Prágai Magyar Hirlap, 1935. április (14. évfolyam, 78-100 / 3630-3652. szám)
1935-04-30 / 100. (3652.) szám
10 % Tiszta terebőr 14 nap 8.)ott a valódi CORALL CRÉMTŐL (száraz vagy zs irom). Már harmadik nap után javul a* arcbőr észrevétlenül ég az öawee hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, örege* kinézée teljesen me*gszűnik. Biztos eredmény. Ara Ke 11.— VÖRÖSRÁK GYÓGYSZERTÁR Bratislava^ Mihály-ncca 20.____ ^MGMMAGfeRHIRLSP Berlin, április vége. Ezer külföldi és nyolcszáz német vendég érkezett Berlinbe a nemzetközi filmkongresszusra, amelyet mozitechnikai kiállítással kapcsolatban rendeztek a német fővárosban, s amelynek megnyitásáról a P. M. H. már beszámolt. A kongresszuson találkát adtak egymásnak Európa összes filmérdekeltjei. Elsősorban szakkérdésekkel foglalkozik a kongresszus és művészek vagy moziszínészek nem nagyon jutnak szóhoz. A moziszínészek még semilyen formában sincsenek megszervezve, pedig Németországban például már a rádióhallgatók is hatalmas egyesülésbe tömörültek. Népszerű problémák tehát nem szerepelnek a programon, hanem mély, a filmipart érdeklő kérdések,csupa hogy teljesen rendezetlen a hangosfilmekben fölhasznált zenei művek után fizetendő jutalékok kérdése. Külön bizottságok foglalkoznak a moziengedélyek, a mozi megadóztatásának és a mozibérlők nemzetközi szervezeteinek kérdéseivel, megtárgyalják a filmkölcsönzés bajait és foglalkoznak a művészi filmeknek a műsorba való beillesztésével, reklámfilmek előállításával és egy nemzetközi filmközpont berendezésével, amely nemcsak az értékesebb filmeket gyűjtené össze, hanem ismertetéseket és kritikákat is. Ami a filmcsillagokat illeti, azoknak a gázsikérdéséről tárgyalnak. A németek rendezik ezt a kérdést, amennyiben külön állami szervezet kötelezően közvetíti a művészeket a filmgyárak számára. A kongresszust a berlini filmgyárak fölhasználják a német film népszerűsítésére. Szenzációs bemutatók vannak most műsoron és az egyes gyárak vendégül látják a kongresszust — azaz 1200 hölgyet és urat — a stúdiókban. Napirenden vannak most díszebédek, fogadtatások, ünnepélyes estélyek és kirándulások. Mindez persze igen sok pénzbe kerül. A kongresszus védnökségét Göbbels pro(*) Az „ördöglovas*" nagysikerű bemutatója Kastón. A parádés előadások minden követelményével mutatta be Kálmán Imre operettjét, az Ördöglovast, a kassai magyar színház. Iván Sándor igazgató mintha csak rá akart volna cáfolnin a mai idők depressziójára s díszlettára pusztulásával szenvedett súlyos veszteségére, nem fukarkodott a darab Kálmán Imréihez méltó kiállításánál s olyan színpadot varázsolt a bemutató közönségének szeme elé, amely mindenképpen összhangban állott a kassai színház nemes tradícióival. Ezt az effektusokban gazdag külső keretet, melynek harmadik felvonásbeli képét külön is megtapsolta a közönség, dicséretreméltó produkcióval töltötte ki a színház operettegyüttese és ugyancsak kitűnő előadással szolgált. A darabra vendégbenvivárit is szerződteti a színház László Andor személyében, aki Neményi művel együtt az előadás főerőssége volt és Gróf Sándor Móric, illetőleg Leontine hercegfőisastszony szerepében mind a ketten az egészen elsőrangú színészeik kvalitásával vezették sikerre az együttest. A császárné szerepében Jámoesy Teák a volt stílszerűen dekoratív, Gergely Irma és Gábor György viszont sok humorral s több ügyes tánccal szolgáltak a Quima, illetőleg a monacói trónörökös mulatságos figuráiban. Vágó Artúr egy titkosrendőr szerepében szeretett volna túl jó lenni, de még az operett-lehetőségek tág határain is túlmenő túlzásokba esett és inkább ártott, minit használt az előadásnak. Turóczy Gyula jó Me termek, Némethy Zoltán jó rendőrfőnök, Farkas Pál mulatságos hercegi karikatúra volt, a többi szerepekben pedig Putnák Bálint, Reichel Edit, Lengyel János, Lengyel István, Roncz István, Pribelszky Béla és Szentiványi István allkalmazkodtak a vezető szereplők jó játékához. A mozgalmas, színes rendezés Vágó Artúr, a pontos zenekari munka pedig Fischer Károly érdeme volt, aki a kibővített zenekar élén teljes szeretettel és hűséggel szervírozta az invenciózus, dallamos Kálmán-muzsikát. A közönség megfelelő érdeklődéssel jutalmazta a darab előadását és sokat tapsolt színészetnknek. (k.) (*) Mihola Gyuszi nótaestje Dunaszerdahelyen. Tudósítónk jelenti: Dr. Michola Gyuszi, a kiváló magyar dalköltő, május 1-én Dunaszerdahelyen tart nótaestet, amelynek műsorában Kossányi József költő, ifj. Tölgyessy Lajos zenetárán, Juha Ferenc saxofonművész és dr. Szeiff Géza főszerkesztő is részt vesz. Az est iránt a Csallóközben élénk érdeklődés nyilvánul meg. Magandaminiszter vállalta, de a német filmipar hatalmasai is pénzelik. A két legnagyobb attrakció a filmbál, amelyen az összes filmcsillagok megjelennek és egy-egy jelenetben szerepelnek. Ezeket a jeleneteket egy darabban egyesítették Berlin filmszerzői. A kongresszus egyik jövedelmi forrása egy tű, amely tíz pfennigbe kerül és a birodalom egész területén árusítják. Ezzel a tíz-pfenniges tűvel minden német egyszer ingyen mehet a neki tetsző moziba. A nem mindennapos ötlettel rengeteg pénzt hoznak be. A berlini filmkongresszustól nemcsak a német, hanem a nemzetközi filmipar is igen nagy eredményeket vár. A nemzetközi együttműködésért Berlin, április 29. A filmkongresszus nemzetközi sajtóbizottsága ma a következő határozatot fogadta el : ..Az 1935. évi berlini filmkongresszus üdvözli a filmnek nemzeteket összekötő tulajdonságait és felszólítja minden ország sajtóját, hogy a filmkérdéseknek a lapokban való tüzetes és részletes tárgyalása révén segítse elő a nemzetközi együttmunkálkodást. A nemzetközi film hivatott arra, hogy az egyes népek nemzeti sajátságait az ország határán túl terjessze és megismertesse és ezért a sajtóbizottság felszólítja a nemzetközi sajtót és a szaklapokat, hogy ne számoljanak be olyan filmekről, amelyek esetleg megzavarhatnák a népek világbékéjét. A nemzetközi filmkongresszus azon fáradozik, hogy egy nemzetközi technikai filmsajtóirodát létesítsen, amely mint központi archívum táplálná a nemzetközi filmhírszolgálat szervezetét. Ez az iroda arra lenne hivatott, hogy a különböző országok sajtóját cikkekkel, hírekkel és képekkel lássa el, amelyeket az egyes lapok csere útján kapnának meg különböző nyelven.'* (*) Díszülés keretében áldoz a Jókai Egyesület Rákóczi emlékének. Komáromi tudósítónk jelenti: A Jókai Egyesület igazgatótanácsa igen látogatott ülést tartott. Az ülésen időszerű kérdéseket tárgyaltak. Dr. Szijj Ferenc elnök beszámolt röviden az egyesület legújabb működéséről, elparentálta az egyesület halottjait. Bejelentette, hogy a Jókai Egyesület csatlakozik elvben a Szlovenszkói Írói Szövetséghez s az alakulásihoz delegálta két tagját. Megemlítette, hogy Jókai Egyesület jövő évben ünnepli fennállásának huszonötödik évét, s ez alkalommal ünnepséget tervez Jókai emlékére. Makky Lajos pénztáros a zárószámadást ismertette, Fülöp Zsigmond ügyvezető elnök az idei költségvetést. Választott az igazgatótanács öt új igazgatósági tagot s elhatározta, hogy közgyűlését május 12-én tartja meg Rákócziünnep keretében s erre meghívja a többi szlovenszkói magyar kulturegyesületeket is. Ekkor kerül sor a Jókai serleg-beszédre is. (*) Román vita Tanait Istratiról. Búik,restből jelentik: Panait lstrati temetési költségeit Mária román anyakirályné viselte. Felmerült az a terv, hogy Panait Istratiról uceát nevezzenek el. Az Universal élesen kikel e terv ellen, mert szerinte Panait. Tstirati kommunista volt, aki sok esetben Romániát gyalázó cikkeket helyezett el külföldi lapokban, sőt még az uralkodócsaládot is megsértette. Panait Istrati írta az előszót a francia kommunisták által kiadott ,Az utolsó Hohenzollernek országa.11 című munkáihoz, amelyben Romániát többek között Siiralomvölgyének nevezik. Egyes lapok ezzell szemben rámutatnak arra, hogy Pamit Istrati otthagyta a kommunistákat, szembefordult velük s adatok vannak arra, hogy élete utolsó éveiben hivő keresztény volt. (*) Két millió font az angol rádió bevétele. Londonból jelentik: Az angol rádió a világ legnagyobb rádiószervezete. Az angol közönség megkívánja, hogy a rádió vezetősége nyilvános számadást közöljön a bevételekről, tudni akarják, mire költik a pénzt. A most megjelent hivatalos jelentés az 1934. évről a következőket állapítja meg: Angliában a rádióelőfizetők száma hétmillió. Ez azt jelenti, hogy húszmillió ember hallgat rádiót Angliában. Ez a tömeg évi kétmillió fontot fizet be a rádiótársaságnak. Ezzel szemben a rádió program kiadása, beleértve a művészek fizetését, a zenekarok és az összeállító bizottságok tiszteletdíjait, egymillió fontot tesz ki. A rádió elnöklő kormányzójának fizetése hatezer font egy esztendőben. A jelentés mint külön érdekességet említi meg, hogy az angol rádió az elmúlt esztendőben kétszázezer fonttal járult hozzá az állami integakcióhoz, szóval ezt az összeget visszafizette oda, ahonnan kapta: a szükséget szenvedő nagyközönségnek. Igen érdekes a rádió SOS- szolgálata is. Itt ugyanis minden nap a hivatalos hírbemondások élén sok SOS- jelentés hangzik el és például tavaly kilenc-száz eset közül ötszáz eredménnyel járt, ami páratlan a maga nemében. A jelentés legbüszkébb arra a leadásra, amelyet a rádió a Marinaesküvőről nyújtott. (*) Kétzongorás hangverseny Pozsonyban. Pozsonyból jelentik: Május 3-án este nyolc órakor tartja Németh L. István tanár, az ismert zongoraművész Magyar Ilonkával, a Vigadó kistermében, kétzongorás hangversenyét. A műsoron Bach, Regei és Liszt művei szerepelnek. Jegyek Stamspfel könyvkereskedésében. (*) A budapesti színházak heti műsora: OPERAHÁZ: Kedd: Traviata (Németh Mária felléptével); Karnevál. Szerda: Carmen (Benge Roswaenge vendégfelléptével). Csütörtökön nincs előadás. Péntek: A láng. Szombat: Faust (Helge Roswaennge vendégfelléptével). Vasárnap' A varázsfüve]a (Mozartciklus 1).— NEMZETI SZÍNHÁZ: Kedd, szerda: Stuart Mária. Csütörtök: Az utolsó szerep. Péntek (először), szombat: Az uj vár. Vasárnap délelőtt: Fenn az ernyő, nincsen kas (munkási matiné); délután: A velencei kalmár; este: Az utolsó szerep. — VÍGSZÍNHÁZ. Kedd, szerda:Jó üzlet. Csütörtök: Ezüstlakodalom. Péntek: Lovaglás ügy. Szombat, vasárnap délután és este: Jó üzlet. — KIRÁLY SZÍNHÁZ: Minden este és vasárnap délutánna: Montmartrei ibolya. — MAGYAR SZÍNHÁZ: Minden este és vasárnap délután: Történnek még csodák. — BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Kedd: A vallomás. Szerda: Egy asszony hazudik. Csütörtök: Egy asszony hazudik. Péntek: A vallomás. Szombat: Egy asszony hazudik. Vasárnap délután: A vallomás; este: Egy asszony hazudik. — VÁROSI SZÍNHÁZ: Szerda: Pantomim és táncost. Gépember. Péntek: Tornaünnepély. Szombat, vasárnap délután és este: Szökik az asszony. — PESTI SZÍNHÁZ: Kedd, szerda, csütörtök, szombat, vasárnap délután és este: Lovaglás ügy. — KAMARASZÍNHÁZ: Minden este és vasárnap délután: Százihusszas tempó. — ANDRÁSSY ÚTI SZÍNHÁZ: Minden este és vasárnap délután: A cukrászaié, Menyegző. — BETHLEN-TÉRI SZÍNHÁZ: Mindennap: Katz bácsi. — ROYAL REVÜSZÍNHÁZ: Minden este és vasárnap délután: Csak egyszer élünk! A KASSAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA: Kedd este: Az ördöglovas. Szerda este: Az ismeretlen lány. Molnár Ferenc világhírű színműujdonsága. A NYUGAT SZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA LÉVÁN: Kedd : Az ismeretlen lány. Szerda : Bál a Savoyban. Csütörtök : Bál a Savoyban. Péntek : Egy görbe éjszaka. AZ UNGVÁRI MOZGÓK MŰSORA. VÁROSI : Kedden, április 30 án csak %5 és Vtl órakor : Az arany. Kedden, április 30-án este %9 órakor, szerdán és csütörtökön, május 1 —2-án : Dübörög a föld. Péntek, szombat, vasárnap, május 3 — 5-én : Bál a Savoyban. BIO RÁDIÓ: Hétfőn, kedden, szerdán : Démon. Csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap : Luhacevics kaland. A KASSAI CAPITOL MOZGÓ MŰSORA: Kacag az egész világ. G. W. Alexandrov rendezésében. A KASSAI TIVOLI MOZGÓ MŰSORA: A törvénytelen leány. Gréta Garbó és Clark Gabié nagysikerű filmújdonsága. j MezroHÁz-Könyv-KabTORA Ezer külföldi filmnagyság a berlini filmkongresszuson Szenzációs bemutatók, fogadtatások és sztárok bálja egy tó hegyén, amellyel milliókat keresnek 1935 április 30, kedd. .Közgazdaság A földhivatal zárszámadásinak érdekes adatai Prága, április 20. Az állami földhivatal mint önálló intézmény tudvalévően április 30-án megszűnik és május 1-én beololvad a földművelésügyi minisztériumba. A földhivatal igzagatósága most tartotta záróülését. A zárszámadás megállapítja, hogy 1935 január 1-ig a földhivatal 849.141 ha mezőgazdasági földet osztott ki. Ez a mennyiség a mezőgazdasági földek egész mennyiségének 10 százalékát teszi ki. Erdőből és egyéb földből a földhivatal összesen 909.012 ha-t, vagyis az összmennyiség 18,2 százalékát osztotta ki az új tulajdonosok között. A földhivatal összesen 1.758.153 ha földet sajátított ki és osztott szét. Ez a mennyiség az egész állam területének 12,5 százalékát teszi ki. 800.000 ha-t több, mint 627.000 család kapott. A telepesek 187 meglevő község határában, továbbá 25 általuk alapított községben és telepen mintegy 40.000 ha földet kaptak. A földhivatal 225.000 ha kiterjedésű 2254 maradékbirtokot osztott ki. Állami és közintézmények 410 maradékbirtokot kaptak. A légionisták 70 maradékbirtokhoz jutottak. A maradékbirtokoknak körülbelül egyharmada vegyes nemzetiségű vidékeken van. Nagy osztrák haditerv a munkanélküliség leküzdésére Bécs, április 29. A Pirasgad Magyar Hírlap már röviden beszámolt arról, hogy az ossztrák kormány nagyszabású beruházási munkálatok révén igyekszik a munkanélküliséget enyhíteni. A nagy ífatalomterv részletei most váltak ismeretessé. Az állam, Bécs városa, az állami egyedáruságok, államvasutak és a tartományi kormányok, nem kevesebb, mint 432 millió sillinget bocsátanak rendelkezésre nagy beruházási munkálatok elvégzésére. Ez az osztrák „munkacsata" annál inkább bizonyítéka az ország" gazdasági erejének, mert hiszen ezeket a nagy összegekeit az országban magasban fogják előteremteni. Az állam maga a rendes és a rendkívüli költségvetés keretében 215 millió sillinget fog rendelkezésre bocsátani. Bécs város 100 milliót és a tartományok, községek, városok szintén 100 milliót, 17 milliót pedig az állami üzemekre és monopóliumokra esik, valamint a rádióra és a Dunagőzhajózási társaságra. Messze vezetne a tervbe vett beruházások részletes felsorolása, de érdekes, hogy a urnák keretében már Ausztria újbóli katonai felszerelése is nagy szerepet játszik. A hadügyminisztérium részére nem kevesebb, mint 20,8 millió fitimig van biztosítva, amiből részben új kaszárnyák fognak épülni, részben pedig technikai felszereléseket szereznek be. Természetesen nagy szerepet játszanak az útépítések, de a magasépítés is nagyobb összegekkel van előirányozva. Így egy nagy új központi palotát fognak építeni az osztrák rádiónak 6,7 millió silling költséggel. A Duna gőzhajózási társaság 10 millió sillinget fog hajóparkjának modernizálásába fektetni. Nagy összegekkel szerepelnek a szövetségi vasutak, amelyeknek több vonalát villamosítják majd. A posta, a dohány jövedék, a mezőgazdaság — folyószabályozások, lecsapolások, tsb. mind nagyobb összegekkel szerepellnek a munkaterviben. Mindezek az invesztíciók 123.000 munkásnak fognak hat hónapra munkát juttatni. Bécs városa már előteremtette a szükséges 100 millió sillinget. Az állam maga a 210 millió sillinget belső kölcsönnel fogja fedezni. Ezek a tárgyalások már folyamatban vannak. Jóllehet, végleges megállapodás még nem jött létre, már most is biztosra vehető, hogy a kölcsön hosszú lejáratú lesz és oly módon lesz megkonstruálva, hogy a legszélesebb rétegek is részt vehessenek jegyzésében. A tőzsde nagy hosszal válaszolt a kormány beruházási programjának hírére. Az érdeklődés pillanatok alatt a fix papírok piacáról az értékpapírpiacra terelődött ,ahol az ipari részvények nagy árfolyamnyereségeket értek el. Legelsősorban a fegyverkezési értékek, azután a többi ipari értékek emelkedtek, amelyek a beruházásokból profitálhatnak. Az osztrák kormány azonban nemcsak pozitív, hanem negatív intézkedésekkel is igyekszik a gazdasági életet fellendíteni. E negatív intézkedések közé tartozik az automobil adó hatályon kívül helyezése és május elsején lép életbe., Csehszlovák A kormány Bank által a rendelet 3,5 százalékkal diszkontál a Csehszlovák Nemzeti Bank exportváltókat.) A kormány rendeletet készít elő a Nemzeti Bank által nyújtandó exporthitel ügyében, a rendelet rövidesen megjelenik. Az államkincstár 300 millió koronás összegben adóslevelek alakjában szavatol a jegybanknak. E szavatosság alapján a Csehszlovák Nemzeti Bank exportváltókat 300 millió koronás keretben 3,5 százalékkal fog diszkontálni. Az exportváltók a jövőben az exportőr és az üzletfél aláírásával , tehát, két aláírással, diszkontképesek lesznek. Harmadik aláírásra nem lesz szükség.