Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)

1937-12-28 / 294. (4440.) szám

4 — 1 rQRMg5I-MAfi^AR»HlRLaB 1937 december 28, keddi Több mint hatszáz magyar és szlovák családot ajándékozott meg Nyitrán az egyesült párt NYITRA. *— A Szentestét megelőző nap dél­­u­tánján megkapó ünnepségek keretében került sor az egyesült párt nyitrai főtitkársága téli nyo­morenyhítő akciójának első szeretetadomány kiosztására. Már a kora délutáni órákban hatal­mas tömeg gyűlt egybe az iparház helyiségében. Az iparház egyik termében a párt vezetői gyűl­tek össze a feldiszitett karácsonyfa tövében, hogy kiosszák a nyitrai magyar és szlovák mun­kanélküliek között a karácsonyi szeretetcsoma­­gokat. Alig néhány nappal karácsony előtt vette kez­detét a gyűjtési akció, mely azóta egyre hatal­masabb arányokban bontakozik ki. Már a gyűj­tés első napján közel 5500 korona készpénz és nagymennyiségű természetbeni adomány gyűlt össze. A főtitkárságon lázas munka folyt. A munká­sok sorából választott 16 tagú bizottság véle­ménye alapján állították össze a téli segélyre szorulók listáját, mely az újabb jelentkezések során egyre nőtt. A főtitkárság irodája soha olyan mozgalmas ké­pet nem mutatott, mint ezekben a napokban és az önkéntes jelentkezők serényen vették ki ré­szüket a szociális munkából és a késő éjszakáig egyre folyt a munka. Több mint hatszáz, egyesült párti ig­azolvá­­nyos magyar és szlovák munkás és munkanélküli sorakozott fel az iparház termében és a folyo­són, amikor kezdetét vette a lélekemelő ünnep­ség. A teremben hatalmas karácsonyfa díszel­­gett, melyet gondos női kezek: Mihalik Jánosné és Rolfes Bernátné varázsoltak ragyogóvá. A párt helyi és körzeti vezetőségéből többek között Petrásek Ágoston nemzetgyűlési képviselő, Szmi­­da Kálmán prépost-plébános, helyi és körzeti elnök, dr. Gyürky Ákos körzeti ügyvezető el­nök, Rolfes Bernét helyi elnök, Zacher Rudolf plébános, Janák Lajos földbirtokos, Aujeszky József malomtulajdonos járási bizottsági tagok, Mihalik János főtitkár stb. jelentek meg, rajtuk kívül a város magyar társadalmának számos elő­kelősége és a párt helyi vezetőségének több tagja. Rolfes Bernát helyi elnök szlovák és magyar nyelvű beszédében üdvözölte a megjelent párt­vezetőket és méltatta a nap jelentőségét, mely bi­znyítéka annak, hogy Nyitrán egymásra talált munkaadó és munkás. Utána Sípos János munkás szólalt fel, aki eddig ismert harcosa volt a marxista tábornak. Kere­setlen szavakkal tett hitet az egyesült párt mel­lett és felhívta munkástársait, hogy együtt ma­radjanak hűek az őslakos érdekekért küzdő egye­sült párthoz. Petrásek Ágoston nemzetgyűlési képviselő meggyőző hangú beszédben biztosította a mun­kásságot arról, hogy a párt mindenkor és minden igazságos ügyük­ben készséggel áll szolgálatukra és bizalommal fordulhatnak a párt vezetőihez. Lehetetlen, demagóg ígéreteket nem teszünk, — úgymond­ — mert amit mi ígérünk, azt teljesí­teni is fogjuk. Dr. Gyürky Ákos magyar nyelvű beszédében visszautasította a pártot ért otromba támadáso­kat, majd a nyitrai társadalmat felhívta, hogy aszálykülönbség nélkül tartson össze. Zachar Rezső plébános rámutatott arra, hogy az egye­sült párt irányítása jó kezekben van és a nyitrai munkásság és polgárság egyaránt megbízhat azokban a vezetőkben, akik a párt nyitrai ügyeit intézik. Végezetül Mihalik János főtitkár mon­dott buzdító beszédet és rámutatott arra, hogy a párt által indított nyomorenyhtő akciónak ma csak első etappjára kerül sor a karácsonyi szeretet­adományok kiosztásával. A párt mindenben és mindenkor rendelkezésére áll a hozzá bizalommal forduló munkásságnak. Petrásek Ágoston ezután bejelentette, hogy Es­terházy János országos ügyvezető pártelnök gyengélkedése miatt nem jelenhetett meg. Dörgő éljenzés robbant ki Esterházy nevének említésekor. A beszédek elhangzása után­­ kiosztották a sze­­retetadományokat. A késő esti órákig tartott a több mint hatszáz magyar és szlovák munka­nélküli és gyermek megajándékozása. A legnagyobb rend­ben folyt le a különféle utal­ványok kiosztása, melyekre cipőt, lisztet, zsírt, húst, stb-t kaptak a megajándékozottak az egyes üzletekben, illetve a főtitkárság helyiségeiben. Ezenkívül mintegy negyven méter mázsa bur­gonya gyűlt össze, közel három vagon tüzelő, nagy mennyiségű ruha és használt cipő, vala­mint egyéb élelmiszercsomagok, melyeknek ki­osztása folytatólagosan történik. Megható volt, ahogy amikor a jegyzékbe foglalt nincstelenek sora elfogyott, még kilencvenhárom jelentkező volt, akikről spontán gondoskodás történt. Újabb és újabb utalványokon szántott el a toll és bol­dog, derűs arcok voltak láthatók, közöttük azon­ban sok akadt, amelyen v­égigfolyt a megható­­dottság őszinte könnycseppje. A segélyezettek közül nem egy akadt, akinél 10—12 gyermek várta haza a családfőt, aki három-négy cipő­­utalvánnyal és különféle élelmiszerutalványokkal felszerelve hagyta el ez ünnepély székhelyét. És végül ott Alit még a feldíszített pompában figypsfi karácsonyfa* maguk ágai roskadoztak a díszek és szaloncukrok súlyától. A teremben állt m­ég néhány nincstelen és elragadtatással fe­lejtette szemét a fán. A segélyosztó bizottság összenézett és egy szempillantás alatt megvolt az egyhangú döntés. A feldiszitett karácsonyfát odaadták egy földhöz ragadt szegény munkás­nak, Kovalik Józsefnek, akinél öt apró gyermek várta, leste a Jézuskát . . . Kétszáz családot ajándékoztak meg a munkácsi katolikusok MUNKÁCS. — A munkácsi katolikusok a városi színházban nagyszabású karácsonyi ünne­pélyt rendeztek, mely alkalommal Krizse Maris­ka, Horváth Rózsi, Cserszky Kati, Krizse Jolán, Tyukody Klári, Hapák Margit, Csulák Juci, Kiss Délia, Duchnovszky Rózsi, Zdiárszky Károly, Kovács Ferenc, Rácz Péter, Balogh Gyula, To­­mory István, Gsender Kornél, Görey Dezső, Gorondi Károly, Lecovics Péter, Simon Sándor és a zárdaiskola növendékei nagy felkészültség­gel három karácsonyi színdarabot adtak elő. A mélyhatású ünnepi beszédet Tonhaizer Fe­renc mondotta. Következő nap a Katolikus Kör helyiségében szétosztásra kerültek a ruha-, cipő- és élelmiszer­­csomagok. A város szegényei már két órával az elosztás megkezdése előtt megtöltötték a Kato­likus Kör udvarát. Megnyitóul a feldiszitett ka­rácsonyfa tövében felcsendült a templomi ének­kar karácsonyi éneke, utána Tonhaizer Ferenc rövid beszédében vázolta a karácsonyi akció célját s kifejtette, hogy az adakozók és az akció vezetősége nem kíván sem köszönetet, sem hálát, csupán azt, hogy az akció jótéteményében része­sülők nem Lenin vagy Sztálin, de Krisztus hű katonái legyenek. Majd szétosztották a csoma­gokat s különösen a gyermekek­ örömtől ragyogó szemekkel hagyták el a termet. A katolikus karácsonyi akció sikeres lebonyo­lítása különösképpen a munkácsi katolikus leány­klub tagjainak — élükön Ká­llay Klári elnöknő­vel — köszönhető, akik nemcsak a gyűjtés mun­káját végezték el, de még a szegény gyermekek ruháinak megvarrását is vállalták. Különösen so­kat fáradoztak az elnöknőn kívül: Magyar Mar­git, Matyasovszky Gizi, Sztrec­a Magda, Beckert Boriska, Stoll Vilma, Lengyel Margit, Csulák Juci, Schláger Mand, Horváth Rózsi, Cserszky Marietta, Czubay Ilonka, Cserszky Kati, Len­gyel Gabi, Ortmann Mariska, Novák Baba, Ger­gely Margit, Görög Gizi, Schláger Ica, Nagy Ilonka, Schláger Klára, Varga Bözsi, Ferenczy Margit, Lengyel Ilona, Tautz Ica, Fogér Rózsi és Malejko Endréné. Eperjesen: EPERJES. — A Marianum nagytermében nagyszabású ünnepély kereteiben százharminc szegény családot részesítettek karácsonyi aján­dékokban. A felruházási akciót az egyesült párt eperjesi szervezete rendezte. Az ünnepélyen megjelentek az egyesült párt eperjesi szerveze­­tének vezetőemberei. A megható ünnepély meg­nyitóbeszéddel kezdődött, majd szavalat követ­kezett. A dalárda Kuchár István vezetése mel­lett néhány­ énekszámot adott elő nagy siker­rel. A műsor végeztével sor került a szeretet­­adományok kiosztására. Egy szegény öregas­szony meghatott szavakkal mondott köszönetet az ajándékokért. Som­orján, SOMORJA. — A somorjai Katolikus Nő­egylet a szegény családok és gyermekek téli fel­segélyezésére a községháza tanácstermében ka­rácsonyi vásárt rendezett. A vásár nagy erköl­csi és anyagi sikerrel zárult. MB——B A mechanizmus ördöge írta: Duka Zólyomi Norbert Rengeteg kis ördög furja-faragja az ember belsejét. Ó én most nem akarok a nagyobbakról beszélni. Ezeket mindenki ismeri. Az önzés, a szeretetlenség, a féktelenség rutinos démonait, akik a legszebb akarások tavába belecsöppentik a bűn fekete levét. Mindenki ismeri őket, szíve belsejéből, eszének a logikájából, a könyvek és katekizmusok mélyéből és mindenki meghajol olykor előttük, hogy a fejét strucc módra a ho­mokba fúrja és azt hajtogassa: „Nem vétkeztem, mert nem látta senkit" De vannak mások is. Sokkal kisebbek. Vi­gyorgásuk a démoniság és a jóakaratú gúnyoló­dás két határa között torzul. Titokzatosabbak, mert a születésüket nem lehet olyan kétségen felül megállapítani és levezetni, mint az önzés méhében fogamzott nagy ördögökét. Valahon­nan, elfelejtett lelki világok mélyéből bukkannak fel és a legtöbbször csak komisz tréfát űznek. A rombolást átengedik a nagyoknak. Ki ne ismerné az ellentétek ördögét? Komoly, ünnepélyes megnyilatkozás közepében állunk. A szónoki emelvényen súlyos szavak koppannak az asztalra. A lelkünk nagy eszmék és emelke­dett gondolatok szárnyán repül. Egyszerre csak széles, ívelő gesztussal tépi ki a szónok mondani­valóját a levegőből és abban a pillanatban fog­sora az asztalra esik. Az emberek arcán úgy suhan végig a mosoly, mint a szellő a tavon, va­lahol hátul, ahol az előadások mennyiségi tölte­léke ül, a mosoly loccsanó nevetéssé fokozódik. Mindenki izeg-mozog, a szomszédjához fordul, nevetgél, a zsebkendője mögé rejti egészséges kacagását A szónok többi szavai értelmetlenül konganak. Pedig mi törtét? Semmi sem. A gon­dolatok tartalma nem könnyebbedett, az előadó komolysága és meggyőződése sem változott, minden belső tartalom megmaradt. És mégis. Akármit mondhat azután, már senki se veszi komolyan. — Temetésen vagyunk. Közszeretet­ben álló férfi veszítette el fiatal, szép feleségét. A család őszinte zokogásba temeti fájdalmát, a gyászoló közönség szemét az együttérzés kön­­­nyei öntik el. Lassú koppanással esnek a rögök a lebocsátott koporsóra. Ekkor az elhunyt bátyja lép oda. Tekintélyes, jómódú polgár. Hasa üte­mesen reng az óralánccal egyetemben méltóság­­teljes lépteire, öntudatos kézmozdulattal dobja be a földet és hangosan, érthetően azt mondja: „Szervusz, Marica!­ •— Mintha nehéz álomból szép, tavaszi reggelre ébresztettek volna, úgy kel­lene egészségesen, szabadon mosolyognom s lá­tom, a szomszédjaim is arcizmaikat gyakorolják. — Pedig mi történt? Megint semmi. A halál nem lett engedékenyebb és minden lényeges úgy ma­radt, ahogy előbb, a legmélyebb gyász pillanatá­ban volt. A tudatosítás ördögével nem minden ember szokott találkozni. Mint kisgyermek sokszor ki­kaptam, hogy temetéseken és hasonló szomorú alkalmakon nem akarok sírni. A nagyok így mondták: „nem akarok sírni". Én hiába mond­tam, nem tudok, nem hitték el. Azt pedig nem mondtam meg, hogy miért. Hogy folyton az járt az eszemben, hogy meghalt valaki, itt van előtted a halál, milyen szomorú, hogy ő meghalt, micso­da nagy veszteség, nekem ezt kell éreznem és igy folyton jobban és jobban igyekeztem mindent tudatomban m­egrögzíteni és minél jobban igye­keztem, annál inkább elszállt az érzés, annál hi­degebb lettem és könnyeim visszabujtak a könny­zacskóba. — Fordítva is igy van. Próbáljon va­laki a fehér medvére ne gondolni, írja valahol Dosztojevszki. Én már sokszor megpróbáltam, akármilyen alakban jelentkezett a „fehér med­ve": fogfájásban, másnapi kellemetlen irodai ügy előérzetében vagy egyéb kínzó gondolatokban. Nem gondolok a feh­ér medvére. Mit csinálok? Nem­ gondolok a fehér medvére. Mire nem gon­dolok? A fehér medvére nem gondolok. Mire nem szabad most gondolnom? A fehér medvére... és így tovább, mindaddig, arcig a fehér medvék egész falkája rohant meg és évek múlva rájöttem, hogy ezt nem lehet. Nem lehet a fehér medvére nem gondolni. Legfeljebb másra lehet gondolni, úgy, szabadon, ösztönösen, valamilyen önkénte­lenül ható benyomásra és akkor a fehér medve visszabújik az odújába. A legrombolóbb a mechanizmus ördöge. Sok­szor üti fel fejét, látszólag jelentéktelen dolgokat suttog, de ha megfogadjuk, idővel nagyon nagy bajok lesznek belőle. A mechanizmus ördögét, mint agyoncsépelt és közigazságot mindenki is­meri. „Amit sokszor csinálunk, unalmas lesz, megszokjuk, elveszti az értelmét és belső tartal­mát!" Vagy úgy, ahogy kis masamódok filozó­fiájában jelentkezik: „Nincsen abban semmi rájc, ha mindennap megyen a kávéházba táncolni! De mégis megyek, mert megszoktam!" Ami az ele­jén szivet pezsditő élmény, mindent eltöltő öröm­érzet és az idegek végződéseibe belebuvó érde­kesség, az ismétlés és megszokás malmában kö­zönséges. Mint a házasság, a bál, az uj iroda, ahol az elején minden jó, sőt sokkal jobb, mint ahogy az előbbiben volt és az új barát. És na­gyon mindennapi dolog, de mégsem törődik vele senki. Tétlenül nézzük, hogyan mechanizálódunk el, hogyan csontosodnak meg bennünk a gondo­latok, hogyan lesz a legszebb, legillatosabb vi­rágból színét vesztett, illatától megfosztott prés­töltelék. A mechanizmus ödege nemcsak ezt csinálta, nemcsak az eredetileg szép és érdekes élménye­ket préseli laposra. Más irányban is mechanizál bennünket. A részletek üde teljességében csillo­gó képekből kisajtolja a lényeget. Elvon, sürüsit a legkomplikáltabb és legmélyebb jelenségeket néhány felületi körvonalra vezeti vissza. Egyszer Széchenyiről beszéltünk barátommal. Lelkesedő szavakban dicsérte a nagy magyar géniusz örök alkotását, njitó eszméit, rövid és velős szavakban egész korképet festett róla és megvonta hozzá a jelen párhuzamát. Nagyon csodálkoztam, mikor azután egyszer valamilyen írásbeli tanulmányát olvastam Széchenyi átérté­keléséről. Mindenféle v­olt benne, filozófiai és tör­téneti elmélkedés, jelen kérdések, csak Széche­nyinek a nyoma hiányzott belőle. Meg is kér­deztem az okát és akkor pirulva vallotta be, ő még életében Széchenyinek egy művét sem ol­vasta el. Sokat olvasott őróla és vele kapcsolat­ban, de őt, éppen őt magát nem ismerte. Máskor Remarque könyvével történt az eset. Valaki bí­­rálgatta, kritizálta, beosztotta és értékelte — és nem­ mondhatom, elég találóan, ami az általános vonásokat illeti, — pedig később tudtam meg, a könyvet akkor még nem olvasta el. — Ez éppen a mechanizmus ördöge. Az emberek évszámokat látnak, adatokat, könyvcímeket, a jelenséget va­lahová besorozzák és azután a skatulya oldal­falairól verődik vissza a jelenség ismerete, a je­lenség meg őserejében ismeretlen marad Olvas­nak Goethéről és Eötvösről, de nem olvassák Goethét és nem olvassák Eötvöst. Idézik és fej­tegetik Makkai Sándor cikkét, de életükben nem látták Közben még a jóakarat hiányát sem le­het feltételezni, csak más valami történt: a me­chanizmus ördöge ráült szellemi és érzelmi éle­tükre. Az ünnepek csak egyszer vannak egy évben és ez jobban megóvta őket a mechanizmus ördö­gétől. A legtöbben mégis egy-egy öntudatlan el­szabadult pillanatukban megértik a mögöttük rej­lő jelképet és lelki mélységet. Talán éppen akkor, mikor az első gyertyát gyújtják meg a karácsony­fán, vagy a családi összetartozás meghitt jegyé­ben csókolják meg feleségüket a karácsonyfa alatt. De ezek csak múló kitörések és a gyerme­ki kor mesgyéjén túl a megszokás és a szürke mindennapok keselyűje magával ragadja a jelkép és az élmény mélységét. A férfi a pénzkiadások csimborasszóját látja a karácsonyban, a házias­­­szony „örül, ha túl van a rengeteg munkán" és azok is távol járnak a Születés misztériumának a megértésétől, akik csak a munkaszü­net lehetősé­gét üdvözlik benne. A mechanizmus ördöge rá­ül az ünnepelre és ráül a karácsonyi megújhodás misztériumára is s csak azok tudják elűzni, akik átértékelni tudnak, örök keretet új tartalommal megtölteni, ez a jelképek megfejtésének a titka, ez a varázsszó, mellyel a mechanizmus ördögét el­űzik. Aki hisz, az tud átértékelni. A hit és az átértékelés ad értelmet a családért vívott harc­nak és a nagyobb családért, a nemzetért folyta­tott küzdelemnek és a hit és az átértékelés — a mechanizmus halála — önti el szép és érdekes fénnyel a karácsonyfát is, az Emberfia Születé­sének évenként megújuló misztériumát A turisták valósággal ostro­molják az üzembe helyezett tátrai függővasutat POPRAD. — A Tátra az idén a lomnici füg­­gővasút megnyitása jegyében ünnepelte a kará­csonyt. Az új kötélpályát pénteken reggel a ha­tóságok képviselőinek jelenlétében adták át ün­nepélyesen a forgalomnak. A kötélpálya kocsi­jai egyelőre a Kőpataki-tóig közlekednek. pálya 2300 méter hosszú s az eddig üzemben le­hyr­vő szakasz-végállomás 1760 méter magasan fek­­­­szik. A gyönyörű utat egy állomás szakítja meg, ahol kitűnő bobpálya csalogatja a Tátra rajon­góit egy kis „fehér mámorra" a hóban. A for­galmat két függő kocsi bonyolítja le, egyszerre 64 személy fér beléjük. Az út nem egészen 15 percig tart. A függővasútat az első napon való­­­­sággá megostromolták a turisták. Számuk szinte­­ rekordnyi volt. A kötélpályát 1938-ban befejezik s akkor majd a Tátra egyik­ legmagasabb pont­ján, a lomnici csúcson lesz a végállomás. fiz ögyvéd sem hajíh­atja te hű föld ügyfele követelését a Karate i Bank tudta nélkül POZSONY. — (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Dr. K. R. 49 éves, preraui születésű pozsonyi ügyvéd érdekes jövedéki kihágással vádoltan került a napok­ban a pozsonyi kerületi bíróságon dr. Markovics jö­vedéki bíró elé. A vád szerint az ügyvéd különböző belföldi adósoktól, mint a Steiner Ármin bécsi cég megbízottja 13.507 korona 30 fillért szedett be. Az összeget a Vulkán binoveji (csehszlovákiai) cégnek, mint a Steiner-cég hitelezőjének fizette ki a Csehszlo­vák Nemzeti Bank tudta nélkül. A bíró az ügyvédet 13.507 korona 30 fillér pénz­bírságra, vagy 46 napi elzárásra ítélte. A pénzbünte­­tés­t harminc napon belül az ítélet jogerőre emelkedése után tartozik, lefizetni. Az ítélet indokolása kimondja, hogy az ausztriai cég megbízásából beinkasszált pénz nagyobb része ugyan itt maradt a belföldön, de az egész ügylet a Nemzeti­­ Bank megkérdezése nélkül történt tehát ma­rasztaló ítéletet kellett hozni. A vádlott azzal védeke­zett, hogy Steinernek bejelentett lakása volt Pozsony­ban és így jogosan azt hitte, hogy csehszlovák állam­polgár. Arról is tudomása volt hogy előzőleg az ös­­­szes peres ügyletek jóváhagyásával történtek és igy jogosan azt hihetta, hogy a Nemzeti Banknak tudo­mása van arról, hogy az adósok neki, illetve a Stei­­ner-cégnek fizetéseket eszközöltek. Az indokolás sze­rint azonban éppen az ügyvédnek ez az utóbbi véde­kezése ellentmondást tartalmaz, mert elárulja, hogy mégis csak tudomása volt arról, hogy Steiner kül­földi cég. Az ügyvéd az ítélet ellen felebbezett de már az elsőfokú ítélet is azt igazolja, hogy még az ügyvéd­nek sem szabad külföldi kliense részére annak meg­bízásából a kinnlevőségeket behajtani, csakis a Nem­zeti Bank jóváhagyásával. Ha pedig egyszer be­ink­asszál­ta, akkor tizennégy napon belül jelentenie kell azt a Nemzeti Banknak.

Next