Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)

1933-07-25 / 166. (3276.) szám

1988 Uhu Sí, kedd. •­HTRL-'Sn A Kassai AC 1:0 (0:0) arányban legyőzte a Füleki TC-ot Az Ungvári MTE került a a pozsonyi Donaustadl ellen . A harmadik helyéél a Kassai AC és az Érsekújvári SE mérkőznek Kassa, júri­u­s 24. (Szerkesztőségünk táv­irati jelentése.) A szlovének és magyar baj­nokság keleti csoportjának mérkőzései vé­­getértek. Az utolsó meccsen a Kassai AC legyőzte a Füleki TC-ot. Ezzel a bajnoki döntőbe a nyugati csoport győztese ellen a kárpátaljai bajnok, az Ungvári MTE került. A keleti cso­port küzdelmeinek végeredmé­nye a következő: A második helyre tehát jobb gólaránnyal került a KAC és az országos bajnokság har­madik helyéért a déli bajnok Érsekújvár­ SE-ten fog játszani. A tegnap mérkőzésről az alábbi jelenté­sü­nk szól: Halpert ungvári bíró vezetése mellett a két csapat a következő összeállításiba­n szere­pelt: KAC: Zsigmondy, Tomkó, Drotár, Gaj­­dóc, Jobbágy, Darabos, Juremkó, Lebenszky, Vitéz, Fazekas, Paszternák. — FTC: Luspay, Feltföldy, Hódus, Tóth, Strongu, Jancsiár, Gal­ibára, Mihók ül., Márkus, Gábor, Juracsek. A KAC nehezen győzött a lelkes Fülek el­len. Többet támadott és ezzel érte el a mini­mális győzelmet. Fülek nagyon jó benyomást keltett. Játékosai gyorsak, jó az összjátékuk, nagyszerűen fejelnek és ha csatáraik határo­­zottabbak, akkor más lett volna az eredmény. A játék természetszerűleg nem volt szép. Mindkét csapat ideges, nyers, többször durva volt, igazi kupa-stílust nyújtottak. Kezdés után a KAC csinál rajtaütésszerű támadásokat Remek gólhelyzetek ivottak, de Vitéz, Jiurenkó és Lebenszky sorra rontanak- 7 perc után Fülek támad, Zsigmondynak nem egyszer kell erősen beleavatkoznia. Gábor, Juracsek és Galibára ostromolják a KAC-ku­put A 20. perc után a tempó veszti erejéből, a csapatok kapkodnak. Több játékos durva faultokat vét, a 30 percben Galbács megsérül és utána csak statisztál. Fülek támadásait mnost Juracsek irányítja, de Márkusból és Mi­­hókból hiányzik az átütőerő. A 35. perctől a KAC van újra fölényben, de Füleik védelme kiváló. Lum pay, Felföldy és Hódus remekel­nek. Gól nélkül végződik az első félidő. A második félidőben Fülek eredményre törekszik. Juracsek lefutásai mindig veszélyt jelentenek. A 12. percben nagyszerű gólhelyzet adódik Füleiknek. Juracsek bead, Mihók közvetlen közelről mellé lő. A mérkőzés innét hullámzó, majd unalmas. Már úgy látszik, hogy nem lesz eredmény, amikor a KAC a 24. percben támad. Jurenkó ügyes beadását Luspay elhibázza. Paszternák hirtelen ott terem és már Luspay kapujában táncol a labda. 1:0 a Kassai AC javára. Most a játék erős, sokszor nívós, izgalmas. Mindkét kapu sokszor van veszélyben. Fülek elkeseredve tör a megérdemelt kiegyenlíté­sért, azonban a 35. percben jancsár hands-et vét. A megítélt 11-est Darabos könnyelműen elrontja. Fülek most vehemensen támad, de kiegyenlítenie már nem sikerül. A győztes csapatban Zsigmondy, Drotár, Tomkó, Gajdos, Vitéz és Paszternák, Fülek­nél a pompás védelmi trió, azonkívül Stron­­ga, Juracsek, Gábor és Mihók tűntek ki. . 1000 néző. Halpert bíró objektív volt. («. t.) 1. UMTE 4 1 8 0 6:1 5 2- KAC 4 1 2 1 3:3 8 8 FTC 4 1 1 2 2:5 3 Országos rekord az SK Bratislava úszóversenyén Pozsony, július 24. (A PMH pozsonyi sportszer­­k­esztőjétől.) A SK Bratislava tegnapi úszó­versenye a Lido medencéjében az eső miatt csak kis számú közönség előtt folyt le. Az eredmények közül ki­­­­emelkedik a brünnni Prosil rekordja a 100 méteres mellúszásban. — Az eredmények a következők: 663­ 3 m, úszás 14 éven aluli lányok részére: 1. Sko­kan (SK Bratislava) 1.16. 100 m. gyorsúszás ifj.: 1. Gasperek (Brünn) 1.10.6.; 2. Moural (SK Bratislava) 1.13.4. 3. Németh (PTE)1 .13.6. 100 m. gyorsúszás: 1. Reiner (PTE) 1.05.6 mp. 2. Miksovsky (SK Bratislava) 1.06.4. 3. Pisek (Brünn­, ) 1.08.2. 100 m. női hátúszás: 1. Seibrig (SK Bratislava)­­ 1.35.6. 100 m­. mellúszás: 1. Prásil (Brünn) 1.20. Csehszlo­­­­vák rekord: 2. Sohier (PTE) 1.25.6. 3. Tierberger (SK­­ Bratislava) 1.26.2. 100 m. mellúszás gyerekeknek: 1. Sovik (SK Bra­tislava) 1.38.8. 2. Körpner (Barkochba) 1.46.4. 3 Grotter (Barkochba) 1.47.2. 100 m­. hátúszás: Heiling (PTE) 1.15.5. 2. Sa­ma­­nek (Brünn) 1.17.8. 3. Scharinger (SK Bratislava) 1.19.4. 100 m­. gyorsúszás 14.16 éveseknek: 1. Skrob­ (Brü­nn 116.5 mp. 2. Potzi (PTE) 1.17.8. 3. Wah­­l (Slávia) 1.20. 100 m. női mellúszás: 1. Kovács (SK Bratislava) 1.41.3. 2. Weifiz (Barkochba) 1.51.3. •1* A Troppauban lefolyt német szövetségi úszóver­­­senyen a tescheni Hankas kisasszony a 200 méteres he­gymellúszásban 3:21.6 perc alatt új csehszlovák rekordot állított fel. A brünni Schramek kisasszony­­ az 30 méteres gyorsúszásban 31.8 mp. alatt ért el új csehszlovák rekordot. )( A párisi 1.5 kilométeres gyorsúszóba­jnoksá­­got Torié 1:07-14 óra alatt nyerte Thibault­ előtt. A verseny a Szajna egy mellékágában, folyt !e és a 900 méteres távot ötször kellett megúszni. Taris 12 másodperccel előzte meg ellenfelét. )( Eleanor Helm újból világrekordot javított Newyorkból jelentik: Eleanor Holmi, az olimpi­a győztes a 220 yardos hátúszás világrekordját­­ javította 2:57.8 másodpercről 2:57.2 más­odpercm. )­ A német folyambajnokságot 7.5 kilométeren Deuters (Köln) nyerte 38:23.9 perc alatt. A szlovák bajnokságban: SK Bratislava-SK Zsilina 6:2 (3:1) Pozsony, július 24. (Szerkesztőségünk je­lentése.) A szlovák bajnokság elődöntőjében vasárnap először találkozott a nyugatszloven­­szkói és a középszlovenszkói zsupabajnok. A két csapat felállítása a következő volt: SK Bratislava: Hub­ek — Stastny, Daucsik — Pollák, Duris, Jurcsák — Uher, Sors, Sterba, Bulla, Maszarovics. SK Zsilina: Závodszky — Derkics, Beniacs I. — Beniacs III., Petrovicky, Beniacs II. — Schwarz, Rysavy, Priboj, Strba, Prudovics. A kora délutáni órákban hatalmas felhő­­szakadás vonult el Pozsony felett. Az eső közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt állt el, úgy hogy a pálya elég jó­­ karban volt, csak a Makkabea-pálya felé levő kapu előtt állott hatalmas viz­ és sártóc­sa. Az első félidőben a zsolnai csapat játszott a sárban, amely rop­pant megkönnyítette a Bratislavának a véde­kezést. Pedig a zsolnaiaknak eleinte volt egy­két jó gólhelyzetük, de a labda beleragadt a sárba, úgy hogy eredményt nem tudtak el­érni. A második félidőben pedig, amikor a Zilina a száraz kapu előtt játszott, a csapat elkészült érzelével, sőt a Bratislava taktiká­­madásaival telik el s a 14. percben húszméteres szabadrúgásból megszerzi Priboj csa­patának a vezetést. Ezután a Bratislava is szóhoz jut. Sterba előrevonása a csatársorba ját a sáros talajhoz alkalmazva még növelni tudta előnyét. Végeredményben a SK Bra­tislava megérdemelten győzött s a magas gól­­arányu győzelem híven fejezi ki a játék le­folyását. Az első tíz perc a zsolnai csapat rá­­hasznosnak bizonyult, a csatársor átütőereje lényegesen megnövekedett. A Bratislava rá­ 9 madásait azonban eleinte balszerencse kíséri* Maszarovics és Sors egészen biztos gólhely­zeteket elhibáznak. A 20. percben végre Sors kiegyenlít. Tovább­ra is a Bratislava marad fölényben s a 32. percben Sors góljával a pozsonyi csapat ma­gához ragadja a vezetést. A 85- percben Ma­szarovics átdolgozza magát a védelmen és újabb góllal növeli a Bratislava előnyét. Hely­csere után a Bratislava csatársora játszik a sorban. A zsolnai csapat az első percekben néhány lendületes támadással kísérletezik, de eredményt nem tud elérni. Ezután a Bra­tislava kerekedik felül s állandó mellett egymás után esnek a gólok. fölénye A 14. percben Maszarovics, a 19. percben Daucsik rúg gólt, majd Rysavy lövi a zsolnaiak má­sodik gólját és végül Sterba zárja le a gólok sorozatát. A mérkőzésen 1500 ember volt je­len. Biró Culek. A szlovák bajnokság állása: SK Bratislava 2 mérkőzés 2 pont 8:5 gól­arány, 2- SK Rusj, Ungvár 2 játék 2 pont 4:5 gólarány, 3- SK Zilina 2 játék 2 pont 5:7 gól­­arány. Hátralevő mérkőzések: Bratislava— SK Zilina Zsolnán, SK Bratislava—SK Rusj Ungvárott és SK Zilina—SK Rusj Ungvárott. Cseh- és morvaországi amatőrbajnokságok A cseh vidék döntőjében az SK Pardubice a Cesky Lev Berount 4:3 arányban verte meg. Kladnóban a Sparta Kladno az SK Roudni­­cét 6:0 (3:0), Budweisban a Ceské Budejovice a jungbunz­aui MSK-ot 4:2 (3:1) arányban győzte le. A Kladno így a selejtezőbe, a Ceské Budejovice pedig az SK Pah­dubice-val együtt az országos elődöntőbe került Cseh­ország részéről. A motrvao­rszági selejtezőben az SK Bafa­elin az Odorát 4:2 (3:0), az SK Prerau pe­dig a Slovan M.­Ostraut 5:4 (3:2) arányban győzte le. szlovensz magyar bajn A kárpátaljai vidék legyőzte Ungvárt, mely futóbajnokkal szerepelt Beregszászon Beregszász, július 24. Vasárnap Bereg­szászon a tiszaújlaki árvízkárosultak javára rendezett jótékonycélú mérkőzés a vidékiek győzelmét hozta Ungvár fölött 3:2 (1:1) arány­ban. Az ungváriak Seidl, Kommenda és Hor­­nyák nélkül 10-en érkeztek Beregszászra, 11-ik­­nek Szolicsinszky futóbajnok ugrott be, aki 8 éve nem futballozott. A vidékiek győzelme így érthető. Ungvár Zimmermann révén vezet, de Fircák kiegyenlít. A második félidőben Zim­mermann­­ gó­loz, majd Balásházy megsérül. A vidéknél Siroka túl erősen játszik. A 70. perc­ben Fircák egyenlít, majd ő lövi a győztes gólt is. Kornerarány 5:2 a vidék javára. Jók vol­tak: a győztes csapatból Fircák, Csorba, Ha­­jek, Ungvárnál Böhm­, Páncél, Molnár, Zimmer­­mannn. Biró, Gottlie­b F. jó volt. UNGVÁR: UMCE—UTE 1:0 (1:0). Barátsá­gos mérkőzés szombaton. Góllövő Seidl. CSAZ. CsSE—UTE kombinált 1:0 (0:0). Biró Hiredh. Góllövő Meseinger. KIRALYHELMEC. KSC—Beregszászi MSE 1:1. Barátságos. Biró­ Stotter. Magyarország vizipoló csapata Budapesten 8:0 arányban győzte le Csehszlovákiát A csehszlovák csapat kitűnő technikával játszott, de csatársora gólképtelen volt . Busek és Epstein az Európa-válogatottban? Budapest, július 24. (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Mintegy 5000 néző előtt, gyö­nyörű időben folyt le Magyarország és Cseh­szlovákia vizipoló-találkozása. A nézők sorában megjelent dr. Hóman Bálint iskolaügyi minisz­ter, dr. Lázár Andor igazságügyi miniszter, Koler Milos Csehszlovákia budapesti követe, if­jabb Horthy Miklós, a MUSz elnöke és dr. Ho­­monnay Tivadar, az OTT elnöke. A meccs előtt a csehszlovák követ fogadta a prágai csapatot, amely dr. Schmuck és Tomasek nélkül érkezett Budapestre. Schmuckot a katonai hatóság sza­badságolta, azonban a Sparta-játékos ennek dacára nem utazott el. A prágai úszószövetség azonnal felfüggesztette Schmuckot. Mielőtt Csehszlovákia—Magyarország 9. mér­kőzése megkezdődött volna, dr. Ivádyt, a ma­gyar csapat hátvédjét nagy ünneplésben része­sítették 50. válogatott szereplése alkalmából. A csehszlovák csapat részéről dr. Neményi Géza üdvözölte a jubilánst, dr. Donáth Leó a vendé­geket köszöntötte. Patuzzi bécsi bíró sípjelére a két csapat a következő összeállításban ugrott a margitszi­geti uszoda vizébe: CSEHSZLOVÁKIA: Busek; Epeiém­. Koutek: Svehla; Ráció: Steiner, Schulz. — MAGYAROR­SZÁG: Bródy: Homonnay, Ivády, Halacsy, Bö­zsi, Német, Keserű TI. Magyarország úszóbajnokságai szombaton ezdődtek meg és vasárnap folytatódtak. Szom­­aton az országos műugróbajnokságban Ko­vá­cs Ferenc (UTE) nyert Hódi László előtt.­­ A 100 méteres ifjúsági gyorsúszásban a kapos­vári Lengyel 63 mp. alatt győzött. A­­ magyarok hatalmas irammal kezdenek és csakhamar 3:0-ra vezetnek Németh (2) és Bozsi góljaival. A magyarok precíz kombinációval dolgoznak. A csehszlovákok technikai tekintet­ben egyenrangúak, azonban a magyar csapat­­taktikai készsége magasan fölülmúlja őket. A Halassy — Keserű — Németh — Bozsi-lánc szisztematikusan dolgozik. Az első félidő a csehszlovákok térfelében folyt, azonban a vé­delem, főleg Busek mérnök a kapuban és Ep­stein hátvéd meghiúsítják a gól­özönt. Ennek dacára Bozsi és Keserű II. 6:0-ra emelik a fél­idő eredményét. Szünet után a küzdelem kissé eldurvul, azon­ban a kitűnő bécsi bíró kiállítja Steinert és Ha­­lassyt. A csehszlovák csapat most támad, de a­­ csatársorból hiányzik Schmuck. A magyarok újra fölénybe jönnek és Bozsi gólja visszahozza a mezőnybe Steinert és Halassyt. Most már tel­jesen a magyaroké a terep és Németh két gól­lal állítja be a 8:0-ás végeredményt. A cseh­szlovák csapatból Busek, Epstein, Koutek és Steiner tűntek ki. A magyar csapat minden tagja megfelelt. Csehszlovákia—Magyarország 9 találkozásából a magyarok 64:6 gólarányt szereztek. — Hétfőn Budapest—Prága név alatt a két csapat revánsmeccset játszik egymással. A mérkőzés után dr. Donáth kijelentette, hogy az Európa-csapatba Busek mérnököt és Epsteint a védelembe beállítja. Vasárnap folyt le a 100 méteres gyorsúszás bajnoksága dr. Bárány István örökéért. Célbíró dr. Bárány volt. Székely nem indult és így győztes Csik László (BEAC) lett 1:01.4 p. alatt. Második Mészöly (FTC) 1:01.8, 3. Wannie (Sze­ged) 1:02, 4. Kávássy (MAC) 1:02.3, 5. Bod­en­ Tski (Varsó) 1:02.4. 100 m. mellúszóbajnokság: Hil­d (UTE) 1:19.6, 2. Mezei (MTK) 1:21.4. — 100 m. hátúszóbaj­­nokság: Nagy (UTE) 1:14.8, 2. Bicskey Árpád­­ (Eger) 1:15 p. 4X200 m. gyorsúszóstaféta: UTE (Bozsi, Bo­ros, Szabados, Halassy) 10:01.4 p., 2. Szegedi UE 10:02.2, 3. FTC 10:12. 800 m. ifjúsági bajnokság: Lengyel Árpád (Kaposvár) 10:53.4, magyar rekord­ 2. Gróf­­ (Pécs) 11:56. A toronyugrásban nagy meglepetést keltett­­ a favorit Nagy Károly veresége. Bajnok Val­­ter (FTC) 89.44 ponttal Kovács (UTE) előtt. Vizipolóbajnokság: Szegedi UE—III. kerü­­­­­leti TVE 3:5 (1:5). Bíró: dr. Beleznay. A bajnokság meglepetése a fiatalok igen jó­­ szereplése az ugrószámokban. A magyar höigyúszók legyőzték az osztrákokat Győr, július 24. Nagy érdeklődés mellett folyt le a győri uszodában a magyar-osztrák női úszóver­­seny, amely Magyarország 30:22 pontarányú győ­zelmét hozta. Részletes eredmények voltak: 100 m. gyorsúszás: Tóth Ilonka (m) 1:16, 2. Ma­­gasházy Rózsi (m) 1:16.2, 3. Wagner (o) 1:17.6. — 400 m.: Tóth Ilonka 6:28.2, 2. Fritzy Lövi (o) 6:30.6, 3. Magasházy. Szép győzelem. 200­ m. mellúszás: Seebeck (o) 3:20.4, 2. Szász Magda (m) 3:26.8, 3. Szép (m) 3:27. 100 m­. hátúszás: Veréb Ilona (m) 1:37.4, 2. Motte Spandau (m) 1:38.2, 3. Tóth Magda (an). 4 X 100 m. gyorsstaféta: Ausztria 5:17, 2. Ma­gyarország 5:21.8. 11 meccsből Ausztria 6. Magyarország 5 győzel­met aratott K Crabbe él? Grabbe­ halálának híre az egész eu­­­­rópai sajtót bejárta, de úgy látszik kacsának bizo­nyul, ahogy Paricból jelentik, az amerikai úszó a legjobb egészségnek örvend. * BOXOLAS )( Németország—Olaszország amatőr lóinak találkozása Essenben a némete­k boto­13:3 arányú győzelmével végződött. )( Carnera—Schmeling boxmérkőzést tervez­nek Rómáiban szeptember 24-re. A meccs a Littoriale stadionban folyna le és azon Musso­lini miniszterelnök is megjelenmti. Csih lett Magyarország 100 méteres gyorsúszó bajnoka

Next