Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-03 / 150. (4593.) szám

14 •KÖZGAZDASÁG • A rovatért LÖKŐ GÉZA felel Bizonytalan a gabonaárak sorsa Nem sikerült közelebb hozni az egyes csoportok álláspontját - Az idén sem lesznek tekintettel a búza sikértartalmára - Mi lesz a paritásos különbséggel? PRÁGA* — Jelenítette a PMH, hogy Hedza­­ miniszterelnök utasítást adott a Gabonatársaság elnökének, hogy az idei gabonaárakat a társaság maga állapítsa meg, hogy ezzel mentesítsék­­ a kormányt. A cseh lapok ama reményüknek adtak kifejezést, hogy a tárgyalások nem lesznek nehe­zek és kilátás van a megegyezésre. Ezzel szem­ben a helyzet az, hogy a gabonaárak megállapí­tására irányuló tárgyalások holtpontra jutottak. A Gabonatársaság elnöksége tegnap tartott ülést, de a gabonaárak kérdésében nem sikerült előbb­re jutni. Egyelőre a búza és a rozs ára közötti különbség csökkentéséről tárgyalnak éspedig a rozs javára. A gabonaárak megállapítása elsősorban is a szlo­vákiai és kárpátaljai gazdákat érdekli, egyrészt azért, mert a keleti országrészek gazdái egyre sürgetőbben követelik a méltánytalan paritásos különbség kiküszöbölését s mint ismeretes, az Egyesült Párt törvényhozói klubja is emellett foglalt állást, másrészt pedig azért, mert Szlová­kia egyes vidékein már megkezdődött az aratás s így a gazdának mér tudnia kellene, hogy mi­lyen árat fog kapni gabonájáért. Mint ismeretes, szlovákiai körök aziránt is javaslatot tettek, hogy a búzaárak megállapításánál vegyék tekin­tetbe a búza sikértartalmát. E kívánság teljesí­tése azonban ez idő szerint alig látszik valószí­nűnek. Annak ellenére, hogy a lapok azt han­goztatták, hogy a Gabonatársaságot alkotó egyes csoportok között az ármegállapítás tekinteté­­ben nem nagy a nézeteltérés, megálllapi­t­ható, hogy eddig ezt sem sikerült kiküszöbölni és min­den jel arra vall, hogy a Gabonatársaság az idén sem fogja teljesíteni az alapszabályokból reá háruló kötelezettséget s a gabonaárakat végre is a kormány fogja megállapítani, miként az ta­valy is történt. A jövő héten, tekintettel a két ünnepnapra, konkrét tárgyalásokra nem lehet számítani s így a gabonaárak sorsa egyelőre bi­zonytalan. Zadina földművelésügyi miniszter az aktuális gazdasági kérdésekről Indokolt a gabonaárak fölemelése - A miniszter szükségesnek tartja az állatárak szabályozását - Készen áll a bortörvényjavaslat - PRÁGA. — Zadina földművelésügyi minisz­ter az agrárpárt végrehajtó bizottsága mellett működő mezőgazdasági, nemzetgazdasági és szö­vetkezeti bizottságok ülésén jelentést tett a me­zőgazdák aktuális kérdéseiről. Zadina hangsú­lyozta, hogy indokolt a gabonaárak igazságos szabályozása s hogy nincs ok a raktározási ár­­levonásra, valamint a vetésterület szabályozásá­ra, sőt indokolt a gabonaárak fölemelése. Az állattenyésztés kérdésével kapcsolatban leszögez­te, hogy szükséges az állatárak .Nyilatkozatában kitért a száj- és szabályozása. körömfájás okozta károkra. Megállapította, hogy 108 ezer szarvasmarha és 61 ezer sertés betegedett meg s az állattenyésztő kára óriási. Kijelentette, hogy a kormány elhatározta, hogy hathatósan támo­gatni fogja a károsult gazdákat s védőoltásokkal lesz segítségére a gazdáknak a kór elleni küzde­lemben. A továbbiak során leszögezte, hogy a jó gazdaságpolitikának szem előtt kell tartani minden mezőgazdasági termelési ág rentabilitását. Ezért fogják szabályozni a komlótermelést. Majd kijelentette, hogy elkészítették a bortörvényt s a burgonyaelhelyezési lehetőségeket is ki fogják szélesíteni. Ami a mezőgazdasági cseléd- és munkáshiányt illeti, a mezőgazdasági járásokban az aratási idő alatt teljesen be fogják szüntetni a munkanélküli segélyeket és beszüntetik, illetve megszakítják a beruházási munkálatokat, természetesen az ál­lamvédelmi beruházási munkálatokon kívül Za­dina végül kijelentette, hogy megoldásra vár a mezőgazdasági munkások lakáskérdése is s hogy erre vonatkozóan a népjólétügyi miniszterrel kar­öltve javaslatot fognak benyújtani. (—) A visszleszámitolási intézet elnökségének és választmányának közös ülésén mindössze 25 millió korona új visszleszámitolási és 55.4 millió korona lombardhitelt engedélyeztek. Ezenkívül 177.35 millió korona visszleszámitolási és 11 millió korona lombardhitelt hosszabbítottak meg.­­—­ A vadkivitel adatai: Az 1938. év január— májusi időszakában az ki 61.000 korona értékben, élővadkivitel 60 q-t tett az élőszárnyaskivitel pedig 140 q 682.000 korona értékben. Az 1937. év­ben a vadkivitel 290 mázsa volt 184.000 korona ■ érték­ben, a szárnyaskivitel pedig 270 mázsa 275.000 korona értékben. (—) Jónak ígérkezik az őszi prágai minta­­vásár* (PVV.) A prágai mintavásár irodájának jelentése szerint a 37-i­k őszi miinta­vásár kiállí­tóinak száma a múlt évi őszi vásár színvonalán fog mozogni. Az exportcsoporto­k részvételüket megújították. A minta­vásár néhány csoportja már teljesen foglalt. Az üveg-, a porcé,k­lán-, a finom kerámikai, a játékáru- és a bőráru-cso­port már majdnem teljes. Az idén újból meg­rendezik a ,,Foto-Kino-Optika“-vásárt. A rádió­­vásár azonos lesz a múlt évi­vel. A CsAF-MLSz (a csehszlovákiai Magyar Labdarugók Szövetsége) HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI: A Szövetségi Kupa-Bizottság a köv. határozato­kat hozta: Minden kupa-ügyben most már kizárólag a Szöv. K. B.-hoz kell fordulni! A kupa-mérkőzések kezdete. A mérkőzéseket — az esetleges meghosszabbításra való tekintettel — legkésőbb %18 (%6) órakor kell kezdeni. A ren­dező egyesület legkésőbb 3 nappal a mérkőzés előtt köteles ellenfelével a mérkőzéssel kapcsola­tos, előírt adatokat közölni. A bírói jelentéseket azonnal el kell küldeni Sz. K. B.-nak, mivel ez már hétfőn (júl. 4-én) tart a ülést. A Nyugati Magyar Kupa elődöntő mérkőzéseire vonatkozóa­g közöljük, hogy: 1. a Párkányi TE— Komáromi FC mérkőzést a lemondott Varga bíró helyett Weisz Károly vezeti, 2. ha a Tamásfalvai MSC—-Füleki TC mérkőzést Füleken játszanak a azon a FTC győzne, akkor a középdöntőn a PTE—KFC győztese lenne a pályaválasztó, ha Tamásfalván játszák, mindenképpen a TMSC— FTC győztese a pályaválasztó. A Keleti Magyar Kupa elődöntőinek és döntői­nek sorsolása: Júl. 10-én I. pár: Rozsnyói SC— fingvári AC (Rozsnyón, bíró: Heidecker Lajos, pótbiró: Dolyák Árpád), II. pár: Munkácsi SE— Kassai MSE (Munkácson, biró: Janosovszky De­zső, pótbiró: Rotl­ Ábrah­ám). — Júl. 24-én döntő az I.—II. győztesei között, pályaválasztó az a L győztes. A Galántai SE-et és a­ Kassai AC-ot, mint a ta­valyi Nyugati, illetve Keleti Magyar Kupa győz­teseit fölhívjuk, hogy a náluk levő serlegeket 8 napon belül adják le, még pedig a GSE a Szö­vetségben, a KAC pedig az Északi kerületnél. (Mind: S. 301—38.) Az Átig. szab. 20. § 2. részét a CsAF közgyűlése a köv. választmányi határozattal bővíti ki: „Ka­tona-játékos vendégszereplése engedélyezhető oly egyesületben is, amely a játékos katonai helyőr­ségétől számított 10 km-nyi körzetben van.— Min­den játékos, aki katonai szolgálati ideje alatt ven­dégszerepelni ó­hajt, köteles erre vonatkozólag sa­játkezű aláírásával ellátott kérvényt benyújtani.— A vendégszereplési engedély hatálytalanításához ugyancsak szükséges a játékos sajátkezű a­láírásá­­val ellátott kérvénye.4' A liga-selejtező mérkőzések résztvevői. A CSAF közgyűlése a liga-selejtezők résztvevőinek számát az eddigi 5 helyett 6-ra emelte a következő felté­telekkel: „A CsAF liga-selejtező 6-ik helyéért 1938-ban a középcs­eh divízió II. és a DFV div. II. helyezettje mérkőzik két fordulóban és ennek győz­tese lesz a liga-selejtező mérkőzések 6-ik részt­vevője. — 1939-ben hasonló módon a cseh vidék és a morva-sziléziai divíziók II. helyezettjei mér­kőznek. — 1940-ben a Szlovákia-kárpátaljai diví­zió II. helyezettje mérkőzik a közepesek div. II. helyezettjével. — 1941-ben a DFV és cseh vidék divízióinak II.­ helyezettjei játszanak. — 1942-ben a morva-sziléziai div. II. helyezettje a Szlovákia­­kárpátaljai dbv. II. helyezettjével mérkőzik. — Amennyiben eme két mérkőzésen nem dől el, ki a győztes, a II. mérkőzés helyén másnap harmadik mérkőzés kerül lejátszásra. — Eme sorrendben kerülnek lejátszásra a mérkőzések a további évek­ben is, ha a versenyek a jelenlegi összeállításban maradnak.44 (Rekord: 14—38.) A CsAF—MLSz titkársága. Hofherr- Sehrantz- * Clayton-Shuttleworth magyar gépgyári művek. Kizárólagos képviselő: mFSMd SCHWARZ BRATISLAVA Mostová 8. Tel, 40-48, Közel 10 millárd a pénzforgalom PRÁGA.­­ A Nemzeti Bank június 30-i kimutatása szerint a félévi ultimé a Nemzeti Banknál meglehetős feszültséget okozott. Az aktív tételek közül az aranykészlet 42 ezer koronával 2.651.897 ezer koronára, a leszá­­mítolt értékpapírok tétele 60.193 ezer koro­nával 762.393 ezer koronára, az értékpapír­­lombard 130.960 ezer koronával 1,286.742 ezer koronára emelkedett. A külföldi köve­telések és valuták tétele 22.739 ezer koro­nával 316.660 ezer koronára, az egyéb készletek tétele 95.697 ezer koronával 244.806 ezer koronára, a leszámítolt váltók tétele 121.160 ezer koronával 1,583.136 ezer koronára, az állam adóssága 31 ezer koro­nával 2,006.392 ezer koronára, az egyéb aktívák tétele pedig 4.905 ezer koronával 926.708 ezer koronára csökkent. A bank­jegyforgalom 651.536 ezer koronával 7 mil­liárd 947.442.620 koronára emelkedett. Az aprópénzforgalom 1.769.456.239.50 koronát tett ki, úgy hogy a teljes pénzforgalom ul­timékor 9.716.898.859.50 koronát tett ki. A hitelezők zsirókövetelése és az azonnal ese­dékes összegek tétele 729.190 ezer koroná­val 1 264.448 ezer koronára csökkent, az egyéb passzívák tétele viszont 24.317 ezer koronával 1,058.387 ezer koronára emelke­dett. Az aranyfedezet 33,3 százalékot tett ki. Folytatják az állami élelmezési akciót PRÁGA. — A népjólétügyi minisztérium sajtóosztályának jelentése szerint a következő öthetes időszakban, tehát július 4-től augusztus 7-ig folytatni fogják a munkanélkülie­k és a részben dolgozók állami élelmezési akcióját Er­re a célra 5.474.600 koronát engedélyeztek. A tejakcióra engedélyezett összeg 747.400 koronát tesz ki. A kenyérakciót az eddigi feltételek sze­rint fogják folytatni. Ez akció lebonyolítása 1 millió 500.000 koronát igényel. 1938 julius 3, vasárnap?. A múlt évben közel megkétszereződött a bolgár dohány és szőlő behozatala PRÁGA: — Az 1937. évi csehszlovák—bolgár áru-­ csereforgalomra vonatkozóan nyilvánosságra hozott adatok szerint Csehszlovákia 1937-ben Bulgáriába 85­6 millió korona értékű árut exportált az 1936. évi 68,6 millió értékűvel szemben, tehát az emelkedés 25%, de megállapítható, hogy 1935-ben a kivitel 91.6 milliót, 1929-ben pedig 172.9 millió koronát tett ki, tehát az 1937. évi kivitel az 1929. évinek alig felét teszi ki. Bulgária 1937-ben Csehszlovákiába 95.5 millió korona értékű árut hozott be az 1936. évi 43,1 millió korona értékűvel szemben. A Bulgáriából irányuló behozatal 61%-a a dohányra esik. A múlt évben mennyiség te­kintetében 83%-kal több bolgár dohány került beho­zatalra, az ár tekintetében viszont az emelkedés 122%­­ot tesz ki. A szőlő behozatala mennyiség tekintetében majdnem megkétszereződött az ár szempontjából viszont 91%-kal emelkedett. A múlt évben Csehszlo­vákia 7941 darab (1936-ban 4703 darab) ekét szállí­tott Bulgáriába. Javul a dohányjövedék bevétele PRÁGA. — A dohányjövedék bevétele javuló irányzatú. Júniusban a bevétel 161.99 millió koronát tett ki a tavalyi 152.32 millió koronával szemben. Az idei júniusi bevétel tehát 9.67 millióval javul. A do­hányjövedék az állampénztárnak júniusban 80 millió koronát szolgáltatott be a tavalyi 78 millióval szem­ben. Az év első hat hónapjában a bevétel 859.52 mil­lió koronát tett ki azaz 45.84 millióval többet, mint a múlt év azonos szakában. A félévi időszakban a do­hányjövedék az állampénztárnak 541.5 milliót szolgál­tatott be a tavalyi 548.5 millió koronával szemben. A körbehozatal és kivitel májusi alakulása PRÁGA. — A bőri­pari szaklap jelentése sze­rint májusiban Csehszlovákia nyersbőrbehozata­la 3329 (tavaly 3589) tonnát tett ki 25.8 (40.6)­­millió korona értékben, kivitelre viszont 1011 (476) tonna nyersbőr került 10.5 (7.8) millió ko­rona értékben. A kikészített bőr behozatali men­­­nyisége 51 (94) tonnát tett ki 5.3 (8.5) millió korona értékben, kivitelre 149 (197) tonna ke­rült 8.1 (11­1) millió korona értékben. Májusban Csehszlovákiába 2.1 (2.8) milió korona értékű bőráru került behozatalra, kivitelre pedig 40.1 (41.3) millió korona értékű. A nyersbőrbehoza­talból a legnagyobb tételt a 2896 (2947) tonna marhabőr képezi, melynek értéke 20.5 (26.8) mil­­lió koronát képvisel. Ami a bőráru kivitelét illeti, májusban 1116 (1121) ezer pár cipő került kivi­telre 27.4 (28.4) millió korona értékben. A bőr* kesztyű kivitel 546 (553) ezer párat tett ki 11.2 (11.4) millió korona értékben. A bőrkesztyű kivi­­­tel Anglia felé emelkedett, az Egyesült államok­ba viszont csökkent. Az év öt hónapjában 5830 (4724) ezer pár bőrcipő kerül kivitelre 148.6 (116.6) millió korona értékben, míg a bőrkesz­­tyűkivitel 3277 (3141) ezer párat tett ki 67.5 (68) millió korona értékben. Gyümölcsszállítási kedvezmények PRÁGA: — A vasútügyi minisztérium július 4-től november 30-ig az ipari feldolgozásra szánt szilva, szőlő és a 0-24-a­­l és 2 tétel alatt fölsorolt gyümölcsfélék szállításnál a IV-C táb­lázatban foglalt s Kassától keletre eső feladó­­állomásokról valamint az Abos- Orló-Palocsa állomásoktól minden állomásra szállítási ked­vezményt biztosít. A táblázat szerinti kedvez­mény 30 százalékot, az I. II. és V. osztály sze­rinti fuvartételeknél pedig 20 százalékot tesz ki. Az áru gyorsáruként adandó föl. A 0-24-a/-3 tétel alatt fölsorolt friss gyümölcsök szállításá­ra bármely föladóállomásról bármely rendelte­tési állomásra 10 százalékos szállítási kedvez­ményt engedélyeznek, végül ugyan a gyümöl­csök szállításánál a Kassától keletre fekvő, va­lamint az Abos-Orló-Palocsa föladóállomások­ról minden állomásra 30 százalékos fuvardíj­kedvezményt nyújtanak, amennyiben a szállítá­si távolság legalább 400 kilométert tesz ki* állampénztár! szállítói utalványok forgalma PRÁGA. — (MTK) Az állampénztár! szállítói utalványok bevezetése óta (1985 június) 1988 jú­nius 26-ig összesen 3638.1 millió korona értékű utalványt írtak elő. Ebből 2975.9 millió korona ér­tékűt fizettek ki, úgyhogy forgalomban 662.2 millió korona értékű utalvány van. Mint ismere­tes, eredetileg 1200 millió korona értékű állam­­pénztári szállítói utalványt engedélyeztek, úgy­hogy rendelkezésre 537,8 millió korona értékű utalvány áll. A szállítói utalványok iránt az utóbbi időben meglehetős érdeklődés észlelhető. Új forgalmi adóátalányok PRÁGA: — Tegnap jelentettük, hogy a tör­vények és rendeletek gyűjteményében több pénz­ügyminiszteri hirdetmény jelent meg néhány áru forgalm­iadó átalá­nyának szabályozására vonatko­zóan. A kárpitozott áruk forgalmiadóátalányá­t 2 százalékban állapították meg. Ehhez pótlékot nem vetnek ki. A mész forgalmiadó átalányát a­z­­ eddigi 4,5 százalékról 5 százalékra emelték föl és ezt a­ forgal­miadóátalányt terjesztették ki a ce­mentre is. Az ásványolaj forgalmiadóátalányát a könnyű ásványolajoknál 100 kiló után az eddigi 29.50 koronáról 45.50 koronára, a többi olajoknál pedig szintén ilyen arányban emeltük föl. A ke­reskedelmi­­ benzol forgalmi adó átalányát az eddigi 25 koronáról 37.50 koronára emelték. (—) Uj vizumdijszabás a magyar-csehszlovák viszonylatban. A magyar-csehszlovák viszony­latban a vizumdijak julius 1-től megváltoztak s jelenleg a következő vizumdijak vannak érvény­ben: Csehszlovákiából Magyarországra való egyszeri beutazásra szóló vizum dija 77 korona, egyszeri átutazásnál 21 korona, kétszeri átuta­zásnál 42 korona, többszöri beutazásnál (6 hóna­pi érvénnyel) 143 korona. Szegénységi bizonyít­vány alapján az egyszeri beutazásra szóló vizum dija 20 korona, egyszeri átutazásnál 10 korona, kétszeri átutazásnál 20 korona, többszöri beuta­zásnál 29 korona. A folyószámlakamatok utáni járadékadó átszámítási árfolyama PRÁGA.­­ Az idegen valutáikban elszámolt és jára­dékadó-levonás alá eső kamatok átszá­mítási árfolyamát a július 1-től szeptember 30- ig terjedő időszakra a következőképpen állapí­tották meg: Amerikai dollár 29 korona, angol font 143, holland forint 1598, svájci frank 662, francia frank 80, Belga 489, líra 151, dinár 66, léva 34, drachma 26, török font 23, német már­ka 1159, zloty 544, lej 21, osztrák silling 530, pengő 848 korona.

Next