Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-19 / 66. (3618.) szám
1935 március 19, kedd. (Tovább emelkedett a Csehszlovák Nemzeti Bank devizaállománya.) A Nemzeti Bank március 15-i kimutatása alapján ezsűsorban az állapáttonta meg, hogy a devizaállomány 994 millióval 288,7 millió koronára emelkedett. Ebben a megerősödött külkereskedelmi aktivitás jut kifejezésre. A múltheti csökkenés ezzel az emelkedéssel nemcsak hogy ki van egyenlítve, hanem túlkompenzálás mutatkozik. A köképmüzletben a pénzpiac kedvező helyzete folytán kis érdeklődés állapítható meg, a váltódiszkont 45 millióval 7195 millióra csökkent, az eszkorizálható értékpapírok eltűntek a kimutatásból és a zsirószámla 368.5 millióval emelkedett. A lombardüzletiben nagyobb igényeket támasztottak a bankkal szemben és ez a számla 106.5 millióval 519.8 millióra emelkedett Az egyéb aktívák és passzívák tétele 29.0 millióval, illetve 63.9 millióval csökkent A bankjegyforgalom 10.8 millióval 5487.1 millióra csökkent A fedezet a múltheti 42.7%-kal nemben 41.6%-kot tesz ki. (Milyen kezekben nő a pozsonyi Kábelgyár részvénytöbbsége.) Pozsonyból jelentik: A tőzsdén most taksálják a pozsonyi Kábelgyár osztalékát és a szelvényt 90 korona értékre becsülik a tavalyi 26 koronával szemben. Azzal a kérdéssel, hogy a részvénytöbbség kinek a kezében összpontosul, eddig még nem foglalkoztak. Ismeretes, hogy a 712.000 darab részvényből 42.500 darabot 27 millió koronáért a Stoupalhoz (morva agráriushoz) közelálló csoport vásárolta meg. A transzferösszeg egyik részéről még tárgyalások vannak folyamatban. A Stoupal-csoport keretén belül még nem osztották fel a részvényeket. Valószínű, hogy a Moravská Banka Stupallal egyetemben 7 millió korona értékű részvényt fog átvenni. Amennyiben a rézkartell — amelynek, mint rézszállítónak egy bizonyos részvénycsomagot át akarnak engedni — nem reflektálna az 5 millió korona értékű részvényre, a Moravská Banka és Stoupa] részvénycsomagja 12 millióra emelkedne. 10 millió korona értékű résztvényt a Ceská Agráralbanka és 5 millió korona értékű részvényt a Kooperativa fog átvenni. Vannak ezenkívül még más érdekeltek is, úgyhogy a szindikátus végleges összeállítása még nem történt meg. Ezenfelül van még 12.000 darab részvény. Ezek jelenleg bécsi kezekben vannak és még nem sikerült számukra vásárlót találni. A pozsonyi Kábelgyár az elmúlt üzletévben 90 millió koronás forgalmat produkált. A lengyel művek foglalkoztatottsága kielégítő, úgyszintén a magyar műé is. (Csökkent Ausztria borbevitele.) Bécsből jelentik: Ausztria januárban mindössze 4000 hektoliter bort vitt be, 1400 hektoliterrel kevesebbet, mint az elmúlt év januárjában. A bevitel értéke 206.000 eilinget tett ki. Magyarországról Ausztria kerek 1000 hektolitert importált.. Ennek a bevitelnek az értéke 75.000 eildngiről 50500-re esett. (Külföldi tengeri eladási árai.) A pénzügyi-földmivelésügyi minisztériumok 1035 április 1-től 91-ig terjedő időre 10 kg, nettó súly mellett a következő árakat határozták meg: nagyszemél tengeri 129, beszarébiai 191, cinquantino 144 korona. Az árak pozsonyi franko vagon paritás alapján értendők. Az árak petroveci franko vagon paritás mellett 100 kg-ként 5 koronával drágábbak. (A prágai Vasipar 30 milliós vesztesége.) Most készült el a prágai Vasipari Részvénytársaság nyers mérlege 1934-re és amennyire ez a mérleg jelenleg áttekinthető, a veszteség erre az üzletévre 90 millió koronát fog kitenni, tehát a vállalat ugyanolyan nagy összeggel lesz passzív, mint tavaly. A veszteség fedezésére ismét a stabilizációs alaphoz fognak nyúlni, amely eredetileg egy negyed milliárdot tett ki és közben 180 millióra apadt. Az újabb megterhelés következtében az alap már csak 150 millió korona fölött fog rendelkezni. Az adósságok 170 millió koronát tesznek ki és ebbe bele vannak értve az áruszállítók és a nyugdíjintézet követelései. Ebből 115 millió a bankadósság, 15 millió adósság a nagyrészvényesek számlájára írandó, a többi pedig különböző követelésekből áll. Az adósságok után fizetendő kamat évi 14 millió koronát tesz ki. A vállalat reméli, hogy csak félig-meddig javuló gazdasági helyzet mellett reorganizációval legalább a kamatokat meg fogja tudni keresni. (Anglia februári külforgalma.) Anglia februári külforgalmának adatai között érdekesebb tünet a k,vitel erősebb csökkenése és a nyersanyagbevitel visszaesése. A februári kivitel értéke 34.10 millió fontot ért el a januári 95.48 és a múlt évi februári 80.06 millióval szemben. A kivitelben csökkent a készáruk kivitelének értéke, amely a januári 27.51 millióval szemben csak 26.76 milliót ért el, de a múlt év februári 22.66 milliós készáru kivitelével szemben mégis jelentős emelkedést jelent A bevitel februárban mindössze 56.30 millió fontot ért el a januári 61.93 millióval szemben. A tiszta áruforgalomban 17.80 millió font beviteli többlet jelentkezik külforgalmi egyenlegképpen a januári 21.42 és a múlt év februári 22.09 millió fontos passzívummal szemben. (Baja geológiai kutatásai a Szepességben.) Tudósítónk jelenti: Dr. Zapletal, a brünni műegyetem magántanára megbízást kapott a Baja-művek részéről, hogy a Szepességben geológiai kutatásokat folytathasson. A kutatások célja annak a megállapítása, hogy milyen mértékben található kőszén a Tátra alján. (xx A magyar országos mezőgazdasági kiállítás látogaóinak elszállásolása.) Az ezévi március 21— 26-án rendezendő negyvennegyedik magyar országos mezőgazdasági kiállítás és tenyészállatvásár látogatóinak elszállásolását a kiállítás rendezői bizottságának felkérésére ez évben is Budapest székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala vállalta magára. Az ^>RXGAlA\\G^ARHTTOiAg SZÉPS GYÜMÖLCSÖT * IVERNOL elszállásolás elsősorban a budapesti szállodákban és penziókban történik, ahol mindenki igényeinek megfelelő árban kaphat szállást és ellátást. Vidéki tanulmányi csoportok olcsó csoportos elszállásolásáról hasonlóképpen megfelelő gondoskodás történik. Ajánlatos, hogy a kiállítás táogatói szállásigéneiket már jó előre bejelentsék Budapest székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalánál (Budapest VM Deák Ferenc utca 2.), amely azokat postafordultával elintézi és választ ad. A Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Irodának a Keleti pályaudvar melletti otthonában (Budapest VIII., Fúrm elút 4. szám) ugyancsak kaphatnak csoportok és egyesek is éjjeli elszállásolást. Az irodának az érkezést legalább öt nappal megelőzően kell jelezni. A kiállítás időpontjában 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosító igazolványok 130 pengő ellenében a kiállítás rendező-bizottságánál (Bp. IX., Köztelekucca 8.) kaphatók. A szomszédos államokban biztosított utazási kedvezmények igénybevételére jogosító igazolványok a vásár külföldi megbízottainál kaphatók. (Februárban is kevesebb volt a fizetésképtelenség.) A fizetésképtelenségek grafikonja februárban is csökkenő tendenciát mutatott 91 fizetésképtelenség volt (tavaly 105), 5 millió korona követeléssel (tavaly 20) és 8 millió korona tartozással (tavaly 217). A kényszeregyezségek száma 144 volt (tavaly 236), 29 (47) millió követeléssel és 50 (69) millió tartozással helyezkedett. A fegyverkezési értékek ugrásszerűen emelkedtek, bajor motorművek 5K, Junghans 3% és Karlsruhei Iparművek közel 6% -kal javultak. Ezenkívül nagy érdeklődés mutatkozott montánértékek iránt, amelyek szintén ert 6en javultak. Külföldi értékpapírok 1—2% -os veszteséget szenvedtek. A pénzpiac változatlan. ÉRTÉKTŐZSDE Prága élénk Prága, március 18. (Pragoradio) Az a fair, hogy Németország bevezette az általános védkötelezettséget, természetesen a prágai tőzsdére is nagy hatással volt. Elsősorban a fegyverkezési ipar piacán mutatkozott meg ez a hatás, ahol a Skoda-kulisziból indult ki a legélénkebb üzlet. Ez később átterjedt a korlát többi értékeire is, de a szokásos üzleti keretet csak a Skoda-részvényekben folytatott üzlet haladta meg. Tőzsdenyitáskor rendkívül élénk volt a forgalom, később azonban egyes papírok letöredeztek és Skodarészvények is ingadozásnak voltak kitéve. Ámbár a nyitáskor elért jegyzéseket nem tudták teljes mértékben megtartani, a szilárd irányzat végig megmaradt és zárlatkor bizakodó volt a hangulat, anélkül azonban, hogy túlzott változások estek volna. Nemzeti Bank 26, Brünni Gépek 5, Brosche 20, Cseh Kereskedelmi 10, Königshofi Cement 10, Krizik 5, Nestomitzi 5, PoMi 3, Selber 20, Nordbahn 10, Nordbahn Konok 15, Aussigi Vegyi 8, Walter 17, Nyugatcseh Szén 2, Rakomitza 10, Skoda 11 koronával javult. Ezzel szemben Berg és Hütten 5, Cseh Cukor, Dux-Bodenbach és Aussigi Vegyi 3 és Kábel 4 koronával gyengült. A beruházási piacon ma nyugodt hangulat uralkodott, de ennek ellenére speciális értékek 0.05—0.10 koronával javultak, miközben több címletben hiány mutatkozott. A nemhivatalos kulisziban Brixi Szén változatlan, Zsolnai Cellulózé 7 és Skoda-obligáció 5 koronával javult. A magánlombardtételek változatlanok. BUDAPEST KEDVETLEN, Budapest, március 18. A kezdeti jegyzések alacsonyabbak voltak a szombatiaknál és kedvvetlenség uralkodott. A kedvezőtlen külföldi jelentések, így elsősorban a Németországból érkező hírek, a spekulációt arra indították, hogy eladásokat eszközöljön és ez árfolyamveszteségeket idézett elő. Elsősorban Magyar Általános Szén és néhány más speciális érték gyengült. Magyar Általános Szén 7, Bauxit 3, Urikányi 3, Nasici 4, Magyar Cukor 2 pengő veszteséget szenvedett. A szilárd kamatozású értékek piacán az irányzat szintén gyengülő volt és a legtöbb címlet veszteséget szenvedett. BÉCS KEDVETLEN, Bécs, március 18. A spekuláció a mai tőzsdén eladással kezdte a forgalmat, de a kínálat nem öltött nagyobb méreteket, úgyhogy a veszteségek szűk határok között mozogtak. Alpine és Salgó kivételével a kezdeti árfolyamok a kuliszban alacsonyabbak voltak szombatiaknál. A kedvetlenség tartós volt és a zárlatkor a legtöbb papír árfolyama alacsonyabb volt a szombatiaknál. A korlátban néhány érték javult. A beruházási piacon az osztrák kölcsön amerikai és angol tranchen gyengült, sillingértékek kisebb veszteségeket szenvedtek, záloglevelek tartottak. BERLIN BIZAKODÓ ÉS SZILÁRD. Berlin, március 18. Mint már délelőtt érezni lehetett, a gazdasági momentumok háttérbe szorultak. Nyitáskor a tőzsde irányzata bizakodó és szilárd volt. Az üzlet kezdetben kicsi volt, mert a közönség várakozó álláspontra Árutőzsde Változatlan a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, március 18. (Pragoradio) Gyenge üzlet mellett a pozsonyi terménytőzsdén változatlanul a következő árakat jegyezték: 79 kg-os kemény vörös búza 163.60—171.60, 70 kg-os rozs 122.50—129.50, válogatott árpa 140.50— 148.50, középminőségű 62 kg-os árpa 130.50— 138.50, 50 kg-os zab 127.40—134.40, dunai tengeri azonnali szállításra ab uszály Pozsony—Komárom 50—51, szárított dunai tengeri azonnali szállításra ab uszály Pozsony-Komárom 48—50, mixed 48—50, Viktória borsó 180—210, Viktória borsó vetőmag 240—260, sterilizált Viktória borsó 220—240, zöldborsó 160—180, sterilizált zöldborsó 180—200, kék mák 320—340, köles 100—102, délszláv köles ab uszály Pozsony—Komárom 82—85, speciális búzaliszt 280—320, búzadara 255—265, búzaliszt 0HH és OH 240—260, búzaliszt 235— 250, búzaliszt 1. 230—240, búzaliszt 2. 220— 230, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 4/a 200— 210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 165—180, búzaliszt 7. 140—150, búzaliszt 7 . 120—130, 65%-os rozsliszt 185—195, 70%-os rozsliszt 180—185, búzatakarmányliszt 93—95, rozstakarmányliszt 89—92, délszláv sertészsír 1175 —1185, magyar sertészsír 1175—1185, magyar háziszalonna 1000—1065, amerikai háziszalonna 1005—1040, szárított répaszelet 84, búzakorpa pozsonyi paritásban 88—90, rozskorpa pozsonyi paritásban 86—88, román fehér bab 86—88, bükköny-vetőmag (nyári) 155—160, rózsaburgonya 55—60, Vollmann burgonya ültetéshez 25—28 korona. 4- Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 7—10, vidéken vágott belföldi borjú 6—7, kivételesen 7,50, gyengeminőségű áru 4—5.50, Prágában vágott belföldi forju 7.50—8, vidéken vágott belföldi sertés 7.75—8.25, kivételesen 8.50, gyengeminőségű áru 6.75—7.25, Prágában vágott belföldi sertés 8.90, hízott sertés 7.80—8.20, szalonna 9—9.40, bárány 5—7.50, kecske 6—9 korona. Marhahusárak Prágában. A mai prágai húspiacon a következő marhahusárakat jegyezték: ökör eleje 5.50—9.50, hátulja 6—11.50, bika 6.25— 6.80, tehén eleje 4—7, hátulja 5—8, növendékmarha 5.25—6.30 korona. -f Állatvásár. A mai prágai állatvásárra 355 cseh-morva eredetű és 362 szlovenszkói vágómarhát hajtottak fel. Közepes forgalom mellett e következő árakat érték el: cseh-morva áru: ökör 2.70—5.40, bika 2.70—4.70, tehén 2—4.60, üsző 3.75—4.80 korona. Szlovenszkói áru: ökör 3.70—6.85, bika 2.50— 4, tehén 4.60, üsző 2.50—5.60 korona. 25 cseh-morva és 8 szlovenszkói eredetű vágómarha eladatlan maradt. + Sertésvásár. A mai prágai sertésvásárra 1012 cseh-morva és 2082 szlovenszkói hússertést, 192 lengyel és 98 román hízót, 946 jugoszláv, 153 román és 345 magyar hízott sertést hajtottak fel. Közepes forgalom mellett a következő árakat érték el: cseh-morva hússertés 4.40—6.45, szlovenszkói hússertés 4.40—6.25, román hízó 5.75—630, lengyel hízó 5.20—6.25, jugoszláv hízott sertés 5.30—6.30, román hízott sertés 5.50—6.30, magyar hízott sertés 6—6.30 korona, 68 hússertés, 76 hízó és 324 hízott sertés eladatlan maradt. -+- A prágai devizapiacon London 0.75, az északi valuták 2, Amszterdam 2.75, Berlin 0-50, Helsingfors 0.125 és Newyork 0.02 koronéval gyengült, Brüsszel és Varsó 0-25 koronával javult. + Tartott a prágai cukorpiac. Nyersárajegyzés 42.50—42.75 korona. -f- Csöndes a budapesti terménytőzsde. — Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai budapesti terménytőzsdém irányzat mellett a következő árakat csöndes jegyezték: 77 kg-os tiszavidéki búza 16.95—17.10, felsőtiszai 16.70—16.95, egyéb származású 16.45—16.60, rozs pestvidéki 12.25—12.40, egyéb származású 12.80—13.00, tengeri tiszántúli 12.45—12.55, egyéb származású 12.10—12.25, zab 15.00—15.30 pengő. KötStt devizák: március 18 március 16 pénz áru pénz ára Budapest . 493.— 497.— 493.— 497.— Bécs 447.- 450.- 447.- 450— Riga 627. — 633.- 627. 633.Tallia .... 606.- 614.— 606.— 614.— 11 A prágai értéktőzsdén előfordaH fedtétek méretűié 16 mérek* 18 Ny*re«nányk81enfl« . • • « . 91.65 —.— 91.65 —.— 6%-to b*rnbi*18i kóleaSn . . 96.06 —95.05 — S%-ot bomhánáal kSk». M . 96.10 —95.10 — ............................................... . 92.80 92.80 6%-ot tartU*ak0le*Oa , . 92.80 92.80 5%-«* illMBkOieata M ■ . 82.48 —87.55 — 4%-o» KsMsedsrberfl » ■ • 69 20 —69.20 —— p*tjára dék . • • • 70.45 —70.45 — öt%-ot pfejámdák. » • • 66.05 66.05 4%-o« pótjámdák . . . 6125 62.25 9 80%o» pótjámdák ini : 55.80 —56.80 HndikCloOakárf lirttág . ■ . 49.05 —49.05 —— 5%-m ooronorM kilfaOB 77.75 —— .— 1%-m bábom *lötundóvá* . — 6%-mal jdtdlogbank . - 97.— —97.— — 4%-m Kn*» oderborgi 1088 . — UMhMtovik 8Marti Hu* . . 4560.— —.-4585.- -.— Hordhatta.................................8950.- —.-8960.Mordbaba Bonok. • • ■ > — Oaok Cukoripar ... a . * 558.- 555.Setteller .,««•• 1610.—.1610. — Horvát Oukof . .tata* —.— ——.— —.—■ Ros«Igor Ftaomdzé • ■ a * ■ 795.— —795.— — .— Kritik . . . a • i » 790.- 795.Prigal Malmok . . ■ a « . 1140.-1145.-1145.— — .— Kollal MOUigya • • • i t 285.— — Soll&i Kávé , i , i | ai ——.— —.— — Kollal Sieea l’ejlpaa .«•««■ » 1200.- 1190.— — AuMifl Vegyi • o a • a * 888.- 900.- 893.Budwei 8ör •••«•• — Königahotai (Jóméul , • « . 810.— 806.— 815.— — Onob Morva Kolboa Danák • . 1460.— —.— 1460.— — Brtini Gépek 78.- 79.60 Ringhoffer 410.- 411.Myngatoaeb 6«*n. . . . « . 839.- 342 - 334.Wpino ...................... . 46.60 48 - 48.25 Berg - Hütten . . . . . . 1405.- -.-1405.Pold! ■ . . . • t a • • 688.— —586.— —.— Prágai ?a». 640.- 545.- 541.Skoda ...................... • * • 904.- 905.- 919.- 916.Poeopayi Kibe] ................. 720.- 718.- 715.Lawald . 21.25 Ollóséban! Papit • • aaat — A prágai tőzsde devízajegyzéseh tegnap Hiv. pém ára péni ára disk.91 Alexandria 117.10 117.90* 117.10 117.90* T Amsterdam 1618.— 1622.— 1620.75 1624.75 ?t Athén. . . 22.50 22.80* 22.50 22J0* T Belgrad . 56.8866 55.6866* 56.3866 56.6866* 2 Berlin . . 960.25 962.76* 960.78 968.26 4 Brüsaol . . 557.40 568.60 587.16 558J5 21 Budapest . 707X5 709X6* 707X5 709X5* 4f Bnen. Aires 615.— 621.— 615<— 62L—’ 6 Bukarest . 24.126 24.826* 24.126 24.826* 44 Danzig , . 783.— 786.—* 788.— 784Ü-* 3 Helsingfon 50.175 50.676 50X0 50.70* 4ft Kopenhagen 508X0 511.50 510X0 618X0 gS Kowno . . 402.— 404.—* 402.— 404.— 8 Lissabon . 104.10 104.90 104.10 104X0* 5 London . . 113.45 114.05 114.20 114X0 % Madrid . . 327,- 329— 327— 329— fft Mailand . . 199X5 200.18 198X8 200.16 4 Montreal . 28.74 28X6 2S.T4 2196 8t New York. 28.91 24.01 23.93 24.08 lf Oslo . . . 671X0 574X0 573.50 576X0 34 Paris . . . 157.70 168.10 157.70 158.10 2% Riga . . . 778X0 781.50* 778.50 781.50* 5% Rio de Jan. 209— 211.—* 209— 211—* Sofia . . . 29.25 29X5* 29 25 29.85* 1 Stambul. . 19.20 19.80* 19X0 19X0* Stockholm. 584.50 587.50 586.60 589X0 2«l Tallinn . . 633— 637—* 633— 637—* 5 Warschaa . 451.— 453.— 450.75 452.75 5 Wien . . . 569.15 570X5* 569.15 570.65* 4 Zürich . . 774— 776— 774— 776— 2 A budapesti értéktőzsde árfolyamai: mArchiue 16 március 18 Magyar damaeM Bank . 174.— 169.50 Bautz......................................... 89.60 86.50 Magyar általános Kőszén 312.— 305.— Salgó . . • i • s • • ■ 25.70 24.80 Urikány 58.20 55.10 Magyar Fegyver 65.— 64.50 Ganz Danubius 18.— 17.30 Láng . .»•••••« 28.50 27.— Vagongyár . • s • • • • • •.— 15.50 Rima . • szt • • • • 86.30 —.— Ofa faipar ••••••• 20.— 19.— Nova . . s s . • • a • 19.80 18.30 állam vasut . . s • • « s • 25.76 25.— rr.«»t . . . s s • • » 74.50 71.50 Magyar Cnkor . • e • • 134.— 132.— Izzólámpa . .■••• 205.— 200.— Részvénysor •.— — Hungária műtrágya , i ■ • —24.— Szikra . Féltés , • ss • sss • ——.— Grmml •• , — 55.— <PRAGAI-MA<ÁIARHinniAI» Felelős szerkesztő: Forgách Géza ♦ Budapesti szerkesztőség ée kiadóhivatal I flórby Mklós ut 21 IV 8 Telefon 59 -g—Szerkesztő Zólyomi Dezső Pozsonyi szerke//Őség ée kiadóhivatal: Lőrinckap’i ucca 17 II telefon 27—87 Szerkesztő: Rehorovszky Jenő - Ruszinszkói szerkesztőség és kiadóhival: Ungvór Váralja uccs 7/2 Szerkesztő Rác; Pál Kassa! szerkesztőcég és kiadóhivatal: Fő-ucc* lüc L Telefon 35—29 Szerkesztők Di ée Kelem bén Sándor - Nyílra! ^ziklav ! • reacée kiadóhivatal: Wilson ucca 84 Léa Methodbér. 8 Szerkesztő: Dailoe letván • Kéziratokat oero őrzöní meg ée pero adunk visselj. • Hirlapbélyeg maználata s prága • Ostvrazis 56.060/VII—1931 «creodelevével engedélyeiva