venni a kormányzásban, de a helyzetet nem akarja túl komplikálni. Kaas után Hindenburg Hugenberget, a né­met nemzeti párt vezérét fogadta. A német nemzetiek magatartása egyelőre bizonytalan, csak annyi nyilvánvaló, hogy rendkívül örül­nek Brüning bukásának. Nagy feltűnést kel­tett az a hír, hogy a német nemzeti párt a Birodalmi Bank elnkének lemondását köve­teli. Luther a régi rezsim exponált tagja és az új jobboldali kormány hatalom­ra kerülésének esetén kétségtelenül súlyos torzsalkodás tá­madna közötte és az új kormány között. A B. Z. a. M. szerint Luther szembehelyezke­dik minden olyan politikával, amely a német valuta meggyöngítésére irányul, , holott a német nemzeti párt nem ellenzi a részleges inflációt. Hugenberg után Hindenburg a ki­sebb pártok vezéreit fogadta és amint tájéko­zódott a birodalmi gyűlés hangulatáról, meg­­­­­kezdi az új kormány dezignálásának mun­káját.­­­­ A déli lapok értesülése szerint Hindenburg környezete nem akarja a nemzeti szocialis­tákat közvetlenül bevonni az új kormányba, ámbár a nemzeti szocialisták ezt akarják. Az illetékes körök az úgynevezett pártfölötti kormányra gondolnak, amely átmenetileg ve­zetné az ügyeket és számíthatna a nemzeti szocialisták toleranciájára. A nemzeti szo­cialisták e tolerancia fejében a birodalmi gyűlés feloszlatását és az új választások ki­írását követelik. A porosz kormány sorsa egyelőre bizonyta­lan. A helyzet kulcsa a centrum kezében van, de nem valószínű, hogy Brüning meg­buktatása után a centrum hajlandó lesz en­gedményeket tenni a nemzeti szocialisták­nak. Illetékes körök bizonyosra veszik, hogy a kormánykrízis következménye a birodalmi gyűlés feloszlatása és az új választások ki­írása lesz. Berlin, május 31. Illetékes nemzeti szocialis­ta körökből származó értesülés szerint Hitler, Göring és Hindenburg megbeszélései meg­nyugtató eredménnyel végződtek. Hind­en­­burg elnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy a kinevezendő kormányt feljogosítja a birodalmi gyűlés föloszlatására. Hitler ér­tesítésére adta Hindenburgnak, hogy a nem­zeti szocialisták egyetlen olyan kormányt sem támogatnak, amely kompromisszumok alapján venné át az uralmat. A nemzeti szo­cialista párt mindenkor hajlandó a kormány­zást, sőt a teljes felelősséget átvenni, de ter­mészetesen csak akkor, ha a birodalmi gyű­lést újra­választják. Ha új választásokra Hitler feloszlatást követel Brüning bukása (s,p) Prága, május 31. Európa fájó szívvel válik meg Brün­ingtől, a leimond­ott német kancellártól, akit az elmúlt két év alatt meg­tanult becsürn­i és szeretni. Kétségtelen, ihogy St­resemannon kívül Brüning volt a német köztársaság politikai életének leg­markánsabb egyénisége, aki gyakran csodá­kat művelt a parlamentben és olyan helyze­teket tudott megmenteni, amelyek régen elveszettnek látszottak. A legnagyobb cso­dát, a lehetetlent Brüning sem tudta meg­valósítani s amikor, amikor minden ellene esküdött, a világkrizis, a nép hangulata, az uralkodó germán szellemiség, kénytelen volt megválni arról a helyről, ahová a vé­letlen sodorta s ahová egészen más menta­litással került­, mint ahogy most elhagyja. Egyenesen végzetesnek látszik a német po­litikai életiben minduntalan föllépő műsor­változás: a sorsnak az a különös szeszélye, amely más attitűdökbe kergeti az államfér­fiak­a­t, mint amelyeket eredetileg követni akartak. Brüning példáiul határozott konzer­vatív programmal jött és a baloldal sava­nyúan fogadta, most pedig mint a gyűlölt „baloldali rendszer" megtestesítője tűnik le a porondról, ahol állítólag semmi egyéb nem tartotta, min­t Hindenbur­ghoz fűző misztikus barátság. Viszont nem a birodal­mi gyűlés buktatta meg, hanem Hinden­burg, a misztikus barát. Hét évvel ezelőtt Hindenburgot a baloldal átkozódásai mel­lett a jobboldal választotta elnöknek s az uj államfő sürgősen széthfújta megválasztóinak reményeit, amennyiben a köztársasági pár­tok mellé állott,, mire hét év múlva a balol­dali pártok a csalatkozott jobboldal gyűlöle­tének pergőtüze ellenére hálából újra meg­választották — s az uj Hindenburg első te­endője megválasztóinak elejtése volt­, jobboldalnak szinte alkotmányellenes, mert a a parlamenten kívül történő meghallgatása. Az ember e m­­agatartás láttára könnyen ké­szen volna a marasztaló ítélettel, ha nem tudná, hogy Hindenburg becsületességéhez és a­lk­o­tm­ány tisztele­tél­ez nem f­é­r kétség s ha látszólag különös fejlődést is fut be poli­tikaija, erre mindig rajta kívül eső okok kényszerítik; okok, amelyek a tarthatatlan helyzetiből folynak, okok, amelyek a káoszt és a sürgős változás szükségességét doku­men­télijtik. Az eddigi rendszert­ Brüning-Hindenburg­­rendszernek nevezték. Kitűnt, hogy nem az, s Hindenburg, amint néhány hétre megsza­badult kancellárjának szuggeszciója alól, meghallgatta régi barátait és meghallgatta régi énjét. A kancellár bukásából többféle következtetést vonhatunk le- Az első az, hogy Hindenburg elnök hallatlanul nagy presztízsé­vel egészen különös helyet foglal el a birodalomban s egyre fokozódó mérték­ben szól bele a berlini­ politikai életbe. Ed­dig a parlament bizonyos fokú kidribűzésé­vel szü­kságrendeletek­kel kormányzott, most pedig kormányát a birodalmi gyűlés meg­kérdezése nélkül oly szuverén gesztussal küldte el, ahogy talán Vil­mos császár sem merte volna. Eddig egyedül rajta múlott, hogy a jobboldal uralomra jutását megfé­kezze; az ő nevének presztízse tartotta vis­­­sza a régóta esedékes rendszerváltozást. (Trést pedig, amikor bizonyos magánok­okból jónak látta, egyetlen vasá main délelőttön végrehajtotta a hónapok óta lesett és meg­születni nem UHó változást. Hindenburg több mint alkotmányos eln­ök, Hindenburg „président de Trimipi­re", a „császári biro­dalom elnöke", minit a franciák nevezik, s így szemmmel láthatólag a rendeknél jóval több hatalom illeti meg- Brüning bukásának második tanulsága az, hogy a német nép tényleg elorientálódott a kancellár rendszerétől. Bármily szuverénül cselekedett Hindensburg a kormánybuktatás­nál, magatartása legfeljebb a parlamentariz­mus merev formái szerint volt meglepő, de nem­ állt ellentétben a nép hangulatával. A porosz választások megmutatták, hogy nép jobboldali kormányt akar — jobbolda­a­lit, a ce­ntruimi párt mérsékelő erejével talán, de semmiesetre a szocialistákkal — s a va­sárnapi oldenburgi tartományi választás, ahol a szélső­jobboldali pártok végre elér­ték a vágyva­ vágyott abszolút többséget, utolsó argumentum­ként vonult föl Brüning rendszere ellen. A kancellár néhány nap ellőtt kijelentette, hogy „száz méterrel áll a cél előtt". Nem nevezhető törvényellenes­nek, ha valaki a cél közvetlen közelében omlik össze, sőt a leggyakrabban éppen ez fordul elő, amikor a bajnok idő előtt kiadja utolsó erejét és nem tudja befutni már a céltól elválasztó kis távot. Az utolsó száz méter, a finis, a legnehezebb­ Talán jobb, ha ezt friss ember futja meg. Elivitathatat­lan, hogy­ bárki jön Brüning helyébe, külpo­litikailag nem kell újra kezdenie a pálya befutását: a lemondott kancellár és külügy­miniszter olyan külpolitikát követett, amely­nél nyomatékosabbat és hazafiasabbat Hit­ler sem választhat, ő volt az első, aki meg­tagadta a jóvátételek megfizetését, pozitív lépéseket mert kezdeményezni az osztrák­német csatlakozás fellé, véget vetett Strese­­imann ,Hrfülk­ungs politiká‘­áján.akk és­szakolta a német hadsereg és flotta kierő­kifej­lesztését. Mi mást akarhat utódja? Legfel­jebb azt, hogy stabilizálja Brüning kezde­ményezéseit. A belpolitika nagy változáso­kat hozhat a birodalomban, a külpolitika nem. Nincs idő rá- Lausanne két hét múlva megkezdődik, a moratórium négy hét múl­va lejár, valóban száz méter választ el céltól — csak azt nem tudni, ki fogja meg­­ nyerni a versenyt, a németek-e, vagy vég­érvényesen és visszavonhatatlanul a fran­ciák. Mindkét fél lázasan készül a finisre, mindkét fél váltott politikusokkal fut, ujj embereket állított be, Paris kicserélte Tar­­dieut, Berlin Brüninget. Ilyen körülmények között a német k­ormány­válságnak nagyobb jelentősége van, mint általában a kormány­­válságoknak lenni szokott, s legalább oly generális politikai fordulatot jelent, mint Tardien bukása és Herriot hatalom­ra kerülé­­se Franci­a­országban.­ Itt is, ott is friss erők indulnak a frontra. Némi lehetetlen, hogy ezek az elszánt­, pihent és merész friss erők rövidesen kierőszakolják a döntést, amit az elfáradt régiek húztak, halasztottak s nem látták be, hogy éppen ez a húzás-halasztás ■ a legnagyobb átok. A harmadik következtetés végre, amit Brüning bukásából­­ levonhatunk, az, hogy a régi rendszer levonulása tisztázza a helyze­tet. A birodalom politikai élete eddig fele­más volt. A baloldali kormány mögött jobb­oldali tömeg állott s a legértékesebb erő e •két ellenfél torzsalkodásaiban őrlődött föl. Most hatalomra jut az uj, fiatal német irány­zat és megmutatja, mit tud. Külföld, bel­föld látni fogja képességeit és szándékait s a küszöbön álló lausannei konferencia pom­pás alkalmat kínál a német jobboldalnak, hogy kimutassa fogafehérét. Ha Brüningék mennek Lausanneba, bármit fogadnak el, azzal az érzéssel teszik, hogy nem a német nép többsége neveiben cselekszenek. Ez a htrdere most elmúlt s ebből a szempontból mély ér­telime vált annak, hogy Brüninget „száz méterrel a cél előtt" kicserélték, mert ha politikai koncepciója helyes is és meg is fog maradni, jobb, ha olyan emberek hajt­ják végre, akik már az új német „rend­szert" képviselik. Egyébként­ erről a kérdésről még nem igen beszélhetünk. Látni fogjuk, milyen új kormány alakul a birodalomban. Látni fog­juk, sikerülni fog-e az új rendszert alkot­mányos úton és új választásokkal stabilizál­ni. S látni fogjuk, vajjon az uj emberekben van-e elég objektivitás és tehetség, egyrészt nagyobb erővel lássanak hozzá hogy német külpolitikai célok eléréséihez, mint a a halogató régiek, másrészt azonban ne bo­csátkozzanak felelőtlen kísérletezésekbe, és bármily világnézeti vagy belpolitikai ellen­tétek választják is el őket a lelépő rendszer­től, külpolitikailag magukévá tegyék Brü­ning koncepcióját, amely elegendő ahhoz, hogy Németországot kivezesse a rabszolga­­­ságból és a csődből — csak­ éppen erős, el­szánt, friss és a népet képviselő emberekre van szükség, akik gyorsan meg­valósítják.

Next