Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-01 / 250. (4099.) szám

Ma Képes-, Rádió- és GyerteRmekéklet: 32 oldal Ura 2­. ÍR (4099) szám ■ Vasárnap ■ *1936 november 1 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed­ _ r , Szerkesztőség: Prága IIP­a­n­s­k­á évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, £ SzloVenSzkÓl és TUSzinSZköl magyarSCLg­­ 2' p “íf , cé“12'Hl "emelet! félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • .. .. . . . Prága II., Panská ulice 14. m. emelet. A képes melléklettel havonként 2.50 Kő-val több. VOLK­­Kdl TXdpiLdpi­d * * TELEFON: 303-11. • • Egyes szám ára 1.20 Km, vasárnap 2.— Ki. H SÜRGÖNYCI­M: HÍRLAP, P­R­A H fl. Megállt a kormányoffenziva Az orosz hadirepü­lők sikerei•A válasz: Madrid légi bombázása ■ 190 halott a fővárosban Madrid, október 31. Annak a nagy of­­­­fenzivának sorsa, amelyet a kormánycsapa­tok két nappal ezelőtt kezdtek meg, még mindig nem dőlt el, de a milícia osztagai­ban a kezdeti sikerek után a kifáradás jellei mutatkoztak, úgyhogy a hadvezetőség szombaton néhány órára kénytelen volt félbeszakítani a hadműveleteket és új erő­sítéseket vetni a frontra. Időközben a nem­zeti hadsereg mindent elkövet, hogy meg­erősítse állásait és kipótolja azokat a káro­kat, amelyeket a kormány meglepetésszerű légi támadásai a felkelők légi haderejében okoztak. Mintegy válaszképpen a kormány­csapatok légi támadásaira pénteken két nemzeti repülőgép jelent meg Madrid fö­lött s ez alkalommal nemcsak a stratégiai pontokat bombázta és röpcédulákat dobott le, hanem szabályos bombatámadást hajtott a végre. A hivatalos madridi jelentés szerint támadásnak irtózatos következményei voltak. A fővárosban 34, a getafei repülő­téren 70 ember pusztult el, míg a súlyosan sebesültek száma kétszáz. A halottak között sok az asszony és a gyermek és az anyagi kár felbecsülhetetlen. Mindenesetre szörnyű lehetőségeket mutat az, hogy két repülő­gép, — sőt egyes jelentések szerint csak egy repülőgép — ilyen borzalmas veszte­ségeket tud okozni egy nyílt városban. El­képzelhetjük, ha két gép helyett száz vagy százötven száll föl és bombatámadást hajt végre, micsoda szörnyű vérengzés történik. A Reuter-iroda megállapítja, hogy a bom­­­bázás különösen Getafeban volt végzetes, ahol a bombák az uccán játszó iskolásgye­rekek között sokat megöltek. Torrejon ismét a nemzetiek kezében Az United Press szerint a népfront offen­­zívája pénteken egész nap tartott. Torrejon és Serena átmenetileg a népfront birtokába került, de a felkelők ismét visszahódították a két fontos stratégiai pontot. Egyedül a sezenai pályaudvar maradt a kormány­csa­patok kezében. A nacionalisták légi had­erői pénteken sem játszottak nagy szerepet a küzdelemben és össze-vissza három gép jelent meg a kormánycsapatok vonalai fö­lött. Ezzel szemben a kormány repülőgépei egész nap nagy aktivitást fejtett­ek­ ki és Navalcar­eránál hevesen bombázták a na­cionalisták állásait. A madridi haditengeré­szet közlése szerint a kormány repülőgépei a salamancai repülőteret is bombázták s ott tíz hárommotoros repülőgépet mgesemmisi­­tettek. Ugyancsak bombákat dobtak a tala­­verai nacionalista repülőtérre, ahol 15—­20 nacionalista repülőgép vált használhatat­lanná.­­ „Rendkívüli fontos hadműveletek" La Coruna, október 31. A felkelők hiva­talos jelentése szerint a madridi fronton Grinom és Torrejon között a kormány­csa­patok újabb támadást intéztek a nemzetiek frontja ellen, de offenzívájuk összeomlott. A most folyó hadműveletek rendkívül fon­tosak, mert a kormánycsapatok ettől a tá­madástól várják a döntést. A madridi mi­líciát számos orosz repülőgép támogatja. A Guadalajara szakaszon a felkelők előnyo­mulása tovább tart. A madridi fronton a nacionalisták három kormányrepülőgépet lelőttek. Franco főhadiszállásának közlése szerint a nacionalista légelhárítók a jövő­ben minden repülőgépre rálőnek, amely át­halad a nacionalista vonalak fölött, tekintet nélkül arra, hogy ezek a repülőgépek mi­lyen eredetűek. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a kormány repülőgépei két nappal ezelőtt idegen jelzéssel repülték át a nacionalista frontot s így juthattak a felkelők légi kikötőinek közelébe. A nemzetiek el akarják vágni Katalániát Franciaországtól. Perpignan, október 31. Rosas katalán ki­kötőt a nacionalista hadihajók bombázták. A bombázás után a katalán hatóságok el­zárták a spanyol-francia határt. Egyes je­lentések szerint Rosasban nacionalista had­erők szálltak partra és a kormány sietve összevonta a vidék milíciaosztagait, hogy a felkelőket elűzze. A francia-spanyol határ­­szolgálatot tegnap óta polgári ruhás egyé­­­­nek végzik. Roosevelt és Landolt (sp) Prága, október 31. Néhány nap múlva az amerikai Unió új elnököt választ, de valljuk be őszintén, az 1936-os amerikai elnökválasztás nem olyan esemény, ami Európát közelebbről érdekelné. Nem mindig volt így. Az 1912-es elnökválasztás óta, amikor a demokrata Wilson tizenötmillió szavazatból 6.3 milliót kapott s ellenfeleinek egyenetlensége kö­vetkeztében mégis hatalomra lendült. Eu­rópa törődni szokott az eseménnyel, mert tapasztalatból tudta, hogy az óceántúli vá­lasztás győztesének hangulatától függ, vál­jon a mindenható USA beleszól-e az euró­pai ügyekbe, a gazdaságiakba és a politi­kaiakba egyaránt, döntő befolyásával irányt ad-e az e-country-nak és ki mellé áll Euró­pában. 1912-ben nem tudhattuk, hogy Wil­son megválasztása mit jelent, 1917-ben már sejthettük. Ha nem a demokrata professzor győz, Amerika nem avatkozik a háborúba s a hűvös republikánusok uralma esetén a világfejlődés más fordulatot vesz. A há­ború után hosszú ideig ugyanígy volt. Az amerikai elnök szemöldöke ronthatott és teremthetett száz európai világot, az Unió fölénye és vezető szerepe annyira nyilván­való volt. Egy-egy elnökválasztás új lehe­tőséget vagy új szigort jelentett Európá­nak, kölcsönt vagy a háborús adósságok elengedését, a mindenható dollár új célki­tűzéseit s a nyugati politika nem mert és nem is merhetett másként cselekedni, mint­­ Washington kívánta, fegyverkezni, hábo­rút szítani sem lehetett, amíg a Fehér Ház­nak meg volt régi hatalma. Az 1929-es krízis óta másként van. Az 1932-es elnökválasztás, amin ismét egy de­mokrata győzött, mint 1912-ben, már tisz­tára amerikai belügy volt s kizárólag házi problémák jegyében folyt le. S Európát is­­ kizárólag érdekes és jellemző amerikai bel­­ü­gyként érdekelte, miközben legfeljebb ar­ra gondolt, hogy Roosevelt új irányának diadala egyrészt újra aktuálissá teheti az amerikai demokraták beavatkozási politiká­ját, másrészt az amerikai belső zavarokból egy olyan új világnézet kristályosodhat ki,­­— fasizmus vagy szocializmus, diktatúra vagy demokrácia, —■ ami nem maradhat hatás nélkül Európában sem. Nem így tör­tént. A rooseveltizmus kizárólagos ameri­­­kaiasságnak bizonyult, ami semmiféle vo­natkozásban nem áll az európai ízléssel, nem hathat, mert az európai ember meg sem érti. — az első eset egyébként, amikor az amerikaiak annyira helyi törvényszerű­ség szerint rendezkedtek be elég szép si­kerrel, hogy a bizonyos fokig értelmesebb európai nem érti és nem is követheti poli­tikai példájukat. A rooseveltizmus az ame­rikai politika első önálló és utánozhatatlan patentje, valami átmenetféle a demokrati­kus és az autoritatív rezsim között, meg­foghatatlan gazdasági rugókkal, lemásolha­­tatlan amerikai stílussal. Mint kuriózum, érdekelhetett Roosevelt­­­­ rendszere. De Európa szempontjából nem volt sem elvi, sem gyakorlati fontossága. Amerika ugyan kilábalt a krízis borzalmai­ból, de többé nem lett az a vezérlő hatal­masság, amely döntő módon befolyásolhat­ta Európát akár gazdaságilag, akár politi­kailag. Ezt a szerepet csodálatosképpen Anglia vette át, úgy, mint a századforduló idején. Néhány évvel ezelőtt egy büszke könyvet olvastam arról, hogy „Amerika megverte Angliát", a szerző az adatok hal­mazával bizonyította állítását, — nos, a győzelem nem volt döntő s Anglia vissza­hódította az elvesztett pozíciókat. Ma Lon­donra nézünk úgy, mint tíz év előtt New­­yorkra néztünk, ma a fonthoz csatlakozik Európa valutája, ma a domíniumokba vá­gyik a lecsúszott európai, nem Amerikába, ahonnét inkább visszajönnek az emberek, mint odamennek. Az angol választások ma inkább érdekelnek, mint az amerikaiak , ha például Londonban irányválság volna, sok­kal inkább rettegnénk vagy remélnénk, mint most, az amerikai elnökválasztáskor. Newyork kikapcsolódott életünkből. A dol­lár nem félisten többé, hanem egyszerű, sze­rény valuta s ámulva láttuk, hogy ugyan­azok a bajok és betegségek gyötörhetik, mint bennünket. A közeledő amerikai elnökválasztásokról alig szerzett tudomást az európai közvéle­mény. „Jé, hát amerikai elnökválasztás van", — csodálkozott, amikor hallja, hogy Roosevelt a közeli napokban összeméri ere­jét egy London nevű ismeretlennel. Az ese­mény újra kizárólag amerikai belügy, amely már a kuriózum erejével sem érdekli Euró­pát, hiszen a demokraták kénytelenek vol­tak magukévá tenni a republikánusok be­­nemavatkozási politikáját, ha Wilson ku­darca után meg akarták tartani az ameri­kai szavazatokat. Ha mégis felvetjük a kérdést, ki győzhet a közeledő választáso­kon, az amerikai lapok és hangulatok alap­ján inkább Roosevelt újramegválasztásának adhatunk esélyt, mint London győzelmé­nek. A demokrata elnök agitációs módsze­re nagyszerű. Feláll a propagandavonat hátsó, nyitott erkélyére, megvillogtatja hó­fehér fogait, amelyek reklámcélra való ki­használásáért egymillió dollárt kínált a legnagyobb fogpasztavállalat s pompás ba­riton hangján elkezdi összehasonlítani az 1932-es állapotokat az 1936-os állapotok­kal. Mivel ma tényleg jobb a helyzet, mint a krízis mélypontján volt, könnyű dolga van, hallgatói a saját bőrükön érzik Roo­sevelt szavainak igazságát. Az elnök né­hány statisztikai adatot sorol fel, beszél a megélhetés új lehetőségeiről, meglobogtat­ja közismert, vidám, kipróbált, szívós op­timizmusát s ahogy az eljött prosperitást dicsőítő akkorddal befejezi beszédét, nyom­ban megszólal a zene s az énekesek, élükön Roosevelt mindenkit túlh­arsogó meleg hang­jával, eléneklik a demokraták vidám vá­lasztási indulóját. The happy days are here again, a boldog napok újra elérkeztek.­ — Van amerikai szív, amely ellenállhat? A savanyú, rekedt Landon, aki hossza­dalmas beszédeit a választási agitáció alatt a legtöbbször felolvastatja, nem versenyez­het Roosevelttel, az optimizmus óriásával, hiába támogatja Hearst brutális sajtótechni­kája, hiába adott Durand 750.000 dollárt agitációs célokra és hiába állt melléje a nagyipar. Hiába magyarázza jogilag meg­­cáfolhata­tlanul, de bonyolult módon, hogy Roosevelt megsértette az alkotmányt s pros­peritása hamis csillogás, érdekli ez s meg sem érti. A szavazót nem Amikor a re­publikánusok választása Landonra esett, a jelölést elhatározók úgy okoskodtak, hogy a romantikus amerikaiakat érdekelni fogja Landon „misztikus" alakja, amelyről soha nem hallottak semmit, s íme, most itt volt mint elnökjelölt. A titokzatosság, a várat­lan előtörés, a szenzáció, az „ismeretlen­ség homályából való felemelkedés" kitű­nően hatni szokott Amerikában. De Lan­­donról kitűnt, hogy talmi titok és valódi szürke ember, rejtett kincs, amelyről meg­állapítják, hogy hamis. A göbbelsi skálát kitűnően értő Roosevelttel nem mérkőzhe­­tik meg a haragos Landon, akinek pro­gramja csupa negatívum, csupa mérges és szőrszálhasogató kritika, aki elítéli a New Dealt és bonyolult költségvetési számok kö­zött tornászik. A választási agitáció folya­mán a hangulat egyre inkább Roosevelt felé billent s ha nem történik a választá­sok napján „földcsuszamlás", váratlan és kiszámíthatatlan hangulateltolódás, akkor Roosevelt győz. Persze az ilyen földcsu­szamlások, nem tartoznak a lehetetlenségek közé Amerikában s így biztos prognózist lehetetlen felállítani. De Európa szempont­jából többé-kevésbbé egyre megy, London győz-e, vagy Roosevelt megmarad eddigi helyén.

Next