Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-12 / 60. (3612.) szám
1935 március 12* kedd* A kereskedők országos tanácsa emlékiratban tiltakozik a tervbe vett új fogyasztási adók ellen Pr&gs, március 11. A csehszlovákiai kereskedők országos tanácsa emlékiratot intézett a kormányhoz és a nemzetgyűlés képviselői, valamint szenátori klubjaihoz. A kereskedők emlékiratukban hivatkoznak arra a hírre, hogy a kormány az önkormányzati testületek szanálásával kapcsolatban állítólag különböző új fogyasztási adónemet szándékszik bevezetni. A kereskedők országos tanácsának emlékirata e szándék ellen a leghatározottabb tiltakozásának ad kifejezést s óva inti a kormányt attól, hogy újabb fogyasztási adóval terhelje meg a kereskedelmi vállalkozásokat* Az emlékirat elsősorban a tervbe vett mfizsiradó, a sütőporadó és az ecetsavadó ellen tiltakozik, de tiltakozásának ad kifejezést az ásványvizadó* a limonádéadó, a szikvizadó (350 millió dollár amerikai tőke menekült ki Angliából.) Az Agence Economique et Financiére newyorki értesülése szerint az amerikai hivatalos körök szerint a londoni aranypiacon az utóbbi napokban lejátszódott jelenségeknek csak kevés közük van a hivatalos amerikai pénzpolitikáihoz. Az aranykészletek — mondják hivatalos helyen — állandó mozgásban vannak, de a valutakiegyenlítésre szánt alapok nem avatkoznak a piaci erők játékába. A valutapiac szakértőinek véleménye szerint az amerikai tőkék visszavonulása az angol pénzpiacról még mindig folyamatban van. Bizonyos becslések szerint a font sterling legutóbbi áresésének kezdete óta mintegy 350 millió dollárra tehető az elvont amerikai tőkék összege. Az értesülések szerint az amerikai tőkék nem Amerikába vándorolnak vissza, hanem egyéb európai piacokon keresnek elhelyezkedést. (A gabonazálogjegyek eszkontja.) Máricus 1- ig a gazdák 46.9 millió korona értékű gabonazálogjegyet bocsátottak ki s ebből a mennyiségből 40.4 millió korona értékűt eszkontáltattak. A Gabonatársaság februárban 96.2 millió korona értékű gabonazálogjegyet bocsátott ki és ebből a mennyiségből 76,8 millió korona értékűt leszámítoltatott (Magyarország gazdasági helyzete javulóban van.) Budapestről jelentik: A magyar gazdaságkutató intézet most megjelent gazdasági helyzetjelentése szerint az 1934. év utolsó negyedében a világgazdasági helyzet már ismét javult és ez a javulás 1985 elején folytatódott A magyarországi gazdasági helyzet általában szintén javult. A valután ® helyzetnek még fennálló nehézségeit egyfelől az okozta, hogy 1934-ben a mezőgazdasági termés kedvezőtlen volt és ezért a transzferábilis devizákat termelő export számára rendelkezésre álló árumennyiség csökkent, másfelől pedig az, hogy a külfölddel kötött valutaklíring-megállapodások módosultak. Ehhez járult, hogy — főként a rossz termés következtében — a magyarországi árszint emelkedett, míg a külföldi országokban az árszínvonal nem alakult ezzel páhuzamosan. A valutahelyzet javulásának egyik feltétele ennek következtében, hogy a külföldi országok lássák be azt, hogy a devizaklíring-megállapodásokban Magyarország javára biztosított szabad hányadoknak a felemelése nélkül a magyar devizapolitika nehezen tudja mozgási szabadságát visszanyerni, noha ennek biztosítása az ő érdekeiket is szolgálná. A mezőgazdaság helyzete általában valamennyire javult, bár az állattartás rentabilitása a takarmányárak emelkedése következtében rosszabbodott. A külkereskedelmi forgalom némileg emelkedett, de a belföldi konjunktúra élénkülése következtében a behozatal többel nőtt, mint a kivitel. A kiviteli többlet csökkenése viszont szintén hozzájárult a devizahelyzet súlyosbodásához — állapítja meg az intézet jelentése. (Növekszik az európai búzavetés terület.) Rómából jelentik: A Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet most tette közzé a tíz legjelentősebb európai búzatermelő állam bevetett területére vonatkozó előzetes jelentését, amely szerint ezekben az országokban az ősziibúza-terület az előző éviihez mérten 3,4 százalékkal növekedett. A nyilvántartott bevetett terület 18,4 millió hektár. Az egész északi félteke vetésterületének háromnegyed részét magába foglaló tizenhat országban 64 millió az őszi gabonával bevetett terület, ami évinél 2 millió hektárral nagyobb az előző (67 százalékos utazási kedvezményben részesülnek és illetékmentes vízumot kapnak a bolgár mintavásár külföldi látogatói.) Szófiából jelentik: A plovdivi mintavásárt április 29. és május 12. közötti időben rendezik. A bolgár államvasutak a mintavásár külföldi látogatóinak 67 százalékos menetdíjkedvezményt nyújtanak. A kedvezmény körutazásra is érvényes. A feketetengeri hajózási vállalatok a mintavásár látogatóinak 50 százalékos menetdíjkedvezményt adnak. A külföldi látogatók illetékmentes bolgár vízumot kapnak az illetékes konzulátusok útján, bevezetése és a boradó felemelése ellen s azt állítja, hogy a kereskedelem adóterhei már ma is szinte elviselhetetlenül súlyosak. A tervbe vett adók bevezetése és a mai fogyasztási adók fölemelése a fogyasztás csökkenését vonná maga után, ami a kereskedelem érdekeinek rovására menne. A kereskedők úgy vélik, hogy az új adótárgyak nem fényűzési cikkek, hanem a lakosság élelmezését szolgálják s ezért méltánytalanság lenne ezeket az élelmiszereket adóval megterhelni. Az ásványvíz és néhány gyógybor, valamint a sütőpor betegek gyógykezelését szolgálja, tehát az sem lenne helyes, ha éppen a betegeket terhelnék meg új adóval. ■ (Fizetésképtelenségek.) A következő fizetésképtelenségeket közlik: Sloboda Klára rövidárukereskedés, Stomfa. Követelés 33.663, tartozás 72.2555 korona. Ajánlat 45 százalék. — Hojó Márta vendéglős, Pozsony. Követelés 42.650, tartozás 80.938 korona. Ajánlat 45 százalék. (A világpiacok áruindexszáma.) A világpiacok áruindexszáma február 23. és március 2. közötti héten a következőképpen alakult (1927 január 100): manitóba búza március 2-án 33.49 (február 23-án 33.46), 2. számú rozs 36.03 (36.54), cseh cukor ab Hamburg 16.70 (16.82), centrifugál nádcukor ab Newyork 37.42 (37.11), amerikai gyapot 57.97 (58.59), egyiptomi gyapot 37.69 (38.20), 64. számú taps-gyapjú 30.53 (31.51), standard réz 28.60 (29.01), petróleum 46.37 (46.57), kaucsuk 19.06 (19.79), príma juta 30.28 (31.37), 4. számú Santos-kávé 29.66 (30.94), cipőtalpbőr 45.76 (46.23), angol borjúbőr 50.32 (50.87), admirality second szén 51.04 (51.59). (A kereskedelmi mérnökök kongresszusa.) A csiehszlovákki kereskedelmi mérnökök a mintavásár kereteiben kongiresezivet tartottak. A kemgresiszuson, melyen a csejhszlovákkiai kereskedelmi és gazdasági élet több számottevő tényezője jelent meg. Bata János, a zl&ni Baa-cég főnöke „A mai fiatalok feladata" címmel nagyszabású előadást tartott (Kétmilliárdon francia belső kölcsön.) Párieljelentés szerint a kormány elhatározta, hogy kétmilliárdos belső kölcsönt bocsát ki. A kölcsön négyszázalékos kamatozású lesz és három, hat, vagy tizenkét év után fizetik vissza. (Ausztria nyeranyagkivitele átcsoportosult.) Bécsben jelentik: Míg az osztrák nyersanyagkivitel januárban az elmúlt év hasonló hónapjával szemben 14.8 millióról 15.9 millióra, a bevitel pedig 27.2 millióról 29.7 millió schillingre emelkedett, a múltév decemberével szemben meglehetős visszaesés mutatkozik. A nyersanyagkivitel mennyiségileg januárban 3.3 millió q volt a decemberi 4.05 millió q-val szemben. Ebben a csökkenésben legerősebb volt ez érceké 11.154 q-re 80.018 q-ról és az egyéb ásványi nyersanyagoké 64.721 q-ra 108.857 q-ról. Az ásványi tüzelőanyagok bevitele 3.07 millió tonnáról 2.39 millióra esett. De csökkent a textíliák és egyéb nyersanyagok, mint a fémek bevitele is. Egyedül az ásványolajbevitel emelkedett 119 928 q-ról 268.464 q-ra. A nyersenagg- és félig készgyártmány-kivitel 1.67 millió shhillingről 1.21 millióra hanyatlott. Legerősebb volt a visszaesés a fánál, papírgyártmányoknál és fémeknél, míg az ércek, nyersvas és magnezit kivitele emelkedett. (Kényszeregyezségek.) A következő kényszeregyezségeket közilik Weisz N.-né, szül. Hausmann Lujza vall lisztkereskedő Munkács. Kényszer egyezségi gondnok dr. Elek Adolf ügyvéd Munkács. Az első tárgyalást április 16-án tartják a munkácsi járásbíróságon. A követeléseket április 6-ig kell bejelenteni. — Herskovits Vilmos és Izsakovics József a Herskovits és Társa autótforgalmi cég tulajdonosai Ungvár. — Kényszeregyezségi gondnok Bonda János nyugalmazott főhadnagy, Ungvár. Az első tárgyalást április 16-án tartják az ungvári kerületi bíróságon. A követeléseket április 6-ig kell bejelenteni. keltett A kereslet fokozódása nyomán a Skoda megszilárdult. A megszilárdult Irányzat mennyi korlátértékre átterjedt, de zárlat valaelőtt úrrá lett a többi értékpiacokon is. Több érték árfolyama a szombati záróárfolyam fölé emelkedett, a többiek pedig kezdeti árfolyamveszteségeiket részben vagy egészben behozhatták. Bánya és Kohó 10, Brünni Gépgyár 1.5, Brosche 15, Kosmanos 1, Schönprieseni 1, Olleschaus 2, Poldi 2, Prágai Vas 4, Ringhoffer 1, Északi Vasút 10, Új Északi Vasút 25, Russigi Vegyi 2, Hengerművek 5, Walter 5, Nyugatcseh Szén 4 és Skoda 6 koronával javult. Ezzel szemben Csehszlovák Nemzeti Bank 10, Alpine yK, Cseh Cukor 3, Dux-Bodenbachi 8, Kábel 2, Kollai Pótkávé 2, Kolni Vegyi 11, Königshofi Cement 1, Orion 2, Egyesült Gyapjú 2, Rothau 5 és Rakonitzl 6 koronával gyöngült. A beruházási értékek piacán szilárdulásra hajlamos irányzat volt észlelhető. A forgalomba került államértékek árfolyama 0.5—0.15 koronáig terjedően javult. A nemhivatalos kuliszban mérsékelt forgalom mellett Pozsonyi Magnezit 15 koronával megszilárdult, ezzel szemben Bécsi Solo 5 és Zsolnai Cellulózé 2 koronával lanyhult. A nemhivatalos kulisz beruházási értékei közül a Skoda-obligáció 5 koronát vesztett árfolyamából. A magánlombard tételei nem változtak. BUDAPEST SZILÁRD Budapest, március 11. Élénk forgalom és barátságos irányzat jegyében kezdődött az értéktőzsde mai napja. Közvetlenül nyitás után néhány vezető érték iránt mutatkozott fokozott érdeklődés. A tőzsdeidő későbbi folyamán a spekuláció úgyszólván valamennyi értékpiacon nagyszabású vásárlásokat eszközölt. Az érdeklődés előterében Rima, Trust, Urikányi, Nasioi és Magyar Nemzeti Bank áll. Az irányzat a tőzsdeidő második felében erősen megszilárdult s az értéktőzsde mai forgalmát kifejezetten szilárd irányzat mellett fejezte be. A szilárd kamatozású értékek piacán ugyancsak szilárd irányzat jött létre és a forgalomba került fix kamatozású értékek árfolyama kivétel nélkül emelkedett. ÉRTÉKTŐZSDE Prága lanyha nyitás után megszilárdult Prága, március 11. (Pragoradio) Az értéktőzsde mai forgalmát lanyha irányzat kezdte meg. A nyitás után forgalomba mellett került értékek árfolyama a szombati záróárfolyamok színvonala alá süllyedt. Kezdeményezések híján a forgalom a tőzsdeidő későbbi folyamán sem élénkült meg. A tőzsdeidő második felében Skoda iránt fokozottabb kereslet mutatkozott, mivel a Balkán déli részében mutatkozó helyzet a tőzsdeközönség köreiben pszichológiai hatást ^rxgmJVVag^arhtrlab BÉCS ÜZLETTELEN Bécs, március 11. Általános üzlettelenség jellemezte az értéktőzsde mai forgalmát. Az üzlettelenség ellenére már a tőzsdeidő első felében is barátságos irányzat nyilvánult meg. A forgalomba került értékek többsége mérsékelten megszilárdult. Kuliszban egységes irányzat nem jött létre, de az árfolyamok ingadozása után zárlat előtt ezen az értékpiacon is barátságos irányzat lett úrrá. Rima árfolyama erőteljesebben javult. Korlátban nagyobbjelentőségű árfolyameltolódások nem adódtak. A beruházási értékek piacán a szövetségi kölcsönök árfolyama lemorzsolódott. A schillingértékek piacán egységes irányzat nem jött létre. BERLIN TARTÓZKODÓ Berlin, március 11. A tőzsdeközönség tartózkodó magatartása következtében az értéktőzsde mai forgalma rendkívül szűk keretek között bonyolódott le. A tőzsdeidő későbbi folyamán némi érdeklődés speciális értékek iránt mutatkozott. Szénbányászati értékek és hajózási vállalatok %%-kal megszilárdultak. Ezzel szemben 1%-ig terjedő árfolyam veszteségek is adódtak. A járadékpiacon barátságos irányzat vált észlelhhetővé. 11 Mit kapunk a valutákért? Prága, március 11. KÉ 100 pengőért 447.— 100 schillingért ...... 453.50 100 zlotyért ....... 452.— 100 lejért ........ 15.15 100 márkáért........................... 908.— 100 dinárért ........................... 53.75 100 svájci frankért.................. 774.50 100 francia frankért .... 157.80 100 óráért . ........ 203.40 1 amerikai dollárért .... 23.30 1 angol fontért ...... 111.75 Mit fizetünk a valutákért? Prága, március 11. Ké 100 pengőért ........................... 450.— 100 schillingért ...................... 456.50 100 zlotyért ........................... 455.— 100 lejért . .......................... 15.45 100 márkáért ....... 912.— 100 dinárért .......................... 54.15 100 svájci frankért . . . . . 777.50 100 francia frankért . . . . 158.40 100 óráért ....... 204.60 1 amerikai dollárért .... 23.50 1 angol fontért...................... 112.75 GYÜMÖLCSFÁK téli kezelésére EH3EEH Alapja: szerves füszőanyagok. Megtisztítja, megfiatalítja a fát, megöli a kártékony gombaféléket. Bolírt minden rovart, könnyen kezelhető és oldható, megfelsható és igen elesős 1 kg doboz 100 liter vízre Kö 88* — 1 liter kész oldat 38 fillér. Felér 10*C-os karbolineum-oldat hatásával. Gyártja : FLY-TOX r. t. Főlerakat: Praha II., Klimentská T. Árutőzsde Változatlan a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, március 11. (Pragoradio) A mai terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett az árfolyamok nem változtak. 79 kg-os kemény vörös búza 163.60—171.60, 70 kg-os rozs 122.50—129.50, válogatott árpa 140.50— 148.50, középminőségű 62 kg-os árpa 130.50— 138.50, 50 kg-os zab 127.40—134.40, dunai tengeri azonnali szállításra ab uszály Pozsony—Komárom 50—51, szárított dunai tengeri azonnali szállításra ab uszály Pozsony-Komárom 48—50, mixed 48—50, Viktória borsó 180—210, Viktória borsó vetőmag 240 -2b0, sterilizált Viktória borsó 220—240, zöldborsó 160—180, sterilizált zöldborsó 180—200, kék mák 320—340, köles 94—98, délszláv köles ab uszály Pozsony—Komárom 80—82, speciális búzaliszt 280—320, búzadara 255—265, búzaliszt 0HH és OH 240—260, búzaliszt 0 235— 250, búzaliszt 1. 230—240, búzaliszt 2. 220— 230, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 4/a 200— 210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 165—180, búzaliszt 7. 140—150, búzaliszt 1Yi 120—130, 65%-os rozsliszt 185—195, 70%-os rozsliszt 180—185, búzatakarmány liszt 93—95, rozstakarmány liszt 89—92, délszláv sertészsír 1175 —1185, magyar sertészsír 1175—1185, magyar háziszalonna 1000—1065, amerikai háziszalonna 1005—1040, szántott répaszelet 84, buga 1 korpa pozsonyi paritásban 88—90, rozskorpa pozsonyi paritásban 86—88, román fehér bab 1 86—88, bükköny-vetőmag (nyári) 155—160, rózsaburgonya 55—60, Woltmalm burgonya ültetéshez 25—28 korona. -J- Nyugodt a prágai cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Nyerscukor azonnali szállításra ad Aussig loko 42.50—42.75 korona. -f- Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 7—10, vidéken vágot belföldi borjú 8— 8.75, kivételesen 9, gyönge minőségű áru 6.50— 7.50, Prágában vágott belföldi borjú 8.50—9, kivételesen 9.50, vidéken vágott belföldi sertés 8.25—8.75, kivételesen 9, gyönge minőségű áru 7.50—8, hízott sertés 8.20—8.50, szalonna 9.25 —9.50, bárány 6—8, kecske 7—10 korona. Marhahúsárak Prágában. A mai prágai húspiacon a következő marhahúsárakat jegyezték: ökör eleje 5.50—9.50, hátulja 6—11.50, bika 6.25—7, tehén eleje 4—7, hátulja 5—8, növendékmarha 5.80—6.60 korona.- Állatvásár. A mai prágai állatvásárra 374 cseh-morva és 289 szlovenszkói eredetű vágómarhát hajtottak föl. Közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: cseh-morva áru: ökör 2.90—4.85, bika 3.25—4.70, tehén 2—5, üsző 3.20—5.20, szlovenszkói áru: 3.10—7, bika 3.25—4, üsző 3.25—5.40 korona, 26 csehmorva és 7 szlovenszkói vágómarha eladatlan maradt.f Sertésvásár. A mai prágai sertésvásárra 772 cseh-morva és 1214 szlovenszkói hússertést, 162 lengyel ártányt, 9 román ártányt, 577 délszláv hizott sertést, 116 román hizott sertést és 279 magyar hizott sertést hajtottak föl. A kövekező árakat érték el: cseh-morva hússertés 4.90—6.80, szlovenszkói hússertés 5.25—6.60, lengyel ártány 6—6.75, délszláv hizott sertés 5.80—6.60, román hízott sertés 5.90-60 magyar hizott sertés 6.35—6.70 korona, 37 árvány, és 304 hizott sertés eladatlan maradt. -f- Tartott a budapesti terménytőzsde. A budapesti terménytőzsdén — mint azt budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti — az irarzat tartott. A következő árakat jegyezik: tiszavidéki 77 kg-os búza 17.50—17.65, felző/szal 17.30—17.45, egyéb 17—17.10, pertvir ’: .zs 13—13.15, egyéb 13 70 13.90, kukorica 12.75—12 85, egyéb 12.35- 12 50, zab 17.45—17.70 pengő.