Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-19 / 163. (4012.) szám
1936 július 19, vasárnap. . SPORT . Három diviziós osztályt vagy B. profi osztályt! Érdekes losonci indítvány a diviziós rendszer megreformálására Eilencbocsiálljuk, hogy alább fejtegetett meggyőződésijikiet nem kiuibérdeik, de az egyetemes ezlovemzikóás nuszinszikói labdarugó sport nyomasztó anyagi helyzetének szemléléseiből keletkezett aggodalom irányítja. S bizonyosra vesszük, hogy felfogásunkban mindenütt, úgy magyar, mint szlovák körökben igen sokan osztoznak. Arról van ugyanis szó, hogy a mostani divíziós rendszer anyagi szempontból nem elégíti ki a várakozásokat s futballsportunk magasabb színvonalának súlyos hanyatlásával is fenyeget! Mindenfelől komoly panaszok hallhatók, hogy a legtöbb mérkőzés bevétele, sajnos, mérsékelt volt a bajnoki idényben. Az egyesületeknek máról-holnapra való edeig élését biztosította csupán. De vannak nehezebb esetek is, a jövőt figyelve. Nagyértékű, tekintélyes egyesületek kénytelenek csapatukat oly mértékben gyengíteni, hogy legjobbjaik elbocsátásával már előre a sikertelenség réme fenyegeti őszi elindulásukat. Mindannyian ismerjük a pénzügyi válság okait. A mérkőzésekkel kapcsolatos kiadások sokfélék s amellett az a legnyomósabb, eléggé ki nem hangsúlyozható tehertétel, hogy egymástól igen messze eső csapatok nyertek beosztást a nyugati, illetve középső zónába, akiknek találkozása állandó ráfizetéssel fenyeget. Akik azt állítják, hogy Pozsonytól Fülekig kellett verbuválni, hogy a futball művészei mind összekerüljenek, tévednek. Nem vonják kétségbe a divíziós csapatok képességeit, de egy csomó legutóbbi mérkőzésre hivatkozhatunk, amelyeken beigazolódott, hogy a kitunnekebbek között is akadnak elegen tudásban hozzájuk hasonlók. Kérdjük, miért kell ezeknek a mereven megállapított létszám miatt évről-évre másodrangu szerepben tengődniük? Miért kell például a LAFC-nak — hogy kissé hazabeszéljünk — a Dornaustadt és Léva legyűrése után még életére(halálra viaskodnia Tapolcsánnyal és Vágbesztercével, hogy szerencsével a legjobbak társaságába juthasson, mikor az utóbbi kettő vele együtt egyenlően megérdemli ugyanezt a sikert? Vagy Nyitra, Nagyszombat, Léva, Utekács és más szlovák és magyar törekvő egyesületek talán nem? Hányszor megvertek már ezek, mégpedig fölényesen, divíziós csapatokat! Mi lenne az igazságos megoldás? A nyugatszlovenszkói osztály szétválasztása, azaz egy harmadik divíziós csoport megszervezése, vagy egy B. profiosztály létesítése Szlovemszkó és Ruszinszkó területén! Mindkét megoldás úgy erkölcsi, mint anyagi szempontból futballsportunk fellendülését mozdítaná elő az érdeklődők újabb ezreinek bekapcsolódásával. Az indítvány első felének értelmében a keleti s nyugati csoport mellé középszlovenszkói divíziós osztály kerülne, mondjuk Zsolnától Rimaszombatig. Füleket véve élcsapatnak, kérdjük, nehéz feladat volna-e ebben a körzetben még kilenc kiemelkedő csapatot találni, megfelelőt a körülbelül azonos számú nyugatiak és keletiek színvonalához? — A LAFC, a losonci Slavia, Besztercebánya, Utekács, a legjobb rimaszombati csapat stb., mily szépen beleilleszkedhetnének ebbe a társaságba. Apadó törzsközönségük újból meggyarapodott számban vonulna fel a divíziós mérközlésieken, ami lélektanilag is érthető. Hiszen például egy Besztercebánya—Zólyom közötti küzdelem összehasonlíthatatlanul nagyobb nézőtömeget vonz, mintha bármelyikük akár a Bratislavával játszana barátságos alapon. Mi belátjuk, hogy egy megcsontesodott elv feladása s egy elütő újítás bevezetése nehézségekbe ütközik az érdekellentétek miatt. De ha a szlovák és magyar vezető körök megértően összefognának, talán nem részesülnénk rideg visszautasításban a CSAF-nál. Hiszen itt közös ügyről van szó s minden eszményi sportembernek be kell ismernie, hogy a mostani rendszer tarthatatlan! Az indítvány másik része szintén segítene a bajnokon ott, ahol fanatikus, áldozatra kész, nagyszámú sportközönség igényei évek óta nem nyernek kielégülést. Sivár bajnoki vetélkedések szürke ellenfelek között, bizony nem hozhatnak lenyűgöző gyönyörűséget. A nemzeti s egyéb kötött szempontokat kizáró nyílt profirendszer mennyire megváltoztatná a helyzetet. A város és vidék érdeke lépne előtérbe az összes sportbarátok tömörülésével, egy kiváló együttes szerepeltetésével. Pozsonyból Kassáig, illetve Ungvárig feltétlenül meg lehetne szervezni 8—10 mestercsapatot részvénytársasági alapon úgy, hogy az amatőregyesületek csorbát nem szenvednének kerületi s kerületek közötti működésükben. A nyári pihenő időszakában vagyunk. De ez az idő alkalmas arra, hogy futballsportunk bajaival foglalkozzunk s megjavítása, térhódításának biztosítása érdekében eszméket, elgondolásokat s hozzászólásokat meghányjunk-vessünk, így fejlődhetnek ki közös óhajok, célkitűzések, amiket remélhetőleg együttes erővel valamikor sikerül majd elfogadtatni azoknál, akik a döntés jogával bírnak! MOLNÁR GYULA. A Középeurópai Kupa középdöntői Budapesten és Milánóban, sorsdöntő állami és divíziós selejtezőmérkőzések Csehszlovákiában, jelentős úszó- és atlétikai események — a vasárnap sportműsorán Prága, július 18. A nyári szezon dacára is az érdeklődés középpontjában álló futballsport mindenütt jelentős eseményeket hoz. Elsősorban a Középeurópai Kupa középdöntő mérkőzései négy ország sporttársadalmát tartják izgalomban. BUDAPESTEN az Újpest a bécsi Austriával mérkőzik az olasz Barlassina bíró vezetése mellett. A magyar csapatnak jelentős gólelőnyre kell szert tennie, hogy a második — bécsi — mérkőzést szerencsésen megúszva, esetleg is döntőibe kerülhessen. Az Újpest már megmutatta ebben a versenyben, hogy tud öt góllal is otthon győzni, amire most is okvetlen szüksége lenne. MILÁNÓBAN a Sparta játszik az Ambrosiana ellen. A csehszlovák csapat római szereplése után favoritként indul a küzdelembe és egy esetleges eldöntetlen, vagy talán egygólos vereség sem volna számára kétségbeejtő. A meccset a bécsi Miesz vezeti. CSEHSZLOVÁKIÁBAN teljes selejtezős forduló lesz. Az állami ligába való bejutásért KÖNIGGRÄTZBEN a Viktória Zsizskov játszik az ottani SK ellen, míg ZLINBEN az SK Baja a német SK M.Schönberget fogadja. — A nyugatszleveniszikói divízióban TAPOLCSÁNYBAN az ottani SK a Losonci AFC-ot látja vendégül. — Keleten KIRÁLYHELMECEN a KSC a huszti SK Rusj-al és HOMONNÁN a HAC a Kassai SC-bal mérkőzik. A szlovénézikói barátságos mérkőzések során PÖSTYÉNBEN a Vágbesztercei Sparta, ZSOLNÁN a Ruttkai FC, LOSONCON a Füleki TC vendégszerepel. BUDAPESTEN az amatőr bajnokság megismételt döntő mérkőzése folyik le az UTE és az Elektromos csapatai között, míg SALGÓTARJÁNBAN a SBTC a Corinthian-díj döntőjét játsza le a Szegedi AK ellen. A túrán lévő magyar csapatok közül a Phöbus LENGYELORSZÁGBAN játszik. Az egyéb sportok közül PRÁGÁBAN a csehszlovákiai úszóbajnokságok és a csehszlovákosztrák atlétikai mérkőzés, BUDAPESTEN a görög-magyar atlétikai viadal és a válogató úszómérkőzés a minket közelebbről érdeklő jelentősebb események. AZ OLIMPIAI FÁKLYAFUTÁS FŐPRÓBÁJA BÉCSBEN. A versenyzők a stefetafutás váltását gyakorolják. A komáromi futballegyesületek készülődése az őszi bajnokságra A jövő vasárnap Losoncon játszik a KFC Komárom, július 18. (Tudósítónk jelentése.) A KFC eredetileg csak augusztus elején akarta megkezdeni az őszi szezont, mivel azonban a bajnokság már augusztus 16-án megkezdődik, a pihenőt előbb fejezi be és a játékosokat a jövő hétre már komoly edzésbe állítja. A csapat játékosfrontján néhány érdekes újságról számolhatunk be. Csak egy poszton, a kapus személyében lesz erősítés, mégpedig egyszerre két játékossal. Az egyik a Somorjai TK tehetséges kapusa, Hajdú, a másik pedig a helybeli Dunaváros kapuvédje, Horváth lesz. Értesülésünk szerint már mind a két játékos egyesületével megtörtént a megegyezés a játékos átengedése iránt Szigethy tehát, annyi sok mérkőzés hőse, egyelőre fog. (Hacsak a fiatalok nem okoznak csalódást...) Ugyanekkor azonban gyöngülésről is írhatunk. Hír szerint Molnár jobb fedezet, akinek óriási része van abban, hogy a KFC az elmúlt tavasszal olyan remekül szerepelt, a Füleki TC-hez kéri átigazolását, természetesen megélhetési okokból. A KFC ebben a kérdésben még nem nyilatkozott. Első őszi mérkőzését valószínűleg idegenben fogja játszani a KFC. A Losonci AFC ugyanis jövő vasárnapra szeretné vendégül látni a komáromi csapatot. A megegyezés a napokban valószínűleg létre jön. A komáromi kisegyesületek szintén már az őszi bajnokságon tartják a szemüket. A legnagyobb készülődést természetesen az újdonsült elsőosztályú csapatnál, az Egyetértési Rapidnél látjuk. Egyelőre ugyan csak még a II. osztály bajnokságáért folytat küzdelmet (vasárnap ismét Farkasd-Negyeden játszik), de máris erősíti a csapatát. Itt igen nagy súlyt fektetnek Simon SH-nak, a KNC sokszorosan válogatott középfedezetének a megszerzésére. Simon ugyan a tavaszi fordulóban nem futballozott, megélhetési okokból azonban valószínűleg szívesen felcseréli a lilafehér mezt az E. Rapidéval. A többi erősítést egyelőre még titokban tartja a vezetőség. A Dunaváros megfelelő anyagi erősség hiányában nem fektet súlyt arra, hogy a csapata bekerüljön az első osztályba. Különben is ősszel hat állandó játékosa ölti föl magára a katonaruhát, akiket pótolni nagy tartalékanyaga ellenére sem fog tudni egykönnyen. Vasárnap egyébként ismét Tornócon vendégszerepel. A KMTE berkeiben egyelőre még minden csöndes. Hja, az E. Rapid kiválásával és a Dunaváros gyöngülésével igen meggyöngül az egész mezőny, erősítésre nincs szükség. 13 Utazza be szülőföldjét! Tekintse meg várait és kastélyait, városait és falvait, hegyeit és völgyeit. Utazzon a mi takarékos motorkerékpárunkon. Kérjen azonnal prospektust! Autfit • Praha - Strasnice SSSsjl - a fiatalok motorkerékpárja Kerékpárverseny a Tátra 1936. évi bajnokságáért Versenykiírás A „Csehszlovákiai Magyar Kerékpáros Szövetség“ augusztus 15 és 16-án rendezi meg kétnapos nemzetközi kerékpárversenyét. a) Tátra 1936. évi bajnokságáért; b) a CsMKSz 1936. évi bajnokságáért. Első nap: augusztus 15-én. Start reggel 6 óra 30 perc. Kassa 0 km. Torna 39 km. Rozsnyó 30 km. Csütörtökhely 65 km. Poprád 20 km. Csorba 23 km. Ujcsorbató 9 km. Második nap: augusztus 16-án. Start reggel 7 órakor. Ujcsorbató 0 km. Ófüred 16 km. Késmárk 27 km. Lőcse 28 km. Eperjes 56 km. Lemes 18 km. Kassa 20 km. 1. A verseny a CsUJV fenhatósága alatt áll és annak szabályai szerint bonyolíttatik le. 2. A versenyben minden amatőr kerékpáros versenyző részt vehet, amennyiben valamely külföldi szövetségnek igazolt versenyzője, továbbá a CsUJV igazolt versenyzői, végül azok, akik a csMKSz igazolt versenyzői a CsUJV főszövetségen keresztül. 3. A verseny két kategóriában lesz megtartva: a) nemzetközi nyílt verseny és b) a CsMKSz bajnokságáért folyó verseny. •1. Díjazások: Mindkét kategóriáiban az első három helyezett éremdíjazásban részesül. Azon versenyzők, akik végigfutották a távot és helyezetlenek, a CsMKSz bronzplakettjét kapják. A felsorolt éremdíjazáson kívül a verseny győztesei mindkét kategóriában a „Tátra kerékpár 1936. évi bajnoka”! crmet nyeri és tiszteletdíjat kap. 5. Nevezési díj személyenként 40 korona. 6. Nevezési zárlat 1936 augusztus 6. Nevezni csakis a szövetség főtitkáránál lehet a nevezési díjjal egyetemben Gönczi László Kosice, Stefaniková 85, Astoria kávéház címre. Utónevezés nincs. Elkésve vagy nevezési díj nélkül érkező nevezések figyelembe nem vétetnek. 7. Minden versenyző saját felelősségére és veszélyére versenyez. Esetleges balesetekért vagy károkért sem a CsUJV, sem pedig a CsMKiSz semmiféle felelősséget nem vállal. 8. Óvások a verseny befejezése után 15 perccel írásban a szövetségi kiküldöttnél jelentendők be 35 korona óvási díj lefizetése mellett, mely elutasítás esetén a rendező szövetséget illeti. 9. A versenyzők kötelesek a versenyrendezőség minden utasításait a legpontosabban betartani. 10. A verseny startja: 19S6 augusztus 15-én reggel 6 óra 30 perckor az Astoria előtt, míg a második napon reggel 7 órakor. Kosice-Kassa, 1936 junius hó. Dr. Szmolkó László s. k., Andrássy Dezső s. k. elnök.Gönczi László s. k. szöv. kap. h. főtitkár. ÚSZÁS )( A csehszlovákiai úszóbajnokságok első napján csak női műugrásban került döntésre sor, amit Hrubesch (DSK Teplitz) nyert, meg 66.38 ponttal Kader abek (Slavia) előtt. ( A 100 méteres gyorsúszás előfutamaiból a pozsonyi dr. Steiner, Földes, Frucht és Baderle továbbjutottak. )( A japán vizipoló válogatott Berlinben tegnap a német bajnok Weissenseetől 2:6 (0:8) arányban kikapott. )( A magyar vizipolóbajnokság az UTE és a MAC csapatai között dől el a szombati budapesti versenyen, \