Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)

1934-08-21 / 189. (3520.) szám

1934 augusztus 21, kedd. g>imr-MA(itaRHTiaCTj A szlovenszkói divízió második fordulója i­sligeti a magyar bajnok füleket Öngóllal és 11-essel vesztett az FTC ■ Kikapott a Komáromi FC is ■ Győzött a Bratislava a Vas, a Zólyomi TK és Trencséni TS szlovák ellenfele felett Fülek, augusztus 20. (Tudósítónk távirati je­lentése.) Az exbajnok Ligeti (Pozsony) és az újdonsült magyar bajnok Füleki TC divízióta­­lálkozása a Ligeti 2:1 (1:1) arányú győzel­mével végződött. Az első félidőben a Füleki TC fölényben volt, azonban Felföldy öngólja ve­zetéshez juttatta a Ligetit. A második félidő elején Lukács kiegyenlített. Most elkeseredett küzdelem folyt a győzelemért, amikor Minarik­­nak a 33 percben sikerült a Ligeti számára 11- esből­ gólt elérni. Ekkor Farkas bíró ítélkezése miatt botrány tört ki. Mindenesetre hibáztatjuk a divízió vezetőségét, hogy a meccsre pozsonyi bírót küldött ki. FC Ruttka-Komáromi FC 1:0 (1:0) Komárom, augusztus 20. 1.800 néző. Biró No­vak. A KFC második divíziós mérkőzése is ve­reséggel végződött, ez alkalommal azonban teljesen érdemtelenül. Az első félidő eredménye még megfelel a játék képének, a ruttkaiak több veszélyes támadást vezetnek s a 30. percben Hochleitner közeli erős lövését Ványa csak ki­öklözni tudja s a befutó Tardát védhetetlenül behelyezi. A KFC fedezetsora folyton kihagy, így bizony a ruttkaiak 6ok előnyös helyzethez jutnak, a komáromi védelem azonban feladata magaslatán áll. Szünet után teljesen megvál­tozik a játék képe. A KFC egyik veszélyes tá­madást a másik után vezeti a vendégek kapuja ellen, a csatárok lövését azonban hallatlan balsors üldözi. Egymás után jut tiszta lövő hely­zetbe Gleisza, Zsebedics, de különösen Gug, lá­bukról azonban a labda hol a kapu fölé megy, vagy pedig Skultéty kapus fogja nagy sze­rencsével. Olyan nyomasztó ez a fölény, hogy a ruttkaiak 8 emberrel védekeznek és sikerül is nekik gól nélkül megúszni a második félidőt. Pedig a gólhelyzetek után ítélve legalább 8 góllal kellett volna a KFC-nek nyerni. A vé­gén Skultéty a gólvonalról húzza vissza a labdát. Hiába, a KFC-t fatális pech kísérte ezen a mérkőzésen, pedig a csapat sokkal jobb for­mát futott ki, mint a Bratisilava ellen. A leg­jobb csapatrész most is a közvetlen védelem volt: Ványa, Gsizmazia, Czirok II. A fedezetsor különösen az elején gyengén kezdett, fokoza­tosan feljavult azonban — főleg a védekezés­ben. A támadásból azonban kis mértékben vet­te ki a részét. A legjobb volt Czirok III. A csa­társorban különböző stílusban játszó és még teljesen össze nem szokott csatárok egyéni ak­ciókkal kísérleteztek, ami az eredményesség hátrányára volt. Tetszett Gleisza és Jánossy, de csak időnként. Az új szerzemény Gug nem üti meg az itteni nívót, úgyszintén Zsebedics sem. A ruttkaiak és egyúttal a mezőny leg­jobb embere Gábor centerhalf volt, rajta kívü­l még Kozma és a kapus Skultéty tetszett. A csapat általában nem igazolta jó hírnevét, csupán a gyorsaság az, amiben felülmúlta a KFC-t. Az értékes két ponthoz nagy szeren­cse segítette. Novák bíró a legkisebb szabály­talanságot is lefújta, így mindvégig kezében tartotta a mérkőzés sorsát. KMTE—E. Rapid. 1:1 (1:0). II. osztályú bajnoki mérkőzés. Az eredmény megfelel az erőviszonyoknak. Az első félidőben a KMTE, másodikban az E. Rapid volt a többet támadó fél. A gólokon Krajczár, illetve Zsizska osztoz­kodott. Biró Veszély jó. SK Bratislava • Vas 3:1 (0:0) Pozsony, augusztus 20. (P. M. H. pozsonyi sportszerkesztőjétő­l.) Az első divíziós mérkő­zés Pozsonyban 1.000 főnyi közönséget csalt ki a pályára. A Vas váratlanul kemény ellenfél­nek bizonyult és végig nyílttá tudta tenni a küzdelmet. Mindkét csapat egyformán vette ki részét a támadásokból, a Bratislava játszotta azonban az iskolázottabb, egységesebb futballt és ezen a­­-en megérdemelte a győzelmet. A Vas nagy önfeláldozással küzdött és csak a balszerencse fosztotta meg a kiegyenlítéstől. Az első félidő elején mindjárt nagy helyzete­­ van a Vasnak, de Újvári II. hibáz. Majd a Bra­tislava csatárai lőnek két, kapufát, húsz perces Bratislava fölény következik, amelynek során Lukács kapus bravúrosan ment. A félidő vége felé a Vas is támadásba lendül, de a csatársor eredmény­te­len. Helycsere után Bratislava fö­lénnyel indul a játék és már az 5. percben Luk­­nár gólt ér el. A 15-ik percben Sors újabb gól­lal növelte a Bratislava előnyét, de egy perccel később egy szép Vas akciót Ujváry gólja fejez be. Ezután egyformán támad mindkét csapat. Két ízben lett volna alkalma a Vasnak ki­egyenlíteni, egy alkalommal Földes II. kézzel löki a labdát a kapuba, második alkalom­ma­l pedig Fürszt fejese hajszálnyira kerüli csak el a Bratislava kapuját. A 40-ik percben Masza­­rovics az orszájdon álló Luknárnak passzol, akinek lövését Lukács kiüti Dancsik III. elé, s az utóbbi védhetetlen gólt lő. A mérkőzés igen kemény volt, úgyhogy Cer­­ny bírónak gyakran kellett használnia sípját. A győztes csapatban a halfsor, a csatársorban pedig Sors és Luknár játéka emelkedett ki. A Vas csapatában kitűnő volt Lukács kapus. A védelem a kezdet bizonytalansága után fel­javult, vonatkozik ez különösen Wegebauerre. A halfsor inkább a védekezésre rendezkedett be, legjobb embere Sperlich volt. A csatársor­ban Fürszt és Motheil játszott jól. Trencséni TS - Nyitrai 5:3 (0:1) Elkeseredett küzdelem Nyitrán. Gólozók: Strba (2), Hofmann és Löwenbein és egy öngól a TTS javára, Spenc­ (2) és Sender a NyAC javára. Igen jól bíráskodott dr. Brüll Gyula. Zólyomi TK - Pöstyéni FK 5:2 (2:1) Zólyomban a hazai csapat győzött Lencsó (4) és Pesina góljaival. A PFK részéről Rieger és Pagurka gólozott. Bíró: Mahler volt. A divízió nyugati csoportjában a második forduló után vezet az SK Bratislava 4 ponttal az ugyancsak 4 pontot elért Ruttkai FC és Trencséni TS előtt. 4. Zólyomi TK 3, 5. Pös­tyéni FK 2, 6. Ligeti 2, Vas(Pozsony) 1, 8.­10. Nyitrai AC, Füleki TC és Komáromi FC. A Hungária és az SK Rusj kikapott Debrecenben Debrecen, augusztus 20. (Távirati je­lentésünk.) A Bocskai két napos nemzetközi tornáján 8000 főnyi közönség előtt folytak le az első mérkőzések, a bécsi Vienna a Hun­gáriát 3:1 (2:1) arányban győzte le. A bécsi csapatba­n Gschweidl és Ad­elb­recht tű­nt ki. Két gólt ők rúgtak, a harmadikat Neu­beek szerezte. A Hungária Cseh II. révén 11-esből szépített. A második meccsen a vendéglátó Bocskai az ungvári SK. Rusjt 4:0 (2:0) arányban ver­te meg Vimcze (3) és Markos góljaival. Ma a Rusj a Hungáriával, a Bocskai pedig a Viennával mérkőzik. Az Újpest nehezen győzött Kassán és Ungvárott A kassai kombinált nagyszerű játékot produkált a vendégek ellen ■ Újpest—KAC, CsSK, K. Törekvés kombinált 5:1 (2:1) Kassa, augusztus 20. Újpest kiváló együt­­­tese már régien nem szerepelt Kassán , így érthető nagy érdeklődéssel várták szombati játékát, amelyre rekordszámú , 2800 néző sereglett össze a CSSK pályán.­­ A kassai csapatok az utóbbi időben gyak­rabban játszottak kiváló pesti együttesek el­len mindig jobb és jobb eredményeket elér­ve. Ezúttal a kassai kombinált meglepetést keltett nagyszerű és lelkes játékával és különösen az első félidőben egyenrangú ellenfelei tud­tak lenni az egyik legjobb magyar profi együttesnek. Második félidőben Újpest nagy rutinjával, tu­dásával felülkerekedett és fölényesen győzött, de a kassai együttes ekkor is nagyon gyak­ran vezetett veszélyes támadásokat. — Bár az eredmény nagy, a kassai együttes Újpest elleni játékára büszke lehet. Az Újpest így állt fel: Hort, Futó, Stern­­berg, Borsányi, Szalay, Seres (Jávor), — Ta­­mássy (Pusztai), Avar, Szaniszló, Jávor (Ko­csis), Déri. — Kassa együttese: Maly, Drab, Cserny, Tóth, Regéczy, Takács, — Virág, Ju­­renfco, Vitéz, Fazekas, Grün. — Újpest Szűcs kivételével komplett. — Újpest az első gólt a hetedik percben érte el Avar szabadrúgásá­ból. — Ezután Kassa egyre-m­ásb­a vezeti a veszélyes támadásokat és a 24. percben Ju­­renko kiegyenlít. — Kassa ekkor még bírta a tempót és bizony Újpest sok nagy küzde­lemben m­­eged­ze­ti legénységét tel­jes játék­kifejtésre késztette és csak igy sikerült a 30. percben Dérinek megszerezni a vezetőgólt ! Szünet után még az első percekben Kassáé a játék, de ez nem tart sokáig, mert Újpest most már reputációja érdeké­ben fokozott tempóban erősig fölénybe ke­rülnek és Avar, Jávor, Szaniszló, Déri bom­bái sok munkát adnak Malynak, aki egy alkalommal meg is sérült és rövid ideig Primic helyettesítette jól. Újpest ostroma nagynehezen megtörte Kassa védelmét és 26. percben Szaniszló beadja a 3- dk gólt. A 29- percben Pusztai berúgja a 4- iket. Már úgy látszik, hogy az eredmény marad, de a 40. percben Tóth saját kapujába rúgja a labdát­ Újjpest együttesében. Hori, Szalay, Borsányi, Avar, Déri, Szaniszló, Ju­­renko, Fazekas kiválót nyújtott. Újpest-Ungvári CsSK 3:2 (1:2) U­ng­vár, augusztus 20. (Sporttudósít­óink távirati jelentése.) 900 néző előtt a munkácsi Schroll bíró gyenge vezetése mellett szerepelt itt vasárnap az Újpest csapata. Az első félidőben a CsK nagyon jól játszott, az Újpest csak a másodikban elégített ki. Különösen Déri és Avar játszott ekkor jól. A CSSK-ból a kapus, Rusinka, Sim­unek és Skladal tűnt ki. Góllövők: a 25-ik percben Sikladal 11-ből, a 26-ban Jávor szabadrú­gásból, a 43-ban Buncsak. A második fél­időben Szaniszló és Déri. Kornerarány 5:3 volt az Újpest javára. BEREGSZÁSZ: Budafok RFTC 4:1 (1:0). Góllövők Hoff­man­n, Nick, Mészáros, illetve Czepeld. 9 A Slavia kikapott Zlinben Zlin, augusztus 20. A zlini négyes torna a brünnni Zsidenice győzelmét hozta. A ver­seny meglepetése a bajnok prágai Slavia gyenge formája volt. Az első nap az SK­ Pro­­stejor (Prosnitz) a Zsidenicével 2:2 (1:2) arányban eldöntetlenül mérkőzött, a Slavia pedig csak üggyel-bajjal tudta a Bafa Zlint 3:2 (0:2) arányban legyőzni.­­ Vasárnap a Zsidenice aztán a Slaviát 2:1 (1:0) arányban győzte le. Plánicska nem játszott. Az SK. Ba fa a Prostejovtól 0:3 (0:2) arányban kikapott. Cseh- és morvaországi eredmények PRÁGA: BSK. Gablonz—DFC 4:3 (1:1). Barátságos mérkőzés. AUSSIG: DSV. Saaz-Teplitzer FK 2:1 (1:1). Serlegdöntő. REICHENBERG: BFK-DFK. Aussig 4:2 (3:0). — DSV.—DSV. Leipa 4:8. ÉGER: DSV.—FC. Éger 4:4. Helyi hege­mónia-meccs. PLLSEN: SK.—Karlsbader FK. 6:3, szom­baton. — 2:0, vasárnap. TESCHEN: DSK.—SK. Zsolna 7:3 (2:1). Barátságos: KARLSBAD: Sparta—SV Bodenbach 1:4 (1:1). AMATŐR LIGA: SK. Nusle—SK. Rozdelov 7:0. — Slavoj Zsizskov—Slavoj Vili. 2:2. — SK. Krocsehlavy—Zsizskovi team 0:0. — Ad­­mira VIII.—Stará Boleslav 5:4. — Union Zsizskov—SK. Zlichov 1:1. — SK. Dejvice— SK. Csákó vice 1:1. PARDUBIC: Viktória Zsizskov—SK. Par­dubioe 4:1 (2:0). A csehszlovák katona-válogatott BUKA­RESTBEN Romániát 6:1 (2:1) arányban győzte le. A gólokon Zajicsek (3), Faczinek, Kopecky és Honka osztozkodtak. Szlovenszkói eredmények KASSA: CsSK—SK Varannó 2:2. — CsSK B.— Makkabea 4:3. — KAC ifj.—Törekvés ifj. 1:0. — Makkabea ifj.—CsSK ifj. 1:0. NAGYSZOMBAT: SK Rapid—Simmeringer SC, Bécs 8:1 (2:1). A Rapid fölényes győzel­me a bécsi csapat felett. A győzelemből a főrészt a halfsor nagyszerű játéka vette ki. — Meliska és Braun egymást múlták felül. A csatársorban Zsigárdy (5 góllal), a védelem­ben Tör­e­csek brillírozott. A bécsi csapat tet­szett, legjobb embere a kapus volt. Veres jól bíráskodott 1500 néző előtt. A bécsi Rapid győzött Dublinban Dublin, augusztus 20. A bécsi Rapid har­madik skótországi mérkőzését a dublini Bo­hem­ians ellen 8:0 (3:0) arányban kitűnő já­tékkal megnyerte. Binder (3), Ostermann (2), Brean, Presser és Kaburek szerezték a gólokat. A skót liga szombati fordulóján a glasgowi Rangers a Motherwellet 1:0 arányban le­győzte. Az Aberdeen hasonlóan végzett a Fa­rkkel, míg a Celtic a Heartsszel gól­­nélkül játszott.­­( Lengyelország: Warsawhamka—Pogon 2:1. Polonia—Ruch 3:3. Oracovia—Garbamia 2:1. Warta—Lodze­r SK 2:1. — Tenis Borusia Berlin­— IFC Kattowicz 5:3, Naprzod, Lipine —Temesvári FC 0:0­)( Bécsben szombaton a WSC a Slovaninal 1:1-re játszott, míg a Floridsdarfer AC a Fa­­voritner SC-bal mérkőzött 2:2 eldöntetlenre. Vasárnap a Sportclub a WAC-ot 3:1-re győzte le barátságos meccsen. — A budapesti Dra­­sohe­r Transvaalt 4:1 arányban verte meg, míg az Austro­liat a győri ETO ellen ért el 3:0-ás győzelmet. — Az osztrák amatőr baj­nokságban a St. Pöltner SC a gráci Sturmmal 1:1-bre játszott, míg a Salzburger FC Höltin­­get 3:0 arányban verte meg. — FC Wien— Graizer FC 7:0. )( Az osztrák csapatok túram­eccsei sikerrel jártak. Az Admira Bukarestben szomba­ton a Juventust 3:2, vasárnap pedig a Venust 5:3 arányban győzte le. — Az Ausztria Kopenhá­­gában az ottani kombinált ellen 14:1 (8:0) arányban győzött. Sindelár 6 gólt­ rúgott. — A Libertas Mozi­ersben győzött az ottani fran­cia csapat ellen 7:1 (6:0) arányban­­­ Szom­baton a Libertas Le Havréban győzedelmes­kedett 3:2 arányban

Next