Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-01 / 173. (4319.) szám

?­937 augusztus 1, vasárnap. ^^GmMaC&ARHIKIi3B SPORT Befejeződött a párisi vívó VB Fölényes magyar győzelem a kardvívás egyéni versenyében Kovács Pál a világbajnok . A magyarok az első, második, harmadik, ötödik, hetedik és nyolcadik helyen végeztek a döntőben • Magyar­­ország és Olaszország háromh­árom világbajnokságot szerzett ■ ■ ■ PÁRIS. — (Távirati jelentésünk.) A párisi vívó VB-okat tegnap éjfélkor befejezték. A kardvívás egyé­­ni versenyének döntőjében a magyarok diadalmaskod­tak, világbajnok azonban nagy meglepetésre Kovács Pál lett a favorit Bercelly Tibor és Rajcsányi László előtt 7 győzelemmel. Negyedik helyen az olasz Pinton, ötödiken a magyar Gerey-Gerevich, hatodikon az olasz Masciotta, hetediken Maszlay (magyar), nyol­cadikon dr. Rajczy László (magyar) és az utolsó helyen Hara Olíva mexikói vívő végzett. A döntőben a magyarok nagy fölénnyel, szinte egymás között intézték el az elsőség kérdését, amelybe a két olasz vivő nem volt képes beleszól­ni. Az első helyre 7 győzelemmel először Kovács Pál és Bercelly Tibor jutott. A megismételt dön­tőben azután Kovács Pál győzött, revánsot véve Bercellyn előbbi vereségéért. Magyarország ezzel a harmadik világbajnokságot szerezte meg. A végső eredmények: Női tőrcsapat világbajnokság: Magyarország. Női egyéni tőrvivó világbajnok: Mayer Helén (Németország). Férfi tőrcsapat világbajnokság: Olaszország. Férfi egyéni tőrvivó-világbajnok: Marzi (olasz). Férfi párbajtőrcsapat világbajnokság: Olaszország. Férfi párbajtőr egyéni világbajnok: Schmetz (fran­cia). Férfi kardcsapat világbajnokság: Magyarország. Férfi kard egyéni világbajnok: Kovács Pál (magyar). Széljegyzetek a szklenói sporteseményekhez SZLOVENSZKÓ. — A szlovenszkói és ál­talában a csehszlovákiai úszósport úttörői a ma­gyarok voltak és a magyar egyesületek uralták a helyzetet mindaddig, míg az újonnan alakult más nemzetiségű sportegyesületek föl nem nevelték úszógárdáikat. A helyzet kedvező előnyével élve, sikerült is egyeseknek: az elsőbbséget a magyar úszógárdától becsületes és szép versenyzés után elvinni s így nekünk nem maradt más hátra, mint az adott helyzettel számolva gondoskodni arról, hogy szakszerű vezetés mellett egy uj gárdát ne­­veljünk fel, amely a régi, nagy hírnévre szert tett gárda példáját követve, tudással, akarattal és az úszósport iránti szeretettel, fölveszi a ne­mes küzdelmet azokkal, akik ma a csehszlová­kiai úszósport elitjét képezik. S ennek az eljö­vendő nemes versengésnek az alapkövét most rakta le a Csehszlovákiai Magyar Úszó Szö­vetség, amely első alkalommal rendezte meg az úgynevezett úszó táborozást Szklenófürdőn.­­Aki a nyolcnapos táborozás alatt Szklenófür­dőn volt, az tanúja lehetett egy igen szép és pél­­dát követő eseménynek. Pozsonyból, Kassáról, Léváról, Losoncról és Komáromból jöttek fiatal, alig tizennégy éves gyermekek s a legnagyobb lekesedéssel, a legjobb akarattal igyekeztek el­sajátítani az úszás alaptechnikáját. A kicsinyek mellett voltak nagyok is, akik ugyancsak alávetették magukat a Stahl szövet­ségi kapitány szakszerű vezetése melletti erős ed­zésnek. A táborozás után egymás után léptek az úszók mesterük elé s köszönetüket fejezték ki azért a nevelésért, melyben őket részesítette. Egy fiatal komáromi úszó búcsúzáskor kijelentette, hogy nyolc nap alatt többet tanult, mint azelőtt két esztendő alatt. A táborozáson résztvett ifjak lesznek azok, akik az öt városban, saját egyesületeikben lesz­nek az úszósport leglelkesebb terjesztői. Ez a harminc résztvevő fogja a szlovenszkói magyar úszósport zászlaját ismét előbbre vinni s az if­júságot arra serkenteni, hogy mennél nagyobb számban űzzenek az ifjak minden városban úszó­­sportot. A CsMUSz vezetőségét a legnagyobb elisme­rés illeti meg ezért a táborozásért s meg vagyunk győződve arról, hogy ezen munkájának látható eredményét már a jövő esztendőben látni fog­juk. * A bajnokság, amely a táborozás után került lebonyolításra, nem hozott sem rendkívüli jó eredményeket, sem pedig rekordja­vításokat, ami a fent említett okokra veszthető vissza. A régi gárda egyre ritkul, a még aktív öreg úszók tart­ják régi formájukat (Heiling), a fiatalok viszont még nem rendelkeznek kellő rutinnal, hogy re­kordot javítsanak. De sokkal nagyobb értékű az a tény, hogy a fiatalok első alkalommal vették föl a küzdelmet a régi bajnokokkal, vagyis át­estek az első kereszttűzön s legközelebb már egészen komoly ellenfelei lesznek az öregeknek. Csak azt tudja ezt megérteni, aki látta a fiatal lévai Schwitzer gyönyörű küzdelmét a többszö­rös bajnok Heilinggel, hogy mit jelentett ez a tehetséges Schwitzernek, akiről a szakemberek máris megállapították, hogy szakszerű vezetés és kitartó edzés mellett országos viszonylatban is az elsők között fog helyet foglalni. De öröm fogta el a szövetség vezetőségét a többi ifjak versenyképességét látva. A kassai ]aschko II., Balasony, Szegő, Haldia, a losonci Wiehner és Stern, a komáromi Erdős és Len­gyel és a lévai Kiss, Bartos, Szeiff és Hoffmann, ezek a fiatal úszók egytől végig a magyar úszó­sport reményét jelentik. Most már csak az anya­egyesületeken múlik, hogy ezek a fiatal, kezdő te­hetségek tovább fejlődhessenek. Igen érdekes volt a vizipolómérkőzésen is ott látni a húsz év óta sportoló kassai Klein mérnök mellett az alig tizennégy éves Geiger fiút, aki úgy mozgott a vízben a mérkőzés alatt, mint egy ,,nagy“. A szklenói táborozás és úszóbajnokság, ha nem is hozott szenzációkat, újabb lépést jelent a továbbfejlődésre s reményt nyújt ahhoz, hogy a szlovenszkói magyar úszósport rövidesen ismét azt a helyet fogja elfoglalni, amelyen egy évti­zeddel azelőtt állott. DOKTOR. Fontos mérkőzések az államliga selejtező­jében és a nyugatszlovenszkói divízióban — a vasárnap­iab PRÁGA. — A nemzetközi labdarugó-front a KK-mérkőzések döntővé való érése után vasár­nap szünetel. Ezzel szemben CSEHSZLOVÁKIÁ­BAN az államliga selejtezőjében már döntő jellegű mérkőzésekre kerül sor. A szlovenszkói bajnok Füleki TC SK pardubic­e PARDUBITZBAN vendégszerepel az ellen, amelynek Füleken először sikerült eldöntetlen eredményt elérni. Ha az FTC még reflektál a ligába való bejutásra, úgy neki is legalább eldöntetlenre kell mérkőzni Pardu­­bitzban. Heves küzdelem várható BAN is, ahol a helyi Slezská Ostrava M.-OSTRAU­ az utóbbi hetekben feljavult Cechie Kar­innal játszik re­­vánsmérkőzést.­­ A nyugatszlovenszkói divízió selejtezőjében VÁGBESZTERCÉN dől el vasárnap az elsőség kérdése az ottani Sparta és a Tapol­­csányi SK között. Az első mérkőzés Tapolcsány­­ban 2:2 arányban eldöntetlenre végződött. Jelen­leg a Sparta vezet, amennyiben azonban odahaza vereséget szenvedne, úgy a TSK kerül jobb hely­zetbe, miután még egy mérkőzése van hátra a R. Törekvés ellen. Bíró: Brüll Emil lesz. POZSONYBAN a Vas jubileumi versenyén va­sárnap a döntő mérkőzést játszák le. — ÉRSEK­­ÚJVÁROTT a Komáromi FC szerepel barátságos mérkőzésen. — NYITRÁN az SK Prostejov ven­dégszerepel. — HIDASKÜRTÖN a pozsonyi Mak­­kabea lesz a HSK vendége. — ZÓLYOMBAN Losonci AFC játszik a ZTE ellen. — KIRÁLY­ a HELMECEN a KSC ellen az ungvári SK Rusj vendégszerepel. A csehnémet divízióban már megkezdődtek a bajnoki mérkőzések. SAAZBAN ennek során a DSV a SV Bodenbach­al mérkőzik. — Az újonc TRAUTENAU a VfB. Teplitzet fogadja. BRÜNNBEN a bécsi Rapid lesz a Zidenice vendége. BUDAPESTEN a Hungária a Csepel FC ellen játszik edzőmérkőzést. GYŐRÖTT a magyar vidéki bajnokság döntő­mérkőzése folyik le a helyi ETO és a Diósgyőri VTK között. A Kispest csapata vasárnap LEMBERGBEN vendégszerepel. Jelentős események lesznek a többi sportágak­ban is. Az ÚSZÁSBAN Párisban a nagydíj Európa leg­jobb úszóinak résztvételével. Budapesten a Ma­gyarország—Svédország, Berlinben a Németor­szág—Ausztria válogatott vizipóló-mérkőzés. Stó­­szon nemzetközi verseny folyik le. — A TENISZ­BEN Besztercebányán Szlovenszkó bajnokságai Hamburgban a német bajnokságok és Semmerin­­gen nagy nemzetközi verseny van soron.­­ Az ATLÉTIKÁBAN a berlini nagy verseny van mű­soron, amelyen a budapesti BBTE atlétái is részt­­vesznek. FREIBURGBAN Németország nagy hegyi autó­versenye folyik le. ki­rI POLOSKÁT ÉS MINDEN EGYEBB ROVART 13 ­­éretlenül öt pont előnnyel 37:13 gólaránnyal nyert a kárpátaljai magyar bajnok. Mérkőzésenkint átlag hat gólt rúgni szokatlanul nagy gólképességre vall! —> A védelem képességei nem érik el a támadólánc szín­vonalát, csupán Himley középfedezet volt állandóan jó. Ő és a három belső csatár: Placzer, Kovács, Nagy­­barcsi az új divíziós csapat lelke. A közvetlen védelem tagjai sokszor kitűnőek voltak néha elemi hibákat kö­vettek el. A tizenöt bajnoki és selejtező mérkőzésen játszottak: Miczák, Posztolószky II. kapusok: Vojtkó, Grohmann és Moldt II. hátvédek; Sándor, Hinney, Böhm II. fedezetek; Varjassy és Nagybarcsi, akik a fe­dezetsorban és támadóláncban is játszottak. Placzer, Kovács, Z­ádor, Csongor Lehel, Jendrék, Badajló és Pelenka csatárok. Összesen 17 játékos, mind saját nevelés a Várpalánkáról jött Pelenkán kívül, aki már át is lépett a SK Rusj-ba.­­ A legtöbben évek óta együtt játszanak, az összeszokottság is döntő tényezője a sikeres szereplésnek. Valamennyi játékos amatőr és egyikük sincs munka nélkül, testvéri barátság és a ha­gyományos UAC lelkesedés fűzi egybe őket. Sajnos Kovács középcsatár és Varjassy jobbszélső október elsején bevonul katonai szolgálatra. Öröm a védelem megerősödése: Kiss Jóska, a válogatott kapus leszerel. Ungvár áldozatkész magyar sportközönségének ,s van már divíziós együttese, az UAC sok balszerencse és mesterségesen gyártott akadály ellenére végre a labdarúgásban is újra elfoglalta azt a helyet, amelyet múltja, jelene, szelleme és tudása alapján megérdemel. Sz. Gy. L. Végre Ungvárnak is van magyar divíziós csapata Lelkes és szívós munkával verekedné ki az UAC megérdemelt helyét Újra az elsők közé került a kárpátaljai labdarúgás megalapítója UNGVÁR.­­ A kéksárgák harmincéves egyesülete már 1914-ben nagyszerű labdarugó sikert ért el, ami­kor a hírneves Nagyváradi AC-bal szemben meg­nyerte Keletmagyarország bajnokságát, Magyarország vidéki bajnokságának döntőjébe került, amely a világ­háború kitörése miatt elmaradt. Az UAC 1921-ben, 1923-ban, majd 1933/34-ben volt a CsAF—MLSz kárpátaljai kerületének bajnoka, tehát idén negyedszer nyerte meg a kerületi bajnok­ságot. Hosszú éveken át volt örökös második, aminek a balszerencsén kívül megismétlődő bírói „tévedések“ és egyéb mellékkörülmények voltak okozói. A divíziós rendszert bevezető 1933-as évben a leg­régibb kárpátaljai egyesületet egy terhére elkövetett „dopingolás“ ütötte el a biztosnak látszó bejutástól. A következő évben mint kerületi bajnok megnyerte a divíziós selejtezőt, de a kiesett Munkácsi SE-t, amely hatalmas anyagi áldozattal felerősítette csapatát, saját­­nevelésű együttesével nem tudta megelőzni. A beígért létszámemelés is elmaradt , az UAC elkedvetlenedve az őszi kerületi bajnoki idényben annyi pontot veszí­tett, hogy bár tavasszal újra veretlen volt, a Király­­helmeci SC-ot már nem tudta befogni. Szó volt a labdarugó osztály megszüntetéséről is, annyira elkeserítette a kéksárgákat a sok gáncsvetés. A múlt év derekán a labdarugó osztály önkormány­zatot kért és kapott az egyesület választmányától, megszervezte a szurkoló­tábort, mindenki tehetsége szerint havonta járult hozzá a költségekhez. Ez bizto­sította a szakosztály gondtalan életét és tehermentesí­tette az egyesületi pénztárt, amely így bevételi feles­legeit a régi adósságok törlesztésére fordíthatta. —■ A tényleges játéktól visszavonult válogatott Molnár Károly és Győrffy Dezső, mint amatőr­ edzők vették kezükbe az edzések irányítását, akiknek, mint év­tizedes tapasztalattal rendelkező szakszerű gyúró, a rekorder bajnokatléta Szolicsinszky nyújtott lelkes se­gítséget. — Az önkormányzat vezetősége nagyobbrészt lelkes fiatalokból állott, akiknek élén Szaoha Ernőt, dr. Kerekes Ferencet és Hauptmann László pénztárost kell kiemlelni. A lelkes és szívós munkának meg lett az eredménye: a régi tehetséges játékosgárda vissza­nyerte önbizalmát és sorozatos sikereket ért el, meg­nyerte a kerületi bajnokságot, mindössze két pontot veszítve, 61:12 hatalmas gólaránnyal. Ezután jött a Nagyszöllősi SE ellen játszott két döntő a kerületi baj­nokságért, amely két győzelmet hozott 14:1 gólarán­­­nyal. Végül következett a hat selejtező játék, amelyet A POZSONYI VAS ma ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi tornát rendez. Az 1912-ben a Siemens-vasgyár munkásaiból ala­kult futballegyüttes negyedszázad alatt jelentős szerepet töltött be nemcsak a nyugatszloven­szkói magyar kerület, hanem jelenleg az egész kisebbségi magyar sport életében is. A szimpa­tikus és mindenkor a sportszerűség útján járó a pozsonyi egyesü­let ünnepében, amely 1923-ban jelenlegi ‘ CsAF—MLSz első bajnoka volt, őszinte szeretettel vesz részt az egész szloven­szkói és kárpátaljai magyar sporttársadalom és további működéséhez sok sikert és szerencsét kíván ! H, SPORTHÍREK )( Dr. Pelikan, CsAF-elnök, Bydlo mérnök, a liga elnöke és Kohut Pál, az MLSz szövetségi kapitánya is megjelenik vasárnap Pardubitzban az SK* Pardubice—Füleki TC selejtező mérkő­zésen. )( A Cechie Kar­m­ óvását a Füleki TC ellen a jövő hét elején tárgyalja a CsAF ligabizottsága. Az óvásnak — mint a CsAF titkárságtól érte­sülünk — a bírói jelentés alapján semm­i alapja nem volt és így azt a bizottság valószínűleg­­ el­veti. Ugyanakkor foglalkozik a bizotság az SK Pardubice óvásával a Cechie Karim­ ellen Pistek játékos állítólagos jogosulatlan szerepeltetése miatt, ÚSZÁS )( A vasárnapi svéd—magyar vizipóló-mérkő­­zést Budapesten a prágai Toma­sek vezeti. )( Lebrun francia köztársasági elnök külön dí­jat tűzött ki a vasárnap Párisban lebonyolításra kerülő úszó Grand Prix-re, LABDARÚGÁS )­ A prágai Viktoria Zsizskov tegnap serleg­­mérkőzésen a Slavoj VIII.-al 3:3 (3:1) arányban eldöntetlenre mérkőzött kétszeri meghosszabbítás után, úgyhogy a találkozást megismétlik. V­ik­­toriában kitünően mutatkozott be a középcsatár­­poszton Kovács Elemér, az Érsekújvári SE volt játékosa, Zavadil bíró a mérkőzés vége felé Benda Viktória-kapust és Némec Slavoj-hátvédet kiállí­totta. )( A magyarországi amatőr-válogatott csapatot Hollandiában két mérkőzésre hívták meg. A ma­gyar amatőrök augusztus 14- és 15-én szerepelnek, a Zwa’uwen ellen. )( Az antwerpeni munkás világversenyen Cseh­szlovákia ATUS labdarúgó-együttese Hollandiát 5:2 (3:1) arányban győzte le. Belgium Svájc ellen 8:1 arányban győzött. )( Egyesültek a genovai klubok. Az olasz Sampierdarena ligaklub megszűnt. Játékosai a többi kisebb genovai egyesületekbe léptek át. Négy kis genovai klub elhatározta, hogy AS. Li­guria néven egyesül és mint ilyen FC Sampierdarena helyén a nemzeti vesz részt az bajnokság­ban. Az FC Genova természetesen továbbra is működésben marad. )( A prágai postások a Danner-serlegben a vasutasokat 4:3 (1:2) arányban győzték le. TENISZ )( A besztercebányai országos versenyek nagy érdeklődés mellett kezdődtek meg. A külföldi játékosok szombaton érkeznek. A férfi egyesben 50 nevező indult. )( Gusztáv svéd király, a teniszsport népszerű „Mr. G.“-je Bastadtban, a kies fekvésű svéd für­dőhelyen az osztrák Matejkával párban megnyer a nyí­lt- és az előny-férfipárost. ( A férfiegy­­ben a jugoszláv Puncev a svéd Garedt 6:1, 6:2 és Kuk­uljevic Wallent 6:4, 6:3 arányban verte meg. )( Franciaország—Belgium válogatott mérkőzése esztendőben az első nap a franciák 10:1 pont­­arányú vezetését hozta. te

Next