Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-01 / 125. (4568.) szám
8 SPORT A CsAF előkészületei és intézkedései a vasárnapi FTC—KAC mérkőzésre A prágai központ magyar ellenőrt küld ki a füleki döntőre PRÁGA. A vasárnap Füleken lejátszásra kerülő szlovákiai divíziós döntőre nemcsak a két érdekelt csapat, a Füleki TC és a Kassai AC, hanem a CsAF központja is megtette a kellő előkészületeket. A ligabizottság keretén belül működő kvalifikációs tornabizottség elnöksége a mérkőzés fontosságára és döntő jellegére való tekintettel úgy határozott, hogy kiküldi a CsAF központi ellenőrét a mérkőzés sima lefolyásának biztosítására és az azzal kapcsolatos teendők ellátására. A CsAF vezetősége arra az eshetőségre is felkészül ugyanis, hogy a füleld második találkozó esetleg eldöntetlenül végződik és így a kiküldött CsAF ellenőr irányítása mellett a két csapatnak hétfőn semleges pályán harmadik mérkőzésre kell kiállania. — A semleges pálya a Losoncon lesz és a két mérkőző csapatot utasítják, hogy tegyék meg ezirányban a kellő lépéseket Minthogy ez évben a döntő mindkét résztvevője magyar csapat és a mérkőzéseket is magyar játékvezetők vezetik, a CsAF természetesen a döntőket a CsAF— MLSz belső ügyének tekinti. Az ellenőr személyének kijelölésében is tekintettel volt erre a szempontra és a CsAF—MLSz prágai központi képviselőjét, Schneller Pált bízta meg teljes hatáskörrel az ellenőri teendők elvégzésével. A CsAF-ban remélik, hogy a két érdekelt magyar egyesület megnyugvással fogadja ezt az intézkedést és a döntő mérkőzés sportszerű keretek közt, baráti légkörben, a magyar sport eddigi jó hírnevének megfelelően fog lefolyni. A kvalifikációs bizottság június 7-én kedden este tartja első ülését, amelyen a kiküldött ellenőrnek jelentést kell tennie a szlovákiai divíziós döntő mérkőzésének eredményéről és lefolyásáról. Belgium a Davis Cup elődöntőjében Jugoszlávia már vezet Svédország ellen ■ Belgium—India 4sí BRÜSSZEL — Belgium—India DC-mérkőzésének harmadik napján a belga Lacroix az indiai Mohamad Ghaust 7:5, 0:6, 2:6, 7:5, 6:3 arányban legyőzte, mire játékát feladta. az indus Shawney a Neyaert elleni Belgium így 4:1 arányban győzött. JUGOSZLÁVIA—SVÉDORSZÁG 2:1. ZÁGRÁB — A svéd—jugoszláv DC-mérkőzés Második napján elsősorban befejezték a vasárnapról félbemaradt Punyec—Robison mérkőzést, amelyet a jugoszláv játékos háromszor 6:2 arányban nyert meg. Az azt követő páros mérkőzésen a Puncec—Kukuljevics jugoszláv kettős a Schröder— Rohlson párt 6:3, 9:7, 6:3 arányban győzte le. Jugoszlávia így már 2:1 arányban vezet. A mérkőzés sorsa a mai Schröder—Puncec mérkőzésen dől el. FRANCIAORSZÁG—OLASZORSZÁG 4 :1. PÁRIS — A francia—olasz DC-mérkőzés utolsó napján az olasz Taron a francia Destromeau-t 7:5, 5:7, 6:4, 6:2 arányban győzte le és így az olaszok egyetlen pontját megszerezte. Az utolsó játékban a francia Pelizza 4:6, 6:4, 5:7, 6:3, 7:5 arányban győzött az olasz Rossi ellen. Ut a futball-világbajnokság felé Pária favoritja: Olaszország PRÁGA. — A legutóbb lejátszott Svájc—Portugália mérkőzéssel befejezték a futbal-világbajnokság selejtezőit és szombattól már francia földön folytatják a döntő küzdelmeket. Tizenöt csapat jutott el idáig, tizenöt nemzet reprezentánsai szerepelnek a döntő meccseken. Hosszú volt az út, sok nehézséggel kellett megküzdeni, számos akadályt kellett elhárítani a döntő tizenöt résztvevőjének. A selejtező mérkőzések sorozata a következő volt: I. csoport: Svédország—Finnország 4:0, Svédország—Észtország 7:2, Németország—Finnország 2:0, Észtország—Finnország 1:0, Németország— Észtország 4:1, Németország—Svédország 5:0. Továbbjutott: Németország, Svédország. II. csoport: Lengyelország—Jugoszlávia 4:0, Jugoszlávia—Lengyelország 1:0, Norvégia—Írország 3:2, Írország—Norvégia 3:3. Továbbjutott: Norvégia, Lengyelország. III. csoport: Egyiptom visszalépett. Továbbjutott Románia. IV. csoport: Svájc—Portugália 2:1. Továbbjutott: Svájc. A résztvevő nemzetek már beküldték név szerinti nevezésüket s az eredmények, valamint a várható csapatösszeállítások alapján a franciák már élénken latolgatják a világbajnokság eshetőségeit. Párisban általános a vélekedés, hogy a világbajnokságot a védő Olaszország nyeri meg. Az olaszok V. csoport: Görögország—Palesztina. 3:1, Görögország—Palesztina 1:0, Magyarország—Görögország 11:1. Továbbjutott: Magyarország. VI. csoport: Bulgária—Csehszlovákia 1:1, Csehszlovákia—Bulgária 6:0. Továbbjutott: Csehszlovákia. VII. csoport: Lettország—Litvánia 4:2, Lettország—Litvánia 5:1, Ausztria—Lettország 2:1. Továbbjutott Ausztria, de később visszalépett. VIII. csoport: Fium—Luxemburg Hollandia—Luxemburg 4:0, Bel3:2, Belgium—Hollandia 1:1. Továbbjutott Belgium, Hollandia. IX. csoport: A középamerikai csapatok visszalépése után Kuba ellenfél nélkül jutott tovább. X. csoport: Északamerikai egyedül szerepelt, de visszalépett.Egyesült Államok XI. csoport: Bolívia és Argentína visszalépése után továbbjutott: Brazília. XII. csoport: Japán visszavonta nevezését, továbbjutott: Holland-India, így maradt állva tizenöt csapat, amelyek a döntőben a következő program szerint mérkőznek: csatársorát a franciák a legjobbnak tartják, véleményük szerint nincs az a védelem, amely ezzel a csatársorral szemben megállja a helyét. A döntőbe Olaszországon kívül a magyar, német vagy svájci csapatot tippelik. I. FORDULÓ II. FORDULÓ III. FORDULÓ DÖNTŐ (Junius 5.) (Junius 12.) (Junius 16.) (Június 19.) Franciaország 1 Belgium j (Pária).................. Olaszország ) .....(Pária) Norvégia J......(Marseille) Brazília j .....•••••■..................... _ >...................................... (Marseille) Lengyelország J (Strassburg) Csehszlovákia 1 .....(Bordeaux)’" Hollandia J (Le Havre),'......... Románia 1 Kuba J....(Touleuse).....~~ ......(Pária) """ Svédország > .................................. (Antibes) J Svédország Németország 1 . _______ Svájc 1 (Páris) ..........! (Páris) 1 (Junius 4.) * Magyarország 1 .....(Lile) Holland-India J (Reims) A III. helyért június 18-án játsszák le a döntő mérkőzést Bordeauxban. 1938 simhie 1, szeráf Nem akarok megőszülni III .Mlflajzperif Csalhatatlan ezer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére és az őszülés ellen való védekezésre. — Ezen hires, rég bevált hajviz nem festőszer és nem tartalmaz semmiféle festőanyagot. A haj magábaszívja ezen hajvizet és igy kellő táplálékot nyer, minél fogva az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes színt és megfelelő sűrűséget nyernek. Erősíti a hajat és megakadályozza az őszülést a legmagasabb korig. Ára Ki 10.—. Kapható: „VÖRÖSRAK" gyógyszertárban, BRATISLAVA, Mihály-ucca 24. szám. LABDARÚGÁS )( Dr. Brüll Gyula (Pozsony) vezeti szerdán Prágában a Bohemians—SV Jagerndorf osztályozó mérkőzést. — A pünkösd vasárnapján Jagerndorfban sorra kerülő revánstalálkozás bírája a ruttkai Bízik lesz. )( Az 1938/39. évi csehszlovák államliga-bajnokság augusztus 21-én kezdődik és november 27-én ér véget. Az első fordulón a Bratislava a selejtező második helyezettjével találkozik Pozsonyban. A hagyományos Sparta—Slavia találkozás szeptember 25-én zajlik le. — A serlegmérkőzések terminusai: szeptember 18 és 28, október 30 és december 18. )( Magyarország és Csehszlovákia szeptember 18-án három fronton találkozik. Prágában a nemzeti válogatottak, Budapesten Prága és a magyar főváros XI-es — Pozsonyban a CsAF—MLSz és a magyar B. válogatott szeptember 22-én mérkőzik egymással. )( Csehszlovákia és Jugoszlávia válogatottjai augusztus 23-án játszanak Belgrádban. — Románia és Csehszlovákia pedig a dr. Benes-serleg döntőjében október 28-án játszik Prágában. )( Románia a világbajnokságon Kuba ellen a következő felállításban szerepel: Pavlovics— Bürger, Felecan — Vintila, Raszaaru, Rafinsky — Bindea, Kovács, Barátky, Bodola, Dobay. — A csapatban tehát 4 magyar és két szász (Bürger és Rafinsky) játszik. )( A nyugati zsupa döntő jellegű mérkőzése vasárnap folyik le Pozsonyban a Városi Művek és az Érsekujvári SK között. Az előbbinek 26, az ÉSK- nak 24 pontja van. A Pöstyéni SK vasárnapi érsekújvári vereségével vesztette el eshetőségeit az első helyre és így a divízióba való visszajutásra.( Középkerületi hírek. A Losonci AFC Dincbányán 3:2 (1:1) arányban győzött barátságos mérkőzésen. — Magyar Kupa-mérkőzés Tamásfalván: TMSC—Apátfalusi SC 4:3 (1:1). Nehezen szerzett győzelem. A vendégek mindenben egyenrangú ellenfelek voltak. Jó bíró: dr. Weinlberger. — Rimaszombatban: Törekvés—Tiszolci SE 4:1 (1:1.) Gyenge nívójú, csapkodó játék. A Törekvésnek komolyabb játékra van szüksége, ha a selejtezőmérkőzéseken bajnokhoz méltón akar szerepelni. A mérkőzésen az egyik tiszolci játékos lábát törte. Jól bíráskodott Brinner. — Slovan ifj.—Törekvés ifj. 4:2 (2:1). Előmérkőzés. )( Az SK „Zemplin”—Slavia, Eperjes mérkőzés eredményébe sajtóhiba csúszott be, amennyiben az nem 3:3 arányban végződött, de a nagymihályi csapat 3:2 arányú győzelmét hozta, vánsmérkőzés vasárnap folyik le Eperjesen.A re Szovjetoroszország futballbajnokságának döntő mérkőzése Moszkvában 50.000 néző előtt a kiewi Dynamo és a moszkvai Spartak között 1:1 arányban döntetlenre végződött. )( A csehszlovákiai portyára induló FC Malmö a svéd bajnok norrköpingi Sleipnerrel 1:1 arányú eldöntetlenre mérkőzött. )( Komárom: KMTE—Gutai SE 5:1 (3:1.) I. osztályú bajnoki mérkőzés. A második osztály bajnokcsapata súlyos, de megérdemelt vereséget szenvedett Komáromban. Egyetlen mentsége van csak: ez az eredmény már nincs befolyással a bajnokságára. A KMTE nagyon lelkesen és végig fölényben játszott. ner, Tóth és Pálffy II., Góllövők: Rácz (2), Steiilletve Bereznay. — A KMTE legjobbjai: Bagócsy, Pál Iffy I. és II., Tóth és Rácz, míg a bajnokcsapatból ezúttal senki sem tetszett. )( Drózdy és Messinger elhagyják a KFC-t. Komáromi tudósítóink jelenti: A KFC két kiváló szélsőcsatára rövidesen más klubhoz megy. Messinger Handlován, Drózdy pedig Trencsén mellett nyert elhelyezést és így mindkét játékos ezekben a városokban lévő egyesületekhez fogja kérni átigazolását. Komáromiban különösen Drózdy eltávozását sajnálják, mert a válogatott játékos egyike volt a csapat legszimpatikusabb tagjának. Messinger — bár komáromi származású — csak rövid ideig szerepelt a KFC-ben, játékával azonban nem nagyon voltak megelégedve. TENISZ ) A kínai Chou győzött a middlesexi bajnokság férfiegyes számában. A döntőben az angol Filbyt 6:2, 6:4 arányban verte meg. A női egyesben a lengyel Jedrzejowska az amerikai Bundyt 7:5, 6:2 arányban verte meg a döntőben. Az esőzés miatt a páros számok döntői elmaradtak. A párisi nemzetközi verseny helyezettjei férfi egyesben: Puncec, Makó, Menzel, Petra, Hecht, a Boussus, Destremeau és Rudge. Menzel első ellenfele a francia Roux, Hechté pedig a japán Abe. Cejnar Makó 8-adában szerepel és első ellenfele a francia junior bajnok Weiss. — A férfipáros helyezettjei: Petra—Destremeau, Hecht—Menzel, Bolelli—Pelizza és Makó—Budge. A csehszlovák pár első ellenfele a holland Hughan—Van Swol kettős. A női egyes helyezettjei: Wynne, Henrotin, Scott és Mathieu. Az amatőr fényképész• Tavaszi felvételek Ha figyelemmel kísérjük a fotósszaklapokat, akkor minden évben feltűnik, hogy az áprilisi és májusi számaikban kimerítően, sőt majdnem hosszadalmasan foglalkoznak a tavaszi képek készítésével Ha ezeket a cikkeket végigolvassuk, rendesen kicsit csalódva tesszük félre a lapot, mert nem találtunk benne semmi újat, legalábbis olyasvalamit, ami különösebben megragadta volna érdeklődésünket. De hát akkor miért van a tavaszi képeknek oly nagy irodalma? A felelet igen egyszerű. Kevés a jó tavaszi kép. Ez természetes is. A téli fehér-fekete tájak után tavasszal mintegy megrohanják a fényképezőt a színek. A színek tökéletes visszaadása, helyesebben a színek visszaadásának tökéletes befolyásolása pedig a fényképezés legnehezebb feladatai közé tartozik. Tavaszi képet pedig csak úgy lehet készíteni, ha ezzel a kérdéssel tisztában vagyunk. Hányszor megesik velünk, hogy amint kijutunk a szabadba, egymás után csináljuk felvételeinket, mert annyira megkap a természet színpompája, de a képen a színek élénksége rendesen szürke egyhangúságba olvad össze és nem mutatja a tavasz hangulatát. Tanácsot nagyon nehéz ebben az esetben adni. Ugyanis itt oly finom apróságokról van szó, amelyeknek érvényre juttatása csak úgy lehetséges, ha régen kipróbált és megszokott negatív anyagot használunk, amelynél különböző fényszűrők használatakor a színvisszaadást pontosan ismerjük. A negatív anyag pontos ismeretén kívül fontos szerepe van a megvilágításnak is. A tavaszi motívumok között mindig megtaláljuk a virágfelvételeket, amelyeknél eltérően az általános jelszótól, hogy az árnyékokra számítsuk ki a megvilágítást, a világos részeket kell a megvilágítás alapjául venni. Mert pl., ha fehér virágú faágat akarunk fényképezni, amelynél az égbolt képezi a háttért, akkor a virágokat figyelembe véve röviden exponálunk, mert így kapunk szép rajzot még a virágok finom levelein is és a faág sem lesz teljesen részlet nélküli. Az égbolt színe pedig a sötét faág és világos virágrészek között kellemes átmenetet képez, úgyhogy a virágos ág, azaz a kép témája kellően ki lesz hangsúlyozva. Ez csak példa, amely azonban világosan mutatja, hogy a színek visszaadása nem oly könnyű feladat. Természetesen egészen más problémák merülnek fel a színesen fényképezők táborában. A mostani az első tavasz, mikor a színes fényképezés már oly stádiumban van, hogy az amatőrök részére is hozzáférhető. A színes fényképezésnél a színpompa teljesen érvényesül. Elesik tehát a fejtörés, hogy miképpen adjuk vissza a színeket tónusokban. A megvilágítás pontos betartása azonban a színes fényképezésben még sokkal kényesebb feladat, mert a helyes megvilágítástól függ a színek tónusa, mivel helytelen megvilágításnál egészen hamis színértékeket kapunk. LAPSZEMLE A Fotografische Rundschau második májusi számát a színes fényképészetnek szenteli. A színes fényképezés lehetőségeit, problémáit fejtegeti cikkeiben. „A színes film mechanikája", „Papirosképek színes diapozitívról", „Fehér-fekete negatív színes diapozitív* ról“, „A színes felvétel optikai előfeltételei" stb. stb. Képmellékletében több egészoldalas fehér-fekete és színes reprodukciót találunk. Az utóbbiak tökéletes kivitele bámulatra méltó. A fehér-fekete képek közül az „élénk fényelosztás" illusztrálására készült képeket kell megemlíteni. A lap megrendelhető a kiadóhivatalban. Halle (Saale), Mühlweg 19. Fotóművészet. Az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének havonta megjelenő hivatalos lapjának májusi (4) számában Haller F. G. befejezi „Tárgyilagos ábrázolás és valóság" című cikksorozatát. A lap közli a mult hónapi állandó pályázatának eredményeit és újabb pályázatot ír ki olvasói részére június 20-iki határidővel. A pályázat első díja 6 X 9-es Compur-záras 4.5 lencsés tekercsfilmes gépi. Ezenkívül még számos más értékes díj kerül a nyertesek között kiosztásra. Állandó rovataiban ismerteti az ipar legutóbbi újdonságait, kiállítási naptárt közöl. A futni-faragni szerető amatőrök részére „Ezermestert” címmel állandó rovatot szerkeszt, amely sok hasznos dolog otthoni elkészítésére ad tanácsot A lepp kiadóhivatala: Budapest IV., Hernád u. 4. Dér Perutz-Kreis a Perutz-gyár két havonta megjelenő füzete, amelyben elsősorban a gyár újdonságairól számol be és ad tanácsokat a Perutz-termékek helyes használatára. „Autózás fényképezőgéppel" című cikkét számos felvétellel illusztrálja, amelyek között több kép újszerű, szellemes beállításával az elcsépelt autós felvételektől eltérően új lehetőségekre mutat rá. A lap bármely nagyobb fényképészeti szakkereskedésben megrendelhető