Prágai Magyar Hirlap, 1937. április (16. évfolyam, 74-99 / 4220-4245. szám)
1937-04-27 / 96. (4242.) szám
8 A Phőbus megtartotta harmadik helyét a magyar NB-ban BUDAPEST. — A magyar három mérkőzést játszottak le. NB-ban vasárnap A Phöbus csak nehéz küzdelem után győzött a Budafok ellen 3:2 (rá)) arányban és így megtartotta a harmadik helyét. A Bocskai a Kispestet 2:1 (1:1), a Budai XI. pedig a szombathelyi Haladást 5:2 (2:0) arányban verte meg. A Bocskai a hatodik, a Budai XI. a 9-ik helyen maradt. A profi-ligában a Vasas a Nagytétényi 5:0, a Salgótarjáni BTC a Léden FC-ot 3:1, az Erzsébet a AAC-ot 2:1, a Csepel a Váci Reményt 5:2 és az Alba Régia Székesfehérvárott a bajnok Szürketaxis meglepetésszerűen 3:0 arányban legyőzte. Az ungvári csapatok győztek a keleti kerületben UNGVÁR, UAC—Spartacus 5:2 (2:0.) 400 néző. Biró, Rubin ,pártatlan. Góllövők: Nagybarcsi, Fejes, Pinczer, Zádor, Himley és Kovács. Nagy fölénnyel győzve. Jók voltak: Vojtkó, Grohmanni, Himley, Zádor, illetőleg Polsinec és Metz. UTESC—UKMSC 11:0 (7:0.) Biró: Gutmann. Góllövők: Szilágyi I. (4), Patai (3), Kitek (2), Szitár, Kain. Jók: Szilágyi, illetve Horusz. A súlyos vereséget indokolja, hogy az UKMSC a második félidőben 9 emberrel játszott. UMTE—Csapi SE 2:0 (0:0.) Biró: Györffy Zoltán jó. Gyönge játék. Góllövők: Tokár és Kaiban. Jók: Tokár, Kaiban, Medek, illetve Paipp, Dankó és Gulyás. Keleti zsupa: Munkácsi Slavia—JSK Rusj B. 3:1 (1:0.) — Vasutasok—CsSK: Ungvár II. 4:2 (1:0.) A rimaszombati Törekvés pontot vesztett Apátfalun APÁTFALA. — A középkerület újdonsült bajnoka, a rimaszombati Törekvés Apátfalun az ottani SC-bal 2:2 (2:0) arányban eldöntetlenre játszott és így a bajnokságban első pontját vesztette. Az első félidőben a Törekvés volt fölényben és Sápy két góljával jutott vezetéshez. A második félidőben az ASC nyomult fel és Krausz, majd Svonyovszky révén kiegyenlített. A Törekvésben a közvetlen védelem, Szmrekács és a balszárny tűnt ki, míg az ASC-nál Csinkota és Hegedűs volt igen jó. Baria kapus gyöngén védett. — 2000 néző Biró, Kalmár (Fülek), LOSONC. — Kostyál bíró vezetése mellett Losoncon a Füleki TC Xle alacsony nívójú mérkőzésben 4:2 (10) arányban győzte le a Vasast. Jaracsek, Kovács (2) és Galbács, illetve Zachar és Szkalon (11-es) voltak a góllövők. Zachar (ASC) 0:0 állásnál egy 11-est mellélőtt. TAMÁSFALA. TMSC-Pelsőci SC 4:0 (0:0). Teljesen nívótlan gyenge mérkőzés. A vendégcsapat teljesen rossz volt. Lakatos (Fülek) bírót sem érdekelte a mérkőzés. RAGYOLC. RTC—Tornaljas SC 3:3 (hl). Sima forduló a nyugati kerületben POZSONY — Ligeti—PTE 7:0 (1:0). A Ligeti favorit volt ugyan, de nagy gólarányú győzelme meglepetés. A PTE hihetetlenül gyenge napot fogott ki, míg a Ligeti csatársorának különösen a második félidőben minden sikerült. A legjobb ember Callmayer II. volt. A gólokat Callmayer, Michalovics, Michelberger (2—2) és Griesler lőtte. Bíró: Fuhrmann. Főrévi TC—Virágvölgy 4:1 (4:1). A mérkőzés első félideje változatos és gyors játékot hozott. Az FTC némi fölényben volt, góljait azonban a virágvölgyi védelem gyengeségének köszönheti. Szünet után esett a játék intvója és időnként durva volt, úgyhogy Farkas bíró kénytelen volt az FTC játékosát, Jaskot kiállítani. A féréviek góljait Lechner (2) és Nagy (2) lőtte, a Virágvölgy góllövője Oszlánszky volt. Donaustadt—Admira 6:1 (2:0). A Donaustadt csapatában ismét szerepelt Rulitz, kin nem látszott meg a hosszú kényszerpihenő. A csapat legjobb része a csatársor volt, ahol Babjár és a két szélső remekelt. Az Admira a mezőnyben elég jó volt, de kapu előtt bizonytalanul mozgott. A Donaustadt az első félidőben Rulitz és Reintal révén két gól előnyre tett szert. Szünet után pedig Reintal, Pfeiffer és öngól révén eredményes. Az Admira gólját Schuster lőtte. SZENCEN az SK a Testvériséget 4:1 (1:0) arányban győzte le. DIÓSZEGEN a DSK a Rapid ellen 3:2 (1:1) arányban győzött. II. osztály: Vas II.—MTE 5:5. Labor—Törekvés 3:1. —• BTC—Püspöki PTK 5:1. — DSK—Dornkappel 4:1. ATLÉTIKA )( Indiania 4X1 angol mérföldes stafétája Philadelphiában 17:16 percre javította meg a világrekordot, amelyet eddig az Illinois AC tartott 17:12.4 perccel. ) ( A Dévény—Pozsony országúti futóverseny győztese Herceg (SK Bratislava) lett 33 p. 43.5 mp. idővel Stiteczky (PTE) előtt. A katonák közül Keim (Komárom) győzött. A hármas csapatversenyben a Híi lett első 13 ponttal. T>RX<^tMAfitoR-H!RL2ffi A Bratislava győzött Prágában, a Sparta súlyos vereséget szenvedett A Slavia fölényes győzelme ■ [UNK] Elkeseredett harc a KK-ba való jutásért ■ [UNK] ■ [UNK] Az SK Rusj súlyos veresége Ungvárott PRÁGA. — Az állami ligabajnokság 19-ik fordulójában a legnagyobb meglepetést a Sparta okozta, amely Prossnitzban súlyos vereséget szenvedett és így a második helye is veszélyeztetve látszik. A harmadik helyért folyó küzdelem nem hozott eredményt, miután mind a három esedékes csapat győzött. A Bratislavának sikerült az egyre hanyatló Viktória Zsizskovot Prágában legyőzni. Az eredmények voltak : SLAVIA—SK NÁCHOD 4:1 (3:0). Játszották Prágában. . Gólok: Puc, Sobotka, Kopecky (2). Gyönge .bíró: Turáner (Pardubic) SK BRATISLAVA—VIKTÓRIA ZSIZSKOV 4:1 (2:0). 5000 néző előtt a Slavia-pályán a pozsonyi együttes megérdemelt győzelmet aratott. Gólok: Kostka, Chodák, Luknár Randak. Jól játszottak: és Maszarovics, illetve a Bratislava védelme, Sztastny, Jurcsák, Luknár, Sors és a Viktóriából Ludl szélső. — Biró, Bízik (Ruttka) jó. SK PROSTEJOV—SPARTA 6:1 (4:1). 8000 néző előtt Prossnitzban. Nem várt nagyarányú győzelem. A prossnitzi csapatban Drozd helyén Porubsky játszott és egy gólt szerzett. Dörfler prágai játékvezető szabadjára engedte a prágai csapat durváskodásait. ZSIDENICE—VIKTÓRIA PILSEN 3:2 (2:1). Pilsemben 3000 néző előtt győzött a brünni csapat. SK KLADNO—MÓR. SLAVIA 3:0 (2:0). Brünnben 1000 néző előtt. SK PILSEN—RUSJ 5:0 (3:0). Ungvári sportmunkatársunk távirati jelentése : Az ungvári együttesben a halfsor teljesen csődöt mondott, míg a pilseni csapat kitünően játszott. Gólok : Hájek (2), Gibic (2) és Kaiser. Jók voltak: Hájek, illetőleg Fedák kapus. 1500 néző előtt Jerhot (Prága) jól bíráskodott. A ligabajnokság állása : Slavia 19 15 3 1 75:18 33 Sparta .19 12 2 5 58:25 26 Prostejov 19 12 1 6 48:31 25 Zsiden’ice 19 11 1 7 37:44 23 Bratislava 19 9 4 6 33:34 22 SiK Filcen 19 9 3 7 50:38 21 Kladno 19 9 2 8 45:43 20 Vikt. Zsizskov 10 6 5 8 43:36 17 Náchtod 18 6 4 8 39:43 16 Vikt. Pilsen 18 5 4 9 24:34 14 Rusj, Ungvár 19 2 2 15 18:68 6 Mór. Slavia 19 1 1 17 18:74 3 Nagy sikerrel rendezte meg a Kassai SC a magyar országúti futóbajnokságokat A szenior verseny egyéni győztese Lecskó (UAC) kitűnő idővel ■ A csapatban az UAC első a KAC és KSC előtt ■ Az ifjúsági bajnok Szikszay (MSE) KASSA. — A CsMASz megbízásából a Kassai SC vasárnap rendezte meg az 1937. évi országúti futóbajnokságot két kategóriában. A KSC mindenben a legnagyobb mértékben eleget tett a megbízatásnak, mert a keleti országrész legjobb magyar futói találkoztak Kassán és az elsőségért régen nem látott szép verseny folyt. Az időjárás is kedvezett az ügyesen megrendezett versenynek. A szenior számban a kiváló Ungvári AC futói domináltak. Az első díjat a nagytehetségű Lecskó nyerte meg kitűnő idő alatt. A többiek is szépen futottak. Az ifjúsági számban a munkácsi Szikszay Tibor lett első. Nagy tehetségnek ígérkezik. — A verseny eredményei: 2600 méter ifjúsági bajnokság: Szikszay Tibor (MSE) 9:08.6 ,p. Fölényesen győzve. 2. Sóváry (KAC) 9:25.8 p. 3. Sebők (KSC) 9:46.4 p. 4. Nagy Jenő (KSC) 10:18 p. 5. Wengrin István (KSC) 10:18.6 p. 6. Wengrin László (KSC) 10:18.8 p. 7. Csontosalszky István (KSC) 10:52 p. 8. Mihók (KSC) 11:01. Örvendetes, hogy a KSC ennyi ifjúsági futót indított. 10.000 méter, szenior bajnokság, egyéni: Lecskó (UAC) 34:45 p. Kitűnő idő. Biztosan győzve. 2. Szankulics (UAC). 3. Boros (UAC) 37:02 p. 4. Márton (KAC) 37:05 p. 5. Nyugoscsok (KAC). 6. Vidcumszky (KSC). 7. Gombos (KSC). 8. Csajka (KSC). 9. Lipovszky (KAC). 10. Tomory (UAC). 11. Kufferschmied (MSE). 12. Lucs (KAC. Lecskó elejétől kezdve vezetett. Nagyszerű formában van, úgyhogy a legközelebbi pályaversenyen már CsMASz-rekordot javíthat. 3-as csapatversenyben: 1. Ungvári AC 6 ponttal, 2. Kassai AC 18 ponttal, 3. Kassai SC 21 ponttal. A verseny végén Braun Béla mérnök, a szövetség elnöke gratulált a KSC-nek a szép verseny megrendezéséért és a futóknak szép teljesítményéért, majd kiosztotta a pompás érmeket. A lebonyolítás körül: Braun Béla, Braun Andor, Medveczky, Wengrin, Griess, dr. Orbán, Mo>csidlovszky, Kelemen, Roth stb. fejtett ki tevékenységet. gf* Szlovenszkói eredmények DÉLI KERÜLET KOMÁROM, KFC 11—Nagymegyeri SC 11:1 (4:1.) Második osztályú bajnoki mérkőzés, amelyen a KFC tartalékcsapata tetszés szerinti gólaránnyal győzött. Gólszerzők: Szabó II. (4), Major (3), Langsád l, Zolczer, Csányi és öngól, illetve az NSC jobbszereője. Jók: Szabó I. és II., Fischer Weisz, Langsad.l, de különösen Mai ár (KFC), valamint az NiSC jobbösszekötője, Bíró Steiner volt. ÉSZAKI KERÜLET EPERJES. Törekvés—Kassai AC XI. 0:0. ÉSZAKI ZSUPA Sparta Kassa—Tőketerebes 1:1, Haladás Korompa—Tétbányi SiC 7:1, Slavia, Eperjes—Szepesolaszi 8:0,• Homonkai AC—Nagymihályi FAK 3:3, Gálszécsi SK—Varaimról SK 2:2. — SK Igló— Előre Igló 3:2. KÖZÉPZSUPA LOSONC: Utyekács—Slavia 1:1 (1:0) Gólok: Hermanek, illetve Ryha. — Slavia ifj. — Utyekács ifj. 2:0 (1:0). Bajnoki: VÁGBESZTERCE. Sparta —• Turócszentmártoni SK 9:1 (3:1). A bajnokság északi kerületében most a Vágbeszterce egy ponttal vezet. Alsókubini SK—Előre Kézsmárk 2:1. —• Rózsakfityi SK-Csacai STS 4:2. Poprádi AC-SK Szucsány 2:1. — Slovan, Rimaszombat—Breznyóbánya 2:2. — Handlova—Krupina 3:2. — Besztercebányai SK—Körmöcbánya 4:3 (3:2). — Kokova— Lónyabánya 5:3. — Tiszolc—Nyustya 9:1. NYUGATI ZSUPA POZSONY: Tapolcsány—Makkabea 4:1 (2:1). — Megérdemelt győzelem Farsky (2), Opitz és Bartorovitz góljaival. A Makkabea részéről Schneller volt eredményes. — CsSK Bratislava II.—Cseklészi AC 6:2 (3:0). MALACKA. AC—Városi Művek, Pozsony 4:1 (1:1). GALGÓC. SK Trnaví-Galacci SK 2:1 (0:1). NYITRA. NYAC—Vágujhelyi AC 1:1 (1:1). ÚSZÁS ) A magyar utánpótlásos vizipóló-válogatott Duisburgban első vereségét szenvedte Nyugatnémetország csapatától 3:4 (1:1) arányban. — A 100 métere gyorsúszásban Hirschmann (német) 1:02.9 p. alatt győzte le a magyar Nánássyt. — Szombaton a magyarok Wuppertalban 6:5 arányban értek el sikert Nyugatnémetország ellen. )( A pozsonyi Bar Kochba 4X100 méteres gyorsúszó-stafétája (Földes, Baderle, Frucht, dr. Steiner) 4:15.4 percre javította meg a csehszlovák rekordot. Frucht ideje 1:02.6 p. volt. ) ( Schramek, a CPK rekorder úszónője a prágai AXA-fürdőben a 400 méteres mellúszásban 7:38 percről megjavította a fedettpálya rekordot 6:58.5 percre. Az eredmény jobb Würfel 7:15.8 perces csehszlovák rekordjánál is. Az 500 méteres úszásban Schramek 8:47 perccel új fedettpálya-rekordot állított fel. A régi rekordot is Würfel tartotta 9:23 perccel. TENISZ )( Magyarország—Jugoszlávia 2:2. Szombaton Zágrábban az esőzés miatt elmaradtak a mérkőzések. — Vasárnap Pluncec a magyar Dabost 4:6, 4:6, 6:0, 6:3, 6:1 arányban győzte le, míg a Gábor,y—Pereíiczy-kettős a Kukuljevic—Radovanovic-párt 3:6, 4:6, 7:5, 6:0, 6:3 arányban verte meg. Ma, Krnkuljevic Szigeti ellen játszik. )( A római verseny férfiegyes nyertese Palmieri lett, aki a középdöntőben Delmart 6:4, 6:4, a döntőben pedig a Schiöchert verő Stefanit 5:7, 6:2, 3:6, 6:3, 6:2 arányban legyőzte. — A női párosban a Noel—Matthieu-kettős győzött a Horn—Yorképár ellen. — A női egyest a francia Mathieu nyerte a német Horn ellen 7:5, 6:4 arányban. — A férfi- és vegyespáros döntőit ma játszák le. )( A brightoni versenyen a férfiegyesben Austin győzött Roussus ellen 7:8, 6:3 arányiban. — A nőiegyesben a csilei Lizana lett első az angol Round felett aratott 0:6, 6:2, 6:2 arányú győzelmével. — A férfipárost a francia Boussus—Prugnon-kettős nyerte a Stedman—Malfroy-pár pillén 8:6, 0:6, 6:4 arányban, 1937 április 27, kedd* Cseh- és morvaországi eredmények CSEH-NÉMET DIVÍZIÓ A prágai DFC Teplitzben a VfB-bal 2:2 (1:1) eldöntetlenre játszott, míg a Teplitzer FK 5 :1 (4:1) arányban győzte le a DSK Gablonzot, úgyhogy a TFK most már két pont előnnyel vezet.—t Egyéb eredmények: SV Bodenbach—DSK Gablonz 6:2, Wamsdorfer FK—Steichenberger FK 4:2, DSV Saaz—DISB Schreckenstein 1:0. — A morva csoportban: DSV Brünn—SV Oderberg 4:1, DSV Troppau—DSK Teseben 2:0, M.Schönberg— DFC Iglaiu 4:0, SV Jagersdorf—DSV Witkoiwita 2:1. KÖZÉPCSEH DIVÍZIÓ Cecihie Kariin—iStará Boleslav 4:3, Kolin—Union Zsizskov 2:1, Boheuáiane—Li'ben 2:1, Sparta Kosíre-—'Nuselsky SK 3:2, Nuisle—Rapid 3:3. — Vezet a Cechie Kariin 36 ponttal a Sparta Kosire 30 pontja előtt. CSEH VIDÉKI DIVÍZIÓ Pard'ubice—Kopisty 3:0, Slavia Karlsbad—Ceské Budejovice 5:3. — Vezet a Pardubice 25 ponttal a Slavia K. és a Ceské B. 22—22 .pontja előtt. MORVA-SZILÉZIAI DIVÍZIÓ BaCa Zlin—Slezská Ostrava 1:1, Hanácká Slavia —'Slovan M.-O. 4:3, Polonia—Prerau 5:2, Královo Pole—Zabovresky 4:1. — Vezet a Slezská Ostrava 32 ponttal a Bafa Zlin 28 pontja előtt. Külföldi eredmények )( ANGLIA. A Manchester City nyerte az I. osztályú bajnokságot. Szombaton az utolsó helyen álló Sheffield Wednesdayt 4:1 arányban legyőzte és így első helyét megtartotta, annál is inkább, mert az Arsenal a Ghelseatől 0:2 arányiban kikapott. A második helyen a Charlton Athletic áll, amely a Bolton Wandererst 1:0 arányban verte meg. A Wolverhampton W. Birminghamiben 0:1 arányban vereséget szenvedett. Az utolsó előtti helyen a Leeds és a Manchester United, egyformán 32 ponttal állanak. A II. osztály bajnoka a Blackpool, amellyel együtt a Leicester City jut az I. osztályba. — A üL osztályból a Luton Town és a Notts County kerülnek valószinüileg tovább a Doncester Rovers, illetve a Bradford helyébe.—• Skóciában a bajnokságot a glasgowi Rangers nyerte meg, míg a skót serleg győztese a Celtic lett az Aberdeen felett aratott 2:1 arányú győzelmével. )( BÉCS. Az osztrák ligában az I. osztályban az Admira 30 ponttal vezet az Austria előtt, amely azonban egy játékkal hátrányban van és így még az Admirát behozhatja. A Vienna 23 ponttal harmadik. Szombaton a Vienna a Favoritner AC-ot 2:0 (0:0) arányban győzte le. — A vasárnapi eredmények: Admira—Postsport 1:1 (1:0). Meglepetés. — Austria—Hakoah 3:2 (2:1). — FC Wien— Wacker 2:2 (2:1). — Rapid—WSC 1:1 (tá 1). —* Floridsdorfer AC—Libertas 3:1 (2:0). )( NÉMETORSZÁG. Országos bajnokság: Hamburger SV—Hindenburg Allenstein 2:0, Beuthen 09—BC Herthha 6:2, Schalke 04—Hertha Berlin 2:1, Werder Bréma—Viktória Stolp 4:0, Wormatia Worms—SpV Kassel 3:1, VfB Stuttgart—05 i Dessau 2:0, SV Waldhof—Fortuna Düsseldorf 1:1, UFC Nürnberg—VfB Köln 1:0. SVÁJC. Vezet a bajnokságban egy ponttal a Grasshoppers a Young Boys előtt. Vasárnapi eredmények: Grasshoppers—iServette Genf 2:0, FC Bern—St. Gallen 10:1, Nordstern—Luzern 2:1, FC Biel—Lugano 4:1, Lausanne—Young Fellows 3:2, FC Basel—Giraux de Fonds 3:2.( JUGOSZLÁVIA. A bajnokságot a Gradjanski végérvényesen megszerezte, amennyiben tegnap a Belgrádi SK-ot 4:0 (3:0) arányban legyőzte. — Egyéb eredmények: HAISK—Jugoslavija 1:1, Ljubjana—iBASE 2:1, Slavia Eszék—Hajduk Spalato 2:1, Slavia Sarajevo—Concordia 1:1.( FRANCIAORSZÁG. Dacára, hogy mind a két vezető csapat kikapott, a helyzet változatlan maradt. Az Olympique Marseille az AS Cannestől 0:3, az Olympique Lillé pedig a Racing Strasbourgtól kapott ki 1:2 arányban. Az FC Sochhaux a Stade Rennais-val 1:1 arányiban eldöntetlenre játszott, míg a harmadik helyen álló FC Rouen az Excelsior Roubaix-t győzte le 2:1 arányban. SPORTHÍREK ) Tesár őrnagy a CsAF új kapitánya. A CsAF szombati választmányi ülésén Tesár őrnagyot, a Sparta ismert vezetőségi tagját egyhangúlag szövetségi kapitánnyá választotta. A Tesár lemondása folyatán megüresedett pénztárosi tisztséget Ing. Bidloval, az államliga elnökével töltötték be. A választmányi ülésen megválasztották az új bizottságokat. Az MLSz részéről Kohut Pált a váltogató bizottságba, Schneidler Pált pedig a fegyelmi, tanulmányi, ellenőrző, bíró, küldő és paritásos bíróbizottságokba választották be. ( Magyarország tőrvivói vasárnap a RAC rendezésében válogatóversenyt vívtak. Húsz induló közül első lett Hátszeghy József 7 győzelemmel (egyetlen vereségét Gereitől szenvedte), 2. Maszlay 6 győzelemmel. 3—6. helyekért holtverseny volt. Ennek eredményeképpen 3. Bay, 4. Zirczy, 5. Kevey, 6. Gerei, 7. Palóci. ) ( Idénynyitó evezősverseny Budapesten. A budapesti evezősegyletek idénynyitó üldözőversenyén, amelyet 6000 méteres távon rendeztek, a szenioroknál 1. Hungária, 2. Pannónia, 3. LITE. ) Az újoncversenyt a Pannónia nyolcasa nyerte, 2. TFSC, 3. Hungária. )( Hollandia—Németország válogatott gyephokki-mérkőzése Amszterdamban a hollandok 1:0 (0:0) arányú győzelmét hozta. )( Románia—Olaszország válogatott rtighy-mérkőzése Bukarestben gólnélküli eldöntetlen erdménnyel végződött. )( A krumvhülleli műlesikló-versenyen a férfiaknál G. Bovauer győzött 1:55.6 p. alatt. — Női győztes Ollv Kottor lett*