Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-15 / 236. (4382.) szám

1937 október 15, péntek. i ^I«<OT-7VWtoiR-HTKLaE» 7 SZEMTŐL-SZEMBE SCHERMANN RAFAELLEL IRTA: SÁNDOR DEZSŐ Korunk egyik legtitokzatosabb embere. Kísérteties legendák veszik körül. Rajongók és tagadók. Világszerte a „röntgenszemű emberinek hívják. Külsejében nem nagystílű varázsló. Nem Szvengáli-szerű hatalmas, erőteljes, titokza­tos reprezentatív férfi­ sztár. Éppen az el­lenkezője ennek. Igénytelen, jelentéktelen kis emberke, törékeny, kicsit szórakozott, gyors mozgású, meglehetősen félszeg. Sze­rény, öreg ember. Senki sem hinné, hogy ezek a nyugtalan szürke szemek a Röntgenszemű Ember sze­mei, amelyek valóban valami megmagyaráz­hatatlan ösztön alapján lelkek elfedett redő­nyei mögé látnak s szinte középkori miszti­cizmussal látják meg olykor az emberek jö­vőjét is. Schermann — a megfejthetetlen titok Még mielőtt tovább megyek, el kell mon­danom, hogy ezeknek a soroknak az írója kétkedő ember. Érdeklődöm grafológia iránt s alkalmam volt sok esetben beszélgetni az évek folyamán kisebb-nagyobb grafológu­sokkal. Rendszerint becsülték egymás tudá­sát, hogy a saját magukét annál jelentősebb­nek tüntessék föl. Egyizben egy kiváló mű­veltségű, filozófiai képzettségű pesti grafo­lógussal beszélgettem arról, hogy mennyi a vásári szélhámos a grafológia terén, amely­nek komoly tudományosságát végeredmény­ben nem lehet már kétségbe vonni. Ez az in­formátorom kategorikusan kijelentette, hogy azok a grafológusok, akik „jósolnak", akik a „jövőbe látnak" egytől-egyig szél­hámosok. —­ És Schermann? —­ kérdeztem ezt a tu­dományosan képzett grafológust. >— Schermann, az más, — mondotta egé­szen komolyan, elgondolkozón, a szavai hangsúlyával kifejezett respektussal... Schermann az egy megmagyarázhatatlan je­lenség. Minden kornak megvan a maga tit­ka, Schermann megfejthetetlen titok. Egy világhírű grafológus előszobájában Évek óta készülök arra, hogy ezt a legen­dákkal körülövezett titokzatos embert vala­hogy megismerjem s megkíséreljem, hogy őt magát szólaltassam meg titkának meg­értetésére. Schermannhoz bejutni nehéz feladat. Ma­gyar titkárnője, Lukács Klári újságírónő kü­lönös kedvességgel járt a kezemre, de azért két ízben is egy-két órát várnom kellett, míg bejuthattam hozzá. Ez a várakozás azonban korántsem volt minden élménynélküli. Megismertem egy világhírű grafológus prakszisát. Azt hiszem, legjobban egy idegorvos prak­­szisával hasonlítható össze. Rendszerint as­­­szonyok keresik föl, tűnődő, nyugtalan te­remtések, akik a várakozás ideje alatt alig tudják leplezni, hogy rendszerint nagy lelki válságok késztették arra, hogy Scherman­­nak megmutassák a maguk vagy még gyak­rabban a ~~ mások írását. Bár egy vizit Schermannál 100 schillingbe kerül (több, mint ötszáz csehszlovák koronába), a leg­forgalmasabb napszakokban negyedórákra vannak a páciensek beosztva. Egy-egy vi­zit azonban néha egy óráig is és még tovább is eltart, mert Schermann sokszor — amint titkárnője mondja — megfeledkezik az idő­ről vagy a páciens ostromolja őt kifogyha­tatlan kérdésekkel. Előttem tárgyalt egy jólöltözött hölgy a titkárnővel Azt mondotta, hogy csupán „kí­váncsiságból" szeretné analizáltatni az írá­sát, neki nem fontos, ezért nem szeretne túl­sokat fizetni.­­— Egy vizit 100 schilling, nagyságos asszonyom, — mondotta a titkárnő. — Nekem nem annyira fontos a dolog, inkább csak kíváncsiságból szeretnék egy­két írást analizáltatni. — Akkor egyáltalán nem is fogadja önt a professzor úr, — mondotta valósággal szi­gorúan a titkárnő. — Schermann úr csakis életbevágóan fontos ügyekben kíván taná­csokat adni. Szó sem lehet más tiszteletdíj­­ról. A legsikerültebb analízis Egy megviselt külsejű úriember érkezett s zavartan tárgyalni kezdett a titkárnővel. Az el-elejtett szavakból azt hallom, most pontosan az ellenkezőjéről van hogy szó, mint előbb. A megviselt külsejű úriember valami olyasmit magyarázott a titkárnőnek, hogy neki életbevágóan fontos, hogy analí­zist készíttessen a Mesterrel, de nincsen pénze. A titkárnő hosszas megfontolás után bejelentette őt. Amikor sor került rá, Scher­mann fogadta őt. Körülbelül negyedóráig tarthatott a vizit s utána a férfi kipirultan, lelkendezve, szemmel látható zavarral állott a párnázott ajtó mellett. A titkárnő mosolyogva fordult felé: —­ Sikerült az analízis? A férfi zavartan, értetlen csodálkozással az arcában, egy 50 schillingest lobogtatott: — Ezt adta nekem, még ő adott nekem... ... Azt hiszem, a nap legjobban sikerült analízise volt. Nem vagyok röntgenszemü ember, de láttam, hogy a boldog idegen jól használhatta az 50 schillinget. Schermann dolgozószobájában A 65 év körüli kis ember az ajtóban foga­dott, aztán egy kis asztalkához vezetett, le­ültetett, papirost tett elém, régimódi Hardt­­muth-ceruzát nyomott a kezembe s fölszólí­tott rá, hogy írjak egy sort, írjam alá s a keltet is írjam rá. Aztán idegesen nyúlt a papír után, maga elé tette, különös tekintettel néhány másod­percig nézegette, aztán igen természetes hangon megszólalt: . Ön túl van dolgozva», * sokat dolgo­kicsit nyugtalanul és tépelődőn tettem föl a kérdést közvetlenül neki: mi ez az ember­­fölötti megérzés, ez a csodálatos ösztön, minek tulajdonítja ő mindezt, milyen embe­rileg érthető magyarázatot lehet erre ta­lálni? ..•« Mosolygott. S igen egyszerűen felelt:' — A tudomány azon már túl van —­ mon­dotta­m—, hogy minden élőlény minden fizi­kai teljesítménye mögött valami szellemi, lelki rugó húzódik meg. Vannak, akiknek abszolút hallásuk van s egy zongorán leütött hangot megneveznek: ez „g" volt vagy „cisz". Nekem ez a tehetségem hiányzik. Vannak, akiket a Gondviselés csodálatosan messzire ellátó szemekkel áldott meg. Ne­kem bizony már szemüveget kell használ­nom. S van aztán ember, akinek egészen más, finomabb, érzékenyebb lelki szervei vannak, mint a legtöbb embernek s egyide­jűleg olyan szellemi berendezése van, hogy ennek kifejezést is tud adni. A Gondviselés engem ezzel áldott meg. Nincsen ebben sem­mi kísérteties. — Jövőbe látni, valósággal kísérteties — ragaszkodom az elgondolásomhoz —, s én nem is tartom irigylésreméltónak, hogy va­laki a saját jövőjét láthatja, anélkül, hogy megszabhatná annak alakulását.­­— Én a saját jövőmbe nem akarok látni. Nem akarok, tehát nem is tudok. (Egy el­csodálkozó pillantásomra:) Nézze ezt az asztali lámpát, ég, de ha a kapcsolót kihú­zom, már sötét van. (Egy mozdulat.) Én kikapcsolom a magam számára ezt a képes­ségemet. Nem akarom. — A professzor úr is ugyanolyan harcot folytat az egyéni boldogságáért, mint min­den más ember? A kérdés szemmel láthatólag meglepte. A szemembe nézett, most kicsit nyugtalanító, átható volt a tekintete s amikor a rövid szü­net után újból megszólalt, mintha a hangja kicsit elgondolkozóbb, kicsit szomorúbb lett volna: —­ A boldogságért minden embernek küz­denie kell a maga módján. A magamfajta embernek annál nehezebb, mert nem egé­zik, két ember munkáját látja el... Minden pátosz és fontoskodás nélkül mondja el az analízist, nyoma sincs semmi fontoskodó transznak. Munka közben nyu­­godtabbnak látszik, mint akkor, amikor az érdekes, de nem minden tekintetben sikerült­nek látszó analízis után, kérdéseket tettem föl számára, azért, amiért eljöttem hozzá, hogy magyarázatot tudjak találni egyénisé­gének, tehetségének Rengeteget olvastam titkaira vonatkozólag. Schermann eseteiről, tudom, hogy világtörténelmi eseményeket és kis egyéni balsorsokat és boldogságokat előre meglátott és sok esetben bámulatosan beteljesedett mindaz, amit előre látott. Tu­dom, hogy ránéz egy fényképre s ennek alapján nemcsak találó lelki analízisre ké­pes, hanem rekonstruálja a fényképet ábrá­zoló ismeretlen férfi vagy nő —> írását ♦ ♦ ♦ Szemébe vágta embereknek, hogy öngyil­kosságra készülnek és megtalálta a módját annak, hogy eltérítse őket végzetes elhatá­rozásuktól. Lelket öntött minden reményt föladó exisztenciákba s megjelölte az utat, amelyen menniök kellett, hogy az útjük az elégedettség felé vezessen. Figyelmeztetett embereket, hogy adott esetben ne üljenek repülőgépre s a repülőgép, amelyen pácien­sének utaznia kellett volna, a levegőben ki­gyulladt és lezuhant. Megmondotta az egyik pesti hetilapban tett nyilatkozatában, hogy Kabos Endre világbajnok lesz, de Kovács lemarad a berlini olimpiászon. Mindezt hal­lottam róla. Hogy kételkedőn vagy hívőn fogadtam-e ezeket a legendákat, nyomtatás­ban előre és utólag megjelent igazolásaikat, mindegy, nem ide tartozik. Kétségtelen és letagadhatatlan, hogy rendkívüli teljesítmények fűződnek több év­tizedes pályájához s ma is toronymagasság­ban a világ első és utolérhetetlen pszicho­­grafológusának tartják. Ezen magamban kell keresnem, hanem má­sokban. Nekem bizonyos képességem van s életem föladatának tartom, hogy ezt a ké­pességemet hasznosítsam az embertársaim számára. Minél több jót tudok vele tenni, annál boldogabb vagyok. A boldogságom sok tekintetben a lelki diszpozíciómtól függ ... Minden pátosz és minden szentimentaliz­­mus nélkül mondotta mindezt. Valami filo­zofikus nyugalommal. Sikerek és balsikerek — Voltak a Mesternek balsikerei is, ame­lyek utólag nyugtalanították? Kis szünet. Schermann Rafael érzi, hogy a nyilvánosság előtt hangzik el minden sza­va, ezért erősen átgondolja azokat. Mégis őszintén, közvetlenül hangzik a vallomása: — Talán a sikereim följogosítanak arra, hogy őszinte legyek, elkerülhetetlenek a té­vedések. Sőt azt is beismerem, hogy — ha­zudni is szoktam. Néha akaratom ellenére is belevisznek amolyan „kegyes csalásokba", amikor erre a hazugságra magasabb érde­kekből szükség van. Hadd meséljek el egy nemrég megtörtént konkrét esetet. Mulatsá­gos história. Egy fiatal férj nászútjáról ha­zatérve véletlenül akkor lép be felesége szo­bájába, amikor a telefonhoz hívják őnagy­­ságát. Az asztalán egy megcímzett borítékot s egy megkezdett levelet talált. A megkez­dett levél igen vicces volt. Körülbelül ezt írta benne: „ ... Férjem, ez a trotli, azt hiszi, hogy ő volt az első ...“ A férj idegrohamot kap, le akarja lőni a feleségét, megakadá­lyozzák, az asszonyt nem is akarja meghall­gatni, rohan az ügyvédjéhez, benyújtja a válópert... Egy barátja hozta el hozzám. A borítékkal együtt nyújtotta át a kompro­mittáló levelet. Rátekintek a levélre s lát­tam, hogy egy nyugtalan, önmagával és életkörülményeivel elégedetlen, kielégületlen asszony írta. De láttam, hogy egy tragikus kisiklás mind a két ember életét fölboríthat­ja. Nem mondtam meg az igazat. A saját ér­dekében, lélektani okokból rutul félrevezet­tem a férjet. Azt mondottam az írásra te­kintve, hogy ezt egy nyugtalan, ideges as­­­szony írta, akinek az a szenvedélye, hogy oktalanul féltékennyé tegye azt, akit szeret s akinek szeretetét ezzel a primitív módszer­rel akarja biztosítani a maga számára.** Valami ilyesmivel sikerült a férj leküzdhe­­tetlennek hitt bizalmatlanságát enyhíteni s rábírni őt arra, hogy a feleségével együtte­sen jöjjön el hozzám ... Eljöttek ... És ka­ronfogva távoztak ... Ugy­e, vígjátéki té­mának is sikerült a dolog .. * És így tör­tént . * * Schermann — a regényíró Apropó —­ vetettem közbe —•, tudom, hogy professzor úr regényeket úgy is ír .. . Kicsit kedvetlenül válaszolt: —­ Igen, a „Reklám" kiadóvállalat rávett arra, hogy megtörtént eseteimet írjam meg. Tettem kísérletet, úgy látom, van érdeklő­dés a dolgaim iránt. De az én hivatásom nem a regényírás, hanem a léleklátás .. „ Nem tudom, ismeri-e „Az írás nem hazu­dik" című grafológiai munkámat. Azt csak­nem minden kulturnyelvre lefordították. A beszélgetés már elhúzódott. A titkárnő halkan belépett a szobába, jelezve, hogy künn már sokan várnak. Fölálltunk. Friss és derűs volt az ősz mester, sokkal frissebb, mint beszélgetésünk elején. Még egyszer ke­zébe vette az írásomat, rátekintett, aztán rámnézett fürkészőleg s kicsit tétovázva megjegyezte: — Azt hiszem, Önnek nem a hirlapírás az igazi hivatása. Önnek regényt kellene írnia, rendkívüli sikereket érne el. Mosolyogva ráztam a fejemet. — Nem szokott regényt írni? — kérdezte kicsit bizonytalan hangon. tam — Nem. Becsületemre váljék — mondat­mentegetőzve az ellentmondásért —, de még soha sem verset, sem novellát, sem regényt nem írtam.­­— De fog! És nagy sikerei lesznek, — mondotta határozottan s biztatóan nézett a szemembe és megszorította a kezemet. Ne haragudjék Schermann Rafael, a rönt­genszemü ember, de ezt nem hiszem el neki sem * * * Az orvosok izzadás ellen a s­iucMOi.hr« spec. gyógykrémet ajánlják kapható drogériákban, gyógyszertárakban vagy közvetlenül SUCHOLIN-nál. Trencsénben — RIMASZOMBATI ESKÜDTSZÉK. Ri­maszombatból jelentik. A rimaszombati kerületi bíróságon megkezdődött az őszi esküdtszéki cik­lus. Kedden Mázik Ujpál Zsuzsanna 26 éves kö­­vecsesi leány állott az esküdtszék előtt szándé­kos emberölés vádjával. A leányzó múlt év feb­ruárjában a kövecsesi állomás közelében elhagy­ta tizenegynapos törvénytelen gyermekét s azt éjszaka kóbor kutyák felfalták. A vádlott beis­merte tettét. A bíróság enyhítő körülménynek vette a vádlott feldúlt állapotát s háromévi fegy­­házra ítélte a vizsgálati fogság teljes beszámítá­sával. A főtárgyalást a kerületi bíróság új elnö­ke, Bístan felsőbírósági tanácsos, vezette. A vád­hatóságot dr. Szabó ügyész képviselte, a védel­met dr. Schalet rimaszombati ügyvéd látta el. Ezzel az üggyel az őszi ciklus be is fejeződött. — GÁZOLT A HALOTTASKOCSI. Pozso­nyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Különös baleset érte ma délelőtt Nobel Éva 70 esztendős pozsonyi öregasszonyt. A Köztársaság-téren a Szent Flórián-szobor előtt át akart haladni az úttesten a Manderla-épület felé. Már a kocsiút közepén volt, amikor hirtelen megfordult és a téren levő Szent Flórián-szobor előtt keresztet akart magára vetni. Ebben a pillanatban haladt el arra a katolikus autonóm hitközség temetkezési vállalatának koporsószállító kocsija. A kocsis már nem tudta a lovakat megállítani s azok elütötték az úttest közepén álló öregasszonyt. A szeren­csétlen asszony a kerekek alá került, de közben a kocsi megállt. A közeli rendőrőrszem néhány járókelő segítségével kisegítette az asszonyt a kocsi kerekei alól. Nobel Éva arcán és a kezén vérzett, de a saját lábán ment el a közeli Erzsé­­bet-kórházba, ahol sebeit bekötözték. — BÖRTÖNRE ÍTÉLT BETÖRŐK: Lőcsé­ről jelentik: Múlt év novemberében Smrcek Jó­zsef és Czivják József vakmerő rablást követtek el Poprádon. Betörtek az Iparintézet helyiségé­be, onnan több ékszert és 8000 korona készpénzt zsákmányoltak, majd a Kleinberger-cég pénztá­rát törték fel, amelyben 160 koronát találtak. A lőcsei kerületi bíróság most Smrcek Józsefet másfélévi, Dzivják Józsefet egyévi börtönre, Si­­kora Józsefet orgazdaság miatt háromhónapi, Le­­bovics Henrik órást a köteles gondosság elmu­lasztása miatt pedig öthónapi fogházra vtáte, míg Alexy és Címet ékszerészeket a vád alól felmen­tette.­­ Nyitráról jelentik: A kerületi bíróság szerdán vonta felelősségre Supek Jaroslav ro­­vott multú tolvajt, akit hatrendbeli lopással vá­doltak. Supek beismerő vallomást tett s a kihall­gatott tanúk is ellen vallottak, mire a bíróság négyhavi fogházra ítélte. Schermann a saját maga titkáról

Next