Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)

1937-06-29 / 146. (4292.) szám

A kassai Törekvés kikapott a selejtezőben K. SPARTA—K. TÖREKVÉS 2:1 (1:1.) KASSA. — (Tudósítónk távirat jelen­tése.) A kas­sai Törekvés helyi riválisától, a Spartától megle­­petésszerű vereséget szenvedett a diviziót SH selej­­tezőben. A Sparta jobb csatársorával megérde­melten győzött. A Törekvés ezzel a vereségével a harmadik helyre szorult a tabellán. A győzte­sek góljait Dudrik és Zatroch, a Törekvését Vit­­­ovszky lőtte. Semetkay játékvezető mindkét­sapatból egy-egy játékost kiállított. A keleti divízió selejtezőjének állása: 1. Ungvári AC 2 2 — — 11:2­4 2. K. Sparta 3 1 1 1­5:7 3 3. K. Törekvés 3 1—2 7:10 2 4. M. Slavia 2 — 1 1 3:7 Az UAC—M. Slavia mérkőzést Péter-Pál nap­­­ján kedden játszák le. Nem hozott döntést a pozsonyi Kupa-derby LIGETI—VAS 4:4 (2:2.) POZSONY. — Makkabea-pálya, 1000 néző, bíró Jauicsek. A két legerősebb pozsonyi magyar csapat kupamérkőzése szép, változatos játékot hozott. Kez­dés után a VAS kezdi a támadást s Mü­ller mind­járt két nagy helyzetet hagy kihasználatlanul. A vezetést a Ligeti szerzi meg a 18. percben Greis­­ler góljával. A 20. percben egyperces gyászszünet a VAS tragikus módon elhunyt fiatal játékosá­nak, Zsáknak emlékére. Az egyenlítés nem várat magára sokáig. Fünszt a 24. percben eredményes, de Balassa a 30. perciben ismét vezetéshez juttat­ja a Ligetit. A 42. percben Müller megsérül, kiáll és nem is jön többé vissza. Szünet után Fürszt már az első percben vezetéshez j­uttatja a VAS-t, Callmayer egyenlít, majd ismét Fürszt lő gólt s a 20. percben Balassa beállítja a végeredményt. Az utolsó negyedóra nagy küzdelmet hoz a győz­tes gólért, de eredménytelenül. Sötétség miatt a játékot nem lehetett meghos­­­szabbítani. GALÁNTA: GRE—Rapid—Pozsony 2:1 (1:1). Rausnitz bíráskodása mellett, 800 néző előtt megérdemelt győzelem. A pozsonyi csapat csak a mezőnyben volt jó, kapu előtt nem volt a tÜLőereje.­­ A GKE góljait Rohánek és Mol­nár, a Rapidot Balogh lőtte. A Fülesd TC otthonában csak döntetlent ért el Pardubic ellen Az SK Pardubice megtartotta vezető helyét az államliga-selejtezőben ■ [UNK] [UNK] [UNK] PRÁGA. — Az államliga-selejtezőtornája során vasárnap két mérkőzést vívtak a csapatok. Füle­ken az FTC győzelmét vártuk, ehelyett azonban csak eldöntetlent sikerült elérni a tabellán vezető SK Pardubice ellen. A pardubice csapat három mérkőzésből eddig csak egyetlen pontot adott le és így komoly favorittá lépett elő. Az FTC re­mélhetőleg hamar kilábol a csak múló természetű gyöngébb formából és a jövő héten Ostrauban is­mét a Prágában mutatott játékkal és eredményes­séggel rukkol elő. A két mérkőzésről az alábbi­akban számolunk be: Füleki TC - SK Pardubice i:1 (0:0) FÜLEK. — Háromezer főnyi rekordközönség előtt mutatkozott be a selejtező során Füleken elsőidben az FTC. Az időjárás is kedvezett a nagy mérkőzésnek, de annak kimenetelével in­kább a pardubiciak lehettek megelégedve, mint a fülekiek. A mintaszerűen fair játék nem moz­gott magas színvonalon. Az első félidőben az FTC határozottan fölényben volt ugyan, de a számos sarokrúgásból nem tudott egyetlenegyszer sem eredményes lenni. Szünet után az első percben végre Gleiszának sikerült megszerezni a vezetést, de a vendégek Prausz révén sarokrúgásból ki tudnak egyenlíteni. A fülekieknél a védelmet, fő­leg pedig Uramot kell kiemelni, míig Pardurbicnál a fedezetsor és Wittmann, Zou­bek, valamint Skála tetszettek. A meccset Palis mérnök vezette. Cechie Karlín— Slezshá Ostrava 3:3 (3 : í) PRÁGA­ — A karliniak harmadik mérkőzésü­kön végre szereztek egy pontot, de ellenfelük, a Slezská Ostrava határoz­ottan jobb volt. A mérkő­zést igen durván, sőt kíméletlen modorban foly­tatták a karliniak és már az első félórában 3:0-ra vezettek. Fiala 11-esből, majd Bubenicek lőttek gólt. Pleva révén javított szünet előtt, Ostrava. A második félidőben az ostrauiak technikai fö­lénye érvényesült és sikerült Motak, majd pedig 11-esből Stejskal révén egyenlíteniük. Pfützner­­nek nehéz dolga volt a durva meccs vezetésében. Az államliga-selejtező pontállása: 1. SK Pardubice 3 2 1 — 5:3 5 2. Füleki TC 2 1 1 — 4:2 3 3. Slezská Ostrava 2 — 2 — 3:3 2 4. DFC—Prága 2—1 1­1:2 1 5. Cechie Karim­ 3 — 1 2 5:8 1 Wimbledonban továbbjutott a Menzel-Hecht kettős LONDON. — Szombaton teljesen megteltek wimbledoni teniszpályák tribünjei. A férfi­ egyes­­­ben a favoritok győztek és Cramm, Crawford, Austin, valamint Henkel bekerült a nyolcas elő­­döntőbe. A férfi­ párosban a Menzel-Hecht pár legyőzte amerikai ellenfelét és így továbbjutott A fontosabb eredmények: Férfi­ egyes: Cramm—­Makó 6:0, 6:2, 6:3, Craw­­ford—­Shaffi 6:4, 6:3, 8:6, Austin—Lacroix 6:2, :1, 6:0, Henkel—Hare 6:4, 3:6, 3:6, 6:2, 6:3. ,Férfi-páros: Menzel, Hecht—Uráni, Sabin 5:7, [7, 6:4, 6:1, különben még csak a második for­­dulót játszák.1 2 - re áll Lembergben a lengyel-magyar tenisz KK mérkőzés LEMBERG. — A lengyel—magyar tenisz EK­ első napján, mint azt jelentettük, 2:0 arányú ve­zetést szereztek a lengyelek. Troczynski legyőzte Dallost 7:5, 6:0, 9:7 arányban ,a Hebda Gáboryt 6:2, 6:1, 7:5 arányban. A második napon — szombaton — a két párost játszották: Gábori, Ferenczy—­Tariowski, Bratek 8:6, 6:4, 6:2 és Szigeti, Dallos—Hebda, Troczynski 4:6,­­ 6:4, 7:5, 6:4. A lengyel—magyar mérkőzés a pá­r­rosok megnyerése után 2:2 arányú eldöntetlen §­­o­t. Vasárnap Szigeti—Tariowski és Ferenczy—­­ Wittmann mérkőzött, de az eső miatt nem tudták­­ a játszmákat befejezni. Kijelölték a KK második fordulójának bíráit BÉCS. — A KK-bizottság központja telefon- 1 értekezletet tartott a bizottság tagjaival és a KK második fordulójára vonakozólag a következő határozatokat hozta: A második fordulót július 4-én és 11 -én bo­nyolítják le. Az egyes mérkőzéseikre a követke­ző bírákat jelölik ki: A Ferencváros és a Young Fellows—Vietiia pár győztese közti budapesti mérkőzést az olasz Scarpi, a revánsmérkőzést Zürichben vagy Bécsben a ruttkai Bizik vezeti. — Az Ausztria—• Újpest bécsi mérkőzést Pfützner (Karlsbad), a budapestit pedig az olasz Barlassina vezeti. — Az Admira—Sparta pár győztese és a Genova közti mérkőzést, amennyiben az Admira győz, a magyar Klub, ha a Sparta győz a bécsi Bern­­i­nek vezeti, a genovai meccse mindenképpen a svájci Wunderlin. — A Lazio—Grasshopper a mérkőzést Rómában Miesz (Bécs), Zürichben jUerczka (Budapest) fogja vezetni. Az esetleges harmadik, döntőmeccsek szín­helyét is megállapították: Ferencváros—Young Fellows vagy Vienna, ha Vienna, akikor Prá­gában, ha Young Fellows, akkor Bernben. — Austria—Újpest Prágában. — Admira vagy Sparta- Genova Zürichben. — Lazio—­Grass­ Magyarország atlétái 75:57 arányban l­egyőzték a rendkívül hollandokat Számos holland rekordot javítottak a kétnapos nemzet­közi viadalon ■ ■ Osendorp és Szabó remek formában BUDAPEST: — A holland—magyar nem­zetközi atléta-viadalt szombaton kezdték meg és vasárnap fejezték be a BSzKRT-pályán. A hollandok ugyan — a várakozásnak megfelelőleg — vereséget szenvedtek Magyarország atlétái­tól, de meglepően felfejlődtek az európai kö­zépklasszishoz és a legjobb után vannak az első vonal felé. A szombati versenyek eredményei: 100 m.: 1. Osendorp (H) 10.4 mp., 2. Gye­­es (M) 10.6 mp., 3. Van Beveren (H) 10.7, 4. Ko­vács (M) 10.7 mp. — 400 m.: 1. Baumgarten (H) 48.8 mp., holland rekord, 2. Vadas (M) 49.2 mp., 3. Görkei (M) 50.4 mp., 4. Wernimk (H). — 1500 m.: 1. Iglói (M) 4:02.8 p, 2. de Ruyter (H) 4:04 p., 3. Rátonnyi (M), 4. Kalk­­man (H). — Magasugrás: 1. dr. Bódold (M) 190 cm., 2. Brasser (A) 185 cm., 3. Kerkovics (M) 185 cm., 4. Spamjaerdt (H) 185 cm. — Súlydobás: 1. dr. Darányi (M) 15.38 m., 2. Csányi (M) 14.28 m., 3. de Bruyn (H) 13.83 m., 4. Lampre (H). — Gerelyvetés: 1. Vár­szegi (M) 66.20 m., 2. van de Polt (H) 64.49 m., holland rekord, 3. Makkal (M) 59.29 m., 4. Lutkeveld (H). — Az első nap Magyarország vezetett 34.26 arányban. Vasárnapi eredmények: 200 m.: 1. Osendorp (H) 21.4 mp., 2. Gyenes (M) 21.6 mp., 3. Van Beverem (H) 21.8 mp., 4. Kovács (M). — 800 m., 1. Harsány­ (M) 1:54.9 p., 2. dr. Istenes (M) 1:55.2 p., 3. Boumann (H). — 3000 m., 1. Szabó (M) 8:31.6 p., 2. Kelen (M) 8:36.6 p., 3. Petit (H) 8:54 p.f holland rekord. — 110 m. gát: 1. Brasser (H) 15.1 mp., 2. Kaan (H) 15.4 p., 3. Levente (M) 15.8 mp. — Disz­koszvetés: 1. Kulitzky (M) 48.41 m., 2. Mada­rász (M) 47.47 m., 3. Brasser (H) 43.92 m. — Rúdugrás: 1. Zsolffka (M) 390 cm., 2. Bács­almási (M) 390 cm., 3. Lamoree (H) 360 cm. — 4X100 m. staféta: 1. és 2. holtversenyben Magyarország és Hollandia 41.7 mp. Végeredményben Magyarország 75,57 pont­arányban győzött Hollandiai ellen. Csik Ferenc 200 méteren is legyőzte Fischert a III. ker. TVE jubiláns Komjádi-emlékversenyén BUDAPEST. — A III. ker. TVE jubiláris nemzetközi versenyén, amelyet Komjádi Béla emlékezetének szenteltek, rajthoz álltak a bré­mai úszók is, élükön Helmuth Fischerrel, a né­metek büszkeségével. A németek azonban min­den számban, ahol indultak, vereséget szenved­tek, így Csík is biztosan verte nagy ellenfelét. Kedden folytatják a versenyt, amikor is 100 mé­teren találkoznak a nagy riválisok. A vasárnapi verseny kiemelkedő eredményei: 200 m gyors: 1. Csík 2:17.2 p, 2. Fischer (Bréma) 2:18 p, 3. Zólyomi 2:21.2 p, 4. Heibel (Bréma). — 800 m gyors magyar bajnokság: 1. Gróf Ödön 10:18.2 p, 2. Freese (Bréma) 10:53.4 p.­­— 4X100 m gyorsstaféta: 1. BEAC 4:10.2 p, 2. Bremischer Schwimmverband 4:12.6 p, 3. LITE 4:28. — 100 m hátúszás: 1. Erdélyi 1:13.4 p. 100 m hölgy gyors: 1. Harsányi Vera 1:11.8 p. — A vizipólómérkőzések eredményei: III. ker. TVE—UTE 4:3, MTK—FTC 4:0. Szlovenszkói eredmények ÉRSEKÚJVÁR: KSE—SK Nové Zámky 6:1 (3:1) NYITRA: Nyitrai AC—Vágujhelyi SK 4:0 (2:0) TAPOLCSÁNY: Tapolcsányi SK—Ruttkai FC 4:0 (1:0) TURÓCSZENTMÁRTON: Zsolnai SK—Union Zohor 3:0 (1:0) Miati­an serlegdöntő. NAGYSZOMBAT: Rapid—Főiskolások Brilin 5:2 (2:2) Kedden az SÍK Kladmo ligacsapata mér­kőzik Nagyszombatban a Rapid­ ellen. KASSA: Viktória Pilzen—KAC 3:3 (3:2.) A Pilzeni csapat szombaton játszott Kassán ezer főnyi közönség előtt a jó formában levő KAC ellen. A pilzeni csapat igazolta jó hírnevét, a KAC odaadó játékával ért el hízelgő ered­ményt. Az első félidőben a vendégegyüttesi szü­net után a KAC mutatott meglepő jó játékot. A pilzeni csapat, góljait Kína, Bendemi&ek rúgta, ,ra­ig egy góljukat a KAC öngóljával érték el. —­­ ka<' rró’m­i­s'/Ap akélAből ŐS Csehszlovákia futballcsapatát meghívták Angliába LONDON­ — Az angol labdarúgó szövetség, a FA legutóbbi Csehszlovákia ülésén elhatározta, hogy ez évben válogatott futballcsapatát hívja meg Londonba. A mérkőzést valószínűleg decem­ber 1-én fogják megrendezni. Dráb 11-esből, Drotár és Csorba voltak. Sponer vezette a mérkőzést. Dunaszerdahely: PTE—DTC 3:0 (1:0) Vigasz­kupa. Gólok: Baráti­ és Boronkay. Püspöki: FTC—PTE 4:2 (3:0) Serlegmérkőzés. (Esti Újság serleg.) EPERJES: Rusj Ungvár—Slávia 4:2 (1:1­) Két­ezer néző. Barátságos mérkőzés. RÓZSAHEGY: SK Náchod—SK Rózsahegy 5:3 (1:1.) Kárpátaljai eredmények MUNKÁCS: Viktória Pilzen—MSE 5:0 (3:0.) 2000 néző. A ligaicsapat bemutatót játszott. A győztesek góljai közül hármat Csapó lőtt. Külföldi eredmények BUKAREST: Románia—Svédország 2:2 (1:2) 25.000 néző előtt nyomasztó fölényben voltak románok, de a svédek kapusával szemben tehe­­­tetlenek voltak. A románok mindkét gólját Ba­­rát­hy lőtte, míg a svédekét Johhansson. — Lange- UU'S jól bíráskodott. SK Bratislava—Románia B. csapata 3:2 (1:2). Előmeccs a válogato­ttmérkőzés alkalmával. pozsonyiak góljait Lukmák­, Jávor és Kardos, A a románokét Bogdán lőtte. ZÁGRÁB: Gradjanski—Juventus Torino 1:0, 9PALATO: HajdzHc-^AS Roma 2:1 (1:1). 1937 június 29, kedd. Fantasztikus hölgyúszó-világrekord AMSZTERDAM­ A Waalberg Jopie holland mellúszónő vasárnap a 200 méteres mellúszásban 2:58 perces idővel megjavította saját 3:00.2 per­ces világrekordját és ezzel az első hölgy, aki a három perces határ alatt tudta megúszni a klas­­­szikus mellúszótávot. Prága nyerte a három város atlétikai versenyét ÚJ CSEHSZLOVÁK MAGASUGRÓREKORD PRÁGA,­­ Prága, Belgrád és Bukarest válo­gatott atlétái szombaton és vasárnap mérkőztek a prágai Masaryk-stadionban. A verseny védnö­ke, Benes köztársasági elnök képviseletében megjelent a stadionban dr. Hodza miniszterelnök, továbbá dr. Zenki polgármester és számos elő­kelőség. A versenyt, amely a közepesnél is gyen­gébb eredményeket hozott, nagy fölénnyel nyer­ték Prága atlétái. A két versenynap legkiemelke­dőbb és említésreméltó eredményét a szlovák Galanda érte el 192 cm­-es új csehszlovák magas­­ugrórekordjával. A verseny végeredménye: 1. Prága 133 pont, 2. Belgrád 81 pont, 3. Bukarest 76 pont. A prágai csapat megvédte a Jeftic­­vándorserleget. POZSONYI SEEHOFFER NÖVÉNYBALZSAM Vigyázat a „Vörös­ rák“ védjegyre. Sok orvos által ajánlva, mint kitű­nően bevált háziszer, rossz emésztés, ebből eredő fejfájás, eldugulás, májbaj, kólika, aranyér, vérszegénység, gyo­morbaj, étvágytalanság, bélrenyheség és sárgaság ellen. Készíti „VÖRÖS RÁK1* gyógyszertár Alapítva 1312. BRATISLAVA, Mihálykapu 24. Egy üveg ára Ki 3*— SPORTHÍREK )( Magyar evezős diadal Bécsben. A bécsi nem­zetközi regattán szombaton a három város ver­senyét a Budapestet képviselő Hungária nyerte Berlin és Bécs nyolcasai előtt. Vasárnap a Har­­rach emlékversenyben a Hungária nyolcasa ismét győzött a Breslauer RV és a Korneuburger RV előtt. Az I. osztályú nemzetközi, nyolcasban az­után harmadik pompás győzelmét aratta a magyar nyolcas, amennyiben öldöklő harc után ismét le­győzte a Berliner RV és a Breslauer RV nyol­casait. )( Csehszlovákia DC-csapatát a berlini zó­nadöntőre már megnevezte a teniszszövetség. Eszerint Berlinben Menzel, Hecht, Caska és Cejnár képviselik majd Csehszlovákia színeit. Si­bát kihagyták. )( Crawford megbetegedett és állítólag nem áll ki Gramm ellen a wimbledoni férfi­ egyes elő­döntőjében. Menzel legyőzőjének kényszerű ki­válása általános sajnálkozást keltett.­­( Magyarország vidéki futballbajnokságaiért vasárnap három elődöntőt vívtak. Diósgyőrött a DVTK 4:1 arányban legyőzte a Pécsi Vasutas SE-t, Szegeden a SzAK 1:0 arányban győzött a Váci SE ellen, Debrecenben pedig a Győri ETO 2:1 arányban verte a Debreceni Villamos SE csa­patát, így a Diósgyőri VTK és a SzAK továbbju­tott, a győri ETO-nak a DVSE-vel még egy mécs­eset kell játszania Győrött. ) ( Mi az igazság a Pöstyéni SK—Ruttkai FC ügy­ben? Zsolnai tudósítónk jelenti: A PMH hasábjain megjelent Szeidl Károly ismert pöstyéni sportférfiu nyilatkozata a Pöstyéni SK—Ruttkai FC ügyében, mely néhány pontjában téves adatokat tartalmaz. Szeidl 1932 óta állandó tagja a CSAF-nak és pedig megszakítás nélkül és ez a mérvadó a sportfórumok részére. Szova pedig mint már megírtuk a CSAF el­nökségének határozata szerint nem tekintendő idegen játékosnak. Hogy ezen határozat szabályos volt-e,­ erről lehetnek különböző vélemények, de semmiesetre nem róható fel a Ruttkai FC hibájául, mert teljesen jogosan szerződtette ennek a külön határozatnak alap­ján Hladik­ a harmadik idegen játékost Itt említjük meg, hogy a Pöstyéni SK-nak ugyanazon esete volt Balázs nevezetű játékosával, akit a nyugatszlovenszkói zsupa egy magyar csapat kárára szabálytalanul iga­zolt le a PSK részére. Ebben az esetben a pozsonyi Vas óvásának sem adtak helyet. )( Ökölvívás a pozsonyi Lidón: RAO—Mietk­a SK 11:5.­ Meghívó a Csehszlovák Magyar Tenisz Szövetség vá­lasztmányi ülésére, mely Érsekújváron f. é. jú­lius 6.-éni d. u. 5 órakor az EBE klubházában lesz megtartva. Heksch Pál 6. k., Bárczy Oszkár s. k., főtitkár, elnök. Egyben felhívjuk a KiSlE, Park, TE, KTSiE, LFC, LPTE, PTVSE, MSE, NiSE, BFTO, Csuzi AK, LTE, UTKSC, CsiSE, RSO tagegyleteket, hogy igazolvány­aikat és igazolva bélyegeiket összes játékosuk részére haladéktalanul­­ rendeljék meg, mert ezek nélkül semminemű mérkőzésen nem in­dulhatnak. Végül tagegyleteinknek ismételten tudomásukra hozzuk, hogy a Révay serlegmérkőzés­eket illető (mindennemű levelezés, bejelentés stb­. skiékely Gy. Levente alelnök (Ungvár, Szobrá­nczi u. 78.) címére intézendő. Heksch Pál s. k., Bárczy Oszkár p. ]k., főtitkár.­­ elnök.

Next