Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-05 / 3. (3113.) szám

s*** 1933 január 4, szerda. JSzmHÁzKönyvKabTaiWL /SgMillggPMywwwiiPUH—nwiaMgBBgBggBegSHBBgHBSS^W^—^g^^ Az elmúlt esztendő filmmérlege Mikor az elmúlt Hírnév megindult, a hangosfilm iránt művészi szempontból lelkesedők azt hitték, hogy most kezdődik az a nagy fejlődés, amely művészetté lépteti elő vijdvesztből jött és a berlini operettig else akélyesedett, technikával összeforrt mindenesét a szórakozásnak. Az új formák és célok ebben az évben sem váltak láthatókká, termékeny gondolat nem vetődött föl, sőt ellenkezőleg: néhány francia filmtől és egy orosztól eltekintve, a grafikon visszafejlődést mutat. Sémával dolgoztak a közönség szentimentalizmusára és a „régi jó békevilág“ hatására számító beidegzett producerek, akik között már elvétve sem akad kivétel a Clairek fajtájából. Hollywood hanyatlása után, úgy látszik, Berlin kerül sorra és még a tehetséges magyar invázió sem tudja a levitézlést föltartani, bár Szőke Szakáll, Gál Franciska, Alpár Gitta, Bolváry, Halmay, e tutti quanti táncolva-énekelve minden erejük megfeszítésével a germánok segítségére siettek. Az év nem minden filmje volt kritikán aluli — a kritika minőségétől függött, milyen rangot kapjanak és az általános nívón mérve, néhány ezer méter jól futott, vagy legalább mulatságosan. Díszletben, rendezésben, ötletben, kéziratban nem hoztak újat, egyénit, olyat, ami fölfrissítette volna a filmet, az pedig, hogy ezek az elemek mind összetalálkoztak volna egy filmben, véletlen szerencse folytán sem történt meg. Kép és hang, rendezés és játék közt nem volt teljes összhang sehol, már pedig azt, hogy a lehetőségek ezen a téren ki vannak merítve, igazán nem lehet állítani. Regények, színdarabok és propagandaszónoklatok képezik a ma film szövegkönyveinek az alapját, de hol marad a hangos, illetve a hangfilm, amely nem lehet más, mint kép és hang pontos összeforrása? A producerek „szerényesítették”” a közönség ízlését (és ezt rendszeres tömegáru produkálásával és erőszakoskodással érték el), most pedig éppen ők érvelnek ezzel a szerénységgel és igénytelenséggel, ha védekeznek a művészietlenség és fantáziaszegénység vádjával szemben. Egyelőre még a németek vezettek. Körkérdések és ankétok statisztikai anyaga bizonyítja, hogy tizenegy német film nyerte meg a világtermelésben az első díjat és ezek között voltak komolyabb törekvések is. Mégis: maradt Fröhlich, Forst, Anny Ondra, stb., mint bevezetett és veretlen garnitúra. Uj csillag már csak azért sem bukkanhatott föl, mert elhomályosul, amint az igazgató és dramaturg szobájába beteszi a lábát. Nemrég történt, hogy filmet játszottak gyermekek és a legfiatalabb, aki csak nézte a többieket, arra a kérdésre, hogy milyen szerepet tölt be, szerényen így felelt: „Én vagyok az igazgató, mert még fiatal vagyok és nem tudok semmit.“ A németek a komoly törekvések fölfokozását még mindig pubertásos iskolalázongásban, fölhigított Wedekindben és Hasencleverben látják és Kant, meg Krupp közt most is vígan operetteznek, mert ez az ág jövedelmez. Operett nem tud olyan ócska lenni, hogy filmtémává ne formálódjon át az ő kezükön és ezzel is úgy vagyunk, mint a repüléssel: franciák találták föl a repülőgépet, de a németek tökéletesítették. Bécsből indult két szív háromütemes schubertiádája, de a németek germán csökönyösséggel kiépítették. Most kifacsart citrom, egy csöpp ötlet és melódia nem jön ki szegényből és még mindig változatlan hévvel szorongatják. (Legutóbb a magyar pusztát hivták segítségül, mert nélküle Gitta nem fedezte volna föl a közönség szivét és olyan magyar paraszt- és cigányegyüttest produkáltak Neubabelsbergben, hogy az ember Bukovinában, vagy a dalai láma birodalmában gondolja magát.) A franciák „fakeresztes“ háborító filmje a Remarque-vonal kiegészítése volt: halál és borzalmak realisztikuma, színjátékos eltaposztás nélkül. Lubitsch nagy filmje egy emberről, akit a lelkiismeret hajtott (Rostand-szöveggel), szintén háborús valóság. „Champ“, az amerikai boxerfilm iskolapéldája a türelemnek és a dresszúrának és akik látták, nem fogják a benne szerepet vivő gyermek játékát elfelejteni —, a szankhronizálás tökélye. Viszont érthetetlen igaztalanság és ostobaság, hogy Greta Garbó és Marlene Dietrich lehetetlen beállításokat játszik: Mata Marikat és „szőke Vénusz“-okat. Ennél mélyebbre a német film nem süllyedhet. Ez a két női egyéniség (ritkán mondható a filmszínésznőkre, hogy egyéniségek, ezt Hollywood kipusztítja: prosperity jellemeket, embereket és sorsokat formálhatna, nem kliséket és Vénuszokat. Ez egyébként a hangos film visszaesésének az oka és minden baj gyökere: stagnál az ötlet, nincs fantázia, hiányzik a termékenyítő erő. Még mindig csak a séma uralkodik. Sajtó és műkritika kiemelte a filmet a technikai produkcióból és ma bevett és elfogadott tétel, hogy a film művészet. A művészet legelső ismérve a szellemi produktivitás, erő, amely fejlődéshez vezet és az emberiség útját egyengeti az etikai eszménykép felé. A film üzletes operetté fejlődött és ez lehet, szórakozás, kedves és hasznos egyben, de nem művészet. Ebben az irányban nagyszerű lehetőségei vannak a technika minden előnyével rendelkező filmnek, csak egy Hauptmannra és egy Reinhardtra lenne szükség. Az elmúlt év a filmnek ezt a két szükséges emberét nem hozta meg. Neubauer Pál: Arany-ünnepély Rozsnyón. Tudósítónk jelenti: Az országezente tartott Arany-ünnepeik sorába méltóképpen kapcsolódott be Rozsnyó magyarsága a múilt év végén tartott nagysikerű ünnepélyével!. ,,A rozsnyói nődezek venetek“ szí grammával indult meg a rendezés manukája, melynek eredménye az emlékezetes szép ünnepi est volt. A városháza dásztortmét utolsó helyiig megtölttök.Ice a legszebb közönség, melyet itt együtt látnunk lehet A közkedvelt Rozsnyói Deubos egyiket nyitotta, meg a műsort Szabolcska-Révfy: „Grand Gaméban“ címü kanmiüvével, Román János mesteri vezetése adlatk Zách Klára balladáját Fodor Jánosné szavalta el a korhű kulisszákhoz simuló szép magyar ruhában. Szavalatát a háttéribe beállított élőkép idilusztrálta. Mélyben Zách Klárát Heinncz Magda, Zách Fertipiánt ifj. Lanphoffer László jelenítette meg. Tichy Kálmán felolvasásban ismertette .Arany János életét, művét, jelentőségét. Ifj. Greck Lajos Kapossy Márta zongorakiiséretével hatásos magyar hegedűszámokat adott elő. Pósch Eszter Arany „Hidavatás" c. balladáját szavalta el, a mű minden komplikált drámaiságát teljes hatással érvényesítve. Biederananm. Edit és Újhelyi László temperamentumos magyar íkfedtést táncolit. A „Tengerihántós “4 megjelenítő bájos élőkép kereteiben Tóth László mondotta el magát a költeményt. A dalárda énekszámai zárták be a műsort, mely Arany János nagy szellemének hódolva, forrasztotta egybe Rozsnyó egész magyar társadalmát. A rendezéssel járó ezer gond és fáradság jórészt a Rozsnyói Jótékony Nőegylet elnökasszonyának, dr. Pósch Józsefnének vállánn nyugodott. Áldozatkész és áradhatatlan segítőtársa volt Stoic Istvánné, az ev. Leányegyesület elnökasszonya, valamint a magyar hölgytársadalom többi lelkes tagja. (*) Híres berlini zsidó kabaré Prágában. A Maxim Sakafrohamsky vezetése alatt álló híres berlini zsidó kabaré szombat és vasárnap este a prágai Beth Hoam nagytermében (DJourha tr. 41) jádidis nyelven bemutatja Munkácstól Prágáig című uj revüjét. A társaság művészi értékű előadásokat produkál (*) A pozsonyi rádió szerdai magyar óráján Mészáros Hugó dr. a rádium történetéről tart előadást, ifj. Endreffy János ev. lelkész Tömjén, mirrha és arany címmel vízkereszti gondolatait olvassa fel. A zenei részben Hclrer Béla zenekara Kőér magyar vígjátékmyitányát, Leopold magyar népdallegyveóegét és Brahms magyar táncait adja elő. (*) Magyar szó, ének és kedves Ismerősök a pozsonyi A tiónban. Pozsonyból jelentik: Ismét magyar szó esendői a pozsonyi Altion színpadán január 5-én,csütörtökön este 9 óraikor. Magyar érnek szívhez szóló dallama gyönyörködteti a közönséget, amely élénken érdeklődik a Toldy-ökori műkedvelők „Uj rokon“ című előadása iránti.. Rég nem játszott már a gárda és most frisske&edéssel, ujuit szorgalommal. eonatkozák fel, hogy diadalra vigye Csathó Kálmán pompás alkotását. A közreműködők élén N. Somos Zsuzsi sokoldalú tehetsége bontakozik ki Blaradhe virgonc, modernül gondolkodó leány szerepében. A pozsonyi magyarság ünnepi hangulatú találkozása lesz az előadás, amelyben csupa kedves ismerősit üdvözölhetünk a színpadom. A jegyek rohamosam fogynak. Ajánlatos előre beeverezni a Seifert-végméd (Andrásai. 5, a színházzal k szemben). (*) Elismúlt a Nemzeti Színház és Bajor Gizi közt felmerült affér. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja : A Nemzeti Színház és Bajor Gizi közt az utóbbi időben felmerült affér a művésznő engedékenységével elsimult. Márkus László, a Nemzeti Színház igazgatója levélben közölte Bajor Gizivel, hogy a szezon végéig tartó szabadságot sajnos nem engedélyezhet, azonban úgy védi, hogy egy havi pihenést kötelessége adni a művésznő számára. Bajor Gizi erre azonnal válaszolt és megírta, hogy nemcsak hosszabb, hanem az egyhónapos szabadságról is lemond és megszakítás nélkül a színház rendelkezésére áll. (*) A nyitrai SzMKE énekkara a pozsonyi rádióban. Nyitrait munkatársunk jelenti: A Szlovénékói Magyar Kultur Egylet nyitrai csoportjának férfikara meghívást kapott a pozsonyi rádióban való szereplésre. Az énekkar vezetője Szőke József karnagy jóváhagyás végett bemutatta a kiválasztott dalok repertoárját. a nyitrai dalárda, mely a kultúregylet minden eddigi előadásán nagy sikerrel szerepelt, előreláthatólag január utolsó hetében szerepel a pozsonyi rádió magyar óráján. (*) A Nyugat január 1 i száma új regény közlését kezdi meg, írója a fiatal írónemzedék nagytehetségű tagja, Török Sophie, a regény címe: „Hentz tanársegéd •úr“. A szám szépirodalmi részéből Babits Mihály és Illyés Gyula verseit és Dalos Sándor nagy elbeszélését kell kiemelnünk. Újévi köszöntőt Móricz Zsigmondi írt. Külön érdekessége a számnak Kosztolányi Dezső vallomásairói pályájáról, Márkus László a színházi válságról, Lajtha László a magyar népzenéről, Gartner Pál az akaratszabadság problémájáról, Buday György az agrársettlement mozgalomról elmélkedik. Gyergyó Albert Kosztolányiról irt tanulmányt. A kritikai rovatokban Benedek Marcell, Illyés Gííia, Nagypál István, György Oszkár, Kassák Lajos, Francois Preignas, Reményi József, Schöpflin Aladár és Farkas Zoltán cikkeit találjuk irodalmi, színházi és képzőművészeti aktualitásokról (Kiadóhivatal: Budapest, Vilmos cs. u. 34.) A Nyugat Csehszlovákiában is kapható. A KASSAI KORZÓ-MOZGÓ HETI MŰSORA: Kedd—szerda, január 3—4-én: Alpár Gitta nagy filmje: SZIVEK KIRÁLYNŐJE. Csütörtöktől, január 5-től: ATLANTISZ ÚRNŐJE. Brigitte Helm legújabb filmje. Rendezte: G. W. Pálost. AZ UNGVÁRI VÁROSI HANGOS MOZGÓ HETI MŰSORA: Kedd, szerda, csütörtök; TITKOS KÜLDETÉSBEN. Hány Pieil legújabb 100 százalékos beszélő kalanndfilmje Edgar Wadilace világhírű regénye nyomán. Következő műsor: Alpár Gitta és Gusztáv Fröhlich együttes világfilmje: MEGSZÓLALT A SZÍVEM. — A gölnici zsidó hitközség közgyűlése. Gölnici tudósítónk jelenti: Az itteni zsidó hitközség most tartotta meg rendes évi közgyűlését Engell Náthán dr. ügyvéd elnöklete alatt. Az eddigi hitközségi elnök, Engel dr. leköszönt s utódjául Toffler Miksa nagykereskedőt választották meg, mig áléinak Schreck Mór, jegyző és pénztáros Drachsler Henrik, templomi elöljáró Rosenberg Salamon lett. ÁRNYAK A VERŐFÉNYBEN Irta: Szilárd János Regény (23) — Maga ur? — mondta az izgalomtól elfújt hangon valaki. — Kuss, paraszt! — válaszolt rá a másik. Aztán hozzátette: — Egy buta ember van csak a világon, aki ott vakaródzik, ahol nem viszket: az átkaparó!... Viharos nevetés támadt erre, úgy látszik, az illetőt, aki partnerét parasztnak nevezte, igen szellemes és figyelemreméltó embernek tekintették a társaságban. Most ismét csond lett. Valaki osztott. A kártyalapok sustorgásából egészen jól ki lehetett venni. Az első hang most gúnyosan és jó rezesen a sok italtól felkacagott. — Oszt -mondja az ur! Nem hamiskártyázás miatt karmolták úgy össze az ábrázatját ott Marokkóba?... Évikével a folyosón ijedten összenéztünk. Ime a teleszájú hahota, mely a hamiskártya és Marokkó után következett, csak fuvolaszó volt ahhoz a dörgő röhejhez képest, mely a válaszképpen elhangzott nagyon vastag s ennélfogva a le nem irható disznóságot követte. Évike nem tudott tovább uralkodni magán, Öze rázkódott és belökte az ajtót. És harapnivaló vastag füstben, egy kormosra égett petróleumlámpa gyér világításában, üvegektől, poharaktól és a kibicelő savanyúvizes kocsisoktól körülvéve, megpillantottuk egy asztalnál, a részeg utmesterrel dühös kártyacsatába merülve: Hudacsek tanár urat... Mikor Hudacsek tanár ur a két bőrig ázott, gyerekes, megpillantotta, először a szíveihez kapott, aztán kinufta magát alól a széket és tul világi hangon elorditotta magát: — Szőnt isten az égben!... Lett erre kavarodás! A korhely nrmester is felismert minket, odafutott a pince ajtajához és bekiáltott rajta: •— Braxatoris ur! Braxatoris ur!... Braxatoris Lukica Szlatiszlav ingujjban, bőrkötényben, a lopótökkel a kezében felrobogott. A két nyakig sáros, ürge módjára elázott és egész testeiben didergő gyerekről tapasztalt szemével mindent és azonnal leolvasott s mig Uudacsek tanár ur a meglepetéstől, mely ránézve egyáltalában nem volt kellemes, percekig nem tudott szóhoz jutni, hanem minden értelem nélkül, össze-vissza futkározott, addig a hosszúnevü kocsmáros bácsi eldobván a lopótököt, egyik hóna alá Évikét kapta, a másik alá engem és hangos kiáltozásokkal, hogy tüzet, tüzet, gyorsan tüzet, befutott velünk a konyhába. Hudacsek úr, a korhely nrmester és a savanyu vizes kocsisok egymást taposva, szorosan a nyomunkban s a nagy takarék tűzhely körül, mely még langyos volt, de tűz már nem égett benne, mindenki talált valami tennivalót. Nem telt bele egy perc, a tűz már lobogott, három kocsis rakta, kettő fújta s Braxatoris uram vezényletével, nagy lárma és civakodás közben, le voltunk pőrére vetkőztetve. Emlékszem, Évike vizes ingét és harisnyáját egy kulimászos kezű szlovák kocsis rángatta le, folytonos sopánkodással, hogy: Rozsé, Bozset Egy másik kocsis a vizes ruhadarabokat felteregette a szárító kötélre, a takarék tűzhely fölé, ahonnan lekapott egy pirosvirágos asztalterítőt és nagyokat rúgva hátra a bocskorával, hogy valaki el ne vesse a tízéves kisasszony kabátait, betakarta vele Évikét. Engem, mint legjobb kuncsaftjának a fiát, maga Braxatoris uram vei köztetett s ugyancsak ő bugyolált be egy másik asztalterítőbe, melyből félreismerhetetlen foltokban támadt rám a kicsurrant vinkó, a fellökött pálinka és a szövetben megtisztitott bicskák és kanalak illata. Mikor mi néhány szóval elmeséltük, hogy azért szöktünk meg a zárdából, illetőleg a Buszig tanár úrtól, mert már nem tudtuk tovább viselni a tűrhetetlen bánásmódot, ’Hudacsek tanár úrnak is megjött a hangja s magából kikelve elkezdte magyarázni: — íme! Ez az eredménye annak, amikor a becsületes házi tanítót az intézetek és holmi főgimnáziumi tanárok kedvéért az uccára lökik!... Könnyek gyűltek a szemébe s Braxatoris uramhoz fordulva elkiáltotta magát: — Hát se vacsora az én kis árváimnak, se semmi?!... Erre a lármára aztán Braxatoris néni is előlgurult. Mikor a másfélmázsás asszonyság meghallotta, hogy reggel óta nem ettünk, valósággal önkívületi állapotba esett. — Jaj, hogy meg nem haltág! Ebben az esőben!... Itt visszacsattogott papucsaiban az ajtóhoz és bekiáltott rajta: — Zsuzska! Zsuzska! Frisko azzal a kapusztaival fasirozott hússal!... Aztán hozzánk fordult: — Ügyi, mojinka dusinka, jó lesz finoma joka puszta fasirozott hússal?... A mi helyzetünk ott, meztelenül a virágos asztalterítők alatt, mindenre inkább alkalmas volt, csak arra nem, hogy jókedvünk legyen. De mikor meghallottuk, hogy Braxatoris néni azzal az étellel kínál minket, ami elől éppen szökésben vagyunk, összenéztünk és csendesen elkezdtünk vihogni: — Hogyne! Hogyne! -- mondtuk aztán Braxatoris néninek. Nagyon jó lesz!... A kövér asszonyság először meghökkent, mert nem tudta mire magyarázni, hogy a két gyerek szemtelenül az arcába nevel, de mikor látta, hogy ismét hirtelen elkomolyodunk és ellankadva összebújunk a lócán, mint két kócos veréb, hozta a párolgó fazekat és elénk tette. Mi pedig a pirosvirágos asztal téri tők alól kinyújtott meztelen karokkal nekiláttunk a .oh, majdnem azt mondtam, hogy a zabálásnak. Mert míg a hosszunevü kocsmáros bácsi a feleségével Hudacsek tanár pedig a korhely utmesterrel és kibiceivel, a savanyuvizes kocsisokkal, félkaréjban az asztal köré gyűlve, boldogan és szájtátva szemlélték roppant étvágyunkat, ezalatt mi úgy bekebeleztük a hatalmas fazék káposztát fasirozott hússal, hogy az apácák és Duszig tanár urék álmodni sem tudtak volna hálásabb kosztotokat. Becsületemre mondom, nagyszerű volt. Olyan jó volt s ennek a királyi lakomának az ize úgy megmaradt örökre a számban, hogy ma is azt vallom: annak a konyhának, amelynek híres főztje van, az egyszerűség, a jóság és a szeretet a titkos fűszere. Úgy fújtattunk ott a lócán, a forróra fűtött konyhában, megszédülve a meleg és a jóllakott gyomor gyönyörétől, mint déli napsütésben a szederfa alatt a kiskacsák. Aztán csak arra emlékszem, hogy mérhetetlenül elbágyadtam. Hudacsek tanár úr kiabált hogy azonnal befogni, bundáz még valamit, és lábzsákot elő. 5 majd hazaviszi a kis árváit, mert a tekintetes intéző urak már bizonyára tudnak a dologról és nyugtalanok, de Évikének ekkor már lehanyatlott a feje és lezárt szemekkel, halkan pihegve, apró kis száját egy ,,o“ betű formájára összecsucsorítva, ott aludt édesen a vállamon. Mérhetetlen férfiúi büszkeségemben szerettem volna felujjongani. Én maradtam a győztes!... De már csak annyi erőm volt, hogy átöleltem Évike gyenge testét a pirosvirágos asztalleritő alatt és a következő percben én is álomba szenderültem. Volt aztán még utána valami zavaros látomásom, hogy nagy lárma közben, melyből kiváltképpen Hudacsek tanár úr hangja hallatszott ki, felöltöztetnek, aztán, hogy ismét friss levegőre visznek és zuhogó esőben, csapkodó szélben, tengelyig érő sárban, sötét éjszakában és fájdalmas lenyeri térrel kísérve, sokáig kocsin megyünk, de oly távolról hallottam mindent s annyira elmosódott és valószinüűen volt körülöttem a kocsilámpa imbolygó fényében minden árnyék, mintha ezt az egész kalandos utazást valaki csak mesélte volna.