Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-30 / 24. (4467.) szám

1938 január 30, vasárnap. SPORT : Franciaország—Belgium válogatott mérkőzés, tavaszi nyitány a magyar NB-ban — a vasárnap sportjában Serleg középdöntő Prágában . PRÁGA. — Január utolsó vasárnapja az év har­­­madik országok közti mérkőzését hozza. — PARIS­BAN Franciaország és Belgium válogatott csa­patai találkoznak, míg LUXEMBURGBAN Fran­ciaország B. csapata mérkőzik a helyi válogatott­­tal. PRÁGÁBAN a téli tornán a Viktória Zsizskov a Teplitzer FK-bal, a DFC pedig az SK Nusle-val találkozik.­­ A prágai serleg középdöntőjében a Sparta játszik az SK Kiadóéval, míg a Slavia ba­rátságos mérkőzésen fogadja az POZSONYBAN az SK Bratislava SK Libent. — bécsi csapatot lát vend­égül. MAGYARORSZÁGON megindul a NB bajnokság őszi idénye, BUDAPESTEN a Ferencváros az Új- Élénk forgalom a télisportban pest ellen áll ki, a Hungária a Törekvéssel, a Nemzeti a győri ETO-val, a Kispest a Budai XI.­­gyel, az Elektromos a Bocskaival játszik. — SZE­GEDEN az FC a Phöbust látja vendégül. OLASZORSZÁGBAN a vezető Ambrosiana Trieszttel játszik. NÉMETORSZÁGBAN és SVÁJC­BAN folytatják a bajnokságokat. A TÉLI SPORTOK kiemelkedő eseménye troppaui páros műkorcsolyázó Európa-bajnokság, a Johannisbadban a csehszlovák G [bajnokság, a Mátrában a magyar síbajnokság, Garmisch-Parten­­kirchenben a nemzetközi síverseny és a Magas Tátrában a KE bobversenye. AZ ÖKÖLVÍVÁSBAN Budapesten eldől a csa­patbajnokság sorsa. Csehszlovák és magyar játékosok az asztali­tenisz világbajnokság egyéni számainak döntőiben Csak a női egyesből estek ki a magyarok ■ Hétfő estére halasztották a férficsapatbajnokság döntőjét LONDON. — Az asztali­tenisz világbajnokság férficsapat-versenyének megismételt csoport­dön­tőin Ausztria Amerikát 5:3, Amerika pedig nagy meglepetésre Angliát 5:1 arányban győzte le. Ma délelőtt Anglia játszik Ausztriával, este pedig a wembleyi stadionban játszák le az egyéni döntő­­mérkőzéseket, míg a férficsapat-bajnokság döntője hétfőre maradt. Az egyes számok is már a döntőkig érettek. A férfi egyesben a magyar Házi és Barna, a csehszlo­vák Vona, Tereba és Slár, az osztrák Bergm­ann (a bajnokság védője), az amerikai Schiff és a jugoszláv Marinko jutott az elődöntőbe. A cseh­szlovák Ha­mrt a magyar Házi győzte le öt szet­­ben, Tereba pedig a Kólást verő amerikai Faglia­­rot verte ki. A női egyesben az elődöntőben a csehszlovák Depetris a magyar Beregit 3:0, Votrubec pedig Sípost hasonló szetarányban győzte le. A közép­döntőben az osztrák Pritzi Votrubecet 3.0 szetek­­kel verte meg, míg Depetris az amerikai Henry ellen győzött 3:0-ra, így a női egyes döntőjébe a csehszlovák Depetris és az osztrák Pritzl került. A férfipárosban pénteken este a csehszlovák Tereba és Kósás pár a magyar Házi—Boros ket­tőst 3:0 arányban legyőzte, utána azonban a cseh­szlovák pár a MacClure—Schiff USA-pártól ki­kapott. Így a férfipáros döntőjébe a magyar Barna—Bellák és az amerikai MacClure—Schiff kettős jutott. — A vegyespáros középdöntőjében a csehszlovák Votrubec—Vona kettős az osztrák Pritzl—Liebster párt legyőzte és igy a döntőben a Woodhead (angol)—Barna (magyar) kombinál­tal találkozik. — A női párosban a középdöntőben a csehszlovák Votrubec—Depetris kettős a ma­gyar Sípos—­Gál­párt legyőzte és így a döntőben a magyar Ferenczy—Beregi kettőssel találkozik. Eszerint a döntős mérkőzéseiket a csehszlovák és magyar játékosok dominálják, vegyítve egy-két ausztriai, amerikai és jugoszláv játékossal. Csehszlovák győzelem a női párosban Az első döntés ma a női párosban esett, ahol a csehszlovák Depetris-Votrubec pár a magyar Ferenczy-Beregi kettőst 25:23, 17:21, 21:18 arány­ban legyőzte és ezzel a bajnokságot is megszerez­te.­­ A férfiegyes elődöntőjében a magyar Barna a csehszlovák Terebát, az osztrák Bergmann pedig Slárt ütötte ki a középdöntőből, úgyhogy abba csak egy csehszlovák játékos, a favoritként ke­zelt Váha jutott. TENISZ )­ A német Gramm­—Henkel pár Adelaideban az ausztráliai bajnokság férfipáros középdöntőjében a Crawford—MacGrath kettőst 6:1, 6:3, 4:6, 7:5 arányban legyőzte és így a döntőben az ausztrá­liai Quist—Bro­mwic­h kettőssel találkozik, amely az amerikai Budge—Makó világbajnok­ párt 3:6, 4:6, 6:3, 6:3, 6:1 arányban legyőzte. LABDARI/GAS­ ­ ( Pöstyéni sporthírek. A CsAF átiratban értesí­tette a PSK vezetőséget, hogy a Gogol-Martinka ügy­ben nem engedi meg a rendőrség bevonását, hanem előbb be kell várni a CsAF fegyelmi bizottságának az ügyben hozandó határozatát. A PSK elhatározta, hogy az idén első ízben vesz részt a Matica-serleg mérkőzéseken. A PSK első csapata február 2-án lép először pályára edzésre. A KELETSZLOVÁKIAI ÉS KÁRPÁT­ALJAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA MUNKÁCSON. Vasárnap d. u.: Gólyaszanatórium. Vasárnap este: Csodatükör. Mesejáték. Hétfő: Láz. Lakatos L. színműve. Kedd: Egy pohár víz. Szerda: Vihar az Egyéniből. Csütörtök: A cigány. Farkas Pali bucsuetstje. Péntek: Családi háború. Sarkady Aladár vendégjátéka. Szombat d. u.: Delila. Szombat este: Családi háború. Sarkady ven­dégjátéka. A NYUGAT SZLOVENSZKÖI MAGYAR SZÍNTÁRSULAT MŰSORA KOMÁROMBAN. Vasárnap d. u.: Viktória. Szül*f» Lászlóval. Vasárnap este: Urilány szobát keres. Hétfő: Fehér kór, AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA: PASSAGE MOZI Jan. 31, febr. 1: Alexander Rjepkin hadnagy. Febr. 2­3: Sz­öktetés a Riviérán. Febr. 4—5 -6: A néma citadella. RÁDIÓ MOZI Jan. 31: A lázadók kapitánya. Febr. 1. 2: Drága rokonaink. Febr. 3- 4—5: Miénk a világ. KSC Jubileumi Bál FE38UÜR SAH, szombaton este fél 9-kor a kassai Legényegyletben TEL­SPORT )­ LTC Prága—Sudbury Wolves 1:1 (1:1, 0:0, 0:0). A kanadai válogatott második prágai szerep­lése is csalódást keltett. 6000 néző előtt az LTC egyenrangú ellenfélnek bizonyult és könnyen ie győzhetett volna. Gólok: Bruce (Kanada) és Loa­­stim (LTC). A kanadai válogatott kedden vagy szerdán a csehszlovák válogatott ellen szerepel. )( Bécsben a Wiener EV bajnoki mérkőzésen 1:1 arányban eldöntetlenre játszott az EKB-vel. )( A garmisch-partenkircheni síversenyen a 18 kilométeres futásban az olasz Gerardi győzött 1 óra 9:53 p. alatt az olasz Demetr és a norvég Iversen előtt. Az összetett versenyben a norvég Hegge vezet l,14:30­ órás összteljesítménnyel a né­met Hieble előtt.­­( Sertorelli meghalt. Garmisch-Partein­kirchen­­ből jelentik: Az olasz Giacinto Sertorelli, Európa egyik legjobb síversenyzője szerdán a lesikló versenyen bordatörést és tüdősérülést szenvedett. Sertorelli tegnap sérüléseibe belehalt. CsMTSz hvatalos közleménye Felkérjük az összes tagegyleteket, hogy a cí­mükre elküldött kérdőíveket pontosan kitöltve mielőbb küldjék vissza, mert azok az évi jelen­tés összeállításához okvetlen szükségesek. Bárczy Oszkár s. k., prez. elnök. TÍ^GAI-MAGIevR-HI UXIAR i.Mt^w»rímicwgmaami8aaaattagiga3tffi^13 Vasárnap dől el a tátrai összetett négyes bobverseny TÁTRASZÉPLAK. — (Tudósítónk telefon­­jelentése.) A tárcraszéplaki bobversenyeik har­madik napján a négyes tátrai bobversenyeket bo­nyolították le. A verseny két meglepetést ho­zott. Az egyik, hogy a Kárpátegyesület bobozói jobb időket értek el, mint a HDW tavalyi győz­tes bob­ csapata. A másik meglepetés, hogy Logsch mérnök 2 perc 38 másodperc alatt tette meg az utat az első futamban. Mégsem lehetett megállapítani, hogy ki győzött, mert a HDW Margaréta nevű bobjának vezetőkötele az indu­lás után azonnal elszakadt és a verseny vezető­sége ezt vis majornak nyilvánította, így a Mar­garéta ma délután újra startol és csak ezután le­het megállapítani, hogy melyik csapat a bajnok. A legjobb összidőt a Kondor-bob érte el 5:20.6 (Logsch M., Forberger, Scholtz és Reiff.) Holnap délelőtt a HDW négyes bobversenyét bonyolítják le. A HDW-bajnok az lesz, aki a mai két és a holnapi két futam összteljesítményé­ben a legjobb időt érte el. Tekintve, hogy a mai két futamban a Kárpát egyesület bobozói érték el a legjobb időiket, nagy kilátás van arra, hogy legyőzik a HDW bobozóit és a szudétanémet bajnokságot is meg fogják nyerni A CsAF-MLSz (a csehszlovákiai Magyar Labdarugók Szövetsége) HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI: A Köbölkút! AC—SK Nővé Záruky barátságos mérkőzésből kifolyólag a kiállított Gulyás Lajos büntetésénél a Ke­r. nem tartotta be a minimális büntető tarifát, miért is a CsAF Fegy. biz. a kö­vetkező határozatot hozta: Gulyás Lajost a Fegy. szab. 19. § 15. pontja alapján 2 hónapra fölfüg­geszti, a KAC-ot pedig ugyanennek alapján 50 Ki pénzbírságra ítéli; a fölfüggesztés kezdete e közle­mény napja, a pénzbírságot — fölfüggesztés terhe alatt — 14 napon belül kell megfizetni. (D. 243—37.) Molnár Lajosnak (Kom. MTE) a SK Komárno színeiben való szereplése miatt följelentésünkre a CsSSF közli, hogy az egyesület a zsúp a fölszóli­­t­ására nem válaszolt, miért is 50 Kö­rend birs­­ággal és felfüggesztéssel sújtotta; az ügy még véglege­sen nincs eldöntve. 0. 500—37.) A Közép-ker. jelentése alapján az I. B. a Lo­sonci AFC fölifüggesztését hatályon kívül helyezi s igazolási jogát visszaadja: a Füleki TC tarto­zása 200 Kö-val csökkent. (Kp. 736—37.) A Vas SK­—Ligeti SC kupamérkőzésben az I. B. a kerületi határozatot helyesnek ismerte el. (S. 26—38.) A CsAF kiadta alábbi játékosokat: Zemkó La­jos Érsekujvári SE—SK Zelezny Brod, Balázsházy József Kassai AC—FÁK Michalovce. (D. 481, É. 705—37.) Unger Lajos Ligeti SC—SK Bajov Otrekovice átlépését a CSAF visszavonás következtében ér­vénytelenítette. (Ny. 526—37.) lice Dékány Imre Kom. MTE—SK Snéhari Domaz­­katonai vendégszereplési­ engedélyt a CsAF csupán a játékos kérvényének beérkezte után en­gedélyezi. (D. 29—38.) A CsAF alábbi játékosokat kétszeres igazolás kísérlete miatt 6—6 hóra felfüggesztette: Dolinai József és Dankiulinec János Dmdknovic M­ukacevo —Munkácsi SE; utóbbinál a játékosokat töröljük. (Kt. 60, 61—38.) A Nyugati kerületnek a B. T. kerületének be­olvasztása iránt az I. B. ama javaslattal terjeszti a Közgyűlés elé, hogy ez azt ne tegye magáévá, mivel 1. a CSAF-szabályok garantálják a B. T. ön­kormányzatát, 2. a Szöv. szabályok erre vonat­kozólag nem intézkednek. 3. nem akarná, hogy a bírák egyesületi tisztviselők behatása alá kerülje­nek és 4. a két testület közötti esetleges vitás ese­tek elintézésére van Központi, ill. Kerületi Egyez­tető Bizottság. (Ny. 50—38.) A Nyugati ker­ 5 játékosa részéről benyújtott kegyelmi kérvényeket az I. B. ama javaslattal terjeszti a Közgyűlés elé, hogy ez azokat határo­zathozatal végett, adja át az Ig.­Tan.-nak, mivel az idő rövidsége miatt, a B. T. véleményezése nem kérhető ki. A CsAF Választmánya a köv. határozatokat hozta. Újból kimondotta, hogy az, u. n. Cs.AF-napokon az összes központnak (tehát a kerü­l­eteknek is) joga van valamennyi egyesületének játékosára. Az egyidejűleg beadott több átigazolási keretre vonatkozó határozatát következőképpen módosí­totta: Szövetségen belül több egyszerre, rendesen bejelentett átlépésnél azt kell érvényesnek elis­­merni, amelyhez ugyanazon átlépési határidőn be­lül, azaz a hó 1—3 között ajánlva beküldik az igazolványt és a ját­ék­engedélyt. — Ehhez elvileg kimondja, hogy bármilyen oknál fogva érvényte­lennek kijelentett átlépés nem bír a rendesen be­jelentett átlépés hatályával. Idegen állampolgárságú játékos, aki ilyen mű­ködését mint ifjúsági kezdte és legalább egy évig megszakítás nélkül volt­ igazolva a CsAF egyesü­leteiben, 21 éves korától a CsAF hivatalos verse­nyein nem kezelhető külföldi játékosként. — Ha a 21 éves kora elérésének napjától (azaz, amikor nagykorúvá válik) számított egy hónapon belül benyújt igazolást arról, hogy a csehszlovák állam­­polgárság elnyerését kérelmezte, a külföldiekről szóló határizmányok érvényessége a beadott kér­vény elintézéséig m­eghos­szabilizódi­k. Az elinté­zést, annak kézhezvétele után azonnal be kell je­lenteni a CsAF anyakönyvének. (Rekord 3—38.) A CsAF—MLSz titkársága. Üsáhoh, potujüáh, lópofvrócoh, hipeMiőh, híotduwh.. 5lvdis k­ura,­3fokoclo5 lop tói­o­ r Cfieijeft Irxqwm ! A rovatért LÜKŐ GÉZA felel. | Újból emelik a szeszkontingenst PRÁGA. — A szeszgyártás 1937/38. évi összkontingenseként 1,020.000 hl-t szabtak meg. Már ennek a kontingensnek a megszabásánál számítottak azzal, hogy az időközben bekövet­kezett fokozott fogyasztás miatt jelentősen föl­emelik a kontingenst és ezért eredetileg egy 100.000 hektoliteres pótkontingensről tárgyaltak. Minthogy most jobban tudják már áttekinteni az 1937/38. évi elhelyezés lehetőségeit és az össz­­elhelyezést 1.170.000 hl-re becsülik, a szeszérté­­kesítő társaság javaslatot nyújtott át a kormány­nak, amely a folyó évben 150.000 hl-rel kívánja a szeszégetési jog fölemelését. Ezáltal a burgo­nyafeleslegek jobb értékesítését is lehetővé tennék. Mennyibe kerülnek a csehszlovák államvasut új személykocsijai? PRÁGA. — A vasútigazgatás az 1938. évben kocsiparkjának kiegészítésére 2112 új vagont rendelt, ebből 142 személyszállító vagon, a töb­bi pedig tehervagon. A vagonrendelés összesen 177 millió korona­­ költséggel jár. Ebből a sze­­mélykocsikra 67 millió, a tehervagonokra 110 millió korona költség esik. Olvasóinkat bizonyára érdekelni fogja, hogy mibe kerülnek az egyes vasúti vagonok. Arány­lag a legolcsóbbak azok a Cím szolgálati jelzési­ személypótkocsik, melyeket motorosvonatokhoz csatolnak. Ezeknek ára mintegy 170.000 korona, úgyhogy a megrendelt 22 motorpótkocsi 3663 millió koronába fog kerülni. A legismertebb típu­sú, személyvonatoknál használt harmadosztá­lyos Ce jelzésű vagon ára 312.200 korona. Ezek­ből 51-et rendelt a vasútigazgatás. Valamivel drágábbak a Be jelzésű másodosztályú személy­vonatkocsik, amelyeknek ára 330.000 korona (18-at rendeltek). A legdrágább vasúti vagonok a négytengelyes gyorsvonat­ személykocsik. A Calm jelzésű pótkocsik, amelyeket a ,,Kék nyil"­­hoz csatolnak, 550.000 koronába kerülnek, vi­szont a nagy gyorsvon­a­ti Ca jelzésű harmadosz­tályos vagon ára már nincs messze a milliótól (908.000 korona). Végül a legmodernebb tipusu csehszlovák gyorsvonati BGa jelzésű vagon , amelynek másod- és harmadosztályú fülkéi van­nak és a harmadosztályú fülkéi is párnázottak, 1.045.500 koronába kerülnek. Ezekből a leg­újabb és legdrágább gyorsvonati személyvago­nokból összesen 22-t rendeltek és amint elkészül­nek, valamennyi fővonalon üzembe helyezik azokat. Már Csehországba is eljutott a száj- és körömfájás KARLSBAD,­­ Az Érchegységben fekvő Schmiedeberg községben, közel a német birodal­mi határhoz, tegnap megállapították Csehország területén az első száj- és körömfájási esetet. A hatóságok szigorú óvóintézkedéseket hoztak, többek között erre az egész körzetre betiltották a gyülésrendezéseket. (—) Gabonaátlagárak februárban. A csehszlo­vákiai terménytőzsdék január 1-től 20-ig terjedő időre és februári érvényességre a következő ga­bona- és hüvelyes átlagárakat hirdették ki: búza 160, rozs 130, árpa­ 120, zab 120, tengeri 120, köles 120, borsó 180, bab 170, lóbab 130, pe­­luska 140, nyári bükköny 120 és végül rizs 260 korona. (-) Új pozsonyi részvénytársaságok: A pozsonyi kereskedelmi lajstromba bejegyezték az Agrosilva me­zőgazdasági és erdészeti rt-t. alaptőke 800.000 koro­na, az igazgatóság tagjai dr Frankl Emil Trencsén, dr. Friedner Marcell Pozsony és Klicpera Vendel. — Bejegyezték továbbá a prágai Szőrme Rt. pozsonyi fiókját. A prágai cég alaptőkéje 5 millió korona.

Next