Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-28 / 147. (3996.) szám
1936 június 28, vasárnap. Ismét aktuálissá tett a keleti érdekek forrpontja: a Dardanellák Háborús emlékeim : Keresztül a Marmarán írta : Hungaricas Viator Dardanellák: Csanak-Kalé, 1915 junius. Junius 2-án arról értesítettek a hadügyminisztériumból, hogy egy torpedóhajó a napokban indul fontos felszereléssel Csanak-Kaléba. Jelentkeztem a hadihajók parancsnokánál, torpedóval mehetek ki a Dardanellákba. A szükséges okmányokkal zsebemben este hétkor beállítottam a megjelölt hajóra. Máskülönben erre a hajóra sem lehet feljutni, engem azonban mindenfelé civilbe öltözött tengerésztisztnek néztek, az őrség tisztelegve engedett át a hajóhoz vezető kaszárnyaudvaron. A szolgálatban levő hadnagy a parancsnokhoz vezet. Átnézi irataimat, elolvassa a követség ajánlólevelét: —• Örülök. Holnap velünk jöhet, délután 4 órakor Galata kikötőben jelentkezzék, az indulás idejét azonban ne közölje kérem senkivel. Végigjárom a hajót, nagy rend és tisztaság mindenfelé. Vacsorához trombitálnak. Búcsúzom, s boldogan sietek úti előkészületeimet intézni. Érdekes módon fogok kijutni a Dardanella-harctérre: torpedóvadász torpedón, mely a képzelhetően legrövidebb idő alatt teszi meg Csana-Kaléig az utat. Június 3-án délután fél négy órakor a gáláréi kikötőben jelentkezem. Fekete hajó ágyúcsövei merednek felém* A vasszörnyetegből kevés látszik a vízből* Széles bárka áll előtte és a part között. Ezen kell átugrálnom, hogy a hajó korlátnélküli lapos fedélzetére jussak. Két tengerésztiszt fogad. Bemutatkozunk egymásnak. — Ön kettős küldetéssel, mint újságíró és mint vöröskeresztes jön tettek érkezéséről, — kezdte velünk, értesíti társalgást vörösfélhold karszalagomra célozva az egyik hadnagy. A parton rengeteg nép gyülekezett. Katonák és rendőrök állnak sorfalat s a beszállás helyének közelébe senkit sem engednek igazolvány nélkül. Török tiszt száll most a torpedóra s nevetve meséli, hogy a közeli kis kávémérésben görög alkukuszok fogadásokat kötnek, vajjon megtorpedóznak-e bennünket? Különös érzésem támad. Félelem volna? Dehogy, hisz örülök a nagyszerű útnak, pedig a félelem nem tűr maga mellett boldog érzést. Néhány óra múlva a harctéren, a veszedelmes vizeken fogunk járni, minden tengerhullám mögött ott leselkedik az ellenség. Torpedónk azonban oly páratlan, húsz, esetleg harminc tengeri mérföld gyorsasággal fog haladni, hogy csak véletlen folytán találhatnának el. Indulásunkról okvetlen tudomása van már az ellenségnek, félórával előbb angol repülőgépet figyeltek meg, melynek feladata a hajók indulását szemmel tartani. — Azért indulunk, —■ beszélte a kapitány, — délután, hogy még világosban fussunk keresztül a Marmarán. A pompás tiszta időben nagy távolságra figyelhetjük a tengert s még mielőtt az ellenség lövésre készen állna, mi küldünk feléje torpedót. A Dardanella-szorosba sötét este érünk, ott még nehezebb lesz óriási gyorsasággal haladó hajónkat eltalálni. Időközben mindenki megérkezik, akinek engedélye van az utazásra. Velünk utazik Bleeck Schlombach Emil, a The Continental Times török harctéri levelezője is. Másodszor járja be már a Dardanellákat, sok hasznos útmutatással válik szolgálatomra Geyer Siegfried, osztrák színműíró s a német Vöröskereszt misszió megbízottja, dr. Wégner Ármin, ismert német költő. A rodostói kórházba akar eljutni, velünk kell Csanak-Kaléba jönnie s onnan majd kerülő uton fogják Rodostóba szállítani. Körülnézek. Sehol egy szék, egy ülőhely. Az egész felül fekete síkság, melyből csak a parancsnoki hid s a kémények merednek ég felé. Korlátnak se hire, se hamva, csak egy kifeszitett drót jelzi, hogy azon túl könnyen le lehet csúszni a torpedóról. Egykét embervastagságú nyíláson valahová mélybe rezes matrózok másznak fel s alá. A a fedélzet közepére halmozzák a podgyászt, nagy csomó bőröndöt, kosarat, faládát. Egyiknek elolvasom a címét: Lyman von Sanders pasa ő excellenciájának szól. Tartalma: zöldség. A rendeltetési hely hiányzik. A feladó nem tudhatja, hol van jelenleg a főhadiszállás. Mindenesetre frissen fogja a mindenható generális a rég nélkülözött csemegezöldséget megkapni. Festői rendetlenségben hever itt minden szerteszét s az egész mezőnyt forgatható talapzaton álló hatalmas ágyú vágja kétfelé. A hadnagy szolgálatkészen magyaráz: —■ Néhány kisebb és nagyobb torpedóágyúval vagyunk fölszerelve. Minden oldalon állandóan két-két ember figyeli teleszkópon a tengert, az ágyuk melett is két-két matróz van szolgálatban, szükség esetén másodpercek alatt tüzelhetünk. A parancsnoki hídon inspekciós tiszt őrködik a látcső mellett s azonkívül a kapitány is a tenger horizontját figyeli. Megkérdezzük, fel szabad-e menni a kapitányhoz? Barátságosa fogadja jelentkezésünket, kérésemre szívesen írja be nevét harctéri naplómba: Nezir Captain, alája a torpedó nevét: Numounét Hamyete. A torpedó a konstitució után a török nép közadakozásából épült, nevének szószerinti fordítása: Lelkesedésünk bizonyítéka. A török kapitány kedvesen elbeszélget. Velünk utazik a törökök híres generálisa, Fouad pasa is. A 79 éves öreg katona aktív szolgálatot teljesít s most is a harctérre siet. Vele van fia, Hidayet Fouad bej hadnagy, maga vezet apjához s mutat be a kegyelmes urnák. Meséli a hadnagy, hogy apja az a „helénai hős", aki 1877-ben körülkerített s megsemmisített egy orosz hadosztályt. A generális teljes neve: La Maréchal Mehmed Found Senatur, — így írta be nevét könyvembe — elmondja, hogy a német császár legutóbbi látogatásakor megkérdezte, hogyan nyerte meg a nagy csatát. — Felség, — feleltem a császárnak —1 a csatát nem én, hanem felséged egy dicső őse nyerte meg. — Hogyan? — kérdezte nemcsak páratlan hatású gyógyfürdő, hanem gyönyörű hegyi fekvésénél fogva egyben a legkellemesebb nyaralóhely is, a császár meglepetve. — Nagy Frigyes mondása jutott e kritikus órában eszembe: „a bikát nem lehet szarvánál megfogni*, én sem elölről, hanem bekerítettem s hátulról támadtam és vertem meg a túlerőben levő oroszt. A császár nagyot nevetett s másnap fényes rendjellel köszönte meg udvarias megjegyzésemet. Büszkén mesélte ezután az öreg pasa, hogy négy fia elesett már a harctéren, de még tizennégy egészséges fia maradt. A parancsnoki hídon lefényképeztem a generálist s megígértem, hogy elküldöm címére a lapszámot, melyben képe meg fog jelenni. Lassankint mindenkivel megismerkedem. Török tiszt mutatkozik be: Edib Secrétaire d'Ambassade Ottomane* Kémál. Látásból ismertük egymást. Pérában mindenki ugyanazon a néhány helyen fordul meg. Két évig a bécsi török követséghez volt beosztva, németül igen jól beszél. Sok közös ismerősünk van. Budapestre is gyakran átrándult s természetesen gyönyörűnek találja a várost. Nagy kötélcsomóra telepszünk s elbeszélgetünk. A háború kitörése óta katonai szolgálatot teljesít, jelenleg Weber pasa adjutánsa. Felajánlja, hogy előre bejelenti a generálisnak érkezésemet. Kilid- Bahrból telefonon jelentkezzem: lovat és vezetőt fog küldeni, hogy kimehessek frontra. Beírta naplómba, hogyan kell majd a Kilid-Bahrban törökül kérdezősködnöm: Djimub-Guroubou Koumandanligi Salim-Bey Schiflik Saadoullah Vasfi. A török életről, szokásokról, a török nők helyzetéről, a mohamedán vallásról beszélünk. Mohamed, — jegyezte meg a rendkívül intelligens Kemal bej, — elsősorban is nagy emberismerő és kitűnő orvos volt. Ismerte fajának vérmérsékletét, ezért kellett az italtól és a mások asszonyaitól szigorú törvényekkel távoltartani embereit s táplálkozásukat is oly módon szabályozni, amint azt a forró éghajlat megkövetelte. Nagy változás várható a közeljövőben a török nő helyzetében (— megtörtént!), mely megalázó és ferde világításban mutatta be eddig a török családi életet. A tenger napfényben fürdő síkját semmi sem zavarta, torpedónk volt az egyetlen hajó, mely hullámtestét hasította. Este fél nyolc óra tájban jelent meg a láthatáron az első folt. A főhadnagy figyelőállomásából lekiáltott, hogy I hajót pillantott meg. Önkéntelenül is a mentőövek jutottak eszünkbe. Örömi kiáltás váltotta föl a következő percben a hirtelen támadt kényelmetlen érzést. A folyton növekvő pontban megfigyelők egyik saját tengeralattjárójukat a állapították meg. Mindenki a hajó orrához sietett. Büszkén repült el mellettünk az órási útról, ezer veszély között sértetlenül beérkezett vakmerő U hajó, melyet Csanak-Kalétól egy török torpedóhajó kisért Konstantinápolyig. Hogy ottan micsoda feladatokkal fogják megbízni, azt majd csak az eredményekből fogjuk megtudni. Mindenki a nap hőséről, az N hajóról beszél ezután. A hűvös tengeri levegő új vendéget hoz közénk, az éhséget. A másodkapitány megszólít: — Negyedóra múlva egyszerű vacsorára kéreti a kapitány ur. A meghívás kellemes meglepetés, éhesek vagyunk. A meleg étel jól fog esni. Hihetetlenül szűk lépcsőkön a kapitány kabinjába mászunk le, ahol négy személyre terített asztal s pompás vacsora vár. A báránypörkölt, túróslepény és makaróniból álló menüt török kávéval fejezük be. Vacsora után vissza kell másznunk a fedélzetre, mert a társaságot helyszűke miatt négyes turnusokban vacsoráztathatja csak meg a vendégszerető kapitány. A Marmara szigetcsoport mellett haladunk el. Távolból Rodostó kigyűlt lámpái illanak elő a sötétségben. Csakhamar a tengerszorosba érünk. Most már mindkét oldalon földet látunk, Gallipoli előtt koromsötét éjszakában siklunk tova. A torpedón minden világosságot kioltanak. Mint sötét végzet rohanunk a vak bizonytalanságba. A torpedón elhalkul az élet. A járás-kelés megszűnik, mindenki érzi, hogy kritikus percek következnek. A szűk tengerszorosban közelről leshet az ellenség, hajók fekete tömege a csillagok csendes fényénél észrevétlen még sem maradhat. Nagyszerű ut volt. Érezni a veszély lehetőségét, látni a kitünően felszerelt torpedó hadi készenlétét s rohanni, rohanni a vak éjszakában előre, a tűz, a világháború legérdekesebb harctere felé. S eszembe jutott e csodás éjszakán otthoni kis falum békés csendje . . . Pont éjfélkor csendesen súgják: megérkeztünk, de nem fogunk kikötni. Amig meg nem virrad, cikk-cakikban fogunk Csanak- Kalé kikötője előtt száguldozni. Az ellenség tudja érkezésünket, biztos, hogy a közelben les. A fekete tömeget könnyű lenne a sötétség dacára megcélozni. Későnkelő hold ragyogta be a tengert. A bomladozó sötétből egy parti város furcsa körvonalai tűnnek elő. Mintha csak álmodnám. Kísértetiesen borzasztó szépet láttam: utolsó házig összelőtt város, a szomorú végzetességű Maidos mellett szaladt el hajónk. Gallipoli a félsziget egyik legkeskenyebb pontján fekszik a szerencsétlen város. Április 28-án romá lőtte a Kaba-Tépé előtt horgonyzó angol flotta. Magas dombon álló görög templomából egyetlen csonka fala maradt épen. A tengerparton hosszú sor szélmalomkerekét hajtja a hajnali szél, úgy látszik lőtávolon kívül maradtak, mögöttük minden romokba hever. Ők képviselik a néma városban az életet, igaz, gazdájuk nincsen, a szél jászik csupán velük. Hajnalodik. Átvágunk az ázsiai oldalra. Csanak-Kalé elé érünk. Még egy-két kanyarodó s a hajó nyílegyenesen a kikötőbe fut. A Kárpátok fenyvesekkel övezett virágoskertje, Gyomor és bélzavaroknál, hasüregbeli vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egykét pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a hosszú idő óta fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. az orvosok ajánlják. 7