Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-06 / 54. (3385.) szám

- 8 SzmHÁzKörrtv-KultTúRA A Kazinczy Tá Madách Imre, Takács Menyhért, Szontágh Aladár és Blanár Béla emlékének áldozott évi közgyűlésén Kassa, március 6. (Kassai szerkesztőségünk­től.) A Kazinczy-Tá­rsaf­áig vasárnap délelőtt G­ö­n­c­z­y Gábor ügyvezető­ elnök elnökletével tartotta meg rendes évi közgyűlését a Lőcsei­hez nagytermében. A közgyűlést, melyein a társaság tagjai közül számosan jelentek meg, Gönczy Gábornak Madách Imréről és Az em­ber tragédiájáról írott értékes tanulmánya ve­zette be, mellyel a szerző Az ember tragédiá­jának ötszázadik, ünnepi szintekerülése alkal­mából a­ hallhatatlan magyar költő-óriás emlé­kének áldozott. Értékes tanulmányaiban végig­vezette hallgatóságát a nagy drámai költe­mény egyes képein, melyekhez hozzáfűzte Ma­dách életének jelentősebb mozzanatait, amik művének megírására inspirálták és végigállmod­­tatták vele az egész emberiség tragédiáját. A nagy mű most a bécsi Burgtheater előadásain keresztül bevonult, a világirodalomba is, méltó fokra emelte íróját a világirodalmi fórumon és újabb dicsőséget szerzett a­ magyar teremtő géniusznak is. Gérczy Gábor értékes, közel egyórás ta­nulmánya után Gömöry János, a társasá­g kiváló főtitkára olvasta föl jelentését a társa­ság múlt évi működéséről. A főtitkári jelentés egyik legkiemelkedőbb szakasza a kassai ma­gyar kul­túrház fölépítésére indított akció ta­valyi részleteiről számolt be, amelyek arra en­gednek következtetni, hogy a kultúrház eszméje, ha nem is a közeljövő­ben, de belátható időn belül a megvalósulás stádiumába fog kerülni. Ez jelentősen előrevinné a kassai magyar kul­­túrélet ügyét és lehetőségeket nyújtana arra, hogy a Kazinczy­ Társaság az eddiginél is sok­kal intenzivebb munkásságot fejts­en ki. Ezután a­ másfél esztendővel ezelőtt elhunyt dr. S­z­o­n­­t­á­g­h Aladár rozsnyói ügyvéd ötezerko­ronás adományának kézhezvételéről számolt be a főtitkári jelentés, melyet a nagyétkű ha­gyomá­nyozó szintér, a kultur­ház megvalósítás­­ának céljára juttatott a társaságinak. A főull­­turház-bizottság különféle rendezésekkel ipar­kodik az anyagi alap szaporításán­, hogy ezzel is előmozdítsa a gondolat mielőbbi megvalósu­lását. A következők­ben dr. Takács Meny­hért j­ász­ó­vári prépost-prelátus a Kazinczy- Társaság örökös tiszteletbeli elnökének halá­láról e kimagasló érdemeiről emlé­kezett meg Gömöry főtitkár s jelentésének ezt a részét álva hallgatta végig a közgyűlés. Dr. Blanár Béla emlékének pedig azzal a bejelentéssel ál­doztak, hogy a társaság küldöttsége november 1-én koszorút helyezett el nagynevű elnökének a sírján. Végül a társaság múlt évi rendezései­ről számolt­ be a főtitkár, melyek közül ki­­váltiikép az eperjesi műkedvelők június 21-ik­i kassai szereplése bírt kimagasló jelentőséggel. Az értékes főtitkári jelentés tudomásulvéte­le után elhatározta a közgyűlés, hogy Gömöry János főtitkárnak egyhangú köszö­netet szavaz fáradhatatlan munkálkodásáért s jelentését Gönczy Gábor tanulmányával együtt jegyzőkönyvbe foglalja. Ugyancsak egyhangúlag határozták el azt, is, hogy dr. Takács Menyhért és dr. Szontágh Ala­dár emlékét jegyzőkönyvileg örökítik meg. Ezután P­e­s­k­ó Zoltán pénztáros a szám­­vizsgáló bizottság jelentését és az ezévi költ­ségvetést terjesztette elő, melyet a pénztári je­lentéssel együtt elfogadtak és megadták részé­re a felmentvényt. A megüresedett könyvtáro­si­ tisztségre a választmány javaslata alapján Haltenberger Ince vegyészmérnököt választot­ta meg a közgyűlés. Végül Gombos József nyugalmazott táblabíró indítványára elhatá­rozták, hogy táviratilag üdvözítik a fennállásá­nak hatvanesztendős jubileumát ünneplő po­zsonyi testvér­egyesületet, a Toldy-kört. A­­ köz­gyűlés ezután Gönczy Gábor elnöki zárószavai­­val ért véget. (*) A kassai filharmonikusok március 7-i­ki hangversenyének műsora. Kassáról jelentik: Néhány nappal ezelőtt, beszámoltunk róla, hogy Kassán Hete­csek Bohumiinak, a rádió igazga­tójának, Paulusz Ákos zeneiskolai igazgatónak és Prumár László zenetanárnak a vezetésével hatvan tagú filharmonikus zenekar alakult, amely március 7-én tartja bemutatkozó fellépé­sét a Schalkház nagytermében. A nagy érdek­lődéssel várt hangverseny apuséra a­ következő: 1. Figus-Bystry: D­elvan­ ou ver­ture. — 2. Sme­­tana: Vitává. — 3. Holeceeik: A szabadságért, A Liszt F.: Magyar fantázia. Zongorán játeka Hemenka Máry a fi­lh­armon­ikusok­ kíséreté­vel. — 5. Beethoven: V. Symphonie c.­moll. — A zenekart Holecsek Bohumil vezényli. A műsor kétségtelen dísze Beethoven ötödik szimfóniá­ja, amely jó zenekari interpretálásban élményt fog jelenteni. Ugyancsak nagy érdeklődés elő­zi meg Bemeik­a Miiry szereplését is, akinek ezúttal ismét alkalma nyílik bemutatni előadói kvalitásait. Jegyek elővételben Vitéznél és az esti hangversenypénztárnál. (*) Kifütyültek egy magyar színésznőt Dunaszerdahelyen. Tudósítónk jelenti: Földes Dezső színtársulata szerdán este mutatkozott be Dunaszerdahelyen. A Csallóközi Hírlap- Magyar Vidék pénteki szám­ában az előadás­ról szóló beszámolóiban csodálkozását fejezte ki afölött, hogy Gergely Irma még mindig a társulatnál van, ámbár egyszer kijelentette, hogy a magyar színpadon csak ideiglenesen játszik, mert ez unalmas neki. A közönség ugyanaz­nap este nagy tüntetést rendezett, a művésznő ellen. Mikor „A pénz nem­ min­den” cím­ű­ darabban Gergely Irma­­ megjelent a színpadon, olyan füttykoncert fogadta, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie. A ható­ság a rendzavarók ellen megindította az el­járást. (*) A prágai Varieté újra megnyitja kapuit. Prága legjobb artisztikus színháza, a karlini­­ Varieté-színpad, március 6-án hosszabb szünet után újra megnyitja kapuit és ez alkalommal po­mpásan összeállított nagy artisztikus és mű­vészi műsorral fogja meglepni a közönséget. Az egyes számok szenzációsaknak ígérkeznek. (*) Hansj Niese Budapestre ,jön filmezni. Bu­dapestről jelentik: Az ismert bécsi színésznő most, Berlinben dolgozik új filmeken. Néhány nap előtt kezdte el új szereplését „A méltóságos asszony trafikja" című vígjátékban. Berlini je­lentés szerint e film befejezése után a kiváló osztrák művésznő Budapestre jön, mert itt ké­szül­­ Bolváry legújabb filmje, amelynek német változatában az egyik főszerepet Hanes Ni­ese vállalta. (*) A budapesti színházak e heti műsora. Operaház: Kedd: Karenina, Anna. Szerda: A varázsfüvem­. Csütörtök: Falet­a ff. Péntek: Pil­langókisasszony (Népszerű ciklus II.) Szombat: Karenina, Anna. Vasárnap d. u. János vitéz; este: Aida (Népszerű ciklus III.) Hétfő: VII. filhar­móniai hangverseny. Kedd: Figaro házassága. Szerda: A mosoly országa. — Nemzeti S­z­í­n­h­­á­z : Kedd: Az ember tragédiaK Szer­da és szombat: Cserebogár. Csütörtök és vasár­nap délután: Rokonok. Péntek (először), vasár­nap és hétfő: őszi szivárvány. — Vígszín­ház: Szerda, csütörtök, szombat, vasárnap: A vörös bestia. Kedd, péntek: Fizető vendég. Va­sárnap d. u.: Tóvárié. — Magyar színház: Szerda, péntek, szombat, vasárnap: A párisi vo­nat. Kedd, csütörtök, vasárnap d. u.: Bál a Sa­­voyban. — Belvárosi Színház: Szer­da, csütörtök, szombat, vasárnap d. u. és este: Helyet az ifjúságnak. Kedd, péntek: Dr. Prae­­torius. — Fővárosi Operett Színház: Egész­­ héten minden este (péntek: 75-ször) és va­sárnap d. u. Sárga liliom. Király Szín­ház: Egész héten minden este: Öméltósága so­főrje és vasárnap d. u.: Kék Duna. — An­­drá­s­sy ú­t­i Színház: Egész héten min­den este és vasárnap d. u.: Oh, Papa! Te­réz­­körúti Színház: Egész héten minden este és vasárnap d. u.: Pest mégis nevet! — B­e­th­­­len téri Színpad: Kedd, szerda: Timosa. Csütörtök: Dr. Jazz (először). Péntek, szombat, vasárnap d. u. és este Dr. Jazz. — Royal O­r­f­e­um : Egész héten: Szegény Fehérvári. — Kom­édi­a Kab­aré : Egész héten minden este: Tejet az ifjúságnak! Bráth (Kárpátegyesület) nyerte Csorbatón a Dérer - vándorserleget Csorba­t­ó, március 5- A Dérer-vándor­­serlegért lefolytatott álversenyen vasárnap a Jarolimek-sáncon a síugrás került eldöntésre. A távfűtés és az ugrás kontrbollációjáiban Bráth (KV) győzött Berghauer (KV) és Beranovsky (VS Braun), a Dére­r-serleg védője előtt és emell m 1984. é­vre megnyerte a Démr-sier­leget Ez az első eset, hogy a Kárpátegylet viszi el ezt a serleget, ami általános örö­met okozott a Kar­pattienvereán hívei között. A versenyrendező Magas Tátra SÍK vezetősége és versenyzők is készséggel ismerték el a KE versenyzőjének fölényét az ugrásban. Úgy Bráth, mint Berghauser és Reramovsky igen szép telljesítmé­nyekkel lepték meg a több száz­ főre menő közönséget, különösen Bráth nagy­szerű stílusa lepte meg a nézőket. Versenyen kív­ül a norvég Tíhoeneberg is bemutatta szin­te utoliérihetetlen szépségű tudását és 64 méteres ugrásával felülmúlta, azt a sánc­rekordot, amelyet Bu­rger Ruud a Jarolimek­­sámeon 26 és fél m­éterrel ért el. A részletes eredmények a következők: Kombinációs ugráver­emy: 1. Brath (KFT) 35, 38 méter, pontszám 216.11, 2. Berghauer (KE) 28, 29 és fél, 181.9, 8. Beranovsky (VS Brainn) 34 bukott, 34 1148, 4. Midriak (Beer, terpebánya) 31, 33, 139.5. 5. Nová­k (­B.-Bánya) 27 és fél, 33, 186.14. Szabad ugróverseny: 1. Bráth 47, 49, 225.$, 2. MarLaik 87, 41 és fél, 1418, 3. Bergsh&a&r 30 bukott, 35 és fél, 1148. Versenyem kívüli ugrások: Shoeustberg 58, 64, 58, Sute (Pardubic) 89 és fél, 44 és fél, Slotik (Pardubbic) 40, 38 és fél. összetett verseny: (Elérhető legmagasabb pontszám 480 m) 1. Brath 429.9, 2. Berghauar 397.9, 3. Beranovsky 388, 4. Midriak 342, 5. Novák 316­ 9. Fiatalok kombinációja: 1. Béres (B.-Bánya) 221.3, 2. Králik (B.-Bánya) 199.2, 3. Meyer (B.­­Bánya) 147.2. A díjkiosztásnál az SKVT nevében dr. Szák üdv­özlölte a nagyszámú megjelenteket és kö­szönte meg szívélyes szavakkal a Kárpátegye­­sület közire­működését is. A Kárpátegyesületi siszebek­ elnökének, dr. Kunstík Pál főorvos­nak megbízásából dr. Nemény Vilmos tolmá­csolta az­t a sportbarátságot, amely a Kárpát­egyesületet az SKVT-vel egybefűzi. (*•) A hetvenötéves Hubay Jenőt telkesen ünnepelték Budapest, március 5. A Magyar Operabarátok Egyesülete díszelőadás keretében mutatta be szombaton este a „Karenina Anna“ című Hu­­bay-operát a mester hetven­ötödik születésnapja alkalmából. Az előadás minden tekintetben méltó volt a nevezetes ünnephez. Hubay mester­­alkotásának címszerepét Németh Mária alakí­totta kivételes tudásának és drámai erővel szárnyaló szopránjának utolérhetetlen eszkö­zeivel. Emberábrázolásában tökéletesen életre­­kelt a Tolsztoj-regény tragikus hősnője. A dísz­előadás közönsége, — amelynek élén Horthy Miklós kormányzó és családja, valamint József fő­herceg és Auguszta főhercegasszony, József Ferenc főherceg és Anna főhercegnő, továbbá a budapesti politikai, zenei és társadalmi élet színe-java jelent meg, — a legőszintébb elragad­tatással ünnepelte a művésznőt, Pilinszky Zsig­­mond Vronszkij szerepében nagyszerű alakítást nyújtott és a többi szereplő is egytől-egyig ki­tünően illeszkedett be az együttesbe. A színpadi képek pompásak volak és különösen a híres ló­­versenytári jelenet sikerült szellemes megol­dásban. Fleischer Antal karnagy lelkes vezény­letével csendültek meg Hubay Jenő hatalmas­ alkotásának gyönyörű szólamai. A felvonás­közökben szűnni nem akarón zúgott a taps és a hallgatóság szívvel-lélekkel ünnepelte a világ­hírű zeneköltőt és a kiváló művészeket. Az előadás után a Hungária-szállóban bankett volt, amelyen a háromszáz meghívott vendég közt külföldi zenei nagyságok i$ helyet foglal­tak. Hubay Jenő jelentőségét dr. Korniss Gyula, egyetemi tanár méltatta, majd Fellner Alfréd főkonzul Németh Máriát köszöntötte fel. A fel­szólalások során báró Korányi Frigyes meleg szavakkal tolmácsolta a Hubay Jenő Társaság üdvözletét és végül az ünnepelt mester meg­hatott­ szavakban mondott köszönetet. --------­(*) „a Ma nci“ angol filmen. Egy londoni film­gyár még tavaly megvásárolta Bródy Lili „A Manci" című regényét. Ennek a regénynek a megfilmesítésére hamarosan­­ sor fog kerülni. A társaság Korda Sándor vezetésével két tör­ténelmi filmet fog kihozni és aztán ,A Manci" kerül sorra. A regényből már elkészítették a film­ezcenáriumot. (*) Magyar szakértőt hívnak Hollywoodba. Len­gyel Menyhért egy filmmesét adott el legutóbb az amerikai Fox filmgyárnak, amely egy cigányprí­­­más históriája. Dialógusait, Hang Müller írta. Már címe is van a filmnek: „Gipsy-Rapsodie". Hőse egy fiatal magyar cigányprímás, aki a külföldön nagy karriert csinál. Az amerikai filmgyár a Ma­gyarországon játszó jeleneteket hű stílussal akar­ja elkészíteni és ezért egy budapesti színházi szak­emberhez fordult, hogy utazzék Hollywoodba a filmújdonság magyar részének felvételeinek ellen­őrzése céljából. A KASSAI KORZÓ-MOZGÓ MŰSORA: Keddtől, március 6-tól. Ljuba Hermannová és Karél Lamacs kitűnő filmje: Különös nászéjsz­aka. Rendezte Max Frícs. Zenélje: Jára Benes. tm Társadalmi Élet # A lévai Katolikus Kör nagy érdeklődés mel­lett tartotta meg évi rendes közgyűlését. Mischák István plébános, szemts­zéki tanácsos, elnök elpa­­lemtálta a kör halott­ait, köztük a nagynevű Báthy László esztergomi prelátus-kan­onokot, a kör alapítóját. Dodek János igazgató, t. b. elnök ter­jesztette be ezután jelentését­, Koperoiczky Kornél titkár a könyvtárbizottság működéséről referált. A­ könyvtárt újjászervezték és nagyon szép forgal­mat bonyolítottak le a könyvkölcsönzésben. A számadások letárgyalása után a közgyűlés köszö­nettel adta meg a felmentvényt, utána, az új vá­lasztást hajtottak végre. A választás eredménye: Igazgató: Dodek János, aligazgató: Guba János, pénztárnok: Kostyek József, titkár: Koperadiczki Kornél, h. titkár: i­fj. Rehmdel Károly, gondnoki Bakos Lajos, könyvtárnok: Jánossy István,­­ könyvtárnok: ifj. Bakos Lajos, ügyész: dr. Moskil Béla. Ezután megválasztották a választmány tag­jait is.­­ A zselizi kaszinó a napokban tartotta harmin­cadik évi közgyűlését. A jubileumi közgyűlésen Schöpflin Róbert elnök méltatta a kaszinó eddigi tevékenységét, majd beterjesztette az évi jelent­­ést, amelyet a közgyűlés egyhangúan elfogadott.­ A tisztikarnak megadták a felmentvényt és meg­­­választották a jövő évi tisztikart. Elnök ismét­­ Schöpflin Róbert lett, alelnök dr.Mozsáry József, jegyző B­odó József, pénztáros Nemes Antal;­­ gondnok Modrovics János; könyvtáros Dely István.s # A kassai zsidó leányegylet szombaton este] rendezte meg szezon­záró műsoros táncmnulatságát­­ a Sehaikház-szálló nagytermében, amely­­ minden­ tekintetben nagy sikerrel folyt le. A műsor kereté­­­ben Salzer Ernő kuplékat, Hellinger Ernő néhány­ komolyabb számot énekelt, Rosner Böske és­ Schw­arz Pál pedig egy táncszámot mutatott be a­­ közönség élénk tetszése mellett. A jólkerült bál­ megrendezését Kleinné­ Kelemen Olga egyesületi­ elnöknő, dr. Löwyné és Breng Edit végezte fárad­­­hatatlan agilitással a rendezőgárda élén, melynek­­ a nőegylet, is nagy segítségére volt. A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA DUNASZER­DAHELYEN. Szerda: Bű­n és bűnhődés. Csütört­ök­: Éjiféli tangó. Péntek: Áprilisi vőlegény. A KÁRPÁTALJAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA BEREGSZÁSZON. Kedd: Nincs előadás. Szerda: Csapek K.: A bég csodálatos fegy­vere. Csütörtök: Naplemente. Péntek, szombat, vasárnap: Zsákbamacska, AZ UNGVÁRI VÁROSI HANGOS MOZGÓ HETI MŰSORA: LÁNYOK A VIHARBAN. Karín Hardt, Theodor Louis. Csütörtökön: ÁRKÁDIA HERCEGE. Liane Hald, Willy Fonst, (Repriz.) Előkészületben: Gustav Fröhl.K­ih, Camilla Horn: Lv, . ZER AZ ÉLETBEN. A KASSAI CAPITOL­ MOZGÓ MŰSORA: Csütörtöktől, március 1-től kezdve Dolly Haas újabb elragadó filmje: egy lány, aki mindent tud.

Next