Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-08 / 81. (3412.) szám
14 wiviri — A JAZZ TRAGÉDIÁJA. Frederick Hall híres zenetudós, aki az atlantai egyetemen a zeneelmélet tanára, a Rockefeller-alapítvány terhére most egyévi európai tanulmányútra indult. Mikor Londonba érkezett és meginterjúvolták, kijelentette, hogy a nemzetek népzenéjét tanulmányozza és hozzátette, hogy a jazz-zene egyáltalában nem néger eredetű, a jazz fehér emberek találmánya, akik ezzel a néger ősi népzenét akarták kompromitálni. Nem vonhatja senki kétségbe, hogy Frederick Hall úgyis mint néger és úgyis mint zenetudós, különösképpen pedig mint a zeneelmélet tanára, valóban hivatott és autentikus nyilatkozó ebben a kérdésben. Már pedig ha Frederick Haltnak igaza van, akkor valóban nehéz magyarázatot találni arra, hogy mivel fogják ezentúl népszerűsíteni és ha kell, megvédeni a jazz_zenét? Mert az európai kultúrának aligha válik dicsőségére, hogy olyan zenét importál, amelyek még a négereknek se kellenek. A jazzt ezek után aligha lehet többé fehérre mosdatni, mert Frederick Hall nyilatkozata óta, —• bármilyen paradoxon, — de még feketébb. (*) Tizennégy év alatt 4277 magyar könyv jelent meg — Erdélyben. A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy Csehszlovákiában, az elmúlt esztendőben mindössze 23 magyar könyv jelent meg. Olvasóinkat bizonyára érdekelni fogja, ha a csehszlovákiai magyar könyvkiadás e szomorú eredményével szembeállítjuk az erdélyi magyar könyvkiadás statisztikai adatait. Az erdélyi magyar könyvkiadás az államfordulat óta lendületes fejlődésnek indult. Az államfordulat óta eltelt tizennégy esztendő alatt — 1919-től 1932-ig — 427? magyar nyelvű könyv jelent meg Erdélyben. Ez évi átlagban 329 magyar könyvet jelent. Ebből 1083 irodalmi mű volt, míg 905 a tudományos és ismeretterjesztő, 367 a vallásos művekre és 406 a tankönyvekre esett. A legtöbb könyv 1925-ben jelent meg, pontosan 441. Ettől az időponttól kisebb mértékű csökkenés észlelhető. A szépirodalmi könyvek nagyobb része prózai, mert ilyen 653 jelent meg, míg a kiadott verseskönyvek száma csak 308 volt. Aránylag csekély volt a kiadásra kerülő színdarabok száma. Mindössze 122. A kiadott irodalmi művek 92 százaléka erdélyi magyar írók eredeti műve volt s a fordítások csak 8 százalékot tettek ki. -—----- A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA ÉRSEKÚJVÁROTT: Vasárnap délután: Csipetke. Vasárnap este: Áprilisi vőlegény. LÉVÁN: Kedd: A kék lámpás. Szerda: Rotschildok. Csütörtök: A pénz nem minden. Péntek: Áprilisi vőlegény. Szombat délután: Obsitos. Szombat este: Csipetke. Vasárnap délután: Éjféli tangó. Vasárnap este: Csipetke. Hétfő: Bűn és bűnhődés, A KASSAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA: Vasárnap délután mérsékelt belyárakkal: Fehérvári huszárok, operett. Vasárnap este: Csipetke, operett. Hétfőn: Kassán nincs előadás. A társulat Királyhelmecre rándul ki. Kedden este: Tovaris, a szezon vígjátékslágere. Bemutató előadás. Szerdán: Tovaris, vígjáték. A KÁRPÁTALJAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA BEREGSZÁSZON: Vasárnap: Egy csók és más semmi, operett. Vasárnap délután mérsékelt helyárak: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét, operett A KASSAI KORZÓ MOZGÓ MŰSORA: Csütörtök, április 5-től kezdve Elisabethh Bergner és ifj. Douglas Fairbanks monumentális nagyfilmje: Nagy Katalin párnó. írták: Bíró Lajos és Lengyel Menyhért. Rendezte: Paul Czinner. Művészi felügyelet: Korda Sándor. A KASSAI KAPITOL MOZGÓ MŰSORA: Péntektől, április 6-tól kezdve Vietor Janson, a Viktória rendezőjének legújabb operettje, A császárné testőre. AZ UNGVÁRI MOZGÓK MŰSORA. Városi: Péntek-szombat— vasárnap: Lángol a Volga. Albert, Préjean, Inkisinov, Natalie Kovankova. Bio Rádió: Kalandorok királynője. Brigitt © Helm. Városi: Hétfőn—kedden—szerdán: Egy orvosnő naplójából. Bio Rádió: Madame Dubany, Norma Tal mndge. Górnád Nagyor, ^I^GAiMao^ARHTRIIAP Bárczy Oszkár, a CsMTSz ügyvezető elnökének eredményes tárgyalásai Prágában Prága, április 7. A mailt hét végén Prágában járt Bárczy Oszkár, a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség ügyvezető elnöke, hogy részt vegyen a Vsesportovni Vybor (Országos Testnevelő Tanács) közgyűlésén. Ez alkalommal is sikeresen intézte el a MTSz több szövetségének, de egyes egyesületeknek is ügyeit. Alkalmunk nyílt Bárczy Oszkárral itteni néhány napos sikeres működéséről beszélni. Beszélgetésünk folyamán elmondotta, hogy a Vseeportovní Vyibor közgyűlésén Pelikán tanár, elnök meleg üdvözlő szavakkal fogadta. Bárczy Oszkár válaszában őszintén megköszönte a szívélyes fogadtatást, amelyben mint a MTSz ügyvezető elnökét részesítették és biztosította a közgyűlést a Magyar Testnevelő Szövetség sportbaráti együttműködéséről. Ezután Bárczy Oszkárt beválasztották a Vseeportovní Vybor választmányába. Itt tartózkodása folyamán a belügyminisztériumban is járt Bárczy Oszkár, ahol megsürgette a Csehszlovákiai Magyar Birkózó Szövetség alapszabályainak jóváhagyását. A belügyminisztériumban biztosították arról, hogy a szövetség működése elé az alapszabályok jóváhagyásáig sem gördítenek akadályokat. Az egészségügyi minisztériumiban is sikeresen járt közibe az MTSz ügyében.. Alkalmam nyílott a kerékpárszövetség elnökével is beszélni, aki örömmel vette tudomásul a magyar alszövetség létesítését és előre biztosította azt támogatásáról. Meglátogatta még Bárczy Oszkár a jéghokkiszövetség elnökét is, aki biztosította jóindulatú támogatásáról a Magyar Jéghokki Szövetség létesítésének ügyeiben az április 15- én megtartandó közgyűlésen, amelyen Bencze István fogja a MTSz-t a jövendőbeli bekapcsolódás érdekében képviselni. Sikeres előkészítő tárgyalásokat folytatott a kassai egyesületeketérdeklő több fontos kérdésben és felvette az ökölvívó szövetséggel is az előzetes érintkezést. Járt az atlétikai szövetségben is, ahol egyesületi ügyeket intézett el sikeresen és ígéretet kapott a KAC május 10-i versenyének engedélyezésére. Bárczy Oszkár fáradságot nem ismerő ügyszeretete, agilitása, kitűnő és mindig eredményes fellépése mintaképül szolgálhat minden magyar sportembernek. Derbyh napja Prágában és Budapesten, Hollandia—Írország világbajnokságé selejtező a vasárnap futballprogramján Prága, április 7. A vasárnap futballprogramján csupa jelentős mérkőzések állanak. Igy PRÁGÁBAN a bajnokság során a Slavia és a Sparta találkoznak, amely mérkőzés eredménye a bajnokság sorsára lesz kihatással. — TEPLITZBEN a TFK az SK Rladnót látja vendégül, míg PILSENBEN a Viktória vendége az SK Nachod lesz. — A prágai DFC a Sportbrüderekkel játsza el bajnoki meccsét. — BRÜNNBEN a Zsidenice a bécsi Viennát látja, vendégül. — KARLSBADBAN a KFK a Bohemianst fogadja, POZSONYBAN a magyar Nyugat és Dél kerületek találkoznak, míg a nyugati zsupabajnokság Pozsonyban két érdekes találkozást hoz, így a bajnokságban vezető Nyitrai AC a Makkabeával, a Sparta pedig a nagyszombati Rapiddal mérkőzik. A PÖSTYÉNBEN a PFK az SK Bratislavával találkozik, míg NAGYSZOMBATBAN az SK a Magyarfalui SK ot, BAZINBAN a BSC a Nagytapolcsányi SK-ot látja vendégül. A KÖZÉPKERÜLETBEN újra derbymeccs lesz LOSONCON a Rimaszombati PL és a LAFC között. A FÜLEKEN az FTC a Tornaljai SC-ot, RIMASZOMBATBAN a BME a Ragyolci TK-ot, PELSŐCÖN a PSV a Ragyolci TK-ot látja vendégül. A DÉLI KERÜLETBEN II. osztályú meccsek lesznek: Zseliz—KFC 11, Egyetértés—Komáromi AC, Érsekújvári SE—Komáromi SK. GólROZSNYÓN az RSC az Iglói AC-t látja vendégNGVÁROTT a szláv bajnokságban az SK Rusj és a Vasutas SK találkoznak, míg az UMTE —UTE barátságos meccset játszanak. MUNKÁCSON a Szatmári Olympia lesz az MSE vendége. BUDAPESTEN a Hungária—Ferencváros hagyományos derby mérkőzés folyik le. — DEBRECENBEN a Bocskai az Újpestet látja vendégül, míg a Budai XI. a kaposvári Somogyot fogadja. BÉCSBEN a következő bajnoki mérkőzések vannak soron: Donau—WAC, Admira—WSC, Libertas—Austria, Wacker—Hakoah, FC Wien—Rapid. A Vienna—Floridedorf meccset szombaton lejátszották. NÉMETORSZÁGBAN már megkezdődnek az országos bajnoki mérkőzések. Ezek során az IFC Nürnberg Halléban, a Dresdener SC Fuldában játszik. AMSZTERDAMBAN Hollandia válogatottja Írországgal mérkőzik a világbajnokság selejtezőjeként. NAGYVÁRADON a Soroksár játszik a Crisana, Barátki csapata ellen, míg BUKARESTBEN a Kispest a Venus-szal mérkőzik. FRANCIAORSZÁGBAN a serleg középdöntőjében az FC Sete—Olympique Lillé, a Racing Roubaix—Olympique Marseille találkoznak. OLASZORSZÁGBAN az Ambrosiana a harmadik helyen álló Bolognával, a Juventus pedig a Genovával mérkőzik. SVÁJCBAN és BELGIUMBAN rendes bajnoki forduló. Szabaddá tették Cseh II. és Markos szereplését Budapest, április 7. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A PLASz felebbezési bizottsága ma éjjel egy órakor hozta meg döntését Markos és Cseh II. játékoscsáfortási ügyében. A bizottság Cseh II. ellen bizonyítékok hiányában az eljárást beszüntette, Markos féléves játéktilalmát felfüggesztette ügyét újabb bizonyítási eljárás lefolytatása s céljából a fegyelmi bizottsághoz utalta vissza. Dr. Fuchs büntetését a felebberzésti bizottság két évről egy évre mérsékelte. Shiro Satoh tragédiája Prága, április 7. Tegnapi számunkban jelentettük, hogy Shiro Satoh, a kiváló japán Davis Cup-játékos Európa felé vezető útjában eltűnt a „Hakometmaru" gőzös fedélzetéről és a jelek szerint a tengerbe ugrott. Londoni jelentős derbit a mindössze 25 éves játékost súlyos betegség gyötörte és ezért szövetségétől a Davis Cupban való szerepléstől való felmentését kérte. A japán OEexeteég ezt nm engedte meg. Sa toh vőlegény volt és európai útja után akarta feleségül venni Okadát, Japán teniszbajnoknőjét. Halála Prágában is nagy részvétet váltott ki, ahol szereplése még élénk emlékezetben él. Satoh Itt Menzellel folytatott nagyszerű harcot és az akkor kiváló formában lévő cseh-német játékostól ki is kapott. Satoh örökét a Davis Cupban a már Londonban tartózkodó Miki veszi át. Két világ- és egy amerikai rekord egy úszóünnepélyen Newyork, április 7. Egy Columbwzi úszóünnnepélyes Medica a 400 méteres gyorsírásban 4:16 p. idővel új világrekordot állított fel, melyet azonban már fognak kibeleenteni. Ugyanitt az eddig ismeretlen Al van Deweghe a 150 yardos hátúszásban 1:39.5 p. Idővel megjavította az ugyancsak amerikai Kojac 1:38 perces világrekordját. Ezt az eredményt valószínűleg hitelesítik. A 300 yardos mellúszásban az imádbiglan állaanboli Taylor Dry«dale 3:35.4 p. idővel ujj amerikai rekordot úszott. 1934 április 8, vasárnap, ■——a—n——— Kárpátaljai sporthírek Átigazolások a CsAF—MLSz kerületben. Továzók Jaroslav SK Hodolany a Beregszászi MSE-be, Kellemes János UMTE katonai szolgálata tartamára az SK Hradec Kirélové-be, Orosz Jenő az Őrdarmai SK-ból az UMTE-be, Sarkady János Palánkai Spartacus-ból az MSE-be, Szabó Lajos az UMTE-ből az Ungvári Katik MSC-be, jelentette be átlépsét. Lerner János Beregszászi MSE a Csapi SE részére kért igazolását visszavonta. Bacsár Károly Kaposi TK— UMTE átigazolási ügyében, a központi igazgatótanács az átlépés visszavonását érvényesnek ismerte el. Csuday József és Ladányi László MSE játékosoknak AFK Cechoslovan Kosice-ben való katonai vedégszereplési engedélyét a CsAF—MLSZ megvonta. Szepesy Béla Beregszászi MSE—Nagymegyeri 56 átlépési bejelentését az Intéző Bizottság megsemmisítette, mivel a játékos fegyelmi alatt áll. Visszavonták átigazolási bejelentésüket: Czirók Sándor 1 Tuszti SE—UTE és Orosz Miklós UMTE—Csapi SE. A hathavi várakozási idő elteltével Golfa János UAC az UMTE részére igazoltatott. Kainer Emil Palánkéi Spartacus igazolványát a CsAF kétszeres igazolás gyanúja miatt visszatartotta. Horatius Tibor Huszti SE- aki a brünni SK Zidenice-hez kérte átigazolását, megmarad anyaegyesületében. Seregély Kaposi TK kitöltötte katonai szolgálatát és újra a KTK színeiben fog szerepelni. Böhm II Aladár UAC katonai szolgálata alatt az SK Marisch Schiönberg-ben játszott, szintén visszatért anyaegyesületébe. Szenzációs átigazolási hír szerint az idősebbik Ulanoff, Csehszlovákia amatőr bajnokcsapatának, a prágai DFC-nek félkarú középfedezete az ország:6 szlovenszkói bajnok ungvári SKRUSJ-ba lép. Fegyelmi fellebbezéseket tárgyalt a pozsonyi központi igazgatótanács. Rornstein Márkusz rombácsi lakos büntetését hat hónapra szállította le. Szer Antal és Szepesy Béla felebbezési kérését elutasította. Sand Lajos felebbezését az intézőbizottság érvei alapján nem tárgyalta érdemlegesen az igazgató tanács. A kárpátaljai magyar labdarugó bírák testületének működő tagjai: I. fokú bírók: Gottlieb F?re”0 e. k., Halpert Vilmos e. k., Hirschh Adolf e. k., Róth A’barhám UMTE. — II. fokuak: Bloch Henrik e. k., Dobrovolsziky Béla UAC, Hegyi István UTK, Molnár István e. k., Szántó Dezső UTK. III. foknak: Ausländer Márton UTK, Bauer Sándor Huszti SE, Bleiherr Simon e. k. Munkács, Diamanttein Lajos UTK, Grünstein Sándor UTK, Janusovszky Dezső UAC, Katz Kálmán Munkácsi SE, Köstenbaum Emil UTK, Klein Leó UAC, Lebovics Simon e. k., Munkács, Nagy Sándor UTK, Rozdeutscher Ernő UTK, Waldmann Dezső Munkácsi SE, Valkovics Ignác UTK, Weisz Márkusz UTK. — Gyakorló bírák: Borbély József Técsői TSE, Bereik Ferenc e. k., Engelmann Lajos Huszti SE, Ferenczi Kálmán e. k., Munkács, Feuermann Henriik UTK, Foger János Huszti SE, dr. Fuchs László Beregszászi FTC, Fülöp Géza UTK, Györffy Dezső UAC, Zlamburg Jenő Huszti SE, Flirschberger József e. ka Radvánc, dr. Klein Miksa Huszti SE, Lackó Károly Huszti SE, Rubin József UTK, Stotter Leó UTK,Svee Mihály Huszti SE, Vámossy Endre Nagyszőllősi SE, Wehnberger Sándor Kaposi TK, Wohlhander Mór Munikácsi SE. — Ifjúsági bíró: Löwy Miksa UTK — Feltételes bírák (három mérkőzés vezetése után gyakorló barák): Dr. Dávidovics Pál Bástyaháza, Bornemissza Gábor e. k., Berger Miklós Munkácsi SE. A testület új vezetősége: Gottlieb Ferenc elnök. Halpert Vilmos előadó (cím: Ungvár, Sóház- Mitrák utca 17.). Bizottsági tagok: Diamantstein Lajos, Janusovszky Dezső, Weisz Márkusa és Blodl Henrik. Jegyző: Molnár István. Prágai edző a Beregszászi FTC-nél. Hoyer Ferencét, a Sparta volt többszörös válogatott hátvédjét szerződtette a bajnokjelölt BFTC. A már megérkezett kiváló szakember működésétől sokat várnak Beregszászon. A Királyhelmeci PTC a „Királyhelmeci Törekvés nevet vette fel és belépett a szláv szövetségbe.( A Magyar Labdarugó Szövetséget Prágában a mai és vasárnapi Középeurópai Kupakonferencián dr. Csányi József, Fiedber Mór dr. Fodor Henrik, képviselik. )( Lemondott az angol futballszövetség főtitkára. Londonból jelentik: Sir Brederich Wall, a FA vezértitkára lemondott tisztségéről. A 83. évét betöltő kiváló sportember évtizedeken át vezetője volt az angol futballoi szövetségnek. A lemondás okát Wall öregségében indokolja meg, azonban utódja, megválasztásáig tisztségét még megtartja. )( Szlovenszkó egyéni kardvívó-bajnokságai Rózsahegyen folynak le április 12-én. )( Lengyelország—Csehszlovákia világbajnoksági selejtezőmérkőzésére a CIAF Lamgenus (belga), Barlassina (olasz) és Fuchs (német) bírákat ajánlotta a lengyel szövetségnek. )( A FIS Nemzetközi síversenyek a Magas Tátrában? A kassai kereskedelmi és iparkamara közbenjárt a kereskedelmi minisztériumnál, hogy Simogassa a Magas Táttra-érdekeltségek kérelmit, miszerint az 1935-re tervezett FIS nemzetközi sebyek a Magas Tátrában tartassanak meg.siver— Lengyel válogatott vívók veresége Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon. Pénteken este folyt le a lengyel válogatott scardvivecsapat és párbajtőrcsapat, valamint Honvéd Tiszti Vivóklub csapatai közötti mérkőzés, amelyet a magyar honvédek nyertek meg kardiban 11:5, párbajtőrben 10 :6 arányban,