Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)

1938-05-18 / 114. (4557.) szám

1938 május 18, egerda. Ázsiai lelkiségével európai rendeltetést kell betöltenie a magyar nemzetnek — mondja Ujházy György új darabjának témájáról és missziójáról BUDAPEST. — Budapesten, Pécsett és Szegeden már teljes erővel­ folynak az idei szabadtéri játékok előkészületei s rövidesen megkezdődnek a próbák a három városban. Mind a három szabadtéri vállalkozás szá­mára Ujházy György írt darabot. A Pé­csett felújításra kerülő ,,Missa Solemnis- en kívül két érdekes szabadtéri bemutató vár­ja a közönséget: Szegeden az „István ki­rály népe", Budapesten a margitszigeti sza­badtéri színpadon az „Árpádházi Szent Margit". Uj­házy György, a kitűnő író nyi­latkozott három darabjáról és többek között a következőket mondottat : Amikor két évvel ezelőtt Pécs város volt polgármesterének fölkérésére szabad­téri játékká dolgoztam át a Missa Solem­­nist, annyira megfogott ennek a monumen­tális műfajnak csodálatosan érdekes művé­szi formája, hogy kétesztendős hallgatásom alatt még két új szabadtéri játékot írtam, amelyek azonban stílusban és megoldás­ban nagyon különböznek a Missá-tól. Az idén sok minden akadályozott, hogy vál­lalni tudjam a betanítás fárasztó munkáját és igy nem én vezetem személyesen a pró­bákat. Táray Ferenc, a Nemzeti Színház kitűnő művésze lett a játékmester, aki a betanítást végzi, amint az a városnak kí­vánsága volt. A magyarság örök és végzetes konfliktusa — Szegeden a szabadtéri játékok során lesz „István király népe" című történelmi tragédiámnak az ősbemutatója. — Témája a magyarság örök és végze­tes konfliktusa: ázsiai lelkiségével európai rendeltetést kell betöltenie a magyarnak. A magyar helyzet tragikusságának felismerése először Gézában, az utolsó magyar fejede­lemben derengett fel és öntudatra István királyban világosodott. Ennek a két gigan­tikus személyiségnek a pillérén ívelődött fel a híd kelet és nyugat között, amelyen a ma­gyarság Európa partjait elérte. Darabom hármas tagozatai a lomb­hullató ősz, a dermedt tél és rügyfakasztó, az ősi gyökerekből uj életre támadó tavasz, akinek kétkedő szorongásait és belső gyöt­rődéseit minden idők­ minden magyarja vé­gigszenvedi. Diadalmas hősöm pedig az ifjú király, akiben életre támadott közel ezer esztendeje a nemzet s ma is mindannyian tőle és belőle nyerjük életünket. «—i Ennek a darabnak a rendezését Ja­­novics Jenő vállalta. A Ráskay-kódex nyomán keletkezett az „Árpádházi Szent Margitt­ ”— Harmadik szabadtéri játékomat Bes­senyei Zénónak megbízásából kora tavas­­szal írtam a készülő új margitszigeti sza­­badszínpad megnyitására. A téma adva volt: IV. Béla király leányának, Margit­nak élete, aki hosszú éveken át lakta a szi­geti klastromot. A szentéletű királylány alakját Rás­­kay leánya csodálatosan szép költői kó­dexe nyomán igyekeztem megrajzolni. Csu­pa áradó szeretet ez a Ráskay-kódex, amelyben valósággal felragyog és megele­venedik költői finomságú elbeszéléseiben az Árpádok szelid, áldozatos női alakjának legáldottabbja, aki a magyar népért öntu­datossággal vállalta, vezeklő korbácsát, szö­ges szaruját és böjtjeit. — Az Árpádházi Szent Margit misztérium­játék, amelynek operaszerűen hatalmas ze­nei részét Bárdos Lajos, a kiváló egyházi zenész szerezte. (*) Nagy érdeklődés előzi meg a SzMKE nyitrai előadó estjét. Nyitráról jelentik: Röviden hírt adtunk már arról, hogy nyitrai SzMKE május 19-én nagyszabású­­ előadóestet rendez az iparház termében. Az előadóesten szerepel dr. Staud Gábor­­né, aki Harsányi Kálmán, Mécs László és Asguthy Erzsébet verseiből ad elő. Nagy érdeklődésre tart számot Révay István ta­nulmánya. „A csehszlovákiai magyarság a demográfia tükrében", úgyszintén Brogyá­­ni Kálmán vetített képes előadása, melynek címe „A valóság és a művészi szemlélet". Az előadóesten az egyesület énekkara Szőke József karnagy vezényletével dalo­kat ad elő. Úgy a városban, mint a környé­ken igen nagy érdeklődés előzi meg az elő­adást. Kezdete este fél 9 órakor. Előadás után a vendégelőadók tiszteletére a Tátra - pincében társasvacsora lesz. Az előadóest rendezője dr. Staud Gábor. (*) A téli SzMKE nagysikerű kulturün­­nepe. Tudósítónk jelenti: Lelkes SzMKE- kulturünnep folyt le vasárnap délután a csallóközi Fél községben, ahol Sidó Alajos kezdeményezésére megalakult az SzMKE- fiók. A kulturünnepre eljött a pozsonyi SzMKE főiskolás csoportja dr. Reiner János és dr. Párkány Lajos vezetésével, akiket Redl István igazgató-tanító fogadott az ál­lomáson. Az ünnepély megnyitásakor el­hangzott üdvözlő szavakra előbb Blazsek István, ifjúsági csoportvezető, majd dr. Pár­kány Lajos válaszolt, aki azután megtartot­ta előadását a SzMKE feladatairól és cél­kitűzéseiről. Nagy tetszéssel fogadott be­széde után •Friebeisz Flóra tanárjelölt tar­tott előadást a tanítók és szülők munkájá­ról. A Mária kongregáció tagjainak ének­száma után Hinora Sándor a tatárjárásról, Csonka Ferenc pedig Petőfiről tartott elő­adást. Nagy sikere volt Hantos Ádám és Lengyel Zsuzsa énekszámainak. Bartos Zoltán a választások technikájáról tartott előadást és a kitünően sikerült kulturdél­­után az Eucharisztikus Kongresszus himnu­szával ért véget. A rovatért LÜKŐ GÉZA felet ■;! •< » - tSWMS A. gv ítJaí-'í.í-' ■' V r ' i' in ....i .!■« i.ii■■ ■ i , .;-i/iíi . rí A kormány nagyszabású beruházásokat végeztet német többségű viségterületeken — Tragikus hősöm a nagy fejedelem, 500 millióbtól 212 milliót juttatnék németlakta vidékeknek PRÁGA. •­ A legutóbbi minisztertanács elha­tározta, hogy a gazdasági válságtól legjobban­­ sújtott viségterületeknek nagyszabású beruházási közmunkáik utján nyújt segí­tség­et. A miniszteri­­­ tanácsnak ezt a határozatát hivatalosa­n a követ­­­kező részletekkel egészítik ki: Dl történelmi országokban ez év folyamán újabb beruházási munkákat terveznek 500 millió koronánál nagyobb összegű értékben. Ebből az összegből 161 milliót fordítanak állami utak és hidak és 277 milliót nem állami utak építésére, végül 72 millió értékű magasépítkezést visznek végbe. Területi szempontok szerint a beruházá­sok 40 százaléka 212 millió korona értékben né­metlakta területnek, hatvan százaléka pedig cseh területnek jut. A hivatalos jelentés ehhez megjegyzi, hogy a­z állami pénzen végzett közmunkákból a német többségű járásoknak a nemzetiségi kulcsot meg­haladó arányszámban juttat a kormány, mert te­kintettel van a gazdasági és szociális tekintetben legtöbb nélkülözésnek kitett lakossága, amely leginkább szenved a munkaalkalom hiányában. A közmunkáik­ kiadásánál tekintettel lesznek a regionális érdekekre és­ elsősorban olyan cé­geknek juttatnak, amelyek az Ékítő vidékeken helyben l­akók. Az egyes munkálatok a következőképpen osz­lanak meg: Állami utak és hidak: Cseh terület 109 millió korona ,azaz 67.6 százalék, német terület 52 mil­lió korona, vagyis 32.4 százalék. Nemállami­ utak: Cseh terület 148 millió ko­rona, vagyis 53.4 százalék, német terület 129 millió korona, vagyis 46.6 százalék. Magasépitkezés: Cseh terület 42 millió koro­na, vagyis 58.5 százalék, német terület 30 millió korona, vagyis 51.5 százalék. A kormány segítségére siet a németlakta ii­­ségterül­eteknek, mikor fedezi föl a szlovákiai és kárpátaljai íiségterületeket is? Glória Dickson fiatal amerikai színésznő Greta Garbó utóda HOLLYWOOD.­­ Hetek óta Hollywood­ban egyébről sem beszélnek, mint arról, hogy Greta Garbó nem tér többet vissza az amerikai filmvárosba, sőt hogy nem fog többé filmen fel­lépni. Azonban ki ismeri Greta Garbót és titok­zatos útjait? Most Svájcban tartózkodik és ha az amerikai­ producerektől megkérdezik, mikor tér vissza ismét Hollywoodba, csak a vállukat vo­­nogatják, mert ők sem tudnak semmit. Tény az, hogy a nagy hollywoodi társaságok „tehetségkutatói", amelyekből minden társaság legalább tizet alkalmaz, évek óta egyebet sem tesznek, mint Greta Garbó számára utódot ke­resnek. A múlt év nyereségkimutatásában Garbó ötödik helyen szerepelt és ezt Európának kö­szönhette, mert Garbó hű maradt Európához, viszont Amerika nem viseltetik olyan érdeklő­déssel iránta, mint kezdetben. Az egyik társaság tehetségkutatója felfedezte Glória Dicksont, a fiatal amerikai színésznőt és most az a hír terjedt el, hogy ő lesz Garbó utód­ja. Annyi tény, hogy a két művésznő között erős hasonlatosság van: Glória Dickson haja is szőke és sima, ugyanolyan szép szeme van, mint Greta Garbónak, sőt még a hangja is hasonlít a nagy sztár hangjához. Gloria Dickson egyénisége szin­tén végtelenül nyugodt, igen keveset beszél és csak nagyritkán mosolyog. A felfedezett sztár most egy hollywoodi film­társulatnál működik és mivel szép arcán kívül alakja is pompás, eddig főként divatfelvételek­ben léptették fel és nagy társasági jelenetekben játszott. Gloria Dickson egy év óta tanulja a drámai szakmát. Egy riporter megkérdezte tőle, hogy pótolhatja-e Greta Garbót és erre így vála­szolt: „Greta Garbót lehet szeretni és tisztelni, de őt soha senki sem pótolhatja." (—) A leszállított zsírvámok érvényét szep­tember végéig meghosszabbították. A törvények és rendeletek tára közli a kormány rendeletét, amellyel a sertés- és libazsír leszállított vámté­teleit május 16-tól szeptember 30-ig érvényben­­ hagyja. Ezek szerint a vámtétel nyerszsírra 90, olvasztott zsírra pedig 120 korona. (—) Megkezdték a Poprád—Kralován közötti új országút építését. Lőcsei tudósítónk jelenti: A napokban kezdték meg a közmunkaügyi mi­nisztérium által­ kidolgozott tervek alapján an­nak az új — úgynevezett magisztrális — ország­útnak az építését, amely a liptói Kralovántól egészen Poprádig vezet. Az útépítést a liptói részen kezdték meg, miáltal a liptói munkanél­küliek száma jelentősen csö­kkent. A régi ország­utat külön hatalmas ekékkel felhasogatják és az alkalmas anyagot az új ut építésénél felhasznál­ják. Az uj utat egyébként számos helyen több száz méterrel megrövidítik. E célból néhány köz­ségben — mint Rózsahegyen és Liptóujvárott — több utbaeső házat és telket hatóságilag ki­sajátítottak. Több helyen teljesen uj betonhida­­kat fognak emelni. (—) Emelkedik a sör- és borfogyasztás. Az Állami Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a sörelhelyezés márciusban a mú­lt év márciusával szemben 9.4 százalékkal növekedett. Ez év első negyedében viszont a múlt év azonos szakával szemben a sörfogyasztás növekedése 9.4 száza­lékot tesz ki. 1938 .januárjától március végéig a múlt év azonos szakával szemben a megadóztatott szőlőbor fogyasztása 9.2, az egyéb gyümölcsboré pedig 10.1 százalékkal növekedett. Ellenben a gyü­m­ölcslé-fogyasztás 17.3, a limonádé 6.1, a szifovíz 5.7 és az ásványvízfogyasztás 7.7 száza­lékkal csökkent. (—) A lipótvári szeszgyár és finomító rt mérlege. A [lipótvári állami szeszgyár és fino­mítót bérlő rt. közgyűlése az 1932/33-tól 1935/36 évekig terjedő mérlegek reasszümálása fölött fog dönteni. Az ugyancsak tárgyalásra kerülő 1936/37. üzletév mérlege 7,02 millió koronás bruttó jövedelmet mutat ki a múltévi 6.15 millió koronás bruttó jövedelemmel szemben. A tiszta nyereség pedig 394.393 (321.080) koronával szerepel. A kinnlevőségek 4.20 millióról 5.62 millióra emelkedtek, az adósságok is szaporod­tak 5.49 millióról 6.23 millióra. A társaság veze­tősége a részvénytőkének 2­­­ millióról 3.4 millióra való felemelését javasolja 3500 darab 400 koro­­­na névértékű részvény kibocsátásával, ! 9 Hatvan százalékkal csökkent a csehországi világfürdők forgalma PRÁGA.­­ A Prag­er Tagsblatt jelentése sze­rint a csehországi világfürdők, így elsősorban Karlsbad, Marienbad és Franzensbad, május ele­jéig hatvan százalékkal kevesebb látogatót tartot­tak nyilván, mint a múlt év azonos szakában.­ Több gyógyház és nagyszálló még meg sem nyitotta üzemét. Marienbadban az új fürdőházat eddig nem nyitották meg. Több gyógyház és szálló a már megnyitott üzemét ismét beszüntette és elbocsátotta alkalmazottait. Számos külföldi orvos elállott abbeli szándékétól, hogy idén a csehországi világi fürdőkben rendelje. Dr. Pierre, ismert francia orvos, aki egyben a karls­­badi francia konzulátust is vezette, máris bejelen­tette, hogy idén nem jön Karlsbadba. A szlovákiai gyümölcsészeti társaság 1937. évi közgyűlése POZSONY. — A szlovákiai gyümölcsészeti társaság tegnap tartotta Pozsonyban a mező­­ gazdasági múzeum előadótermében 1937. évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen, amelyen dr. Medvecky Lajos elnök elnökölt, szép szám­mal jelentek meg a társaság tagjai és a fiókok­ képviselői. Az elnöki megnyitó után Buehta Vik­tor állami gyümölcsészeti főfelügyelő ismertette, a szlovákiai gyümölcsészet múlt évi helyzetét, bajait, az elvégzett munkát és feladatait. A gyümölcsészeti társaság évi jelentése kimu­tatja, hogy a múlt év végén a tagok száma 4158 volt, a szaporodás tehát 686. Míg az 1936. év végén a társaságnak 90 fiókja működött, addig 1937 végén már 120 fiók működött Szlovákia különböző vidékein. A társaság két szaklapot ad ki. A szlovák nyelvű szaklap kéthetenként, míg a múlt év elején átvett magyar nyelvű Növényvilág havonta jelenik meg. A könyvkiadás terén is te­vékenykedett a társaság, a múlt esztendőben 20 füzetet bocsátott ki. Gyümölcsészeti kiállítást: a társaság az 17-ik nemzetközi Dunavásár keretében, a decemberi téligyümölcs-kiállítás alkalmával a bazinai szőlé­szeti kiállításon, továbbá a következő helyeket­ rendezett: Tornalja, Vágbeszterce, Poroszka, Miava, Felsőszelete, Nyitra, Jolsva, Lőcse, Besz­tercebánya és Stubnyafürdő. A szlovákiai isme­retterjesztő gyümölcsészeti társaság az elmúlt évben 500-nál több tanfolyamot rendezett, ame­lyen mintegy 60.000 ember vett részt. A társa­ság a gyümölcsfák védelmére és a kártevők el­leni mozgalomra nagyszabású propagandát fej­tett ki és nagy figyelmet szentelt a gyümölcs ér*­tékésítésének kérdésére is. Tizenkét tanfolyamot rendezett, többek közt a gyümölcsfeldolgozás korszerű igényeinek ismertetésére, amelyen 300- nál­ több tag vett részt. 1937-ben 32.000 gyü­mölcsfát nemesítettek. Az évi jelentés végül rá­mutatott arra, hogy az állam mennyire elhanya­golja a gyümölcsészeti termelést és a gyümölcs­­kereskedelmet, amely ügyben a társaság emlék­iratot nyújtott át a kormánynak. • ^TT-íp... f» j!Mp* " (—) A Hanza szövetkezeti áruközpont köz­gyűlése Galántán. Tudósítónk jelenti: A Hanza szövetkezeti áruközpont, mint a pozsonyi szö­vetkezetek központjának tagja, 1938 június 9-én’ délelőtt 9 órai kezdettel tartja Galántán saját helyiségében 13-dk, rendes évi közgyűlését. A közgyűlés napirendjén többek között az igaz­gatóság és felügyelőbizottság kiegészítő válasz­tása, valamint a­z uj alapszabályok elfogadása szerepelt. í ? . -f—­ Rohamosan esnek a marhaárak a nagy­­szőllősi járásban. Tudósítónk jelenti: A nagy­­szőllősi járásban az utóbbi időben eddig nem ta­pasztalt mértékben esik a szarvasmarha ára. A múlt esztendei szárazság és egyéb elemi károk kö­vetkeztében — mint ismeretes, — kevés szalma, de még kevesebb­ széna, termett. Már a tél fo­lya­­­­mán elfogyott mindenütt a takarmány, úgyhogy egész télen, sőt a későn beállt tavasz miatt még­ a­ legutóbbi napokban is külföldről, főleg­ Magyar­­országról­­ importált takarmánnyal etették az állatokat jóformán egész Kárpátalján. Ez az amúgy is eladósodott, szegény gazdálkodókra nézve elképzelhetetlen terheket jelentett. A ta­karm­­ányfélék beszerzési ára oly horribilisan ma­gas, hogy a gazdálkodók képtelenek megfizetni, így a takarmányszal­on ára méterm­ázsánkin­t a tavalyi 10 koronával szemben 35 korona. Ennek következtében a gazdák kénytelenek állataikat nevetségesen alacsony áron elkótyavetyélni, mert különben a jószágot az éh pusztulás veszedelme fenyegetné. (—) Csökkentik az amerikai búza-ve­­tésterületet? Washingtonból jelentik: Te­kintettel a várható nagy amerikai búzater­mésre, hir szerint a búza-vetésterületet a jövő évre 30—40 százalékkal csökkenteni fogják. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a német márkabankjegy 10, a pengő pedig 7,50 ko* ronával javult. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon túlnyomó részt gyengültek a devizák. V­esztettek: Amszterdam, Kopemhága­ és Oslo 0.50, Stockholm 0.375, London 0.10, Helsinki 0.05, Montreal 0.025, Athén 0.02, Istambul 0.01 koronás. Egyedül Kan­nar javult 0.30 koronával.

Next