Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-26 / 95. (4538.) szám
8 Galántai SE—Lévai TE 3:2 (2:2) GALÁNTA — 500 néző. A GSE Gottstein, Holub II., Ferenczy és Éliás I. standard-játékosai helyén négy, az első csapatban először szereplő ifjúsági játékossal vette fel a küzdelmet a déli kerületi „örök derbyn“. A lelkesen játszó GSE mindjárt az 5-ik percben úgy szerezte meg a vezetést, hogy Schultz éles labdája Újvári lábáról a hálóba pattant. 1:0. Ez lelkesítő hatással volt a hazai csapatra és az ifjúsági Bárczy a 13-ik percben már 2:0-ra növelte az eredményt. A meglepetéséből magára talált LTE heves támadásokat intézett, aminek eredménye Horváth II. és Ocsiák góljai voltak. A második félidőben a közönség lelkesen buzdította a GSE csapatát és a továbbra is lelkesen játszó GSE a 10-ik percben a nap legszebb góljával eldöntötte a mérkőzés sorsát, mert a helyén álló védelem Kröller és Molnár révén minden támadást meghiúsított és az LTE az eredményen változtatni nem tudott. A GSE-nél a védelmen kívül a csatársorban Dohanek játéka volt kellemes meglepetés, mivel minden labdája veszélyes volt és ezúttal a lövésekkel is szerencséje volt. A halfsorban Holub I. és Éliás III. felelt meg. Az LTE-nél főleg Horváth III., a kapus és Martinovics volt jó. Nagy Imre jól vezette a fair mérkőzést. A rimaszombati Törekvés újból bajnok RIMASZOMBAT. — A Középkerület bajnoki derby-mérkőzésén a rimaszombati Törekvés 1:0 (0:0) arányban legyőzte helyi ellenfelét, a Tamásfalvai MSC-et. Mély talajon csapkodó és nívatlan játék folyt. A győztes gólt az utolsó percben Lőkös szerezte meg 11-esből a Törekvés számára, amely így ujból a kerület bajnokcsapata lett. Biró: Szabó (Füleik) volt. Törekvés XT.—Panyidaróci ZTE 5:1 (1:1). Második osztályú bajnoki. Biró: dr. Weinberger Tibor. FTC XI.—ASC 60 (2:0.) Bajnoki mérkőzés Losoncon. Biró: Benko (Loson.) A mérkőzést szép játék után biztosan nyerte az FTC Galbács 3, Kovács 2 és Hódus góljaival. A LAFC eldöntetlenre játszott a Bratislavával LOSONC. — Szakadó esőben folyt le a Bratislava vendégszereplése Losoncon, amely a LAFC sikert jelentő eldöntetlenét hozta 3:3 arányban. A Bratislava Orth és Kovács nélkül, de Stastnyval megerősítve játszott, technikailag felülmúlta ellenfelét, amely a mérkőzés végén jutott fölénybe. Jakube két és Luknár egy gólja révén a Bratislava már 3:0 arányban vezetett, amikor a LAFC Majlikja 20 percen belül mesterhármassal kiegyenlítette a mérkőzés végeredményét. A mérkőzést Diamant László jól vezette. ÉRSEKUJVÁROTT a SK a Besztercebányai SK-ot 5:0 (3:0) arányban fölényesen legyőzte. Szlovákiai eredmények KÖZÉPZSUPA Rimaszombati Slovan—SK Brezno 2:2 (1:0). Biró: Lakota (Losonc). — Rózsahegy—Poprádi AC 5:3. — Körmöcbánya—Handlova 5:2. — Liga Késmárk—Szucsány 3:0. NYUGATI ZSUPA Pöstyéni SK—Vágujhelyi AC 3:1 (1:0). — CsSK Bratislava II.—Nyitrai AC 8:3 és 2:4 (barátságos). — SK Trnava—Galgóci SK 3:3 (2:1). Cseh- és morvaországi eredmények SZÖVETSÉGKÖZTI MÉRKŐZÉSEK PRÁGA — B. válogatott—Középcseh zsupa 4:3 (2:1). — Szövetségi csapat—DFV-MLSz vegyes 3:3 (2:2). A vegyescsapatban az MLSz-játékosok: Balogh (Pozsony) és Kertész (Kassa) voltak a legjobbak. Mindketten 1—1 gólt rúgtak. Hudec (Vas- Rapid) is jól játszott, míg a szövetségi csapatban Ujváry (Bafa Zlin) kapus tűnt ki. PARDUBIC: Középcseh zsupa—Nyugatcseh zsupa 2:1 (1:1). M.OSTRAU. Sziléziai zsupa—Északkeleti német megye 4:0 (0:0). SZUDÉTANÉMET DIVÍZIÓ Teplitzer FK—Karlsbader FK 5:0, DFC Prága— —FK Komotau 5:0, Reichenberger FK—VfB Teplitz 4:2, DSK Gablonz—<SV Bodenbac-h 3:2, Warnsdorfer FK—I>SB Sohreckenstein 6:4, DSV Trautenau—DSV Saaz 5:2. — Vezető a TFK 41 ponttal a WFK 31 és a DFC 27 pontja előtt. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK* PRÁGA. Bohemians—Viktória Zsizskov 3:1 (2:1.) PILSEN. Viktória—Sparta Kladno 4:1 (2:1). ZLIN. Náchod—SK Bafa 4:3 (2:1). BRÜNN. Hana—Brünn 2:2 (0:2). ÚSZÁS )( Három új rekordot eredményeztek a königgrätzi fedettpálya-bajnoksági versenyek. A 200 méteres női mellúszásban Karpeles (BK Pozsony) 3:11.4 rekordidő alatt győzött. — A 4X50 méteres gyorsúszó-stafétában a Bar Kochba, Pozsony csapata (Földes, Duschnitz, Frucht és dr. Steiner) 1:50 perccel állított fel új rekordot. — Sehramek Irma az 50 méteres női gyorsúszásban 31.4 mp.-es legjobb teljesítményt ért el. — Egyéb eredmények: 400 m. férfi gyors: Frucht (BR) 5:09. — 100 m. férfi hát: Totti (Sparta) 1:15. — 100 m. női gyors: Sehramek (KVS Brünn) 1:11.5. — Műugrás: Ne Evadba (Slavia) 138.06 ponnt. )( Génuában a 400 méteres gyorsúszásban Gróf 5:01.1 p. alatt győzte le Lengyelt ,a ffignorit. A magyar válogatott csapat ragyogó győzelmet aratott Dr. Sárosi egymaga 5 gólt lőtt a bécsiek kapujába ■ Budapesten döntetlenül játszottak a B csapatok ■ [UNK] Bukarestben hatalmas sikerrel szerepelt a magyar csikócsapat ■ Budapest—Bécs 5:3 (2:2) BÉCS. — A hagyományos magyar-osztrák válogatott mérkőzések szakadatlan sorában immár 83-szor álltak szemben egymással a régi ellenfelek. Ezúttal első ízben csupán a cégér változott meg, a mérkőzést a változott politikai viszonyok miatt Budapest—Bécs elnevezés alatt játszották. A bécsi stadionban mintegy 30.000 főnyi közönség előtt, Popovics jugoszláv játékvezető vezetésével zajlott le a mérkőzés, amely a magyar csapat jól megérdemelt győzelmével végződött A győzelem annál értékesebb, mert a budapesti csapat nélkülözte egy-két állandó játékosát és a tartalékok közt egy újonc is szerepelt A mérkőzés magyar fölény jegyében indult és dr. Sárosi már a 14. percben megszerezte a vezetést. Újrakezdés utáni azonban a bécsiek Neumer révén azonnal kiegyenlítettek. A magyarok továbbra is veszélyesebbek, Raftlnak több dolga van, mint Szabónak és a magyar csatárok a kapufát is „foglalkoztatják". A 25. percben dr. Sárosi egyéni akcióból vezetést szerez. A 33. percben Popovics érthetetlen módon megállítja a játékot a magyar kapu közelében, feldobta a labdát és a kavarodásból Sesta hátvéd belőtte a labdát a magyar kapuba. Félidőben tehát 2:2-re állt a mérkőzés. Szünet után Andritz bécsi hátvéd megsérült és a balszélen statisztálni kényszerült. Az átcsoportosított osztrák csapat azonban így is váratlanul vezetést szerzett, 2:3. A 22. percben Hahnemann Szabó lábai közt juttatta hálóba a labdát. A 28. és 30-ik percben azonban a magyar csapat nemcsak kiegyenlít, hanem 4:3-as vezetést is szerez. Mindkét esetben Titkos remek beadásait értékesítette dr. Sárosi. Az osztrákok durva játéka ellenére is mind nyilvánvalóbb lesz a magyar fölény és a 37-ik percben Zsengellér lepattanó kapuralövéséből dr. Sárosi belőtte az ötödik magyar gólt. A csalódott bécsi közönség a csapatok levonulásánál csúnya jeleneteket rögtönzött és kifütyülte a remek játékot nyújtó győztes magyarokat. A magyar csapat legjobbja ezúttal is dr. Sárosi volt, de a hátvéd Biró, Dudás és Zsengellér is remek játékot nyújtott. Az újonc Biró É. kezdeti elfogódottsága után kitünően bevált, de igen lelkesen és eredményesen harcolt a tartalék Szalay és Miklósi is. Az osztrák csapatban csak az öreg Sesta és Sindelár voltak igazán jók, a fedezetsor csődöt mondott, a belsőcsatárok nem értették meg egymást. — Popovics játékvezető nem volt elég erélyes, különösen a durván játszó Sestával és Pesserrel szemben. Budapest B—Bécs Besi (ít.) BUDAPEST* — A két város B. csapatai vasárnap igen kedvezőtlen időben, hideg szélben és esőben, alig 3000—4000 főnyi közönség előtt mérkőztek a budapesti Ülőinta pályán. A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, ámbár a második félidőben a magyar csapat erőnléte jobb volt és többet is támadott. A vezető gólt a budapestiek érték el Kisalagi fejesével. Szünet után Nausch hatalmas lövéssel kiegyenlített. A mérkőzést a csehszlovák Bízik vezette. Magyar Csikók—Bukarest 5:2 (0:1) BUKAREST — 10.000 néző előtt a magyar Csikó-válogatott szép, értékes és fölényes győzelmet aratott. A mezőny legjobbja Sárosi Ds. volt. A bukaresti csapat szerezte meg az első félidőben a vezető gólt Avar révén, míg a második félidő elején Popescu lőtte a második román gólt. Ettől kezdve a magyar csapat teljes fölénybe jutott , Jakab és Turay II. két-két, valamint Vermes gólja révén a végeredményt beállította. Ma a Csikók a Venus ellen szerepelnek* A Ligeti fölényesen legyőzte a Szenei SK-ot — a nyugati kerület bajnoka lett Ligeti-Szenei SK 6:4 (4:0) POZSONY — Ligeti—Szenei SK 6:0 (4:0). Az eredmény kissé túlzott, a két csapat között nem volt hatgólos különbség. A Ligeti csatársora határozottabb volt a kapu előtt és védelme is jobban működött. Az első félidőben nagy volt a pozsonyiak fölénye. A gólokat Unger (3), Vinkovics, Schmidt és Strasser lőtték. Szünetben a két csapat szurkolói összeverekedtek, úgy hogy a rendőröknek kellett közbelépni. 500 néző. Biró: Rainschnitz, Admira—MTE 3:2 (1:1). Egyenlő erők küzdelme, melyet a szerencsésebb csapat nyert meg. vezetést az Admira szerezte meg Schraster góljából, mire az MTK Mészáros két góljával felelt. Az egyenlítő gólt Gregor lőtte 11-esből és ugyancsak Gregor szerezte a győztes gólt is. 200 néző. Biró, Berta, Diószegi SE—Virágvölgy 3:1 (2:1), Diószegen. Megérdemelt győzelem, noha a honi csapat tartalékosan állt ki. Uhrik (2) és Piszkos lőtték a győztesek góljait, míg a vendégek részéről Grieger IV. volt eredményes. A diószegieknél Tanaki és Piszkos, a virágvölgyieknél Schlögl hátvéd emelkedett ki. Biró: Förster, 300 néző. Főrévi TC—Donaustadt 4:1 (1:0). Főréven. A Donaustadt már az Union-játékosokkal megerősödve állt ki, de így sem tudott a jól játszó főréviekkel boldogulni. A győztesek góljait Lechner (2), Gottfried és Limkai lőtték, a vesztesek becsületgólját Nagel szerezte szabadrúgásból. 500 néző. Bíró: Fuhrmann. II. OSZTÁLY: Pozsonyban: Ligeti 11—DSK 2:2 (1:0), Vas-Rapid II.—Törekvés 4:3 (1:0), Nagymagyar—Dornkappel 3:4 (0:3), Püspöki TK—Testvériség 2:4 (2:3), Uszor SC—Patonyszék SE 5:0 (2:0). Külföldi eredmények AZ ANGOL LIGÁBAN az I. osztályban a vezető Arsenal a második helyen álló Preston North Endet 3:1 arányban legyőzte és így az élen maradt. Mögéje a Wolwerhampton Wanderers zárkózott hasonló pontaránnyal. A „farkasok" azonban még egy mérkőzéssel hátrányban vannak. — A II. osztályban az Aston Villa újból egyedül került az élre, mert a Coventry City saját pályáján a Fulhamtől 0:1 arányban kikapott. — Skóciában Celtic már bajnok (ezúttal 19-szer). A második helyen a Hearts áll, amely a Rangerst szombaton 3:2 arányban legyőzte. Aberdeenben a Kladno szombaton 1:3 (0:1) arányban kikapott. A kladnóiak gólja Svatov és Kloz támadásából esett.( OLASZORSZÁG. A bajnokságot az Ambrosiana nyeri, amely Bariban 2:0 arányban győzött és 41 ponttal vezet a Juventus 39 pontja előtt. A Juventus az FC Milánóval 1:1 eldöntetlenre játszott. Egyéb eredmények: FC Luocbese—Trieszt 1:0, Fiorentina—Atalanta 4:0, FC Torino—FC Nápoly 0:0, AS Roma—FC Genova 1:1, Lazio Roma— Sampieavlarena 3:0.( BUDAPEST, II. Liga: Erzsébet—VÁC 4:1, Váci SE—Drogisták 4:4, Szolnoki MÁV—Csepel 3:3, Haladás—Vasas 9:0, Salgótarjáni BTC—Tokodi VSC 3:3, Diósgyőr—Váci Remény 2:0, Simontornyai BTC—Alba Régia 2:0. )( BÉCS. A ligában a vezető Austro Fiat a Vorwarts-szel 1:1 arányban eldöntetlenre játszott. A Helfort a Kibertast 3:1 arányban verte meg. Vezet. az Austro Fiat 33 ponttal a Helfort 81 pontja előtt. )( FRANCIAORSZÁG. Az FC Sochaux az FC Sétetől odahaza 0:1 arányban kikapott, ennek dacára 41 ponttal vezet az Olymp. Marseille és a Soto 39—39 pontjai előtt. — Olymp. Marseille—FC Metz 4:0, Racing Strasbourg—US Valenciennes 10:0, Olymp. Lillé—SC Fivols 2:0, Antibes—Racing Rou•baix 5:0, Racing Paris—Red Star Paris 2:1. )( SVÁJC: Lugano—Nordstern Basel 0:0, Grasehoppers—FC Biel 1:0, FC Basel—FC Luzern 6:1. A bajnokságban a Lugano vezet 28 ponttal az FC Basel 26 és a Grasshoppers 25 pontja előtt. )( JUGOSZLÁVIA: Concordia—BASE 1:1,HASK —Slavija Szerajevo 4:1, Belgrádi SK—Oradjanski 0:2, meglepetés: Jedinstvo—Hajdtuk 2:2, SK Ljubjana—Jugoslavija 3:0, ( LENGYELORSZÁG. Ruch Königshütte—Polonia Varsó 3:0, ASK Kattowitz—Warsza/wianka 3:0, Cracovia—Warta Posen 5:2, Lodzer SK— Wisla Krakó 0:0, Pogon Lemberg—Smygli Wilna 1:0. )( NÉMETORSZÁG. Bajnokság: VfR Mannheim —Berliner SV 3:2, York Insterburg—S tett in ex SC 2:5, Hamburger SV—Eintraeht Frankfurt 5:0, BC Hertiha—VfB Stuttgart 2:1, IFC Nümberg—93. Hanau 2:1, VfB Peine—Árminja Hannover 4:1, Minerva Berlin—Amicia Forst 1:0. — Városközti: München—Stuttgart 3:1. — Bécsi csapatok portyán: Szombaton: Wackei—Karlsruher FC 2:1, Admira—VFL Neckarau 3:1, WSC—St. Pauli Hamburg 4:0, Brigittenauer AC—Wacker Gera 3:2. — Vasárnap: IFC Pforzh-eim—Wacker 4:1, Stuttgaxter Kickers—Admira 5:0, IFC Bayreuth —Brigittenauer AC 1:1. )( ISTAMBUL. Városi válogatott—Vienna Bécs 3:2 (2:0). )( BELGIUM—WALES 3:1 (2:0). Brüsszelben 10.000 néző előtt. A Vörös Ördögök Braine és Badjou nélkül is biztosan győztek. — Belgium B.— Luxemburg 9:3. Játszották Arlonban. TORNA )( Svájc válogatottja Baselben a csehszlovák szokolok ellen 686.85:673.25 pontaránnyal győzött. Az egyéni versenyben Hudec világbajnok (csehszlovák) győzött 116.7 ponttal Schhürmann és Horst svájciak ellen. )( Bulgária kosárlabda-csapata Budapesten a magyar főiskolásokat 31:16 (16:12) arányban legyőzte. Vasárnap a bolgárok a magyar válogatott ellen állottak ki és 12:25 (7:5) arányban vereséget szenvedtek. . ATLÉTIKA )( San Romani legyőzte Cunninghamt Lawranceban az egymérföldes futásban. Ideje 4:23 p. volt. A harmadik heyen Lash, a 4-iken Ventke végzett. )( A Berlinen át 25 kilométeres futásban az olasz Lippi győzött 1 óra 24.12 p. alatt. A gyaloglást a norvég Romberg-Andersen nyerte 2 óra 2.54 perc alatt. A csehszlovák Lunák a futásban a 10-ik, Stork-Zofka pedig a gyaloglásban a 11-ik helyen végzett. 1938 áiprilis 26, kedd* I Nagy PTE-győzelem a Dévény—Pozsony futóversenyen J POZSONY — Vasárnap folyt le a hagyományos Dévény—Pozsony futóversenyzés távon. A versenyt könnyen nyerte 10 kilométer a favorit Gálfy (PTE) és a többi PTE-versenyző is kitünően szerepelt. — Eredmények: Gálfy 35:04 p., 2. Stiteczky (PTE) 35:53.6* p., 3. Herczeg (SK Brat.) 36:15.5 p., 4. Mogrovics (PTE) 5. Földes (PTE), 6. Körinek (SK Brat.), 7. Ondrus (SK Brat.). VÍVÁS Magyar István Csehszlovákia kardvívóbajnoka PRÁGA. — A Riegel-Club helyiségeiben folytak le Csehszlovákia tőr- és kardbajnoksága. A kardbajnokságot a nyitrai Magyar István (Jungmann, Pozsony) szerezte meg, aki az első helyen 6 győzelemmel és egy vereséggel helyezkedett el 2. Frass-Friedenfels (Riegel) 6 gy. 1 vereség, 8. Kunt (Pilsen), 4. Kakos (Sokol), 5. Kirchmann, 6. Jurka (Olmütz), 7. Skyva (Brünn) és 8. Barta (Riegel, Prága). A tőrbajnokságban első Frass-Friedenfels lett Kakos és dr. Vohryzek előtt. )( Németország tőrvivó-bajnokságát Hamburgban Fischer (Bécs) nyerte a volt osztrák bajnok Losert előtt. )( Pozsony város ifjúsági tőrvivó-bajnokságán 22 versenyző indult. A verseny szép küzdelmeket hozott és Berghoffer (Zitonia) győzelmével végződött. — Eredmények: Berghoffer 7 gy., 2. Metzl (Zitonia) 4 gy., 3. Feldmann (Makkabea) 4 gy., 4. Tolnai (Jungmann) 3 gy., 5. Arkauer (Zitonia) 3 gy., 6. Szarnák (Zitonia) 3 gy., 7. Perhácsek (Jungmann) 2 gy., 8. Szegő (egyleten kivüli) 2 gy. ) Magyarország 1938. évi kardvivó-bajnoka Maszlay Lajos százados lett 8 győzelemmel, veretlenül végezve. 2. dr. Rajczy 6 gy., 3. Gerey-Gerevich 6 gy., 4. Rajcsányi 5 gy., 5. Kever 3 gy., 6. Berczelly, 7. Palócz, 8. Zirczy és 9. Nyilas. — Az előmérkőzések során Bedő hadnagy és Bay Béla bíró között nézeteltérés támadt, amelynek lovagias folytatása lesz. TENISZ Jugoszlávia-Magyarország 3:1 ZÁGRÁB. — Szombaton a KK-mérkőzésen esőzés miatt nem volt verseny. Vasárnap a párosban a magyarok mindkét számban vereséget szenvedtek. A Pallada—Radovanovic jugoszláv kettős a magyar Gábory—Ferenczy párt 6:2, 6:2, 6:4, a Mitic—Kukuljevic kettős pedig a Szigeti—Asbóth párt 7:5, 6:4, 6:1 arányban verte meg, így Jugoszlávia 3:1 arányban vezet a KK-mérkőzésen Magyarország ellen.♦ Lengyelország Varsóban 6:1 pontaránnyal verte meg a német csapatot. A németek egyetlen pontját a Göpfert-Beuthen pár szerezte a Bawarowski-Hebda kettősnek 6:2, 6:4, 7:5 arányú legyőzésével. Bawarowski Jedrzejowskával a vegyespárosban az Enger-Dettmer párt 6:8, 6:3 arányban győzte le. )( Cannesban a Macombre-serleget a francia Abdasalam nyerte meg Destremeau felett aratott 6:4, 6:3, 2:6,6:2 arányú győzelmével )( Brigthonban a férfiegyesttz angol Austin nyerte az ír Rogers ellen 8:10, 6:1, 6:8 arányban. Harmadikok Shaves (angol) és a kínai Kbo Sin lettek. A női egyest MacKeliie nyerte Miss Harvey ellen. *